2021. március 18., csütörtök

LEMARADTAK A 200 MILLIÁRDOS HÉV-TENDERRŐL AZ OROSZOK, DE MOST ÚJ ESÉLYT KAPNAK

444.HU
Szerző: SZABÓ ANDRÁS, PANYI SZABOLCS
2021.03.18.


Visszavonja és újraindítja a magyar kormány a tavaly ősszel megkezdett több mint 200 milliárd forint értékű HÉV-járműbeszerzést – értesült a Direkt36. Gulyás Gergely és Mager Andrea miniszterek egy március 13-i, a Direkt36 által megszerzett levélben utasították erre a tendert lebonyolító állami tulajdonú MÁV-HÉV Zrt. vezérigazgatóját. A két pályázó, a svájci Stadler és lengyel leányvállalata, valamint az olasz cégén keresztül induló francia Alstom a levél szerint túl magas árajánlatot adtak be. A két miniszter ezért elrendeli „a folyamatban lévő, sajnálatosan kirívóan drága ajánlatokat eredményező járműtender helyett új közbeszerzési eljárás előkészítését (....) az alacsonyabb árszint elérését célozva”.

Ezzel Oroszország legnagyobb vasúti gépgyártó cégcsoportja, a Transmashholding is újra versenybe kerülhet a hatalmas megrendelésért. A céget a most leállított pályázat is érdekelte, de elindulni sem tudott rajta, mert nem felelt meg minden feltételnek. Nem ez az első alkalom, hogy az Orbán-kormány az oroszoknak kedvezően változtat egy közbeszerzésen. Ez történt a budapesti hármas metró kocsibeszerzésénél is 2015-ben: ott az eredeti tervek módosítása, majd a jobb ajánlatot tevő versenytárs kizárása után a Transmashholding-cégcsoport lett a befutó. Az Orbán-kormány számára a jó orosz kapcsolatok a vakcinabeszerzések miatt ráadásul most kiemelten fontosak...

OLTÁSRA VÁRVA: A REGISZTRÁLT IDŐSEK FELE TOVÁBBRA IS VÉDTELEN

NÉPSZAVA
Szerző: GULYÁS ERIKA
2021.03.18.


Az eddig beérkezett és már bevizsgáláson is átesett mintegy 2,4 millió vakcinából 1,8 milliót adtak be.


Egyre esélytelenebbnek látszik, hogy a Nagypéntekig hátralévő 16 nap alatt valamennyi 60 év feletti regisztrált megkaphassa a vakcinát, az meg végképp, hogy eleget tegyenek a miniszterelnök ígéretének és 2,4 millióan legyenek addig legalább egyszer beoltva. Erőltetett menetben talán befutható a Nemzeti Népegészségügyi Központ március elején tett 2 millió fős ígérete, de ez nem jelenti azt, hogy alig több mint két hét alatt meg fogja oldani a központi oltásszervező csoport az eddig kimaradt 850 ezer idős ember beoltását. Elég, ha megnézzük: nagyjából ugyanennyit sikerült beadni a korosztály tagjainak az oltás kezdete óta eddig eltelt 40 nap alatt. 

Az operatív törzs tegnapi online tájékoztatóján György István miniszterelnökségi államtitkár összegezte, hogy eddig 1 millió 397 342 ember kapta meg a védőoltást Magyarországon, ebből nagyjából 850 ezren tartoznak a 60 fölötti korcsoportba. Az országos oltási munkacsoport vezetője úgy fogalmazott, az 1,7 millió regisztrált idős nagyjából fele kapta meg eddig a vakcinát. Az azonban tegnap sem derült ki, hogy mi történik azzal a majdnem 900 ezer idős emberrel, aki valami miatt nem tudott, vagy kellő tájékoztatás nélkül nem akart bejelentkezni az oltásra várakozók közé, hiszen összesen majd 2,6 millió 60. életévét betöltött ember él az országban. Ha figyelembe vesszük, hogy 65 éven túl már a nők 79 százaléka, a férfiaknak pedig 74,1 százaléka küzd valamilyen krónikus betegséggel, okkal feltételezzük, hogy a nem egészséges idősek százezrei szorultak mindenféle oltási sor végére...

DUBAJ UTÁN ZÜRICHBE REPÜLT A NEMZETI TŐKÉSOSZTÁLY KÜLÖNREPÜLŐGÉPE: MA SZÍJJ LÁSZLÓT VITTE ÜZLETI ÚTRA

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2021.03.17.


Bár a koronavírus-járvány nagyon erős harmadik hulláma miatt Orbán Viktor március elején nyilvánosan megkérte a honfitársait, hogy ne utazzanak egzotikus helyekre, ez nem mindenkit tart vissza. A NER kedvenc repülőgépeként elhíresült OE-LEM a miniszterelnök bejelentése után az általa konkrétan megnevezett Dubajba repült, majd onnan hazatérve Zürichbe ment. A svájci nagyváros repülőterén olvasónk lefotózta a gép maszkot viselő utasait, akiknek egyike nagyon hasonlít Szíjj László kormányközeli oligarchára. Szíjj sajtófőnöke megerősítette, hogy valóban ő utazott az OE-LEM fedélzetén Svájcba, „üzleti célból”.


Orbán Viktor miniszterelnök 2021. március 5-én a szokásos Kossuth rádiós interjújában a riporter utazási szigorításokkal kapcsolatos kérdésére az alábbiakat válaszolta:

Az utazásoknál az a helyzet, hogy egyelőre Európában fönntartjuk a mostani rendet, egyébként szigorú rendben vagyunk. Itt inkább azzal van most a baj, hogy érkeznek mutánsok Magyarországra, vagy hurcolnak be mutánsokat Magyarországra exkluzív vagy ilyen különleges üdülőhelyekről hazatérő honfitársaink: Tanganyika, Maldív-szigetek, Dubaj, pedig ott a legátoltottabbak az emberek talán. Mégis most arra kérek mindenkit, hogy ezeket a veszélyes helyekre tervezett luxusvakációkat halasszák el. Nem azért, mert irigyeljük tőlük az ilyesmit, hiszen ha van pénzük, akkor tegyék, hanem arról van szó, hogy hazahozhatnak olyan vírusokat, amelyek eddig is ismeretlen mutánsok, és itt bajba sodorhatnak másokat; nem magukat, hanem másokat. Ez több esetben megtörtént már, tehát itt erőteljesen arra kérek mindenkit, hogy halasszák el ezeket az utazási terveiket.”...

NÉZEGESSE, ENNYIT HOZOTT A NYUGDÍJPÉNZ! - MILLIÓKRA RÚGHATNAK A KÜLÖNBSÉGEK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2021.03.18.


Közzétette a jegybank, hogy milyen hozamokat értek el tavaly az önkéntes nyugdíjpénztári portfoliók. Az Azénpénzem.hu kigyűjtötte, hol gyarapodott a leginkább és hol a legkevésbé a pénz. Hosszabb távon ebből milliós különbségek adódhatnak.


Az önkéntes nyugdíjpénztárak a jegybanki tájékoztatás szerint tavaly 4,13 százalék átlagos nettó hozamot értek el. Az inflációs hatást (2,7 százalék) figyelembe véve ez nettó 1,39 százalékos reálhozamnak felel meg, tehát a pandémiás helyzet ellenére is sikerült szektorszinten infláció felett teljesíteni. Az alapvetően hosszú távú megtakarítást ösztönző önkéntes nyugdíjpénztári szektor 10 éves és 15 éves (záró vagyonnal súlyozott) nettó hozama tavaly 6,23 százalék, illetve 5,91 százalék volt. Ez majdnem 4, illetve 2,5 százalék reálhozamot jelent a tagok számára.

A valóban impozáns eredmény azonban olyan, mint általában az átlagok: mögötte jókorák az eltérések. Tavaly – számolta ki saját gyűjtése alapjánaz Azénpénzem.hu – akadt olyan önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás, ami több mint 26 százalékot hozott. A másik véglet a nettó eszközértékek szerint az igen-igen karcsú, 0,15 százalékos hozam lett. Most megismerhettük a hivatalos adatokat is. Ezek alapján szedtük most táblázatba a legjobb és a legrosszabb teljesítményeket. (Az összes önkéntes pénztári adatot itt találja.)...

