2017. október 2., hétfő

A FIDESZ ÜZENETE A NYUGDÍJASOKNAK: DOLGOZZATOK CSAK, MERT ERZSÉBET-UTALVÁNYON KÍVÜL ÚGYSEM KAPTOK MÁST

MAGYAR NARANCS
- FEKETE LYUK BLOG
Szerző: narancs.hu
2017.10.02.


Ahogy tegnap, úgy ma is hülyítik az időseket.

Már tegnap is turbóra kapcsolta a hülyeséget a Fidesz, amikor az idősek világnapja alkalmából kellett köszönteni a nyugdíjasokat. Úgy tűnik, valami gond lehetett a gépezettel, mert ma sem álltak le: reggel például Nyitrai Zsolt ment be az M1-be, és folytatta, amit vasárnap elkezdett. Vagyis:

- erkölcsileg is megbecsülik a nyugdíjasokat, mert ez is fontos;
- a nyugdíjasok sokat spórolhattak a rezsicsökkentéssel;
- és a kormány még a nyugdíjak vásárlóértékét is megőrzi.

De a legfontosabb mégiscsak az, amit a miniszterelnöki megbízott a beszélgetés elején mondott: minden megyében megalakult legalább egy nyugdíjas szövetkezet, lehet dolgozni, és még a nyugdíj is megmarad. Magyarán: menjetek dolgozni, kedves idősek, mert a mellébeszélésén, ígérgetésen túl tőlünk nem számíthattok sok jóra...

ELVESZETT 9 HÓNAP A DEMOKRATIKUS ELLENZÉKI SZÖVETSÉGBŐL

MODERN MAGYARORSZÁG MOZGALOM BLOGJA
Szerző: BOKROS LAJOS
2017.10.02.


...Január 10-én aláírhattuk volna mind az értéknyilatkozatot, mind pedig az előválasztást előkészítő megállapodást. Ekkor robbant be a „csodafegyver”: Botka László. Az MSZP elnöke telefonált, elnézést és két hét haladékot kért. Maga is úgy vélte, addigra kidurran a lufi.

Aztán a két hétből két hónap lett, majd a szocialista elnök májusra ígérte a teljes körű ellenzéki szövetséghez szükséges belső feltételek létrejöttét. Nyáron már nem ígért semmit. Addigra ellepték az országot Botka László vérpopulista, gazdagokat általánosan elítélő, primitíven hangulatkeltő plakátjai.

A két hétből kilenc hónap lett. Közben sikerült mérgezni a magyar társadalom lelkét, fokozni az általános kiábrándultságot. Történelmi bűn, hatalmas felelősség.

Most talán mégis eljött a józan számvetés ideje. Nincs csodafegyver. Egyenlő feltételekkel és illő alázattal meg kell állapodni a demokratikus ellenzék minden pártjával, ha azt akarjuk, hogy az orbáni önkényuralom jövőre megbukjon és újjáépíthessük hazánkban a jogállamot és a demokráciát.

Még nem késő.

Kedves Molnár Gyula,

Gyertek vissza a tárgyalóasztalhoz.

Ami történt nem felejthető, de tanuljunk belőle.

Csak őszintén, tiszta szándékkal, hitelesen és egységben győzhetünk.

Bokros Lajos
Elnök
Modern Magyarország Mozgalom

A NÉPSZAVAZÁSRÓL

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2017.10.02.



Én katalán vagyok, ami azt jelenti, hogy szebb vagyok és okosabb és gazdagabb, mint te andalúziai, mert te szegény vagy és lusta.

Olvasták valahol ezt a mondatot? Pedig erről van szó. Meg még arról, hogy a szebbet és okosabbat folyton csak elnyomják, és nem tud érvényesülni. Évszázadok óta csak elnyomják. És majd ő most megmutatja. Miért éppen most és mit mutat meg? Hát... talán mostanra sikerült annyira belehergelni őket a melldöngető nacionalizmusukba, hogy most akarják megmutatni. A világnak. Hogy ők egyedül is.
Nem értek a nemzetközi joghoz, de például meglepne, ha a Spanyolországból való kiszakadás után Katalónia automatikusan maradna az Európai Unió tagja. Meg az is meglepne, ha a spanyol gazdasághoz, kereskedelemhez és közlekedéshez természetesen kötődő Katalónia ezek nélkül is olyan kiemelkedően teljesítene, mint így.
Dehát ez mind nem fontos. Engem az érdekelne, hogy mi a cél. Hogy akkor mi van, ha Katalónia egyszer csak önálló ország lesz? Akkor majd indíthatnak háborút például? Hadat üzenhetnek bárkinek, például Spanyolországnak is, ahol annyit bántották őket? Hogy katalánabb lesz egy katalán, ha nem saját törvényekkel intézkedő, saját közigazgatású, Katalónia néven Spanyolország autonóm közössége lesz, hanem Katalónia néven mindentől és mindenkitől független Katalónia lesz? Tényleg annyira ostoba mindenki abban a különben rendkívül rokonszenves autonóm közösségben, hogy azt hiszi, létezik függetlenség?...

MEGERŐSZAKOLT SZŰZLÁNYKÉNT VISÍTANAK, MIKÖZBEN A SARKON STRICHELVE ÁRULJÁK MAGUKAT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2017.10.02.


Nem hiszem, hogy jelenleg van fontosabb esemény, mint a spanyolországi történések. És nem hiszem, hogy van annál szánalmasabb, ahogy a magyar kormánypárt lakájai igyekeznek a maguk javára fordítani azt, ami ott történt.

Nem tudom, nem is fogom véleményezni a katalánok és spanyolok döntésének helyességét, vagy helytelenségét. Ez mélységesen rájuk tartozik, mindenkinek lehet igazsága ebben az ügyben.

A spanyol kormány a lehető legrosszabb módon reagált. Ami tegnap történt, annak sem tegnap, sem soha az életben nem lett volna szabad megtörténnie. Azt kellett látnom, hogy egy kormány a saját népe ellen fordult. A saját rohamosztagait küldte azért, hogy szétverjék a demokráciát. Mert a népszavazás a demokrácia szerves része. A demokrácia nem arról szól, hogy az aktuális kormányfő mit nyilvánít annak és mit nem.

A világ tudatába feltartott kézzel álló katalánok és nőket, gyermekeket, időseket, fiatalokat, férfiakat válogatás nélkül, elképesztő indulatokkal, brutálisan bántalmazó spanyol rendőrök égtek be. Mindörökre. Ez nem tűrhető el Európa egyetlen országában sem. Ez semmivel nem magyarázható, soha fel nem menthető erőszak volt.

Ahogy olvasom az emberek reakcióit, úgy tűnik, sok spanyol a katalánok oldalára állt. Nyilván nem az elszakadást ünneplik, hanem az erőszak áldozatai mellett állnak ki. A katalánok a testvéreink. Nem szeretném, ha elszakadnának, de amit a spanyol kormány tett velük, az elfogadhatatlan. Ilyen és hasonló bejegyzések sokaságát olvasom a neten.

Európa hallgat, hiszen darázsfészek az, ami most Spanyolországban megbolydult. Veszélyes darázsfészek. Ahogy a Szovjetunió felbomlása, úgy ez is egyfajta láncreakciót indíthat el. A Fidesz egyik szócsöve már le is csapott a párhuzamra és Erdély elszakadását vetítette a szittya pusztába.

Kétségem sincs, hogy a magyar kormány – mint minden mást – ezt is megpróbálja a saját hasznára fordítani. Csak éppen fordítva ülnek a lovon. Ez nem szokatlan, hiszen mindig is ezt tették. Ellenzékben szabotálták a munkát, nem vettek részt a parlamenti üléseken, nem szavaztak. Kordont bontottak, de közben gondosan vigyáztak arra, hogy ellehetetlenítsék a kormányzat működését.

