2019. február 13., szerda

MATOLCSY A ROSSZ MINTÁK TERJESZTŐJE

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2019.02.13.


„Matolcsy György nem csak a NER része, annak egyben építőanyaga is, Orbánnak egy olyan embere, akivel mer és tud együtt álmodni” – mondta a Hírklikknek Petschnig Mária Zita. A közgazdászt annak kapcsán kérdeztük, hogy Orbán Viktor bejelentette a már korábban is több mint sejtett döntését: ismét Matolcsyt fogja javasolni a Magyar Nemzeti Bank elnöki tisztére.

Matolcsy György hat évre szóló jegybank elnöki megbízatása 2019. március 3-án szűnik meg, s mint mi is beszámoltunk róla, Orbán már kérte is Kövér László házelnököt, hogy intézkedjen Matolcsy meghallgatásáról az Országgyűlés gazdasági bizottságában. Ezt követően fogja hivatalosan is javasolni őt Áder János köztársasági elnöknek.

Milyen pozitív dolgok kötődnek Matolcsy Györgyhöz, jegybankelnöki minőségében – kérdeztük Petschnig Mária Zitát, aki ugyan ironikus felsorolásba kezdett, de valódi pozitívumot is említett. Azt, hogy tavaly nyáron a Magyar Nemzeti Bank előállt egy jó versenyképességi elemzéssel és javaslattal (180 lépés a magyar gazdaság fenntartható felzárkózásáért), amelyben kemény belső bírálatok voltak, persze finom megfogalmazással. „Kár, hogy utóbb kivették belőle a gerincét, miként az is, hogy kevés figyelmet kapott az anyag” – mondta a közgazdász, aki ennél jóval több, a Matolcsy-érához köthető lépést sorolt...

A NEMZET BIZTONSÁGA

HUPPA
Szerző: FÁBIÁN ANDRÁS
2019.02.13.


Demeter Márta szép asszony. Ezt szögezzük le mindjárt az elején. Nem, mintha az ügyhöz ennek bármi köze lenne. Ámbár elképzelhetőnek tartok néhány kikosarazást képviselői körökben, pár beszólást és arra adott csattanós választ, ami bosszúállásra sarkall egy két bugrist a pártállami oldalon. A magyar parlament egyébként is tele van ilyen taplókkal, jól el tudom képzelni a szituációt.

Nem, mintha az ügyhöz ennek bármi köze lenne. Persze, tudunk olyan esetekről, amikor tiszteletreméltó képviselő urak át-átjártak a szomszédos Hotel Perisdentbe, bájos hostessek kéjszolgáltatásait igénybe veendő. Gerendás József és Répás Lajos urak tudnának erről mesélni, meg azok a kapcsolataik, akik az Alkotmányvédelmi Hivatalban feldolgozták a szállodában keletkezett hanganyagokat. Ezekből az esetekből nem lett nemzetbiztonsági skandalum.

Tudunk aztán olyan képviselőről, akit alig tudtak a nemzetbiztonsági szakemberek kimenteni egy ausztriai melegbárból. Még fiatalkorú megrontása is szóba került. Erről itt olvashatunk bővebben, leginkább a kommenteket böngészgetve.

Egy másikat egy belvárosi szórakozóhely konyhai hátsó kijáratán kellett a rendőröknek kimenekítenie egy razzia alkalmával, fejére csuklyát és abroszt borítva, kábítószertől bódult állapotban. Azóta is köztudott róla, hogy a kemény drogok rabja, a Kettős Mérce részletesen tudósított az estről. Deutsch Tamás perelte be Juhász Pétert, mert a nemzetbiztonságot veszélyeztető szenvedélyéről többször kritikusan nyilatkozott. Deutsch a bíróságon vesztett, a droggal folytatott csatájában sem nyert. Idéznék pár sort az ügyet elemző cikkből:

Hogyan lehetséges az, hogy Deutschot ebben az ügyben megvédte a mentelmi joga, miközben 18 éves srácokat sittelnek le, amiért elszívtak egy jó eséllyel teljesen ártalmatlan füves cigit? Vajon visszavonul-e Deutsch Tamás egy ilyen – nagyon úgy tűnik – hazugság után a politikából? És abbahagyja-e végre a Fidesz a drogfogyasztók üldözését, az egészségünkre veszélyes szerek üldözése helyett?

Itt sincs és nem is volt azonban helye a nemzetbiztonság veszélyeztetését vizionáló okvetetlenkedéseknek.

A magyar miniszterelnököt számtalan esetben fotózták, említették együtt kétes hírű magyar és külföldi illetőkkel, mondjuk ki nyíltan bűnözőkkel, terrorista-gyanús kapcsolatokkal rendelkező személyekkel. Volt köztük piti alvilági magyar csirkefogó, máig is tiszteletbeli konzul és nagystílű, nemzetközi körözés alatt álló, multimilliárdos arab „fáraó”. Utóbbi még a család üzlettársaként, Pénztáros Lőrinc vendéglátójaként is szerepelt a lapokban. Megcsodálhattuk a luxusjachtot is, rajta a tehetséges gázszerelővel. Mindez azonban nem igényelt nemzetbiztonsági átvilágítást, nyilván, mert úgy gondolták az illetékes szakemberek, hogy egy miniszterelnököt nem lehet megzsarolni. Pharaon állítólag már meg is halt. A miniszterelnök úr meg egyébként is tud vigyázni magára.

Különben is: hogy venné ki magát?! Átvilágítani Orbán Viktort, akinek a haza minden előtt! Még a feltételezés is abszurd! Soha nem világították át, miért pont most tennének ilyet, amikor az illető éppen miniszterelnök. Nem tudom a KGB hajdani kiváló hírszerző tisztje, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin mit gondolhat ugyanerről a témáról.

Az éremnek persze mindig van egy harmadik oldala. Ezt Komlós Jánostól tanulhattuk meg a televízió hőskorában, bizonyára sokan emlékszünk még rá. Komlós államvédelmi tisztként kezdte a karrierjét, később lett csak újságíró és humorista. Mondják, hogy nagy dumás pali volt. Az a hír járta róla szakmai berkekben, hogy ha jártában-keltében leszólított valakit az utcán, leült vele az árokparton beszélgetni, az illető már úgy kelt fel onnan, hogy valamilyen alapon – hazafias, terhelő vagy anyagi – be volt szervezve. Akár volt valami a füle mögött, akár nem. Ennyit arról, hogy mennyi kell ahhoz, hogy valakit rábírjanak az együttműködésre, ha nagyon akarják.

Akkoriban ilyen, a maihoz hasonló mértékű állami korrupció elképzelhetetlen volt. Akit rajtakaptak, azt keményen megmérték. Manapság, úgy tűnik, ennek semmiféle nemzetbiztonsági kockázata nincs. Legalábbis kormányzati és állampárti szinten senkit nem vegzálnak ilyesmi miatt, legfeljebb néhány rebellis ellenzéki léhűtőt, aki nem akart beállni a sorba. Nem kell sokat gondolkodni, ha az ember példát keres, itt van mindjárt Kósa Lajos esete a csengeri szépasszonnyal. Az idős anyukájáról és az ő egyre növekvő vállalkozói tevékenységéről már nem is beszélve. Ez a Lajos például a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elnöke, és fel sem merül, hogy kockázatos lenne őt ott foglalkoztatni, államtitkok garmadának birtokában. Szólni kellene tán Rogánról és az ő letelepedési kötvényeiről, az országba becsempészett, nem ritkán kétes tízezrekről is...

TÍZ ÉV ALATT 55 MILLIÓ LEHET CSALÁDTÁMOGATÁSBÓL

INDEX
Szerző: STUBNYA BENCE
2019.02.12.


Megpróbáltuk kiszámolni, hogy mekkora az a legnagyobb összeg, amit a régebbi és az újonnan bejelentett családtámogatások igénybevételével össze lehet szedni, és bőven 50 millió feletti összeg jött ki. Ezért cserébe persze nem elég négy gyereket szülni, még jól is kell keresni a gyerekvállalás előtt.

Négy gyerek esetén már csaknem 55 millió forint állami támogatást kaphat egy nő Magyarországon idén júliust követően, miután életbe léptek az Orbán Viktor által vasárnap bejelentett új családpolitikai intézkedések.

Megpróbáltunk elképzelni egy olyan hipotetikus esetet, amiben egy magyar nő a hozzáférhető legtöbb családtámogatást veszi fel. Mivel a magyar családtámogatási rendszer a magasabb jövedelmű középosztálynak kedvez, ehhez egy olyan fiatal nőt kellett elképzelnünk, aki diplomás, és az egyetem befejezése után három évet dolgozik, majd az ezt követő nyolc évben szül négy gyereket.

Ez utóbbi kitétel azért fontos, mert az újonnan bejelentett intézkedések közül az egyik fontos pont a kizárólag nők által felvehető fiatal házasok életkezdési támogatása, amihez viszont három év munkaviszony szükséges...

DEMOGRÁFIAI CSAPDA: VALÓS MEGOLDÁS HELYETT ISMÉT A MÉZESMADZAGOT VÁLASZTOTTA ORBÁN VIKTOR

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2019.02.12.


