2016. január 17., vasárnap

FEHÉR (KÖPENYES) HATTYÚDAL

NÉPSZAVA ONLINE - SZÉP SZÓ
Szerző: dr. Haskó László
2016.01.16.


Elismerem, unalmas a magyar egészségügy romlásán sopánkodni. Azonban majdnem harminc év teljesen haszontalannak bizonyult okoskodás és igyekezet után mégsem tudom szó nélkül hagyni a témát. Meglehet, pusztába kiáltott szó minden javaslat, minden észrevétel.

Nos, aligha vitatható hogy „a magyar egészségügy”, csakúgy, mint „ a magyar labdarúgás”, dicsőnek hazudható múltján és szerencsére, a még mindig létező egyéni teljesítményeken kívül immár semmit sem tud felmutatni. És ennek egyértelműen és kizárólag politikai okai vannak. Az átkosnak kikiáltott Kádár-időkben az ország, és benne a politikusok, sőt maga Kádár sem volt "szabad". Az orvoslás tudományának és a betegellátás szervezésének modellje a szovjet minta volt. Az évtizedek múlásával eltűntek a „bécsi iskola” professzorai, helyükbe pedig nem léptek új iskolák, új nagyságok. Az előrejutás lépcsőfokait a tehetség és a szorgalom helyett, vagy jó esetben: mellett, a párt építette. Elképesztő hozzá nem értés alakult ki a szakma legtöbb vezető testületében és intézményében. A rendszerváltás az egészségügyet - a sorozatos ostoba és haszontalan látszatintézkedéseket leszámítva -, érintetlenül hagyta, vagyis elnézte a folyamatos romlást.
 
Kétségbe ejtő intézkedések
 
A 2010. óta kormányzó hatalom még többet tett: nemcsak figyelmen kívül hagyta, hogy immár ismét Európához tartoznánk, hanem gyorsan, kétkedés nélkül és eredeti formájában visszahozta az egykori szovjet modellt is. Államosított, központosított. A sikeres restauráció után már csak a kegyelemdöfés jöhetett, és jött, a dolgozók kimenekülnek a romok alól. „Árvult kastély gondját kóbor kutya őrzi, hívasd a törvénybe, ha tudod, Werbőczy!” (Ady)
 
A helyzetnél csak a helyzet javítását célzó elképzelések kétségbe ejtőbbek. A kormányfő minden igyekezete abban merül ki, hogy a súlytalanná tett posztra egyre súlytalanabb államtitkárokat nevezzen ki. Olyan "kádereket", akik szó nélkül tűrni képesek a pénzkivonást.
 
Miközben mindenki kongatja az orvosok és a szakdolgozók elvándorlásának veszélyeit, abban az ellenzéki pártok, a kamarák, a szakszervezetek és a közvélemény egyaránt egyetérteni látszik, hogy a folyamat megállítható lenne jelentős fizetésemeléssel. Az kétségtelen, hogy a jelenlegi bérviszonyok tarthatatlanok, de a magam részéről nem hiszem, hogy pusztán bérkérdés volna a megoldás kulcsa. Biztosan nem. Az ellátórendszer szovjet-típusú szervezeti felépítése mellett, amelynek meghatározó intézménye a kórház, a közepesnél gyengébb teljesítményéhez is emberfeletti fizikai erőfeszítés kell...
 

MANIPULÁCUIÓRÓL, ÉS... AHONNAN BÉKÉBEN IS MENEKÜLNEK

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2016.01.17.


Ha már született némi utánlövés a „Saul fia” kapcsán, akkor most tegyük le, egy kicsit, azt témát, és nézzünk szét a csontos-tálban. Már csak azért is, mert a „Köln+menekültek” cédulával ellátott darabot nem hagyják nyugodni a vizsgálatok befejezéséig.
Lehet, hogy Kölnben sem, de az biztos, hogy hazánkban nem.

A legfrissebb, különben Fidesz-közeli vélemény szerint tudatos médiamanipuláció zajlott Németországban. Annyira azért nem manipulálták a híreket, hogy illusztrációként régebben és máshonnan származó videókat játszottak volna be, de minden nem lehet tökéletes. Az MTVA talán már szervezi a továbbképzéseket a német kollegáknak. Nem feledve, hogy olyan vélemény is ismert, ami alapján a német média tulajdonképpen semmit nem hallgatott el.
Ami szintén lehet némileg túlzott megállapítás. Annak fényében, hogy nyilvános bocsánatkérés is történt az eset kapcsán.

Azért a német közvélemény összességében nem a magyar filmhíradóból kellett, hogy tájékozódjon. Ami mégis azt jelzi, hogy az információk közkinccsé lettek. Először már január 2.-án is tudósítva az történtekről. Ezt követően tényleg érdekes lehet az a vélemény a Fidesz civiljei részéről, hogy tudatosan manipulált volt az, ami nem biztos, hogy manipulált volt.

ITT OLVASHATÓ

JÖVŐT (DE)FORMÁLÓ SZÁNDÉKÚ TÖRTÉNELEMHAMISÍTÁS

GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG
Szerző: Gusztos István
2016.01.17.


A Don hősei nemcsak áldozatot hoztak, de példát is mutattak” – hirdeti „Magyarország Kormányának” honlapja. Áhítatot mímelő gyalázkodás!

Évről évre ismétlődik a történelemhamisító, szándékát tekintve jelenünket mérgező és gyermekeink, unokáink jövőjét deformáló hivatalos szófosás, amit a rezsim méltó emlékezésnek hazudik.

