2019. december 6., péntek

RÁADÁSUL ÚR EGY DARAB SE, CSAK NÉHÁNY TUCAT TALPNYALÓ, URIZÁLÓ KISKÖCSÖG

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Mikes Mirtill
2019.12.06.


Tárgy: Kellemetlen

Mikes Mirtill: E-mail Rodostóba

Püffneki! Végre már kend is ódzkodik a hazajöveteltől! Jogos. Ugyanakkor talányos is. Stratégiai szerződésről pöntyög, Hitlertől valami „korhadó demokráciák” -at emleget, meg Antikomintern Paktumot, hogy ’39-ben az aláírásáért Hitler Horthynak adta a Kárpátalját, most meg Erdélyért pedálozik a mi vizionálós momentán kereszteshazaffy Őfőméltóságunk.

A tata szerint valamit nagyon össze tetszik keverni, de nem kend az első, aki vaktában szemezget a múltból. Kendnek mentsége van. A tisztessége. Mert a Józsi bácsi szerint az ember téved, mint például kend. De ez nem ugyan az, mint amit most tesznek velünk, hogy pénzért, hatalomért szándékosan lehazudják a csillagot is. (Ja. Nem. A csillagot már a politikai elnyomórendszer váltás elején lehazudták, azóta csak színezik, pancser módon, hol sárgára, hol vörösre, álságosan, mélyalmos technológiával, papi segédlettel.)

Most tessék nagyon vigyázni, mert olyasmit írok, amit én se tudok, csak hallottam az öregektől és esetleg elhallottam, elértettem, vagy halvány fogalmam sincs róla, na meg eszembe sem jut néhány fontos szó az elhangzottakból. Úgyhogy gubancos is lehet a mondókám, de az is előfordulhat, hogy kend tisztábban lát tőle. Egy biztos. Mi féltjük kendet. Ez a féltés aztán olyasmire sarkall, amit senki kedvéért meg nem tennék; a politikáról írok kendnek! De ez utóbbin nem csodálkozik, tudván, hogy sajátos nevelési igényű vagyok.

Az okfejtés kiindulása oké. A multi cégekkel létezik stratégiai megállapodás, mely szerint sok, lebutított, olcsó, alázatos magyar kényszerkeresztény munkaerőt ad nekik a kormány, amiért a „művelt nyugat” elnézi a nép sanyargatását. Nekünk tragédia ez az állapot, nekik kellemetlen, bűzös pötty, pöttyöcske a trezorok mélyén szagtalanított részvényeken. Ez tartalmában megfelel a tanácsköztársaság utáni antikommunista fehérterror lájtos kiadásának. Viszont a szóban forgó paktumot Hitler kezdeményezte, nem az antant. Másrészt, még jóval a paktum előtt Európa munkássága besokallt a Horthy csicskáktól és a magyar prolik iránti szolidaritásból blokád alá vették Magyarországot. Most lenéznek, lecigányoznak, és jó esetben kiröhögnek bennünket, de inkább csak utálnak, mert itthon éhbérért, náluk meg migráns sztrájktörőként elvesszük a munkájukat.

Azt mondják az öregek, hogy most minden gyorsabban történik. Például a jóval nagyobb lélekszámú Magyarország régen ezer év alatt tudott 3 millió koldust kitermelni, most ennek a kicsinek elég volt 28 év a 4 millió előállításához (és most még a koldulást is megadóztatják). A nép szellemi/gazdasági leépítése még ennél is gyorsabb. Gondoljon csak bele kend: mikor még kend olyan idős volt, mint most én, Zágon környékén hány szegény ember maradt életben a saját erejéből? Mind! Se rezsicsökkentés, se Erzsébet-utalvány nem volt. Soha ennyire úri önkénynek kiszolgáltatott nem volt még a magyarság. Ráadásul úr egy darab se, csak néhány tucat talpnyaló, urizáló kisköcsög...

ORBÁN MEGPRÓFÉTÁLTA, HOGY RENDSZERE MIATT ISTEN ELTÖRLI MAGYARORSZÁGOT A FÖLDRŐL

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.12.06.


Számos eset található a Bibliában, amikor a gonosz prófétál magára, vagy Isten megjelenti a gonosz uralkodóknak a büntetést és a véget. Orbán Viktor is kapott Istentől egy ilyen figyelmeztetést, amelyet neki komolyan kellene vennie, mert be fog következni. Japánban kikottyantotta, hogy “visszatérő rémálmunk, hogy egyszer megjelenik a Jóisten Magyarországon, megkérdez minket, mi végre vagyunk a világon, és ha mi nem tudunk válaszolni, kihúz minket a nagy könyvből, ahova a nemzetek vannak felírva”.

A Máté evangéliumában az utolsó ítéletnél, a kecskékről és a juhokról szóló példabeszédben valóban a nemzetek megítéléséről van szó, amelyben Jézus jobb keze felől állítja azokat a nemzeteket, amelyek bemennek a messiási ezeréves királyságba, bal keze felől állítja azokat a nemzeteket, amelyek mennek az örök kárhozatba, ahol lesz sírás és fogcsikorgatás. A szétválasztás az alapján történik, hogy Jézus azt mondja: éhes voltam és ennem adtatok, szomjas voltam és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok engem, beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.

Isten azokat a nemzeteket törli el, amelyek ezt megtagadták. A mérőzsinór az, hogy “amennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg”. Az “atyámfiai” Jézus testvéreire, a zsidóságra utal, ami azt jelenti, hogy az antiszemita nemzeteket Isten eltörli a föld színéről, és egészen biztos nem mennek be a messiási királyságba, amikor megszűnnek a földi gyötrelmek, és az igazságtalanság a földön, és eljön a várva várt aranykor, amelyben Jézus Krisztus Izrael királyaként uralkodik majd a földön.

Orbán Viktor illiberális rendszere a legteljesebb mértékben antiszemita ideológiára épül, az antiliberalizmus burkolt antiszemitizmust jelent. A Soros-kampány és a CEU elüldözése ezt mindennél jobban kifejezi, nem beszélve a Horthy-kultuszról, a náci emlékműről, a történelemhamisításról, az antiszemita szoborról a Vértanúk terén. Magyarország népe ma boldogan veszi mindezt tudomásul, ha van mit a bendőbe tömni, és lehet valamivel ügyeskedni, de tudnia kell, hogy Orbán Viktor Magyarországot a pokolba juttatja, amiről Jézus azt mondta: “Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, a mely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett.”...

ÁLLAMI ELLENŐRZÉS ALÁ VONNÁK A KÖNYVKIADÁST IS

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: HAMVAY PÉTER
2019.12.06.


Minden könyvkiadó érzékeny adatához hozzáférnek majd egy birtokunkba került tervezet szerint az OSZK-t miniszteri biztosként felügyelő Demeter Szilárdék. Így például megismerhetnek példányszámokat, sőt, az írók, jogtulajdonosok személyes adatai is hozzájuk kerülhetnek.

Az Nemzeti Kulturális Alap (NKA) tervezett megszüntetésével az egyes kulturális területek pályázatait az illetékes nemzeti intézmények bírálják majd el – derült ki pár napja. Az ötlet nyilvánvalóan nem a semmiből jött, ezt mutatja, hogy a Demeter Szilárd miniszteri biztos által felügyelt Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) már egy ideje készül az új szerepére, sőt annál jóval többre: a könyvkiadás teljes ellenőrzésére.

Ez olvasható ki a nemzeti könyvtárnak a hvg.hu birtokába került, a „kiadványok kötelespéldányainak szolgáltatásáról” szóló útmutatójából. A több mint ötven oldalas dokumentum értelmezéséhez a kiadókat, és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnökét, Gál Katalin segítségét kértük, ő ugyanis személyesen is részt vett az OSZK-ban a napokban tartott „fejtágítón”.