Hatalomra kerülve – és már nyolcadik éve folyamatosan – végig ellenzékként viselkedtek. Nyolcadik éve óbégatnak és jajonganak, mutogatnak vissza a tizenöt évvel ezelőtti időszakra, hibáztatnak mindenkit, megerőszakolt szűzlányként visítanak, miközben a sarkon strichelve árulják magukat.

Még mielőtt nagyon beleélné magát a kormánypárt valamelyik, bármelyik kiszolgálója abba, hogy a Fidesz lényegében azonos a katalánokkal, az ellenzék pedig az agresszor spanyol rohamrendőrséggel, tisztázzuk a dolgokat.

A Fidesz kormányon van. Nyolcadik éve. Lényegében nincs szüksége semelyik párt jóváhagyására, ha törvényt akarnak hozni, módosítani, ha intézkedni akarnak. A KDNP pusztán azért fityeghet a Fidesz valamelyik végén, mert így lehet arra hivatkozni, hogy koalíció van, nem egypártrendszer. De, egypártrendszer van.

A Fideszt a világon senki nem nyomja el, nem is tudja. Övék a felelősség mindazért, ami ebben az országban történik. És nekik kell majd elszámolniuk – név szerint, egyenként, személyesen – amikor annak jön el az ideje.

Van egy igen jelentős különbség. Ameddig a spanyol kormány lényegében egy másik – bár az ország területén élő – nép ellen támadt gumibotokkal, addig a magyar kormány a saját népe ellen támad minden létező eszközzel. Ugyanis az ellenzék éppen úgy magyar emberekből áll – akkor is, ha független és akkor is, ha bármely párt tagja, szimpatizánsa -, ahogy a kormányt támogató tömeg...

BOTKÁT FELFALTÁK A DISZNÓK, MI PEDIG TÁVOLRÓL NÉZTÜK, NEHOGY SÁROSAK LEGYÜNK

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2017.10.02.


Botka László vereségéért leginkább Botka László a felelős, ezt nem kell magyarázni. Legfőképp ő bukott el, és a stábja. A probléma az, hogy alakulhatott volna másként, de nem alakult. Alakulhatott volna másként, ha kap támogatást bárhonnan is, de nem kapott. Nem kapott a médiából, nem kapott a pártjából, nem kapott az értelmiségtől. A társadalomtól kapott tavasszal, amikor ő és a pártja elindult felfelé. Aztán megették szép lassan a disznók. Fideszes disznók, MSZP-s disznók, DK-s disznók, szerencselovag disznók és mindenféle disznók felfalták.

Úgy tűnik, a mi generációnk szeret kussolni. Kussolva néztük végig, nézték végig generációnk liberális tagjai, ahogy felfalják Bajnait, kussolva nézték végig generációnk balos tagjai, ahogy felfalják Botkát. Kussolva néztük végig, ahogy 2013-ban visszatért Gyurcsány Ferenc, miközben pontosan tudtuk, hogy 40 alatti tömegek nem fognak elmenni miatta szavazni. Aztán leginkább mi sem mentünk el szavazni 2014-ben, vagy nem szavaztunk le a kormányváltásra, mert Gyurcsány Ferenc (és persze néhányan mégis).

Ez generációs átok, aminek megvan az oka, nyilván. Bizalmatlanság és az a tudat, hogy ha beszállunk a politikába, megégünk, hogy sokkal fontosabb a saját identitásunk védelme, mint a haza ügye.

Nehogy még olyant támogassunk, aki lehet hogy ciki. Aztán, hát, ettől lesz az a valaki ciki, hogy senki sem áll ki érte, és felfalják a disznók.

Csak van egy kis gond ezzel, hogy ma a politika arra épül, hogy mindenki ciki legyen, és hogy ne legyen senki támogatható. Nincsenek tökéletes jelöltek, mi mégis őket keressük, hogy megőrizzük identitásunkat, mint a kis 14 éves gyerek, aki elképzelt popsztárokba szerelmes ahelyett, hogy az osztálytársai között találná meg a szerelmet. Az ugyanolyan esendő, olykor béna emberek között, mint ő maga...

3 OK, AMI BOTKA VISSZALÉPÉSÉHEZ VEZETETT

B1 BLOG
Szerző: nickgrabowszki
2017.10.02.


Ami történt, nem volt váratlan.

1. Múlt hétfő óta 4 közvéleménykutató (Median, Nézőpont, Publicus, Republikon) is az MSZP táborának egyre gyorsuló erodálósát mérte, illetve hozta nyilvánosságra.

2. Botka hiába ajánlotta fel az MSZP listájának a felét a kisebb ellenzéki pártoknak, az LMP, a DK, a Momentum és az Együtt is elutasította, és az önálló (illetve az MSZP-től való külön) indulásra szavazott.

3. Az MSZP-ben ezek miatt elfogyott Botka támogatottsága, egyre erősebbek voltak azok a hangok, ami szerint változtatni kell a stratégián.

De már nem volt hová: miután az LMP és a DK is kinyilvánította, hogy nem lesz rajta a közös listán, azzal eldőlt, nem is lesz közös lista.

A Fideszt papíron egyszerűnek látszott legyőzni: mivel Orbán csak a szavazók kisebbségének támogatásával kormányoz, egyszerűen össze kellett volna pakolni egy kihívó mögé az ellenzéki pártok szavazatait.

Amikor Botka tavaly decemberben színre lépett, az ellenzéki pártok a vereségre készültek. Az MSZP vezetői a DK, az Együtt és a Párbeszéd tudomásával Lattmann Tamás nemzetközi jogászt keresték meg, hogy álljon egy ellenzéki lista élére - és
adja arcát a várható kudarchoz.

Ennek az összefogásnak viszont nem lett volna része sem az LMP, sem a Jobbik, és legalább a kisebbik ellenzéki párt szavazatai nélkül nemhogy nem lehet leváltani Orbánt, de még erős kihívót sem lehet állítani.

Ez volt Botka ambíciója: létrehozni egy széles koalíciót, ami az LMP-től a DK-ig ér. Ennek ára volt Gyurcsány távoltartása közös listától. Az LMP (és a még kisebb ellenzéki pártok) nem adhatták nevüket egy, a volt miniszterelnökkel közös listához, akinek kormányzásával szembeni ellenszenv alapozta meg a létrejöttüket.

És ha adták volna, a szavazóik nem követték volna őket, mert ez az ellenszenv továbbra is élénk, Gyurcsánynak nem bocsátottak meg még az ellenzéki szavazók sem.

Csak a legelkötelezettebb hívek. Ők sincsenek kevesen, több százezren, lehet, hogy fémillióan is, de ahhoz biztosan nem elegendően, hogy velük leváltható legyen az Orbán-rezsim.

Viszont arra tökéletesek, hogy velük sakkban lehessen tartani az MSZP-t...

KAMUPÁRTOK A HADOVA KORMÁNY POPULISTA ORSZÁGÁBAN

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: ADORJÁN GYÖRGY
2017.10.02.


222 bejegyzett párt van, és további 177 áll éppen bejegyzés alatt.

Nem vicc ez kérem, Tóth Zoltán választási szakértő szerint semmi nem változott a 2014-es választási szabályokhoz képest, így semmi akadálya, hogy újra kamupártok induljanak, 2018-ban. Szerintem is a jelenlegi hatalom érdekei diktálják ezt, no meg a pártok állami támogatásának meglévő rendszere. Listaállítás után ömlik a pénz. Rengeteg a párt Magyarországon, és napról napra nő a számuk: az Országos Bírósági Hivatal adatai szerint összesen 222 bejegyzett párt van itthon, és 177 áll bejegyzés alatt – írja a Magyar Nemzet.