Végre érdemi problémát vetett fel Orbán Viktor idei évértékelőjén, ám a kormánya által nyújtott segítség aligha állítja meg népességfogyást. A hét pontban összefoglalt akcióterv azonban arra mindenképpen jó lesz a Fidesznek, hogy közpénzből kampányolhasson vele a közelgő uniós választás előtt. Orbán a népéért aggódó államférfiként aposztrofálhatja ismét magát, ám a valóságban ismét a gazdagoknak nyújtott segítséget, a szegények tömegeit pedig az út szélén hagyta.

Ahogy sejteni lehetett, a nemzeti konzultációs felvezetés után Orbán Viktor a népességfogyás megállítására kidolgozott tervvel lépett porondra szokásos évértékelőjén. Arra mindenképpen jó volt neki ez a bejelentés, hogy ismét ő artikulálhatja a közbeszédet, a készülődő sztrájkok, a rabszolgatörvény elfogadása miatti felháborodás már nem tölti meg az úgynevezett ellenzéki sajtó címlapjait sem. Ez utóbbiak azzal, hogy darabokra szedik Orbán tervét, legalább kicsit mérsékelik azt az eufóriát, amit a röpködő milliók váltottak ki a csodaváró magyarokból.

Pedig ezúttal is inkább kampányfogásról, mint valós megoldási javaslatról beszélhetünk, ahogy ezt korábban is megszokhattuk a Nemzeti Együttműködés Rendszerétől. Nyilván nincs mindenkinek ideje és energiája arra, hogy utánaszámoljon, illetve utána olvasson a népességfogyás témakörének, illetve annak, hogy mit várhatunk ennek fényében a Fidesz megoldási javaslatától, ezért röviden vázolunk néhány fontos tudnivalót:

A népességcsökkenés Magyarországon a 20. század első kétharmadában nem jelentett különösebb fejtörést az ország tudósainak és politikusainak. A század elején még bőven 10 százalék fölött volt a természetes szaporodási arány, ami egy átmeneti visszaesést követően az ’50-es években ismét jellemző tendencia lett. 1980 volt az utolsó év, amikor az ország lakossága, még ha nagyon kis arányban is (0,3) növekedett. A következő évtől kezdve napjainkig minden esztendőben apadt a népesség, amire már akkoriban többen igyekeztek felhívni a döntéshozók figyelmét. Közel 40 éve tehát permanensen csökken az ország lakossága, amit a 2000-es évek elejétől az is tetéz, hogy fiatalok százezrei mentek külföldre a jobb megélhetés reményében...

ÚJABB RÉSZLETEK LÁTTAK NAPVILÁGOT AZ ORBÁN-ÍGÉRETBŐL: KAMATOSTUL KÉRIK VISSZA AZ ASSZONYHITELT, HA NEM JÖN A BABA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: VARGA DÓRA
2019.02.13.


Korántsem minden 40 év alatti feleségnek jár az Orbán Viktor által beígért kamatmentes hitel: csak azok élhetnek a lehetőséggel, akik gyereket is szülnek. Az egyáltalán nem lényegtelen részleteket mintha menetközben találná ki a kormány.

Újabb részletek derültek ki miniszterelnök által a fiatal házasoknak beígért kedvezményes hitellel kapcsolatban. Ezek alapján úgy tűnik, - az első bejelentésekkel ellentétben - a kölcsön nem jár majd minden 40 év alatti feleségnek, csupán azoknak, akik gyermeket is szülnek. A pontos feltételek azonban még mindig nem teljesen tiszták. Orbán Viktor vasárnapi évértékelőjén még csupán arról beszélt: a 40 év alatti nők, akik először házasodnak, 10 millió forint kedvezményes kölcsönt kapnak. Novák Katalin, családügyi államtitkár hétfői sajtótájékoztatóján ezt azzal egészítette ki: kamatmentes hitelprogramról van szó, amely július 1-től indul, és csupán 3 évig lehet hozzá csatlakozni. Azt is elmondta: akinek július 1. után születik gyermeke, annak hiteltörlesztését felfüggesztik. A második gyermek után harmadrészben, a harmadik gyermek után teljes egészében elengedik a tartozást. Szavaiból azonban nem volt egyértelmű: a gyermekszülés a hitel felvételének vagy csak a törlesztés felfüggesztésének és elengedésének feltétele-e. 

Rákérdeztünk ezért az Emberi Erőforrások Minisztériumánál (Emmi), a sajtóosztálytól azonban továbbra sem kaptunk egyértelmű választ. Azt írták: „a 10 millió forintos kamatmentes kölcsönt minden olyan 18-40 év közötti, első házasságában élő nő igényelheti, aki minimum 3 éves munka- vagy felsőoktatási jogviszonnyal rendelkezik, és 2019. július 1. után újonnan vállalt gyermeke születik. Ez a lehetőség várhatóan júliustól lép életbe és 2022 év végéig lesz elérhető.” Ez alapján tehát úgy tűnik, a kamatmentes hitel egyáltalán nem jár majd minden 40 év alatti feleségnek, csak azoknak, akik gyermeket is szülnek...

BÜNTETÉSBŐL A TENYÉSZTÉSI CÉLOKRA BEVÁSÁROLT MAGYAROKNAK IS A SZÜLEIM FIZETIK A SZAPORODÁSÁT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- VENDÉG BLOG
Szerző: Mirtill
2019.02.13.


kelemen.mikes@netkavezoabujdosokhoz.tekirdag.tr

Tárgy: Lemez

Mikes Mirtill: E-mail Rodostóba

A legutóbbi (a bakelitos) levelemre való reagálásából ítélve – ha jót akarok kendnek, márpedig jót akarok – csak annyit tudok megszeppenve kinyögni, hogy ha Istent ismer, akkor az ég szerelmére haza ne jöjjön. Mert az igaz, hogy én félrebeszélek (megesik), de hogy ráadásul kend még félre is érti, az csak egy rokonok között is előforduló picuri skandalum, nem törik tőle csontja senkinek.

Hanem. Itt most, amikor éppen a Világpolitikai Tényező, akihez kormányfők dörgölőznek naponta, hátha behívná őket is a jótékony sötét lepel mögé néhány trükköt tanulni, mondjuk a nagyüzemi úrtenyésztési technológiáról, veszélyes letüdőzni a ködös ígéretekkel gondosan takart közelmúltat. Mert nálunk ez így megy. Például egy év, egy pillanat, egy bekezdés. Értéke ennyi. „Az úgy volt, hogy majd ÉN megmondom hogyan lesz!”...
...

A BOSSZÚPORNÓ, AZ EGY NAGYON JÓ BOSSZÚ

ABCÚG BLOG
Szerző: ZSILÁK SZILVIA
2019.02.12.


A bosszúpornó ma már világméretű jelenség. A párkapcsolati erőszak e modern formájával Magyarországon is egyre több fiatal nő érintett, az igazságszolgáltatás azonban az egészről mégsem akar tudomást venni. Az elkövetők így komoly retorziók nélkül szórhatják teli az internetet az exbarátnőjük intim felvételeivel. A jogalkotás csak a kiskorúakat védi megfelelően, a felnőtt áldozatok esetén a bosszúpornó nem egy komolyan vett bűncselekmény, pedig hosszú időre tönkreteheti a nők életét. Az érintettek még a feljelentéstől is vonakodnak, mert félnek attól, hogy hány rendőr, ügyész fog a felvételeken csámcsogni, és hogy mennyire fogják őket hibáztatni.

Egyre jobban terjed, mégis tabusított

A bosszúpornó (revenge porn) főleg nők és lányok ellen elkövetett erőszak egy olyan formája, ami a könnyen hozzáférhető kamerák és az internet segítségével egyre több fiatal életét keseríti meg. Akinek nem ismerős a fogalom, a bosszúpornó olyan szexvideót vagy fotót takar, amit az egyik fél a másik hozzájárulása nélkül, bosszúból tesz közzé az interneten. A probléma jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy külön elnevezés született a jelenségre. Igaz, a név az ilyen esetek bosszú funkcióját domborítja ki, de a felvételek a párkapcsolaton belüli fenyegetést és kontrollt is ugyanúgy szolgálhatják, hiszen “ha elhagysz, bármikor kirakhatom a felvételeket az internetre”.

A bosszúpornót sehol a világon nem lehet megúszni, Magyarországon is egyre gyakoribb eszköze a bántalmazásnak, de mivel szexualitással kapcsolatos, ezért erősen tabusított témának számít itthon – mondja Halász Sári, aki egyéni tanácsadóként foglalkozik szexuális erőszakok áldozataival. Az elkövetők kezében pedig többnyire nem csak ez az egy eszköz található, hiszen a bántalmazás egy szisztematikusan felépített rendszer, ami éveken vagy hónapokon keresztül is fennállhat. Ezentúl a bosszúpornó nem csak szexuális, hanem például gazdasági erőszak is, hiszen a felvételek miatt az áldozat akár a munkáját is elveszítheti. Volt olyan eset, hogy egy tanárnak a diákjai látták a felvételeit, de álláskereséskor sem jönnek jól a néhol saját névvel és címmel ellátott képek...

JÓREGGELT EURÓPA


JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2019.02.12.