A MKKE elsősorban azt sérelmezi, hogy túl sok adatot kérnek tőlük, olyanokat is, amik üzleti titkot képeznek, vagy törvény tiltja kiadásukat, viszont az OSZK-nak egyáltalán nem segíti a munkáját. Meg kell adniuk például a kiadványaik jogtulajdonosainak nevét, címét, elérhetőségét, továbbá a felhasználói szerződés lejártának dátumát is. Gál Katalin szerint ez ütközik az adatkezelési törvénnyel (GDPR), de számos szerződés – különösen a külföldi szerzők esetében – kifejezetten tiltja, hogy a személyes adatokat továbbadják harmadik félnek. Az OSZK-t arról is tájékoztatniuk kell a kiadóknak, hogy az egyes könyveiket hány példányban adják ki, sőt jövő évi terveiket is meg kell osztaniuk a Nemzeti Könyvtárral. Gál Katalin szerint ezek üzleti titkot képeznek, és az OSZK egyelőre nem tud garanciát vállalni arra, hogy nem kerülnek illetéktelen kezekben ezek az adatok...

KOCSIS MÁTÉ FELESÉGÉNEK LUXUSNYARALÓJA VAN, KÓSA LAJOS ÉLŐ ADÁSBAN ÉGETTE MAGÁT

ÁTLÁTSZÓ / MUTYIMONDÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2019.12.06.


24.hu: Százmilliós balatoni nyaralója van Kocsis Máté feleségének

Újabb ügy mutat rá arra, hogy a képviselők vagyonnyilatkozata nem feltétlenül ad teljes képet a politikusok és a velük egy háztartásban élők vagyoni helyzetéről. A lap megtudta, hogy egy 200 négyzetméteres, úszómedencés révfülöpi nyaraló van Kocsis Máté felesége, Kocsisné Márkus Szilvia tulajdonában, aki két állami cégben is pozíciót tölt be. Az ingatlan tulajdoni lapja szerint Kocsisné 2014-ben vásárolta meg a két szomszédos telek egyesítésével létrejött 1100 négyzetméteres területet, ahova 2017-ben építettek fel üdülőt. Az ingatlan így értelemszerűen nem szerepel Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetőjének vagyonnyilatkozatában, hiszen a házastársa a tulajdonos.

Index: Kósa: Nem járulok hozzá, hogy ezt leadjátok. Műsorvezető: Ez élőben megy

Médiatörténeti remekmű és kabaréba illő jelenet a Fidesz gyakran hülyeséget beszélő debreceni erős emberének eheti produkciója. Kósa Lajos a zsidó tematikájú közösségi televízióban, a Heti TV-ben volt egy beszélgetős műsor vendége. Breuer Péter műsorvezető rákérdezett nála az ellenzékre szavazó zsidókra tett megjegyzésére, de ugyanakkor hízelgett is neki, ami már eleve abszurddá tette az egész adást. Az igazi szürreál azonban akkor jött el, amikor Kósa közölte, hogy nem járul hozzá, hogy leadják a műsort, Breuer pedig meglepve felvilágosította, hogy élőben megy az egész.

Azonnali: Hogy, hogy nem, Orbán költözött oda a Parlamentben, ahonnan kitiltották a sajtót

Október óta vannak kitiltva az újságírók a korábbi parlamenti sajtófolyosóról, amelytől a lap értesülései szerint csak pár lépésre lesz Orbán Viktor négy szobából álló parlamenti irodája. Így a miniszterelnöknek most majd biztosan nem kell újságírókat kerülgetnie, miközben az ülésterembe igyekszik. Bár Orbán éppen arra hivatkozva költözött a Várba a Karmelita-kolostorba, hogy a törvényhozás és a végrehajtás ne legyen egy épületben.

444: Törvényt módosítanak, hogy az EMMI kinevezhesse a 22 éves helyettes államtitkárt

Vannak fontos dolgok az országban, amik miatt változtatni kell néha a jogszabályokon. Most éppen azért, hogy a még egyetemre járó, és az előírt végzettséggel nem rendelkező Rácz Zsófia infjúságügyi helyettes államtitkár lehessen. Rácz korábban Magyarország ifjúsági ENSZ-küldötte volt, és az Alapjogokért Központ elemzőjeként tolta a fideszes narratívát a HírTV-ben.

Hvg.hu: Újabb körözést adtak ki a vizes vébét szervező cég gazdasági vezetője ellen

Az adóhatóság után a Fővárosi Nyomozó Ügyészség is elfogatóparancsot adott ki Balogh Sándor ellen. Az üzletembert, aki a 2017-es budapesti vizes világbajnokság lebonyolításáért felelős Bp2017 Nonprofit Kft. gazdasági vezetője, a NAV költségvetési csalás gyanúja miatt, az ügyészség pedig befolyás vásárlása miatt keresi. Balogh egyébként Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter volt férje.

MÉRETES AKNÁT HAGYNAK ORBÁNÉK A KÖVETKEZŐ KORMÁNYRA A SPORTTÁMOGATÁSBAN

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2019.12.05.




Nemcsak azért vont el majdnem 50 milliárddal többet a tervezettnél a tavalyi költségvetéstől a sportszervezetek tao-támogatása, mert a kormány masszívan alábecsülte az érintettek támogatásigényét, hanem azért is, mert rengeteg adókedvezmény ragadt be a korábbi évekről. A lassan nyolc éve működő rendszer több tízmilliárd forintnyi ilyen tao-aknát rejt, a következő években még ennyiről kell lemondania az államnak a korábbi sporttámogatások miatt.

Bespájzolhatnak adókedvezményből

A tao-rendszer működésének lényege leegyszerűsítve az, hogy a nyereséges vállalatok a profitjuk utáni adót nem az állami költségvetésbe fizetik be, hanem az általuk kiválasztott sportszervezeteknek utalják át. Első lépésként a támogatásra vágyó klubok készítenek egy programot, amit benyújtanak az adott sportág szövetségének*, amely elbírálja az igényeket. Ha úgy ítélik meg, hogy a program összhangban áll a sportág fejlesztési terveivel, akkor jóváhagyják azt. Ugyanígy zajlik a történet a támogatásra szintén jogosult szövetségeknél is, azzal a különbséggel, hogy ők az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) küldik a programjaikat...

MEGNEHEZÍTI AZ ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁST A FIDESZ

INDEX
Szerző: DULL SZABOLCS
2019.12.06.


Átírná a frakcióalakítási szabályokat a Fidesz–KDNP, ezzel pedig az ellenzéki összefogás kereteit befolyásolná a kormányoldal. A két párt képviselői, köztük a frakcióvezetők ugyanis olyan módosítást nyújtottak be, amely alapvetően megnehezíti az ellenzéki taktikázást.

A javaslatcsomag ugyanis, amely „Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról” címet viseli, és amelyet november 12-én nyújtottak be, de jövő héten szavaz róla a parlament, három apró(nak tűnő) módosítást rejt magában. Eszerint a jövőben a következő változások lesznek.
1. Aki függetlenként nyert, nem csatlakozhat frakcióhoz

A javaslat szerint „a független és a függetlenné vált képviselő megbízatása alatt képviselőcsoport megalakításában nem vehet részt és képviselőcsoporthoz nem csatlakozhat”. Az indokolás szerint a javaslat célja, hogy az Országgyűlésben mandátumot szerző képviselő megbízatását annak a pártnak a színeiben vagy függetlenként lássa el, ahogy azt a választópolgároktól elnyerte.

Vagyis ezzel a Fidesz azt akarja megakadályozni, hogy az ellenzékiek tömegesen függetlenként indulhassanak, majd utána – esetleg így mandátumot nyerve – megalakíthassák a parlamenti frakciójukat. Az önkormányzati választáson ugyanis több helyen előfordult, hogy az ellenzéki jelölt – amely pártok támogatását bírta – civilként vagy függetlenként szerepelt a szavazólapon.

A javaslat arról is gondoskodik, hogy egy függetlenné váló képviselő a későbbiekben se tudjon csatlakozni frakcióhoz. Jelenleg hat hónapnak kell eltelnie, amelyet egy független képviselőnek ki kell várnia. „Amennyiben a képviselő képviselőcsoportjából kilépett, vagy onnan kizárták, utóbb nem csatlakozhat más képviselőcsoporthoz. E rendelkezés egyaránt vonatkozik a választásokon függetlenként mandátumot szerzett, valamint a választásokon valamely párt jelöltjeként indult, de az ahhoz a párthoz tartozó képviselőcsoport megalakításában részt nem vevő képviselőre” – áll a javaslatban...

