2025. július 12., szombat

ELLÁTÁS HELYETT FEGYELEM LESZ, A SZAKEMBERGÁRDA BŐVÍTÉSE HELYETT VAGYONŐRÖK ALKALMAZÁSÁVAL ERŐSÍT A GYERMEKVÉDELEM

NÉPSZAVA
Szerző: MUHARI JUDIT
2025.07.12.



A Pintér Sándor-féle Belügyminisztérium szerint az intézmények szakmai munkáját segítik és a biztonságérzetet erősítik. Nekik nem kötelező a kifogástalan életvitel-vizsgálat.


Vagyonőri szolgálat a gyermekotthonokban: kevesebb konfliktus, nyugodtabb környezet - így kezdte egyik bejegyzését közösségi oldalán a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár. Fülöp Attila azt írta: a folyamatos vagyonőrszolgálat bevezetésekor az volt a cél, hogy növeljék a biztonságérzetet – különösen a női munkatársak számára –, illetve erősítsék a rend fenntartását a gyermekvédelmi intézményekben. Hozzátette azt is: a gyerekek körében is pozitív változás tapasztalható, mert csökkent az egymás közötti konfliktusok száma, illetve azok gyakorisága, „amikor ezek tettlegességbe torkolltak”.

Lapunk kíváncsi volt arra, hogy miközben csupán 5553 nevelőszülő dolgozik, miközben további legalább 2000-re lenne szükség, a gyermekvédelmi rendszer alap-és a szakellátását „mennyiségi és minőségi” szakemberhiány jellemzi, kevés többek között a pszichológus, a gyermekjogi képviselő és a gyám, vajon miért a rendvédelmi fejlesztés élvez prioritást?

Megkerestük a Belügyminisztériumot, hogy tájékoztasson arról,

- pontosan mi a feladatuk a vagyonőröknek,

- mire van felhatalmazásuk,

- milyen eszközökkel kezelhetik a gyerekek közötti konfliktusokat,

- és ehhez milyen képzést, felkészítést kapnak.

Kíváncsiak voltunk arra is, a gyermekvédelmi intézmények dolgozói számára kötelezővé tett kifogástalan életvitel vizsgálat a vagyonőrökre is érvényes-e?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.