Mutatok valamit, ami két törékeny és illékony "anyagból" van, fényből és hangból, és szilárd meggyőződésem szerint mégis örök, mint egy épület, egy szobor, egy festmény, mint kőben a megkövesült csigaház. Amiért érdemes élni, ahová el lehet menekülni legalább kis időre ebből a hétköznapi förtelemből. 
Említettem többször, különféle társaságokban különféle okos emberekkel végigvitatkoztam az életemet arról, mi számít alkotásnak és miért nem lehet alkotás az előadás, a megjelenítés. Azaz miért nem lehet soha egyenértékű a színészi munka a drámaíró alkotásával (a színházi rendezőről nem is beszélve). És miért lehet a legtöbb esetben a filmrendező (azaz a képíró) alkotó, olykor még akkor is, ha nem szerzői filmről van szó. Ha nem bánják, ebben most nem mélyednék el, mint az élet csaknem minden területén, itt is legföljebb kérdéseim vannak és nem definícióim, kétségeim és nem állításaim - persze hogy mindenekelőtt az alkotást kellene meghatározni, tudomásom szerint még ez sem sikerült soha senkinek igazán megnyugtatóan.
A muzsikus más. Eszmélésnyi korom óta babonás rémülettel tekintek rájuk, valószínűleg nem véletlen, hogy elég sok hangszeren tudok valamennyire játszani, annyira izgatott mindig, hogy mit tudnak ők, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy semmilyen hangszeren nem játszom még elfogadhatóan sem (na jó, egyet kivéve, meg esetleg még három másikon úgy, hogy nem fáj hallgatni). A muzsikust én alkotónak tartom. Pedig ezzel magamnak mondok ellent, mert az alkotás a zeneszerzőé, de valahogyan mégis. Na jó, legjobb, ha most rögtön beismerem, nem tudom, miért. Nem azért, mert a zene valami misztikus dolog, aminek az írását is külön meg kell tanulni, mert különben nem jutunk hozzá - történetesen tudok partitúrát olvasni, hallom is, amit olvasok (félreértés ne essék, nem úgy, mint Beethoven vagy Mozart), ebben szerintem még nincs semmi különös. Talán inkább arról van szó, hogy egy zeneműnek nincs teste az előadó tevékenysége nélkül. Egy drámát el lehet olvasni és el lehet képzelni, egy szimfóniát nem. A karmester is csak akkor jeleníti élővé a zenekari művet, amikor odaáll a zenekar elé, és elkezdi előcsalni a hangokat a hangszerekből, amíg lejátssza zongorán a partitúrát, addig csak valami vékony, majdnem testetlen vázlatot kap. De így van ez egy szólószonáta esetében is, mindig, amíg a megalkotott művet a muzsikus újra nem alkotja.
Eleget bizonytalankodtam, lássuk, miért tettem. Ez itt az alanti felvételen egy világválogatott. Nem hiszem, hogy van még ehhez fogható. Készült egy film 1969-ben a Pisztráng-ötös előadására érkező muzsikusokról. Hogy mit lehet tudni a már akkor is nagy nevű zenészekről, a 21 éves Pinchas Zukermanról, a 24 éves Jacqueline du Préről és Itzhak Perlmanról, a 27 éves Daniel Barenboimról és a legidősebb, addig karmesterként már nagynevű, de bőgősként szinte ismeretlen 32 éves Zubin Mehtáról. Azt hiszem, annak is érdemes végignéznie, aki nem tud angolul, a játékosság, ahogyan ezek az ifjú emberek élnek néhány perccel az előadás előtt a színpad mögötti próbateremben, önmagában is érthető.
Hadd adjak azért a jobb megértéshez némi fogódzót. Mindjárt a film elején látható Zukerman, amint hangszerek, közelebbről hegedűk és brácsák között válogat. A hangszerek tulajdonosa, akivel megbeszéli a benyomásait Charles Beare, korunk egyik leghíresebb hegedű szakértője, számos hihetetlenül értékes hangszer tulajdonosa, a Beare-család legifjabb tagja. Európa másik legnevesebb hegedű szakértő családjának, a Reményi Mihály alapította készítő és restaurátor famíliának akkori tagját személyesen ismertem az ötvenes évek elején, egyszer egy Guadagnini-hegedűt vittünk hozzá a Majakovszkij (Király) utcai műhelybe, akkor mondta az ugyancsak Európa-hírű műkereskedő nagybátyámnak, hogy ilyen még a londoni Beare-éknek sincs, akiket persze ő személyesen ismert - fészbukul ez azt jelenti, hogy Beare-éket megjelölhetném ismerősnek. Zukerman különben azon kevesek közé tartozik, akik hegedűn és brácsán egyformán kiválóak - nem olyan természetes ám ez, a két hangszer között nagyobb a különbség, mint azt első pillantásra gondolnánk. Nem azért, mert a brácsa kottáját alt-kulcsban írják, a hegedűjét meg violinban, ezek olvasásának váltogatása valamire való zenésznek nem okozhat gondot, hanem a fogások hossza, a húrok vastagsága (az ujjnak nagyobb felületet kell lefognia, a vibrátó is szélesebb) és hangolása, a hegedűhöz mért kvint eltérés mind olyan különbség, amit a muzsikusok nem nagyon szeretnek - egy brácsás általában könnyebben vált hegedűre, mint fordítva.
A film 9 perc 50 másodpercénél hallhatnak valami - sajnos nagyon rövid - különlegeset: Perlman (a hegedűs) játssza hihetetlenül tökéletesen csellón Rimszkij Korszakov bravúrdarabját, az eredetileg zongorára és hegedűre írt Dongót, Zubin Mehta pedig a bőgőn lényegében improvizálva kíséri, ilyen szólamot a zeneszerző nem írt. Aztán 10:40-nél (még a hajók képe alatt) megszólal Perlman hegedűje, és egy ismert koncertslágert kezd játszani Stéphane Grappelli, az akkor már világhírű jazzhegedűs stílusában: Csajkovszkij Hegedűversenyének 3. tételét, a helyszínre váltó képen megjelenik Jacqueline du Pré, amint a csellóját pengeti, a hang egy igazi jazzbőgőt idéz, a lány arca meg tökéletes paródiája a koncentráló bőgősnek.
Aztán elkezdődik a Pisztráng-ötös, a zeneirodalom egyik legpikánsabb kamaradarabja, Schubert játékosságának bizonyítéka és a kritikusok által folyton emlegetett komorságának cáfolata, humorának és iróniájának magával ragadó megjelenése. Csak egy apróságot ajánlok még a figyelmükbe, ami talán nem általánosan ismert: a 3. (Scherzo) tétel lezárását figyeljék, hogyan idézi (majd' azt mondtam, karikírozza) Beethoven 7. szimfóniájának (ugyancsak A-dúr) scherzóját.
Nézzék, hallgassák.

ELKÉSZÜLT ORBÁN VIKTOR ÉVÉRTÉKELŐJÉNEK HIVATALOS MAGYAR FORDÍTÁSA

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2019.02.12.


Több mint 24 órás megfeszített munka után elkészült a miniszterelnök évértékelő beszédének magyar fordítása. A teljes szöveget szó szerint tesszük közzé.

Barátaim, csapjunk bele a lecsóba: a látszat csal, a valóság már régóta nem létezik. Ami annak látszik, csupán illúzió. Higgyetek nekem, hogy én is hihessek magamban. Mert néha még előfordul, hogy röhögök magamon, főleg akkor, amikor azt látom, ami van. Szerencsére, ez nem túl gyakran fordul elő velem. Mert akkor nem bírnám ki saját magamat.

Azokat meg pláne nem, akikkel körül vagyok véve. Csupa megbízható emberrel vettem körül magam. Azért vettem magam körül velük, hogy védjenek és erősítsenek a hitemben. Mert nekem hitem van, és meggyőződésem. De főleg pénzem, és hatalmam.

Ismertek engem, tudjátok, ki vagyok. Az, akinek mutatom magam. Mondhatok bármit, ti tapsoltok nekem, felállva. Felálltok, mert tiszteltek, tapsoltok, mert féltek tőlem. És közben lopva körülnéztek, látja-e valaki, hogy tapsoltok rendesen.

Nem mertek nem tapsolni. Kiöltem belőletek a merszet, ami soha nem is volt bennetek. Azt gondoljátok magatokról, hogy szabadságszeretők vagytok, és én nem akarlak megingatni benneteket ebben a hitetekben. Egy frászt vagytok ti szabadságszeretők. Féltek a szabadságtól, barátaim. Azt szeretitek, amikor egy erős, gondoskodó állam gondolkodik helyettetek. Megállítja a határon az inflációt, elveszi tőletek a javaitokat, hogy azoknak, akik ezt megérdemlik, visszaadjon belőle valamit. Kinek többet, kinek kevesebbet, sokaknak még keveset se.

Nem leszek gyarmat, abcúg Soros, nem engedünk Sargentini nyomásának! Dögöljenek meg a brüsszeli bürokraták! Kertelés nélkül mondom mindezt, őszintén, bele a szemetekbe, mert én még sohasem hazudtam nektek.

Ha akarnék, sem tudnék hazudni, mert az nem könnyű. Olvassatok barátaim, klasszikusokat. Esterházyt, például, ő már megírt minden mondatot. Például ezt: kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot.

Higgyetek nekem, higgyetek bennem, mert én is hinni szeretnék magamban. Nemrégiben megnéztem egy beszédemet, utána felálltam, és hosszasan tapsoltam. Még skandáltam is a saját nevemet. Meg azt, hogy Éljen!

Féltem akkor magamtól.

De nektek nem kell tőlem félnetek. Nektek az a dolgotok, hogy higgyetek bennem. Ha nem tudtok hinni, legalább tegyetek úgy. Nekem az is elég, ha rám szavaztok. Lojalitásból, haszonlesésből – nem fogom megkérdezni senkitől.