ORBÁNÉK AZ ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS MIATT CSAPNAK LE A SZÍNHÁZAKRA

KLUBRÁDIÓ
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2019.12.06.


Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, az EBRD vezető közgazdásza, aki egyébként lengyel, azt mondja, azok az országok, amelyek fütyülnek a jogállamiságra, saját innovációjukat és növekedésüket teszik kockára. Német és osztrák hírügynökségi tudósítások szerint Orbán Viktor kormánya az önkormányzati választási vereség miatt centralizálná a kultúrát is. A Bloomberg Hadházy Ákosról közöl portrét. Kárpáti János lapszemléje.

A londoni székhelyű Reuters hírügynökség ismerteti a Nemzetközi Valutaalap közleményét, miszerint a magyar gazdasági növekedés az idén várható 4,9 százalékról jövőre mintegy 3,5 százalékra csökken. Az IMF szerint idén, majd 2020-ban is 3,4 százalék lesz az átlagos infláció, azt követően pedig várhatóan a 3 százalék irányába mozdul el, mérséklődik. A Valutaalap – írja a Reuters – úgy látja, hogy a magyar gazdaságban szerkezeti reformokra való törekvések válnak indokolttá, részben azért, mert a bérek erőteljesebben növekednek, mint a munka termelékenysége.

Aki fütyül a jogállamiságra, a növekedést teszi kockára

A Reuters Varsóban interjút készített a közép-európai országok gazdasági kilátásairól Beata Javorcikkal, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, az EBRD vezető közgazdászával, aki egyébként az első lengyel és az első nő ebben a pozícióban. Az interjút a New York Times internetes oldala is átvette. Javorcik szerint azok az országok, amelyek fütyülnek a jogállamiságra, saját innovációjukat és növekedésüket teszik kockára, mert elveszítik a külföldi befektetők megnyeréséért folyó versenyt. Az igazságszolgáltatással kapcsolatos negatív vélekedések az ország vonzerejének a romlásához vezetnek - mondta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a termelés automatizálásának a terjedésével csökken a jelentősége a munkabérek viszonylag alacsony szintjének, mint a közvetlen külföldi befektetések számára kedvező körülménynek.

Tovább centralizál a Fidesz a választások után


A német nyelvterület médiája széles körben használja a dpa német és az APA osztrák hírügynökség tudósításait. Ezek egyike arról szól, hogy Orbán Viktor kormánya az októberi önkormányzati választásokon elszenvedett vereség után folytatni kívánja a kultúra támogatásának a centralizálását. Az erről szóló törvénytervezet értelmében azoknak a városi színházaknak az esetében, amelyek állami támogatásban részesülnek, a jövőben nem az önkormányzat kezében lesz az intendáns kinevezésének a joga, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériumát illeti majd meg a végső szó. A tudósítás szerint a törvénytervezettel a Fidesz arra reagál, hogy elveszítette Budapest és tíz további, jelentősebb város fölött az ellenőrzést...

ÉLETEM LEGROSSZABB NAPJA VOLT, AMIKOR REHABRA VITTEM A GYEREKEMET

ABCÚG BLOG
Szerző: MIZSUR ANDRÁS
2019.12.05.


A ráckeresztúri rehabon külön csoportfoglalkozásokat tartanak a szülőknek, hogy tisztában legyenek, mivel jár a függőség. Sokszor ugyanis elbagatelizálják a problémát, vagy pont, hogy túlreagálják. De ami ennél is fontosabb cél, hogy maguk is fejlődjenek: ha ugyanabba a rosszul működő családi rendszerbe kerül vissza a gyerek, akkor szinte biztosra vehető a visszaesés. Ezeken a beszégetéseken döbbennek rá, miért kezdett el a gyerekük drogozni, és arra is választ kapnak, hogyan kezdhetnek új életet. A csoport olyan sorsközösséget jelent számukra, ahol megértő közegben beszélhetnek problémáikról.

Az irodában Dani, a ráckeresztúri tinirehab egyik lakója ült kisírt szemekkel. Az egyik mentor kérdezgette, hogy mi történt. Sosem látták még ilyennek a fiút, csapkodott, ütötte a falat. Nagy nehezen sikerült kihúznia belőle, hogy összeveszett a szüleivel. Mondd el nekik, hogy mit érzel, hogy rosszul esett neked, amit mondtak, ne csak dühöngj – tanácsolta. Végül egy viccel sikerült felvidítania a feldúlt kamaszt. (A cikkben szereplő gyerekek és szülők nevét kérésükre megváltoztattuk.)

A szülők kéthetente látogathatják gyerekeiket a rehabon. Érzelmileg felfokozott találkozások ezek, alig várják, hogy újra láthassák egymást: a szülők halálra aggódják magukat otthon, hogy mi lesz a gyerekükkel a rehab után, és azon kattognak, hol rontották el. A gyerekeknek sem könnyű: hónapok óta távol vannak szeretteiktől, miközben azon dolgoznak, hogy szermentes életet tudjak élni. Nem csoda, hogy ilyenkor egy-egy szerencsétlen mondat még bántóbb tud lenni...

A HÁZTARTÁSOK TIZEDE CSAK UZSORAHITELHEZ JUTHAT - MINÉL KISZOLGÁLTATOTTABB VALAKI, ANNÁL ROSSZABBUL JÁR

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.12.06.


Az uzsorahitelezésnek kitett háztartások aránya 3 és 13 százalék között lehet, és elsősorban az észak-alföldi és észak-magyarországi megyékben koncentrálódhat – állapította meg a Magyar Nemzeti bank (MNB). Jövedelemi helyzet és foglalkozás szerint is vizsgálták a hitelezések jellemző formáit.

Kiemelt figyelmet érdemelnek azok a háztartások, amelyek megfelelő jövedelem hiányában kiszorulnak a formális hitelpiacról, és potenciálisan az uzsorahitelezés felé fordulhatnak – írta le legfrissebb Stabilitási jelentésében az MNB. Mint hangsúlyozták, az ilyen háztartások számát megfelelő adatok hiányában csak nagyságrendileg tudják megbecsülni.

Mikroszintű kérdőíves felmérés (EU SILC) alapján vizsgálták meg, hogy melyek a sérülékenynek tekinthető háztartások. Alapvetően azok, amelyeknél a bevételek nem fedezik a kiadásokat. Az így összeállított változók (ezeket szedtük össze az alábbiakban) szerint a jegybank úgy látja, hogy az uzsorahitelezésnek kitett háztartások aránya 3 és 13 százalék között lehet, és elsősorban az észak-alföldi és észak-magyarországi megyékben koncentrálódhat...

HASÍTANAK A MÁSODIK GENERÁCIÓS HATÁRÁTKELŐK

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2019.12.06.


Nem csak szüleiket (azaz az első generációs határátkelőket), de nagyon sok helyen helyi kortársaikat is lekörözik a már külföldön született, másodgenerációs fiatalok az uniós országokban.

A második generációs „bevándorlók” (ha őket még egyáltalán annak lehet tekinteni, ami egyáltalán nem biztos – erről a dilemmáról ebben a posztban írtam nem is olyan régen) jóval nagyobb eséllyel találnak állást, ráadásul kifejezetten magas, menedzseri pozíciókban, mint szüleik és ami még ennél is érdekesebb, nagyon sok esetben magasabb arányban sikerül elhelyezkedniük, mint tősgyökeres kortársaiknak.

Az Eurofound kutatásából (itt érhető el) az is kiderül, hogy az uniós tagállamok között mozgó családok gyermekei előnnyel indulnak az Európai Unión kívüli országokból érkezettekkel szemben.

Míg azok a másodgenerációsok, akiknél legalább az egyik szülő valamely uniós tagállamból érkezett, 81 százalékos eséllyel tudtak elhelyezkedni, ez a szám a nem uniós hátterű családokból származók esetében 74 százalék...

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/49. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2019.12.06.


