2020. november 20., péntek

KI VOLT A VALÓDI NEMECSEK? FELTÁRUL A MONARCHIÁS MAGYARORSZÁG TITKOS TÖRTÉNETE

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ABLONCZY BÁLINT
2020.11.19.


Facebook-sorozatnak indult, könyv lett belőle: Sal Endre Mi, magyarok a századelőn. 51 szenvedélyes történet címmel hamarosan megjelenő kötete az interneten nagy népszerűségnek örvendő sorozat darabjait gyűjtötte egybe. A Monarchia egyetlen feketebőrű katonája, kikapós pesti dámák, öngyilkos szerelmesek, a Szoboszlai Dominik elődjeként a magyar válogatott első gólját szerző ügyvéd története nem csak szórakoztat, elgondolkodtat vagy megrendít. A rövid sztorikból múltunk még mindig velünk élő kliséktől mentes értelmezése is felrémlik.


„A naiv idegenek és az irigy osztrákok azt mondják, hogy Budapest a kontinens leglumpabb városa, züllöttség dolgában túltesz Párizson és Bukaresten; holott itt mindenki csak keresni akart, amikor lumpolt, éjszakai nők körül forgolódott, reggelig tanakodott, számjegyekkel írta tele a márványasztalt, bablevest früstökölt, és a gőzfürdőt látogatta. Ez volt a város élete, és az okos emberek alkalmazkodnak a szokásokhoz” – olvassuk Krúdy Gyulánál az Őszi utazások a vörös postakocsin című regényben. Noha az író saját életét és szeretett Budapestjét is előszeretettel legendásította, Sal Endre Mi, magyarok a századelőn. 51 szenvedélyes történet című könyvét elolvasva úgy véljük, Krúdy pontosan ragadta meg a korszellemet. A dualista Budapest olyan lendülettel mulatott, hazudott, evett-ivott, élvezkedett, csalt, párbajozott és élt, mint egy a felnőttkorba éppen csak belépett heves fiatalember. Tulajdonképpen az is volt: nem sokkal a kiegyezés után, 1870-ben még csak 300 ezer ember lakta a javarészt még mindig német várost, amelyet évszázados patrícius hagyományok igazgattak. Harminc évvel később, 1900-ban már több mint 800 ezer ember köszöntötte az új évszázadot, s nemcsak a lakosságszám, hanem a város képe, nyelve, szokás- és idegrendszere is megváltozott.

A Facebookon nagy népszerűségnek örvendő, 150 ezer ember által követett Újságmúzeum szerkesztője előző kötetében a huszadik században külföldön hírnévre jutott magyarok életútját idézte meg. Új, a boltokba november 24-én kerülő kötetében itthon marad. A Libri kiadó gondozásában megjelent könyv a századelős Magyarország, s azon belül is leginkább Budapest múltját idézi meg...

NEM GRÁNIT EZ, CSAK GYURMA - „A JÁRVÁNNYAL, NEM PEDIG IDEOLÓGIAI VITÁKKAL KELLENE FOGLALKOZNI”

JELEN
Szerző: LAKNER ZOLTÁN
2020.11.19.


ÉPPEN CSAK ÁTZÚGOTT AZ ORSZÁGGYŰLÉSEN A MÁSODIK FELHATALMAZÁSI TÖRVÉNY – MELYET A KORMÁNY AZ ELLENZÉKI FRAKCIÓK TÁMOGATÁSÁT IS MAGA MÖGÖTT TUDVA FOGADTATOTT EL –, A SZOKÁSOS ÉJSZAKAI IDŐPONTBAN MÁRIS MEGJELENT A PARLAMENTI IROMÁNYOK KÖZÖTT AZ ALAPTÖRVÉNY KILENCEDIK MÓDOSÍTÁSA ÉS A VÁLASZTÁSI TÖRVÉNY RÉSZLEGES KIIGAZÍTÁSA. MEG MÉG EGY CSOMÓ MINDEN. A KORMÁNY MINDEN ERŐVEL PRÓBÁLJA SAJÁT SZOKÁSOS TÉMÁI FELÉ VISSZATERELNI A KÖZBESZÉDET. TESZI EZT NEM A JÁRVÁNY ÉS A VÁLSÁG ELLENÉRE, HANEM PONTOSAN AZÉRT, MERT TISZTÁBAN VAN UTÓBBIAK ISZONYATOS POLITIKAI KOCKÁZATÁVAL.