Nem érdekel, mert nem érdekeltek. A lé a lényeg, hogy abból minél több legyen. Hajráf Magyarország, hajráf magyarok!

ORBÁN GYEREKEKET VESZ, A NŐK PÉNZÉRT SZÜLNEK, A GYEREK HITELFEDEZET

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.02.12.


Éppen annyi hitelt ad Orbán minden 40 év alatti nőnek az első házasságakor, amennyi az illegális béranyaság ára. Tízmillió forintért vállalnak magyarok béranyaságot, ugyanennyit fizet most Orbán. Ez más szempontból egy jogosulatlan pénzintézeti tevékenység, egy állam által nyújtott hitel, amelynek fedezete a gyerek. Gyerekkel kell fizetni, végülis Orbán gyerekeket vásárol. Majdnem olyan, mintha gyerekkereskedő lenne, a különbség annyi, hogy a gyerek annál a nőnél marad, aki a pénzért szülte. A pénzt akkor könnyű visszafizetni, ha minél több gyereket szül. Eltárgyiasítja a gyermeket, az anya-gyerek kapcsolatot, az új életet, súlyosan sérti a születendő gyermek emberi méltóságát. Különbség van ugyanis a családi állami támogatás és a hitelfedezet között. Az is különbség, ha az állam a szeretetből, boldogságból megszületett gyermekek nevelési költségeihez hozzájárul, és az is más, ha a nők azért kapnak pénzt, hogy szüljenek.

Az látszik, hogy nagy a baj, amelyet maga okozott, két végénél égetve a népességcsökkenés gyertyáját: egyik oldalról olyan országot teremtett, ahonnan immár egymillió ember távozott, másik oldalról a hazát kiárulta Finkelsteinnek, aki kitalálta a Soros-ellenes kampányt és a bevándorlóellenességet, ezért nem lehet a kiesett munkaerőt bevándorlókkal pótolni. Orbán azt hazudja a magyaroknak, hogy Magyarország nem lesz keverék ország, miközben már évszázadok óta az. 150 éves török uralom, Habsburg elnyomás, német bevonulás, szovjet megszállás, kitelepítések, betelepítések sokasága, a sok nemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchiáról nem beszélve. Hazugság az is, hogy ez ártott volna vagy megváltoztatta volna a magyar vallást, identitást, kultúrát.

Orbán embertenyészetet hoz létre, bölcsödéket építtet hozzá, beállítja a nagymamákat dadának, a lakásokról gondoskodik a jelzáloghitelek csökkentésével. Még arra is van gondja, hogy a banda lopásáról ebben az ügyletben is gondoskodjon: valamelyik stróman vagy az Orbán-család egyik saját lábán álló vérszívója már intézi, hogy áttérjen a hétszemélyes autók forgalmazására, amit Orbán közpénzen vesz a nagycsládosoknak ettől a kijelölt forgalmazótól, aki egy ismert, szorgalmas, “vállalkozó kedvű magyar” lesz, hacsak nem ő maga “Mészáros” néven. Mert a lopás nélkül betegségi tüneteket produkálna, arra szüksége van az egészsége megőrzéséhez.

Az is jellemző, hogy miközben Orbán nem látja biztosítottnak, hogy elég rabszolga dolgozik a német autógyárakban és a fideszes strómanok cégeiben, de azért a pénzt sajnálja a csóró magyar emberektől. Mert ezek az összegek, amelyekkel ő gyerekeket rendelő nepper a leszegényített és kiszolgáltatott magyar nőkkel szemben, nevetségesek. Arra valók, hogy belerántsák a nőket egy adórabszolgaságba, és abból csak szüléssel tudjanak kikeveredni, de hatékony segítséget nem jelent egy többgyermekes család megélhetéséhez. Mi tízmillió forint? Ennek érzékeltetésre legjobb referencia, ha Mészáros Lőrinc nevén kilopott vagyonhoz mérjük ezt az összeget...

NINCS KÖZMUNKÁS, NINCS SAVANYÍTÁS - VÉGÜKET JÁRJÁK A KÖZSÉGI CÉGEK

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: VAS ANDRÁS
2019.02.13.


Bajban vannak azok a falvak, ahol a közmunkások hasznos foglalkoztatása miatt vállalkozni kezdett az önkormányzat: az embereket mára felszívta a piac, így községi cégek sora halódik.

– Több tízmilliót költöttünk rá, most mégis be kellett zárnunk – mondta az alsóbogáti betonlap- és viacolor-gyártó üzemről a település polgármestere, Süle Tibor. – Nem maradt ember, aki dolgozzon. A valamivel több, mint kétszáz lakosú somogyi zsákfalu húsz kilométerre fekszik Kaposvártól, s bár ez elvileg nem nagy távolság, a gazdaságilag nem túl erős somogyi megyeszékhely mégsem tudta felszívni a helyi munkaerőt. Mivel a munkanélküliség aránya a csúcsidőkben húsz százalék körül járt, a közmunkaprogram beindulásával az önkormányzat belátta, ennyi embert nem lehet árokpart-tisztításra és utcasepregetésre beállítani, így fejlesztésekbe kezdett. Pályázatokból létrehozták az üzemet, ahol a férfiak kaptak értelmes munkát, az asszonyok pedig a település földjein dolgozhattak, fóliasátraztak, a termést nagy részét pedig le is savanyították.

– Volt, hogy 26 embernek kellett munkát adnom – folytatta Süle Tibor. – De még egy éve is 17-en voltak a programban. Most tíz emberrel számolhatok, a többieknek sikerült elhelyezkedniük a versenyszférában. Miközben beszélgettünk, a faluvezető megmutatta a savanyítót és a raktárt, ahol hordókban és felcímkézett üvegekben sorakoztak a falu termékei. Molnárné Farkas Tünde éppen pakolt, az előbb szolgált ki egy vásárlót. Az épületből kiszűrődő káposztaillat két férfit csalt az ajtóhoz, tavaly ilyenkor még betonlapot gyártottak, most már csak pakolnak. A községháza mögötti területen halmokban állt az alapanyag, egyelőre nem tudni, mikor indulhat újra a gyártás.

– Ha véletlenül lesz új emberem – tárta szét a kezét a polgármester. – De erre egyelőre nem sok esélyt látok.

Az országos munkaerőhiány ugyanis azokat is felszívja, akik eddig nem kellettek a cégeknek. Alsóbogátról sokan Németországba vagy Ausztriába mentek dolgozni, mások Győrbe vagy Székesfehérvárra, de már a kaposvári cégeknek sem tűnik olyan messzinek a falu.

– Annak örülök, hogy a többség el tudott helyezkedni, hiszen végre normális pénzt keresnek, nem 54 ezer forintot – jegyezte meg a polgármester. – Viszont a falu sokat veszít. Nincs elegendő ember, a betonlapgyárat már bezártuk, és gazdálkodni is csak kisebb területen tudunk, így persze a savanyítóba is kevesebb jut. Pedig erre is több tízmilliót áldoztunk éveken át, mire létrehoztuk a rendszert. 

A somogyi falu problémája messze nem egyedi...

MI VÁRHATÓ A MÁSODIK AMERIKAI-ÉSZAK-KOREAI TALÁLKOZÓTÓL?

DANUBE INSTITUTE
Szerző: Danube Institute
2019.02.13.


„Hogy én mit várok a találkozótól? Azt, hogy Donald Trump fogja Amerika régi Észak-Koreával kapcsolatos forgatókönyvét, és az egész világ szeme láttára égeti el.” Harry J. Kazianis, a National Interest főszerkesztője és Korea Tanulmányok Központjának új igazgatója fejti ki véleményét, mi várható a közelgő csúcstalálkozótól.

Kazianis szerint ahhoz, hogy valóban véget érjen az évtizedek óta húzódó kvázi-konfliktus a két nemzet között, radikális ötletre van szükség: szerinte Trumpnak kellene magához venni a vezetést, ami magában foglalná, hogy új megközelítésből szemlélje a koreai helyzetet, és végre elhagyja a washingtoni politikai elit és a korábbi adminisztrációkat jellemző hozzáállást.

Hiszen szerinte éppen ez a politikai magatartás vezetett oda, hogy a két vezető közötti találkozó egy jó ideig lehetetlennek tűnt. Annak idején Kazianis lekicsinylette a találkozót, sőt, nem is hitte, hogy egyáltalán megvalósulhat; illetve egy Phenjannak tett szívességként látta, ami arra volt jó, hogy legitimizáljon egy olyan vezetőt, aki semmiképpen nem érdemel ilyen elbánást...

ELTÜNTETNÉ A NULLÁS BANKSZÁMLÁKAT A JEGYBANK - MNB: ESETLEG JÓ LENNE ELTÖRÖLNI A LAKOSSÁGOT SÚJTÓ TRANZAKCIÓS ILLETÉKET

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.02.13.


Minden hazai lakossági fogyasztó számára alapszolgáltatásként kellene biztosítani a jövőben, hogy a havi számlavezetési díj megfizetése ellenében korlátlan számú és összegű átutalást indíthasson – olvasható egy jegybanki kiadványban. Ezzel azonban alighanem teljesen eltűnnének a magyarok által igen kedvelt havidíjmentes számlacsomagok.