P U B L I C I S Z T I K A

Kovács Zoltán: Betűejtők, zselézettek

A napokban fölkerült a világhálóra egy eseményfotó, szerzője vidám alapkőletétel nehezen visszaadható élményét örökíti meg. Három láthatóan fontos hivatali vezető a majdani épület alapzatába engedi le az alapdokumentumot. Mostanában az ilyen esemény legalább annyira szimpla cirkusz, mint amennyire néphülyítés, hiszen abból a fémdobozból csak épp az hiányzik, ami fontos lenne: a túlszámlázásról szóló megállapodások, a kenőpénz-kimutatás meg a rendszer romlottságával arányos, úgynevezett alkotmányos költségeket fölfektető rovat. De olyan nincs. Vagy ha van, akkor az ünneplőbe öltözött elöljárók épp most tüntetik el a mélyben, egyszersmind demonstratíve láttatva azt, hogy az ilyen dokumentumok előbb-utóbb nagy mélységben végzik. Képileg a Vidámpark múlt századi számpecásaihoz hasonlítanak, akik a bejárattól jobbra lógatták botjukat egy kék bádoglavórba. Időnként kiemeltek egy-egy fahalat, és a hasán olvasható szám szerint kaptak hasznavehetetlen, ócska tárgyakat az unott arcú lavórfelügyelőtől. Lebilincselő hasonlóság.

Kik ezek az emberek, akik ünnepélyesen elhelyezik egy beruházás alapkövét? Balról jobbra haladva F. Petra, akinek egy hónapra történő letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság november 29‑én rendelte el. Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében lett gyanúsított: jogellenesen befolyásolt közbeszerzéseket elnyert vállalkozóktól kapott pénzt mint a pályázat elbírálását befolyásolni tudó hivatalos személy – írja a torokszentmiklosi.hu nevű oldalnak a fővárosi törvényszék. Eggyel balra, a fotó főalakjaként Boldog István fideszes országgyűlési képviselő...

Győri Lóránt–Juhász Attila: Zöldapokalipszis most?

Napról napra újabb hírek érkeznek a környezetvédelemmel és klímaváltozással kapcsolatban: a Mátrai Erőműhöz köthető vegyi üzemzavar miatt tucatnyi embert szállítottak kórházba mérgesgáz miatt, az Európai Parlament határozatában „klímavészhelyzetet” hirdetett ki, a hétmilliós indiai Csennaiban 2019 nyarára egyszerűen elfogyott a víz. Míg egyesek szerint az előbbiek bizonyítják, hogy ütött bolygónk és vele az emberiség végső órája, mások mindezt felesleges pánikkeltésnek tartják. Ha azonban az éghajlatváltozással kapcsolatos viták és társadalmi változások mélyére nézünk, világossá válik, hogy egyrészt a környezetvédelemhez kapcsolódóan a politikai rendszerek és attitűdök hosszú távú átalakulása zajlik, másrészt e mögött az átrendeződés mögött a késő modernitás társadalmainak eltérő krízisfelfogása, a krízishez kapcsolódó politikai-társadalmi-tudományos döntéshozatal zavara található. Elemzésünkben ezért a zöldmozgalmak és (zöld)populizmus működésére szeretnénk ideológiáktól független(ebb) magyarázatot adni, hiszen az igazi kérdés nem Greta Thunberg és társainak személye vagy moralitása, hanem a globális klímaváltozás társadalmi következménye, az erre a kihívásra adható társadalmi válaszok lehetősége...

Gadó Gábor: Kínos ügyek

Váncsa István: Csakis a legderekabbak elé

Bárándy Péter, Forgács Imre, Vastagh Pál: Igazságügyi miniszterek nyilatkozata

Hanák András: Nyílt sisakkal

Pankovits József: A kormányfő olasz barátai és még más


Madarat tolláról, embert barátjáról – tartja jó öreg közmondásunk. Orbán Viktorra nem állna ez a népi bölcsesség, hiszen ellentétben olasz barátaival, mégsem minősíthető fasisztának? Nem vet rá azonban jó fényt – a „demokratikusan megválasztott”, az ország vezetésére választott Fidesz-vezetőre, aki „oly kiválóan ismeri a magyar nép lelkét” (hisszük, népünk sem fasiszta, akárcsak Orbán) –, ha fasiszták társaságában tűnik fel, még akkor sem, ha a fasizmust újabban zavaros, zavarkeltő és félreérthető módon magyarázzák...

Dragomán György: Lentikuláris ikonfreskó

Varga Dániel: A dogma szépsége
A liberalizmus állítólagos válságáról

Amikor 1947-ben a nyugati civilizáció jövőjéről kérdezték, Mahatma Gandhi így válaszolt: „Alapvetően jó elgondolás volna, csak sajnos összes gazdagságuk nem képes emésztő szomjúságukat csillapítani.” Ugyanitt fejtette ki, hogy a boldogság záloga, hogy amit az ember gondol, mond és tesz, harmonizáljon egymással – sajnos nem volt módja részletesebben kibontani a gondolatot, mert 1948 januárjában egy nemzeti érzelmű hindu golyója kioltotta az életét...

Salamon János: Szenzációk és emóciók

Szilágyi Gyula: Szexológiatörténeti szemelvények

Bazsa György: Ami hiányzik

Hogyan (ne) működtessünk rektori konferenciát?

Az ÉS olvasói nyilván felismerik, hogy az alcím „hajaz” Hunyady György akadémikus két héttel ezelőtt itt megjelent írására az akadémiai választásról (2019/47., nov. 22.). Abban a szerző nagyon körültekintően és elemzően, szókimondóan és kritikusan járja körbe a kérdést. Megteheti és megteszi, mert benne volt és van az akadémiai dolgok sűrűjében, és főként, mert felelősséget érez. A jelen írás szerzője már nincs ilyen helyzetben, de a Magyar Rektori Konferencia (és más felsőoktatási testületek) egykori elnökeként változatlanul érdeklődik és felelősséget érez – itt és most is – a magyar felsőoktatásért...

Mesterházi Mónika: Kada Júlia köszöntése

V I S S Z H A N G

Turai Tamás: Megjegyzés

Haskó László: Szuperkórház

Takács Géza: Vajon mi történhetett?

Szalai Ágnes: Közös dolgaink

Helyesbítés

Bokros Lajos: Litván lett a lett...


P Á R A T L A N

pá-ti-: KIK VOGYMUK?

Simonovits András: 30 MILLIÁRDÉRT?

Szilasi György: ORA ET…

-hg-: BRUTÁLIS

msz: HOMO LUDENS

Ungváry Rudolf: AZ URALKODÓ ELITRÜL

-y -n: AZ ELNÖK

(celebrálta Nyerges András): HETI TEXTUS
Szikszai Károly: BRIGÁDNAPLÓ

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/49. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2019.12.06.


I N T E R J Ú

Kőszeghy László: „Kár tagadni – a mai napig varázslatra vágyunk”
Beszélgetés Sonnevend Júliával

F E U I L L E T O N

Keresztes Balázs: Melville 200, avagy miért olvassuk a Moby Dicket?



K R I T I K A

Cserhalmi Luca: Vízköpők

(A Nedves hálózatok című csoportos kiállítás december 30-ig látogatható a Trafó Galériában.)

A Nedves hálózatok másként közelít a környezettudatossághoz. A kiállított művek nem egyértelműen tagozódnak be e téma körébe, mégis, ha a látogató elmélyül a kiállítás világában, megérezheti annak szemléletformáló erejét. Az itt látható művek a vizet mint sokrétű, csodálatos jelenséget mutatják be, amely titokzatos, gazdag életet hordoz magában, szemben a mindennapivá vált, háziasított „haszonvíz” képpel...

Rákai Zsuzsanna: Dido és Cecília

(Orfeo Zenekar, Purcell Kórus, Vashegyi György – Zeneakadémia, november 28.)

A lendületes, de sokszor már túlságosan is fürge, hajszoltnak ható tempók alig engedtek megállást, az érzelmekre és helyzetfelismerésekre néhány másodperc sem jutott. Egyszerűen nem volt meg a saját ideje a történet kibontakozásának: zenei tételek fékezhetetlen sorává vált, olyan jelenetek egymásutánjává, amelyek nem reflektáltak egymásra, mert a hatásuk, lecsengési idejük nem volt belekomponálva a produkció egészébe.

Báron György: Válás amerikai módra

(Házassági történet. Amerikai film. Forgatókönyvíró-rendező: Noah Baumbach. Egy esős nap New Yorkban. Amerikai film. Forgatókönyvíró-rendező: Woody Allen.)

