2026. augusztus 31., hétfő

UNGER ANNA: MÁR MEGVAN AZ A HÁROM ÜGY, AMIVEL ELKEZDJÜK A MUNKÁNKAT

KONTROLL
Műsorvezető: GULYÁS BALÁZS
2026.08.31.



Interjút adott a Kontrollnak Unger Anna, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédemi Hivatal pénteken megválasztott elnöke.

Elmondta, hogyan akarja majd felépíteni az NVVH működési sruktúráját és nevek emítése nélkül elárulta azt is, hogy milyen szempontok alapján választották már ki a nyomozati elnökhelyettesével azokat a korrupciós ügyeket, amiket az elsők között fognak kivizsgálni. Szerinte a konkrét vádemelések mellett az a legfontosabb, hogy kiderüljön az is, hogyan működött az elmúlt 16 évben a NER. Megerősítette ugyanakkor, hogy a jogilag már elévült bűncselekményeket is nyilvánosságra fogják hozni. Ebben számít az ügyészségek és a NAV együttműködésére is, de annak is következménye lesz, ha kiderül, hogy valamelyik hatóság eddig akadályozta az ügyek felderítését. Hozzátette, amennyiben az általuk kivizsgált korrupciós ügyekben a bíróságok ítélkezése elhúzódik, az NVVH elnökeként javaslatokat tehet majd a parlamentnek törvénymódosításokra is az igazságszolgáltatás felgyorsítása érdekében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.