Az emlékezés akkor emlékezés, ha amennyire csak lehetséges, legalább szándékában hű a tényekhez – egyébként öncsalás. A rezsim persze nem önmagát, hanem bennünket akar becsapni.- s még inkább utódainkat, az új generációkat.
  1. Hősök vagy áldozatok..? Nem tudom, ki hogy van vele – bennem a hős fogalmához elválaszthatatlanul tapadnak bizonyos erkölcsi tartalmak. Ezért, hogy e szót hallva olyanokra gondolok, kik a honért küzdtenek, kik rabigát törtek össze, kik a szabadság véres zászlóit hordozák. Nem csupán bátorság, bajtársiasság teszi a hőst, hanem a méltó cél is, melynek hiányában legföljebb egyének önfeláldozó – másokat menteni akaró –, hősies magatartásáról beszélhetünk: a seregéről általánosságban nem.
Hirtelenjében végvári vitézek – emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak –, a hírhedt jobbágynyúzó szigetvári hős és katonái, a költő-hadvezér Zrínyi meg az egri csillagok, a kuruc szegénylegények és Damjanich vörössipkásai jutnak eszembe. Stromfeld katonái… A Budai Önkéntes Ezred, Pesti Barnabás, Ságvári Endre (!).
 

LESZ ITT REND, NERTÁRSAK!

GÉPNARANCS -GUMISZOBA
Szerző: Edgar
2016.01.17.



Arra sem kapjuk fel a fejünket, hogy a kormány szeretné ismét módosítani az alaptörvényt, mégpedig úgy, hogy lényegében teljhatalmat kapjanak.

Nem meglepő módon (már semmin nem lepődöm meg) nem keltett túl nagy visszhangot a Die Welt cikke. Én csak a 168 Órán találtam meg magyarul a Viviane Reding interjút. Pedig talán van annyira érdekes és főleg fontos, mint a Kossuth rádió jövőbeni tematikája. A brüsszeli bizottság volt igazságügyi biztosa lényegében kijelenti: Magyarország egy fertőző góc Európában és amennyiben képtelenek vagyunk együttműködni az Unióval, jobb lenne, ha húznánk a francba.
Tudom, nem érdekes annyira, mert szombat van és most vásárolni kell. Holnap meg vasárnap lesz és pihenünk. Aztán meg hétfő, majd tavasz, nyár. Mindig van valami, ami miatt nem érdekes ez sem, más sem.

VARGA MIHÁLY: IGAZSÁGOT KELL SZOLGÁLTATNUNK A DIKTATÚRA ÁLDOZATAINAK

GA WEB MEDIA GROUP
Szerző: győrfi andrás
2016.01.17.

Ahhoz, hogy ismét megálljuk a szabadság próbáját, mindenekelőtt szembe kell néznünk a közelmúlt évtizedekig elhallgatott, elhazudott történelmével, és igazságot kell szolgáltatnunk azoknak az embereknek, akik egy könyörtelen diktatúra ártatlan áldoza.
Az Óbuda-Békásmegyer önkormányzata, Óbuda-Békásmegyer német nemzetiségi önkormányzata és a "Braunhaxler" Egyesület által szervezett megemlékezésen a térség fideszes országgyűlési képviselője, nemzetgazdasági miniszter az Óbudáról és Békásmegyerről málenkij robotra vitt németekre emlékezve hangsúlyozta: mások bűnei miatt kellett szenvedniük a második világháború után a Szovjetunióba kényszermunkára hurcoltaknak.


METAFIZIKAILAG MEGHATÁROZOTT TÉR

FESTŐ NAPLÓ
Szerző: Rékai Zsolt
2016.01.17.


Modernitás világképe metafizika.
 Amennyiben valaki hisz  tudományos módszerek kiterjeszthetőségében,  szubjektum belvilágában és az objektum függetlenségében,  anyag és szellem oppozíciójában, abban, hogy a fogalmak egyszer csak összeállnak és segítségükkel benézhetünk valóság szerkezete mögé, ott megpillantjuk a mozgatórugókat, hisz abban, hogy  ember uralomra termett, hogy  világ meghódítandó és kolonizálandó, hogy "Afrikában nincs is idő Európai értelemben," -az bizonyosan metafizikus.
Derrida 1973/74-es szemináriumi előadása alatt így definiálta:
"... a metafizikus már eleve eldöntött hierarchikus oppozíciókban gondolkodik..."
Lengyel Zsuzsa hasonló módon fogalmaz:
"Metafizikusnak lenni annyi, mint azt hinni, hogy miénk az utolsó szó, másként fogalmazva, nem tudni miként kell elviselni azt, hogy esetleg nincs igaz(ság)unk, és a másiknak is igaza lehet.


ITT OLVASHATÓ

NEM ADJUK A FIAINKAT KATONÁNAK

EURÓPA KÁVÉZÓ
Szerző: Európa Kávéző
2016.01.17.


Az elmebetegség mögött is van ráció. Az önmagának unokákat születtető Kövér házmester most benyögte, hogy kéne újra a sorkatonaság. Rögtön előpattant Kósa huszi, utu Lajos is, hogy bizony, fontolgatják a bevezetését. Megdőlt egy újabb, fideszes hazugság 2004-ből, amikor ennek még az ellenkezőjét támogatták.
Orbán nem tud ellenség nélkül élni. Ha nincs, akkor ki kell találni a nemlétező terroristát, aki miatt betilthat pártokat és civil szervezeteket, aki miatt betörhet bármelyikünk lakásába, elveheti a még megmaradt pénzünket, lezárhat utakat és betilthat bármilyen tévét, rádiót, újságot, internetes portált. Fasiszta diktátorunk nyilván végiggondolta, hogy ha már ilyen szépen kitalálta a terroristát, aki miatt őt nem lehet leváltani és börtönbe csukni, akkor kell olyan is, aki megvédi. Igaz, a Fidesz 2004-ben megszavazta a Gyurcsány-kormány kezdeményezését, a sorkatonaság eltörlését. (2004-es képünkön leszerel az utolsó sorkatona.) Most nem mindegy, hanyadszor csináltak segget a szájukból?