Az Egy esős nap New Yorkban szinte semmit nem vállal, de azt megbízhatóan teljesíti; a Házassági történet lényegesen többet, de nem bírja el a súlyát. Élvezetes, nézhető mozi, ám valahogy túl simára formált, s így jóformán semmit nem képes érzékeltetni a dráma valódi mélységeiből...

Csengery Kristóf: Királyi vér

(King’s Singers: Royal Blood. Zeneakadémia, november 27.)

Budapest mindig is nagyon szerette őket, a közönség minden koncertjükön az éppen esedékes hat énekes tenyeréből evett. A hangzás, az együttes jellege olykor leheletnyit változott, akadtak olyan koncertek, amelyeken úgy érezhettük, a pillanatnyi teljesítmény vagy az aktuálisan érvényesülő esztétikai ideál nem mindenben méltó a múlthoz. Az ötvenegy éves együttes pár napja Royal Blood (Királyi vér) címmel adott rendkívül igényesen összeállított tematikus hangversenyt a Zeneakadémián...

Molnár Zsófia: Meskete

(Bakonyi–Heltai–Kacsóh: János vitéz, Budapesti Operettszínház, november 24.)

A Budapesti Operettszínház november végi premierjének (felkért) rendezője, Bozsik Yvette nem is először nyúl a történethez, bár 2001-ben a Katona József Színház Kamrájában nem a kész dalművel, hanem saját szöveg- és zenemontázzsal dolgozott, és az anyagot kritikus távolságtartással és izgalmas reflexióval kezelte. Ahogy nyilatkozta, azóta sokat változott, amit a mostani produkció szó szerint pompásan igazol...

Torma Tamás: Mozgó célpontok Koreában

(A kortárs koreai építészet kozmopolita arca című kiállítás és az új Koreai Kulturális Központ – ingyenes, de 2019. december 16. és 2020. január 1. között szünetel!)

És mi az alany? Hangsúlyosan a kortárs építészet (a kiállítás pontos címe: A kortárs koreai építészet kozmopolita arca), tehát nincsenek bukolikus ligetektől övezett, szép, régi pagodák – és megúszós – időtlen harmóniákat sugalló múltbeliség, csak a brutális ma. Egymásra licitáló toronyházak erdeje látszik például Dongdaemunban (ez a főváros egyszerre történelmi és trendi – modern negyede), ahová középre azért még beszuszakolták a Zaha Hadid Arhitects Dongdaemun Design Plazáját (DDT)...

Fáy Miklós: A titokban tartott karmester

(Mariss Jansons 1943–2019)

Mariss Jansons november utolsó napján meghalt. Lehetett sejteni, hogy baj van, sok koncertet mondott le, összeesett a pódiumon, aztán az egész nyarat kihagyta, de ősszel újrakezdte. Eddig tartott az ereje.

A nagy karmesterek között talán Mariss Jansons volt a legügyesebben eltitkolt nagy. Volt ennek politikai oka is, amikor Karajan hívta maga mellé asszisztensnek, a szovjet hatóságok egyszerűen nem adták át az invitációt. Karajan nyilván csodálkozott, de talált magának másik alkalmas embert...

Grecsó Krisztián: Saját élet

(Manifest, első évad, AXN)

A felütés, bármilyen ismerős is, remek, ebből akár nagyszerű dráma is születhetett volna, ha nem akarna mindenáron inkább sci-fi és krimi lenni. Ha az alkotók nem tennék tönkre saját kiváló ötleteiket ilyen kitartó szorgalommal. Az egyik legfájóbb hiba a főhős, Ben Stone (a nálunk kevésbé ismert Josh Dallas alakítja) családtörténetének jól megalapozott feszültségeit parlagon hagyni...

Darida Veronika: Fájdalomírás

Marguerite Duras: Fájdalom. Fordította Forgách András. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2019, 240 oldal, 3499 Ft

Elmondani az elmondhatatlant, a testemlékezet nyomán feltámadó fizikai kín és a lelki traumát kísérő szégyenérzet ellenére is, erre a szinte lehetetlen kísérletre vállalkozik a huszadik század két kiemelkedően fontos memoárja, melyek egymás kiegészítő, személyes vallomások: Robert Antelme és Marguerite Duras (a Jelenkor Kiadónál egy időben megjelenő) művei. Az egykori pár (1939 és 1947 között voltak házasok) fájdalomból született írásai révén a vészkorszak embertelen működését egyszerre látjuk a fogoly férfi és a rá várakozó nő szemszögéből.

Robert Antelme főműve Emberi fajtánk címmel (1972-ben, Szegő György fordításában) már megjelent, ezt dolgozta át (Csordás Gábor munkájaként) az immár Emberfaj című új kiadás. Antelme 1946–47 között írja meg regényét, a „lehetetlen beszéd” tanúságtételeként. „Alig kezdtünk mesélni, máris fulladoztunk. Nekünk magunknak is elképzelhetetlennek tűnt, amit mondani akartunk.” Azonban az „elképzelhetetlen” egyben a „legkényelmesebb szó”, mert hamis felmentést és nyugodt lelkiismeretet biztosít azoknak, akik ki akarnak térni a tanúskodás etikai parancsa elől. Antelme azonban – Primo Levihez, Tadeusz Borowskihoz, Paul Celanhoz, Jean Améryhez, Kertész Imréhez és még sokakhoz hasonlóan – nem keres felmentést, hanem megírja az „elképzelhetetlent”, a nyelv kifejezőképességét messze túllépő tapasztalatot, melynek elszenvedője volt. „Ebben a könyvben arról számolok be, amit átéltem. Borzalma nem apokaliptikus. Gandersheimban nem volt se gázkamra, se krematórium. Borzalma a sötétség, a teljes bizonytalanság, a magány, a szüntelen elnyomás, a lassú megsemmisülés volt. Harcunkat csakis az a szinte mindig magányos, elkeseredett vágy sarkallta, hogy mindvégig emberek maradjunk...

A HÉT KÖNYVEI

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...

Klajkó Dániel: Ex libris

Hódosy Annamária: Biomozi
Lichter Péter: Utazás a lehetetlenbe
Sághy Miklós: Az irodalomra közelítő kamera
Tóth Zoltán János: Hardcore pornófilm a hálózati kultúra korában

ÉS-KVARTETT – Berta Ádám Nem attól vizes a hal című regényéről

Károlyi Csaba Deczki Saroltával, Szolláth Dáviddal és Visy Beatrixszel beszélgetett 2019. november 27-én, szerdán az Írók Boltjában. A felvételt meg lehet nézni a jövő héttől a YouTube-on, az Írók Boltja csatornáján. Legközelebb január utolsó szerdáján, 30-án Moesko Péter Megyünk haza című novelláskötetéről lesz szó.

I R O D A L O M

Lázár Bence András: Egy másik történet

Lázár Bence András: Micsoda szemfényvesztés

Mészáros Gábor: Minden hullám

Németh Gábor: If you are in Rome

A véglegesítő – XIII.

K. ijenformán hagyott föl már a kilencvenes évek végén a felesleges próbálkozásokkal. Ha elvágyódott „ebből a félelmetes és nevetséges hazából”, tehát, egyszerűen és igaztalanul szólva, honvágya volt, hát jegyet vett az első Rómába induló fapados gépre. „Mit csináljak, ha egyszer minden út oda vezet?” – tréfálkozott nehézkesen és unalmasan, ha társaságban ezt a különös szokását firtatták.

Az alattvalók utazási kedvét a tízezer forintos álomhatárt ostromló euroárfojam is jótékonyan lohasztotta. „Egy ristretto a Café Totóban al banco tizenötezer, asztalnál huszonöt. A havi fixből egyszer tudnék megvacsorázni Margeritha nővérnél. Szűkösen! Egy articsóka, természetesen alla giudia, meg egy tányér cacio e pepe. És talán egy negyed liter bianco, della casa. De a pacalra már nem futná” – számolta ki K. egy üres percében...

