2022. március 28., hétfő

HÁLÁTLANOK

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: VÁNCSA ISTVÁN
2022.03.25.


...Kormányzatunk tehát nem azért ragaszkodik ahhoz, hogy az iskola a tanárnak, a gyereknek és a szülőnek egyaránt a lehető legborzalmasabb legyen, mert nem tudja, hogyan kell normálisan működtetni az iskolarendszert (noha persze csakugyan nem tudja, de nem is akarja megtanulni), hanem mert ezen a módon tolja helyre a kizökkent időt. A cél az, hogy az iskolából derék, szívós, munkabíró egyedek kerüljenek ki, akik hétköznap helytállnak a futószalag mellett, vasárnap pedig a templomban imádkoznak Orbán Viktorért. Ennek az elérését az ötvenes évekből, sőt valójában Mária Terézia idejéből örökölt iskolamodell szolgálja leginkább, amivel két baj van csupán. Az egyik az, hogy a rendszerváltozást követő két évtized folyamán az LMBTQ-lobbi aknamunkájának eredményeképp sajnálatos módon fellazult, a másik pedig az, hogy eredetileg se volt annyira merev, erélyes és szigorú, amilyenné kormányzó urunk szerint válnia kell. Nemzetünk magasztos céljainak elérése érdekében a tanintézeteket kaszárnyává, az iskolaudvart rohampályává, a tanulókat harcosokká, a tanulást kiképzéssé kell továbbfejlesztenünk, ellenkező esetben ugyanis jönnek a migránsok, a disznóvágást, a bort és a pálinkát betiltják, és kötelezővé teszik a csadort. A gyerekek tehát mindenekelőtt fegyelmet és alakias mozgást tanuljanak, meg persze írni, olvasni, számolni, de csak amennyire kell. Mélyebb ismereteket elsajátítaniuk nemcsak fölösleges volna, hanem kontraproduktív is, hiszen a túlpallérozott csemete előbb-utóbb lepattan, és a későbbiek folyamán valamelyik nyugat-európai országban fogja sérelmezni, hogy nem voksolhat ugyanolyan kényelmesen, mint az erdélyiek...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.