ITT OLVASHATÓ

HOVA TŰNT CSEPEL POLGÁRMESTERE?

CSEPELIEK ÚJSÁGA
Szerzző: csú
2016.01.17.


Miként korábban beszámoltunk rólaBorbély Lénárd, Csepel ittas vezetéssel tetten ért fideszes polgármestere január 15-i  közmeghallgatásra hívta a csepelieket még január 8-án.
A téma a Metrans Kft hamarosan meginduló Nagy-Duna parti beruházása, a veszélyes, mérgező anyagok tárolásával, átrakásával is foglalkozó létesítmény volt.
A közmeghallgatás napjára, péntekre, január 15-re a  polgármesteri meghívót eldugták az önkormányzat internetes szócsövén, a csepel.hu -n, Borbélyt pedig mintha a föld nyelte volna el összes fideszes vezetőtársával, mameluk képviselőjével együtt. A jegyzőt dobták oda túszként maguk helyett a kérdések tucatjaira választ váró közönségnek.
A helyi fideszes papagájkommandó vezérének, a hazugságáról bírósági döntéssel elhíresült Ábel Attila alpolgármesternek a blogján, a csepel.infón valaki azt írta, hogyBorbély és csapata egérlyukba bújt a csepeliek elől. A hírt mi sem megerősíteni sem megcáfolni nem tudjuk. Tény, ami tény: Borbély és állandó tettestársai nem merték betenni lábukat a polgármesteri hivatalban tartott közmeghallgatásra. Horváth Gyulabaloldali önkormányzati képviselő, a DK csepeli szervezetének elnöke a történtekről többek között ezt írja a Facebookon:
Kiderült, hogy a konténerátrakóra anélkül, hogy erről az érintetteket tájékoztatták volna, hónapokkal korábban kiadták az építési engedélyt! Most ennek kibővítésére, veszélyes konténerek felbontása, tárolása miatt van közmeghallgatás. A megszerzett írásos anyagban Toxikus felhők, Tócsatüzek, halálozási számok, mérgezések szerepelnek esetleges veszélyforrásként. Vegyész szerint akár 5 kilométeres körzetben minden életet kiolthat a kiosztott írásban szereplő vegyi anyag némelyike, szélsőséges havária esetén. Ez után már a közlekedés ellehetetlenülése, a házak értéktelenedése, a kártérítés lehetősége senkit se érdekel! 

TIZENNYOLC ÓRA VAJUDÁS UTÁN CSÁSZÁROZTAK

BEZZEGANYA BLOG
Szerző: Pikkee
2016.01.17.


Már nagyon régóta szerettem volna írni nektek a terhességemről és magáról a szülésről, és így 9 hónap után végre meg is teszem. Rólam annyit, hogy 27 éves vagyok, és már majdnem 4 éve, hogy külföldön (nem EU-s tagország) élek a férjemmel.
Maga a teherbe esés meglepően könnyen ment. Már pár hónapja beszélgettünk gyerekről, a férjem nagyon szeretett volna már babát, én viszont bevallom, nem voltam biztos benne, hogy most akarok. Egyik nap úgy gondoltam, hogy jöhet, a másik nap pedig úgy éreztem, várnunk kellene egy kicsit. Aztán jött a nyár, amikor együtt eldöntöttük, hogy akkor most jöhet. Ahogy számolgattam, rögtön ezen döntés után teherbe eshettem, hiszen öt héttel később pozitív teszttel a kezemben ébresztettem fel a férjemet. Hihetetlen boldog volt!
Ekkor még nem volt nőgyógyászom itt, mert ragaszkodtam az én magyarországi dokimhoz minden egyes alkalommal, amikor hazalátogattam. Ajánlás útján találtam meg a mostani dokimat, akit fel is hívtam úgy a hatodik héten. Kérte, hogy menjek hozzá kb. 2-3 hét múlva, hiszen addig nem sok mindent lehet látni. Mentem is, megállapította a terhességemet. Kedves volt és barátságos, bár a kommunikációnk kissé nehézkes volt, hiszen nem volt hozzászokva, hogy angolul kell beszélnie a pácienshez. Egy-két alkalommal később már simán értettük egymást, addig pedig a férjem segített.

MERRE TOVÁBB?

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. Ritók Nóra
2016.01.17.


A hét elején döntöttem úgy, hogy nem tudom képviselni tovább az integráció ügyét az EMMI Antiszegregációs Kerekasztalában. Írtam egy hosszabb levelet arra a listára, ahol a kapcsolatot tartottuk, aztán kiírtam a facebook oldalamra is, mert nem akartam titokban, az méltatlan lett volna hozzám, bár nem kívántam túl nagy feneket keríteni sem az ügynek.

Ez az én keservesen meghozott döntésem volt, amire tulajdonképpen a három év alatt többször eljutottam, de mindig reménykedtem, hogy változik valami, és az egyre gyérülő alkalmakkal összehívott kerekasztal nem kommunikációs fogás lesz csupán. De nem sikerült valós eredményeket találnom ebben a munkában, inkább az időhúzást láttam, és nem akartam egy látszatmunkát igazoló eszköz lenni.

