2022. július 22., péntek

KIRÁLYSÁG NEM LESZ! (?) – HUPPA LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: Huppa-válogatás
2022.07.22.


Legalábbis Pest vármegye főispánja szerint

Sokkal jobban tetszik, mint például az elvtárs – mondta a Mandinernek adott interjújában Tarnai Richárd Pest Megyei kormánymegbízott, akit a parlament által megszavazott döntés értelmében mostantól főispánnak kell hívni.

Azért úgy elképzeljük, ahogy a folyosón valaki utánakiált: “Főispán úr, egy percre…!”… Zárt osztály.

Tiborcz István anyja 60 millió forintért vásárol földet

Fejér megyében több száz hektár került Tiborczék kezébe.

Az állam furcsa rezsiszámokat publikál

De az biztos: a magasabb ár jót tesz az áfabevételeinek.

Orbán a hazudozás mestere, mégis rendhagyó, ahogy most veri át az országot

(Fizetős tartalom.)

“… a társadalom szekértáborok szerint egymás ellen fordul, mintsem egymást erősítené, és különböző okokból ábrándult ki a politika kritizálásából – vagy azért, mert kiegyezett a rendszerrel, vagy azért, mert tehetetlennek érzi magát ellene. És akkor még az alternatíva hiányáról nem is beszéltünk.”

Újabb egy milliárd forintot adott a kormány a Közlekedési Múzeumra

A Városligetben lebontott intézmény helyett Kőbányán, kiemelt beruházásként épülő új Közlekedési Múzeumra 2026-ig összesen 6,6 milliárdot szánnak. A kormány arról is döntött, hogy a 100%-ban állami tulajdonú kukaholdingot) eladják a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt-nek  „versenyeztetés mellőzésével, a koncessziós közbeszerzési eljárás ajánlatkérője által megbízott független értékbecslő szerint megállapított piaci áron és feltételek mellett”.

Rogán Antal hivatala 75 milliárdos kommunikációs szerződést kötött Balásy Gyula cégeivel

Az uniós közbeszerzési értesítő szerint a feladat az állam teljes kommunikációjának ellátását lefedi, a keretszerződés pedig azt jelenti, hogy amíg ennek az összege tart, addig nem kell egyenként pályázatokat kiírni a munkákra.

Mindeközben:

Varga Mihály szerint elég idejük van a katásoknak

„Szerintem hagytunk kellő felkészülési időt arra, hogy szeptemberig mindenki eldöntse, hogy kívánja a vállalkozását működtetni”

Nos, amikor majd – egy másik filmben – kopogtat a rendőrség, talán ők is hagynak elég időt a holmi összecsomagolására…

Az Orbán-kormánynál „a rövid távon elérhető hasznok felülírnak mindenféle középtávú érdeket”

Miközben minden partnerünk arra törekszik, hogy függetlenné váljon a zsaroló potenciáltól, mi odamegyünk üzletelni.

Bődületes méretű euróhitelért vesz földgázt az állam

Emlékszünk még a lélegeztetőgép-bizniszre…?

Orbánék elrejtették a fővárosi közlekedés államosításának lehetőségét a költségvetési törvény módosítói közé

A személyszállítási törvény új passzusait a Törvényalkotási Bizottság a 2023-as költségvetési törvényhez utolsó percben benyújtott csaknem százoldalas kormánypárti módosító javaslatcsomagjában rejtették el – szúrta ki a Népszava.

780 millió forint uniós támogatást nyelt el a villánykövesdi szellemszálloda

A Transparency International szakértője szerint gyakori Magyarországon, hogy az uniós forrást elnyerő cég csődbe megy, ami felveti a kérdést, hogy vajon mennyire körültekintően járnak el a pénzek kiosztásakor.

1,1 milliárd forintos állami támogatással épül tornacsarnok Dadon

Az új tornacsarnokban 615 férőhely lesz, kézilabda, kosárlabda, röplabda, valamit atlétika, birkózás és vívás gyakorlására alkalmas felszerelésekkel és kiszolgáló létesítményekkel. A Komárom-Esztergom megyei Dadnak 2015-ben 977 lakosa volt.

KÖVÉR KATALIN ÉLETVEZETÉSI TANÁCSAI

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.07.22.


Mióta Isten (Orbán) fölvitte Novák Katalin dolgát, jár-kel a kerek, nagy világban, és csak törvényeket aláírni ugrik haza, itt maradtunk nélküle a családügyi sivatagban. Nem tudjuk, hogyan szaporodjunk, mikor és mennyit, elfelejtjük bevenni a Viagrát, vak komondort uszítani életünk egyetlen párjára, nemzetünk pedig fogy. Örülünk viszont, hogy ebben a majd’ kilátástalanná váló helyzetben sok egyéb gondja közt – ellenzék egrecíroztatása a parlamentben, mikrofonok kapcsolgatása ki-be, büntetési tételek összeállítása és egyebek – Kövér pedellus szaporodási gondjainkat magára veszi, valamint életvezetési tanácsokat is osztogat. Mit tegyünk, ha hideg van. Például.

