2025. szeptember 18., csütörtök

MÁR EGY ÉVTIZEDE IS TUDHATTAK RENDŐRSÉGI BERKEKBEN ARRÓL, MIKET MŰVELHET A SZŐLŐ UTCAI JAVÍTÓINTÉZET IGAZGATÓJA

TELEX
Szerző: DEZSŐ ANDRÁS
2025.09.15.


Már több tanút is meghallgatott a Nemzeti Nyomozó Iroda abban a büntetőügyben, amelynek gyanúsítottja a Budapesti Javítóintézet egykori igazgatója, Juhász Péter, valamint a férfi élettársa, egykoron az intézet biztonsági vezetőjeként dolgozó A. Zamira – tudta meg a Telex az eljárás részleteire rálátó forrásoktól. Információnk szerint az NNI továbbra is tanúkat kutat fel, de folyamatban van a tőle lefoglalt adathordozók tartalmainak elemzése is.


A május 27-én őrizetbe vett Juhászt emberkereskedelemmel és kényszermunkával, valamint közfeladati helyzettel visszaéléssel gyanúsítják, élettársát emberkereskedelemmel és kényszermunkával.

A gyanúsítás szerint Juhász és Zamira kamuból állást biztosított a 24 éves K. Viviennek és a 23 éves F. Barbarának. A két nő papíron gyermekfelügyelő volt a javítóintézetben, havi fizetést kaptak, de a valóságban be sem jártak a Szőlő utcai intézetbe. Ehelyett prostituáltként dolgoztak, az így szerzett pénz egy részét pedig Juhásznak adták. Az igazgató szépen megszedte magát. Amikor elfogták, több tízmillió forint értékben foglaltak le tőle valutát. A férfinak két drága ingatlana is van, és az időközben zárolt bankszámláján is tetemes összeg állt a rendelkezésére – de ezeket a hatóság zár alá vette.

Információnk szerint az ügyben eddig kihallgatott tanúk közül vannak, akik már terhelő vallomást tettek Juhászékra, megerősítve a nyomozók gyanúját. Közéjük tartoznak például azok, akik rendszeresen látták a lányokat abban a budapesti lakásban, ahol a klienseikkel találkozgattak. A prostitúciót a két érintett nő nem is tagadja. Azt azonban tagadják, hogy mindehhez Juhásznak vagy az élettársának bármi köze lett volna.

Akárcsak K. Vivien és F. Barbara, úgy információnk szerint a Szőlő utcai javítóintézet dolgozóinak vallomása sem vitte közelebb a rendőröket Juhászék tevékenységéhez. A volt igazgató mégsem lehet nyugodt, mivel több olyan tanú is jelentkezett a rendőrségen, akik tudtak a viselt dolgairól és az információikat meg is osztották a rendőrökkel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.