Azért is nehéz volt, mert mindig azt mondom, arra törekszem, hogy az állam működési hibáira rátelepült tevékenységeinkkel, szemléletünkkel, innovációinkkal, tapasztalatunkkal beépülhessünk a rendszerbe. Hogy civil szervezetként megtaláljuk abban a helyünket, javuljon ez által a szolgáltatások minősége, és hatékonyabb lehessen az integráció, az esélyteremtés. Hú, ez olyan szépen hangzik, mint egy politikai szlogen… bármelyik párttól.

Meg azt is tudom, hogy nekünk kormányoktól függetlenül keresnünk kell a lehetőségeket erre, mert a munkánk „célcsoportja” mindig ott van és ott lesz a szegregátumokban, változatlanul, kormányok óta, mi értük dolgozunk, és mert a társadalmi közeg (összes törvényi szabályozásával, szervezeti struktúrájával, intézkedéseivel, protokolljával, kommunikációjával), ami körülveszi őket mindig kormányfüggő, így egyszerűen muszáj kapcsolódási pontokat keresnünk.

Az egészben az a legnehezebb, hogy folyamatosan változik mindig, minden. Egy fix pont van csak, a szegregátumok nyomort bebetonozó világa, az egyetlen folyamatjelleg itt a gyerekek felnőtté válása, amiben bénító a megtapasztalás: újabb generáció ismételte meg a szülők életútját...

ITT OLVASHATÓ

AZ IGAZI FÉRFI

HATÁRONKÍVÜL BLOG
Szerző: Nagyságos SodalisO
2016.01.17.


In medias res, tehát a dolgok közepébe vágva azzal kezdem, hogy az igazi férfi  nagyon ijesztő. Ezt a legkomolyabban mondom.Főleg akkor, ha reggel felébredés után, a konyha asztal alatt találod meg, a földön ülve, háta a falnak döntve, feje félrebillenve, pókhasán egy kiborult műanyag ételhordó, pólóján végigszóródva fél kiló főtt rizs, a nyaka alatt pedig egy hatalmas rántott szelet, amibe a földre zuhanás előtt még sikerült beleharapni.....viszont nagyon jót alszik, hangosan horkol, néha a nyomaték kedvéért, hirtelen még fel és bele horkant.
Igen, ijesztő.
Mert még szőrös is, nagyon. Mindenütt.Miután kellőképpen lusta is, ezért hatalmas,zsíros, loboncos hajjal és térdét verő szakállal képes élni hosszú hetekig-hónapokig. Egészen addig, amíg az asszonya pokollá téve az életét, 'leveszekszi róla a kutyabundát.Mert minden nap ezt hallja , "hogy nézel már ki?" Hiába, a férfi legnagyobb ellensége a nő,egyszerűen az őrületbe kergeti őt és ezt ép ésszel nem is lehet kibírni...Pedig az igazi férfi hódítani akar.
Pont úgy, ahogy a pókhas, sörhas véleményük szerint tekintélyt parancsoló. Tehát szexis, vonzó. Ám mégis ijesztő, mert hatalmasra tud nőni.Csak valahogy, mi nem értékeljük.Az alapfelszerelés a következő: Sör, pókhas szabadon, távkapcsoló...

ITT OLVASHATÓ

ÚJ KELET-EURÓPAI KERESZTÉNY IDENTITÁS HAJNALA? - VALÓS VAGY VÉLT TÖRÉSVONALAK AZ ERDŐ-BALOG VITÁBAN

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Kettős Mérce
2016.01.17.


„Keresztény értékek a 21. században” címmel hangzott el a magyarországi konzervatív gondolkodás két meghatározó személyiségének, Erdő Péter bíboros és Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere előadása január 14-én a XXI. Század Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány konferenciáján. A két előadás azért érdemel különös figyelmet, mert egyfajta programadó beszédként új irányvonalat rajzolt fel 2016-ban a magyar keresztény-konzervatív gondolkodás számára.

A két előadásban és az azt követő, Gulyás Gergely vezette beszélgetésben az előadók sokféle témát érintették. Erdő Péter beszélt a teremtett világ védelmének fontosságáról, a természettudományos agnoszticizmusról, ami azt jelenti, hogy a szerteágazó természettudományos felismerések révén a világról alkotott képünk, az emberiség és önmagunk megítélése nem biztosabb, hanem bizonytalanabb lett. A mai ember nem érzi magát egy értelmes projekt részének, ezért inkább a konzumizmusba menekül és a legfőbb jónak a pillanatnyi jó közérzetet tekinti. Így viszont nem érez felelősséget sem, és ódzkodik élete egzisztenciális döntéseitől. A fogyasztói hozzáállás a vallásosságában is megjelenik, aminek jellemzője a vándormentalitás és a válogatás. A modern ember fél a kapcsolati elköteleződéstől és ezért könnyen elmagányosodik. A kommunikációs és informatikai forradalom újfajta kihívásokat állít az evangélium hirdetése elé, amire az egyháznak alkalmazkodással kell reagálni, különben az üzenet nem fog eljutni a címzettjéhez.

A továbbiakban azokat a témákat emelném ki, amelyek véleményem szerint az este kulcsfontosságú üzeneteit hordozták és amelyekre teológia nézőpontból kritikusan tekintek. Ilyen a menekültkérdés valamint az, hogyan lehet Európa keleti fele a kereszténység végvára és egy újfajta keresztény identitás szülőhelye, hogyan is kell érteni a felebarát szeretetének parancsát, mit jelent a kolduló, de adakozni kevésbé képes egyház dilemmája, lehetséges-e vallásközi párbeszéd az iszlámmal és milyen módon kellene a humanizmust újraértelmezni?

