Szerző: Szele Tamás
2016.08.22.
Csak nem állhatom meg szó nélkül. Éspedig azért nem, mert múlt csütörtök óta boldog és boldogtalan szakértője lett B. Zs. életének és korának. Szerintem kötet fog megjelenni a róla alkotott szubjektív véleményekből – és ez nagy hiba. Ugyanis lehet véleményt objektíven is alkotni. Mindenki elmondta, mit gondol, aki nem ismeri – most elmondom én, mit gondolok, aki ismertem őt.
Sokat gyászoltam, mikor, mint ember, eltávozott körünkből, méltatlanul viselt, hosszas aljasodás útján. Hát, azt már 1993-ban lehetett tudni, hogy valami nem stimmel. B. Zs.-t 1991-ben ismertem meg, a Kurír szerkesztőségében, ahol én egy kis rovatot vezettem, míg ő a függetlenített főmunkatárs címét viselte. Hej, nagy uraság volt ez akkoriban, nyomtatott országos napilapnál! Úgy tessenek elképzelni, mintha én egy kis hadihajó parancsnoka lettem volna egy nagy birodalomnál, ő pedig Őfelsége Kalóza, akinek mindent szabad. Na jó, mindent nem, csak sokat. Később tudtam meg, a szegénység éveiben, mikor nem akadt nagy különbség volt főszerkesztő-helyettes és volt rovatvezető között, hogy már akkor listázta a kollégákat, és én, bármilyen kicsi fiú voltam, elöl álltam a feketelistáján. Tudom is, mivel szolgáltam rá: valamikor én is a Fidesz alapítása körül mászkáltam, csakhogy én nem Pesten, hanem Tolna megyében. De hát, ahogy az ötvenes években írták: „Megmutatta azt egy emberöltő: a dorogi medencében én vagyok a költő” (Ismeretlen proletárpoéta, 1957).
Ő volt. Minden manírral. Gyakran jegyezte meg, hogy szépíró és nem érti, hogyan alacsonyodhatott közénk. Egy idő után mi sem értettük. Elutazott Indiába, és útirajzokat küldött. Mi általában maximum Mezőkovácsházáig utaztunk, de oda is csak akkor, ha épp sátánista gyilkosság történt. Szegény volt az eklézsia, nem nagyon, de nem mindenkinek jutott India – igaz, azt nem is a lap fizette. No, de volt egy olyan tulajdonsága, modor, manír, piálás és csajozás ide vagy oda, amit mindenki elismert.
Olyan tehetséges volt, mint a Nap. Túlzás nélkül mondom, hogy ha annak tekinti magát, ami, tehát egyszerűen, minden skatulya nélkül író embernek, és nem pártoskodik, ma a magyar kultúra csillagai között ragyogna.
Nem így történt. Nem mesélem el, engem mi haragított meg rá, talán valami olyasmi, hogy mindig szerette a gonosz, lealacsonyító vicceket, gyengébbekkel, kiszolgáltatottakkal, szegényebbekkel, talán velem sem volt kíméletes, nem ez a fontos. Valami miatt kitelt a becsület a cégnél is, elment a laptól, de az ismeretségünk még sokáig élt, főként telefonon.
Ő sokáig a Fidesz sajtófőnöke volt, épp a székház-ügy idején is – hej, azelőtt jó volt e Lendvai utcába járni sajtótájékoztatóra, tokajival kényeztették a sajtómunkást. Akkor történhetett valami, a felső vezetésben. És nem titkolom, az a véleményem, hogy ehhez neki is lehetett köze.
Ugyanis a párt nem pusztán irányvonalat változtatott, de akkor határozta meg a szabadelvű sajtó elleni küzdelmének alaptéziseit. Nyilván el tudom képzelni, hogy Orbán Viktor nem értette, hogyan fordult a pártja ellen egy nap alatt a korábban példátlanul baráti sajtó – tán azért, mert kurva lett a szűzből a székház-ügyben, egy nap alatt – de hogy B. Zs. nem értette volna, azt kizártnak tartom. Hiszen minden ellenszenvem dacára el kell ismernem, hogy a szakma nagy tanára.
Ez már történelmileg így alakult, én 1993-ban átvettem az ajánlott levelet, melyben a Fidesz kizárt soraiból, ez így is van jól. Az ember ne legyen Trockij, ha van a Pártnak Leninje, sőt, Majakovszkija is. Szépek Mexikó mezői. De hallga: mi történt később?
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.