2023. április 30., vasárnap

MIT MOND A SZEGÉNYEKRŐL ÉS MENEKÜLŐKRŐL A PÁPA EGY OLYAN ORSZÁGBAN, AHOL A MENEDÉKKÉRŐK ELLENI RENDSZERSZINTŰ USZÍTÁS ÉS A HAJLÉKTALANSÁG KRIMINALIZÁLÁSA MINDENNAPOS?

444.HU
Szerző: SOLTI HANNA
2023.04.29.


Körülbelül hatszáz menekült és hátrányos helyzetű ember gyűlt össze szombat délelőtt a budapesti Árpádházi Szent Erzsébet-templomban, hogy első kézből hallgassa Ferenc pápa szavait, a Rózsák terén pedig több mint ezren várták. Hogy a „szegények és menekültek" alatt pontosan kikkel találkozik Ferenc pápa háromnapos magyarországi vizitje során, arra meglepő módon nem hazai forrásokból, hanem a BBC által derült fény: a lap szerint az eseményen az ukrajnai háborús menekülteken túl afganisztáni, szudáni, iráni, iraki és pakisztáni menedékkérők is jelen voltak. Köztük az az Abouzar Soltani, aki a tízéves fiával másfél évet töltött fogva tartva a röszkei tranzitzónában.

A pápa az ukrajnai menekülők befogadását dedikáltan az egyháznak köszönte meg.

Az egyházfő és a magyar kormány között a közelmúltban a fő konfliktust még azt jelentette, hogy a pápa együttérzése a menedékkérők iránt szemben állt a kormány migránsellenességével: miközben Ferenc szíriai menekülteket „vitt haza” magával a leszboszi menekülttáborból, addig Orbán Viktor drótkerítést húzott fel a déli határon, a közmédiának nevezett propagandagépezet pedig fokozódó fenyegetésről és veszélyről, tűzben edzett, felfegyverkezett, mezítlábas »migránsokról« tudósít - sokszor kontextushamisítástól vagy egyenesen hírhamisítástól, a migráció és a terrorizmus összemosásától sem visszariadva. A „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet” egyébként jelenleg is érvényben van, a kormány legutóbb szeptember 7-éig hosszabbította meg...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.