2021. május 3., hétfő

SZUPERLOPÁS, SZUPERLIGA, SZUPERPUTYIN

YOUTUBE
Szerző: POTTYONDY EDINA
2021.05.03.



Egy tesztoszterontól bűzlő rész.

BLACK FRIDAY

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2021.05.03.


Orbán Viktor valamikor, talán két hónappal ezelőtt, felhúzta a gumicsizmáját, és azóta térdig jár a vakcinákban. Nincs olyan péntek, amikor ne az övé lenne a Kossuth Rádió mikrofonja, minden egyes péntek maga a Black Friday: jönnek az olcsó napok, az oltással beoltandók ideje. Hallhatjuk a miniszterelnöktől, miként is hagyjuk magunk mögött a fejletlen Nyugatot, hogyan oldjuk meg mi – azaz Ő – azt, amit azok nem tudnak, nem is képesek rá.


Ha észrevették: minden fontosabb bejelentés így van időzítve. Gulyás Gergely már nem rejti véka alá: a lényeget majd a miniszterelnöktől fogják hallani. Orbán mondja el nekünk a jó híreket, gondosan átlépve a rosszakat. Így például azt, hogy mennyivel rosszabbul állunk az áldozatokat tekintve, mint más országok. Mit más országok, mint az egész világ. Erről a problémáról nem szólhat a péntek, azt azért túl sokan hallgatják, persze csak ahhoz képest, mint egy parlamenti válaszbeszédet. Az országgyűlésben ugyan, ha éppen kötelező válaszolnia az azonnali kérdések keretében, akkor kitér a halálozások számára. De csak úgy, hogy lehetőleg az övé legyen az utolsó szó. Legutóbb, még április végén, ezek a mondatok hagyták el a száját: „a halál az komoly dolog, kellő komolysággal kell róla beszélni… Mi a halottainkat megsiratjuk, a végtisztességet megadjuk nekik.” Ennyit mondott, nem többet. Majd rátért a gazdaság újraindítására. Egy évvel korábban, amikor a Pesti úton volt – az akkori viszonyokhoz képest – nagyon sok fertőzött, akkor egy kicsit másként vette komolyan a történteket. Ezt nyilatkozta: „ez egy olyan tény, amin nem lehet egyszerűen csak átlépni, és nyilván nem maradhat következmények nélkül sem. Aztán majd ha túl vagyunk az egészen, akkor majd térjünk vissza arra, hogy mi is történik az önkormányzati fenntartású idősek otthonában, és hol, milyen állapotokat találtunk.”

Ma semmit nem hallunk arról, hogy később majd kivizsgálják, mi okozta a kiemelkedően sok áldozattal járó járványkezelést. Hogy hol és kik hibáztak, mit mulasztottak el. A Pesti út esetében, ha jól emlékszem, büntető feljelentést is tettek, most Orbán egy könnyes bővített mondat után átlibben a holtakon. Egyszerűen bízik abban, hogy az emberek feledékenyek, nem emlékeznek arra, hogy mi történt tegnap; boldogan tódulnak a teraszokra, a Black Friday alkalmából kapott ajándéknak örvendve. Igen, a miniszterelnök hisz abban – és joggal –, hogy a társadalomnak bármit mondhat, a választók memóriája elég rövid ahhoz, hogy felidézzék azokat a rossz napokat, amiken átmentek. És ez is igen: holnap már arra sem fog gondolni, hogy tegnap még sorban állt, vagy éppen feleslegesen állt sorban, netán regisztrálni sem volt képes. Akik pedig ezen a fekete pénteken hozzájutottak végül az oltáshoz, azok boldog arccal beszélnek ismerőseiknek: megszerezték...

LÁZÁR JÁNOS JELEZTE, HOGY A FIDESZEN BELÜL IS MEGKEZDŐDÖTT AZ ELŐVÁLASZTÁSI KAMPÁNY

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2021.05.03.


Nem győznek eleget mérgelődni a Fidesz potentátjai és a kormányhoz közel álló sajtóorgánumok azon, hogy Lázár János lényegében kampányfilmet forgattatott magáról az ellenzékinek tartott Telex stábjával. Az egykori kancelláriaminiszter ráadásul alaposan megkavarta a kormánypárton belüli állóvizet, így aztán a Fideszen belül olyan üzengetést indított el, amely akár előválasztási kampánynak is beillik. Lázáron kívül egyébként rövidesen más peremvidékre száműzött kormánypárti politikusok is megkezdhetik a helyezkedést a 2022-es országgyűlési választás előtt.

"A stílus és a brand mindig a legfontosabb, és azt mindig építeni kell.” - nyilatkozta többek között a Telexnek Lázár János, ami lényegében értelmezhető úgy is, hogy a főként egykori indexes újságírókból verbuválódott szerkesztőségen keresztül üzent a kormánypárti politikusoknak: Készen áll, hogy ismét csatasorba álljon. Lázár helyzete speciális a Fideszen belül, hiszen megjárta a párton belül a magaslatokat, de a 2018-as választás óta lényegében vidéki száműzetésből kénytelen nézni, ahogy egykori beosztottjai viszik az ügyeket a fővárosban.

Sok budapesti és jó néhány vidéki kormánypárti politikusban szólalhatott meg egy belső vészcsengő Lázár kampánynyitónak is beillő videóját látva. A Hódmezővásárhelyt és választókerületét egykor vasmarokkal irányító Lázár ugyanis sok konfliktus kezdeményezője volt akkor, amikor Orbán Viktor után a második legerősebb embernek számított a Fideszben. Tarlós István, Budapest egykori főpolgármestere például egy kicsit szórakoztatónak találja azokat, amiket Lázár János róla nyilatkozott a Telex videójában, de szerinte nem érdemes rájuk különösebben reagálni.

Tarlósnál azonban érdekesebb Simonka György, a perbe fogott dél-békési képviselő reakciója. Róla ugyanis azt mondta a kisfilmben Lázár, hogy: „Nem az a probléma, hogy itt van, hanem hogy idekerült. Mármint hogy közénk került.” A szomszédos választókörzetek mindenható uraiként ismert két politikus korábban se kedvelte különösebben egymást, de ezzel a kijelentéssel Lázár lényegében azt üzente, hogy aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. Vagyis, szerinte Simonka politikai karrierjének vége, és ne reménykedjen abban, hogy pártja fogni fogja a kezét akkor is, amikor jogerős ítélet születik a korrupcióval vádolt politikus ügyében...

BILL GATES, A VAKCINASZÖRNY? KONTEÓSOK UTÁN BALOLDALRÓL TÁMADJÁK A MILLIÁRDOST

VÁLASZ ONLINE
Szerző: LAKY ZOLTÁN
2021.05.03.


A bugyuta, mikrocsipes összeesküvés-elméletek után nagyon is valódi probléma miatt került a támadások kereszttüzébe Bill Gates. A progresszív baloldal szerint ő intézte el, hogy a „kapzsi” gyógyszergyárak a vészhelyzet közepette is megtarthassák a szellemi tulajdon talapzatára épített monopóliumukat, és emiatt nem jutnak oltáshoz a fejlődő országok. Bár a vakcinaszabadalmak átmeneti feloldása vitaképes javaslat, a problémát valójában az okozza, hogy a gazdag országok kormányai a saját polgáraikat akarják beoltani, mielőtt másokon segítenének. Hogy ez erkölcsileg kifogásolható-e, nehezebb kérdés, mint egy filantróp milliárdosból bűnbakot csinálni...

RABSZOLGATÖRVÉNY: A MUNKAJOGÁSZ SZERINT KICSI A JELENTŐSÉGE AZ AB-HATÁROZATNAK

MÉRCE
Szerző: JUHÁSZ VANESSZA
2021.05.03.


Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az Alkotmánybíróság pénteken mondta ki, hogy a 2018 telén elfogadott, dolgozói jogokat megnyomorító rabszolgatörvény, több ponton is alkotmányellenes. Ellenzéki képviselők pénteken örömmel fogadták a döntést, azonban ahogy egy munkajogász felhívta rá a figyelmet, a gyakorlatban nincs különösebb jelentősége az alkotmánybírósági határozatnak, hiszen az állásfoglalás inkább csak részletszabályozásokra fókuszált.

A rabszolgatörvénykét elhíresült munka törvénykönyve-módosítás hatalmas elégedetlenséget és tiltakozási hullámot váltott ki, ugyanis jogszabály elvette a dolgozók pihenőidejét, túlmunkára kényszerítette őket, és elcsalta túlórapénzeiket is. 2018 telén a Mérce folyamatosan beszámolt a nép helyett a tőkét kiszolgáló rabszolgatörvény körül kialakult, rég látott mértékű, országos megmozdulásokról és tiltakozási akciókról. Az ellenzéki pártok is ezen ügy mentén tudtak korábban nem látott együttműködésre lépni, miután az országgyűlésben is együtt igyekeztek megakadályozni elfogadását.

Mivel a törvényhozásban nem jártak sikerrel, az ellenzék 2018-ban az Alkotmánybírósághoz fordult, miután a kormány elfogadta a munka törvénykönyve-módosítást, hogy vizsgálják felül a jogalkotói döntést.