VOLT, HOGY EGY HÉTIG ÁLLT A HATÁRON A SOFŐR – MAGYAR FUVAROSOK A BREXITRŐL

AZONNALI
Szerző: KARÓCZKAI BALÁZS
2021.03.18.


Lassan már három hónapja, január 1-jén léptek életbe a Brexit nyomán az új kereskedelmi szabályok az Egyesült Királyság és az Európai Unió között. A fuvarozók élete azóta nem könnyű: megnőtt adminisztrációs terhekkel, magasabb költségekkel és kiszámíthatatlan szállítmányokkal kell megküzdeniük. De hogyan néz ez ki a gyakorlatban? Fuvarozócégeket kérdeztünk!

2021. január 1-jétől új szabályok érvényesek az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti kereskedelemre, így a fuvarozásra is. Az átmeneti időszak lejártával ugyanis megtörtént a gazdasági brexit, így most már a két szereplő között nem az uniós szabályok a mérvadók, hanem a határidőre éppen csak elfogadott megállapodás az Európai Unió és az Egyesült Királyság között.

Az első bő két hónap tapasztalatai alapján az átmenet nem zökkenőmentes: annak ellenére, hogy több termék esetén csak április 1-től vagy július 1-től lesznek érvényesek az új szabályok, a kilépés megnövelte az adminisztrációs terheket mindkét fél vállalkozói és fuvarosai számára, még

olyan banális problémák is felmerülnek, hogy az Egyesült Királyságból az EU-ba tartó kamionosoktól elveszik a szendvicseiket.

Az új szabályozás értelmében ugyanis nem szabad bizonyos ételeket – hús, gyümölcs, zöldség vagy hal – engedély nélkül behozni az EU területére...

NEM SOKAN SARCOLJÁK JOBBAN A FIZETÉSEKET AZ ORBÁN-KORMÁNYNÁL

MFOR.HU
Szerző: SZÉKELY SAROLTA
2021.03.18.


Nem csoda hát, hogy Európa egyik legalacsonyabb bérét viszi haza a magyar dolgozó. Ráadásul 10 év alatt semmivel sem lett kedvezőbb Magyarország helyzete a nemzetközi rangsorban ebből a szempontból. Épp ellenkezőleg!


Magyarországon az Európai Unió negyedik legalacsonyabb fizetését vitték haza a dolgozók - számoltunk be a friss, 2020-as Eurostat-adatokról a napokban. A nettó bérekre vonatkozó statisztikával párhuzamosan egy másik, keresetekkel összefüggő adatsor is frissült. A bérekre rakódó adóterhelés szempontjából sem áll Magyarország előkelő helyen, nemcsak a régióban, de európai uniós szinten sem.

A friss adatsor szerint az adóék mértéke Magyarországon 43,6 százalék volt 2020-ban, ami továbbra is a harmadik legmagasabb az EU-ban. A magyar kormánynál intenzívebben csak a német és a belga kormány sarcolja a munkabéreket, sorrendben 45, illetve 44,1 százalékkal...

LÁTLELET ELSŐ KÉZBŐL: EGY GIMNÁZIUMI FIZIKATANÁR ELSZOMORÍTÓ ÉVÉRTÉKELŐJE

CIVIL KÖZOKTATÁSI PLATFORM
Szerző: Magyar Hang
2021.03.18.


A cikket a szerző bocsátotta rendelkezésünkre, első megjelenése: https://hvg.hu/360/20210316_Megalazo_besorolas_uj_Nat_COVID_karantenoktatas__Egy_gimnaziumi_fizikatanar_evertekeloje



A személyes élmények összefoglalása minden elemzésnél és állásfoglalásnál jobban rávilágít az oktatás, a pedagógusok elkeserítő helyzetére.

A szerző iskolája védelmében a cikket névaláírás nélkül tesszük közzé
.

2020. január

Végre a PhD fokozatom megszerzése után besorolódtam a megfelelő fizetési kategóriába. Ehhez mindössze öt évre volt szükség, hiszen 2013-ban, 25 évvel a pályakezdés után visszasorolt a rendszer a megtisztelő pedagógus I kategóriába. Innen indulhattam az uborkafán fölfelé, különb s különb megalázó köröket futva.

Így, 33 év tanítás után elértem a két éve villamosmérnöki BSC diplomával dolgozó fiam fizetését, de csak akkor, ha az osztályfőnöki és munkaközösség-vezetői pótlékokat is beszámítjuk.

Ebben a hónapban szakadt ránk, hogy a kormány tényleg komolyan gondolja a 90 milliárdért szervezett nyelvtanfolyamokat, és tényleg elküldi a kilencedikes és tizenegyedikes diákokat külföldi nyelviskolákba. Persze a gyerekek örültek, a szülők viszont aggódtak, ezért inkább a csoportos, mint az egyéni utazásszervezést preferálták. A tanárokat pedig, akik hajlandóak kísérőtanárként bevállalni ezt a kéthetes külföldi osztálykirándulást, lasszóval kellett fogni. Az ember egy kor felett nem bír annyit nem aludni, mint amire a diákok képesek… Mindezt ráadásul a szabadság terhére.

Csalinak odavetették, hogy persze megfizetjük, és egy tanárnak ez nagyon jó pénz. Mit akar még?

Én például a pályát elhagyni, ha ezt kötelezővé teszik a számomra.

Február

Megjelent az új NAT szövege. Te jó ég! Tényleg ez van benne? A média – már amelyik – Takaró Mihály, a hun eredet és Wass Albert miatt háborgóktól visszhangzott. Az már csak alig néhányaknak szúrt szemet, hogy a természettudományok lassan teljesen kiszorulnak a NAT-ból. Persze, nincs elég tanár, hát csak kell valamit kezdeni.

A NAT-ban megfogalmazott cél felfénylett:

8. fel tudja tárni a megfigyelt jelenségek ok-okozati hátterét;
9. képessé váljon Univerzumunkat és az embert kölcsönhatásában szemlélni, az emberiség fejlődéstörténetét, jelenét és jövőjét és az Univerzum történetét összekapcsolni.


Micsoda felfuvalkodott szöveg!

Különben kell majd mérnök meg orvos? Lehet, hogy nem is?
...

MOST AZTÁN TÉNYLEG FEL VAN ADVA A LECKE A FIDESZNEK!

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2021.03.18.


A kormány igyekszik határozottnak mutatkozni, ugyanakkor érződik a kétségbeesés a hivatalos nyilatkozatok szövegeiben. Maga a miniszterelnök is azzal hárít el minden ellenzéki kritikát, hogy politikai ellenfelei vakcinaellenesek, ezért nem akarhatnak jót a magyar polgároknak. Ez a kijelentés egyrészt önmagában nem igaz, másrészt hiányzik az Orbán kommunikációjára régewbben oly jellemző víziók felvázolása. Most üt vissza az a gyakorlat, hogy az utóbbi ciklusokban se választási-, se kormányprogramja nem volt a Fidesznek.

Ha azt látják a választók, hogy az egymással korábban sokat marakodó ellenzék összezár, akkor hosszú idő után lehet esélye arra, hogy legyőzze a Fideszt. A közös ellenség mindig nagy összetartó erő, ugyanakkor folyik a pozícióharc is az ellenzéki pártok között, hiszen az előválasztáson lényegében a 2022-es voksolás főpróbáját tartják. Közben persze mindkét oldalon erősen koncentrálnak a koronavírus elleni harcra, és igyekeznek a felelősséget áttolni a másik térfelére. Az ellenzék főként a későn meghozott döntéseket, a rossz járványügyi statisztikákat veti a kormány szemére, cserébe viszont megkapják azt, hogy felelőtlenek, mert az védőoltások ellen kampányolnak.

Mára szinte teljesen egyértelművé vált, hogy a koronavírus-járvány lesz a központi témája a 2022-es parlamenti választás kampányának. Talán ez a helyzet rákényszeríti a kormányt arra, hogy ezúttal ne azzal intézze el a választási programját, hogy azt mondja: Folytatjuk! Egy meglehetően durva egészségügyi krízishelyzet igencsak ellentmondásos kezelése után ugyanis valami épkézláb stratégiával kell előállni, és annak bizony nem lenne jó üzenete, ha a mostani folyamatok folytatását ígérné programjában a kormánypárt. Főleg a gazdasági kilábalás ügyében kellene valami épkézláb tervvel előállnia a kormánynak, ugyanis a koronavírust akkor lehet legyőzöttnek tekinteni, ha az általa okozott költségvetési problémákat megoldják...