Donald Trump politikai szerepvállalásának egyik első támogatója, egyúttal politikusi imázsának egyik megteremtője volt Roger Ailes, a Fox News hírcsatorna megalapítója és vezetője. A róla szóló filmsorozat, A legharsányabb hang egyik jelenetében Ailes (azaz az őt alakító Russel Crowe) elégedetten néz körül egy közmeghallgatás indulatos ordítozásba kezdő közönségén abban a New York állambeli kisvárosban, ahol ő maga kezdeményezett vitát arról, joga van-e a helyi hatóságnak felmérni és nyilvántartani a környék birtokait. Ailes-ről a környezetvédelmi szempontok és az építési szabályok leperegnek, szerinte a fák arra valók, hogy házat építsenek és baseball ütőket készítsenek belőlük. A birtokfelmérés ügye kapcsán az álmos kisváros lakossága egymásnak esik. Ebben a hangulatban Ailes eléri, hogy az ő birtoka mentesüljön a birtokfelmérés alól. Mikor megkapta, amit akart, a maga részéről ejti az ügyet.

Egyetlen párhuzam sem tökéletes, de Ailes elégedett arca a fékevesztett indulatba jövő emberek láttán kifejezi azt, ahogyan az Orbán-rendszer viszonyul az ideológiai (vagy annak álcázott) vitákhoz. Azért van szüksége ezekre, hogy új törésvonalakat hozzon létre a társadalomban, illetve hogy a kitapintható vitapontokon érzelmektől fűtött politikai szembenállást hozzon létre.

Ha a saját maga által kijelölt csatatéren győzelmet arat, mindegy számára, mi a siker ára, azt úgyis másnak kell megfizetnie. És úgysem az adott ügy számít, csakis a politikai – meg az azzal járó anyagi – előnyszerzés.

A most politikai terítékre kerülő örökbefogadás témája kapcsán feltehetően pontosan az volt a cél, hogy olyan témát válasszanak, amely számszerűen kevés embert érint, viszont mindenkinek van róla véleménye, vagy kiváltható belőle valamilyen elvágólagos állásfoglalás, éppen azért, mert keveset tud az egészről...

A MÁSODIK HULLÁM A SZEMÜNK LÁTTÁRA SZAKÍTJA KETTÉ A GAZDASÁGOT

G7.HU
Szerző: HAJDU MIKLÓS
2020.11.19.


Míg márciusban az európai járványgörbék felfutásával az üzleti klímát jellemző mutatók azonnal lejtmenetbe kezdtek, a fertőzések második hulláma egyelőre nem rengette meg a feldolgozóipari döntéshozók bizalmát. A gazdasági kilátások szubjektív megítélését mérő beszerzési menedzserindexek (PMI) a visegrádi régióban (Szlovákia kivételével, mert arra nincs adat) és az eurózónában a szokásosnak tekinthető 45 -60 pont között vannak.

Az egyenlegmutatók 50 feletti értékei az optimista vállalatvezetők többségét, az 50 alattiak pedig a pesszimista álláspontok többségét jelentik. Az első hullám legkeményebb időszakában 40 pont alatti értékeket mértek a gazdaságkutatók.

Egyelőre úgy tűnik, hogy az iparvállalatok különösebb megrázkódtatások nélkül úszhatják meg a mostani időszakot. Persze érdemes felidézni, hogy a tavaszi pánikszerű bezárkózás az üzemek leállításával is járt, ilyesmiről jelenleg szó sincs, és a fenti mutatók szerint a kereslet összeomlásával sem számolnak a menedzserek...

MORATÓRIUM NÉLKÜL NAGY LENNE A BAJ - A ZÉRÓ KAMATOK MIATT 13 EZER MILLIÁRD FORINT HEVER PARLAGON

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2020.11.20.


A nulla százalékos banki kamatoknak köszönhetően újabb rekordot dönt a lakosság készpénzállománya, és a lekötetlen betétek is csúcsra járnak. Emiatt már több mint 13 ezer milliárd forint hever parlagon. Bár első ránézésre szépen hízik a háztartások pénzügyi vagyona, a hitelfizetési moratórium nélkül nem lenne ilyen fényes a helyzet
.

Hiába tűnik úgy a számok alapján, hogy a koronavírus-járvány nem érintette meg a megtakarításokat, hiszen szép ütemben hízik a lakosság pénzügyi vagyona, a valóság ennél sokkal rosszabb. A hitelfizetési moratórium ugyanis – a kormány állítása szerint is – kétezer-milliárd forintot hagy év végéig a családoknál és a vállalatoknál. Egyelőre nehéz lenne szétszálazni, hogy ebből mennyi marad a lakosságnál, mennyi a cégeknél, de ha nagyjából fele-fele arányról beszélünk, akkor ezermilliárdot jelenthet a lakosságnak.