Az Alkotmánybíróság pénteken pedig kimondta: senkit sem lehet elbocsájtani azért, mert nem vállalja az „önkéntes” túlmunkát.

Az AB emellett azt is kijelentette, hogy hiába a hároméves munkaidőkeret, a korábbi, maximum egyéves idő alatt kell a pihenőidő átlagának kijönnie, és a rendkívüli munkavégzéssel egy év után el kell számolni. Az AB úgy is döntött, hogy ha a kollektív szerződést 36 hónap alatt felmondja a munkáltató, attól még ugyanúgy érvényesülnie kell azoknak a többletgaranciáknak, amelyeket a szakszervezet kialkudott a 36 hónap elfogadásáért cserébe. Az Alkotmánybíróság emellett arra kötelezte az Országgyűlést, hogy július 31-ig javítsa ki a törvényt...

RÁKAY PHILIP EGY 47 MILLIÓS LUXUSTEREPJÁRÓBAN ÜLT, AMIKOR „RÁTÁMADT” AZ ÁTLÁTSZÓ STÁBJA

ÁTLÁTSZÓ / ARANYÉLET
Szerző: ZSILÁK SZILVIA
2021.05.03.




Rákay Philip egy Mercedes-Benz G 500-as terepjárót vezetett, amikor az Átlátszó az egykori műsorvezető lópalotájának helyszínén forgatott. Az autó jelenlegi listaára 47 870 000 forint. Több NER-lovag is hajtott már Mercedes G-osztályt, egy autós újságírót kérdeztünk meg arról, hogy mit tud ez az autó, ami miatt ennyire népszerű lett.

Az Átlátszó nemrég Rákay Philip lópalotájának a helyszínén forgatott, amikor az egykori műsorvezető begördült a terepjárójával. Rákay Philip meg is állt egy pillanatra, az Átlátszó újságírója pedig megpróbált neki néhány kérdést feltenni, sikertelenül...

AZ ÉPÍTÉSI SZABÁLYOKAT ÁTHÁGVA ÉPÍTETTEK VOLNA TÁRSASHÁZAT KORMÁNYKÖZELI KÖRÖK A BALATON PARTJÁN

24.HU
Szerző: VINCZE MIKLÓS
2021.05.03.


A Miniszterelnökség megsemmisítette az építési engedélyüket, a veszély azonban nem hárult el teljesen.


Márciusban már beszámoltunk az aligai magaspart alatti szűk partszakaszon, családi házak tőszomszédságában építeni vágyott, kilencvenkét lakásos társasház-óriás tervéről, ami a kormánytól kapott, nemzetgazdasági szempontból való kiemelésnek köszönhetően erősen túlépített, a partszakasz képét döntően befolyásoló monstrumként valósulhatott volna meg.

Az önkormányzat által a területen meghatározott maximális épületmagasság több mint kétszeresét (8 helyett 16,5 méter), jóval nagyobb beépítési arányt, illetve

a kötelezően megtartandó parti sétány, illetve a közhasználatú strand megszüntetését mutató tervek zöld utat kaptak a Somogy Megyei Kormányhivataltól, így félő volt, hogy a munkák már idén megindulhatnak, megállításukra pedig nincs semmi esély...

FREUND: „EGY INTÉZET KISZERVEZÉSE MÉG NEM FELSZALÁMIZÁS, DE ÉN NEM ÖRÜLNÉK, HA EZ PRECEDENST TEREMTENE”

QUBIT
Szerző: VAJNA TAMÁS
2021.05.03.


„Nem azt kérdezzük, hogy kinek van igaza, hanem azt, hogy mi az igazság” – idézte Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tavaly megválasztott elnöke a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertet a köztestület május 3-án kezdődött 194. rendes közgyűlését megnyitó beszédében. Szerinte „az immár majd' két évszázados MTA egyik legfontosabb küldetése, hogy minél többen vallják magukénak a fenti elvet, és hogy ismerjék és értsék a tudományos világfelfogás lényegét”.

Újabb kutatóintézeti kiszervezések?

A délelőtti program után az MTA-elnök online sajtótájékoztatót tartott. Mint ismeretes, Freund tavaly júliusban a kutatóhálózataitól megfosztott akadémia vezetését vette át Lovász Lászlótól, aki bő egy éven át, háta mögött a közgyűlés támogatásával igyekezett tárgyalásokkal elérni, hogy a magyar kormány ne, vagy ne úgy válassza le a kutatóhálózatokat az MTA-ról, ahogy végül megtette...

A FÜRDŐK OLYAN ARANYTOJÁST TOJÓ TYÚKOK, HOGY A JÁRVÁNY MIATT SEM KELLETT NAGYON LEÉPÍTENIÜK

G7.HU
Szerző: BUCSKY PÉTER
2021.05.03.


A hazai turizmus egészét alaposan megrengette a koronavírus-járvány, és az alól a termál- és gyógyfürdők sem kivételek. A fürdőket túlnyomórész az önkormányzatok tartják fenn, amelyeket a járvány mellett a kormány megszorításai és pénzelvonásai is súlyosan érintenek.

A termálfürdőket fenntartó települések eddig sokat kerestek ezeken a létesítményeken. 2019-ben 5,2 milliárd forint nyereséget termeltek az önkormányzati tulajdonú fürdők, de ezen felül az idegenforgalmi adón és a turizmusban érdekelt cégek iparűzési adóján keresztül még ennél is több adóbevételhez juthattak.

Az összes magyarországi fürdő 2019-ben 64,2 milliárd forint árbevétel mellett 5,6 milliárd forint üzemi eredmény ért el. A 2020-as év biztosan sokkal rosszabb lesz (ennek adatai még nem ismertek), az ágazat borítékolhatóan sokmilliárdos veszteséget fog elkönyvelni. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYFH) a 2019-es évet közel 18,4 milliárd forintos árbevétel mellett 4,2 milliárdos nyereséggel zárta, 2020-ban pedig várhatóan 6 milliárd forintos árbevétel mellett 3,6 milliárdos veszteséget szenved majd el.

Keveset lehet tudni arról, hogy a fürdőket összességében hogyan érinti a válság, ezért annak jártunk utána, hogy eddig hogyan gazdálkodtak. A Magyar Fürdőszövetség tagjainak pénzügyi adatait gyűjtöttük össze és ezeket elemeztük. Szerettük volna a szövetséget is megszólaltatni, de cikkünk megjelenéséig, azaz egy hónap alatt sem reagáltak kérdéseinkre.

A kimutatás alapján összesen 107 fürdőt üzemeltet 95 szervezet. A kisebb fürdőket azonban vagy önkormányzatok, vagy olyan önkormányzati cégek működtetik, amelyeknek nem ez a főtevékenysége, hanem például az egyes városok teljes kommunális szolgáltatásait vagy sporttevékenységeit működtetik. Ezért összesen 47 vállalkozást tudtunk az elemzéshez figyelembe venni...

HAJRÁ FRADI, HAJRÁ FUDAN!

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2021.05.03.


Orbán Viktor szombaton este a helyszínen tekintette meg az FTC-Mezőkövesd labdarúgó mérkőzést. Az eseményről beszámoló fotókon szabad szemmel is jól látható volt, hogy a miniszterelnök Kubatov Gáborral, az FTV elnökének társaságában érkezett a mérkőzésre. Orbán a fotókon maszkot viselt, Kubatov nem, de ennek történetünk szempontjából – legjobb tudomásunk szerint – nincs jelentősége. A miniszterelnök ezúttal a nép egyszerű gyermekeként a Fradinak szurkolt, de korábban volt már ő Újpest drukker, fotózták őt a debreceni futballsikerek idején DVSC sállal a nyakában, az pedig mindenki előtt köztudott, hogy a szíve – szűkebb pátriájából kifolyólag – Felcsútért és Fehérvárért dobog.


Ilyen sok minden megfér egy emberben, ettől teljesedik ki a személyiség. Hogy nem ragad le egy klubcímernél, vagy, teszem azt, egy ideológiánál. Utóbbit szintén meg lehet figyelni Orbán és a Fidesz esetében: míg korábban Free Tibet táblákkal tüntettek és tibeti zászlókat lengettek a Kína által elnyomott Tibet mellett, szimpátiatüntetésen, Orbán most a Kínai Népköztársaság diktátoraival barátkozik és magasról tesz arra, amit régebben fontosnak tartott hangoztatni: hogy tudniillik, az olaj ugyan keletről jön, de a szabadság nyugatról érkezik.

Látszólag elkalandoztunk az FTC-Mezőkövesd futballmeccsről, ami nem véletlen: a mérkőzésnek nem volt tétje. Az FTC már hetekkel korábban bebiztosította bajnoki címét, a Mezőkövesd pedig épp a múlt héten lélegezhetett fel, mert kiderült, hogy Tállai András államtitkárnak és az alföldi kisvárosnak jövőre is elsőosztályú csapata lesz...