NEKEM NAGYON SZERENCSÉM VOLT A CSAJOZÁSSAL – EGY ISMERT YOUTUBER VENDÉGE VOLT KARÁCSONY GERGELY

TELEX
Szerző: BOZZAY BALÁZS
2021.03.18.



A főpolgármesteri fizetésből nem tud Gucci táskát venni, de a csajozással szerencséje volt – erről beszélt Karácsony Gergely egy ismert youtuber műsorában. Budapest főpolgármestere Osváth Zsolt influenszer 1kanapén című műsorának vendége volt.


Osváth ZSHOW nevű Youtube-csatornájának 150 ezer feliratkozója van, ami bár nem kiugróan magas szám ezen a felületen, de azért ekkora követőtáborral már az ismertebb véleményvezérek közé tartozhat valaki. A youtuber rögtön a műsor elején elmondta, hogy ő Karácsonynak szurkolt a főpolgármester-választáson.

„Mi a helyzet a bicikliúttal?” – Osváth szerint ez volt az egyik leggyakoribb nézői kérdés a műsor előtt. A bicikliút marad – mondta Karácsony. „A nagykörúti Magyarország legforgalmasabb kerékpársávja” – mondta. Tudta, hogy ezzel nem lesz népszerű, de biztos benne, hogy nincs más út, ezt a társadalmi vitát le kell folytatni, ha nem változtatunk, tíz év múlva pokollá válik a főváros és az agglomeráció is, „de nem vagyok annyira bringás, mint amennyire Orbán Viktor focis” – mondta. Nem érzékeli egyébként, hogy csökkent volna a népszerűsége, még nőtt is kicsit.

Okozott-e valamiben hiányt, hogy korán elvesztette az apját? – tette fel a kérdést Osváth. Ennek feldolgozásában segített Karácsonynak az, hogy van egy nevelt lánya, akit kétéves kora óta, lassan húsz éve nevel...


EURÓPAI LÉPÉSVÁLTÁS

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: BALÁZS PÉTER
2021.03.12.


...A Fidesz Európában modellalkotó szerepre tört, és távolabbi diktatúrák példáit próbálta meghonosítani. Ennek kudarca vezetett a Néppárt EP-frakciójából való kilépéséhez, ami egyértelműen önsorsrontó cselekedet. A magyar kormány nemzetközi elszigetelődését eddig valamelyest oldották a pártközi kapcsolatok. A Néppárt kiterjedt hálózata kínált alkalmakat rendezvények, konferenciameghívások formájában, amihez külön meghívás nélkül is könnyen kapcsolódott egy kávé a helyszínt adó ország miniszterelnökével. A néppárti tagság a Fidesz politikáját is segített legitimálni idehaza és külföldön annak ellenére, hogy az elhajlás a pártcsalád normáitól mind nyilvánvalóbbá vált, kormányzati tettei, retorikája és külföldi barátai egyértelműen a szélsőjobb irányába húztak. A Néppártból való kilépéssel a magyar kormány és általa Magyarország kikerül Európa egyik legerősebb döntési centrumából, ami csökkenti az ország mozgásterét, és szűkíti szuverenitását. A Fidesz kisodródik a politikai perifériára, a lejtős peremvidék kifelé vezet Európából, de ha ezen az úton bárki továbbmerészkedne, a magyar közakarat többségével találná szembe magát.


EGYEDÜLÁLLÓ A NER KORRUPCIÓS ÚTJA KÖZÉP-EURÓPÁBAN

G7.HU
Szerző: TÓTH ISTVÁN JÁNOS
2021.03.18.


Tízéves távon lehet-e minimális szintre csökkenteni a korrupció szintjét, a korrupciós terhelést, ami egyszerre rombolja a piacgazdaságot és akadályozza a gazdasági fejlődést? Ez volt az egyik kérdés, amelyet feltettek nekünk, szakértőknek 2009-ben a Bölcsek Tanácsa Alapítvány gondozásában megjelent Szárny és Teher című javaslatgyűjtemény előmunkálatai során. Milyen programot lehet felvázolni, hogy tízéves távlatban számottevően csökkenjen a korrupció szintje?

Magyarországon a reális középtávú, tízéves program célja az lehet, hogy erőteljes változással érjünk el egy tolerálható szintet a korrupció terén, amely az idők folyamán folyamatosan csökkenthető

– fogalmazott a szóban forgó elemzés. Akkor azt mondtam, erre jól emlékszem, hogy nem lehet tízéves távon érezhetően csökkenteni a korrupció szintjét. Be kell látnom, tévedtem. Erre fogok pár számot ismertetni a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) egy készülő elemzéséből. Abban azonban nem tévedtem, hogy Magyarországon nem lehet. Azóta ugyanis kiderült, hogy Magyarország más úton indult el 2010 után, mint a többi, 2004-ben az EU-hoz csatlakozó ország. Magyarországon nem a korrupció szintjének csökkentése, hanem a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kiépítése lett a politikai program.

A korrupció szintjét és e szint változását lehet mérni. Elég, ha a 2010-ben Magyarországhoz hasonló fejlettségű közép-kelet-európai országokéhoz hasonlítjuk a magyar adatokat. Nézzük meg, hova jutottak a visegrádi országok, és vegyünk hozzájuk egy balti államot, például Észtországot, hogy teljesebb legyen a kép. Legyen továbbá Ausztria a célország, a példa, amelynek szintjét el akarjuk érni...

„KÉREM A POLITIKUSOKAT: FÜGGESSZÉK FEL A CENZÚRÁT!” – ORVOSKAMARAI VEZETŐ AZ OLTÁSI RENDSZERRŐL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ÉLŐ ANITA
2021.03.18.


Miközben elismeri az oltási program sikereit, kemény szavakkal bírálja hibáit, arra kérve az embereket, hogy ne a háziorvosokat vádolják a rendszer gyengeségei miatt. Kiosztja a sajtót is, amelynek egy része elhallgatta, másik része pedig szerinte eltorzította a mondandóját. Szijjártó László gyermekgyógyász, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke évekkel ezelőtt Hollandiából tért haza családjával. Szerinte nem szerencsés a járvány miatt amúgy is leterhelt háziorvosokra bízni az oltási kampány megszervezését, mert az a járványügy dolga. A főorvos a következő nehéz hetekben a katasztrófamedicina szabályait érvényesítené, és véget vetne az egészségügyiek elhallgattatásának.


Van önön sapka?

– Inkább kalap. Tudnia kell, hogy csak a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnökéként válaszolhatok. Ha levenném az elnöki kalapom, akkor egészségügyi munkavállaló lenne belőlem, aki csak az országos vezetőség engedélyével nyilatkozhat, és a kéziratot is be kellene küldeni egyeztetésre.

Vigyázni fogok a kalapjára. Ritkán készítek úgy interjút, hogy valaki egész nap nem válaszol a felkérésre, majd este felhív, hogy azonnal induljak Győrbe. Kijárási tilalom alatt, pecsétes papírral érkeztem az otthonába.

– Sajnálom, de egész nap a sürgősségi osztályon dolgoztam, enni, inni, a mellékhelyiségbe kimenni sem volt időnk. A mentők 95 százalékban koronavírusos betegekkel érkeznek, és sorban állnak, míg egyáltalán fogadni tudjuk őket, annyira sok súlyos eset jön.

Lázas, fulladó betegeknek kell sorban állniuk?

– Amíg jól vannak, megfelelő a vérük oxigéntelítettsége, a koronavírusos betegek az otthonukban vannak. Ha a helyzet romlik, és oxigénre van szükségük, akkor felvesszük őket a kórházakba, ahol extra oxigénvételi pontokat alakítottak ki. Ám sok helyen még ez is kevés. Ha megtelik egy intézmény, akkor a betegeket máshova viszik. Nagy a baj, és a helyzet a következő napokban még romlani fog...

HOGY LEHET DIPLOMÁJA VARGA JUDITNAK, HA NEM ISMERI A JOGÁLLAM DEFINÍCIÓJÁT?

24.HU
Szerző: Dr. SÁNDOR ZUZSA
2021.03.15.