Emlékeznek még az előző választásokra létrejött olyan szervezetekre, mint a Demokratikus Keresztény Királyság Pártja, a Helyreállítás Magyarországi Pártja, a Nemzeti Értékteremtő Párt és Somogyban a Magyarország Megújulásért elnevezésű párt? Vagy a Szociális Unióra, a Magyar Nemzet Köztársasági Pártjára, a Magyar Gazdaság Pártra és a szolid nevű Demokrata Pártra? Egyébként az egykori Népszabadság összeállítása alapján úgy látszik, hogy majdnem 3 milliárdot keres az adóhivatal a kamu szervezeteken, közben az induló jelöltek eltűntek, a vezetők telefonszáma megszűnt, a honlapok már nem működnek. Szépen vagyunk, nem mondom...

HOGY BÍRJÁTOK?

APÁVÁVÁLT BLOG
Szerző: Apavavalt
2017.10.01.


Jól bírjuk, köszönjük. Fáradtan, nyilván. Pedig igazából az alvás teljesen rendben van. Leszámítva azokat az éjszakákat, amikor a csajok “összebeszélnek”, és felváltva adják a műsort, olyan hajnal háromtól hatig. Akkor meg már világos van, tehát akár fel is kelhetünk, visszaaltatás úgysem lesz, marad a kávé.

Az altatás az már cifrább történet, ott mindennek pontosan ütemre kell kijönnie. Próbáltuk együtt altatni őket, különösebben nem volt sikeres, így maradtunk az egyszerre altatás mellett, amolyan “elég közel van” alapon. Általában olajozott gépezetként működünk, a kisebbik eszik amíg az estimesék tartanak, majd áttranszportálom az atyai vállra, abban a reményben, hogy a tejkóma és a ringatás közös eredményeképpen szépen bealszik, és a fejbőlmesélés közben kislisszolunk a gyerekszobából. Ha sikerül, gyerekkel a vállamon töltöm az este hátralévő részét addig amíg Anya végez a nagylány altatásával (és felébred belőle). Csak ezután tesszük le a kiságyba, a gyerekszobában.

Fürdetés? Az igazi sikersztori. Párhuzamosan megoldva. Egyik szülő (jellemzően Anya) a Füllünyúllal a nappaliban dézsázgat, a másik (jellemzően én) a Csajszibaracknak adja a kacsabeszélgetős műsort a kádban. Aztán kergeti törölközővel. Aztán rábirkózza a pizsamát. Majdnem három év után végül csak eljutottunk oda, hogy “apáé a fürdetés”, és bevallom nagyon élvezem (bár a kacsáknak nem könnyű folyamatosan új szövegkönyvet írni)...

FÜLÖP JÁNOS: NEM ÍGY AKARTUNK HÍRESEK LENNI

MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: VÉG MÁRTON
2017.10.02.


Holnap megy be utoljára polgármesterként a hivatalba? – kérdeztük Fülöp Jánost, aki lemondott a Tolna megyei Őcsény polgármesteri posztjáról, miután botrányt kavart a menekültek ottani, pár napos üdültetésének terve.

– Nem járok én már be, kedden lesz a kormányhivatalban a hivatalos átadás-átvétel. Nincs hétfőn munkakezdés. Három éve nem voltam szabadságon, de a földeken most kezdődik a munka dandárja. Egy hónappal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet. Hiányozni fog, hogy nem kell bemennem, de fárasztó is volt. Van élet a polgármesterség után is.

Pontosan miért mondott le, és miért akarta feloszlatni a település képviselő-testületét?

– Itt tizenegy évig béke és nyugalom uralkodott. Együtt tudott élni a magyar, a cigány, a sváb, a székely. Semmiféle gyűlölet vagy kirekesztés nem volt. Ezt sikerült most felrúgni. Ha ma Magyarországon kimondja valaki, hogy migráns, akkor elásta magát, és megcsípik a darazsak. Egy hete egy ATV-s riport után olyan vélemények jelentek meg, hogy sokkal radikálisabban kellett volna fogalmaznom a menekültek üdültetéséről. Szabó Balázs jobbikos képviselő például felhívott, hogy hazaáruló vagyok. Ha feloszlatta volna magát a testület, akkor a választók eldönthették volna, kinek van igaza. Most is zajlik aláírásgyűjtés, hogy oszlassa fel magát a testület.

Eltaktikázta magát? Ha megtehetné, mit csinálna másként?

– Nem volt bizonytalan a pozícióm. Akik miatt felálltam, most is a testületben vannak. Nehéz egy települést vezetni, amikor az emberek megosztottak.

Milyenek az őcsényi emberek? Ha jól tudom, református településről van szó.

– Már többségben vannak a katolikusok, de vendégszerető falu vagyunk. Engem is meglepett, hogy ekkorák az indulatok. Nem volt ez eddig jellemző...


VAN EGY MINIMUM? AZ ALKU, AMIT VONA ÉS GYURCSÁNY IS ALÁÍR

HVG ONLINE
Szerző: MIZSUR ANDRÁS
2017.10.02.


Az ellenzéki pártok megállapodtak abban, milyen egészségügyi alapvetéseket tartanak önmaguk számára kötelezőnek arra az esetre, ha kormányra kerülnek. Történelmi dokumentumnak mondják, és bizonyos tekintetben az is. Még akkor is, ha sok benne az elv és az általánosság.

Miközben a nagypolitika már hónapok óta attól hangos, hogyan (nem) alakul az ellenzéki pártok összefogása, van egy terület, ahol zavarbaejtően nagy egyetértés van közöttük, és egy lapon találjuk Vona Gábor nevét Gyurcsány Ferencével. Ez pedig nem a választási törvény kérdése, hanem az egészségügyé.

Nemrég készült el ugyanis az a dokumentum, amelyben mindegy párt vállalta, hogy a közösen meghatározott szakmai minimumoktól kormányra kerülésük esetén sem térnek el. A célokat és vállalásokat taglaló anyag kidolgozásában a következő pártok szakpolitikusai vettek részt: MSZP, DK, Jobbik, Momentum Mozgalom, LMP, Párbeszéd, Liberálisok, Modern Magyarországért Mozgalom, Magyar Kétfarkú Kutyapárt.

Konszenzus van arról, hogy egyetértenek


Az előzményeket nem ismerve nem is olyan meglepő a pártok nagy egyetértése. Június közepén Gyógyítható-e az egészségügy? címmel rendezett konferenciát a Political Capital és a Friedrich Ebert Stiftung, ahol politikusok vitáztak az egészségügy helyzetéről, illetve a lehetséges megoldásokról. A legtöbbet hangoztatott gondolat pedig pont az volt, hogy az egészségügy az egyik olyan terület, ahol konszenzus van az ellenzéki erők között. Erről beszélt többek között Szabó Tímea (Párbeszéd) és Lukács László (Jobbik) is. Utóbbi úgy fogalmazott: vannak olyan “magterületek”, ahol a bal- és jobboldali pártok is egyet tudnak érteni, és egészségügy pedig egyszerűen nem lehet a politikai csatározás terepe.

HOSSZÚ SOROK - HÉT HÓNAP VÁRAKOZÁS EGY SZAKORVOSRA

NÉPSZAVA ONLINE - REFLEKTOR
Szerző: DANÓ ANNA
2017.10.02.



Egyre többen vannak, akik azért nem jutnak orvosi kezeléshez, mert az túl drága, túl messze van, vagy pedig túl hosszú a várólista

„Az mind semmi, amit írtak, mert az én feleségem hét hónapra kapott időpontot endokrinológiai szakrendelésre” – reagált Bajzát László olvasónk a Népszava minapi ábrájára, amin az látszott, hogy átlagosan csaknem egy hónapot kell várni a hormonális betegséggel küszködőknek a szakorvosi konzultációra. Az említett beteget, aki Ormosbányán él, miután 18 milliméteres göböt találtak a pajzsmirigyén, a háziorvos szeptember 12-én beutalta a megyei kórház endokrinológusához. A településen élőknek ezért az ellátásért elvileg csak Kazincbarcikáig kellene utazniuk, ám az ottani szakrendelés szünetel, évek óta nem találnak oda orvost. Így a betegeknek a miskolci megyei kórház szakrendelései maradnak. Bajzát Lászlóné föl is hívta őket, hogy mikor mehet a leleteivel, mire mondták, hogy várják, április 11-én 10 óra 45 percre. „Először el sem akartuk hinni, hogy 210 nap múlva derülhet csak ki, mekkora a baj ” – mondta a férje.