A magyar lakossági ügyfelek jövedelemarányos pénzforgalmi költsége európai összehasonlításban a tranzakciós illetéket kiszűrve is kimagasló – állapították meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján megjelent tanulmányban. Az MNB több mint 1300 banki számlacsomagról rendelkezik részletes adatokkal, a mostani elemzéshez ebből azokra figyeltek, melyeket legalább 20 ezren használnak. Ezzel a módszerrel 11 bank 57 számlacsomagját vették górcső alá. Az ezeket igénybe vevő 4,75 millió ügyfél a teljes lakossági ügyfélkör több mint 75 százalékát teszi ki.

Az összehasonlíthatóság érdekében három fogyasztói profilt határoztak meg (az Azénpénzem.hu számlakalkulátorában is használt módszerhez hasonlóan) eltérő jövedelmi viszonyokkal és fizetési szokásokkal. Ugyanezt tették 11 európai uniós országból 60 számlacsomag esetén is. Mint megállapították: a magyar lakossági ügyfelek relatív havi pénzforgalmi díjterhei valamennyi vizsgált országnál magasabbak mindhárom fogyasztói profil esetében (a táblázatba foglalt adatokat itt nézheti meg)...

AZ ÖREGEDÉS MESTERSÉGE

ÉLET ÉS IRODALOM / FEUILLETON
Szerző: MAGYAR LÁSZLÓ ANDRÁS
2019.02.08.



Az öregedés első és legkorábbi jele az, ha fiatalabbnak szeretnénk látszani. Fontos tudnunk, hogy erre csak igen körültekintően törekedhetünk. Az olyan öregedő ember ugyanis, aki kozmetikával, plasztikai műtétekkel, divatos fiatalos ruhaviselettel, sporttal, aktivitással próbálja lenyűgözni környezetét, többnyire nevetségessé válik. Ha azonban semmiképpen nem tudjuk elkerülni, hogy efféle késztetéseinknek eleget tegyünk, legjobb, ha környezetünkkel azonnal közöljük, hogy a divatos ruhát valamelyik hozzá nem értő rokonunktól kaptuk ajándékba vagy örököltük, s hogy magunktól soha nem vettünk volna ilyesmit. Ha festjük a hajunkat, panaszoljuk el, hogy erre gyermekünk, férjünk stb. kényszerített akaratunk ellenére. Még hatásosabb, ha gúnyos megjegyzéseket teszünk küllemünkre. Ha pedig sportolunk, azonnal tudatnunk kell a világgal, hogy erre megszokásból, orvosi előírásra vagy ízületi panaszaink miatt fanyalodtunk. Kirándulás vagy teniszezés közben folyamatosan nyögjünk és kérdezzük azt, hogy „mikor ülünk már le”? Ezt könnyű lesz kivitelezni, mert tényleg erre gondolunk.

Az ember előtt két választás áll, vagy megöregszik, vagy előbb meghal. Mindez valójában nem is választás kérdése, hanem inkább a sorsé, hiszen a halál csak igen ritkán következik be szándékoltan. Ha viszont nem halunk meg időben, és egyszer sor kerül az öregedésre, nem mindegy, hogyan öregszik meg az ember.

A helyes öregedésnek hatalmas szakirodalma van, amely az ókor óta mindmáig virágzik: görögül makrobiotikáknak hívják az efféle tanmeséket. Csakhogy a makrobiotika tudománya téves feltételezésre épült. Azt tanítja vagy igyekszik tanítani, hogyan nyújtható meg a fiatal kor, hogyan odázható el az öregséggel járó romlás. Holott a fiatalkor nem nyújtható meg és az öregedés nem odázható el soha. Öregkorunkat sajnos előbb-utóbb át kell élnünk. Az öregedés azonban nem megy magától: olyan ars vagy tekhné, vagyis e szavak eredeti értelme szerint mesterség, amelynek fogásait igen lassan és fáradságosan, nagyjából 50–60 év alatt lehet csak, legalábbis részben elsajátítani.

Az öregedés kétségkívül rossz dolog, ennek ellenére, még amíg fiatalok vagyunk, és képesek a tanulásra, meg kell ismernünk fogásait és trükkjeit. Az effajta trükkök és fogások bemutatása ennek az írásnak a célja...


AZ ÖRÖMKÉNT MEGÉLT HAZATÉRÉS

HATÁRÁTKELŐ 
Szerző: Határátkelő / Józsué
2019.02.13.


Sok határátkelő megy ki pénzt keresni külföldre, sokan tervezgetik azt is, hogy az összegyűjtött pénzt majd Magyarországon fektetik be – már kérdés, hogy ez közülük hányaknak sikerül. A mai poszt szerzőjének, Józsuének igen.

„Több év németországi munka után visszatérőként (na, nem úgy, mint DiCaprio, aki a Titanicban még direkt nem akart túlélni azon az 50 m²-es deszkán) hébe-hóba elolvasok külföldi munkavállalással vagy hazatérésekkel kapcsolatos sztorikat.

Nem csak a ti blogotokba futok bele, egyéb írások vagy videók is szemem elé kerülnek. Azt persze nem mondanám, hogy hiper-tájékozott lennék, szóval statisztikai szempontból biztosan nem ütöm meg a mérvadó véleményalkotó szintjét.

Pár gondolat ennek ellenére kikívánkozik belőlem, mert számomra szinte az összes írás és egyéb bejegyzés esszenciája egy olyan kis fűszeres csuporban csapódik le, amire nem az van írva, hogy kakukkfű vagy bazsalikom, hanem az, hogy keserűség.

Kétségeim vannak afelől, hogy ez mennyire indokolt és hogy mennyire gerjesztődik ez a nézőpont azáltal, hogy ritkábban szólalnak meg azok, akik elégedetten jöttek haza. Talán kevesebben vannak ők, de ha örökké csak ugyanazt a narratívát olvassuk, akkor úgy járunk, mint a kétharmaddal…

Örömként éltem meg a hazatérést

Nem azt éltem át a kint-létem és a hazajövetelem során, amiket a fórumokon olvasok. Igen, leírom, hogy sikerként, örömként éltem meg, hogy több évnyi külföldi lét után hazajöttem, működik a vállalkozásom és szívesen vagyok itthon, megmaradtak a régi barátaim és lettek újak is.

Természetesen megvoltak a nehézségeim Németországban, de közben értek pozitív élmények is. Hiányzott a család, hiányoztak a barátok, de céllal mentem ki és azt megvalósítottam.

Szert tettem anyagi javakra, melyeket nem költöttem el kint. (Oké, vettem egy használt autót, mert muszáj volt. De nem 10.000 €-sat újabb hitelből, csak azért, hogy otthon villogni lehessen vele.) Igyekeztem megfontolt gazdasági és szakmai döntéseket hozni...

AZ ORBÁN-REZSIM ÉPPEN BEVALLJA, HOGY FEL AKARJA SZÁMOLNI AZ ALAPKUTATÁST MAGYARORSZÁGON

ÖRÜLÜNK, VINCENT? BLOG
Szerző: jotunder
2019.02.12.


Parragh László főrezsimszolga, iparkamarai elnök interjút adott az azonnali.hu-nak. Én most nem arról fogok írni, hogy milyen csinos fajvédelmi tézist rakott le az asztalra ez az izé, pedig az sem ártana. Az alapkutatásokról mondta el a kormányzati véleményt.

Parragh: Nem véletlen, hogy az MTA-ban mindig csábulnak az alapkutatás irányába. Ott nem a kutatási eredmény fizikai megvalósítása a cél, hanem valami nagy dolog felfedezése, amire meg mint ország vagyunk picik.

azonnali.hu: Eszerint támogatja Palkovics László innovációügyi minisztert az MTA kutatóintézeteinek megszüntetésében?

Parragh: Messzemenőkig.

Nem véletlen...Ez egy elmebeteg. Igazi elmebeteg.

Parragh: Például a japánok mostanában minimálisan foglalkoznak alapkutatással, mert azokat megveszik.

A japánok a teljes K+F kiadásuknak kisebb részét költik alapkutatása, mint az Egyesült Államok az alapkutatási szuperhatalom. Ott 19 százalék az alapkutatás aránya, Japánban meg 13 százalék. Igenám, de a Japán K+F kiadás a harmadik a világon, csak az amerikaiak és a kínaiak előzik meg őket, a GDP-jük 3.15 százalékát költik K+F-re. Igen, a japán tudósok panaszkodnak, hogy relatíve kevesebbet költ rájuk a kormányzat, de azért összességében igen sokat, és az elitjük félelmetesen erős. Minimálisan foglalkoznak..... Kifejezetten természettudományból a ARWU listán a nyolcadik a University of Tokyo és a huszonegyedik a University of Kyoto. A legelső húszban nem-amerikai egyetem összesen öt van...

ÖSSZENŐ, AMI ÖSSZETARTOZIK: AZ ORBÁNNAL FENNÁLLÓ POLITIKAI ROKONSÁG FONTOSABB AZ AMERIKAI ELNÖKNEK, MINT A MAGYAR DEMOKRÁCIA - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2019.02.13.