ITT OLVASHATÓ

HOGY MIK VANNAK MOSTANSÁG!

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2016.01.17.


Ezt a hiperbuzgó Kövér Lászlót az érdemeire való tekintettel előbb vagy utóbb ki fogják nevezni az Elnöki Tanács elnökévé. Az őszes hajú ifjú demokrata mostanában szentimentálisan és párás szemekkel emlékezik vissza mozgalmas fiatalkorára és a Kádár-rendszer előremutató vívmányaira. Sorkatonaság, hűséges, megbízható párttitkárok a munkahelyeken, egypártrendszer, pártmédia. Idővel minden gyönyörűség megvalósulni látszik. Stadinger István örökösének már saját munkásőrsége is van, csak azt most Országgyűlési Őrségnek nevezik. Ennek jelenleg ugyan mindössze 349 tagja van, de a munkásőröktől eltérően zsoldot is kapnak.
 
Kövér László lassan már egy hónapja folyamatosan dörmögi tele a Kárpát-medencét a magánéleti problémáival és bánatával. Nagyon kegyetlen érzés lehet minden áldott nap nemzethalálos vízióval felkelni és nyugovóra térni. Erre az áfiumra bizony nincs medicina. Marad a kesergés és az indulati tőke.
 
Kövér László multimédiás celebkedése arra mindenesetre kiválóan alkalmas, hogy elterelje a figyelmet a szubjektív és ad-hoc módon bevethető „terrorveszélyhelyzet” törvénybe iktatásáról. Átok reá, aki megszavazza. Brutális fenékbe rúgásról van ugyan szó, de mivel a Fidesz részéről érkezik, így nem sok embernek fáj, sőt örülnek is neki, mert nem valami liberális-féle, nyavalygós, hanem igazi férfias dologról van szó:
 
"Csodálatos kocsik jönnek,
Legendás férfiak érkeznek,
Ezt nézd meg, érdemes!
Soruk nyílegyenes!
Első a rend,
Aztán a csend!
Fegyelem!
Figyelem
!"

Egy 30 pontos listát gyorsan odagyurmázni a gránitszilárdságú alaptörvényhez elég érdekes megoldás. Ennyi erővel a statáriumot is be lehet vezetni, ha a szükség majd úgy hozza vagy zordabbra válik a nemzetközi helyzet. A legveszélyesebb terroristák jelenleg a külföldről finanszírozott civil szervezetekben és az interneten garázdálkodnak. Na és persze ott van még a Public Enemy No.1, azaz az első számú közellenség, Hosszú Katinka, elvetemült terrorúszó...
 

SZÜKSÉGÁLLAPOT VAN

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Lendvai Ildikó
2016.01.16.

 
Szükségállapot nem lesz, hanem van. Ami lesz - vagy lehet -, arról sokat írt a Népszava is. Elkészült a törvénytervezet, amely az úgynevezett terrorveszély-helyzetben felhatalmazza a kormányt a törvényektől való eltérésre, egyes törvények alkalmazásának felfüggesztésére. Hogy éppen terrorveszély van-e, azt a kormány maga dönti el. Nem kell hozzá terrorcselekmény, azt mondják, hogy veszély van, és kész. Ha a törvényt a képviselők kétharmada most elfogadja, akár február 1-től mondhatják.
 
Márpedig elfogadja. A Jobbik már bejelentette, hogy elvileg támogatja, noha – így a kifinomult jogérzékéről híres Novák Előd - „a rendkívüli jogrendben vannak durva dolgok, ez természetes”. Természetes? Neki. Hiszen a Jobbik kormányra tör, és nem volna kedve ellenére egy olyan helyzet, amelyben a törvényeket a kormány a szemétbe vághatja, akármilyen csekély többsége van, hiszen az elvi felhatalmazást már most megkapja hozzá. Innentől még a parlament fügefalevele is lehullhat, elég csak két havonta egyszer összehívni. A terrorveszély-helyzet kihirdetéséhez nem is kell, elég, ha a kormány utólag „tájékoztatja” az illetékes bizottságokat. Utána 60 napig azt csinál, amit akar, két lábbal ugrálhat szinte az összes törvényen, az országgyűlés csak arra kell, hogy két havonként meghosszabbítsa ezt a „különleges jogrendnek” nevezett jogon és renden kívüli állapotot.
 
Nem vagyok vészmadár. Nem gondolom, hogy a kormány azonnal és feltétlenül el akarja sütni a kezébe kapott fegyvert. (Bár az Unión kívülre sodródva, vagy a Jobbik kormányzati jelenléte esetén erre sem vennék mérget.) Egyelőre csak minket akar sakkban tartani vele. A hidegháború idején sem azért fegyverkeztek a nagyhatalmak, hogy ledobják az atombombát, hanem, hogy a másikat blokkolják.
 
