2023. november 18., szombat

BELVÁROSI SZABADEGYETEM: A 2023-AS ÉV MAGYARORSZÁGON

BELVÁROSI SZABADEGYETEM
Moderátor: KARDOS PÉTER
2023.11.17.



A 2023-as év Magyarországon: a kormányzati politika rövid és hosszabb távú társadalmi, politikai hatásai, következményei; a rendszer népszerűsége és annak összetevői

Előadóink: 

Lengyel László közgazdász, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója 
Závecz Tibor szociológus, programozó-matematikus, a Závecz Research ügyvezető igazgatója

MÁCSAI PÁL: A TEHETSÉG NEM AKKOR JELENTKEZIK, AMIKOR A MINISZTÉRIUMBAN KIÜRÜL EGY RUBRIKA

NÉPSZAVA / VIDEÓINTERJÚ
Szerző: BALOGH GYULA
2023.11.17.


Az a helyes, ha olyanok vezetnek színházat, akiknek a most és a holnap az anyanyelve – indokolta a Népszava kérdésére az Örkény Színház alapító igazgatója, miért akarja átadni a stafétát egy menedzserszemléletű direktornak. Attól nem fél, hogy a Fidesz adott esetben ki akarná nyírni a teátrumot, azt pedig tisztességesnek tartja, hogy Vidnyánszky Attila benyújtotta a lemondását a Nemzeti Színházban történt baleset után. Exkluzív videóinterjú.


Ez egy átgondolt, időben megtett lépés. Azt szeretném, ha ez a színház folyamatosan meg tudná lepni önmagát, a várost és a nézőit, nem pusztán megtartaná a színvonalát, hanem dinamikusan fejlődni tudna. Amikor az az igazgatói ciklus lejár majd, amelyre a mostani pályázatot kiírták, én hajszál híján hetvenéves leszek. Akár maradhatnék igazgató, helyzetben tartva a fiatalokat. Ám egy színház jelenét a jövő írószereivel kell rajzolni. Ahhoz másik generációra van szükség. Az a helyes, ha olyanok vezetnek színházat, akiknek a most és a holnap az anyanyelve. Én magam is negyven évesen kezdtem. Nem helyes, hogy máig a legfiatalabb színházigazgatók egyike vagyok Budapesten – indokolta a Népszavának adott videóinterjújában Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, az Örkény Színház igazgatója, miért nem folytatja az igazgatást másfél év múlva.

– A művészigazgatók, főleg, ha színészek, mindig a művészettől veszik el az időt az intézmény vezetéséhez. Világos, hogy a húsz év alatt felépült és mára szerteágazó tevékenységet folytató Örkény Színházat egy menedzserigazgató tudná a jövőben igazán jól működtetni, különösen abban a közéleti klímában, ami a miénk. Ma ez teljes embert kíván. Ezért kérdeztem meg Gáspár Mátét, és azért éppen őt, mert európai kitekintésű, komoly színházvezetői gyakorlattal és páratlan nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkező szakember, hogy ha én nem pályázom, tovább építené-e az Örkény útját, vagyis indulna-e ügyvezetőként a pályázaton, Polgár Csabával, mint leendő művészeti vezetővel. Igent mondott, ami ennek a színháznak a váratlan irányokból történő megújulásához több, mint ígéretes. Gáspár Máté az ezredforduló környéke egyik korszakos színházának, a Krétakörnek igazgatója volt, optikája éles, szakmai horizontja tág – méltatta kijelölt utódát Mácsai Pál.

A színház művészeti tanácsában Mácsai Pál továbbra is benne maradna. Gáspár Mátét várhatóan még az év végén kinevezik, és maradna egy előkészületi év, amikor a régi és az új direktor együtt dolgozik, ahogy ez sok helyen természetes gyakorlat. Gáspár Máténak van színházi képzettsége és bölcsész diplomája is, Franciaországban tanult, és Krétakör után tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

A döntésekbe be kell vonni a sokaságot

A mostani igazgatói mandátum csak 2025-ben jár le, tehát ez egy előrehozott pályázat. A felvetésre, hogy ezzel az időzítéssel azt akarták elkerülni, hogy ha esetleg az önkormányzati választáson nyer a Fidesz, akkor beleszólna a vezetőváltásba, Mácsai Pál azt válaszolta: magán- és és közgondolkodásunkban is mindenkinek mindenről a politika jut eszébe, ebben sajnos semmi meglepő nincs, holott ez tisztán szakmai döntés volt: ma a színházban már azt az évadot tervezik, amikor az új igazgató munkába lép – ha nyer, hiszen ne feledjük, ez egy verseny, és ma még nem lehet tudni, van-e másik pályázó.

