2025. augusztus 14., csütörtök

MÉSZÁROS LŐRINCÉK UTÁN A KELETI NYITÁS NYERTESEI IS RÉVBE ÉRTEK AZ ÉPÍTŐIPARBAN

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2025.08.14.


Nagyon jól lekövethetőek a hazai gazdaságpolitikai, illetve esetenként a politikai változások is a magyar építőipari toplista alakulásában. Az elmúlt 15 évben a NER-es cégekhez ezermilliárdok vándoroltak, jelentős részben az államtól, miközben a korábban szintén állami megbízásokból élő multik erősen visszaszorultak, illetve új nemzetközi szereplők léptek a helyükre.




Csak a Lajos

A 2010-es évek elején egyértelműen a nyugati multik uralták a hazai építőipart. Ahogy a lenti grafikonon is látszik, ebben az időszakban a tizenöt legnagyobb cég rendre nagyjából fele tartozott valamely külföldi építőipari csoporthoz*. A Strabagot és a Colast például éveken keresztül három-három, különböző területre szakosodott leányvállalata is képviselte a top 15-ben, de a Swietelsky is évekig két céggel szerepelt a toplistán. A 2010-es kormányváltás évében a multik mellett még féltucat, kormánytól független magyar tulajdonú cég volt a legnagyobb 15 között, illetve már ekkor is elég előkelő helyen állt Simicska Lajos Közgépe, valamint a kabinethez így vagy úgy már ebben az időben is köthető két másik vállalat. (A lejátszás a bal alsó ikonnal állítható meg és indítható újra, a csúszka jelével léptetni is lehet az évek között.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.