Szólítsatok csak Katinak. Kövér Katinak, sugallta nekünk új minőségében, midőn minibölcsődét adott át Tökölön, és nem tudni kinek, tán a minibölcsődéseknek megjegyezte, „ha van gyerek, van jövő, ha nincs gyerek nincs jövő”. Mindeközben pedig megigazította a melltartóját, mert szorított kicsit. Az idő és a nemzeti szaporulat ilyetén összekapcsolásának helytelenségére nem szívesen mutatunk rá, mert jövő az mindig van, kivéve a fekete lukak szingularitásában, a kérdés így sokkal inkább az, hogy van-e kedv gyereket csinálni. Olyan helyen, amelyről a másik Katalin, a Novák azt mondta, „nehogy már az járjon jól, aki nem vállal gyereket”, ergo azon vannak, hogy az ilyen magtalanok rosszul járjanak.

Ezt a fenti következtetést követeli tőlünk a logika, de ezt mutatja a tapasztalat is. Nem merülünk el azonban az önsajnálatba, hanem bővebben idézzük a bajuszos Katát, mert megéri. „Egy felelős állam és egy felelős politika tudja a helyét ebben a helyzetben: nem adunk életvezetési tanácsokat az embereknek, nem mondjuk meg, hogyan éljenek, mikor, hogyan és hány gyermeket vállaljanak. Azt sem mondjuk, hogy mosás helyett hogyan szellőztessék a ruhájukat vagy hogy hány pulóvert húzzanak fel az emberek, ha nincs fűtés a lakásukban, mint ahogyan ezt Brüsszelből üzenik az európaiaknak azok az uniós politikusok, akik romba döntik Európa energetikai biztonságát.”

Ez valami eszméletlenül szép, és leírhatatlanul utánozhatatlan. Ahogyan lebüdösözi, mosdatlanozza a brüsszelita embereket, akiknek a kormánya megszabja a felveendő pulóverek mennyiségét is, mert még azt sem tudják kiszámolni. Ezzel szemben a magyari panelproli a túlfűtött lakásban csupasz seggel toszik, sőt, nagy valószínűséggel közben vidáman fütyörészik is. Mindezt egyébként, amit Kövér előadott, azon a napon adta elő, amikor megjelent a rendelet a rezsicsökkentés csökkentéséről, és az emberek, akiknek nem mondja meg Kövér, hány pulóvert húzzanak fel, ekkor döbbentek rá, hogy ezt már semmiképp nem tudják kifizetni, következésképp föl fognak fordulni...

ROGÁN HIVATALA IS FELTŰNIK KORÁBBI FELESÉGÉNEK KIUGRÓAN SIKERES ÜZLETE KÖRÜL

TELEX
Szerző: DIREKT36 / SZŐKE DÁNIEL
2022.07.22.


2019 végén jelentette be Rogán Antal hivatala, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter 12 év házasság után elválik akkori feleségétől, Cecíliától. Utóbbi 2020-ban újraházasodott, de továbbra is politikus exférjének nevét használja, és jelenleg is Rogán-Gaál Cecíliának hívják.

A Direkt36 kutatásai szerint az egykori feleség nem került messze azoktól a gigantikus állami költésektől sem, amelyek felett Rogán a kormány egyik legbefolyásosabb tagjaként rendelkezik. Sarka Katával közös weboldalán ugyanis ezekben a napokban is futott a kormány egyik legújabb hirdetése, valamint feltűnt egy Rogán alá tartozó állami cég hirdetése is. Továbbá rendszeresen megjelent rajta a kormányközeli TV2 egyik olyan műsorának a reklámja, amelynek partnere a Rogán alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség.

A Top World News nevű, elsősorban bulvártémákkal foglalkozó weboldal kiadója, a Top News Hungary Kft. a közelmúltban azzal került be a hírekbe, hogy a 2021-es évben meghökkentő pénzügyi eredményt produkált. A csekély látogatottságú weboldal tavaly másfél milliárd forintos nettó árbevételre tett szert, amiből több mint 1,3 milliárd forintot profitként tudott elkönyvelni. A profitot Rogán-Gaál és Sarka osztalékként kivette a cégből...