LÉNÁRD RITA: MINDANNYIUNKNAK SZEMBE KELL NÉZNI A „LÁTHATATLAN ÁLDOZATOKKAL”

MEDICALONLINE
Szerző: Medical Online
2021.04.30.


Az elmaradt szűrések, az elvesztegetett „aranyórák” nyomán számos járulékos veszteséggel kell számolni az egészségügyben. Lénárd Rita, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke a „láthatatlan áldozatokról”, a kármentésről, és a társadalmi párbeszéd fontosságáról is beszélt a MedicalOnline-nak.


A MOK már tavaly áprilisban felhívta a figyelmet a járvány járulékos veszteségeire, azaz azokra az ellátatlanul maradt betegekre, akiknek egészségkárosodása származhatott a gondozás, gyógykezelés elmaradásából, vagy akár a halálukat is okozhatta, hogy nem jutottak időben segítséghez. Vannak adataik arról, mennyi lehet a veszteség?

Mi úgy mondjuk, hogy ezek a betegek a járvány „láthatatlan áldozatai”. Miután semmilyen adatot nem közölnek az elmaradt kezelésekről a hatóságok, csak a tapasztalatainkra, az egyes szakmai társaságok becsült adataira hagyatkozhatunk. Már a járvány első hullámában látni lehetett, hogy teljes lesz a káosz a nem Covid-betegek ellátásában, és magam is ezt tapasztaltam, amikor abbahagytam belgyógyászként a munkát. Csupán azzal, hogy a 65 év feletti szakorvosokat tavaly tavasszal visszahívták az ellátásból, szakrendelők teljes szakorvosgárdáit vonták ki a gyógyításból. Belgyógyászként akkor azt mondtam, hogy legalább öt év kell ahhoz, hogy behozzuk a lemaradást. És az ellátórendszer leterheltsége tavaly meg sem közelítette azt a mértéket, amit a harmadik hullámban tapasztalhattunk...

TGM AZ ATV BOJKOTTJÁRA SZÓLÍTOTT FEL, 2010 ÓTA EZ AZ ELSŐ TISZTA ELLENZÉKI HANG

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2021.05.03.


Tamás Gáspár Miklós filozófus az ATV teljes bojkottjára szólította fel a baloldali és liberális értelmiségieket és az ellenzéki pártok képviselőit is. Felszólította az ATV munkatársait, hogy mondjanak fel az ATV-ben, miután a magát csaló módon “ellenzékinek” nevező csatorna részt vett a Klubrádió hatalom általi legyilkolásában, és elfoglalta a Klubrádió frekvenciáját. TGM megszólalása 2010 óta az első morálisan értékelhető tiszta hang, amely az egykori demokratikus ellenzék attitűdjét idézi és Magyarország legjobb korszakainak szellemiségét támasztja fel. A felhívásra adott válasz eldöntheti Magyarország jövőjét.

Tamás Gáspár Miklós felszólítása azt üzeni, hogy nem lehet tovább korrumpálódni, minden erkölcsi értéket és elvszerű magatartást sutba vágni. Nem lehet tovább hátrálni és minden “hadállást” szó nélkül feladni. Elüldözték a CEU-t, kivégezték a Népszabadságot, legyilkolták az SZFE-t, szétverték az MTA-t, felszámolták az egyetemek autonómiáját és fideszes pártkatonák uralma alá helyezték őket. Mindent tudomásul vett az ellenzék, tudomásul vettek a demokratikus közösség tagjai. TGM most azt mondja, hogy elég volt, a Klubrádiót már nem szabad szó nélkül hagyni. Ebben pedig messzemenően igaza van...

„TISZTELT ÚJSÁGÍRÓ! KÉRÉSÉT NEM ENGEDÉLYEZEM!” – MA VAN A SAJTÓSZABADSÁG VILÁGNAPJA

TELEX
Szerzők: MUNK VERONIKA, DULL SZABOLCS
2021.05.03.


Május 3-a a nemzetközi sajtószabadság napja.

Magyarországon, bátran mondhatjuk, rossz bőrben van a szabad sajtó, hiszen az elmúlt tíz évben egyre csökkent a hatalmat korrekten ellenőrző szerkesztőségek száma, és egyre több az olyan újság, rádió és tévé, amelynek a tulajdonosai kötődnek a politikához, politikusokhoz.

A Riporterek Határok Nélkül szervezet Sajtószabadság mutatója évente értékeli 180 különböző ország sajtószabadságának állapotát. Magyarország – 14 évnyi folyamatos hanyatlás után – most a szomorú 92. helyen áll.

2006-ban még a tizedik helyen álltunk.

Ma nemcsak a magyar sajtót érik fájdalmas veszteségek, hanem a magyar emberek információhoz jutásának lehetőségei is folyamatosan csorbulnak. A szűkülő médiatér mindannyiunk szabadságát korlátozza, a demokráciát gyengíti, ezért határoztuk el: merünk nagyot álmodni, és egy nagy, független, szabad hírportált hozunk létre. Megírjuk a valóságot, hogy az olvasóknak lehessen véleményük róla.

Elvileg a magyar állam elkötelezett a tájékoztatás mellett, legalábbis Magyarország Alaptörvényében az szerepel, hogy az állam biztosítja a szabad tájékoztatás feltételeit, továbbá hogy elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét. Ennek ellenére a tájékoztatás és információhoz jutás szabadsága bizony sérül Magyarországon. Az állami, közfeladatokat ellátó személyek, szervezetek, testületek, minisztériumok, politikusok nagyon gyakran nem válaszolnak az újságírói megkeresésekre.

Egy példa, amiről korábban már írtunk: a Telex létezésének első száz napján

ötvenkét különböző megkeresést küldtünk magyar minisztériumoknak, és mindössze kilenc esetben kaptunk választ...


MÉSZÁROS LŐRINC A SAJÁT BANKJÁTÓL KAPOTT MEGAHITELLEL PÖRGETI TOVÁBB A COVID-BIZNISZÉT

MFOR.HU
Szerző: SZÉKELY SAROLTA
2021.05.03.


Tavaly év végén nyitott újabb üzletágak felé a felcsúti milliárdos. A hirtelen felfutott új biznisz azonban tovább szárnyalhat. A nagyívű tervek megvalósításához pár pármilliárdos bankkölcsön érkezett pont attól a banktól, mely az új tulajdonos, Mészáros Lőrinc érdekeltsége.


A koronavírus-járvány a felcsúti milliárdost egy korábban még számára ismeretlen terület, a magán-egészségügy felé terelte. Ahogy beszámoltunk róla, 2020. december 9-én két új társaságban szerzett magának tulajdonrészt. Mészáros Lőrinc a Gyógyító Magyarok Kft.-ben és a Fájdalom-ambulancia Kft.-ben egyaránt 24,7-24,7 százalékos részesedéssel rendelkezik Deák Gábor és a Momet Kft. mellett.

Még három hónap sem telt el azonban a tulajdonszerzést követően, de máris jelentős változások indultak el a szóban forgó társaságok életében...

TAVALY MÉG ELŐSZERETETTEL MÉRICSKÉLTE A KORMÁNY A HALÁLOZÁST, MOST MÁR NEM LÁTJA ÉRTELMÉT AZ ÖSSZEHASONLÍTÁSNAK

444.HU
Szerző: SZUROVECZ ILLÉS
2021.05.03.


Mióta rosszul festenek a covidos halálozási adatok, a kormány azt üzeni: nem érdemes összehasonlítani magunkat más országokkal, hiszen nem egyformán számolunk.


Tényleg vannak különbségek, de ez nem azt jelenti, hogy nincs értelme az összevetésnek.

Segítene a tisztánlátásban, ha leírnák, hogy készül a magyar statisztika. Az alapján, amit tudunk róla, nem különösebben lóg ki a sorból.

Akárhogy nézzük, a magyar halálozás nemzetközi szinten is nagyon magas volt a második hullámban.

Nemrég a kormány még emberéletekben mérte a járvány elleni védekezés sikerességét. Az eredményesen elfojtott első hullám végén Orbán Viktor Belgiummal, Olaszországgal, Spanyolországgal, Hollandiával, Svédországgal és Ausztriával példálózott, mint ahol lakosságarányosan többen haltak meg koronavírusban. Ősszel, a második hullám elején is ilyen összehasonlításokat tett.

A sokkal pusztítóbb második és harmadik hullám azonban rekordhalálozáshoz vezetett, így a korábbi kommunikáció tarthatatlanná vált. Egy ideig azt üzenték, nem az elmúlt hetek tendenciáit, hanem az összesített statisztikákat kell nézni, majd amikor ez is nagyon rossz képet festett az országról,

áttértek arra, hogy nincs is értelme összehasonlítani az országokat, hiszen mindenki máshogy könyveli el a halottakat.

Mostanra több mint 27 ezren haltak meg Magyarországon a járványban. Ez olyan, mintha egy év alatt eltűnt volna a térképről egy Jászberény méretű város, vagy ha kivennénk Budapestről az ötödik kerületet. Nincs még egy ország a világon, ahol lakosságarányosan ennyi covidos halottat regisztráltak volna...

