2024. április 20., szombat

AMERIKAI NÉPSZAVA: MAGYAR POPULIZMUSÁNAK ÜNNEPLÉSE MAGA A VÉG

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: BARTUS LÁSZLÓ
2024.04.19.


Nem szeretnénk a politikai bulvársajtó immorális tevékenységével túl sokat foglalkozni, csupán azért kell írnunk róla, mert a jelenség friss, már nyíltan és cinikusan vállalják, hogy a populizmus nem zavarja őket, mert „dőltek az olvasók és az előfizetők is. Mi a 444-nél is örültünk ennek, a Magyarról szóló anyagaink közül több is mérési rekordokat döntögetett”.

Nem lenne semmi baj, ha a sajtó nem csupán üzleti vállalkozás, kattintásvadász bulvár lenne, hanem a „negyedik hatalmi ág”, a demokrácia és a jogállamiság őre, még egy olyan országban is, ahol nincs demokrácia és felszámolták a jogállamiságot. Ha a sajtó feladata csupán szórakoztatás lenne, nem értékvédelem, nem objektív tájékoztatás, nem az emberi jogok, a társadalom védelme, ha tevékenysége értéknélküli lenne, nem lenne semmi baj.

Azonban nem az. Magyarországon a diktatúrába beolvadó sajtónak egy jelentős része (a kormánypropaganda felületeit eleve nem tekintjük sajtónak, éppen a fentiek miatt) eljutott oda, hogy már nyíltan feladja a sajtó funkcióit, a sajtóval szembeni erkölcsi, szakmai, jogi és politikai követelményeket. Szórakoztatóipari termékké silányult oly módon, hogy képes saját funkciójával ellentétes tevékenységet folytatni, mert a populizmus éltetése az.

Mivel a sajtó feladata a közgondolkodás alakítása, védelme és segítése, az objektív valóság bemutatása és a korrekt tájékoztatás, ennek segítségével a szabadság és a demokrácia, az ország védelme, a közhatalom és a politikai szereplők ellenőrzése, a sajtó prostitúciója és a szerepével ellentétes tevékenysége, nem csupán magánügy. Ha a sajtó elveszíti a lényegét, a tiszta gondolkodást, az objektivitást, s kiszolgálója lesz a populizmusnak, az maga a vég.

Az értelmiség feladata lenne rávilágítani arra, hogy ez mennyire elfogadhatatlan és káros.

Ehhez képest kell értékelni a 444.hu oldalán megjelent „A média és Magyar Péter” címmel megjelent írást, amely ennek a romlásnak, a sajtó prostituálódásának ad ideológiát, azzal a botrányos felhanggal, hogy dicséri azt a populistát, akinek a hatása alá kerültek. Akinek az első perctől felkarolt menedzselése megszüntette a sajtó „őrzőkutya” szerepét. Titkolni és szégyellni kellene azt, amit most erénynek mutatnak be, hogy ennek alárendelik magukat.

A 444.hu elképesztő hazugságokkal igyekszik alátámasztani saját prostitúcióját. Az általuk hozott példák hamisak, s az ellenkezőjéről tanúskodnak. Magyar populista kommunikációját pozitívan értékelik, egy sorba állítva olyan szörnyetegekkel, mint Trump, Milei és Duerte, ez utóbbi a legjobb példa a populizmus következményeire. Duterte egyszerű tömeggyilkos, aki ellen a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) is eljárást indított. Még a többi is lehet az.

OTT TARTUNK, HOGY TRUMP EGY POZITÍV FIGURA A MAGYAR LIBERÁLIS SAJTÓBAN, MERT POPULISTA. HOL VAN A TOTÁLIS ELHÜLYÜLÉS HATÁRA?

A 444.hu írása pozitívan értékeli őket, hogy ezek a nárcisztikus pszichopata populisták a közvélemény figyelmét képesek magukra irányítani, a nyilvánosságot uralni, és a médiát a maguk érdekében felhasználni. De nem úgy, ahogy a 444.hu teszi és propagálja, hogy a sajtófelületüket a populisták szolgálatába állítják, mert az hoz olvasót, előfizetőt, kattintást és pénzt. A mainstream amerikai sajtó nem szolgálja ki Trumpot, mint ahogy ők Magyart...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.