Az MNB legfrissebb adatai szerint a második és a harmadik negyedévben (ezeket már érintette a koronavírus-járvány) a tranzakcióknak köszönhetően csaknem ugyanannyival (1854 milliárd forint) hízott a háztartások pénzügyi vagyona, mint 2019 hasonló időszakában. Csakhogy akkor törlesztették is a hiteleiket az emberek, míg idén ugyanebben az időszakban az adósok 60 százaléka már nem. Vagyis annak, akinek éppen nem kenyérre vagy más kiadásra kellett az így megspórolt pénz, ebből is növelhette megtakarítását. A háztartások pénzügyi vagyona az MNB adatai szerint 63804 milliárd forintra nőtt, míg a kötelezettségek 11130-ra, így a nettó pénzügyi vagyon 52674 milliárd forintra emelkedett szeptember végére...

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/47. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2020.11.20.


P U B L I C I S Z T I K A

Széky János: Vakcinák

Az emberi szervezet olyan, ha egyszerre támadja meg a rendes, „szezonális” influenzavírus-altípus és a koronavírus, akkor az immunrendszer nagy eséllyel felmondja a szolgálatot, és radikálisan csökken a túlélés esélye. A halálozási arányon azért is sokat ront az a körülmény, ha két járvány van egyszerre, mert az egészségügyi rendszer esetleg nem bírja a terhelést. Főleg, ha eleve rossz állapotban van. Bár nem is ilyen helyzetre tervezték.

Igyekeztem tárgyszerűen fogalmazni.

A WHO 2020. március 11-én meghirdette, hogy pandémia van. Bízni ugyan lehetett abban, hogy ez a világjárvány véget ér a téli influenzaszezon előtt, de egy kormánynak nem az a dolga, hogy élet-halál ügyekben tippmixeljen.

Lett volna idő rá, hogy az egész lakosságnak, de legalábbis nagy részének elegendő influenza A-vakcinát rendeljenek. Oly sok mindenre telik a központi adókból, erre is tellett volna. Magyarországnak ráadásul az a szerencséje, hogy ezt itthon, Pilisborosjenőn állítják elő, nem kell hozzá fürkészni, cserkészni, Keletre nyitni.

A mi kormányunk azonban nem képes a rendeltetésszerű működésre. Nem arra tervezte saját magát...

Báron György: Az utolsó őrség

Balla Eszter: Új fejezet Amerikában

Kovács Zoltán: Lelakható

Kenesei István: Békák a mocsárban

Bauer Tamás: Orbán Merkelnek magyarázza

Tibori Szabó Zoltán: Méray Tibor emlékére

Majtényi László: A köztársaság végső alkotmánya

Gadó Gábor: Sarkalatos jogsértések

Pályi András: Varsó lángokban

Avar János: Trump toporzékolása

Békesi László: Lengyel László 70. születésnapjára

Demény Péter: Távlat és búcsú

Szőcs Géza (1953–2020)

V I S S Z H A N G

Földényi F. László: Az alapítvány árnyékában

Schmal Alexandra: A dokumentum mértékegysége

Szilasi György: Sakk

Miklós László: A nyugdíjreformhoz

Maróti Andor: Beszélgessünk a közművelődésről?

P Á R A T L A N

jos: PÉNZ AZ ABLAKBAN

aha: FÉREG­JÁRATOK

a. m.: A KISZERVEZETT LÉPCSŐ

pá- ti-: LENINTELENÍT

ICs: CSODÁLATOS BALATON

Majtényi Balázs: SZERETLEK, MAGYARORSZÁG,
olyankor is, amikor nagyon hülye vagy

msz: TÁVOL, KÖZEL

d. magyari: TÚLÁRAZÁS

(celebrálja Nyerges András): HETI TEXTUS

Szikszai Károly: BRIGÁDNAPLÓ


ÉLET ÉS IRODALOM 2020/47. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2020.11.20.


