Szerző: NÁDOR TAMÁS
2025.10.06.
„A miniszterek és államtitkárok már több pénzt kapnak, a szociális dolgozók csak ígéreteket, de azok sem teljesültek” – ezzel az üzenettel szervezett flashmobot hétfőre a Karmelitához a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ). A demonstrációval fel akarták hívni a figyelmet a szociális területen dolgozók bérproblémáira. A demonstrációt a tisztes munka világnapjához időzítették, ami október 7-én van.
A Karmelitát védő kordonok előtti füves területen lyukas cipőket helyeztek el szemeteszsákokban, a zsákok mögött egy férfi dobszólóval kísérte a flashmobot. Mellette állt Boros Péterné, az MKKSZ elnöke. A Karmelita előtti utcát lezáró kordonok mögül kettő, azon kívül öt rendőr figyelte a hétfői flashmobot. Az esemény kezdetén mintegy 50-60 ember volt a helyszínen, többen közülük transzparenseket is hoztak.
„A szociális ágazat érted van a bölcsőtől a sírig! Megbecsülést! Béremelést!”
– állt az egyik transzparensen.
A flashmob kezdete előtt pár perccel a demonstrálók felháborodva mutatták egymásnak a hírt, hogy a fideszes képviselők leszavazták a gyermekvédelmi dolgozók béremelését. „Ezért is kell folytatnunk” – mondta erre az MKKSZ elnöke.
„Itt vagyunk, miniszterelnök úr!” – mondta beszédében Boros Péterné MKKSZ-elnök, aki a demonstrálókkal együtt üzente, hogy a szociális dolgozóknak nem telik tisztességes megélhetésre. „Köszönöm, hogy elhoztátok a szegénységi bizonyítékokat” – ezzel a Karmelitát védő kordonok előtti rengeteg lyukas cipőre utalt, amit szociális dolgozók hoztak az ország számos pontjáról.
Ezeket a főleg szociális dolgozókból álló demonstrálók borították a területre, egy nagy halomba. „Nem telik Birkin táskára, helikopterezésekre”, de a dolgozók nem is a luxizásra vágynak. Az MKKSZ elnöke azt mondta, sokaknak még egy műszaki cikk megvásárlása is gondot okoz, de nem tudják előteremteni az önerőt egy lakáshitelre sem. A szociális ágazatban történő általános béremelés követelésén túl arról is beszélt, kellene, hogy legyen munkavállalói szószóló a parlamentben, aki tudja képviselni a dolgozók érdekeit...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.