- Kína megköszönte, amiért Szíjjártó "független, tárgyilagos és elfogulatlan módon kiállt Pompeo ellenében a Huawei mellett 

- Az EU és a Néppárt vezetői intenzíven hallgatnak, noha évértekelőjében Orbán megint vastagon az unió képére mászott

- Európa ébredj, mert végveszélyben vagy a populisták miatt, a Néppárt pedig szégyellheti magát! - üzeni Soros György

Washington Post

Bőven van politika az amerikai külügyminiszter mostani, közép-európai látogatása mögött., hiszen Pompeo Budapesten és Varsóban két olyan kormánnyal ült, illetve ül le, amelyik tüske az EU szemében. Bírálók szerint Orbán, Kaczynski, valamint nyugati szélsőjobbos vezetők ihletet adnak a földrészen az új, illiberális élcsapatnak, amely nagy előretörésre készül a májusi EP-választásokon. Idehaza a Fidesz uralmának lopakodó tekintélyelvűsége odavezetett, hogy a Freedom House értékelése alapján az ország immár csupán részlegesen szabad demokráciának számít. Így olyan államokkal került egy sorba, mint Zimbabwe és Pakisztán.

A vendég azt közölte a magyar fővárosban, hogy megvitatja a házigazdákkal a vitatott politikát, ám többször is rokonszenvét nyilvánította ki az Orbán által szorgalmazott nacionalista tömb iránt. Pl. amikor az év végén Brüsszelben ünnepelte azokat az országokat, amelyek helyreállítják szuverenitásukat, ugyanakkor figyelmeztetett minden kormányt, hogy lakosságuk érdekeit helyezzék az EU-bürokraták szándékai elé. Kijelentését alighanem nagy örömmel vették Budapesten. Szíjjártó hétfőn kifejtette a közös sajtótájékoztatón, hogy a két vezetést összeköti a hazafias politika, a határok és a keresztény örökség védelme. Ez a szál valószínűleg fontosabb a Fehér Ház számára, mint az, hogy a magyar fél flörtöl a Kremllel, engedi, hogy a Huawei jelentős pozíciókat építsen ki a piacon, továbbá módszeresen visszaszorítja a független sajtót és a civil társadalmat.

Európai illetékeseknek felfordul a gyomruk, amikor azt látják, hogy Trump olyanokat emel fel magához, mint Orbán, akit éveken át került az Obama-kormányzat. Elemzők arra figyelmeztetnek, hogy ily módon a térség érintett politikusai mind inkább büntetlenül folytathatják irányvonalukat. A Stanford Egyetem egyik tanára úgy fogalmazott, hogy Magyarország és Lengyelország az autoriter nacionalizmus ütemére lép. Ezer örömmel elfogadják Brüsszeltől a milliárdos támogatásokat, a liberális-demokratikus erények diktátumából azonban nem kérnek. Ez egyúttal az uniós vezetés erélytelenségéből is fakad. Lásd Soros György most megjelent elemzését, amely rámutat, hogy Orbánt a Néppárt politikai cinizmusa tartja hatalmon, mert szüksége van Strasbourgban a Fidesz voksaira.

The Times

Orbán Viktor egyre inkább tekintélyelvű lett, a magyar politikát pedig Kelet felé fordította az alatt a 8 év alatt, amíg nem járt amerikai külügyminiszter Budapesten. Azon kívül a tavaly novemberben a Huaweit bízta meg az 5G-s mobilhálózat kiépítésével, noha nyugati titkosszolgálatok szerint félő, hogy a kínai hírszerzés a saját céljaira használja a céget. Pompeo a hétfői látogatás kezdetén derűlátónak tűnt, mármint hogy helyre tudja állítani az amerikai befolyást a térségben. Ám Szíjjártó Péter visszaverte a barátságos közeledést, mondván, hogy a moszkvai és pekingi kapcsolat nem mond ellent az uniós és NATO-tagságnak. Kína a 16+1-fórum keretében felvetette az infrastruktúra fejlesztését az érintett államokban, de a héten esedékes müncheni Biztonsági Konferencia arra figyelmeztet, hogy a kormányok könnyen adósságcsapdába eshetnek.

Bőven vannak aggályok Oroszország miatt is, mivel az társadalmi és vallási megosztásra játszik, hogy feszültség alakuljon ki az EU-ban, illetve a katonai szervezetben. Orbán igencsak közel került a Kremlhez, miközben mind jobban fittyet hány az unió demokratikus és jogi normáira. Krekó Péter ezt úgy érzékelteti, hogy a politikus 7 éve 180 fokos fordulatot hajtott végre. Jelenleg javítani igyekszik az oroszokról alkotott képet, a Nyugatot gonosznak állítja be, ellenben a Keletet nagyszerűnek. Olyannyira, hogy Magyarország jelenleg Moszkva egyik erődje az integrációban...

SOROS MEGINT ORBÁN KEZE ALÁ DOLGOZOTT

HÍRKLIKK
Szerző: NAGY ANDRÁS
2019.02.13.


Hosszú idő után ismét hallatott magáról Soros György. A magyar származású amerikai üzletember tegnap megjelent írása, és úgy általában is a megszólalásai itthon csak a Fidesznek szolgáltatnak muníciót Pulai András, a Publicus Intézet stratégiai igazgatója szerint.

Az európaiaknak fel kell ébredniük, ellenkező esetben az egyesült Európa álma válhat a 21. század rémálmává – hívja fel a figyelmet a „Europe, Please Wake Up” című cikkben Soros György. A Project Syndicate-en megjelent írás lényegében az Európai Parlamenti választásokra készülő EU jövőjét veszi számba, részletesen kitérve az európai szélsőségesek térnyerésére, és a magyar kormányra is.

Soros fő megállapítása szerint könnyen az EU is úgy járhat, mint a Szovjetunió 1991-ben, azaz atomjaira eshet. Szerinte az EP-választás mérföldkő lesz az Európa-párti, és az Európa-ellenes erők harcában, amelyben az Európa-ellenes erők, köztük a Fidesz, jelenleg előnyben vannak.

Pulai András szerint az ilyen típusú megnyilvánulások aligha fogják a szavazóurnák elé vinni az európai projektben hívő választók tömegeit. Soros György általában „inkább kevesebb, mint több sikerrel igyekszik belátásra bírni a józan többséget”, idehaza pedig rendszerint Orbán Viktor szavazóit sikerül vele mozgósítania – jelentette ki a Publicus Intézet elemzője.

A muníció pedig ismét megvan, de ez önmagában kevés, kell a jól bevált kormányzati propaganda is, és ne legyenek illúzióink, hogy a fideszes lakájmédia már be is tárazta a legújabb Soros-nyilatkozatot, természetesen a jól ismert, nemzetközi világ-összeesküvést vizionáló NER-narratívára kihegyezve...

CSAK A NER-PIÓCÁK KISZÁMÍTHATÓAN ÉS SZÉGYENTELENÜL ÖSSZEFONÓDÓ ÉRDEKEI VANNAK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2019.02.13.


Jó reggelt, jobb napokat kívánok szeretettel mindenkinek! Kissé az agyamra ment a hétfői koránkelés (igen, ma is hétfő van, basszameg; sokkal jobb volt amikor a pajtásaim keltek korán helyettem), de azért köszi mindenkinek, aki megerősített abban a hitemben, hogy talán nem velem van a baj. Mármint az elvek és a gerinc kérdésében, aminél nemigen van fontosabb. A továbbiakban nem sok szó lesz elvekről és gerincről, ugyanis a NER nem sok kapcsolatot ápol ezekkel a haszontalan kiegészítőivel az emberi létezésnek.

Mivel az agyamra ment a koránkelés, azon gondolkodtam, hogy vajon amikor az ember fekete fólia mögé bujdokol, hogy eljátssza a jóságos-igazságos falkavezér szerepét, ahol az összetrombitált rajongói éljenzik, hosszasan megtapsolják és nyerítve röhögnek a civilizációs lábszagot árasztó dakota poénjain, akkor vajon ez hogy aránylik az illető fejében ahhoz, hogy közben testőrök nélkül már meg sem próbál végigmenni az utcán? Hogy miközben ő egy mikrofon mögül, az akolmeleg rivaldafényében történelmi jelentőségűnek gondolt pózba vágja magát és földi paradicsomot ígér azoknak, akikről évekig az utolsó réteg bőrt is lehúzta (mert a ló wellness, a stadionok, a puszta közepére felhúzott kilátók mindennél is fontosabbak voltak) a Magyar Tudományos Akadémiát élőlánccal vonják körbe, mert az enyves kezek már a tudományosság fellágvárába is betették a lábukat?

Miután Anne Applebaum (amerikai történész és újságíró, a kelet-közép európai régió szakértője) ama felvetése, miszerint az olyan populista alakokat, mint Trump, Orbán, Babis, Kaczynski, Le Pen nem az idegengyűlölet, a rasszizmus, a nacionalizmus, hanem a képmutatás hozza közös nevezőre, egyáltalán nem vitt közelebb a kínzó kérdések megválaszolásában, kérem, ha nem tették, tekintsék meg az alábbi beszélgetést.

Rónai Egon azzal szembesíti a családügyi női princípiumot, Novák Katalint, hogy saját Facebook-oldalán tegnap reggel elindított egy szavazást a belengetett családvédelmi akciótervről, pontosabban arról, hogy amit a dakota vezér önkívületi vastaps kíséretében bejelentett vasárnap, az a pórnép szerint hasznos, vagy felesleges? A mintegy 3200 válaszból kiolvasható eredmény: 77% szerint felesleges, 23% szerint hasznos. Tudom, hogy a Nézőpont és a Századvég 1000 mintás felmérései pont ennek az ellenkezőjét hozták ki pár órányi maszatolás után (mindenki nagyon hálás és meg van elégedve és üdvözli és navégre, így kell ezt), de feltétlenül érdemes végignézni, ahogyan a betanított programon szónokló papagáj kiesik a szerepéből, midőn kényelmetlenebb kérdésekbe ütközik, amelyeket valószínűleg nem egyeztettek előre. Szerintem pontosan ennyire áll stabil lábakon ez az egész koncepció, amennyire az államtitkár asszony kijön a sodrából alant...