A jogállam egy elvont, bonyolult, nehezen megérthető fogalom. Vagy mégsem? Sándor Zsuzsa bebizonyítja, hogy egyáltalán nincs szükség jogi diplomára a jogállam definíciójának értelmezéséhez.


Bárándy Péter ügyvéd, korábbi igazságügyi miniszter a minap azt mondta, aligha jutna el a diplomáig az a joghallgató, aki nem tudná meghatározni, mi a jogállam. Felmerül a kérdés, vajon Varga Judit, a jelenlegi igazságügyi miniszter és Orbán Viktor miniszterelnök hogyan lettek diplomás jogászok, ha egyszer azt állítják, a jogállamnak nincsen definíciója. Ez annál is érthetetlenebb, mert Varga Judit kilenc éven át dolgozott az Európai Parlamentben, ahol alaposan megismerhette az EU jogalkotásának működését, márpedig ott pontosan tudják, mit jelent a jogállam. Orbán pedig nyolc éven át volt a Liberális Internacionálé tagja, és akkortájt még derenghetett neki valami, hisz bejelentette, hogy emberi jogi kisebbségi, menekültügyi és a gazdasági szabadság kérdéseivel kíván foglalkozni.

Eszembe jut Hofi Géza egyik remek poénja:

"A lét határozza meg a tudatot. Ha megisszuk a lét, a tudat elszáll."

Úgy látszik, ha ellopják a „lét”, annak is tudatromboló hatása van.

De hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, muszáj meghatároznunk, mi is az a jogállam. Kérem, ne rémüljenek meg, nem egy tudományos értekezés következik. A legalapvetőbb definíciókat rögvest aprópénzre váltjuk, hogy érezzék, mi mindent veszítenek el akkor, amikor nem jogállamban élnek.

Mik is azok a legfontosabb ismérvek, amelyek egy jogállamot jellemeznek?
...

RENDKÍVÜLI INTÉZKEDÉSEKRŐL DÖNTÖTT A KORMÁNY: EGYMILLIÁRD FORINT JUT VERSENYSPORTRA, 1,2 MILLIÁRD MAGYARSÁGKUTATÁSRA

HVG
Szerző: KOVÁCS GÁBOR
2021.03.18.


Mintha nem a koronavírus-járvány legsötétebb heteit élné az ország, a kormány a szokásos célokra pakolgatja a plusz milliárdokat a költségvetésben: sport, magyarkodás, határon túli programok.


A kormány ismét átcsoportosításokat hajt végre a költségvetésben – derül ki egy március 17-ei határozatból.

A rendkívüli kormányzati intézkedések tartalékából összesen 3,6 milliárd forintot vettek ki. Ebből egymilliárdot kap az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sporttevékenységek, azon belül versenysport és szakmai tevékenységek támogatása céljára.

Másik 1,2 milliárd forintot az Emmi alatt működő Magyarságkutató Intézet kap. Ezen belül egymilliárdot dologi kiadásokra, 200 milliót pedig személyi juttatásokra és járulékokra fordíthatnak. Az intézet munkatársai végzik Kásler Miklós miniszter kezdeményezése nyomán a fehérvári királysírban található maradványok alapján az Árpád-ház genomjának vizsgálatát, továbbá az intézetnél készült a rengeteg kritikát kiváltó animációs film a pozsonyi csatáról...

NEM CSINÁLHATNAK POLITIKÁT AZ OLTÁSI KAMPÁNYBÓL

KLUBRÁDIÓ
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2021.03.18.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerb kollégájával folytatott találkozón tárgyalt többek közt a két ország járvány elleni védelméről az, valamint arról, hogy miért vásároltak kínai és orosz oltóanyagot – írja az Euractiv. Többek közt a Russia Today is beszámolt arról, hogy Il-103-as gépek gyártásáról és modernizációjáról állapodott meg az orosz Ipari és Kereskedelmi Minisztérium és a pécsi Aviation Engineering vállalat
.

Elfogadhatatlan a számunkra, hogy a saját szakértőink helyett olyanok döntsenek vakcináról, akiknek fogalmuk sincs a mi hazai körülményeinkről – mondta ezt Szijjártó Péter a szerb kollégájával folytatott találkozóról újságíróknak, amiről az Euractivban olvashattunk. Nem engedhetjük meg, hogy politikát csináljanak az oltási kampányból – tette hozzá a magyar külügyminiszter, amikor partnerével, Nikla Selakovićcsal azt indokolták meg, miért vásároltak kínai és orosz oltóanyagot. Ha ezt nem tettük volna meg, akkor sokkal kevesebb ember lenne mára beoltva ilyen rövid idő alatt. Mindennek megvan a maga indoka, ők pedig – mármint a magyar és a szerb kormány – tudják, hogy mi a dolguk. Népünk életét megmenteni – fogalmazott Szijjártó. Emellett bejelentette azt is, hogy mivel az illegális menekültek hozzájárulnak a fertőzés terjedéséhez ezért felajánlotta Szerbiának, hogy határőrizeti egységet küld segítségként a szerb határra, hogy vissza tudják tartani a migránsokat – él ezzel a kifejezéssel a kormányzati kommunikáció. Selaković szerint soha nem voltak ilyen intenzívek a magyar-szerb kapcsolatok, legfőképp a kereskedelmiek, mint manapság. Májusban Magyarország veszi át az Európa Tanács miniszteri tanácsának soros elnökségét, amire a szerb külügyminiszter, mint fontos időszakra tekint, mert ekkor fog Priština, pontosabban Koszovó tagságért folyamodni.

Minden egyes ampullát felhasználnak

A legnépszerűbb angol nyelvű kínai tv-csatorna, a CGTN Orbán Viktort idézte annak apropóján, hogy tegnap újabb 100 ezer kínai, Sinopharm oltóanyag érkezett a magyar fővárosba. Egyrészt azért, mert dicsérte a kínai szállítókat, hogy időben, a szerződésnek megfelelően érkeznek, ugyanakkor meg is jegyzi az írás, hogy a magyar kormány nem követi az uniós stratégiát, aminek eredménye szemmel láthatóan dicséretes. Miközben az Unióban az Astra Zeneca megbízhatóságáról illetve mellékhatásairól vitáznak. A cikk még Müller Cecília tiszti főorvosra is kitért, aki minden nap nagyon várja az érkező oltóanyagokat és külön kiemelte, hogy minden egyes ampullát az utolsóig felhasználnak.

Hetedik helyen Magyarország a halálozási ranglistán

Ugyanakkor a hírek élére ugrottunk számtalan lapban, vegyük mondjuk az Irish Times-ot, hisz negatív rekordot döntött hazánk, hogy soha ennyi fertőzött nem volt még nálunk, mint az elmúlt napokban. S az AP hírügynökség cikkéből az is kiderült, hogy hazánk a világranglistán, szintén a negatív rekordok tekintetében a hetedik helyen áll az 1 millió főre jutó halálozási arányszámot tekintetve – hasonlította össze az adatokat az amerikai Johns Hopkins Egyetem.

Orosz Il-103-as gépek pécsi gyártásáról állapodtak meg a Szputnyik vakcinákon kívül

Közleményben számolt be az orosz külügyminisztérium Szergej Lavrov külügyminiszter és Konkoly Norbert orosz nagykövet tárgyalásainak eredményéről, amit az orosz TASZSZ hírügynökség oldalán olvashatunk. A beszélgetésbe bekapcsolódott az új orosz, Budapestre akkreditált nagykövet is, Jevgenyij Sztanyiszlavov. Alapvetően a Covid-járvány elleni közös harcról esett szó a megbeszélésen, a következő kétkomponensű Szputnyik-V vakcina szállítmányról. Emellett megállapították azt is, hogy a pandémia ellenére ígéretesen alakul a két ország közti együttműködés az egészséges pragmatizmus szellemében és a kölcsönös előnyök figyelembevételével. A közleményből kiderül, hogy rendszeresek a két ország diplomáciai vezetése közti egyeztetések. Ennél a semmitmondó közleménynél többet mondott viszont a Russia Today csatorna orosz nyelvű kiadása, ahonnan megtudjuk, hogy Il-103-as gépek gyártásáról és modernizációjáról állapodott meg az orosz Ipari és Kereskedelmi Minisztérium és a pécsi Aviation Engineering vállalat. Ennek a megállapodásnak a volumenéről és időkereteiről semmilyen részlettel nem szolgáltak, csupán a gép várható korszerűsítésének módjáról írtak nagy általánosságban.