OLAF-VIZSGÁLAT ÉS HÁZKUTATÁS UTÁN HIRTELEN VÉGE LETT A VIZSGÁLATNAK A KÉTSZER KIFIZETETT TANÁCSADÓ CÉGNÉL

24.HU
Szerző: SPIRK JÓZSEF
2021.05.03.


A magyar hatóságok röviddel a 2018-as parlamenti választás után megszüntették a Mészáros Lőrinc érdekeltségű cégek fontos pozícióit betöltő Antal Kadosa tulajdonában lévő Provital közbeszerzési tanácsadó cég elleni, és Tiborcz István egykori cégét is érintő nyomozást. A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával indított eljárás befejezéséről annak idején nem adtak hírt a hatóságok, arra csak most, a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának leveléből derült fény.

A Provital Zrt. és jogelődje, a Pro-Vital 2000 Kft. voltak egykoron a fideszes közbeszerzési piac királyai. Rengeteg önkormányzati tender és nagy országos projekt előkészítésében működött közre a cég, amelynek felfuttatása leginkább Homolya Róbert volt miniszterelnökségi államtitkár (jelenlegi MÁV-elnök) nevéhez köthető.

A Provital tevékenységére az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF is felfigyelt. Az uniós hivatalnokok már 2012-ben helyszíni ellenőrzést tartottak a cég irodáiban.

Homolya Róbert a Provital részvénytársággá alakítása előtt kiszállt a milliárdos tendereket is intéző cégből, de más vállalkozásokon keresztül alvállalkozóként továbbra is bent maradt egyes projektekben akkor is, amikor már a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, azaz a hazai uniós pénzelosztás csúcsszervezetének egyik vezetője volt. Az OLAF számára azonban még nyomósabb okot szolgáltatott a vizsgálatra az, hogy a Provital egyes önkormányzatoknál kétszer fizettethette ki a közreműködését...

ZÖLD KORMÁNYZÁS BERLINBEN? ERRE SZÁMÍTSON EURÓPA ÉS MAGYARORSZÁG

MÉRCE
Szerző: JÁVOR BENEDEK
2021.05.03.


Valóban feladták radikális vízióikat a Zöldek? Mit képviselnek gazdaságpolitikában és az európai integráció terén? Mit várhatna Európa és Orbán Viktor egy berlini zöld kormánytól? Jávor Benedek a kormányzásra készülő német Zöldekről szóló elemzésének első részében a Grüne sikereinek nemzetközi környezetét járta körül, és szó volt Annalena Baerbockról kancellárjelöltről is. Ebben a részben a Zöldek vezetését gyakran érő kritikákat vizsgáljuk meg, valamint azt, hogy mit jelentene egy zöld kancellárság Európának és Magyarországnak?
Ezek a zöldek már nem azok a Zöldek?


A sok évtizedes „fundi-realo” vitát a Zöldeken belül mára jórészt történelemnek tekintik. És ugyan se szeri, se száma azoknak a cikkeknek, amelyek arról szólnak, hogy ezek már nem a régi zöldek, elszakadtak a gyökereiktől és feladták a radikalizmust, a kép ennél sokkal összetettebb. Tény, hogy a főáramú politikai álláspontok és a Zöldek közti távolság az elmúlt években jelentősen csökkent. Ennek azonban legalább annyira a politikai centrum elmozdulása az oka, mint a Zöldek radikalizmusának enyhülése. Számos egykor radikálisnak tartott követelés, amit az ökopárt évtizedek óta hangoztat, és amely korábban heves ellenállásba ütközött a nagy politikai pártok részéről, mára a német politika sarokpontjává vált. Az egykor szélsőségesnek tartott zöld követelést az atomenergia kivezetéséről mára majdnem teljes konszenzus övezi, a végleges döntést a német atomerőművek bezárásról történetesen Angela Merkel CDU/CSU kormánya hozta meg 2011-ben.

Jelzésértékű, hogy az eredetileg a vörös-zöld koalíció által még 2002-ben elfogadott, erről szóló jogszabályt a CDU és személyesen Angela Merkel hevesen ellenezte, hogy aztán kevesebb mint 10 év múlva ő maga kezdje meg a végrehajtását. A Zöldek célkitűzése egy európai szintű, 2030-ig végigvitt 60 százalékos kibocsátáscsökkentésről még 2-3 évvel ezelőtt is irreális, gazdaságilag kivihetetlen abszurdnak számított. A Tiszta energia csomag 2016-2019 közötti európai parlamenti vitája során az Európai Tanács által korábban elfogadott, 40 százalékos kibocsátáscsökkentési cél érinthetetlen szent tehén volt, és általában tizedszázalékokon folyt a késhegyre menő vita. Hogy aztán a 2019-es EP-választáson elért zöld sikerek nyomán az Európai Bizottság váratlanul az év végén 55 százalékos 2030-as emissziós célt javasoljon az Európai Zöld Megállapodás (European Green Deal) keretében. A vonatkozó jogszabályt épp néhány hete hagyták véglegesen jóvá a társjogalkotók...

MEGÉRKEZETT A MÁJUSI KÁRTYADRÁGULÁS - ŐSZRE ÚJABB BANK KÉRHET PÉNZT A KÁRTYÁS VÁSÁRLÁSÉRT

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2021.05.03.


Május elsejétől emelte díjat a CIB, az Erste és az Unicredit is. Vészjósló lehet, hogy utóbbi bank jelezte, meddig tart nála a kártyás vásárlás akciós díjmentességének vége. Változott az OTP kondíciós listája is, de az az új szolgáltatásként megjelenő fizetési kérelem miatt történt.


Lassan megszokottá válik, hogy ha tavasz, akkor jön a számladrágulás. Az OTP március elsejétől szinte minden díját (közte a bankkártyákét is) 3,3 százalékkal emelte meg. Több olvasónk azt jelezte, hogy a Takarékbank az „egységesítés” jegyében (sok különálló takarékszövetkezetet olvasztottak be) csak jóval drágább számlacsomagot ajánlott fel neki a korábbinál. A K&H és a Raiffeisen április elsejétől emelt díjain.

Május elsején jött az újabb drágulás. Szinte minden díját emelte a CIB, az Erste és az Unicredit. Például a CIB-nél az egyszerű (elektronikus) bankkártya díja 4462 forintról 4609 forintra, a dombornyomotté 8292 forintról 8565 forintra nőtt. Az ATM használata mintegy 30 forinttal kerül többe. Az Ersténél (is) a számlaköltségek csak néhány forinttal lettek magasabbak, de a kártyás díjaknál már érzékelhetőbb a változás.

Az OTP-nél május elsejétől jelent meg új szolgáltatásként a fizetési kérelem (erről a lehetőségről részletesebben itt írtunk). Ez egyelőre díjmentes, később bankon belül 52, bankon kívül pedig 100 forintba kerül majd.Az MKB a már nem értékesített csomagjainak díját emelte május 1-jétől. Például a Praktika Fix havi díja 435 forintról 480 forintra nő. Többe kerülnek az átutalások, de a kártyás pénzfelvétel is. Elméletben itt is terhelné a tranzakciós illeték a kártyás vásárlást, de ezt a díjtételt a leírás szerint a bank nem alkalmazza...

A LEVÁLTHATATLAN HATALOM NEM LEGITIM - INTERJÚ HALMAI GÁBORRAL

ÉLET ÉS IRODALOM / INTERJÚ
Szerző: VÁRKONYI BENEDEK
2021.04.30.


Milyen kormány az és milyen emberek azok, akik csakis magukénak mondják a jövőt? Akik évtizedekre választanak vezető állami tisztségviselőket; akik sok-sok választási négy évet akarnak, mintha csakis ők lennének ebben az országban. A jogra hivatkoznak azok, akik – ha nekik úgy jobb – fittyet hánynak ezekre a jogokra. Jogállamot mondanak, de a bíróság által megítélt pénzt nem akarják megfizetni. Nagyratörő vágyak és kisszerű jellemek. A szabad választáshoz demokrácia kell, nem színlelt jogállam. Erre volna jó az alkotmány, de már az is magántulajdonban van. Halmai Gábor jogász nemzetközi tekintély. Az Európai Unió által alapított, firenzei székhelyű Európai Egyetem Intézet összehasonlító alkotmányjog-professzora. Tíz éve él külföldön, de továbbra is foglalkozik a magyar alkotmányos rendszerrel.


A huszadik században a Harmadik Birodalom utáni kor fontos tapasztalatokkal gazdagította a jogi világlátást. Meg kellett szüntetni egy jogtalan jogrendszert. Azóta hogyan látjuk, van valamilyen intézmény, fórum vagy instancia, amely az ilyen mérvű jogi visszaéléseket meg tudja akadályozni?

