2025. október 7., kedd

BELENYÚL A KORMÁNY A 3 SZÁZALÉKOS HITEL SZABÁLYAIBA, SOK HELYEN PONTOSÍTJÁK A FELTÉTELEKET

TELEX
Szerző: WEILER VILMOS
2025.10.07.


Több ponton módosítaná a kormány az Otthon Start felvételének szabályait – derül ki egy társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezetből, amelynek tartalmát a Bankmonitor mutatta be. A tervezetet nyolc napig lehet véleményezni, utána jelenhet meg, és a megjelenéstől számított 30. napon léphet érvénybe – vagyis leghamarabb valamikor november közepén.

A rendelet érdemben nem változtatja meg az Otthon Start logikáját vagy alapszabályait, de több helyen pontosítja, illetve enyhíti a szabályozást úgy, hogy a korábbiaknál többen élhessenek ezzel a lehetőséggel.

Korábbi lakáseladás miatti dupla tulajdon

Az Otthon Start szabályozása eddig is tartalmazott egy olyan kitételt, hogy csak az vehette fel a támogatott 3 százalékos hitelt, akinek az elmúlt 10 évben nem volt, vagy legfeljebb egy darab, legfeljebb 50 százalékos belterületi ingatlantulajdona volt.

Ebben vezettek be egy olyan enyhítést, amely szerint az is felveheti a hitelt, akinek egy időben két lakásban volt legfeljebb 50 százalékos tulajdonrésze, ha a párhuzamosság 180 napon belül megszűnt. Ez praktikusan azt jelenti, hogy ha valaki vett egy új lakást, akkor a régit fél éven belül el kellett adnia.

A Bankmonitor szerint ez azért fontos könnyítés, mert voltak, akiknek a korábbi ingatlanjuk eladásánál és egy új vásárlásánál az átírás miatt technikailag néhány napig mindkét lakásban volt résztulajdona. Ők az eddigi szabályozás alapján nem vehették volna fel a 3 százalékos hitelt, de a mostani tervezet életbe lépése esetén felvehetik majd.

Lakások, amik nem számítanak bele

Ezen felül még három könnyítési elem van a meglévő ingatlanokkal kapcsolatban (az ezeknek megfelelő ingatlanból bármennyivel rendelkezhet/rendelkezhetett az igénylő, és ezek mellett lehet még egy további, a korábbi pontban leírtaknak megfelelő, legfeljebb 50 százalékot elérő tulajdoni hányad):

1. Nem jelent problémát, ha a korábban meglévő belterületi lakóingatlant elbontotta, elbontatta az igénylő, vagy a bontást a hatóság elrendelte.

2. Nem jelent problémát, ha legfeljebb 15 millió forint értékű belterületi lakóingatlana van/volt az érdeklődőnek. (Meglévő ingatlannál az aktuális érték, korábban eladott lakás esetében pedig az eladási ár számít ebből a szempontból.)

3. Nem jelent problémát, ha haszonélvezettel terhelten szerezte a belterületi lakóingatlant az érdeklődő és ugyanazon haszonélvező jelenleg is bent lakik az ingatlanban. (Már eladott lakás esetében az az elvárás, hogy a haszonélvező az értékesítés pillanatáig a lakásban kellett éljen.)

A harmadik pont kapcsán korábban a jogszabályban nem volt egyértelmű, hogy a haszonélvezettel terhelt, de korábban eladott ingatlanok is megfelelőek-e, amennyiben a kérdéses haszonélvező végig az ingatlanban lakott. A tervezet alapján ez egyértelműen jó lesz.

A másik két pont kapcsán inkább olyan szöveges pontosítások történtek, amelyek nem befolyásolták érdemben az eddigi általános értelmezést. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a tervezet alapján a meglévő lakóingatlan bontásával kapcsolatban az igénylőnek a jövőben az építésügyi hatóság által kiállított, a lakóépület elbontásáról szóló hatósági bizonyítványt be kell nyújtania. A meglévő lakóingatlannal kapcsolatban a többi tényről továbbra is nyilatkozni szükséges. Ugyanakkor a nyilatkozathoz kapcsolódó formanyomtatványt is módosítani fogják...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.