A megyei kórház főigazgatója, Tiba Sándor is megerősítette: nem sürgős esetben nincs korábbi időpontjuk. „Ez a várakozási idő sajnos nem tekinthető rendkívülinek, hiszen nagyon sok beteget kell ellátni” – mondta. A főigazgató hozzátette azt is, hogy a háziorvosnak nem kell feltétlenül várnia a szakorvosra, mert maga is kérheti betege pajzsmirigy ultrahang, izotóp-, illetve a pajzsmirigy működéshez kapcsolódó laborvizsgálatát. Tiba Sándor szerint, ha ezek eredményéből a háziorvos úgy ítéli meg, hogy az ellátás nem tűr halasztást, kérheti betege sürgős vizsgálatát. „Természetesen ezen eset kapcsán meg fogjuk vizsgálni, hogy lehet-e az endokrinológiai szakrendelést olyan formában módosítani, – akár rendelési idő bővítéssel –, hogy ne legyen ilyen hosszú a várakozási idő.”

Az eset után körbekérdeztünk, mennyire nyúltak meg a szakorvosi vizsgálatokra váró sorok: a fővárosban ez az idő az endokrinológiánál egy-másfél hónap, a kardiológián hasonló. Bár utóbbinál van olyan hely, ahol, ha valaki nem ragaszkodik konkrét szakorvoshoz, akkor már két-három héten belülre kaphat időpontot. A reumatológiákon másfél-két hónap várakozás sem számít kiugrónak. Vidéken ennél sokkal rosszabb a helyzet. S nem ritka az sem, amit az ormosbányai beteg tapasztalt. (Konkrét intézmények megnevezésére nincs lehetőségünk, mert az intézményvezetők mindegyike arra kérte lapunkat, ne említsük forrásként. Utasításba kapták ugyanis, hogy nem nyilatkozhatnak.)...


BOTKA LÁSZLÓ KISZÁLLT: LEMONDOTT A MINISZTERELNÖK-JELÖLTSÉGRŐL

INDEX
Szerző: DULL SZABOLCS
2017.10.02.



- Botka László lemondott hétfő reggel az MSZP miniszterelnök-jelöltégéről.
- Döntését azzal indokolta, hogy "a demokratikus pártok nem akarnak nyerni 2018-ban, céljuk csupán annyi, hogy néhány ellenzéki helyet szerezzenek az Orbán- rezsim parlamenti padsoraiban."
- Szerinte a politikai maffia mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket, "benne sajnos a saját pártomat is".
- Ujhelyi István ezután bejelentette, hogy lemond az MSZP alelnöki posztjáról, mert nem vállal felelősséget és sorsközösséget a következő időszakért.
- Ujhelyi szerint a Botka elleni "puccs" elérte a célját.
- Az MSZP elnöke, Molnár Gyula rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetett.

"Ma lemondtam az MSZP miniszterelnök-jelöltségéről"

- közölte Botka László hétfő délelőtt egy médiának is kiküldött körlevélben. Molnár Gyula, az MSZP elnöke délelőtt tízre hirdetett rendkívüli sajtótájékoztatót.

"Én ennek a rezsimnek a leváltására érkeztem, ezért vállaltam el a miniszterelnök-jelöltséget. Sajnos mások, jelentős ellenzéki és - számomra különösen fájdalmasan - szocialista erők nem leváltani akarják a NER-t, hanem együtt élni vele. Szétaprózott és széthúzó demokratikus ellenzékkel a rezsimet nem lehet leváltani" - írta a médiának küldött levelében.

Botka nem nevezte meg egyelőre, melyik párttársaira gondol, akik nem akarják leváltani Orbán Viktort...

HOGYAN SZAVAZZANAK A KÜLFÖLDÖN ÉLŐ MAGYAROK?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2017.10.02.

Jövő tavasszal ismét parlamenti választás lesz Magyarországon, ami előtt borítékolhatóan megint felmerül majd a „miért nem szavazhatnak levélben a határátkelő magyarok?” kérdése, ami már eddig is komoly indulatokat kavart. Az egy dolog, hogy a kérdésfeltevés eleve rossz (erről majd később), ám legalább ilyen érdekes, hogy a Nemzeti Választási Iroda elnöke elismerte, a kérdés terítéken volt a közelmúltban is, de „alapvetően politikai döntés született”, amikor végül az a döntés született, hogy nem változik semmi.

Mit mond a törvény?

Mivel rengeteg félreértés kering a kérdésben, ezért érdemes megnézni (ígérem, gyorsan és fájdalommentesen), hogy egészen pontosan mit is mond a vonatkozó törvény. (Minden vonatkozó szabály a valasztas.hu oldalról származik, ami a Nemzeti Választási Iroda hivatalos oldala.)

7. A szavazás
§ Az országgyűlési képviselők választása egyfordulós.
§ (1) A magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgár
a) egy egyéni választókerületi jelöltre és
b) egy pártlistára szavazhat.

(2) A magyarországi lakóhellyel rendelkező, névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként szereplő választópolgár
a) egy egyéni választókerületi jelöltre és
b) nemzetiségének listájára, ennek hiányában egy pártlistára szavazhat.

(3) A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgár egy pártlistára szavazhat.”

Magyarul: ha valaki úgy költözött külföldre, hogy nem jelentkezett ki Magyarországról, az szavazhat egyéni választókerületi jelöltre ÉS pártlistára is, míg akinek nincsen magyarországi lakhelye (mert kijelentkezett, vagy nem is volt neki, lévén határon túli magyar) az csak pártlistára szavazhat.

Ez az én értelmezésemben azt jelenti (bár nem vagyok választási szakértő, sem alkotmányjogász), hogy a magyarországi lakhellyel rendelkezőknek kettő, míg az azzal nem rendelkezőknek csak egy szavazatuk van (hiszen utóbbiak egyéni jelöltre nem voksolhatnak).

Cserébe viszont akinek van magyarországi lakcíme, az „kizárólag személyesen, Magyarország külképviseletein szavazhat, levélben nem”. (Amiről kevesebb szó esik, hogy például „az európai parlamenti és a nemzetiségi választásokon csak a magyarországi lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok vehetnek részt”, tehát a Magyarországról kijelentkezett határátkelők nem, persze ők voksolhatnak a jelenlegi lakhelyükön.)

Mindemellé akinek van magyarországi lakcíme, az automatikusan felkerül a központi névjegyzékbe, nem kell regisztrálnia, annyit kell tennie, hogy „legkésőbb a szavazást megelőző nyolcadik napon kell kérnie felvételét a külképviseleti névjegyzékbe a magyarországi lakóhelye szerinti jegyzőtől”, amit levélben, a valasztas.hu oldalon, vagy ha van ügyfélkapus regisztrációja, akkor ott is megtehet.

Végül a törvény kimondja (és ez a leginkább vitatott pont), hogy „a külföldön szavazó, magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok kizárólag Magyarország külképviseletein szavazhatnak, levélben nem”.

Igazságtalan-e?

HELYES, MAGYAROK, CSAK ÍGY TOVÁBB!

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: ACZÉL GÁBOR
2017.10.01.


A Lincselésre készen című dolgozatom által indukált vitából azért publikálok itt egy rövidített, de kiadós részletet, mert (noha lelszi a többekben felmerült kérdésre pontos választ adott, és az itt említett komnentelők közül Kiss Kálmán és RonaGyuri idézett soraival tökéletesen egyetértek, még Dzirari nem idézett soraival is rokonszenvezek) senki nem említette az őcsényi eset szerintem legfontosabb kérdéseit...