F E U I L L E T O N

Nyilas Atilla: Három ütem
Az Ady-címekről

I N T E R J Ú 

Fóti Tamás: A csendes árja paragrafus
Beszélgetés Oliver Rathkolbbal, az Universität Wien jelenkori történelemmel foglalkozó történészprofesszorával

K R I T I K A 

Csuhai István: Amerika hangjai

Valeria Luiselli: Elveszett gyerekek archívuma. Fordította Mesterházi Mónika. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 518 oldal, 4999 Ft

Az Elveszett gyerekek archívuma egyidejűleg több tematikus vagy műfaji vasat tart a tűzben, és ezeket a különféle típusokat tovább osztják a bennük megszólaló hangok, beszédek, nyelvi regiszterek. Benne van egy párkapcsolati válságot végigmesélő regény, amelynek lélektani vonatkozásai különösképpen felerősödnek attól, hogy a dologban tökéletesen hallgatag férj mellett egy-egy rövid megjegyzést közbeiktató feleség narrátori szerepét a szöveg fele táján a fiú veszi át. Ott van a szöveget végig átjáró és a regény struktúráját generáló metafora, az összegyűjtés, a dokumentálás, a megőrzés, a megörökítés motívuma, a már megtörtént és az e pillanatban történő különös szimbiózisa, ugyancsak a cselekményt alakító elem. Benne van a regény leglátványosabbnak nevezett rétege, a 2010-es évek közepének legégetőbb kérdése, a menekülés, a migráció, a befogadás, a kiközösítés, az asszimiláció, a gyűlöletkeltés, az új élet halvány ígérete; az Elveszett gyerekek archívuma a menekültregénynek a közelmúlt legjobbjaihoz hasonlítható, bátor, valamiképpen tökéletesen illúziótlan megvalósítása...

A HÉT KÖNYVEI


A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...

Visy Beatrix: Ex libris

Kabai Csaba: Árnyékboksz
Kemenes Henriette: Odú
Ozsváth Zsuzsa: Előző részek
Székely Örs: ostinat

Szendi Nóra: „Nem öregszem, hanem élek”

Szentesi Éva: A legfontosabbat utoljára hagytam. Libri Kiadó, Budapest, 2020, 176 oldal, 3499 Ft

A szöveg olyan általánosan elfogadott (megnyugtatóan ismerős) közhelyekhez és részigazságához tér vissza újra és újra, mint hogy hiába az orvosok és kezelések, a felépüléshez elsősorban mi kellünk, így egyenrecept sincs, és hogy a testi betegségek mindig lelki eredetűek is (ami ilyen leegyszerűsítő formában alátámaszthatatlan és félrevezető). A hozzáadott érték elsősorban inkább az, ami személyes, ami segíthet a sorstársaknak az azonosulásban, a magány és félelem enyhítésében, legyen szó arról, hogy milyen érzés a kemoterápia, vagy a nőiséget érintő, szégyenkezéssel, elhallgatással járó problémákról, például a méh eltávolítása utáni korai klimaxról, a megváltozott szexualitásról vagy az inkontinenciáról...

Jeszenszky Géza. Auschwitz után pogromok?

Pelle János: Vérvád, hiszté­ria, népítélet. „Zsidókérdés” Ma­gyar­or­szágon 1945-ben és 1946-ban. Milton Friedman University Press, Budapest, 2020, 223 oldal, 3490 Ft

Nagy érdeme Pelle munkájának a tömeglélektani elemzés is, annak kimutatása, hogy a háborút követő atrocitásokat, a nyomort, az inflációt és az éhezést hogyan sikerült a népirtást túlélő zsidók nyakába varrni, főként az Alföldön, építve az agrárszocialista hagyományokra is. Fontosnak érzem azt a megállapítást is, hogy a vészkorszakot túlélő magyar zsidók egy részének alijázásához vagy Budapestre költözéséhez mennyire hozzájárult a föltámadt antiszemitizmus, és hogy mindez mennyire hátrányosan érintette a magyar vidék gazdasági életét...

Kardos András: Az ész és az őrület

Angyalosi Gergely: Az állandó és a változó. Magyar Irodalomtörténeti Társaság, Budapest, 2020, 327 oldal, 3490 Ft

Angyalosi mostani tanulmánykötete nagyszerű lenyomata a szerző sokágú tehetségének. Ez nem közhely akarna lenni, hanem annak a ritka plurális erénynek a leszögezése, mely szerint Angyalosi Gergely egyszerre rendelkezik kivételes minőségérzékkel, a művészeti érték iránti fogékonysággal, és ugyanakkor az elmélet, az esztétika, sőt a filozófia iránti nagyfokú érzékenységgel. Ez persze, mondhatná a nyájas olvasó, pont ugyanolyan binaritás, mint amit az előbb a kötetet meghatározó „formaelvként” interpretáltam. Igen, van összefüggés: ugyanis a művészet és a filozófia iránti együttes fogékonyság és tehetség nyilvánul meg Angyalosi elemzések előtti előfeltevéseiben is, ugyanis abban, hogy egyszerre teszi az elemzés tárgyává a műalkotás értékvilágát, és a benne felsejlő filozofémát...