– Ilyen formulák léteztek a náci idők előtt is. Talán a legismertebb az angol Magna Chartában és a magyar Aranybullában egyaránt szereplő ellenállási záradék, amely a zsarnoki hatalommal szembeni akár erőszakos fellépés lehetőségét is biztosítja. De az alkotmányjog ismeri az alkotmányos forradalom intézményét, ami olyan alkotmányozást jelent, amely nem a meglévő alkotmányokban leírt alkotmányalkotási szabályok szerint megy végbe, és egészen új alkotmányos rendszert hoz létre. Általában azt mondja az irodalom, hogy az erőszak ilyenkor elengedhetetlen, de ismerünk olyan eseteket is, amikor nem alkalmaztak erőszakot, mégis alkotmányos forradalomról beszélünk. Formai szempontból még az is fontos, hogy ilyenkor legyen valamiféle alkotmányozógyűlés-szerűség...


NYITNAK A MAGYAR SZÁLLÁSHELYEK, DE A TURIZMUS EGY RÉSZE CSAK 2025-RE TÉRHET MAGÁHOZ

G7.HU
Szerző: STUBNYA BENCE
2021.05.03.


A Hegyalja úti Hotel Charles tulajdonosa, Szombati Károly tavaly március óta adja ki középtávon, kvázi albérletként a hotel 28 és 38 négyzetméter közötti apartmanjait. Amikor Szombatit a szálláshelyek nemrég bejelentett újranyitásáról kérdeztük, hogy meddig tervezi fenntartani a hotelpiacon egyébként kevesek által alkalmazott alternatív üzleti modellt, azt mondta, jelenleg július végéig lehet náluk lakást bérelni.

Szombati azonban nem számít arra, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkező belföldi vendégek nagyot dobnak a jelenleg nagyjából 70 százalékos foglaltságukon.

"Biztos vagyok benne, hogy külföldi turisták hiányában Budapest nem fog berobbanni, ezért ha most valaki akar bérelni, akkor 2,5 hónapra írjunk alá, és aztán idővel hosszabbítunk. Egyelőre arra számítok, hogy a középtávú kiadás és a korlátozott turistaforgalom párhuzamosan megy most majd még egy jó ideig"

– mondta...

„UNIÓS PÉNZESŐ ORBÁN HÍVEINEK”

KLUBRÁDIÓ
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2021.05.03.


A német Deutsche Welle és az osztrák Wiener Zeitung is ír arról, hogy az Orbán-kormány miként csatornáz be rendkívül komoly összegeket alapítványnak álcázott szervezetekbe, kivonva azokat a még meglévő kontroll alól is. Egyelőre zömében közel-keleti utazási egyezmények vannak a kínai és orosz vakcina elfogadásáról. Csernyánszky Judit lapszemléjében olvashatunk Jamie Lee Curtis színésznőről is, aki üzenetében magyarul köszöntötte az édesanyákat.


Vasárnap Instagram-oldalán magyarul köszöntötte az édesanyákat és emlékezett meg nagyanyjáról Jamie Lee Curtis színésznő, Tony Curtis lánya, aki most éppen Budapesten forgat a Borderland című film miatt. Régi képpel emlékezett, amelyen, mint írja, apai nagyanyja, a gyönyörű Helen Schwartz is látható. Hozzátette, minél többet forgat Magyarországon, annál jobban meghatja, amikor megérti, hogy az álmok milyen hatalmas távolságot képesek legyőzni. Neki is és minden magyar anyának boldog anyák napját kívánok. (Tegyük hozzá, Amerikában egy héttel később lesz anyák napja). Majd arról is ír Jamie Lee Curtis, hogy Tony sikereiért mennyit izgult az édesanyja, és reméli, hogy érte, unkájáért, déd- és ükunokájáért is így tenne. A befejezés is nagyon megejtő, úgy fogalmaz, az én kis városkámból, Mátészalkáról (ahonnan édesapja származik) szülővárosom, Los Angeles mindenkinek boldog anyák napját. Az utolsó három szót ráadásul magyarul írta.

84 millió dolláros hitelkeret-szerződést írt alá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszert pakisztáni kollégájával, Shah Mahmood Qureshivel. A hitelkeretet a magyar EximBank biztosítja. Sőt 50 millió dolláros kötöttsegélyhitel-programot is indít a magyar kormány azzal a céllal, hogy magyar cégek jelenhessenek meg a pakisztáni piacon - írja a Global Village Space nevű, Pakisztánnal foglalkozó portál. Részletesebben a szintén pakisztáni angol nyelvű Daily Times számol be a találkozóról. Itt említsük meg a Times of Oman hírportált, amely arról ad számot, hogy Ománnal 2023-ig, két évre szóló egyetemi ösztöndíjprogramról állapodott meg a magyar külügyminisztérium.

Folytatva rövid híreinket: akárcsak Szlovéniával, Bahreinnel is megállapodott a külügyi tárca, mindkét ország elfogadja beutazáshoz a Magyarországon használt oltóanyagokat – tudhatjuk meg a The Daily Tribune / News of Bahrein és a Total Slovenia News cikkéből. Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten kiadta a magyar diplomácia vezetőjének, hogy kössön minél több kétoldalú beutazási egyezményeket. A magyar kormányfő a kínai elnökkel tárgyalt a járványellenes együttműködésről – adta hírül a Reuters. Amely nem mellékesen megjegyzi, hogy 5 millió adag kínai vakcináról kötöttek szerződést, de a legnagyobb beszállító a Pfizer/BioNTech, amelytől több mint 10 millió adagot kap Magyarország.

A magyar nagykövet, Mátis Viktor a török Daily Sabah-nak adott nagyinterjút arról, miként lesz egyre kiterjedtebb és szorosabb a Magyar- és Törökország közti kapcsolat, példaként említette, hogy a két ország idén felső szintű stratégiai tanácsülést tart, Orbán és Recep Tayyip Erdogan török elnök vezetésével. Legalább a fél kormány kiutazik hamarosan Ankarába további üzleti egyezmények aláírására, és novemberben a Türk Tanács soron következő ülését tartják meg Isztambulban. Magyarország hatodik a világban és az első az Európai Unióban, amely török páncélos harcijárműveket vásárolt – büszkélkedik a nagykövet.

A Deutsche Welle pedig azt mutatja be, miként menekít ki Orbán Viktor rendkívül komoly összegeket alapítványnak álcázott szervezeti formát használva azok után, hogy a közvéleménykutatások egyelőre a – cikk szerint szélsőjobboldali – kormánypártok vereségét jósolják a következő választásokon. A Wiener Zeitung ugyanerről harsogó címben: „Uniós pénzeső Orbán híveinek”.

A sajtószabadság nemzetközi napja alkalmából a német Mitteldeutscher Rundfunk a Klubrádiót hozza fel eklatáns példaként arra, miként szorult vissza hazánkban a sajtószabadság. Szól arról is, hogy a nagyvárosi médiafogyasztó most már hajlandó pénzt áldozni a minőségi újságírásra. Vidéken azonban nem tudnak még mindig különbséget tenni a propaganda és a valós hírek között az emberek.

NYILVÁNOS VITÁRA HÍVJA ORBÁNT AZ ISMERT VALLÁSTÖRTÉNÉSZ: KI TUD TÖBBET MAGYARORSZÁGRÓL…?

HÍRKLIKK
Szerző: HARKAI PÉTER
2021.05.03.


A péntek reggeli miniszterelnöki rádiószózat nem kifejezetten egy makulátlan elme örök ragyogását bizonyította. Hogy mire számíthatunk az eljövendő időben a felsőoktatásban, arról Gábor György vallástörténészt, tanszékvezető egyetemi tanárt kérdeztük.


Miután pénteken reggel az ország miniszterelnöke közölte, hogy kiket óhajt az egyetemek élén és alapítványi vezetésében látni, Bayer Zsolt is azonnal megszólalt és kiadta az ukázt: például a Kende Ágnes-féléket kellene eltakarítani a felsőoktatásból. Az említett szociológusnak az a „bűne”, hogy szót emelt a roma gyerekek integrációja mellett. Te hogy látod, a pénteki Orbán-beszéd iránymutatását követően, az ellopott egyetemeken miként lehet majd felismerni a nemzeti érzelmű oktatókat? Esetleg egy fehér csukjáról?

– Itt talán még nem tartunk, de ebben sajnos csak reménykedhetünk. Bár Orbán azt is mondta, hogy „az egyetemek nemzeti intézmények, a nemzeti szuverenitás, öntudat, műveltség letéteményesei, nem akarja, hogy ezek globalista, a nemzeti karakterüket elvesztő intézmények legyenek, olyanokat akar a kuratóriumokban látni, akik ezzel a nemzeti szemlélettel rendelkeznek” stb....

TGM: LEVÉL A KLUBRÁDIÓNAK

KLUBRÁDIÓ
Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2021.05.02.


Kedves Klubrádió, szerkesztők, műsorvezetők, munkatársak, riportalanyok, betelefonálók és mindenekelőtt: hallgatók!

