Szerző: VIG EMESE
2025.07.25.
Tusványoson idén is felszántották a színpadot a konzervatív gondolkodás buldózerei. A családvédelmi panelbeszélgetés leginkább egy kultúrmissziós igehirdetés és egy patriarchális nosztalgiakör fúziója lett, ahol a liberális fertő, a válás és a fogamzásgátlás került a válságtérkép közepére.
A tusványosi családtematikus panelbeszélgetésen három egészen különböző háttérrel rendelkező meghívott próbálta meg körbejárni, miért van válságban a család, miért nem születnek gyerekek, és hogyan lehetne „visszatalálni a rendhez”. A beszélgetés résztvevői:
- Arros Orsolya – cégtulajdonos, menedzser, háromgyermekes édesanya, aki aktív közösségi szerepvállalóként és önkormányzati képviselőként is ismert,
- Böjte Csaba – ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, akinek nevéhez több száz gyermek felkarolása és az utóbbi években súlyos gyermekvédelmi botrányok is kapcsolódnak,
- Bedő Imre – a Férfiak Klubja alapítója, akinek konzervatív nézetei és férfiszerepekről alkotott víziói rendszeresen visszhangot keltenek a közéletben.
A moderátor Szűcs-Olcsváry Gellért udvarhelyi színész volt, a diskurzus pedig nem a családok sokféleségéről, hanem inkább a „tiszta modell” elvesztése miatti kultúrharcos kesergésről szólt.
Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója hosszú évek óta a „férfienergia” kultuszának főideológusa, akinek gondolatai valahol a rendszerszintű macsóizmus, a spirituális coaching és a nemzeti demográfiai riogatás tengelyén mozognak. A Férfiak Klubja mögött stabilan állnak az állami és kormányközeli támogatók: a Szerencsejáték Zrt., az MVM, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, de még a Családbarát Magyarország Központ is finanszírozta a programjait. A klub jelszava: Férfi. Érték. Minta. Példa. Bedő ehhez illő előadásokat tart „férfi EQ”-ról, a „demográfiai válság férfi megoldásáról”, és a „férfiasság uralt erejéről” is írt egy könyvet Férfienergia címmel.
Böjte Csaba ferences szerzetest sem kell külön bemutatni, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, hosszú éveken át a gyermekmentő szerepében jelent meg a közéletben, különösen Erdélyben és a magyarországi keresztény-konzervatív közegben. A gyermekvédelem súlyos, rendszerszintű problémáira sosem reflektált, még akkor sem, amikor alapítványa több otthonában is szexuális és fizikai bántalmazás történt. Az ügyek nyilvánosságra kerülése után is inkább elhárító, relativizáló nyilatkozatokat tett: egy esetet „sajnálatos kivételnek” nevezett, majd rendszeresen arról beszélt, hogy tulajdonképpen a sajtó áldozata, az újságírók kiforgatják nyilatkozatait. A tusványosi panel végén is megpróbáltunk kérdezni tőle, egyetlen kérdésre válaszolt, amihez azonnal hozzátette, hogy a Transtelex a korábbi nyilatkozatát kiforgatta.
A családról szóló tusványosi panelbeszélgetésen három külön világ találkozott, a meghívottak elbeszélgettek egymás mellett, de az üzenet, amivel felállt a hallgatóság végül mégis egy irányba mutatott: a klasszikus családot vissza kell állítani, a férfiak energiáját meg kell becsülni. A nőkről kevesebb szó esett, bár szívesen megkérdeztük volna a meghívottaktól, hogy mi a véleményük az abortuszhoz való jogról, a női jogokról általában, vagy arról, mit gondolnak a romániai nőgyilkossági számokról. A panel végén nem lehetett kérdezni, így asztalbontás után csak Böjtét sikerült elcsípni egy kérdésre, többre már nem volt hajlandó, mert várták a rajongók szelfizésre, dedikálásra. Hja, az influenszerek élete már csak ilyen...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.