PERVERZ ÚJRAELOSZTÁS, DILETTÁNS IMPROVIZÁCIÓ: AZ ELLENZÉK REAGÁLT A REZSIREFORM LEGÚJABB FORDULATÁRA

MÉRCE
Szerző: KISS SOMA ÁBRAHÁM
2022.07.22.


Miután a kormány egy héttel meghirdetése után bejelentette a rezsicsökkentés-csökkentés reformját is, az ellenzéki pártok, politikai erők is szükségét érezték hogy reagáljanak, és kifejtsék vízióikat. Az alább az eddigi reakciókból válogattunk.

ITT OLVASHATÓ


AZ ÁLLAM FURCSA REZSISZÁMOKAT PUBLIKÁL, DE AMI BIZTOS: A MAGASABB ÁR JÓT TESZ AZ ÁFABEVÉTELEINEK

TELEX
Szerző: BRÜCKNER GERGELY
2022.07.21.


A kormány használ néhány érthetetlen számot is a rezsikommunikációban – mentségére szóljon, hogy nem feltétlenül a maga hasznára. Ami viszont biztos: a kormány a rezsiszabályok átírásával egyszerre talált új forgalmi adótömeget, miközben érdemi bevételről le is mondott.

Unja már a rezsinöveléssel kapcsolatos jó sok számot? Akkor ne olvassa el ezt a cikket! Itt ugyanis egy kicsit annak szeretnénk utánamenni, hogy a kormány hivatalos számaival mi is történik mostanában! Hosszas matekozásra hívjuk fel hardcore rezsirajongó olvasóinkat, de érdekes lesz, ígérjük!

Hány mérőhely van?

A kormány szerint áramellátásban 5,6 millió fogyasztóból 4,2 millió átlagfogyasztású vagy az alatti. Gázellátásban 3,5 millió fogyasztóból 2,6 millió átlagfogyasztású vagy az alatti.

Ha ezek a számok helytállóak, akkor 5,6 millió vételezési helyen fogy el fejenként évi 2523 kWh áram – ebből 14 TWh lakossági áramfogyasztás számítható. Emellett 3,5 millió fogyasztási helyen fogy el helyenként 1729 köbméternyi gáz, ebből 6 milliárd köbméteres lakossági gázfogyasztás számolható...


BRUTÁLISAN EMELKEDIK A GÁZREZSI: SZÁZEZREKKEL NŐHET AZ ÁTLAGNÁL TÖBBET FOGYASZTÓ HÁZTARTÁSOK FÖLDGÁZSZÁMLÁJA

NÉPSZAVA
Szerző: MARNITZ ISTVÁN
2022.07.22.


Augusztustól az eddigi díj akár tízszeresére is emelkedik az átlagnál többet fogyasztó háztartások e határon felüli földgázszámlája. Az áramárnál kisebb a szorzó - derült ki a tegnap közzétett részletszabályokból. Bár még maradtak tisztázatlan kérdések, sokan már most elgondolkodnak a számlázásimód-váltáson.


Augusztus 1-től számítva évi 1729 köbméter fogyasztás felett az eddigi, köbméterenként 102 forintról augusztus-szeptemberben 732, október-decemberben pedig 752 forintra nő a lakossági gáztarifa – derült ki a tegnap a Magyar Közlönyben közzétett rendeletekből, illetve az állami energiaszolgáltatást végző MVM Next délután közzétett tájékoztatóiból. A háztartások az 1729 köbméter fogyasztáson belül – az eddigieknek megfelelően - évi 1200 köbméterig térségtől függően köbméterenként bruttó 99,9-104,6, 1200 és 1729 köbméter között pedig bruttó 113,8-120,1 forintot fizetnek. Az ezt meghaladó éves fogyasztás esetén a díj augusztus-szeptemberre köbméterenként egységesen bruttó 732 forintra, október-decemberre pedig 752 forintra nő. A nagycsaládosok kedvezményhatára három gyerek után változatlanul további 600 köbméter, illetve minden további csemete után 300-300 köbméter.

Szintén augusztus 1-től számítva, 2523 kilowattóra (kWh) áramfogyasztás felett a háztartások eddigi, kWh-nkénti, mintegy 36 forintos díja 70,1 forintra nő. A vezérelt áram esetében a jelenlegi, átlag 23 forint 10 filléres díj az átlagfogyasztás felett 62,9 forintra emelkedik. A lakossági B Geo, illetve fűtési idényben igénybe vett – környezetkímélő berendezésekre szabott – H-tarifa feltételei nem változnak. A rezsicsökkentett díj évi 1320 kWh fogyasztásig térségtől függően kWh-nként 35,3-36,4, 1320 kWh és 2523 kWh között kWh-nként 37,3-37,74 forint...