...A kérdések:

Bűncselekmény-e, ha több ember egy másik embert azzal fenyeget, hogy elválasztják a fejét a testétől?

Bűncselekmény-e, hogy ugyanennek a másik embernek a kisbuszára téglát, téglákat hajítanak?

Bűncselekmény-e, hogy kiszúrják e másik ember autója kerekének a gumiját?

Bűnpártolás-e, ha e cselekményekben valaki semmi kivetni valót nem talál és ezt a véleményét a lehető legszélesebb körben hangoztatja? Aki a televízió révén személyesen teszi világszerte vita tárgyává e történteket helyeslő kormányfői megítélést, ami szerint “határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket” Őcsényben a magyar emberek.

NEW YORK, LONDON, BERLIN, PÁRIZS, DUNAKESZI

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: ZSEBESI ZSOLT
2017.10.01.


Sikerült egy mondatba süríteni Orbán rendszerének kirekesztő, antidemokratikus, a szólás és vélemény szabadságát semmibe vevő doktrínáját.

A magyar külügyminisztérium vasárnapi közleménye szerint „a magyar érdekeket meg kell védeni, az országgal szembeni méltatlan támadásokkal szemben fel kell lépni, még akkor is, ha azt egy másik magyar állampolgár teszi külföldön.” Az állásfoglalást azzal kapcsolatban tették közzé, hogy a külügyminisztérium egy alkalmazottja, egy diplomata 600 kilométert utazott az Egyesült Államokban, hogy felszólalásával diszkreditálja a Berkeley-n előadó Magyar Bálintot, azaz nem az általa elmondottakhoz szóljon hozzá, hanem a megszólalót tüntesse fel előnytelen fényben. Magyarul: a külügyminisztérium megpróbált – SZDSZ-es múltjával és korábbi politikai megnyilvánulásainak felemlegetésével – elhitelteleníteni egy külföldön előadást tartó magyar állampolgárt.

A külügyminisztérium közleményének említett egyetlen mondatának elemzésével számos lényeges, a magyar kormány és a magyar külügyminisztérium munkájának színvonalát és alapvető irányát leleplező megfigyelés tehető. Kezdjük a tartalommal: a minisztérium szerint, ha magyar állampolgár külföldön a magyar kormány politikáját bírálja, (amire alkotmányos joga van) akkor vele szemben a „magyar érdekeket” meg kell védeni. Vagyis nem a kormány politikáját kell vele szemben védelmébe venni a bérdiplomatának, hanem az országot, amelyet – egyébként – nem ért támadás, hiszen annak csak kormánya volt a bírálat (és az sem a támadás) tárgya.

A külügyminisztérium egyetlen mondatában benne van Orbán Viktor rendszerének kirekesztő, antidemokratikus, a szólás és vélemény szabadságát semmibe vevő doktrínája. Ennek értelmében, aki a magyar kormányt bírálja – például ellenzéki, másként gondolkodó politikusként – az az ország érdekeit veszélyezteti, és méltatlan támadást hajt végre (az országgal szemben). Vele szemben jogosan lehet fellépni, és itt a hangsúly a fellépés szón van. Nem vitázni kell, hanem „fellépni”. A „fellépni” megengedhetővé teszi, hogy a kormányétól eltérő álláspontot képviselővel szemben nemtelen eszközökhöz nyúlhasson a külügyminisztérium.

Jelen esetben e fellépés a megszólaló emberi hitelességének megkérdőjelezése volt, személyét ért támadás, arra irányuló törekvés, hogy politikai hovatartozása és irányultsága miatt az általa mondottak tartalmát is kétségbe lehessen vonni. Ez a diktatúrákra jellemző „fellépés”. Nem vitatkozunk és nem érvelünk, hanem fellépünk a hivatalos állásponttal szemben más álláspontot, véleményt megfogalmazóval szemben. A fellépés elég tág fogalom, az elhiteltelenítés mellett a diktatúrák teljes skáláján működő rendszerekben az érintett személyek elleni, a Magyar Bálinttal szemben alkalmazottnál keményebb „fellépési” formákat is magába foglal...

KORMÁNY-BEISMERÉS: KONZULÁTUSI KÖZSZOLGA MOCSKOLÓDOTT A BERKELEY-N - BÜSZKÉN VÁLLALT KORMÁNYZATI BUKTA

ZÁRÓJEL BLOG
Szerző: MÁTRAI ANNA
2017.10.01.


A magyar kormány elismerte, hogy a Los-Angeles-i konzulátus munkatársát küldték a Berkeley-re, hogy előadása közben a helyszínen hazudtolja meg Magyar Bálintot.

Mint arról a Zárójel beszámolt, csütörtökön

a Berkeley-n, a világ egyik legnevesebb egyetemén tartott szimpóziumon Magyar Bálint a jobboldali lengyel és a magyar kormánypolitikákat hasonlította össze: mondandójának lényege a beszámolók szerint nagyjából az volt, hogy a látszólagos hasonlóságok ellenére lényegi különbség van Kaczyński és Orbán rendszere között: míg a lengyel PiS valóban elkötelezett ideológiailag, a Fidesz célja egyszerűen a hatalom centralizálása és a személyes vagyonszerzés.

Beszédes, hogy a kormány csak azután reagált az esetre, hogy azt egy résztvevőtől megtudta a index.hu szerkesztősége, így itthon is napvilágra került.

Az akció, amit persze a mi közpénzükön odautaztatott közszolga lezavart, nem okozott osztatlan sikert, vagyis a jelenlevők nem úgy reagáltak, ahogy azt a kormánypropaganda itthon a kockás papírján kiszámolt.

Demokráciában ez nem szokás

A Külgazdasági és Külügyminisztérium vasárnap közleményt adott ki, amiben büszkén vállalta fel, hogy előre megfontolt szándékkal küldték az “embert” az előadásra rendet bontani...

TÉNYLEG SENKIT SE ÉRDEKEL, HOGY 900 EZER HONFITÁRSUNK ÁLL A CSŐD, A KILAKOLTATÁS SZÉLÉN?

KETTŐS MÉRCE  BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2017.10.01.


Jelenleg 900 ezer magyar állampolgár ellen zajlik végrehajtási ügy. Ez a szám nem valami ellenzéki ferdítés, hanem az igazságügyi minisztérium közlése. A 900 ezer ember összesen 3,229 milliárddal tartozik. A 900 ezer ügyből 280 ezer behajthatatlan, mert a tartozók nem rendelkeznek ingatlannal vagy ingósággal, ami fedezné a végrehajtást. Csak idén ősszel, a decemberi kilakoltatási moratóriumig, 
1100 családot fognak az utcára rakni.

Ez nagyjából azt jelenti, ha felülünk a 6-os villamosra, vagy felszállunk a távolsági buszra, 5-6 ember lesz a környezetünkben, akit a végrehajtás réme fenyeget. Ez azt jelenti, minden 10-11 honfitársunknak van valami nagyobb tartozása, amit a devizahitel, a dráguló bérlakás árak, a fizetéséből befizethetetlen rezsiszámla okoz.

Ezt hívják társadalmi katasztrófának.

A kormány mégsem vezet be különleges állapotot, nem indul konzultáció a megoldásokról, nincsenek óriási tüntetések, és még a média is hallgat ennek a 900 ezer embernek és a teljes társadalomnak katasztrófájáról. Az ellenzéki pártok próbálkoztak valamivel, de a társadalom szolidaritásának hiánya, az érdektelenség, az, hogy az egyszerű dolgozók, szegények problémái nem elég szexik, illetve a kormány sikeres taktikája a probléma elhallgatása érdekében együtt elérték, hogy ez a katasztrófa ne lépje át az ingerküszöböt.