Az orosz TV Zvezda tudósításából viszont kiderül, hogy számszeri szerződés egyelőre nem köttetett, de az orosz fél nagy reményeket fűz az Il-103-as európai sikeréhez, hisz oktatógépeket épp úgy korszerűsítenek majd, mint a turista mezőgazdasági, határőrizeti vagy mentési akcióra alkalmas gépeket.

25 ÉVE LOPTA EL A III/III-AS MORVAY PÉTER A HÍVŐK 20 MILLIÓ FORINTJÁT, AMIT A HIT GYÜLEKEZETE SEM ADOTT VISSZA

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2021.03.16.


Szép évfordulót köszönthetünk ez év tavaszán: éppen 25 évvel ezelőtt lopta el Morvay Péter, a “Hartmann László” fedőnevű volt III/III-as ügynök, Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkészének személyi titkára a hívők 20 millió forintját, amit az 1996. január 15-18 között rendezett jeruzsálemi konferencia részvételi díjából sikkasztott el. Morvayról az a hír járta, hogy előző munkahelyéről, a Porsche Hungáriától is azért küldték el, mert sikkasztott. Ezt azonban senkinek nem állt módjában ellenőrizni, a jeruzsálemi befizetésekből ellopott 20 millió forint azonban emlékezetes maradt.

Ezen a kerek évfordulón érdemes megemlékezni a szép tavaszi napról, amikor Németh Sándor a Hit Gyülekezete Nagybátonyi utcai székházában dühöngött, hogy a jeruzsálemi konferencia, amelyen 2500 hívő vett részt a Hit Gyülekezetéből, veszteséges lett. Az irodában ott voltak a gyülekezet vezetői, mindenki izzadt, izzott a levegő, a vezető lelkész őrjöngött a pénz miatt (ez volt számára mindig a legfájóbb pont), mindenki lehajtotta a fejét, senki nem mert felnézni. Ezt onnan tudjuk, hogy magunk is jelen voltunk az esetnél. Végül megszólalt Morvay, hogy akkor valamennyit visszafizetne a saját számlájáról.

“Milyen számláról, milyen összeget?” – vetette rá szúrós tekintetét Németh. Morvay egy tócsában állt, ömlött róla a víz, s bevallotta, hogy az izraeli szervezőknél lealkudott fejenként 50 dollárt, ezen kívül minden befizetés után “szervezői jutalékot” számolt el magának, amiről senki nem tudott. A konferencia költségvetése meghaladta a félmilliárd forintot, a befizetéseket Morvay gyűjtötte és ő kezelte. Fizetésért dolgozott, Németh Sándor egyszer felállította egy istentiszteleten, s azt mondta, hogy a hívők nem fizetnek szervezési díjat, mert Morvay az Urat szolgálja. Morvay meghajolt, majd lenyúlta a pézt. Senki nem tudta, hogy minden befizetésből eltesz magának.

A megbeszélésen kiderült, hogy Morvay nagyjából 20 millió forintot lopott el, amit beépített a szervezéssel párhuzamosan épülő házába. Németh Sándor eladatta vele a házat, de a 18 millió forintos vételár nem fedezte a – bevallott – tartozást. Ezért még törlesztenie is kellett, miközben nem egy rozzant viskót bérelt a Bérkocsis utcában, hanem egy luxuslakást a III. kerület zöldövezetében. Uzoni Péter, aki akkor még élt, és a Hit Gyülekezete elnöke volt, azt akarta, hogy a pénzt Morvay fizesse vissza, a tartozáson felüli részét adják vissza a hívőknek, Morvay ellen tegyenek feljelentést a rendőrségen, és rúgják ki.

Németh Sándor azonban úgy döntött, hogy nem adják vissza a pénzt a hívőknek, Morvay ellen nem tesznek feljelentést, és nem rúgják k,i viszont Morvaytól kért egy írásos beismerő vallomást a lopásról, amit betett az egyik pánzélszekrénybe, mint a maffiában: nehezebb időkre, ha esetleg Morvay valamit nem úgy csinál, ahogy kell. Uzoni Péter ezt soha nem tudta lenyelni. Istentiszteletek előtt néha körbement, és a megbízható emberek fülébe súgta, hogy “Morvay egy gengszter, add tovább”...

A KORONAVÍRUS ÁTÍRTA A HAZAI TURIZMUS KILÁTÁSAIT

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: SZÉMANN TAMÁS
2021.03.18.


Sok más szektor mellett a járványhelyzet a turizmust is különösen rosszul érintette. Míg 2019-ben rekordévet zártunk, addig 2020 teljesen mást hozott.


A járvány megjelenésével Magyarországon a bezárások sorozata az elsők között érintette a szektort és még mindig hatalmas gondokkal küszködnek a turizmusban dolgozók. A 2019-es évben a kereskedelmi vendégszálásokon (szálloda, panzió, közösségi szálláshely, üdülőháztelep, kemping) eltöltött éjszakák száma 31 536 000 volt, 2020-ban pedig 13 331 000. Ez a hatalmas zuhanás rengeteg pályaelhagyót, munkanélkülit, bezárt üdülőhelyet jelent.

2020 áprilisában a szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma óriásit zuhant és nem úgy tűnik, hogy egyhamar visszatornázza magát a járvány előtti állapotokhoz hasonlóra. 2019 áprilisában a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 2 322 000 volt, 2020 áprilisában pedig 69 000. A tavaszi szezon pangásban telt, a nyár beköszönte és a lazítások adtak okot egy kis fellélegzésre...

A ZSENIK MAGÁNYOSAK - VESZÉLYBEN KOCSIS ZOLTÁN HAGYATÉKA, A CSALÁD KÜLFÖLDRE MENTENÉ

HÍRKLIKK
Szerző: HARKAI PÉTER
2021.03.18.



Négy név van a hazai komolyzene világában, amit gyakorlatilag az egész világon ismernek: Bartók, Kodály, Solti és Kocsis. Ez utóbbi hagyatékának és életművének ápolását, emlékének méltó megőrzését igyekszik minden erejével a tehetségtelen középszer megakadályozni. Mind a kormány, mind a főváros partner ebben.

Siralmas és szégyenteljes, ami Kocsis Zoltán végakaratával ellentételesen zajlik a hagyatékát őrizni hivatott tervezett emlékház kapcsán. Már-már örkényi groteszk, ha nem lenne inkább sírnivaló, hogy mennyire nem tudnak felülemelkedni a pitiáner revansvágyon az ország arra hivatott döntéshozói. Kertész Imre emlékét szó szerint kilóra megvette a kormány, Eszterházy Péterét – mintha háború dúlna - időben külföldre menekítették. Hogy mi lesz s főként mi nem lesz Kocsis Zoltánéval, arról a világhírű művész özvegye, Tóth Erika nyilatkozott a Hírklikknek.

- Ön három hete egy több mint keserű posztot jelentetett meg a közösségi oldalán. Ennek a lényege az volt, hogy az eddigi tárgyalások, biztatások, ígéretek ellenére nem kívánja sem a kormány, sem a főváros felkarolni Kocsis Zoltán végakaratát, illetve négy éve változatlan állapotú sírhelyét méltó kegyhelyként az utókorra hagyni. Akkor nem kívánt nyilatkozni – most mégis miért gondolta meg magát?

- Akkor még bíztam abban, hogy a nyilvánosság elé tárt vészkiáltás hatására az évek óta halogatott ígéretek mégis beváltásra kerülnek, Zoltán végrendelete szerint emlékház lesz a volt otthonunkból, ahol a hagyatéka látogatható lesz tisztelői előtt, valamint pályájához méltó sírhelyet is kap. Ám azóta sem történt semmi, és úgy érzem hogy most már nincs vesztenivalónk...

CSAK EGY BUKDÁCSOLÓ CÉGE VOLT EDDIG ANNAK AZ AMATŐR JÉGHOKI-EDZŐNEK, AKI MOST FELTŰNT AZ 55 MILLIÁRDOS KÍNAI VAKCINAÜZLET MÖGÖTT

DIREKT36
Szerzők: WIRTH ZSUZSANNA, PETHŐ ANDRÁS
2021.03.18.