Mint tudják, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (s rajta keresztül az Orbán-kormány) méltánytalanul, a jog szellemével és betűjével ellentétesen megfosztotta az utolsó ellenzéki, rezsimfüggetlen rádiót az ismert, 92.9 MHz-es frekvenciától. Ezt a sok embert elérő csatornát a kormányzat az ATV csoporthoz tartozó, a Hit Gyülekezete által befolyásolt Spirit FM-nek juttatta. Miután a Klubrádió vidéki elérhetősége már rég megszűnt. A Klubrádió természetesen tiltakozott, a maradék nem kormányzati, nem radikálisan jobboldali sajtó is csóválta azt a néhány fejét.

De a közvélemény (noha szemlátomást nem tetszik neki ez az eljárás) ebben az ügyben is passzív maradt, ami a sok kudarc után nem érthetetlen.

Jellemző dolog, hogy a Media1 szerint a Klubrádió régi, jól ismert, szimbolikus jelentőségű frekvenciáját, a sokáig parlagon hevertetett 95.3-at a szélsőjobboldali, uszító (orbánista tulajdonban álló) Karc FM rádióállomás kapja meg, ami morális értelemben mindenképpen botrány.

A Klubrádió tiltakozása joggal emeli ki: az ATV csoport úgy szerezte meg a – szintén morális értelemben – rablott holmit, hogy közben azt a látszatot kelti (egy-két tévéműsorra hivatkozva), mintha ellenzéki, netán pártatlan médiavállalkozás lenne, holott működésének nagyobbik része – minden hozzáértő szerint – a magyarországi radikális jobboldal (a kormányzó erő) érdekeit szolgálja. Ha az ATV ellenzéki, netán pártatlan lenne, nem törekedett volna rá, hogy a Klubrádió frekvenciáját megszerezze – egyébként emberibb körülmények között konkurens kormánypárti rádió se pályázott volna a jogtalanul elkobzott frekvenciára, kollegiális, szakmai szolidaritásból és igazságérzetből, nem hogy az állítólag „ellenzéki” szaktársak.

Én már akkor szakítottam az ATV-vel (ezt írásban jeleztem a műsorvezetőnek, aki olykor meg szokott hívni az ATV-be), amikor először pályázott a Klubrádió ellenében a Klubrádió saját, bejáratott frekvenciájára, de ezt nem vertem nagydobra. De hogy az ATV most vetélytárs nélkül pályázik és mintegy „királyi adományként” elfogadja az Orbán-kormány kezéből a mástól elbirtokolt zsákmányt, meg kell szólalnom.

Indítványom nem eredeti, másoknak is eszükbe jutott már, de nagyobb a baj, nagyobb a szükség.

Azt javaslom, hogy a bármilyen értelemben ellenzékiek vagy függetlenek vagy pártatlanok (ez három külön kategória) egységesen bojkottálják az ATV csoport minden médiavállalkozásának minden adását. Az ott dolgozó újságírók és más munkatársak lehetőleg mondjanak föl.

Különösen vonatkozik ez a fölhívás – amelynek remélhetőleg foganatja lesz – értelmiségiekre, szakértőkre, közéleti szereplőkre, föllépő művészekre, akiknek ez csak kisebb kellemetlenség. Bonyolultabb a helyzete az ellenzéki politikusoknak, akiknek szükségük van a médiaszereplésekre a választási kampány megkezdésével (ami már megtörtént), hiszen őket főleg csak az ATV egy-két műsora engedi a nyilvánosság elé. Ez az ATV-nek csak ürügy, de az ellenzéki politikusoknak életszükséglet. Ezt megértem. De néha áldozatot kell hoznia az embernek az elveiért. Szerintem ellenzékiek nem szónokolhatnak az ATV-ben, mert ez az együttérzés megtagadása lenne a Klubrádióval és hallgatóival szemben.

Senkinek nem lenne szabad az ATV-vel együttműködnie, a jobboldaliaknak azért nem, mert az ebül szerzett jószágot nem illik használni még az ellenféllel szemben se, a mindenféle irányzatú ellenzékieknek meg elvből és politikai meggyőződésből. S ha erre azt mondják, hogy a balközép ellenzék se járt el másképpen a Simicska-médiákkal (azaz használta őket), akkor igazuk van. A múltban elkövetett hibát el kell ismerni, de nem lenne szabad megismételni.

Az ATV vezetőinek joguk van megváltoztatni politikai nézeteiket, elkötelezettségüket, szövetségeseiket. Ez csak rájuk tartozik. De együttműködni az antidemokratikus kormánnyal egyik szakmai-üzleti-politikai vetélytársuk tönkretételében: ez más. Ez megbocsáthatatlan.

Nem is bocsátja meg nekik a még oly fásult és kiábrándult demokratikus magyar közvélemény. Nem lehet ezek után úgy villogni az ATV képernyőjén, mintha nem történt volna semmi. Ugyanaz történt, mint a Népszabadsággal, a CEU-val, a Magyar Tudományos Akadémiával, az SZFÉ-vel és még számtalan autonóm intézménnyal, közülettel. A demokráciaellenes hatalom most a Klubrádióra sújtott le. Aki az ATV-ben nyilatkozik ezentúl (bármilyen színvonalasan), cinkosa lesz ennek a megvetendő akciónak. Egyértelmű, következetes, szívós, hosszan tartó bojkottra van szükség. Legalább addig, ameddig a Klubrádió vissza nem nyeri a frekvenciáját. Vagy még tovább.

Tamás Gáspár Miklós

ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI SZEMSZÖGBŐL

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2021.05.02.


Egyre többször kapunk megkeresést kutatásokba, pályázatokba, mikor valamilyen terület működésével kapcsolatban próbálnak elemezni, ötletelni, képbe kerülni.

Igen, ez a “képbe kerülni” megfogalmazás fedi leginkább azt, amiről most írni szeretnék.

Sokszor kapunk meghívást mi is konferenciákra, felkérnek előadásokra, amelyekből aztán tanulmánykötetek is készülnek. Többnyire itt van egy pont, amit próbálok jó előre tisztázni. Mert mindig kilógok a sorból, amikor előírják a formátumban, hogy a tanulmányok végén, és közben is, milyen módon jelezzem szakirodalmi hivatkozásokkal az állítások jogosságát. Én azonban ezt nem szeretném, mindig odaírom, az elején, hogy ez nem egy elméleti tanulmány, az “Igazgyöngy Alapítvány gyakorlati tapasztalatai alapján” íródik, amiben nem azt érzem feladatomnak, hogy a szakirodalommal alátámasszam a munkánkat, hanem, hogy leírjam, mit látunk, próbálunk a terepen a témához kötődve.

Ettől azonban rögtön “tudománytalanná” válik a dolog. Volt már, hogy a szerkesztő, mikor leadtam a szöveget, bekezdésenként beleszúrt egy-egy szakirodalmi alátámasztást, de mikor visszaküldte, kértem, hogy vegye ki belőle. Mert én nem akarok abban a szerepben tetszelegni, hogy ez tudományos tanulmány. Nem jelenti ez azt, hogy nem tanulok én is, és a munkatársaim is folyamatosan, hogy nem olvasunk szakirodalmat, csak mi nem a tudomány oldaláról szeretnénk hozzátenni ehhez az egészhez, hanem a terepi gyakorlat szemszögéből. És mivel a publikációk nem a mi, vagy az én szakmai előmenetelünknek a kötelező elemei, úgy szeretnénk ebben dolgozni, ahogy szerintünk a legjobb.

Mára már azt hiszem, elfogadják ezt azok, akik hozzánk fordulnak, sőt, talán épp ezért a hozzáállásért egyre gyakoribbak a megkeresések. Sok olyan egyetemi kapcsolatunk van, amiben érezzük, szükséges számukra, hogy a hallgatók a “valós élet” oldaláról is lássák, értsék azt, amit tanulnak. De még mindig nagyon sok kutatási interjú, elméleti elemzés, amit olvasok megerősíti bennem, hogy az elmélet és a gyakorlat nincs összhangban.

Persze ennek is több szegmense van. Mert van pl. a hatalmi pozícióból szerveződő elméleti háttér. Aminek a kiindulási pontja az, hogy annak, aki döntési helyzetben van, mi a fontos. Mivel a döntési helyzethez pénz is társul, így lesz ehhez, ha kell elméleti indoklás is, és gyakorlati megvalósulás is. Így mennek végig olyan projektek, amelyeket egyébként a szakma többsége nem tart jónak, sőt kifejezetten aggályosnak érez. De ez nem érdekli a döntéshozót, nála megszületik az elméleti iránymeghatározás, megtalálja hozzá a munkatársakat, akik elkészítik ehhez a szükséges tanulmányokat, majd megtörténik a tartalmi részletezés, és megy le az egész a gyakorlatba, a terepre.

Onnan meg már nincs visszaút. Onnan ugyanis a rendszer igazolja az elmélet állításait, a hatalmi indítású elméleteknek ugyanis sajátossága a megkérdőjelezhetetlenség. A kritika nem tartozik ebbe a sajátosan szerveződő menetbe. Mert ezek a dolgok mindig sikerre vannak ítélve. Bármilyen áron. A döntéshozóknak szánt megfelelni akarás oltárán pedig elvérzik egyfajta szakmaiság, és megerősödik egy másik típusú.