Vári Attila: Összhangzattan

Ezt az unokatestvért akkor hozta szóba Nusika nagymama, a kölcsönös román–magyar sérelmek sorolgatása közben, amikor a Románság Tűzhelye Párt, sovén irredentizmusra hivatkozva feljelentette Ujj Benedeket, aki szerintük fasiszta magyar himnusszal riogatja a románokat. Pedig szó sem volt ilyesmiről. Saját telkén olyan zenélő órát épített, amelynek harangjátéka után a toronyfülkében minden egész órában megjelent egy tárogatós, aki folytatva a tökéletesre hangolt harangok zenei frázisát, Hector Berlioz Rákóczi-indulójából játszott jól felismerhetően, aztán a nagyságos fejedelem is tett egy fordulatot a torony körül vitézei élén, s barátságosan integetett az utcáról bámuló népének.

Mielőtt a zenélő szerkezetet beépítette volna a mester, már akkor is látványosságnak számított a kertvárosi utcácska házsorai közül kimagasló torony. Igaz, akkor még csak a hatméteres, rézzel burkolt toronysisakot láthatták valami furcsa törpe alapra ültetve. Ujj Benedek órásmester saroktelkén állt ez a különös építmény, amit minden városba látogató idegen megcsodált, olyan közel menve a dróthálókerítéshez, hogy azon a ponton, ahonnan legjobban lehetett látni teljes terjedelmében a zöldpenész­színű toronyfélét, soha nem nőttek gyomok...

Kolozsi László: Saint Malo

Egy éjjel pedig az Odera szigetén találtak rá. Még vizes volt, ki tudja, mikor és hol esett be a folyóba, hogyan jött ki. Anyám akkor jött rá, hogy a férje nem tréfál, és minden ajtót be kellett hogy zárjon, apám nehogy kisétáljon, nehogy elmenjen. Ha elutaztunk, akkor is olyan szobát kértünk, ami jól zárható. Párizsban mégis egyszer kiszökött, és úgy járt a tetőkön, mint egy macska. Szakadozott és foszladozó emlékeim közül ez az egyik első: ahogy egy párizsi éjjelen apám után megyünk a háztetőkön, és a távolban meglátom a kivilágított Eiffel-tornyot. A manzárdszobákba is beláttam, láttam egy nyújtózkodó cselédlányt, egy komor asszonyt, amint a homlokát borogatja, egy kisfiút, amint a számítógépén játszik. A párizsi házak fölött olyan volt a hold, mint egy a látvány szépsége fölött érzett csodálattól önkéntelenül kimondott ó hangzó. Azon a nyáron voltunk Saint Malóban is, és én nem akartam onnan eljönni. Anyám azt mesélte, kapaszkodtam a szoknyájába, és azt kiabáltam, anyácska, nekünk itt kell laknunk, nem mehetünk innen tovább. Pedig panaszra semmi okom nem lehet...

Légrádi Gergely: Az anya

Doktor úr, minden rendben?, kérdezte az anya. Kérem, forduljon az oldalára, válaszolt az orvos. Az anya engedelmeskedett, és figyelte, ahogy az ultrahang feje bele-belemélyed a hasába. Az orvos a monitort nézte és csavargatott valamit a gomboknál. Az ultrahang szöszmötölt, surrogott, az orvos ingatta a fejét. Valami baj van?, szólalt meg újra az anya. Az orvos felemelte a kezét, benne a készülékkel, majd halkan, de határozottan közölte, hogy a magzatnak nincs szívhangja. Nagyon sajnálom. Tessék?, nézett kérdően az anya. Nincs szívhang. Bizonyára nem volt életképes, ezért történt. Talán csupán rosszul hallja, nézze meg újra! Már végeztem kontrollvizsgálatot, maradt tárgyilagos az orvos. Lehet, hogy csak mélyen alszik, próbálkozott tovább az anya. Attól tartok, nem erről van szó. A magzatnak megállt a szíve. Az orvos törlőkendőt nyújtott át, majd folytatta. Meg kell szakítani a terhességet. Hogy érti ezt?...

Lázár Bence András: Asztigmia

LEGYENEK CSAK RÉMÁLMAI, MEGDOLGOZOTT ÉRTÜK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
 - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2019.12.06.


Erős jó reggelt kívánok! A tegnapi nap után újfent indokoltnak érzem a jelzőt. Nagy a kísértés egy egészséges szepukku elkövetésére, de elég nagy baromság lenne. Egyrészt nem vagyok szamuráj, másfelől nincsen uram/gazdám/parancsolóm, harmadrészt nem nekem kell dicsőséges halált halni azért, hogy a családomnak ne kelljen szégyenkeznie mások főállású, évtizedes becstelenség miatt. Úgy jön ide a harakiri lánykori neve, hogy Japánban járt a nemzeti küldetéstudat, ahol nem stadiont avatott, hanem tárlatot nyitott meg. És szónokolt. Az nagyon megy neki, ha van előtte egy darab papír, amiről fölolvashat...

ÉVI EGYMILLIÁRDBA KERÜLNEK AZ ÚJ KERÜLETI VEZETŐK

24.HU
Szerző: KÁLMÁN ATTILA
2019.12.06.


Több fővárosi kerületben is megnőtt az előző ciklushoz képest az alpolgármesterek száma. Igaz, hogy többe lesz így az adófizetőknek a városvezetők bére, de kerületi költségvetésekhez képest nincs szó őrült összegekről. Másrészt viszont tízmilliókat lehetett volna öt év alatt spórolni, ha nem kell kielégíteni minden párt igényeit.

Az önkormányzati választáson Tarlós István mellett tíz hivatalban lévő fideszes polgármester bukott meg Budapesten, ami sokként érte őket. A technikai választási koalícióba tömörülő ellenzék tarolt a fővárosban, a tizennégy megnyert kerület mellett máshol is többséget szerzett a képviselő-testületben a kormánypárti polgármester ellenében.

A nagy összefogásból aztán nagy osztozkodás lett, mert minden párt benyújtotta igényét pozíciókra. Ahol pedig nem volt elég poszt, ott csináltak, hogy csak a legismertebb példát említsük: Karácsony Gergely főpolgármesternek öt helyettese lesz, míg Tarlós hárommal dolgozott. Emiatt rögtön támadni kezdte az ellenzéket a kormányoldal és a sajtója, mondván, máris feleslegesen szórja a pénzt az új fővárosi adminisztráció. Aztán ez a kritika a kerületekbe is leszivárgott, sok városrészben ugyanis szintén megszaporodtak az alpolgármesterek. Hogy kiderüljön, mennyire, végignéztük, a budapesti kerületekben hogyan változott az alpolgármesterek száma és díjazása az előző ciklushoz képest...

SZABAD SZEMMEL: MAGYARORSZÁG ÉS LENGYELORSZÁG AZ INNOVÁCIÓT ÉS A NÖVEKEDÉST VESZÉLYEZTETI, AMIKOR MEGSÉRTI A JOGÁLLAMISÁGOT - A NÉPSZAVA NEMEZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.12.06.


Guardian 

A kommentár úgy ítéli meg, hogy a NATO-nak akkor van jövője, ha ismét felvállalja a demokratikus értékek védelmét, úgy, ahogyan azt a háború után tette. Nem kétséges, hogy a szervezet Donald Trump miatt jelenleg válságos időket él át, de az amerikai elnök látnivalóan nem érti, mi a szövetség jelentősége, és hogy az miként működik. Emmanuel Macron francia elnök számára az utolsó cseppet az jelentette a pohárban, hogy Amerika minden egyeztetés nélkül kivonta katonáit Szíriából. Ezek után minősítette a NATO-t agyhalottnak. Ám annak nehézségei nagyobbak, mint az USA első embere. Ideértve, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök megtámadta Szíriát, amelyet az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország védett. Továbbá a magyar és a török kormány kizsigerelte a demokráciát és összemelegedett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Hogy a szervezet tovább tudjon lépni, ahhoz vissza kell nyúlnia a gyökereihez. Egykor azért hozták létre, hogy elriassza a Szovjetuniót, és megvédje a kibontakozó nyugati demokráciákat, illetve összekapcsolja az atlanti térség két felét. Ezek a célok ma is érvényesek, csak éppen a szovjeteket Oroszországgal kell behelyettesíteni. A NATO továbbra is a demokratikus értékeket képviseli, ám a magyar és a török jogállam lerombolása a szövetség identitását fenyegeti. Ennélfogva következményekkel kell járnia, ha valamely tagállam nem tartja tiszteletben a játékszabályokat, ideértve akár a tagsági jog elvesztését. A demokrácia aláásásához egyébként igencsak aktívan segédkezet nyújt Moszkva. Az EU felvirágzott a NATO égisze alatt szavatolt amerikai védernyő hatására, ám az unió is nagy kihívásokkal került szembe, kezdve a Brexittől, egészen magyar és a lengyel demokrácia lebontásáig. A katonai szervezetet nem lehet leválasztani az európai terv sikerétől, azaz a földrésznek egységesnek és szabadnak kell maradnia. Végül pedig rá kell venni a Kremlt, hogy szüntesse be a fenyegetéseket az öreg és az új kontinens ellen, de ez nem egyenlő azzal, hogy meg kell szakítani vele a párbeszédet. Mindent egybevéve a szövetség egyáltalán nem agyhalott, csak nagy löket adrenalinra van szüksége. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a tagállamok ismét kiállnak az induláskor meghirdetett alapértékek mellett.