Ez a tervezet erről szól. Ez a fenyegetés, a ránk szegezett fegyver törvénye. A kormány tudatni kívánja, hogy mindent megtehet. Ha akarja. Nem biztos, sőt remélhető, hogy nem fog mindent akarni. De jó, ha tudjuk: nála a fegyver. Hát lóbálgatja most egy kicsit az orrunk előtt. Ez máris szükségállapot, nem jogi, hanem politikai értelemben. Mert a fegyver lóbálása már felfüggesztette a normális viszonyokat. Már nem elegendők a szokásos lagymatag módszerek, nem elég a pártok sajtótájékoztatója, még nemleges szavazata sem. Többeknek, másoknak, másképp kell megszólalni. Egy filmrendező ismerősöm úgy fogalmazott: meg kell hirdetni a „közéleti szükségállapotot”, szemben a kormány által tervezett szükségállapottal. A frontok világosabbak, mint bármikor: egyik oldalon, egy táborban a Fidesz és a Jobbik, a másikon mindenki más. Mert az a meglóbált pisztoly bárkire ráirányulhat...
 

KATONÁSDI, AMELYET HÁZELNÖK ÚR JÁTSZANI AKARNA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2016.01.17.


Vannak dolgok, amelyeket már tökéletesen megírtak, így teljesen meddő dolog azzal próbálkozni, hogy újra elmeséljük. Csak kudarc születhet az ilyen kísérletekből. Ezért mesterünkhöz, Hasekhez fordulunk, aki utolérhetetlen krónikása annak a világnak, amelyet mostani elöljáróink, a nép általunk választott egyszerű gyermekei álmodnak maguknak, egyúttal nekünk is. Ordítani fölösleges, olvasni nem. Az alábbiakban a jó Jaroslav fösti le élénk színekkel azt a fölemelő katonásdit, amelyet Kövér úr annyira sirat:

ITT OLVASHATÓ

VÉGVESZÉLYBEN AZ EGÉSZSÉGÜGY, MENTSÜK MEG

BERKECZ BALÁZS BLOGJA
Szerző: Berkecz Balázs
2016.01.16.


A magyar egészségügy állapota régóta válságos, de mára végveszélybe került, az egész rendszer haldoklik. Mindeközben a Fidesz nem tesz semmit a magyar egészségügy válságának enyhítéséért. Másra költ, mint amire kell. A többit pedig ellopják. Az Együtt szerint a kormány tétlenkedésére már csak egy választ lehet adni: tiltakozni kell minden eszközzel. Zavarjuk el ez a hitvány kormányt és tegyük rendbe az országot, élén az egészségüggyel. Itt vannak az Együtt követelései az egészségügy megmentése érdekében.
(az eredeti kép forrása: Túry Gergely / hvg.hu)

Jól mutatja az állapotokat, hogy a hét közepén felröppent a hír: Győrben egy ember kivételével az összes sebész felmondott a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban. Bár ezt azóta cáfolták, de senki se lepődne meg, ha ez valóban megtörtént volna, hiszen szinte mindennapossá váltak az ilyen hírek az egészségügyben. Közben az a hír járja, hogy Orbánék kancellárokat neveznének ki a kórházakhoz. 
Szerintünk nem kancellárok kellenek, hanem orvosok és nővérek kellenek, azokból van hiány, akik a betegeket meggyógyítanák, őket kellene megbecsülni, nem pedig újabb fideszes ejtőernyősöket kinevezni.

DZSIHADISTA VÉRENGZÉS SZÍRIÁBAN

ARMAGEDDON NYOMÁBAN
Szerző: Andre Luwoa
2016.01.17.


Szíriában a Deir ez-Zortól északra fekvő Al-Bagiliya falu KETTŐSZÁZNYOLCVAN! (280) lakosát, köztük egész családokat mészárolt le tegnap a dzsihadista sátánfajzat horda-az ISIS. Bűnük az volt, hogy a repülőgépekről ledobott orosz élelmiszerszállítmányokhoz előbb értek oda, mint a hóhérkülönítményesek.
A férgek szabályos vérengzést követtek el. Áldozataik túlnyomó többségét helyben, egyszerűen a kadvenc módszerükkel végezték ki: lefejezték őket! Gyerekeket-nőket, öreget-fiatalt. A falu főtere vérben úszik-jutott ki néhány túlélő üzenete a nagyvilágba Al-Bagiliyaból. A rémtörténetet megerősítette a Vörös Félhold segélyszervezet is.
Az “Orosz II. Front” pedig folytatta tegnap-sőt!-kiterjesztette működését. Egyre több segélyszállítmányt juttatnak el ejtőernyővel a rászorultaknak, és már vadászgépek kísérik a szállítmányokat. A ledobási körzet fölött körözve biztosítják, hogy a címzettek jussanak a portékához, ne pedig a martalócok.

EZ AZ FIÚK, ELŐSZÖR A LÁMPÁT!

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: Vadász János
2016.01.16.


– kiáltott fel a félszemű zongorista a kocsmai lövöldözés kezdetén, amikor egy eltévedt pisztolygolyó teljesen megvakította. Talán nem véletlen, hogy ez a Rejtő-i hangulatú mondat jutott eszembe az épp aktuális „bürokráciacsökkentő” csomagról, amelyet a mai kormány is (elődeihez hasonlóan) meghirdetett, és szinte minden párt üdvözölt már. S azoknak a pártoknak a némasága mögött pedig, akik nem szóltak eddig, ne legyenek illúzióink: csupán a bűnösök cinkos hallgatása áll. Nincs olyan párt, hatalmi centrum ugyanis Magyarországon, amely az elmúlt huszonhat évben – kormányzati vagy önkormányzati hatalom birtokában – maga ne próbálkozott volna korábban ugyanezzel.
Az újnak feltüntetett mai kormányzati lemezen 600 ezer közszolgálati dolgozó „versenyszférába való átirányításáról” (s nem, mint előtte, az elbocsájtásáról!) énekelnek szirénhangon mindenféle államtitkárok, miniszterek, munkáltatói kamarai ölebek. Hamisan persze. Ezért nem is gondolom, hogy az ép hallású többség arany, pláne platina lemezként díjazza majd ezt a produkciót.