Sokszor alulmaradtam már, mikor próbáltam szólni a rendszeren belül…mert nem lehet szembe menni. Akkor ellenség szerepbe tolódik az ember pillanatok alatt. “Nem lenne baj azzal, amit csinál….csak rossz oldalon van.”-sommázta egyszer valaki. Mert ma csak az számít, melyik oldalon vagyunk. Velünk, vagy ellenünk. Köztes megoldás nem nagyon van.

Persze ennél sokkal bonyolultabb a helyzet. Mert az elmélet nemcsak ezen a ponton van távol a gyakorlattól, bár azt hiszem, sok elemében a hatalmi pozíció kavar be itt is. Ott vannak pl. a “ most erre van pályázati pénz” típusú projektek. Amiben elméleti és gyakorlati munka is is van. De az alapfelvetés nem jó fókuszú. Mert a gyakorlatból, a terepről látszik, hogy értelmetlen lesz ez is, mint annyi más. Az elméleti kidolgozás szintjéről nem látszanak a kockázatok, buktatók, de a terepről igen. Ám az elmélet már megvolt, arra a pillanatra már kész volt, mire a gyakorlatot bevonták, úgyhogy innen a reakció a következő: sajnos ezen már nem lehet változtatni. Már készen van a pályázati kiírás. Megy így, és kész.

Igen, ez talán jelzi azt is, hogy a gyakorlati rész nem olyan lényeges. Hiszen az csak egy megvalósító. A lényeg az nem itt, hanem ott van, ahol kitalálták, megfogalmazták, rendszerbe állították. Annak ezután úgy kell mennie. Ha nem úgy megy, akkor a hiba nyilván a megvalósítóban, a gyakorlatban lehet. Mivel a hibázásnak pénzügyi vonatkozása lehet, így nem fog hibázni senki… adminisztratívan minden rendben lesz.

Én biztosan tudom, látom, sok éve, hogy a terepről, a napi gyakorlatból nézve előre ki lehetne szűrni egy csomó felesleges munkát, feltérképezni egy sor kockázatot.

Próbálom egy példával megvilágítani az elmélet és a gyakorlat viszonyát. Ami nem is a rendszeren belüli, mert abban ez a terület most nincs fókuszban. Mármint az oktatási inklúzió.

Sok elméleti szakember megfogalmazza, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű, ám integrálható, vagy bármilyen tanulási nehézséggel, magatartási gonddal rendelkező gyerek jól oktatható lenne, megfelelő pedagógiai módszerekkel, differenciállással. Ez így van, egyet is ért vele mindenki. Ám könnyen ki lehet ezt mondani annak, aki ezt elméletben fogalmazza meg. Hogy kellene csinálnia azoknak, akik a szegregálódó vagy szegregált iskolák osztályaiban tanítanak. Akik szintén megtanulták, mennyire fontos a differenciálás…de a gyakorlatban nem megy. Nem úgy megy, ahogy azt tanulták. Mert a problémák már rég nem csak arról szólnak, hogy a gyerekek mások…hanem arról is, ahogy behozzák a társadalmi leszakadás összes problémáját az iskolába. És túl sokan vannak, akikkel egyénileg kellene foglalkozni.

Én, aki szintén hangoztatom az integrált/inkluzív oktatás fontosságát, én is tanítok szegregált osztályban. És álltam már nem egyszer eszköztelenül egy-egy szituációban, hiába tudtam, hogy kellene elméletben, sőt még módszertani tárházam is van….de egyszerűen nem bírtam megoldani a helyzetet. Ezért én nem mondom ki olyan könnyedén, hogy csak a pedagógusokon múlik. Mert a gyakorlatból tudom, milyen kihívásokkal kell megküzdeni, és azt is, hogy fényévekre vagyunk attól az ideális helyzettől, amiben az elméletben szépen leírható differenciálás működne. Ott, ahol minden gyerek kész problémahalmazt hoz be magával, ott, ahol a szülői háttér nem adott, ott képtelenség ezt megoldani. Ahhoz egy másféle szervezeti struktúra kellene, kiscsoportos foglalkozások, segítő szakemberek, az iskolaidő minden percében, és még akkor sem vagyok biztos abban, hogy minden gyerek megfelelően fejlődne. Mert van egy sor, az oktatás hatását leamortizáló tényező, amivel az iskola nem tud megbirkózni.

Ugyanilyen példákat tudnék mondani a szociális munka területéről is. A kritika megfogalmazódik persze felém is, akár a területhez kötődő elméleti szakemberektől is, olyanoktól persze, akik sosem fordultak meg nálunk. Akik szerint nem így kellene. “Nevetséges próbálkozás.” “Minden szakértelmet nélkülöző hírnév-hajhászás.” “Az ilyet irtani kellene, nem támogatni”. “Rasszista viszonyulás.”stb.

Az elmélet nagyon fontos. Mert olyan tudás van benne, ami történelmi távlatokba helyez problémamegoldásokat. Mert kísérletek vannak benne, melyekből azok, akik ehhez értenek, következtetéseket tudnak levonni, és rendszereket építeni. De ha társadalmi változásokat szeretnénk, muszáj lenne építeni a terepen dolgozók tapasztalataira is. De nem akkor, mikor kész az elméleti út. Hanem akkor, mikor a célmeghatározás formálódik.

Mert a terep nézőpontja is fontos. Mást mutat, mint akiknek viszonyulása efféléből táplálkozik: “Gyerekkoromban én is falun nőttem fel, és voltak roma osztálytársaim, tudom, mit beszélek”. Vagy: “Fiatal koromban én is ott kezdtem. Évekig dolgoztam szegregált iskolában. Nekem sikereim voltak velük is.” Esetleg: “Életem legcsodálatosabb időszaka volt, mikor pályakezdőként velük dolgozhattam.” “Én magam is onnan jöttem, nekem ne magyarázz, én tudom, hogy kell.” “Nemzetközi projektben dolgoztam, szakértője vagyok a témának. Én tudom, hogy kellene.”

De a probléma társadalmi beágyazottsága, vagyis annak időbeli változása is nagyon fontos. Én már nem tudom a 11 évvel ezelőtt elkezdett esélyteremtő terepi munkát a maival összehasonlítani. Pedig benne volt már előtte 10 év tapasztalata is, mire elkezdtük. Pl. azért nem, mert azóta iszonyúan megnőtt a feketezónában felépített életstratégiák száma, ami lépésenként döntötte be az elméletileg szépen felépített terveinket. Most a covid is változtatott, sok mindenen. De nekem pl. az már sincs benne rég a tudásbázisomban, mit tapasztaltam gyerekként, a roma osztálytársaimtól…sőt az sem, miként próbálkoztam pályakezdőként velük. Mert már megváltozott a világ. És változik, rendkívül gyors tempóban.

Az elmélethez sokat tudnának hozzátenni pedagógusok, szociális szakemberek, rendőrök, mindenki, akinek dolga van a leszakadókkal… Ők tudnák megmondani, mi, miért nem megy. Ha mernének persze őszintén beszélni. De azt ma már szinte senki sem meri.

Elmélet és gyakorlat. Egy-egy társadalmi problémára való ránézés távolról és közelről. A tudásokat kellene összeilleszteni, támadás nélkül, együttműködve.

Persze ehhez egy másfajta együttműködési kultúra kellene. Jó is lenne… vágyom erre is. Nagyon.

(fotó: Stiller Ákos)

SZABAD SZEMMEL: ORBÁNÉK, MINT NEMZETBIZTONSÁGI KOCKÁZAT: PEKING PUHÁN, MOSZKVA VAKCINÁVAL - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.05.03.


Közben pedig a cseh miniszterelnök megpróbálja lenyelni a közszolgálati médiát.


Yahoo/AP

Karácsony Gergely megismételte, hogy komoly nemzetbiztonsági kockázatot vet fel a múlt héten kötött stratégiai megállapodás, amelynek értelmében 2024-ben Budapesten jön létre a kínai Fudan Egyetem első lerakata az EU-n belül. Karácsony szerint a magyar politika folytán az ország a nagy keleti hatalmak előretölt bástyája lett az unióban. Ezzel egyetért Krekó Péter, a Political Capital igazgatója is, aki úgy látja: Peking puha eszközökkel igyekszik növelni befolyását, a többi közt oktatási programokkal és beruházásokkal. Ám ezáltal ajtó nyílik a kínai kémek előtt.

Mint mondta, az utóbbi években Magyarország ugródeszka lett az orosz és kínai hírszerzés számára, mert a magyar elhárítás nem hajlandó lépni. A budapesti amerikai Nagykövetség azonban fenntartásait hangoztatja a Fudan-projekt ellen, mivel a bizonyítékok azt támasztják alá, hogy Peking ily módon szokta kiterjeszteni csápjait, illetve elfojtani az intellektuális szabadságot.