Az EBRD fő közgazdásza külön is megismételte a figyelmeztetést, amelyet pár napja a Financial Times-on keresztül küldött, vagyis hogy Magyarország és Lengyelország az innovációt és a növekedést veszélyezteti, amikor megsérti a jogállamiságot. Azt kockáztatja, hogy ily módon lemarad a külföldi befektetőkért folytatott versenyben. A lengyel Beata Javorcik szerint egyelőre mindkét gazdaság gyorsan nő, ezért a két kormány nem sokat foglalkozik azzal, hogy az EU által indított eljárás kedvezőtlenül hathat a fejlődésre. Ám lehet, hogy előbb-utóbb kénytelenek lesznek felülvizsgálni hozzáállásukat. Ha ugyanis a befektetők úgy ítélik meg, hogy az igazságszolgáltatás nem pártatlanul működik, az sokat ront az ország vonzerején, miközben a világban egyre élesebb a küzdelem az idegen tőkéért. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank máris azt jósolja, hogy jövőre a növekedés üteme Magyarországon 3,1, Lengyelországban 3,5 %-ra mérséklődik, noha tavaly még mindkét államban meghaladta az 5 %-ot. Csak éppen kezd kifulladni a világgazdaság. Javorcik kiemelte, hogy a jövőbeli kilátások szempontjából meghatározó lesz, mennyire sikerül lendületet adni az innovációnak. Épp ezért fokozódik a külföldi befektetések jelentősége, hiszen a multik serkentik a tudást, és azt elviszik az általuk kiválasztott országokba. Márpedig az ilyen cégek fokozattan érzékenyek az üzleti környezetre, hívta fel a figyelmet a szakértő.

A Valutaalap arra számít, hogy 2020-ban a mostani 4,9-ről 3,5 %-ra lassul a magyar gazdaság növekedési üteme, miután az egész világon megtorpanás mutatkozik, emellett csökken az EU által finanszírozott beruházások értéke. Az IMF szakértői azután hozták nyilvánosságra előrejelzésüket, hogy Budapesten konzultáltak. Eszerint az infláció idén és a következő évben 3,4 % tájékán mozog majd. A pénzintézet jónak tartja a kormány középtávú költségvetési törekvéseit, mert azok segítenek enyhíteni a keresleti nyomást és bővítik a mozgásteret, ha netán rosszabbra fordulna a helyzet. A Valutaalap ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a bérek jobban emelkednek, mint a termelékenység, emellett lassul a kivitel növekedésének tempója, hiányosságokat mutat az üzleti környezet a kis- és középvállalatok számára, így több erőfeszítést kell tenni a szerkezeti változások érdekében. A dokumentum szerint rövidtávon maradhat az alacsony jegybanki alapkamat, de oda kell figyelni a belső kereslet hatására. Azt is tanácsolja továbbá, hogy a bankok ne ösztönözzék annyira a lakásvásárlásokat...

TÖBB TÍZMILLIÓT VINNÉNEK A VASIVÍZBŐL TÁVOZÓ, KORÁBBAN A FIDESZES VÁROSVEZETÉS ÁLTAL BEÜLTETETT VEZETŐK

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: FARKAS BAZSI
2019.12.05.


A közműcégben 600 millió forint a veszteség. Az ellenzék először lát rá az önkormányzati társaságra, el is borzadtak.

Komoly változásokat hozott a szombathelyi polgármester-csere. A Nemény András (Éljen Szombathely!) vezette közgyűlés ugyanis sorra vette azokat az önkormányzati cégeket, ahol az elmúlt 9 évben csupán korlátozott módon tudtak kontrollt gyakorolni a város ellenzéki erői. Az egyik ilyen a szombathelyi többségi tulajdonú, több vasi önkormányzat által birtokolt VasiVíz Zrt.

A cég elég sokáig működhetett kontroll nélkül, hiszen a fideszes városvezetés alatt, egészen a januárban bekövetkezett közgyűlési átrendeződésig nem volt ellenzéki rálátás a cégre...

Bár utána kerültek az igazgatóságba ellenzéki delegáltak, valódi feltárás, pénzügyi helyzetkép akkor sem készült.

A novemberi közgyűlésen aztán a városvezetés úgy döntött, visszahívja a cég éléről Kohuth Viktor vezérigazgatót, helyette pedig Molnár Miklóst (Pro Savaria), jelenlegi városi képviselőt javasolja a zrt. élére. A szombathelyi önkormányzat ebben az esetben ajánlást fogalmaz meg, döntés az igazgatóság kezében van. Ahogy nyilvánvalóvá vált, hogy a Fideszhez lojális vezérigazgató visszahívását kezdeményezte a közgyűlés, a VasiVíz vezérkarában kitört a pánik...

ORBÁN TÖRÖK MILLIÁRDOS BARÁTJÁNAK ÁLMA MIATT TŰNIK EL A VÉDETTSÉGET ÉLVEZŐ KÖZVÁGÓHÍD

24.HU
Szerző: VINCZE MIKLÓS
2019.12.06.


Az első tervekkel ellentétben mára már csak a víztorony és a főkapu maradt meg a továbbra is védett épületegyüttesből.

Az egy évvel, Buda, Pest és Óbuda egyesítése előtt, 1872-ben tizennégy hektáron megnyílt Közvágóhíd több mint száz éven át volt a főváros húsellátásának központja, hiszen a város különböző részein lévő, sokáig létező magánvágóhidak helyett innen, az egykor város szélét jelentő Soroksári úti komplexumból jutott el a boltokba a friss marhahús.

Az ötezer szarvasmarhát, illetve tízezer aprómarhát időlegesen befogadni képes marhavásártérrel is rendelkező, megszületésükkor Európa legfejlettebbjének számító épületcsoport az első évben 185 ezer állat utolsó megállóját jelentette, Julius Hennicke terve pedig időtállónak bizonyult, hiszen egy 1897-es nagy átépítést leszámítva a Közvágóhíd 1984-es végső bezárásáig közel változatlan formában működött.

Mindezek fényében nem meglepő, hogy 1994-ben a terület egy része, így a víztorony, illetve a főépület helyi védelmet kapott, állapota azonban tovább romlott, noha egyáltalán nem volt lakatlan: több klub, raktár, illetve zenekari próbaterem bérelt kisebb-nagyobb területet az egyre kopottabb falak mögött.

A helyzet sokáig kezelhetőnek tűnt, a némi optimizmussal megáldottak közül pedig sokan már-már a következő Mataderót – Madrid kulturális központtá vált egykori vágóhídját – látták benne, a valóság azonban ennek szöges ellentéte lett: 2017 őszén egy Erdoğan-párti milliárdosokból álló csoport vásárolta meg az addig a Budapesti Húsnagykereskedelmi Vállalathoz tartozó, a kétezres években a telek egy részének beépítésével egy sor társasház és a zajos Soroksári út közé szorult, eredeti mérete harmadára szűkült épületegyüttest...

NAPIDÍJ AZ ÁDER FAMÍLIÁNAK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.12.06.


Száraz-tényszerűen tegnap Gulyás miniszter a magyar társadalom arcába köpött, de előtte még hosszan harákolt a munícióhoz. Mindenféle cifrázás nélkül emésszük meg – ha tudjuk – bájos javaslatát, miszerint az Áder családot elemeli az anyaföldtől, kiváltságossá teszi mintegy, akárha királyi família volna. De nézzük, miből élünk.

