Szerző: KARDOS ERNŐ
2025.09.13.
Ha pályáztatással választják ki Paks II kivitelezőjét, a cél nem a kormányközeli vállalkozók zsebének megtömése lett volna, akkor az erőmű már jó ideje termelné az áramot, amire Magyarországon égető szükség van - mondta lapunknak adott interjújában Holoda Attila energetikai szakember, aki szerint a politikai hűség nem pótolja a szakértelmet.
Megsemmisítette a Paks II. állami támogatásának az Európai Bizottság általi jóváhagyását az Európai Bíróság. Erre a döntésre számított?
Igen, már a projekt indításakor is mutyigyanús volt az ügy, hisz az atomerőmű bővítését a magyar kormány pályáztatás nélkül adta oda az oroszoknak. A bíróság szerint az a baj, hogy a Bizottság a közbeszerzési előírások betartása nélkül hagyta jóvá az építkezést - egy a tiltott állami támogatást vizsgáló eljárás végén -, ami sérti az uniós irányelveket.
Ezt tudták tíz éve is, nem?
Persze. Emlékszem, hogy amikor 2010 után az Orbán kormánynak dolgoztam, szerettünk volna jó minőségű atomerőművet építeni. Szóba kerültek a franciák, az amerikaiak, a dél-koreaiak, de épp úgy az oroszok is. Nyilvánvaló volt, hogy aki a finanszírozásban is részt tud venni, előnybe kerülhet a többiekkel szemben. Viszont a tervezési és tender előkészítési fázis közepén, 2014-ben váratlanul megszületett a Putyin- Orbán paktum, ami sajátos módon, egy 1969-es szovjet-magyar államközi szerződésre hivatkozva – az uniós közbeszerzési szabályait is megkerülve - odaadta az építést az oroszoknak. Na, ez volt az alapprobléma. Persze, nincs kizárva, hogy egy tenderen az oroszok is nyerhettek volna, de ezzel az eljárással a kormány másnak esélyt sem adott. Azaz politikai alkuk alapján, a pénzügyi mutyi lehetőségét bekódolva választották ki az oroszokat. És most hol tartunk? Az eredeti tervek szerint az egyik blokknak már 2024-ben működnie kellett volna, s az idén a másodiknak is...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.