EURÓPA TANÁCS: KORMÁNYPÁRTI OLIGARCHÁK KEZÉBEN A MAGYAR MÉDIA NAGY RÉSZE

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: hvg.hu
2019.02.12.


A második világháború vége óta nem volt ilyen törékeny helyzetben a sajtószabadság Európában, ezért mielőbbi határozott politikai intézkedésekre van szükség – figyelmeztetett kedden közzétett jelentésében az Európa Tanács.

Az ET arról számolt be, hogy jelentősen romlott a médiaszabadság helyzete az elmúlt években Európában, tavaly mintegy 140 súlyos jogsértésről érkezett bejelentés az értékelés összeállításában részt vevő tizenkét nemzetközi újságíró-szervezethez.

Az újságírók elleni támadások száma folyamatosan emelkedik, tavaly kétszer annyi halálos fenyegetést jelentettek, mint egy évvel korábban. Emellett sok riportert önkényesen tartanak fogva egyes országokban, új törvények szűkítik a hatóságok, a kormányzat ellenőrzését végző szabad sajtó tevékenységét, és több újságírógyilkosság ügyében továbbra sincs előrelépés a tettesek felelősségre vonásában.

Tájékoztatásában a páneurópai szervezet külön aggályosnak nevezte, hogy „Olaszországban kimagasló mértékben megnőtt a jelentett jogsértések száma, Magyarországon a média nagyon magas arányban koncentrálódik a kormánypárti oligarchák kezeiben, Törökország továbbra is az újságírók legnagyobb bebörtönzője a világon, Oroszországban pedig a kormány súlyosan korlátozza a szólásszabadság terét”.

Kiemelt fejezet a jelentésben Törökországról, Olaszországról, Oroszországról és Magyarországról van...

NEMET MONDOTT A KUTATÓHÁLÓZATOK ELLEHETETLENÍTÉSÉRE AZ MTA ELNÖKSÉGE

MÉRCE
Szerző: BOGATIN BENCE
2019.02.13.


Csak akkor pályáznak a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézetei az Innovációs és Technológiai Minisztérium(ITM) forrásaira, ha Lovász László elnök írásos garanciát kap arra, hogy minden intézet megkapja az alaptámogatást – egyértelmű többséggel így döntött mai ülésén az MTA elnöksége, tudta meg a Mérce két, egymástól független forrásból.

Frissítés: 19:29 – a határozatot az MTA közzétette honlapján.

Úgy értesültünk, az elnökség döntése értelmében a kutatóintézetek ugyan elkészítik pályázataikat az új rendszer szabályai szerint, azok nem kerülnek közvetlenül Palkovics László minisztériuma elé elbírálására, hanem első körben Lovász László akadémiai elnökhöz kerülnek „letétbe”.

Lovászt pedig arra hatalmazza fel az elnökség, hogy csakis akkor továbbítsa a pályázatokat az ITM-hez, ha írásos garanciát kap arra, hogy az intézetek a törvény szerinti 2019. évi központi költségvetési támogatást megkapják...

NE A JOBBIK MIATT AGGÓDJON LAUDER ÚR, MAGYARORSZÁGON A FIDESZ JELENTI AZ IGAZI VESZÉLYT

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2019.02.13.


...Tisztelt Lauder úr!

Olvastam, hogy aggódik, amiért a magyarországi demokratikus ellenzék együttműködésre készül a Jobbikkal, miközben Orbán Viktor Önnek legutóbb azt írta, hogy a magyar kormány „a zéró tolerancia politikáját követi az antiszemitizmus kérdésében.”

Ez azonban, mint bizonyára Ön is tudja, csak a mások antiszemitizmusára érvényes, a kormány a sajátjára nézve nem tartja kötelezőnek a zéró toleranciát. Feltehetőleg Ön is értesült arról, hogy Orbán Viktor kormánya nemrégiben mintegy egymilliárd forinttal támogatta Kenderesen a Horthy Liget létesítését, s az sem lehet újdonság az Ön számára, hogy ugyanez a kormány az elmúlt években milliárdokat költött egy amerikai-magyar, zsidó származású milliárdos elleni gyűlöletkeltésre. Ez a rengeteg pénz sok magyar emberben alantas indulatokat, ne kerteljünk, antiszemitizmust gerjesztett.

Mi itt Magyarországon tiszteljük az Ön munkásságát, és nagyra becsüljük a tevékenységét. El kell mondanom azonban, hogy Önnek ebben a mostani kérdésben nincs igaza.

Ön nem Magyarországon él Lauder úr, ezért nem tudhatja, hogy ma a zsidóságra - és a nem zsidó származású tisztességes magyar emberekre - nem a Jobbik, hanem a Fidesz diktatórikus kormányzása jelenti az igazi veszélyt. Tudnia kell továbbá, hogy a Jobbikkal formálódó együttműködés alkalmi, időben és tartalmilag korlátozott. Csak addig tart, ameddig a demokráciát visszaállítani akaró erők le nem győzik a Magyarországon diktatúrát építő Fideszt. Nem csukjuk be a szemünket, és nem felejtjük el mindazt, amit a Jobbik korábban mondott és tett. Megjegyzendő, hogy mindezeket abban az időben mondta és tette, amikor a Fidesz még természetes szövetségesének tekintette a pártot. Ezt a sokáig szélsőséges, mostanában kevésbé kirekesztőnek mutatkozó Jobbikot a Fidesz segítette világra jönni, korábbi elnöke, Vona Gábor ugyanabban a polgári körben politizált, mint Orbán Viktor.

Azoknak az ellenzéki pártoknak, amelyek most ennek ellenére hajlandók bizonyos konkrét kérdésekben együttműködni a Jobbikkal, már akkor is bajuk volt ezekkel a megnyilvánulásokkal. Már akkor is bírálták a Jobbikot, amikor Orbán Viktor derék, nemzeti érzelmű ifjaknak nevezte őket, és sok sikert kívánt nekik a további tevékenységükhöz. A Jobbik múltja valóban vállalhatatlan, a jelene viszont –alkalmilag, egy nagyobb cél, a demokrácia megmentése érdekében – elfogadható.

Nyilván nincs két egyforma helyzet a történelemben, de mindenki által ismert, hogy a második világháború idején az ideológiailag egymástól igen távol álló Churchill és Sztálin összefogtak a világ elpusztítására készülő Hitler ellen. Ez az összefogás azt eredményezte, hogy a világ megszabadult a fasizmustól - legalábbis annak „győztes” formájától. Miután a „feladatot” sikeresen teljesítették, a résztvevő felek útjai szétváltak, mindenki ment a maga útján, és eszük ágában sem volt tovább szövetkezni.

Lauder úr, minden tiszteletünk dacára azt kell mondanom, hogy Önnek nem a demokratikus ellenzék és a Jobbik együttműködése miatt kellene aggódnia, hanem Magyarországért. Azért, hogy ez a demokráciával és a szabadsággal a rendszerváltozás után épp csak egy rövid ideig kokettáló ország ne váljon végleg a ma uralkodó hatalom diktatúrájának martalékává.

"CSAK NÉZZÜK AZ ÜRES KISÁGYAT" - NEM FOGADHATOTT BE EGY GYEREKET, MERT Ő A VÉDŐNŐJE

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: GERGELY ZSÓFIA
2019.02.13.


...A történetük 2018 elején indult, a Komárom-Esztergom megye egyik kis településén élő család két nagyobb gyereke mellé nagyon szeretett volna egy harmadikat. „A második szülésbe majdnem belehaltam, a nőgyógyász nem javasolta, hogy vállaljunk még egy terhességet. Ezért a férjemmel nekifutottunk az örökbefogadási eljárásnak, elvégeztük az ilyenkor előírt tanfolyamot, készült alkalmassági vizsgálat és környezettanulmány, mindent rendben találtak” – mesélte a védőnő, akinek három környékbeli település tartozik a körzetébe. Az egyik településen ismerte meg ősszel a kisfiút, akit már a nevelőszülő hozott el hozzá, mert a vér szerinti édesanyja nem tudott gondoskodni róla. Az édesapja meghalt, az albérletüket elvesztették, miután a szintén állami gondozásból kikerült anya „vándorló életmódja miatt nem gondoskodott megfelelően” a gyerekről – derül ki az ügy hivatalos dokumentumaiból, amelyeket Andrea megmutatott.

„Addigra minden papírunk megvolt arról, hogy alkalmasak vagyunk az örökbefogadásra, ezért előre egyeztettem az illetékes gyermekvédelmi szolgálattal, hogy beszélgethetek-e az anyukával a családbafogadásról, örökbefogadásról. Azt a választ kaptam, hogy ezzel semmi rosszat nem teszek” – mondta, így is tettek. Az anya nyitott volt, de csak a kevésbé végleges családbafogadáshoz járult hozzá, mivel úgy érezte, hogy még össze tudja szedni magát, rendezi az életét. Őt is nagymamája nevelte, majd annak halála után állami gondozásba került.

