JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.11.17.
Sokszor mondtam már, azt sosem lehetett tudni, melyik lesz az a történés, mozzanat, amibe egy diktatúra belebukik. Minél magabiztosabb egy olyan kis felfuvalkodott, mint amilyen a csúti kertiszobor, minél inkább úgy gondolja, neki mindent szabad, annál közelebb jut a véghez, azaz a tendencia világos, de a banánhéj jellegű esemény nem is sejthető.
Most ez a macedón kolléga elég ígéretesnek látszik, de attól tartok, túlságosan is nyilvánvaló a törvénysértés, ilyenek nem szoktak feltűnni, sem Mari néninek, sem az Európai Parlament jórészt iszonyatosan ostoba, a saját félreismert érdekeiket is balgán védő politikusainak.
Azért ennek a balkáni szökött csirkefogónak a "befogadása" némi tűnődésre késztetett. Hogy ezt a nemzetközi méreteket öltő köztörvényes bűnözést meddig lehet csinálni. Mint tudjuk, a történelemről jónéhány alapigazság forog a tudatunkban, ezek közül az egyik úgy hangzik, hogy a megtörtént tragédiák után már nem érdemes intézkedni, mert a történelem sosem ismétli magát, a másik meg úgy, hogy a történelem mindig ismétli önmagát. Lehet választani. Én most az utóbbit ajánlanám, nem számoltam utána, hányadszor - ismét emlékeztetek Chamberlainre. Akiről annak idején úgy véltem, nála butább politikus nem elképzelhető, most meg ott ülnek Strasbourgban százával. Nem lehetne szólni nekik, hogy a Magyarország nevű Putyinbirodalom már túl van azon, miszerint fenyegetné az Európai Uniót, már elkezdte szétrohasztani?
Nem mintha bármi hozadéka lehetne a múlt figuráival való összevetésnek, de azért kerestem az emlékezetemben ehhez a mi jelenünket mérgező gazemberhez bármennyire is hasonlítható pitiáner és primitív alkatú (a "lelki" előtagot szándékosan mellőzöm) elöljárót, légyen az egyházi vagy világi állású, végülis bőséges a merítés, egy-két kivételtől eltekintve a mi históriánk ezeknek a sorából tevődik ki.
A három legkártékonyabb figura akármekkora gonosztevő volt is, más formátumot jelentett (azt mégsem mondhatom, hogy minőséget). Azért az István névre keresztelt Vajk súlya nem említhető egy napon ezzel a mi kis trógerunkkal, a szent király mégis csak lerakta a megingathatatlan szilárdságú alapokat ahhoz, hogy ez a nép szerencsétlenebb és szánalmasabb legyen az összes többinél itt a földrajzilag meghatározott Európában. Az olyan történelemszakértők, akik már két könyvet is elolvastak, fölényesen megjegyzik, midőn István sorozatgyilkosságairól esik szó, hogy az egy más kor volt, más volt az emberélet értéke. Nem volt más. Tetszik látni, pontot tettem a mondat végére, nem kiabálok, türelmesen és csöndesen közlöm, nem volt más az emberélet értéke. Csak egyes brigantik (jó, rengetegen voltak) úgy vélték, ők gyilkolhatnak rakásra, mert nincs aki megbüntesse őket, és úgy is volt - nem is büntette meg őket senki. Az István nevűt egyenesen istenként imádja egy egész nemzet, igaz, ennek az értéke olyan is, amilyen például a "szent jobb" elnevezésű végtag fetisiszta, a barbárság legalját hihetetlenül gusztustalanul jelentő imádat... tényleg, még sosem kérdeztem, belegondoltak már, mit hordoznak körbe a XXI. században egy magát európainak hirdető országban? Egy ember levágott végtagját, amitől jobb érzésű kóbor ebek is behúzott farokkal oldalognának el, azt most hagyjuk, mekkora a valószínűsége annak, hogy ez valóban a mi szentünk alkarja-e, mindegy, ez ügyben valóban elegendő a hit ereje, akkor sem volna kevésbé undorító, ha bizonyosan első királyunk testéről metszették volna le...