Schein Gábor: Nagy levegő

Az ÉS könyve novemberben – Nádas Péter: Arbor mundi. Válogatott esszék, II. kötet, Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020, 484 oldal, 4499 Ft

Nádas egy fontos megszorítást tesz, amely egyaránt érvényes lehet a regényre és az esszére: „A magam tudása nem abban rejlik, hogy érteném a dolgok, a jelenségek és események jelentőségét akár csak a saját életemben is, hanem éppen mások sorsából és végzetéből kell megértenem, amit önmagamat illetően sem tudok.” Ha az esszé ebben az értelemben a szabad és nyilvános gondolkodás műve, az esszégyűjtemény, amit most a kezünkben tartunk, egy gondolkodás regénye. Nádas két kötetes esszéválogatásának második kötete, az Arbor mundi irodalomról, fényképészetről, festészetről és színházról szóló esszéket gyűjt össze, alapos figyelemmel a művészetek pszichológiai, történelmi, szociológiai, politikai összefüggéseire. Nádas tehát ebben a kötetében a magyar esszéirodalom hagyományos tárgykörében mozog. A legkorábbi írás 1977-ből származik, a legkésőbbi 2018-ban keletkezett. Az összeállítás nem az időrendet követi. Az egymásmellettiségek, a közelségek és a távolságok inkább olyan kapcsolatokat, ellentmondásokat és íveket tárnak fel, amelyek Nádas gondolkodásának hosszú távú törvényszerűségeiről, a bejárt utak mineműségéről vallanak...

Csengery Kristóf: Nem jellemző

(Beethoven: Songs and Folksongs. Warner Classics)

Ian Bostridge kivételes, nagy formátumú művész. Az előadóművészek ritka típusát képviseli: kifinomult értelmiségi, Dietrich Fischer-Dieskau, Peter Schreier, Hermann Prey vagy épp Peter Pears szellemi rokona és hagyományainak folytatója, akinek produkcióiban meghatározó a lélektani elemzés, elsőrendű fontosságú a szöveg, különlegesen aprólékos a megmunkálás, érzékeny a részletezés. Minden hang, minden hangsúly, minden színárnyalat, minden leheletnyi lassítás vagy gyorsítás fontossággal bír és üzenetet közvetít...

Sinkó István: Vírus és alkímia

(Wolf Eszter kiállítása a Tér Galériában december 22-ig látogatható.)

Wagner István: „Stázi” kincsvadászat


(NDR – Kulturjournal, november 2-től látható a hatperces riportfilm a csatorna honlapján.)

Stőhr Lóránt: Az alkotó embersége

(Verzió Filmfesztivál. Magyar versenyprogram)

Talán kevesen tudják, hogy 2019-ben ismét bő egy évre leállt a magyar dokumentumfilm-gyártás állami finanszírozása, ami a korábbi évek felemás döntései mellett bizonyára hozzájárult ahhoz, hogy az idei Verzión nem volt átütő erejű versenydarab. A kortárs trendek követői helyett a klasszikus formájú, az interjú és a megfigyelés módszerével dolgozó dokumentumfilmek emelkedtek ki az ez évi mezőnyből a műfaj hagyományos erényeit képviselve – a kiszolgáltatottak melletti csendes kiállást, az emberi lét drámáinak tapintatos, érzékeny megfigyelését...

Herczog Noémi: Pedofilpornó

(Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz, adaptálta és rendezte: Tasnádi István; Orlai Produkció – Füge; Jurányi)

A gyerekek ellen elkövetett, családon belüli szexuális erőszak mindenkit érdekel mindaddig, amíg nem a mi családunk az érintett. Az alkotók a probléma társadalmi szinten elhallgatott vetületét kívánták felszínre hozni. Ha újságban olvasunk gyerekek szexuális bántalmazásáról, szívesen szörnyülködünk a témán, de nem találjuk a szavakat, ha közvetlen környezetünkben esik meg valakivel. És elnémulunk, ha velünk történik...

