Szerző: BIRKÁS GYÖRGY
2025.09.25.
(Kocsis Máté)
Lányomnak ez az egyik szakmája, vendégposzt következik.
A fiatalkorúak börtöne az pont az, aminek hangzik: börtön. Azok kerülnek oda, akik akkora balhét csináltak, hogy felnőttként is simán sittre vágnák őket.
A javítóintézet egy gyermekvédelmi intézmény. Nem cellákban ülnek a fiatalkorúak, hanem inkább intézet jellegű helyen, szabályokkal, programokkal, sulival, munkával – de közben persze ugyanúgy be vannak zárva. Nem úgy, mint a szintén gyermekvédelmi intézményként jelen levő gyermekotthonokban, ahol, ha engedély nélkül eltávozik a kk (kiskorú, nem krva kölyök), vagy fk, akkor rögtön kriminalizáljuk, és azt mondjuk, hogy "szökésben van".
Nagyon sok probléma van a gyermekvédelmi rendszerrel, és nem csak azért, mert az a "nevelés" és "reszocializáció" kábé annyira működik, mint lyukas vödörrel vizet hordani. Hanem azért, mert ha egy gyermekotthon, ami egy családot helyettesítő, ártatlan kk parkolóhelye kellene, hogy legyen, annyira nem tud biztonságot és szeretetet nyújtó hely lenni, hogy a gyermek mindenek felett álló érdeke már az lenne, ha ebből a gyűlöletből és szűkös forrásokból összetákolt gyermekotthonból is kiemelnék, akkor képzeljük el, hogy egy javcsiban mi történik zárt ajtók mögött.
Dolgoztam gyermekotthonban. Voltam állásinterjún egy javítóintézetben.
Hitelesség, tekintély, szeretet. A szakirodalomban ez a három alappillér.
Ez vajon a nerre mennyire illik? Hiteles, persze, felolvasni az előre megírt hazug propagandát. Szeretet, persze, még a "pillangó", a "gyöngy", a "szív" ("már nem az, ami volt") szavunkat is képesek lennének a visszájára fordítani.
Hitelesség, tekintély, szeretet. A szakirodalomban ez a három alappillér.
Ez vajon a nerre mennyire illik? Hiteles, persze, felolvasni az előre megírt hazug propagandát. Szeretet, persze, még a "pillangó", a "gyöngy", a "szív" ("már nem az, ami volt") szavunkat is képesek lennének a visszájára fordítani.
Marad a tekintély, amit a javítóintézetes gyerekek jól ismernek, és talán mi is. Félelemre épülő tekintély. Nem igazi tisztelet. Zsarolás, megfélemlítés. És ha nem félünk?

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.