A Ptk. a családbafogadás intézményét úgy szabályozza, hogy ebben az esetben - a gyámhatóság hozzájárulásával – „a szülő egészségi állapota, indokolt távolléte vagy más családi ok miatt a gyermeket a szükséges ideig más, általa megnevezett család átmenetileg befogadja, gondozza és nevelje”. Ilyenkor a családba fogadó szülő a gyerek gyámja, a vér szerinti szülő felügyeleti joga szünetel, de ezt még visszakaphatja, vagyis ez még nem olyan végleges, mint az örökbeadás. A gyakorlatban viszont ez olykor egy átmeneti állapot, és végül a családba fogadó szülők adoptálják a gyerekeket.

Andrea szerint az akkor 10 hónapos kisfiú édesanyja örült, "jót akart" az addigra már egy nevelőszülőnél elhelyezett kisfiának, és ezzel a megoldással nem szakadtak volna el egymástól. A család ugyanis partner volt abban, hogy tartsák a kapcsolatot, ahogy hosszú távon is nyílt örökbefogadásban gondolkodtak, amelynél a gyerek tudja, ki a biológiai szülője...

TITKOSÍTOTT GYOD - TELJES A KÁOSZ AZ OTTHONÁPOLÁS ÜGYÉBEN

168 ÓRA ONLINE
Szerző: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
2019.02.13.


Tombol a vihar a január elsejétől bevezetett új ellátási forma, a gyermekek otthon ápolási díja (gyod) körül. Az ügy jól tükrözi, hogy a kormány megosztó politikája milyen károkat okoz a társadalom szövetében: az emberek egymásnak esnek, felbomlanak azok a közösségek is, amelyeket a közös gond köt össze. És a homály egyre sűrűbb: az illetékes tárca titkosította a gyod bevezetésének szakmai háttéranyagait.

Emlékeztetőül: a tavalyi tiltakozások és kampányok hatására a kormány elkezdett foglalkozni a hozzátartozójukat otthon ápoló családok problémájával. A tiltakozók azt szerették volna elérni, hogy az otthon ápolást munkának ismerje el az állam, amelyért munkabért fizet, szemben azzal az alamizsnával, amelyet ápolási díj, illetve kiemelt ápolási díj címen ad. A Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület kitartó küzdelme mögé felsorakoztak a szakmai érdekképviseletek és az ellenzéki pártok, így a tiltakozások egyre láthatóbbá váltak a szélesebb nyilvánosságban. Az otthon ápolók demonstrációját szimpátiával követte a társadalom többsége is.

A kormány azonban csak részben hallgatta meg a tiltakozók követeléseit, épp annyira, hogy a hangoskodást elfojtsa. Kettéosztotta az érintetteket, a gyereküket és a más hozzátartozójukat otthon ápolókra. A gyermeküket ápolóknak – de csak nekik – fölemelte a támogatást, jelentősen, százezer forintra. Ez még így is távol áll a minimálbértől. Ennek az új ellátásnak a neve a gyod. A többiek ápolási díja mindössze 15 százalékkal emelkedett. Csak azok kaphatnak gyodot, akik korábban ápolási díjat kaptak, tehát átestek már mindenféle hivatali és orvosi vegzatúrán. Ez bizonyítja azt is, hogy az ápolt hozzátartozó valóban gondozásra szorul. A gyod bevezetésével együtt megjelent egy jogszabály is, amely arról szólt, hogy az év második felében egy pontozásos rendszeren keresztül felülvizsgálják, ki kaphatja a jövőben a gyodot, és ki nem...

BÜFI ÉS LYUKAS KOTON

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.02.13.


Módfelett és érthetetlenül okos politológusok, szakértők és más jól fésült emberek úgy fogalmaznak eltartott kisujjal, hogy Orbán Viktor Mihálynak ismét sikerült tematizálni a közbeszédet, holott csak egy szélhámos politikai kalandor büfizett nagyot. Valami gusztustalan massza is kijött belőle közben véletlenül, a sárgarépa és félig emésztett szotyoladarabok pedig ott virítanak most a csámpásra taposott cipőjén. Voltaképp ennyi lenne az egész.

Aztán meg mégis hetek óta ez megy: nagy gerjedés, kicsinyke orgazmus és utójáték, ezen csámcsog az ország, mintha lenne a legkisebb jelentősége is a szavainak a habverésen kívül. Konok kolléga frappánsan intézte el ezt az egész cirkuszt, amikor lyukas kotonként határozta meg miniszterügynök elvtárs delirálását, a maga részéről le is zárva a mókát és a kacagást. S milyen igaza volt, ha utána gondolunk, mi is sprickol az emlegetett készségbe, és mi szivárog belőle a lukon.

Csupáncsak O1G, semmi más. Teljesen érdektelen, mi jön ki ennek az embernek a száján, viszont dedós kis társadalmunk akkor lesz majd nagykorú, ha ennek megfelelően viszonyul hozzá, kiköp és gálánsan tovább halad. Mert mi van most is a kiscserkész pontjaival? Semmi sincs, a hátország épp emelgeti a fejét és vizsgálódik, akkor hogyan is legyen ez, miből is kitetszik, hogy csak annyira megalapozott az ígérgetés, mint amikor azt halljuk, hogy egyetlenünk vagyontalan flótás.

Színjáték az egész, amellyel a panelproli ellesz egy darabig, csócsálgatja a rá váró gyönyöröket, alélásában rájuk rakja az ikszet, az aktus után pediglen lószerszámot kap az ő valagába. Ez nem évértékelő volt és még csak nem is a fényes jövő fölskiccelése, hanem kampányesemény, amely, ha jól sül el, ki fog tartani 2022-ig, mint a rezsis cucc is dübörgött. Majd ráeresztenek a propagandára egy Németh Szilárd kaliberű eszementet, és lüktet is a dolog...

HÁBORÚ A FIDESZ CSÚCSÁN: ORBÁN "CSAK" ELLEHETETLENÍTENÉ AZ ELLENZÉKET, KÖVÉR MEGSEMMISÍTENÉ

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: ashwood
2019.02.12.


Kövér Lászlót a Fidesz élő lelkiismeretének szokás nevezni - lényegében minden alap nélkül. Kétségtelen: a házelnök elvhű antikommunista, már amennyiben csak néhányszor pördült meg szélkakas módjára, szemben Orbánnal, aki épp arra áll, amerre szerinte a legjobban megéri.

Tisztázzuk már a legelején: arról a Kövér Lászlóról beszélünk, aki - még mielőtt megszerezte volna a Fidesz egyes számú párttagkönyvét – kis, piros párttagkönyvvel a zsebében az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetében kezdet karrierjét. (Az már csak hab a tortán, hogy a politikusok pártállami múltját feltáró Mécs-bizottság működése során Kövét, aki épp a titkosszolgálatokat felügyelte miniszterként, nem járult hozzá, hogy a parlamenti testület nyilvánosságra hozza a múltjával kapcsolatos információkat.)

De nem kellett sokat várni a fordulatra: a Fidesz alapítójaként gyorsan megtalálta a hangot a liberálisokkal, a hatalomért később pedig a jobboldallal. Már a szocdem család sarja a legnagyobb kereszténydemokrata, istenfélő farizeusok egyike. De ne feledjük a kövéri intelmet: kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna.

Saját múltjával és családjával való, pszichopatológikus szembefordulását mi sem jelzi jobban, minthogy a házelnök megállás nélkül kommunistákról beszél egy olyan országban, ahol még a magukat szocialistáknak/szocdemeknek tituláló politikai erők is komoly viszolygást éreznek a kommunizmus minden tanításával szemben. Kövér számára a "kommunista" nem más, mint izzó gyűlöletének tárgya, kommunista pedig az, aki épp gyűlölni kíván.

Ezek után nem meglepő, hogy szemben Orbánnal, aki vérbeli populistaként kizárólag a politikai haszonelvet tartja szem előtt a hatalom megszerzése és megtartása érdekében, egészen másként látja és kezeli az ellenzéket, mint a gyűlölettől hajtott Kövér. A miniszterelnök épp csak annyira gyűlölködik mindig – az épp kiválasztott ellenséggel –, hogy néhány hét, hónap vagy év múlva teli szájjal letagadhassa. Emellett tisztában van azzal: autoriter rendszerének szüksége van az uniós százmilliárdokra, és az EU-tagsággal együtt járó, más előnyökre is - ehhez pedig nélkülözhetetlen az ellenzék, mint demokratikus fügefalevél az illiberalizmuson.

Orbán nem olyan "jó", mint Lenin: bár ő is az ablaka alatt hangoskodó ellenzék közé lövethetne, nem szívjóságból adja vissza a "labdát". Az irányítása alatt álló Állami Számvevőszék adminisztratív eszközökkel eddig is mindent megtett az ellenzéki pártok meggyengítése érdekében, felszámolni azonban esze ágában sincs a vele szemben álló párokat. Neki bőségesen elég, ha nincs pénzük kampányolni, és folyamatosan a működés és megszűnés határán billegnek.

Vele szemben Kövér minden alkalmat megragad, hogy ha kell, egyesével vadássza le, személyes életében lehetetlenítse el a neki nem tetsző, így aztán kommunista politikusokat.

Senkinek ne legyenek illúziói: a házelnök valóban bevetette volna az irányítása alatt álló karhatalmat a rabszolgatörvény elfogadása ellen tiltakozó ellenzéki képviselőkkel szemben. Orbán volt az, aki ezt megakadályozta. Újra: nem szívjóságból, csupán egyszerű számításból. Kövér tobzódott volna az erőszakban, míg Orbán tisztában volt azzal, hogy így csak mártírt csinált volna a politikusokból...