2024. április 20., szombat

ÖTVEN NAP MÚLVA VÁLASZTÁS, ITT VAN MINDEN FONTOS TUDNIVALÓ A KAMPÁNYRÓL

TELEX
Szerző: CSEKE BALÁZS
2024.04.20.


Szombat reggel hivatalosan is megkezdődött a kampányidőszak, ötven nap múlva, június 9-én lesz az európai parlamenti- és önkormányzati választás Magyarországon. Idén először tartják egy napon a két választást, azaz egyszerre szavazunk a 21 magyar EP-képviselőről és a polgármesterekről, önkormányzati-, illetve vármegyei képviselőkről.

A jogerősen nyilvántartásba vett jelöltek és jelölőszervezetek szombat reggel 8 órától vehetik fel az ajánlásgyűjtő íveket a választási irodáktól, és ekkor indul az aláírásgyűjtés.

A választás napjáig szabadon lehet plakátolni az országban, csak a kiadó nevét, székhelyét és a kiadás felelősének nevét kötelező feltüntetni. Ebben az időszakban könnyebben lehet választási gyűléseket szervezni, és a jogszabályok szerint csak ilyenkor lehet politikai reklámokat közzétenni a médiában.

Az első akadály: megtalálni a választókat

Az EP-választáson azok a pártok állíthatnak listát, amelyek május 3-áig 20 ezer érvényes ajánlást gyűjtenek össze. Ezt az akadályt 2019-ben 9 párt tudta megugrani. Most 35 jelölőszervezetet vettek nyilvántartásba.

Az EP-listavezetőket az ismertebb pártok már előre bejelentették, mutatjuk a névsort:

- Fidesz-KDNP: Deutsch Tamás;
- DK-MSZP-Párbeszéd: Dobrev Klára;
- Tisza Párt: Magyar Péter;
- Mi Hazánk Mozgalom: Toroczkai László;
- Momentum: Donáth Anna;
- Magyar Kétfarkú Kutya Párt: Le Marietta;
- LMP: Ungár Péter;
- Jobbik-Konzervatívok: Róna Péter;
- Mindenki Magyarországa Néppárt: Márki-Zay Péter;
- Nép Pártján: Jakab Péter;
- Második Reformkor: Vona Gábor;
- Munkáspárt: Thürmer Gyula.

Az aláírásgyűjtés szabályai nem változtak a korábbiakhoz képest:

- Egy választópolgár több EP-listát is ajánlhat.

- Az ajánlóívre a név mellett a lakcímet és a személyi azonosítót (személyi szám) kell felírni.

- Az ajánlás csak akkor érvényes, ha a választó a saját kezével írja alá. A többi adatot az ajánló választópolgár jelenlétében más is felvezetheti az ívre.

- Az ajánlóíveken szereplő adatokból tilos választói adatbázist építeni vagy azokat egyéb célokra felhasználni, mint ahogy fizetni sem szabad az aláírásért.

- Az ajánlásokat csak a választási irodák által kiadott íveken lehet gyűjteni, a másolt íveket nem fogadják el. A lapokon egyedi azonosító szerepel, de rajta van a jelölőszervezet neve is.

A pártoknak az összes átvett ívet (még az üreseket is) vissza kell adniuk a helyi választási irodának, amely ellenőrzi az ajánlások érvényességét. Csak az első 20 ezer érvényes aláírást számolják össze, úgyhogy annak az égvilágon semmi jelentősége nincs, hogy ezen felül ki mennyit gyűjt össze.

Otthonról is ellenőrizheti, kinek írt alá...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.