2023. május 13., szombat

MAGYARORSZÁGON EGY HAZUG, VIRTUÁLIS VILÁG ÉPÜL, AMIÉRT A KORMÁNY A FELELŐS

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2023.05.13.


Gulyás Gergely állításai önmagukban is hazugok és abszurdak, de a Miniszterelnökséget vezető miniszter a jelek szerint nem is érti, mit jelent a politika szó. Így kommentálta a csütörtöki kormányinfón a pedagógusokkal kapcsolatban elhangzott kijelentéseket Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője. Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője ehhez még azt tette hozzá, hogy szerinte a kormány „hangja” részint fordítva ül a lovon, részint ferdít. Tételesen górcső alá vettük a tájékoztató mondatait, amelyeket két szakértőnkkel elemeztünk. A lényeg az, hogy a fideszesek nem szolgálni akarnak, azt gondolják, nekik minden jár, és bármit, bárhol, bármikor megtehetnek.


Gulyás Gergely a május 11-i Kormányinfón a pedagógusok béremelésével kapcsolatban a következőket közölte: A kormány több mint tíz alkalommal egyeztetett a pedagógus-szakszervezetekkel, és az egyeztetéseken van, amiben egyetértettek, van, amiben nem. A kormány a pedagógus-életpályával kapcsolatban rendkívül sok területen engedett, jónéhány területen pedig konszenzus van. Maradtak fent vitás kérdések is, ezekben a kormánynak kell dönteni, a jogszabályt ennek megfelelően kell elfogadni.



Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője

A szakszervezetek szerint a kormány mindenáron úgy akarja beállítani ezeket az egyeztetéseket, mintha érdemi kérdések megvitatására nyílna lehetőség. Mintha csak néhány kérdésben térnének el az álláspontok egymástól, és a kormány azon van, hogy ezeket az álláspontokat közelítse. A legutóbbi, május 2-i tárgyaláson kiderült, a kormány finomított egy keveset a státusztörvényen. A Belügyminisztérium elvetette a röghöz kötés tervét, kisebb távolságban gondolkozik az áthelyezést illetően, és már arra sem kényszeríthetnék az év közben felmondó tanárokat, hogy a tanév végéig oktassanak, a lemondási határidő fix három hónapra módosulna. A pedagógus szakszervezetek szerint azonban, hiába finomított a kabinet a tervezeten, az még így sem teszi vonzóvá a tanári pályát. Például olyan jelentős kérdésekben nem léptek vissza, mint a tanítással lekötött munkaidő. Az áthelyezhetőség továbbra sem közös megegyezéssel történne. Még mindig benne van a tervezetben, hogy nincs biztos előmenetel, benne van a jelentős túlmunka elrendelésének lehetősége, a munkaidő beosztásának visszásságai, a tanév rendjének meghosszabbítása, az alapvető jogok elvétele a nevelőtestületektől. Vagyis ál-egyeztetések voltak. Ráadásul olyan napokat is beleszámolt az egyeztetésekbe Gulyás Gergely, amikor csak a találkozók időpontját beszélték meg. Az érdemi egyeztetésből végre az érdemi szóra kellene helyezni a hangsúlyt. Az nem érdemi egyeztetés, hogy panaszfelvétel történik, utána pedig „több felvonásban” válaszolnak a szakszervezetek feltételeire...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.