- A kormány egy közvetítőcég révén vesz koronavírus-vakcinát Kínától

- A közvetítőcég mögött papíron feltűnő emberek nem ismertek ebben az iparágban

- Az egyikük korábban igazolt hokijátékos volt, most pedig ismerősei szerint egy energiaital-gyártó cég alkalmazottja

- A cégiratok alapján ez az ember valakinek a megbízásából jár el, de nem derül ki, hogy kit képvisel

- A cég körül feltűnik egy ügyvéd, aki már benne volt a botrányt kavart lélegeztetőgép-üzletben is

Múlt csütörtök óta találgatják sokan, hogy kik is a résztvevői annak az óriási értékű, 55 milliárd forintos ügyletnek, amelynek keretében Magyarország hozzájut 5 millió adag kínai gyártmányú koronavírus-vakcinához.

Akkor tette közzé Gulyás Gergely miniszterelnökségi miniszter azt a szerződést, amelyet a magyar Nemzeti Népegészségügyi Központ kötött a vakcinák beszerzésére. Ebből kiderült, hogy a magyar állam nem közvetlenül a kínai oltóanyaggyárral szerződött, hanem egy Danubia Pharma Kft. nevű céggel.

Ennek a cégnek egy Syntonite Med Zrt. nevű társaság a tulajdonosa, tehát ha az üzletből haszon keletkezik, azt ők kapják majd. Bár a Danubia Pharma egy több mint tíz éve működő gyógyszerkereskedelmi cég, a Syntonite csak tavaly novemberben jött létre, és a mögötte feltűnő embereknek nincs ismert kötődése ehhez az iparághoz vagy bármilyen más komolyabb vállalkozáshoz.

A Syntonite vezérigazgatójáról, Tuza Mátéról – aki január óta magát a Danubia Pharmát is vezeti – már pénteken megírta a G7, hogy csak kisebb tanácsadó cégekben volt, illetve van tulajdonrésze. A cégnyilvántartásban három cégét találni, ezek közül egyik sem termelt többet évi néhány millió forintnál...

TOVÁBB NŐNEK A TÁRSADALMI EGYENLŐTLENSÉGEK

HÍRKLIKK
Szerző: SOMFAI PÉTER
2021.03.18.


Az elmúlt évtizedben húsbavágó változások történtek. Kiderült, a jóléti állam illúziója csíráiban elhalt, s a hivatalos politika rangjára emelt munkaalapú társadalom ideája ezer sebből vérzik. Így vélekedik Pitti Zoltán közgazdász, tudományos kutató az Eurostat adatait elemezve. Mindez elsősorban a jövő évi választás szempontjából érdekes.


- Mellbevágó tényekkel szembesültem – kezdte a beszélgetést a kutató. - Egy munka alapú társadalomban a mindenkori GDP teljesítmény növekedési ütemével összhangban egyensúlyt kellene teremteni a munkavállalói jövedelmek és a tőkejövedelmek között, ezzel szemben nálunk 2008 és 2019 között – összehasonlítható árakon számolva - a tőke jövedelmek ütemesen emelkedtek, miközben a munkavállalói jövedelmek folyamatosan mérséklődtek...

LOVÁSZ LÁSZLÓ, AZ MTA VOLT ELNÖKE KAPTA A MATEMATIKUSOK NOBEL-DÍJAKÉNT JEGYZETT ABEL-DÍJAT

QUBIT
Szerző: QUBIT.HU
2021.03.17.


A Norvég Tudományos Akadémia 2021-ben Lovász Lászlónak, az ELTE professor emeritusának, a budapesti Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszorának és Avi Wigdersonnak, a princetoni Fejlett Tanulmányok Intézet munkatársának ítélte oda az Abel-díjat „meghatározó jelentőségű munkásságukért az elméleti számítógép-tudomány és a diszkrét matematika terén és szerepükért abban, hogy ezek a modern matematika központi területeivé válhattak”.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) honlapján megjelent közlemény szerint a számítási bonyolultság elmélete – amely az algoritmusok sebességével és hatékonyságával foglalkozik – az 1970-es években még gyerekcipőben járt, de ma már mind a matematika, mind az elméleti számítógép-tudomány elismert területe. Az 1970-es években a matematikusok új nemzedéke felismerte a diszkrét matematika gyakorlati alkalmazásának új lehetőségeit a számítógép-tudományban. A számítási bonyolultság gyakorlati jelentősége megnőtt, és ma már az internetbiztonság elméleti alapjaként tekintünk rá, az elméleti számítógép-tudomány új eredményeit pedig a hatékony algoritmusok tervezésénél használják...

VICC ÉS KATASZTRÓFA EGYBEN

444.HU
Szerző: BEDE MÁRTON
2021.03.18.


Jó reggelt! Ma már nem lesz jó idő.

4 legfontosabb cikkünk most

Oltási terv: vicc és katasztrófa egyben - írta a 444-nek egy háziorvos

- Egy elsőéves informatikus hallgató bonyolultabb házi feladatot kap, mint amilyen a vakcinainfo.gov.hu weboldala

- „Hús-vér emberekre volt ez hatással, hús-vér emberekből lettek propagandisták” – az orosz trollok áldozata a 444-nek

Küldd bátran tovább a Reggel 4-et ismerőseidnek! Itt tudnak feliratkozni rá, ha tetszik.

MINTHA POMÁZON MINDENKI MEGHALT VOLNA

24.HU
Szerző: MOLNÁR DÁVID
2021.03.18.


Az első, koronavírushoz köthető halálesetet 2020. március 15-én jelentették Magyarországon. Az azóta eltelt egy évben több mint 17 ezerre nőtt a halottak száma. Kedden már hét és fél percenként meghalt egy magyar a járvány miatt. Statisztika az elmúlt 366 napról.


Számos mutató van, amivel mérhető, hogy egy kormány hogyan kezeli a koronavírus-járványt, az egyik közülük az egymillió főre vetített halálozási arány. A coronavirus.app adatai alapján Magyarország a vizsgált bő kétszáz közül jelenleg a nyolcadik legrosszabbul teljesítő állam, de ha leszámítjuk a nagyon alacsony lélekszámú, a lista első helyén lévő brit tengerentúli területet, Gibraltárt, illetve az Olaszországba ékelt miniállamot, San Marinót, akkor a hatodik helyre ugrunk:

a közel tízmilliós Magyarországon egymillió emberre 1783 halott jut.

Ha megnézzük ezeket az értékeket egy Európa-térképen, kitűnik, hogy a rendhagyó utat járó Svédországot leszámítva az északi országok tartották a legjobban a kezükben a gyeplőt, népességarányosan ott haltak meg a legkevesebben. Izland, ami szigetként könnyebben tudja magát izolálni, decemberben jelentett legutóbb koronavírussal kapcsolatos halálesetet, Norvégia „legsötétebb” napja pedig január 14-e volt, amikor 29 halottról számoltak be.

Ezzel szemben Csehországban 2245, Belgiumban 1970, Szlovéniában 1911, az Egyesült Királyságban 1886, Montenegróban 1824 halálozás jut egymillió lakosra – utánuk következik Magyarország, immáron megelőzve az első hullám tragédiáit megszenvedő Olaszországot (1704) is. Idehaza 17421 áldozatot követelt már a járvány, és különösen aggasztó, hogy a legtöbbet, 195-öt éppen előző nap, vagyis félő, hogy kerülünk még előrébb ezen a listán. Kedden hét és fél percenként meghalt valaki Magyarországon a koronavírus miatt...

SZABAD SZEMMEL: A TÁRSADALOM LESZAKADT RÉTEGEIT NEHEZEN ÉRINTIK A SZIGORÚ KORLÁTOZÁSOK - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.03.18.


Die Zeit


Orbán Viktornál ritkán fordul elő az, amit pár napja tapasztalni lehetett nála: némi realizmust és józanságot tanúsított, amikor arról beszélt, hogy a következő hét lesz a legkeményebb a járvány kirobbanása óta. A kormány küszködik a feladattal, miután az orvosok közül rengetegen vették a kalapjukat és mentek el nyugatra, ugyanakkor egyre több a vírushalott. És úgy néz ki, hogy a hatalom nem tud mit kezdeni a helyzettel.