KÖVETELEM AZ EU-S PÉNZEK BEFAGYASZTÁSÁT

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2016.01.16.


A magyar társadalomnak semmilyen ismerete nincs az országba érkező EU-s pénzek felhasználásáról, és erős a gyanúm, hogy e pénzek nagy része a kormányhoz közeli zsebekben landol túlárazott és a politikai hűség alapján megítélt projektek keretében. A nyugati adófizetők pénze közvetett módon tehát a fasizálódó magyar rezsimet táplálja, a GDP évi kb. 3%-át adva hozzájárul Orbán korrupt, autokratikus rendszerének fenntartásához.
A mai állapot szerint az EU finanszírozza a közösség egyetlen önkényuralmi rendszerét! Támogatása nélkül gyakorlatilag megszűnnének a közpénzből finanszírozott beruházások Magyarországon, és sokkal több magyar adófizető számára válna világossá: az ország versenyképtelen, nem tudja fenntartani magát. Ám a probléma túlmutat ezen is: mivel a politikai kasztja egyre nagyobb mértékben elszívja az országba érkező uniós pénzeket, ezek az erőforrások nem hasznosulnak úgy, hogy a versenyképességünket alkalmasan növelnék! Az EU tehát elfedi és tetézi a bajt, méghozzá kétszeresen: egyrészt a gazdasági lélegeztető készüléken tartva nem ösztönöz az önerőből történő fejlődésre, másrészt hizlalja az önkényuralmi kasztot, és ennek további gazdasági és társadalmi veszteségeket okozó politikáját: mindent összevetve stabilizálja az Orbán-rezsimet, és rombolja az országunk versenyképességét!

TAILGATE PARTY - A NAGY AMERIKAI PARKOLÓI SÜTÖGETÉS ÉS AMI MÖGÖTTE VAN

HELLÓ MAGYAROK BLOG
Szerző: Helló Magyarok!
2016.01.17.


Minden országban léteznek olyan különös szokások és hagyományok, melyeket a külföldiek nehezen vagy egyáltalán nem tudnak értelmezni, vagy éppen csak furcsán ítélnek meg, kellő kulturális-, és történelmi háttér-információ hiányában.

Kiváló példa erre a magyar húsvéti locsolás, mert amikor ezt a hungarikumot próbálom errefelé elmagyarázni az amerikaiaknak, azok megdöbbenve és értetlenkedve állnak a hagyományhoz kapcsolódó megannyi apró kuriózum előtt. Egyesek csodálkoznak, hogy a nők ahelyett, hogy szexuális zaklatás miatt beperelnék a férfiakat, még piros tojást is kell, hogy adjanak ezeknek a perverz versmondó magyar férfiaknak. A többség azonban máshogy viszonyul hozzá. Nekik ez a történelmileg kialakult szokás csupán egy egyszerű “képre” zsugorodik össze:"Húsvétkor a magyar férfiak össze-vissza locsolják a nőket parfümmel vagy vízzel."
 
Sokan ez utóbbit is az amerikaiak tudatlanságának számlájára írják, pedig talán nem kellene, hisz valljuk be őszintén, mi is (tisztelet a kivételnek!) ugyanilyen egyszerű módon értelmezzük más népek és nemzetek különleges hagyományait, szokásait. Főleg akkor, ha azokat kevésbé vagy egyáltalán nem ismerjük.
 
Ez a szösszenet pont ezt a szemléletet boncolgatja egy sokak által kevésbé ismert amerikai példán keresztül...
 

„AZ EMBERTELENSÉGGEL SZEMBEN AZ ELEMI SZOLIDARITÁSRA FIGYELMEZTETNEK"

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Kettős Mérce
2016.01.16.


Több, mint százan, nagyrészt szociális szakemberek írták alá azt a nyilatkozatot, amely azokkal az aktivistákkal vállal szolidaritást, akik tavaly októberben A Város Mindenkié csoport által szervezett élőláncban polgári engedetlenséggel igyekeztek megakadályozni, hogy a Józsefvárosi Önkormányzat elhelyezés nélkül kilakoltasson egy rászoruló családot, amelynek tagjai az eladósodáson túl súlyos betegségekkel is küzdenek. A nyilatkozathoz civil szervezetek (a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség és a Romano Instituto Alapítvány), valamint olyan közismert társadalomtudósok és értelmiségiek is csatlakoztak, mint Ferge Zsuzsa, Daróczi Ágnes, Havas Gábor vagy Erdős Virág költő.


ITT OLVASHATÓ

ÓHATATLANUL KIALAKUL EGYFAJTA ÖNCENZÚRA

LUMENS BLOG
Szerző: lumens
2016.01.17.


Interjú Komlósi Gáborral, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnökével

Sok aggasztó hírt hallani manapság a médiáról. Egyesek gazdasági problémákat emlegetnek, mások a sajtószabadságot látják veszélyben. Mindezekről, valamint a szakma átalakulásáról és az újságíró-szövetségek szerepéről beszélgettünk Komlósi Gáborral, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnökével.

...Magyarországon sajtószabadság van – abban az értelemben, hogy nincsen cenzúra. Nem börtönöznek be senkit azért, amit ír. Mindenki azt ír, amit akar, csak az a kérdés, hogy hova. Találkoznia kell a tulajdonos és a lap vezetőinek szándékával, különben esély nincs arra, hogy megjelenjen. A világon majdnem mindenütt vannak különböző politikai irányultságú lapok, és nyilván nem hoz le az egyik a másik tábort éltető cikket.