Az utóbbi időben bekövetkezett változások egyébként azt mutatják, hogy Orbán próbál még jobban rátenyerelni a felsőoktatásra, miután szabályszerűen elűzte a CEU-t. Karácsonynak azonban más kifogása is van a kínai vonal ellen: szerint az egyetem létrehozásával kapcsolatos munkákat a kínaiak végzik, de a magyarok állják a cechet. Ám ilyen alapon ide lehetett volna csábítani a világ bármelyik egyetemét. De most egy olyan jön, amely a Kínai Kommunista Párt ideológiáját képviseli, a magyar adófizetőknek viszont milliárdokba kerül.

Der Standard

A salzburgi színművészképző illetékese teljes ostobaságnak minősíti, amit az SZFE kancellárja állít, hogy ti. ellentétes az iskola érdekeivel, valamint a magyar törvényekkel, ha külföldi szakintézmények, mint például a Mozarteum, átveszik a magyar hallgatók egy részét, miután a magyar kormány saját befolyása alá vonta a patinás egyetemet. Lepschy, aki a dramaturgia professzora, azt mondja, náluk minden további nélkül be tudják számítani a tanulmányokba a másutt szerzett tudást, a távlati cél, hogy az oktatás nemzetközi legyen. És jogilag teljesen rendben van, hogy az érintettek osztrák diplomát kapnak majd. Az a lényeg, hogy tudásszint megfeleljen a salzburgi tanintézet minőségi előírásainak, de hogy hol szerzik meg a kellő ismereteket, az másodlagos.

Ez jelenleg úgy áll, hogy Budapesten az iskola feladása után a Free-SZFE egyesület keretében on-line tanítják a hallgatókat, a tanárok ingyen dolgoznak, a költségeket adományokból állják. De szó van arról, hogy később magánegyetemmé alakulnak át, illetve amint enyhül a járvány, termet bérelnek és ott személyesen is megismertetik a diákokat a szakma rejtelmeivel.

Ezt elfogadja az az öt külföldi képzőhely, amely segítséget ajánlott. Az osztrákoknál a felvétel feltétele egy bemutatkozó beszélgetés, illetve egy vizsgamunka. Az egyik érintett, aki a mesterfokozatot már Salzburgban végzi, teljesen le van nyűgözve a külföldi szolidaritás láttán. Ugyanakkor fél attól, hogy mi várja, ha hazatér. Hiszen a hatalom megtorolhatja a későbbi szakmai pályafutás során, ha valaki hátat fordít az SZFÉ-nek.

Die Welt

A belorusz ellenzék vezetője attól tart, hogy az EU elmulasztotta a megfelelő pillanatot, mert tavaly ősszel sokkal világosabban kellett volna megfogalmaznia Lukasenko számára, hogy Európa a fehérorosz nép oldalán áll. Tyihanovszkaja, aki bebörtönzött férje helyett vette fel a harcot a diktátorral, és aki emiatt litvániai emigrációba kényszerült, annak azonban örül, hogy az unió továbbra is napirenden tartja a kérdést.

Nem véletlen persze, hiszen a karhatalom a tiltakozó megmozdulások során 35 ezer embert vett őrizetbe, a politikai foglyok száma meghaladja a 350-et. A tömegek azonban nem hátrálnak meg, mert öntudatra ébredtek, mondja a politikus. Nem fogadják el többé az erőszakot, a megaláztatást, az önkényuralmat. Ragaszkodnak emberi jogaikhoz.

A diktátor ezzel szemben meg van győződve arról, hogy változatlanul terrorizálni tud mindenkit, de már fogalma sincs a közhangulatról. Tyihanovszkaja szerint Putyinnak távol kell tartania magát a viszálytól, mellesleg tudnivaló, hogy az elnök és belorusz kollégája ki nem állhatják egymást, ám a hatalom érdekében úgy tesznek, mintha kölcsönösen támogatnák egymást. Moszkva azonban nem megy bele, hogy Lukasenko a nép követelésére lépjen vissza. De Európának és az USÁ-nak éppen az a feladata, hogy politikailag és gazdaságilag elszigetelje a diktátort.

Jó volna, ha bebizonyosodna, hogy a demokráciák számára az emberi jog nem csupán üres szólam, hanem hajlandók küzdeni is a védelmében. Az augusztusi választás után valódi szolidaritási hullám indult be, a Nyugat nagy része nem ismerte el, hogy a lebonyolítás tisztességes volt és szankciókat hozott az államfő ellen.

De ha Lukasenko egy nap hajlandó lesz tárgyalni az ellenzékkel, akkor abba bele kell vonni a Kremlt, továbbá a lakosság, a civilek képviselőit is. Az elsődleges feltétel azonban, hogy engedje szabadon mindazokat, akiket politikai okokból vetett tömlöcbe – hangsúlyozta a politikus.

New York Times

Szlovákia az ékes példa arra, miként próbálja Oroszország megosztani Európát a Szputnyik V-vel. Hiszen majdnem ráment a koalíció, azaz az orosz vakcinadiplomácia igen jelentős mellékhatással járt. Az erősen nyugatbarát pozsonyi kormány őrlődött aközött, hogy kiutat találjon az egészségügyi válságból, ugyanakkor tiszteletben tartsa az európai szabályokat.

Azt továbbra sem lehet tudni, hogy hatékony-e az orosz készítmény – szakértők szerint igen – csakhogy erre nincs bizonyíték, mert Moszkva nem adja át a szükséges dokumentációt az unió illetékes hatóságának. A kért anyagoknak a háromnegyede vagy nem jött meg, vagy hiányos. De Szlovákiát éppen azért szemelte ki, hogy ily módon kibővítse mindezidáig szűk hídfőjét a földrészen. Hiszen még a magyaroknak is csupán a 4 %-a hajlandó beoltatni magát a készítménnyel, mellesleg az EU-n belül sehol másutt nem adják be senkinek sem a szert.

De az azért jól jött volna Moszkvának, ha a kétmillió adag megvásárlására ráment volna a szlovák kormány. Ezért már akkor megindította kampányát, amikor Matovics még igen messze volt a rendeléstől, amint azt egyértelműen alátámasztják a Szlovák Biztonságpolitikai Intézet kutatásai. Maga a miniszterelnök azt mondja, neki úgy jutott eszébe a vétel, hogy látta a magyar példát, és éppen Orbán volt az, aki megteremtette számára a kapcsolatot az oroszokkal. Azt azonban tagadja, hogy Putyinék kihasználták volna geopolitikai céljaikra.

A pozsonyi külügyi tárca államminisztere szerint lehet, hogy a Kreml nem a szlovák kormány megbuktatására hajtott, de miután évek óta igyekszik éket verni az európai országok közé a szankciók miatt, tapsolt volna örömében, ha Szlovákiában bedől a hatalom. Egyébként az orosz szállítmány első része még mindig Kassán van egy raktárban, viszont az orosz fél már visszautalta a teljes vételárat.

ARD

Csehországban a nagy napilapok már Babis miniszterelnök konszernjének a kezén vannak, de most megy a harc a a közmédia bekebelezéséért is. A cél, hogy szájkosarat rakjanak rá, lehetőleg még az őszi választások előtt. Ebben igencsak jeleskedik az állami tévé felügyelő bizottságának elnöke, aki szerint az intézmény elfogult jelentéseket sugároz, boszorkányüldözést folytat kormánypolitikusok ellen és nem a nemzeti érdekeket képviseli, hanem inkább Brüsszel hangjaként szólal meg.

Matocha valóságos hadjáratot indított az televízió elnöke ellen és a parlamentben csendes többség támogatja. Ugyanakkor egy sokat megélt riporternő azt nehezményezi, hogy egyre kevésbé tehetnek fel kritikus kérdéseket. Ám hogy a politika fokozódó befolyása hová vezet, azt jól látni a magyaroknál, lengyeleknél és szlovákoknál, ahol a közmédiát már az állam szócsövének lehet tekinteni.

A tévé első embere pedig arról beszél, hogy a politika érzékeli: milyen bizalmat érdemelt ki az elfogulatlan tájékoztatás és most azt akarja, hogy legyen részrehajló. De ez képtelenség, mert a hitelesség éppen a függetlenségből fakad.

LÁZÁR: NEM LÉTEZIK OLYAN EMBER, AKITŐL ÉN MEGIJEDNÉK VAGY FÉLNÉK

TELEX
Szerzők: BÍRÓ MARIANNA, LENGYEL-SZABÓ PÉTER, SOMOGYI PÉTER, BŐDEY JÁNOS
2021.05.03.



Elmentünk egy napra a választókerületébe Lázár Jánossal, a Fidesz Csongrád megyei országgyűlési képviselőjével, aki noha a kormányzásból 2018-ban kivonult – egyesek szerint inkább kiesett –, ma kormánybiztosként mégis gigantikus vidéki projekteket felügyel. A Telex stábja Lázárral bejutott a mezőhegyesi ménesbirtok különböző egységeibe, valamint a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő tramtrain elkészült városi vonalára is, ahol már javában folyik a tesztüzem az őszi átadás előtt. A hosszú találkozás lehetőséget adott ugyanakkor arra, hogy olyan kérdéseket is feltegyünk egy fideszes politikusnak, amelyekre évek óta nem volt lehetőség a magyar politikai nyilvánosság szűkre szabott keretei között...