Az új megbetegedések száma már napi 10 ezernél jár, szinte minden 4. teszt pozitívnak bizonyult, és ezren vannak lélegeztető készüléken. Ezek igencsak aggasztó adatok egy nem egészen 10 milliós országban. De hát az egészségügyi személyzet jó negyede már más országban dolgozik, a németeknél, osztrákoknál, briteknél. Úgy hogy az anyaországban immár az orvostanhallgatókat is bevetik a Covid-19 ellen.

Az EU-n belül a ragály csak a cseheknél és a szlovákoknál követel több áldozatot. Ez persze összefügg azzal is, hogy az egymást követő magyar kormányok évtizedeken át egyre kevesebbet költöttek az ellátásra, így az erősen lepusztult. Ami azután visszatükröződik a lakosság egészségi állapotában, az pedig rontja az esélyeket, ha valaki megkapja a kórokozót.

A kialakult helyzetben a Fidesz a végén belátta, hogy csakis azzal tudja maradásra bírni a doktorokat, ha lényegesen emeli a fizetésüket. Ám még így is erősen kétséges, hogy ily módon egy csapásra véget lehet vetni a nehézségeknek. A viszonylag szigorú korlátozások sokat segítenek, ám nagy gond, hogy ezek mekkora szociális költségekkel járnak. A kormánypárt törzsválasztóit ugyanis jóval kevésbé érintik, mint a társadalom leszakadt rétegeit. Olyanokat, akik semmiféle segítséget nem kapnak az államtól.

Annál sürgetőbb viszont az oltás gyors lebonyolítása, ami – 13 %-kal nem is áll rosszul – ám Orbán itt is megpróbálja előadni a szokásos kettős játékot. A nyugati szerek mellett vett kínai vakcinát is. Emellett a válságkezelés során is jelentkeznek a szokásos tekintélyuralmi reflexek, illetve átláthatósági problémák. Így kétséges, hogy meg lehet-e bízni a hivatalos számokban, amelyeket a katonai módra megszervezett válságtörzs ad közre.

Az ellenzéki képviselők, valamint a független újságírók kérdéseire nem szokott válasz érkezni. És úgy tűnik, ez nagyon is tudatos.

Le Figaro

A párizsi francia-lengyel csúcstalálkozó után mind Macron, mind Morawiecki azt emelte ki, hogy vakina-ügyben Európának szolidaritást kell tanúsítania. Az Elysée-palota kertjében tartott sajtótájékoztatón a házigazda rámutatott, hogy az uniós összefogás szavatolja a polgároknak a tisztességes és megbízható eljárást, valamint a szolidaritást, amikor egyes kormányok hajlanak a nemzeti külön útra. Az államfő megjegyezte, hogy a közös erőfeszítések révén növelni tudják a földrészen az előállított oltóanyag mennyiségét ennek köszönhetően a kontinens néhány hónapon belül világelső lesz ezen a területen.

Most azonban még a járvány legsúlyosabb szakasza következik, de az elnök biztos abban, hogy az EU megerősödve kerül ki a küzdelemből. A lengyel vendég szintén rámutatott, hogy a jelenlegi helyzetben csakis a szolidaritás mutathat kiutat.

Hogy pontosan miről van szó, annak magyarázataként a konzervatív lap hozzáteszi, hogy pl. a magyar és a cseh kormány a Brüsszel által nem engedélyezett kínai és orosz szereket is beveti, ugyanakkor Ausztria és Dánia Izraellel közösen tervez kutatást, illetve szó van együttes gyártásról is.

Washington Post

A vezércikk sürgeti az európai vezetőket, hogy enyhítsenek az aggályokon, amelyeket nagy mértékben felerősített, hogy több mint egy tucat tagországban szüneteltetik az AstraZeneca szerének beadását. Ily módon bizalmi válság torpedózza meg a védekezést, amikor pedig beindult az újabb járványhullám. Magától értetődik, hogy minden kedvezőtlen hatást alaposan ki kell vizsgálni, de itt alapvetően az idővel kell versenyt futni. A vírus nem vár, ezért az EU-nak villámgyorsan újra sínre kell tenni a vakcinakampányt.

Ugyanakkor nincs bizonyíték arra, hogy a szer okozta a rögképződést az érintett pácienseknél. Maga az amerikai cég azt közölte, hogy ez a jelenség idáig 37-szer lépett fel, miközben 17 millió embernek adták be a vakcinát. Ha nincs oltás, akkor sokkal többször lehetne más okokból trombózisra számítani. A WHO és az Európai Gyógyszerügynökség szintén igyekszik leszerelni a kételyeket.

A felfüggesztés ugyanis fokozhatja az aggodalmakat és a földrésznek jelenleg ez úgy hiányzik mint púp a hátára. Igen sokan betegszenek meg a cseheknél, lengyeleknél, olaszoknál és franciáknál. A Philadelphiai Gyerekkórház szakértője arra figyelmeztet, hogy az oltás jelenti a védekezés fő vonalát, de csak ha beadják. És nagyon könnyű megijeszteni a tömegeket, ám annál nehezebb megnyugtatni őket.

Tudnivaló, hogy minden gyógyszernek van mellékhatása, semmi sem 100 %-osan biztos és hatékony. De Európának jelenleg több 10 millió embert kell beoltania. Közben számítani kell bökkenőkre és éberen kell ügyelni arra, nehogy súlyos gondok jelentkezzenek, ám a pánikot mindenképpen ajánlatos elkerülni.

Deutsche Welle

A kommentár arra figyelmeztet, hogy nem szabad leírni az AstraZeneca vakcináját, még akkor sem, ha jó pár ország jelenleg bebiztosítja magát, amikor felfüggesztette a szer beadását. Ám ebből még egyáltalán nem következik, hogy a készítmény veszélyes, függetlenül attól a néhány esettől, amikor kedvezőtlen mellékhatás merült fel. Először is még nem bizonyított az összefüggés, másodszor pedig az oltástól függetlenül minden nap egyébként is ki vagyunk téve a trombózis lehetőségének. Méghozzá jobban, mintha megkapjuk az oltást. A statisztikák egyértelműen mutatják.

De ettől még a készítmény forgalomba hozatalát engedélyező hatóságoknak elő kell venniük a vizsgálati eredményeket, valamint a rendelkezésre álló számokat. Ugyanakkor tény, hogy az oltások után mindig vannak halottak, főként a nagyon idősek és a súlyos betegek között. Ám semmi ok a pánikra. Hiszen pl. minden egymillió nőnél, aki antibébi pirulát szed, körülbelül 1100-nál képződik vérrög. A túlsúly, a dohányzás, vagy a hosszú utazás szintén fokozza a kockázatot. Egyébiránt a trombózisnak vannak sokkal gyakoribb és veszélyesebb válfajai, mint amikor az az agyi vénában jelentkezik.

Ugyanakkor a járvány 3. hulláma igen veszedelmesnek ígérkezik, de közben az összes eddig jóváhagyott ellenszer hatékony. Azaz megakadályozzák a súlyos megbetegedést. Tehát életet mentenek. Így az AstraZenecáé is. Ám mivel már a ragály 2,6 millió embert ölt meg, illetve a fertőzöttek száma meghaladja a 120 milliót, nem engedhetjük meg, hogy lemondjunk akár csak egyetlen adag vakcináról is.

New York Times

Az oltási akció sikerében sütkérezik a szerb kormány, mivel e tekintetben csak Nagy-Britannia áll jobban Európában. Igaz, ehhez kellettek a kínai és orosz szerek. Viszont ily módon valóságos svéd asztal áll rendelkezésre: ötféle vakcinából lehet választani és mind ingyenes. Azaz a szervezést össze nem lehet hasonlítani azzal, amit idáig az EU összehozott, főként az AstraZenecára építve reményeit. A szerbeknél ugyanakkor az érintettek 30 %-a már megkapta valamelyik készítményt.

Ennélfogva a mind inkább autokrata Vucsics elnök PR-sikert aratott, javított saját kormánya, valamint az ország külső megítélésén, gyengítette az ellenzéket és nem utolsósorban új csavart adott az oltóanyaggal összefüggő geopolitikának. Hogy azután mennyit fizetett Moszkvának, illetve Pekingnek, az titok. Ellenzéki képviselők ugyanakkor azon tanakodnak, hogy mekkora szerepe lehet az ügyletben a korrupciónak.