Augusztusban a devizahitelesekről is szóló rendkívüli parlamenti napra el se mentek a Fidesz képviselői. Az ellenzéki indítványokat rendre lesöprik a témában. És a fenti 900 ezres szám is csak azért lehetett nyilvános, mert Szabó Tímea, a PM képviselője kikérte a minisztériumtól.

Pedig lehetne más megoldás is ezeknek az ügyeknek a végén, mint a kilakoltatás...

GÓLYATÁBORI BALHÉKNAK FALAZOTT LATTMANN TAMÁS, MOST VAKKOMONDOROSAN VÉDEKEZIK

ÁTLÁTSZÓ - VIDÉKI CSAJOK BLOG
Szerző: RÁDI ANTÓNIA
2017.10.01.


...Lattmannról a napokban derült ki, hogy tavaly heteken keresztül az MSZP és a DK közös miniszterelnök-jelöltjének érezte magát. Erre a szerepre Tarjányi Péter biztonságpolitikus, a Zoom.hu kiadója kasztingolta, állítólag MSZP-s felkérés alapján. Most pedig a Tarjányi által tető alá hozott Magyar Progresszív Mozgalomban kapott kulcsszerepet.

A mozgalom kimondott célja Botka Lászlónak, az MSZP „hivatalos” miniszterelnök-jelöltjének a megbuktatása – a bátran pártpuccsnak nevezhető események részleteiről a nyomtatott HVG írt a héten alapos elemzést.

Éppen eme új szerepe miatt lett most érdekes Lattmann két évvel ezelőtti véleménye a gólyatábori botránysorozatról – ezt érdeklődésére mi is hangsúlyoztuk neki telefonbeszélgetésünk során.

Az Átlátszónak nyilatkozva az ELTE akkori oktatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense ma is kitart akkori Facebook-posztjai igazsága mellett: úgy véli, hogy az ELTE jogi kari vezetése boszorkányüldözést folytatott a gólyatáborokat szervező hallgatók, az úgynevezett instruktori kör tagjai ellen.

Érdemes a teljes Facebook-beszélgetéseket böngészni, olykor elég macsó a hangvétel, például amikor a résztvevő hölgyek ottfelejtett alsóneműinek utólagos felhasználási lehetőségeiről értekeznek a csevegők.

Lattmann most azt nyilatkozta az Átlátszónak, hogy nem az egyetemi tényfeltárással van gondja, sőt, azt ő maga is szorgalmazta. Azonban úgy véli, hogy az utólagos vizsgálatok során nem volt cél a tényleges felelősök megtalálása és szankcionálása: például “Mira” ügyében sem vették elő az elkövetőt, arra a suta érvre hivatkozva, hogy gólyatábori résztvevőként még nem volt hallgatói jogviszonya.

Holott, mondja most Lattmann, az illetőt „a bűncselekmény esetleges hiánya esetében is súlyos etikai vétség miatt el kellett volna távolítani a karról.”

Lattmann szerint sokkal inkább a gyors példastatuálás lehetett a kari vezetés célja. Éppen a TÓK-os erőszak botránya miatt – esetleg elejét véve a lehetséges kártérítési követeléseknek.

Más forrásból is úgy tudjuk, hogy nézetkülönbség volt akkoriban Lattmann és a jogi kar vezetése, fegyelmi bizottsága között: voltak, akik egyenesen a nyilvános facebookos posztjai átgondolására kérték fel az oktatót.

A feszültség nem enyhült, Lattmann 2015 végére beleegyezett “oktatói jogviszonyának a kari vezetés által szorgalmazott közös megegyezéssel való megszüntetésébe”, illetve fontosnak tartotta közölni, hogy
„Nem azért dolgoztam az intézménynek 2012 óta fizetés nélkül, hogy ilyenekhez asszisztáljak, vagy kénytelen legyek jó képet vágni hozzá. Attól sem kellett aggódnom, hogy megélhetésem veszélybe kerül, hiszen főállású jogviszonyom amúgy is az NKE-n volt, valamint 2016-tól dolgozni kezdtem Prágában is.”...

"A HAZÁNKBAN JOGOSULTAN TARTÓZKODÓ IDEGENEKET ÉRSEKI ÁLDÁSSAL GYŰLÖLIK"

SZTÁRKLIKK BLOG
Szerző: SCHILLING ÁRPÁD / FACEBOOK
2017.10.01.


Kedves Erdő Péter, mint a Magyar Katolikus Egyház vezetőjének azt javaslom, hogy adjon ki egy hivatalos nyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy a Magyar Katolikus Egyház a jövőben semmiféle együttérzést nem vállal az elesettekkel, a nyomorgókkal, az elhagyottakkal.

Ha már úgysem érdeklődik az ilyen esetek iránt, ha már laza vállrándítással utasítja el, hogy a kiszolgáltatottak védelmében kiálljon, akkor legyen annyira bátor, hogy ezt egyházvezetői minőségében, hivatalosan is megteszi.

Legyen végre egyértelmű, hogy a magyar katolikusok nem óhajtanak sem könyörületesek, sem emberségesek lenni: a hazánkban jogosultan tartózkodó idegeneket érseki áldással gyűlölik. Ámen!

FÁBRY ÍZLÉSE

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.10.02.


Fábry Sándor megérezte a szarszagot, és elfintorodott. De csak egy kicsit, nem véve észre – vagy eltagadva -, hogy a spájzból szivárog. Azt mondja:

Attól még, hogy letettem a voksom a mostani kormányzat mellett, nem csukom be a szemem és a fülem. Finoman szólva is ízlésem ellen való a jelenlegi rezsim káderpolitikája, úrhatnámsága, rongyrázása vagy az elszámoltatások elmaradása. De örülök például a Seuso-kincsek hazahozatalának, hogy nem bontották le a kitűnő akusztikájú Erkel Színházat, gyönyörű a Várkert Bazár, és szuperül sikerült a vizes vébé, még akkor is, ha eszement drága volt, és soha nem tudjuk meg, mennyire.

Ettől most mindenki elalélt, hogy Fábry jujj, de beszólt a hatalomnak. Háát…, boncolgassuk csöppet azért ezt az egészet, mielőtt mindenkiből forradalmár vagy partizán lesz.

Van nekünk itt ez a NER néven elhíresült tébolyunk, mint felépítmény, amelyhez meg kellett teremteni az alapokat mintegy szellemileg, és ebben Fábry culáger volt, bizony. Méghozzá fura egy ízléssel. Azért az ember soha nem feledi, amikor a színpadon Gyurcsány képmását turházgatta azzal a finnyás gusztusával. Most, hogy – mivel ezt is mondta – másfajta szavazóréteget szólít meg a rezsim, mint azt az ő nagypolgári ízlése szeretné, jegyezzük meg csöndben, hogy azzal a pörformansszal ő már rég aláment ennek a szavazórétegnek is. Nem kéne tehát most fintorogni.

Másrészről, ezzel az értelmiségi ízléssel azt is meg lehetett volna látni, hogy Orbán már a kezdetektől szaralak volt, mint azt oly sokan mások megtették, akiknek nincsen, és soha nem is volt sok tíz- százmilliós hasznuk a rendszer seggének lefetyeléséből. Mert itt kultúrharc – is – folyik, amelynek élharcosa Sándorunk, éspedig a rossz oldalon...


JOBBÁGYMENTALITÁS

HUPPA BLOG
Szerző: ILLE ISTVÁN
2017.10.01.


Egy kis TIT-oktatással kezdem. Ahhoz ugyanis, hogy érthető legyen, miről is akarok írni, nem árt tudni, kik is voltak a jobbágyok.

„A szó etimológiája a ‘jó’ melléknév középfokjeles alakjából jött létre ‘-gy’ kicsinyítő képzővel. Eredeti jelentése valamely néposztály legkiválóbbjai közül a kisebbekhez tartozó személy lehetett. István király törvényeiben a katonáskodók („várjobbágyok”) valóban az uralkodó réteg minores részeként szerepelnek.” (Wikipédia)

Más feltételezés szerint a név a régi türk jabgu címből ered, ami a kazárok – akik, ugyebár, a zsidó vallást követték – közvetítésével került a magyarokhoz.