A jövőben, ha Gulyás miniszter javaslata életre kel, Áder neje jogosult lesz saját, kétfős titkárság alkalmazására, külföldi útjain napidíjra és költségtérítésre. Első osztályon utazhat repülőn és vasúton. De ez sem elég, az Áder gyerekek – négyen vannak – ugyanilyen jogosultságokat kapnának, napidíj, költségtérítés, első osztály, sőt, ha Ádert fölfalja egy ponty, a gyászoló hitves kétmillió forintos özvegyi ellátást kap majd. – Havonta.

Ki lesznek stafírozva, de egyiknek sem jut eszébe, hogy azt mondja, ilyet ő nem kér, méltatlan rá, mert elfelejtette, honnan jött. Nem szoktam én családtagokkal foglalkozni, mert nem vagyok én prostisrácok, sem origo, de most – mivel arról van szó, hogy az asszonyka él jól közpénzből ok nélkül -, gondoltam megnézem, ki dőzsöl eztán a magyar jómunkásember izzadságából, és nagyon bájos szövegre bukkantam a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján, ahol Herczeg Anitát fényezik...

ÍGY TETTEK ZSEBRE 2071 MILLIÁRDOT MÉSZÁROS LŐRINC ÉS SZÍJJ LÁSZLÓ ÉPÍTŐIPARI CÉGEI

HVG ONLINE
Szerző: OROSZI BABETT
2019.12.06.


Bencsik András jobboldali megmondóember a minap egy műsorban az oligarchákra utalva azt mondta, szerinte ők nem loptak, hanem „szerencsésen versenyeztek”. Eszerint Mészáros Lőrincnek és Szíjj Lászlónak igencsak nagy szerencséje volt az elmúlt években. Simicska Lajos ehhez képest szerény eredménnyel zárta NER-karrierjét.

Medence a tetőn, jacuzzi egy szinttel lejjebb. A legalsó szinten garázs, fölötte tökéletesre nyírt, világoszöld pázsit. Összesen 4 emeletnyi, legalább ezer négyzetméter lakótér, mindez a Gellért-hegyen, luxuskörnyezetben. Ide tér haza egy-egy fárasztó nap után Szíjj László, a Duna Aszfalt tulajdonosa, néha egyenesen a reptérről, egy magángépről. Hasonló életszínvonalat engedhet meg magának Mészáros Lőrinc, a másik NER-építő: magánrepülőzés, sok tízmilliós autók, villa a horvát tengerparton, nyaranként egy-egy jachtos ejtőzés.

A két üzletemberben nemcsak az életszínvonal közös, az is, hogy mindketten a második Fidesz-kormány hivatalba lépése után lettek naggyá. Mészáros előtte gyakorlatilag egy kisvállalkozó volt, Szíjj László pedig az erős közepet súrolta. 2010-ben viszont megérkezett a hatalomba Orbán Viktor, és vele a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER), ami mindent megváltoztatott...

MÁIG KÍSÉRT A NAGY VILLANYKÖRTE-MUTYI SZELLEME

INDEX / MA IS TANULTAM VALAMIT
Szerző: JUHÁSZ EDINA
2019.12.05.


A kaliforniai Livermore tűzoltóállomásán az egyik villanykörte 1901 óta működik. A Shelby Electric Company által gyártott izzó testesíti meg a modern ipar legnagyobb félelmét, vagyis hogy valami túl sokáig és túl jól működik, és ezért nem vesznek újat belőle az emberek. A 118 éve működő villanykörte természetesen nagyon érdekli az embereket, ezért egy ideje webkamerával is lehet nézni. Az oldalon azt írják, hogy már többször kellett kicserélni a kamerát, mert tönkrement, viszont a körte nem adja fel. 

1924. december 23-án nem azért gyűltek össze Genfben nagy elektronikai cégek vezetői, hogy kitalálják, mivel lepjék meg a munkásaikat karácsonyra, hanem hogy megegyezzenek minden idők egyik legnagyobb összeesküvéséről, a nagy villanykörte-mutyiról.

A legnagyobb cégek vezérei ültek össze: a német Osram, a holland Philips, a francia Compagnie des Lampes és az amerikai General Electrics képviselői. Miközben az utcán a karácsonyi fények világítottak, ők életre hívták a Phoebus kartellt, ami alapjaiban változtatta meg a világot.

Az a jó, ha minél hamarabb újat kell venni

A Phoebus kartell titkos megállapodása szerint a szervezet a világ izzópiacának ura, mindegyikük a saját nemzeti és regionális zónájában meghatározott darabszámmal dolgozik. Közös feladatul tűzték ki, hogy olyan villanykörtéket kell készíteniük, amik rövidebb ideig bírják. Előtte az átlagos villanykörték 2000-2500 órát működtek, vagyis aránylag ritkán vettek újat az emberek. Erre a problémára álltak elő azzal a megoldással a kartell tagjai, hogy

EZEK UTÁN MAXIMUM 1000 ÓRÁT BÍRHATNAK A VILLANYKÖRTÉK.

Aki ettől eltért, azt pénzbüntetéssel sújthatták. Ezzel megalkották a tervezett elavulás fogalmát, amivel természetesen az eladások növelése volt a cél. A piacvezetők villanykörtéi jobb minőségűek és nagyobb erejűek lettek, meg persze drágábbak is. Az, hogy mi a vásárló érdeke, egyáltalán nem foglalkoztatta őket, csak hogy nagyobb legyen a profitjuk.

Másfél évtizeden át, vagyis 1939-ig, a második világháború kitöréséig működött a Phoebus, és addig nem is volt semmilyen verseny a piacon, a fejlesztések sem arra irányultak, hogy az élettartam hosszabb legyen. Azóta gyakorlatilag nincs olyan cég, ami a tervezett elavulás eszméjét ne érezné valamennyire a sajátjának, és ne eszerint tervezné legalább részben a termékeit...

A LEGGAZDAGABBAK VESZIK FEL BABAVÁRÓ HITELEK TÖBB MINT FELÉT

MÉRCE
Szerző: BOGATIN BENCE
2019.12.05.


Csak októberben 73 milliárd forintnyi szerződést kötött a lakosság a kormány által demográfiai csodafegyverként a pénzpiacra kilőtt babaváró hitelből, ez azonban javarészt a legvagyonosabb réteg elköteleződésének köszönhető – többek között ez derül ki Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitási jelentéséből, amely október 31-ével bezárólag tartalmazza az MNB legfontosabb hitel- és betéti adatait.


A babaváró hitel, amelyet idén júliustól lehetett felvenni, számos alkalommal feltűnik a jelentésben mint a lakossági hitelezés egyik legnagyobb ösztönző intézménye.

Fennállásának első 4 hónapjában a kamatmentes babaváró hitel 352 milliárd forintnyi új kihelyezést hozott – mutatják az MNB friss adatai, amelyeket még szerdán tettek közzé. Ez egyben azt is jelenti, így már összességében több babaváró hitelt, mint lakáshitelt vett fel a lakosság ugyanezen időszak alatt, hozzátéve, hogy októberben már lanyhult a kereslet a babaváró termék iránt a kezdeti nagy roham után.

A portfolio.hu elemzése azt is megjegyzi, hogy a magyar lakosság teljes banki hiteltartozása most már 79%-a az eddigi, 2010. októberi eladósodási csúcsnak.

Az MNB jelentése azonban egyúttal azt is megjegyzi – ahogyan arra a Vakmajom Facebook-oldal is rámutatott -, hogy az adósok többsége a legfelső jövedelmi ötödből kerül ki,

tehát főleg olyanokhoz jut az adófizetők pénzéből a három gyerek esetén akár vissza nem térítendő támogatás zöme, akik nem éppen a leginkább rászorulók:

A hitel mögötti két adós átlagos egy főre jutó jövedelme az ügyletek 57 százaléka esetében meghaladja a nettó 200 ezer forintot, továbbá az ügyletek 55 százaléka az egy főre jutó jövedelem alapján a legmagasabb jövedelmi kvintilisből került ki.

– fogalmaz a jelentés...