Szerző: ÁGOSTON LÁSZLÓ
2025.07.12.
Ő az a Fideszes polgármester, aki Lázár János országjárása közben (amit magyar neoszovjetek óriási vívmánynak hívnak, miközben az alap alapjának az alapja lenne, hogy egy politikustól kérdezni lehessen) felkérdezte a minisztert, hogy mi lesz a luxizó Fideszesekkel.
Lázár elmondta, hogy foglalkozni fognak a kérdéssel, majd hazament a kacsalábon forgó, sokmilliárdos kastélyába.
A Telex készített egy interjút aztán Szegi Emmával, ami egy nagyon érdekes képet festett egy 20 éve Fideszes, 19 éve újra és újra megválasztott polgármesterről.
Mindenek előtt: annyiból, amennyit megtudtam, nagyon szimpatikus a hölgy. Ez alapján a 9 perc alapján elhiszem, hogy tényleg a közösségéért dolgozik, és őszinte jobbító szándék van benne.
Aztán hogy ez igaz vagy nem igaz, nem ennek az írásnak a tárgya eldönteni.
Az viszont rém érdekes, hogy már a rendszer alapkövének számító Fideszes "alacsony beosztású tisztek" is lázonganak. Idáig is kilopták a szemüket, de amíg jött az EU-s pénz, nekik is csepegtettek valamit.
És ne vegyük el: a Fideszes kistelepüléseken ez azért látványos fejlesztéseket eredményezett.
Elképzelni is nehéz, mekkora fejlődést lehetett volna elérni ugyanebből az ingyenpénzből, ha nem kell visszaosztani a pályázáskor és utána nem sokszorosan túlárazva csinálja meg Lőrinc.
Magyarország Ausztria talán nem, de Szlovénia vagy Csehország simán lehetne - Európa szégyene helyett.
Szóval nyílik a Fideszes "kisfőnökök" szeme, irritálja őket, hogy a nekik szánt pénzből, egy óvoda árából repülőzgetnek Putyin európai hintafalovának dicstelen huszárjai.
De személy szerint Orbán Viktor semmiről sem tehet.
Őt elfoglalja a külpolitika, őt megvezetik, ő szent és sérthetetlen még akkor is, ha a gyermekkori barátja, az apja, a testvére, de még a kerti kiskakasa is lopott pénzből milliárdos.
Nincs más esély egy földomlásszerű nagy szembenézés elkerülésére, mint ezt gondolni. Azt megemészteni, hogy egy csalóban hittek 20 éven keresztül nehezebb, mint elhazudni maguknak a nyilvánvaló valóságot.
És szembenézni az ebből fakadó felelősséggel még rohadtabb lehet.
Mond is egy példát a polgármesterasszony: egyszer egy Fideszes vállalkozó magának akarta község földjeit, meg is szerezte volna, de ő elment a királyhoz, aki ítéletet tett és a helyi fiataloknak adta a földet.
Szinte büszkén meséli ezt, miközben nem érti, hogy pont a Szent Ember vádiratát írja.
Fejlett demokráciában elképzelhetetlen lenne, hogy egy 5000 fős település vezetője az ország vezetőjétől kérjen helyi problémára megoldást.
Fejlett demokráciában elképzelhetetlen lenne, hogy egy 5000 fős település vezetője az ország vezetőjétől kérjen helyi problémára megoldást.
Erre vannak a fékek és ellensúlyok, a civil szervezetek, a hatóságok, a bíróság és gyakorlatilag mindenki a közigazgatásban.
Ilyen leveleket Rákosi pajtásnak és Kádár elvtársnak írogattak régen.
Már csak azért is nonszensz ez, mert normális országban a miniszterelnök ha "leszól" egy ilyen ügyben, felveti a hatalommal való visszaélés kérdését. Mert ugye ha ebben le tud szólni, minden másban is.
Még a végén ő döntené el, ki nyer közbeszerzéseket, pályázatokat, állami tisztségeket... ami a királyság, nem a demokrácia sajátja.
És akkor jöhet a legfájóbb kérdés: vajon vágyik-e az átlag magyar demokráciára? Akarja-e a döntés súlyát és felelősségét hordozni vagy egy királyt akar, aki gondolkozik helyette (szevasz Nagy Feró!), megmondja mit kell csinálni, és akit utálhat maga helyett a saját sikertelenségéért?
Vajon Magyar Péterben a többség a demokrácia visszaállítóját vagy egy új királyt lát, akit szolgálni lehet és akinek a hibáit majd ugyanúgy vakhittel rejtheti el maga elől?
Hadházy Ákos azt mondta, a Pride megmutatta, hogy a magyarok nyitottak az elfogadásra. A gondolat hibás.
Hadházy Ákos azt mondta, a Pride megmutatta, hogy a magyarok nyitottak az elfogadásra. A gondolat hibás.
A magyarok 3 százaléka mutatta ezt meg, és teremtett nagyszerű példát arra, hogy mihez lehet csatlakozni.
De a másik 97 százalékról nem tudunk. És ha a kabai (számomra egyébként továbbra is rendkívül szimpatikus) polgármesterasszonyból indulok ki, nem hiszem, hogy annyira túltengenének Budapesten és néhány nagyvároson kívül a demokraták.
Meglátjuk. Az összeomlás sok szemet nyit fel. Őszinte kíváncsisággal várom, mikor lesznek hajlandók a Fidesz hívei elfogadni, hogy végig rossz oldalon álltak és mindazok, akiket gyaláztak, üldöztek és igyekeztek megfojtani, valójában az ő és a gyerekeik érdekeit szolgálták.
Vajon elérkezik ez a felismerés valaha?

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.