„A rendi szemléletet, a “vérével adózó” magyar nemes értékítéletét tükrözi az az egykorú etimologizálás, miszerint a honfoglalás után a fegyveres harcot nem vállaló szabad rétegek közül azok lettek jobbággyá, akik – önként lemondva szabadságukról – inkább az adózást választották (eszerint ‘jobbágy = jobb adj’). Ezt azonban teljesen cáfolja az a tény, hogy az államalapítás idején kizárólag a szabad harcos katonaelemet nevezték jobbágynak.” (Wikipédia).

Nos, mindezt el lehet felejteni. Kertész Ákos találóbban fogalmazott: a magyar zsigerileg alattvaló. Ezt a megállapítást igazolja a szabadságról való önkéntes lemondás. Napjainkban a gondolkodás szabadságát kell értenünk alatta. Ráadásul a jobbágymentalitásúaknak a szabadság hiánya fel sem tűnik. Sohasem tudták, mi is az.

Jómagam korábban egy másik írásomban még hozzátettem: a magyar – jó része – mentálisan púpos. Gondolom, nem kell magyaráznom, mire gondoltam.

A jobbágy eleve hozzá szokott a hatalomhoz, ami lényegében megkönnyített életét, ahogy most is megkönnyíti. Nem kell gondolkodnia. A Rákosi rendszerben volt egy drill: kuss! Azt csinálod, amit parancsolunk, akkor talán megúszod! A Kádár korszakban ez ennyire nem volt deklarált, de azért érezted, hogy jobb, ha úgy teszel, ahogy a hatalom akarja. Mostanra pláne jobb, ami leginkább a gondolkodásodat illeti. Igazából ne is gondolkodj, majd mi gondolkodunk helyetted. Elég legyen neked, hogy nem kell Szabad Nép félórát tartanod, pártszemináriumra járnod, másokat minősítened, van enned – már, akinek – és békén hagyunk – már, akit. Az, hogy mellesleg félelmet generálunk, már csak hatalomtechnikai dolog. Nem tőlünk kell félned, hanem másoktól. Azt is megmondjuk, hogy kitől.

A hatalom – jelesül Orbán Viktor, mert ne tévesszen meg senkit, hogy van mellette egy miniszterelnökség – ügyesen játszik a jobbágyi mentalitásra. Egy kis nacionalizmus, egy kis félelemkeltés, és már le is van a gond. A jobbágy amúgy is azt mondja: én ehhez nem értek, nem szólok bele, leginkább nem is vagyok, kis ember vagyok, hogy jövök én ahhoz, hogy gondolkozzam, hogy véleményem legyen, a lényeg, hogy hagyjanak békén. Az már prémium, ha felülről jobban is bánnak vele. Legalább is szeretné. De, ha nem, akkor sem csalódott. Majd máskor jobban fognak bánni vele. Minden esetre, amíg megteszi, amit a hatalom kíván, él a remény.

Na, ez a jobbágymentalitás..

A "SOROS-TERV" IZGATJA A KÜLFÖLDI LAPOKAT IS

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2017.10.02. 


A menekültválság magyar kezelését kritika érte Franciaország és Németország részéről is, aminek kapcsán felmerült, osztja-e egyáltalán Magyarország az uniós értékrendet – tette fel a kérdést a Quatarban alapított az Al Jazeera tv Szijjártó Péternek, aki igazságtalannak tekinti a kritikát. Szerinte a politikusok erőszakolják meg az uniós törvényeket és értékeket.

Ezenkívül a külügyminiszter megismételte, hogy Európa biztonságát veszélyeztetik a menekültek. S azzal próbálta meggyőzni a nézőket, hogy senki nem akar olyan menekülteket az országában, akik elfoglalják a köztereket, vasútállomásokat vagy a kerítésen át köveket dobálnak. Nem mondja azt, hogy a törvényeket megszegve az Európát elárasztott másfél millió menekült mind terrorista lenne, de 2015 óta van Európa nagy biztonsági kockázatnak kitéve. Az Európai Bíróság döntését felháborítónak és felelőtlennek tartja. Magyarország betartja a törvényeket és továbbra is tagja marad az EU-nak – erősítette meg.

Szijjártó elutasította Emmanuel Macronnak az Unión belül remélt irányító szerepkörét, mondván, a németek és a Visegrádi Négyek között 55-ször nagyobb a kereskedelmi forgalom, mint a franciákkal – ezt emelte ki az Al Jazeera tv-nek adott interjúból a brit Express újság. A magyarázat világos: Macron támogatja azt az uniós bizottsági igyekezetet, miszerint vonják meg Magyarországtól és Szlovákiától is az uniós forrásokat, amiért nem teljesíti a kvótakövetelményeket. A V4-ek német ipar hátországa és az uniós gazdaság gerince –fogalmazott a magyar külügyminiszter.

A Soros-tervre vonatkozó, a múlt héten indított nemzeti konzultációról a BBC helyszíni riportban számolt be, bejátszva a tv-s hirdetéseket is. Kovács Zoltán kormányszóvivő nem cáfolta, sőt megerősítette, hogy létezik a Soros-terv, hisz arról Soros saját szavai árulkodnak. Goran Buldiovski, a Soros Nyitott Társadalom Alapítványának európai igazgatója viszont cáfolta a magyar kormány állításait. „Nem a válaszunk arra, hogy mi hoznánk Európába a menekülteket és bátorítanánk őket.” Az igaz, hogy civil szervezeteink segítenek nekik abban, hogy emberhez méltó bánásmódban részesüljenek, és ne nélkülözzenek. Nick Thorpe Őcsénybe is ellátogatott, ahol a megszólaltatottak azt mondják, azért félnek, mert minden médiából azt hallják, hogy a menekülteknek közük van a terroristákhoz...

KINYÍRTÁK AZ ORSZÁG LEGNAGYOBB P+R PARKOLÓJÁT

VEZESS.HU
Szerző: LENCSÉS CSABA
2017.10.02.



Fizetőssé tették, ezzel kiürítették a hatalmas területeket. Az autósok egy része benyomult a parkolókból a lakóházak közé.

Egy hónappal a fővárosi 56-osok terének fizetőssé tétele után immár tapasztalatok birtokában, látványos fotókkal a zsebben lehet keseregni azon, amit előre sejteni lehetett. Budapest – jó eséllyel az ország – legnagyobb P+R parkolójának beárazása a város szíve felé kényszerített rengeteg autót.

A pénzszedő automatákkal körbeszórt területek ma nagyrészt üresen állnak, az autók százai beözönlöttek a zöld lakóövezetekbe. Rosszul járt mindenki. Az is, aki addig a tér két oldalán parkolt, és az is, aki addig soha nem állt oda a járművével.

Minden autós felszisszen, ha meghallja a sokat ismételgetett kifejezést: forgalomszabályozás. Természetesen a Dózsa György út menti óriási felszíni parkolók használóinak szeptember elejétől bevezetett megsarcolását is ezzel indokolták. Nézzük meg a történteket az elejétől...


SÍRVA BESZÉLT A NÉPSZAVAZÁSRÓL A BARCELONA HÁTVÉDJE


444.HU
Szerző: plankog
2017.10.01.


Labdarúgó-karrierje legrosszabb élményének nevezte Gerard Piqué, a Barcelona hátvédje a vasárnap délutánt, amikor a csapat zárt kapuk mögött játszotta le a Las Palmas elleni bajnoki meccset, miközben az utcákon több százan sérültek meg a katalán népszavazáson. Könnyek között beszélt erről a riportereknek.