Brnabics kormányfő azt mondja: a siker titka az, hogy nem politikai, hanem egészségügyi kérdésnek vették a feladatot és nem érdekelte őket, hogy nyugatról, vagy keletről veszik meg az ellenszert. De azt is megjegyezte, hogy tanácsosabb volna, ha a súlyos helyzetben az EU nagyobb rugalmassággal járna el. Mellesleg az ország várhatóan ősztől elkezdi a Sinopharm vakcinájának gyártását, Kína és az Emirátusok hiteléből.

Ám a dolog visszaüthet, ha kiderül, hogy az anyag használhatatlan. A 3. vizsgálati szakaszról Peking még mindig nem tette közzé az adatokat, csak annyi bizonyos, hogy a szer kevésbé hatékony, mint a nyugati vetélytársak. Ugyanakkor a lakosság immár felbátorodott és kezdi semmibe venni a tilalmakat. Ily módon azonban megkétszereződött az új esetek számra.

FT

A két tartományi kudarc után nagy bajban vannak a német kereszténydemokraták, mert a múlt hétvégi eredmény felülírja a számításokat a szeptemberi országos választás előtt. Erre hívja fel a figyelmet a vezércikk, kiemelve, hogy immár teljesen nyílt lett a verseny. A CDU két olyan helyen kapott hatalmas pofont, amelyet egykor a bástyájaként tartott nyilván. De most már azt a lehetőséget sem szabad kihagyni a kalkulációkból, hogy a párt kiszorul a hatalomból, ha visszavonul legfőbb ütőkártyája: Merkel.

Persze az is igaz, hogy Baden-Württembergből és Rajna-Pfalzból még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hiszen mindkét helyen sokan szavazhattak tiltakozásból a kereszténydemokraták ellen, mert már elegük van a járvány okozta megszorításokból. Ezzel együtt kirajzolódik, hogy jönnek fel a zöldek, sőt, akár még a kancellári tisztséget is megszerezhetik. Annak pedig lesznek következményei a határon túl is.

Teljesen megváltozna Berlin hozzáállása a pénzügyi fegyelem, a környezetvédelem, valamint az oroszokhoz és a kínaiakhoz fűződő kapcsolat ügyében. Mindez pedig kihatna az EU-ra is. Az egyik lehetséges alternatíva az ún. jelzőlámpa koalíció, tehát, hogy a környezetvédők a szociáldemokratákkal, valamint a liberálisokkal állnak össze. Ami nem lenne rossz a német demokrácia szempontjából, mert a szavazópolgárok számára lenne valós választási lehetőség.

Így most a CDU új vezérének új ötleteket kell kitalálnia a párt megújítására, miután a CDU tekintélyének rettenetesen sokat ártott az elfuserált védekezés a járvány ellen. Továbbá a korrupciós botrányok is megviselték a hírnevét. Olyannyira, hogy Laschet egyáltalán nem lehet biztos abban: ő lesz a jobbközép kormányfőjelöltje. A kereszténydemokraták hagyományosan a status quo-t testesítik meg, de most úgy néz ki, hogy éppen ez lesz az Achilles-sarkuk.

Die Welt

A konzervatív lap azt írja, miután az eddigi állás szerint 5 külföldi egyetemre mentik ki az SZFE 150 diákját a „modellváltás” elől, hogy az Orbán-kormány eltörölte az intézmény autonómiáját. Az irányítást egy kuratóriumnak adta át, amelyben csak a saját emberei ülnek. Erre válaszul a tanulók és tanárok jó két hónapra megszállták az iskolát. Kritikusok szerint a hatalom nacionalista, illetve klerikális irányba igyekszik elvinni a képzést.

Az új vezetés új helyszínen képzeli el a munkát és új tanerőket szerződtetett. Közülük sokan idáig inkább azzal tűntek ki, hogy a hivatalos vonalat képviselték az állami médiában. Ugyanakkor még nem világos, kiket fognak oktatni, mert a hallgatók túlnyomó többsége támogatta az egyetem elfoglalását.

BBC

Nagy-Britanniában életfogytiglanra ítéltek egy férfit, aki meggyilkolt egy magyar nőt. Az eset 3 éve, Jersey szigetén történt, de az eset körülményeit a halottkém nem tudta pontosan rekonstruálni. Ám a közvetett bizonyítékok így is elég nyomatékosak voltak, így a bíró kimondta, hogy a tettesnek minimum 14 év és két hónapot börtönben kell tölteni.

Annak idején az ipari kamerák rögzítették, hogy a 37 éves Besenyei Zsuzsa autójával az elkövető lakásához hajtott. Utána az 57 éves Jamie Lee Warn először, három napra, egy parkolóban állította le a kocsit, a csomagtartóban a holttesttel. Majd a tetemet beledobta a tengerbe és külön elsüllyesztette a járművet is. A víz azonban két nap múlva a felszínre hozta az áldozatot.

A hely rendőrfőnök helyettes külön felrótta a férfinak, hogy az milyen gondosan igyekezett eltüntetni a nyomokat, nehogy ráterelődjön a gyanú és ez is alátámasztja bűnösségét. Ugyanakkor az asszony életét már nem lehet visszaadni, ám a kemény büntetés remélhetőleg enyhíti a család gyászát.

EGY ÓVODÁS NAPLÓJA 20. – OJTÁS

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.03.18.


Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy máma kicsit későbben jön, mert megy ojtást kapni az oltópontra, hogy addig majd a a dadus vigyáz miránk, míg őtet szurkájják az orvosok. A Kisböske kétségbe is esett, hogy beteg az Ibojnéni, mi lesz velünk, de a Pityu monta neki, hogy nem beteg, csak azér kap szurit, hogy mi ne legyünk azok, de ezt a Kisböske nem értette, inkább evett volna valamit az ijettségre. De asztán a Pityu nekiát szórakozni velehogy az ojtástól majd kínai lesz, sárga lesz a füle meg ijen vékony a szeme is, és majd úgy köszön nekünk, hogy tengsziaoping, amitő a Kisböske megréműt, és nekilátott bömbölni szokás szerint.

Máma reggel én is kíváncsi voltam, hogy sárga lesz-e az Ibojnéni vagy zöld, amikor megjön az ojtásból, de csak nem akart megérkezni, már tízóraiztunk is, és izgulva kérdesztükhogy mi van az Ibojnénivel, mér nem jön, mire a dadus fölhívta, hogy mi van vele, és aszt mondta az Ibojnéni a dadusnak, hogy még az uccán áll a sorba. A Kisböske kérdeszte, hogy az utcán ojtják az embereket vajon, de a dadus aszonta, hogy nem is, csak sokan vannak. Mér vannak sokan, kérdeszte a Kisböske, de a dadus monta neki, hogy azér, mer mindenkit be kell ojtani, mire a Kisböske úgy nekiát visittani, mind egy malac, hogy őtet is ojtják, ordittott, meg verte magát a földhöz.

Hogyőt nem, soha. A dadus monta neki, hogy most nem, ne ordiccson, de beszélhetett neki, akkor hallgatott el, amikor kapott egy csokit, és akkor csönd lett. Délig se jött az Ibojnéni, képzetük, hogy áll az utcán a sorba, pedig fujt a szél nagyon, meg kicsi hó is vót. Épp ebéd előtt jött meg aztán Ibojnéni kipirúva de elégedetten nagyon, hogy ő má oltakozott, így monta, eszt tanulta a nyunyós nénitől, hogy oltakozzunk, meg szellőzködjünk az ablakba. Hiába kapott a Kisböske csokit, éhes volt nagyon és evett volna ebédet már, de az Ibojnéni nekiát előadást tartani az oltakozásról, hogy köszönnyük meg az Ormányos Viktornak az ő szuriját.

Nem igazán értettem, mit is akar ezzel, de mesélt, hogy az Ormányos Viktor hozatta a ő szuriját egyenest a Kínából, mutogatott képet, ahogyan az Ormányos Viktor számolja a szurikat a röpülőn, hogy a Kisböske tátott, csokis szájjal figyelte, és megkérdeszte tőle, hogy ez az Ormányos atta is e be az ojtást neki, amire aszonta nem, mer nem méltó ő arra, hogy beaggya neki. A Pityu meg érdeklődött, hogy mér át az uccán annyit az ojtásra várva, hogy eszt így e kell, hogy órákat a levegőn kell lenni e, mert a nyunyós néni is mindig eszt a levegőt mondja, hogy szellőzköggyünk sokat. Nem azér, monta az Ibojnéni, egészen másér...