Szerinte egyébként szükséges a pályázati modell, mert a tehetség nem akkor jelentkezik, amikor a minisztériumban kiürül egy rubrika, hogy most éppen tudunk valakit támogatni, hanem a tehetség egyszer csak megjelenik a szabad televényben, köré gyűlik újabb öt tehetséges ember, és színházi előadás jön létre ott, ahol eddig nem volt. – Az ideális államigazgatásnak az lenne a feladata, hogy ezeket felismerje és helyzetbe hozza. Nem félnék egy önkormányzati váltás esetén sem, hogy az Örkényt bárki ki akarná nyírni, nota bene, ha mégis, akkor megtehetik akkor is, ha már ki van nevezve egy igazgató.

Megjegyezte továbbá: a jelen hatalma központosító hajlamú. Ők történelmileg ezt érzik helyesnek, ez vonatkozik a művészetfinanszírozásra, vagy az önkormányzatiságra is. – Én nem ennek vagyok a híve, én a hatalom szétterítésében hiszek, abban, hogy a döntésekbe be kell vonni a sokaságot. Ez tehát kétfajta felfogás. A függetlenek mára terméketlen és reménytelen helyzetbe kerültek. Éppen azok, akik a friss energia hordozói. Szép a hagyatékunk: a következő generációkra egy túlnépesedett, fuldokló bolygót hagyunk, és egy nagyon polarizált világot – tette hozzá.

Ami a Nemzeti Színházban történt balesetet illeti, Mácsai Pál azt mondta, tisztességes dolog a konzekvenciák levonása. – Én magam természetesen nem szólok bele, ez Vidnyánszky Attila ügye. A pletykákra sosem szabad adni, csak a tényekre. A tény az, hogy két ember súlyosan megsérült, ami hatalmas trauma mindenkinek, a történteket pedig őszintén és alaposan ki kell vizsgálni – jelentette ki.

EZ NEM KONZULTÁCIÓ, HANEM NÉPBUTÍTÁS

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2023.11.17.


Újabb „nemzeti konzultációt” tartanak tízmilliárdokat költve hazug propagandára. Mert a „konzultáció” nem konzultáció, nem a polgárok tájékoztatása és a véleményük kikérése, hanem a hazug propaganda terjesztése és sulykolása: beleverik az emberek fejébe, amit már eddig is megállás nélkül harsogtak a fülükbe. Ez nem konzultáció, hanem népbutítás, mert hazug információt terjesztenek, agymosást végeznek, butítják az embereket...

TOVÁBB BURJÁNZIK ORBÁN „KARCSÚ ÁLLAMA”

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2023.11.18.


Mint a héten megtudhattuk, újabb minisztériummal gyarapszik a kormány, ami óhatatlanul újabb államtitkárok, helyettes államtitkárok kinevezését és egy szervezet kiépítését vonja maga után. Öt hónapja még „csak” 217 miniszter, államtitkár és helyettes államtitkár szolgálta Orbán Viktort, azóta már eleve nőtt ez a szám, januártól pedig továbbiakkal bővül a csapat. A következő években borítékolhatóan tovább fog duzzadni az apparátus – hiszen ez volt megfigyelhető az eddigi Orbán-kormányok idején: az alakulásakor még karcsúbb kormány 
a következő választásig folyamatosan hízott.

Önálló minisztériumot kap Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter: egy általa és Gulyás Gergely által benyújtott törvényjavaslat alapján Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium néven jön létre új tárca, a Miniszterelnökségből történő kiválással 2024. január elsejétől. Az új tárca a Miniszterelnökségből bizonyos szervezeti egységeket és hatásköröket is átvenne. De nem csak egy új minisztérium, egy új intézmény is alakul: a Nemzeti Fejlesztési Központ, amely fő feladtaként az uniós pénzek felhasználásával foglalkozna.

Ez azt jelenti, hogy a miniszterek száma ugyan nem nő tovább, s még az is lehetséges, hogy az államtitkárok köre sem bővül majd, mivel Navracsics – jelenleg minisztérium nélküli miniszter – alatt már eleve három államtitkár dolgozik, de az előre megjósolható, hogy újabb helyettes államtitkárok kerülnek majd az újonnan felálló minisztériumba, nem szólva az állományról. Egyszóval elmondható, hogy tovább hízik a már eleve nem karcsú ötödik Orbán-kormány...