„Nagyon nehéz volt így játszani. A meccs előtt vitatkoztunk erről az öltözőben, különböző vélemények voltak, és megértem azokat a szurkolókat, akik nem értenek egyet azzal, hogy pályára léptünk”

- mondta Piqué. A Barcelona a meccs elhalasztását kérte, de ebbe nem egyezett bele a szövetség. A csapat körül sokaknak nem tetszik, hogy ilyen körülmények között is pályára léptek, a vezetésből ketten le is mondtak emiatt.

Piqué azok között volt, akik szavaztak is a spanyol kormány által törvénytelennek nevezett népszavazáson. Emiatt a spanyol sportújságoktól kapott sok kritikát, felmerült fel az is, játszhat-e ezután a spanyol válogatottban...

KÁOSZT ÉS MEGOSZTOTTSÁGOT HOZOTT A KATALÁN NÉPSZAVAZÁS

INDEX.HU
Szerző: IVAND, RA
2017.10.02.


- Vasárnap függetlenségi népszavazást tartottak Katalóniában, ezen a katalán vezetés szerint 42 százalék vett részt, 90 százalék az elszakadásra szavazott

- A spanyol alkotmánybíróság és a madridi kormány már korábban alkotmányellenesnek nyilvánította a referendumot
- Minden erővel próbálták megakadályozni a szavazást, több videó készült napközben az oda vezényelt spanyol rendőrök kemény fellépéséről is
- A katalán elnök azt mondta, megszerezték a jogot, hogy független államuk legyen
- A spanyol kormányfő szerint viszont nem volt népszavazás, és a katalánok többsége otthon maradt
- A katalán vezetés megküldi az eredményt a parlamentjüknek, de még nem tudni, pontosan milyen lépéseket tesznek

Az előzetes eredmények szerint a voksoló katalánok mintegy 90 százaléka szavazott a függetlenségre a spanyol kormány által illegálisnak mondott vasárnapi referendumon - jelentette be Jordi Turull katalán kormányszóvivő hétfőn Barcelonában.

Katalónia 5,34 millió voksolásra jogosult polgárából mintegy 2,26 millióan járultak az urnákhoz, ami 42,3 százalékos részvételt jelent. Közülük mintegy 2,02 millióan voksoltak az autonóm régió függetlenségére, hozzávetőleg 8 százalék nem támogatta a függetlenséget, a többiek érvénytelen vagy üres szavazólapot dobtak az urnába - mondta. Közölte, hogy 15 ezer szavazat számlálása még folyamatban van, a spanyol rendőrség által lefoglalt szavazólapok tartalmát pedig nem ismerhetik. A La Vanguardia című lap internetes kiadása szerint a katalán szavazók 6,8 százaléka nem támogatta a régió kiválását Spanyolországból.

Érvényességi küszöb nem volt, de a spanyol alkotmánybíróság és a madridi kormány kezdettől törvénytelennek tartotta az egész referendumot. A népszavazást a Katalóniába vezényelt spanyol rendőrök erővel is próbálták megakadályozni, 844 sérültről, egyes helyeken kaotikus oszlatásokról is szólt a vasárnap.

Katalónia polgárai megszerezték a jogot egy független állam létrehozásához, jelentette be Carles Puigdemont katalán elnök a vasárnapi népszavazás után. Azt mondta, hogy az eredményeket a következő napokban megküldik a régiós parlamentnek, hogy tegye meg a további lépéseket. Puigdemont szerint megnyílt az út egy független köztársaság egyoldalú kinyilvánítása előtt. Az EU-nak üzenve azt mondta, ahhoz is joguk van, hogy meghallják a hangjukat Európában. Az EU szerinte nem fordíthatja el a fejét a referendumot kísérő emberi jogi visszaélések elől.

„Nem tartottak ma népszavazást Katalóniában" – ez volt az első reakciója a másik oldalról Mariano Rajoy spanyol miniszterelnöknek az alkotmányellenesnek minősített referendum urnazárása után. Szerinte a katalánok többsége nem vett részt a szavazáson, hanem betartotta a törvényeket. Rajoy a több helyen kirobbant erőszak miatt a katalán vezetést hibáztatta, ami szerinte a törésvonalakat próbálta kiélezni. Méltatta a spanyol rendőröket, akik szerinte megvédték a jogrendet, és az EU-nak is megköszönte a támogatást. A végén hozzátette, hogy a törvényes keretek között párbeszédet ajánl.

A beszédet Barcelonában kivetítőn hallgatók hangos fújolásba kezdtek. Miközben az előző napokban a spanyol egység mellett is tartottak demonstrációkat, vasárnap kora este Madridban is tüntetők követelték a spanyol miniszterelnök lemondását a katalán népszavazás elleni brutális rendőri fellépés miatt...

BEER MIKLÓS: "AZ ŐCSÉNYI ESET SZONDA A TÁRSADALOM ÁLLAPOTÁRÓL, NAGYON SZOMORÚ VAGYOK"

444.HU
Szerző: plankog
2017.10.01.


Megkérdeztük Beer Miklós váci katolikus püspököt, mit gondol arról, ami Őcsényben történt. A Tolna megyei településen Fenyvesi Zoltán panziótulajdonos látott volna vendégül menekült családokat, emiatt életveszélyesen megfenyegették, és megrongálták az autóját. A faluban akkora botrány lett az esetből, hogy Fülöp János polgármester le is mondott. 

„A véleményem erről az esetről sommásan az, hogy ez egy szonda a mai magyar társadalmunk állapotáról, a közhangulatról. Nagyon szomorú vagyok” - válaszolta kérdésünkre Beer Miklós.

„Szívből sajnálom a polgármester urat. Ugyanakkor nagy tisztelettel is gondolok rá. Éppen azért, mert talán mégsincs akkora baj, ha valaki inkább félreáll, mint statisztálna ehhez az őrülethez.”

„Szégyellem magam”

Arról is megkérdeztük, ő maga is tapasztal-e hasonló indulatokat, és hogy mit lehetne tenni azért, hogy az emberek kevésbé is féljenek, és kevésbé is gyűlöljenek másokat.

„Sajnos én magam is ezt tapasztalom, hogy az emberek jelentős része ennyire vakon elutasító. Pedig ezek az emberek az állami hivataltól oltalmazotti státuszt kaptak. Ez már nyilván nem is jutott el a helybeli lakosok tudatáig.”

„Hogy mit lehet tenni? A saját lehetőségünkön belül befogadni. A Menekültügyi Hivataltól meg lehet kapni azoknak a névsorát, akik már ugyanúgy megkapták az oltalmazotti státuszt. Ajánlgatom én is, de még senki nem jelentkezett. Gondolom, hogy azért, mert mit szól majd a szomszéd. És ez sajnos az egyházközségeinkre is vonatkozik. Szégyellem magam”
- tette hozzá a váci püspök.

„Pedig más megoldást nem látok, mint példát adni. Bebizonyítani, hogy lehet velük is békében, szépen együtt élni. És csendesen újra és újra elmondani.”...

NEGATÍV PÉLDAKÉP

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: HOLLÓSY GERTI
2017.10.01.


Orbán Viktor az emberségről és magáról az emberről feledkezett meg, amikor olyan eseményekre utalva, amelyek a legegyszerűbb helyzetben is büntetendő cselekedetnek számítanak, csak ennyit mondott, helyesnek tartja, hogy az őcsényiek határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki magukat.

„Viktor, itt már nem „politikáról” van szó, hanem emberségről, amiből elégtelenre vizsgáztál. Hát milyen ember vagy te, Orbán Viktor? Faluhelyen azt mondják az ilyenre, hogy szarember.” (Idézet Nagy Bandó András írásából)

Az, hogy miért éppen Nagy Bandó András szavait idézem, pusztán a pillanat műve. Éppen az írását olvastam és azonnal éreztem, hogy szavai annyira egyszerűek és közérthetőek, hogy ennél világosabban nem lehet már tudtára adni az „istenadta népnek”, hogy ébresztő...