Én a nagyobb bajt ott látom, hogy óhatatlanul kialakul egyfajta öncenzúra, nem biztos, hogy mindenki mindent leír. Amikor azonban az internet korlátozásáról volt szó, megmozdult a nép, amikor arról volt szó, hogy titkosszolgálati munkatársakat ültetnek be a szerkesztőségekbe, a szerkesztőségek költségeire, a látható, tapintható ellenállás hatására visszakoztak.
 
Én se szeretném, hogy bármelyik tévét kitiltsák az Országgyűlésből. Én is örülnék, ha az oknyomozó újságírás extrémnek nevezhető fajtái is bizonyos mértékig elmehessenek. Például, hogy a riporter menekültnek adhassa ki magát, ha az ügy súlya és jellege indokolja. Van Günter Wallraff és más híres oknyomozó riporter is a világon, akik a miénknél fejlettebb demokráciában hasonló eszközökkel élnek. Nálunk ennek még nincsen hagyománya...
 

A SORKATONASÁGNAK VAN ÉRTELME, CSAK NEM AZ

LOBSTERIZMUS BLOG
Szerző: Quadrille Lobster
2016.01.16.


A sorkatonaságnak honvédelmi hatása elhanyagolható. De nem is az a célja. Az a célja, hogy beszoktasson, betörjön. Hogy megnyomorítsa az akaratodat a brutális önkényességével és értelmetlenségével.
Hogy félelmet keltsen benned és tudatosuljon, hogy csak azért ficánkolhattál eddig, mert ők engedték. Hogy megrettenj és ennél kisebb kérdésekben aztán már pláne ne merj ellentmondani.
Na, arra tökéletes.

Ami a női alattvalónak az ellesztés, az a férfi alattvalónak a katonaság. Megrémít, értelmetlen, akaratod ellenére való, de nem nagyon mersz rá nemet mondani, mert akkor nemzetellenes vagy. Holott csak a vezetőknek túl nagy a hatalma.

Az a bajotok, hogy elfelejtettétek, hogy a testetek az államé. Hogy csak emberi erőforrások vagytok a tenyésztelepen, feldolgozásra várva. De most majd emlékeztetnek rá.

Nem csak nőket, férfiakat is.

Épp csak rácsodálkoztam, milyen varázslatosan tökéletes gumicsont-topik a nőellesztés, erre már itt is van a folytatás. Nem csak a nők testéről beszélünk immár gátlástalanul, nem csak az ő testi épségükbe és egészségükbe dumálunk bele, de a férfiakéba is.

ITT OLVASHATÓ

VÁLASZTÁSI CSALÁS, FEKETE PÁRTKASSZA MISKOLCON?

VARÁNUSZ BLOG
Szerző: Fabius
2016.01.16.


Írnék én valami nagyon frappánsat erről a kismiújságról, amit a Jobbik közeli N1 TV dobott ki a netre a miskolci önkormányzati választások körüli himihumiról


ITT OLVASHATÓ

LÁZÁR ÜRÜGYÉN

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.01.16.


Kikaptam.
Az olvasó megrótt, mert mertem leírni néhány szót Lázár János pozitív tulajdonságairól.
Volt, aki súlyos pénzeket látott a háttérben, mások arra gyanakodtak, hogy valami romlottat ehettem.De volt, aki egyszerűen csak hülyének nézett, hogy egy jövőbeni miniszterelnöki posztra elfogadható alternatívaként kezelem a fácángyilkos kancelláriaminisztert.Sokan azt gondolták, hogy szeretem, pedighát az érzelmeimet ritkán szoktam politikusokra pazarolni, bírálóim jelentős részével szemben…
Tulajdonképpen magam hibáztathatom.

Nem írtam talán elég világosan, habár bírálóim egy részének maga a név is elég volt, hogy vörös köd borítsa el szép szeme világát, és haladéktalanul saját démonaival kezdett el hadakozni, jóllehet, én csak egy a mai állapotok alapján prognosztizálható tényt rögzítettem.
És ez rettenetesen felháborította azokat, akik nem szeretnek szembenézni a valósággal, helyette azt álmodják, ha szeretett miniszterelnökünknek történetesen félrekezelik az influenzáját Grazban és végképp bekattan, akkor az üresedést Gyurcsány fogja betölteni, esetleg a szocialisták harmadnapon feltámadnak, és Tóbiás vezetésével elindulunk a felvirágzás felé.
Rossz hírem van, nem ez fog történni.
Egyrészt ugye a Fidesz nem fogja engedni, hogy a hatalom ebek harmincadjára kerüljön, mert a hatalom pénzt jelent, presztízst jelent, gyerekeik jövőjét jelenti.
Ők már beleszoktak a jóba, és onnan önmaguktól soha nem fognak távozni.
Vagy jöhet a szélsőjobb, abba pedig bele fog dögleni az ország.
Ha a Fidesz nem robban azonnal szét – de nem fog, hiszen ott van Kövér, meg az a kör, akinek anyagi érdekei közvetlenül a parlamenti döntésektől függnek – akkor a Fidesz jelöl és választ új miniszterelnököt – de akkor is ez történik, ha I. Viktor Mihályt királlyá koronázzák.
Azt írták néhányan, hogy ők Lázárt nem tartják elfogadhatónak, amin leginkább csak derülni lehet.
Miért, Orbánt elfogadhatónak tartják?