Fáy Miklós: A semmi éve

(Wagner at Wahnfried – Deutsche Grammophon, 2020)

A Wagner at Wahnfried lemez olyan, mint valami becsületgól egy tíz góllal elveszített meccsen. Nem oszt és nem szoroz, de jelzi, hogy élnek itt még emberek, akik hangszert vesznek a kezükbe, élnek mások, akik ezt meg is hallják. Állítólag sokan sírtak a megindultságtól, amikor a Siegfried-idill szólt a távolból, és el is hiszem, szép a hangzás, beleremeg a szív. Pontosan az ember nem tudja, mennyi ebben a karmesteri befolyás, tizenhárom ember éppenséggel megindulhat önmagától is, nem kell feltétlenül egy pálcás ember az orruk elé, de majdnem mindegy is...

Károlyi Csaba: Szaloncukoraffér

(Édes anyanyelvünk, Kossuth rádió, minden hétköznap 15:25–15:30, 20:30–20:35)

Téma van bőven: a régimódi nevek kiejtése, szólásaink, közmondásaink eredete, a germanizmusok jelensége vagy a bulvármédia hatása a nyelvhasználatra. Nem hallottam viszont arról, hogy a propagandamédia milyen hatással van a nyelvhasználatra...

Siba Antal: Magyar katarzis

(Columbo, Jocky TV)

Nálunk pontosan ezért a Columbo olyan mese, mint a Hüvelyk Matyi. És az is marad. Fölemel, igazságot ad, átmenetileg megtölti a néző szívét melegséggel, a nyomozó megtekinthető kutyájával meg szivarjával együtt a belvárosban, aztán vége. Ez is katarzis.

I R O D A L O M

Tompa Gábor: Békeszerződés

Tompa Gábor: Hommage à Beckett

Tompa Gábor: Perpetuum mobile

Győri László: Akmé

Egressy Zoltán: Rendezett zsákutca

Grecsó Krisztián: Édes nevem, okos nevem


...a dédapám sírja mellett, a sírból kinövő kopasz akácfa csontujjait figyelve, a békéscsabai Kinizsi utcán támolygó, ázott önmagamra gondolva határoztam el – és ezek után úgy is éltem három napig –, hogy felveszem a dédapám nevét, és Őze András leszek, semmit sem tudtam Őze Andrásról, és még ez az elhatározás sem tett kíváncsivá, pedig szigorúan megszaggatta a sors a dédapámat, és ez azért jutott eszembe, mert annak, hogy abból a szemből egy másik ember néz vissza rám, mégiscsak hozzám van köze, és ha elhagyom az én áldott nevemet, ha ki merem mondani, hogy édes nevem, okos nevem, menj a tieid közé, és előbb-utóbb, a kötetek hatására, meg mert mindenki úgy szólít, valóságosan is megváltoztatom, vajon Őze Andrásként más napok gyötörtek volna meg?, milyen kunkurokkal nehezítettem volna a saját életem, lehet, mást vettem volna először feleségül, vagy elválok időben, és akkor persze, ezzel a kérdésorsóval azt a könnyen elszakadó mániát tekertem most föl, hogy az a megváltozott szem bennem nem Őze András szeme-e, hiszen aki azzal néz, láthatóan különbözik tőlem: precízebben csomagol egy napra, jobban viseli a sorban állást, érti a hét heveny hullámait, úgymint lottó, áldozás, új epizód, nem huncut a mosolya, ám élveteg, szemérmes és szomorú, és csak a személyi számunk közös...

Milbacher Róbert: Ölében a napot

Vakítóan fehér sírkövön üldögélt tehát az öregasszony, mint valami fekete és törékeny csontú madár, gyér cipruslombok takarásában remélve némi menedéket. A szeme nem látszott, sőt most, hogy jobban belegondol, olyan volt, mintha egyáltalán nem is lett volna szeme, ami nyilván lehetetlen, és valószínűleg mélyen az arcába húzott kendője okozhatta ezt az optikai illúziót. Talán az erősen tűző naptól, talán csak a kíváncsi tekintetektől óvta magát. Hiába akart azonban észrevétlen maradni, eggyé válni azzal a kicsi árnyékkal, amit a ritkás cipruságak adtak, nem lehetett nem meglátni. Éppenséggel ezzel a diszkrétnek szánt félrehúzódással – hiszen az érthető, hogy talán gőgből, talán tapintatból, de véletlenül sem szerette volna, ha bárki is a rokonsághoz tartozónak higgye –, hívta fel magára akaratlanul is a figyelmet.

A kezében láthatólag frissen szedett, „mintha még a reggeli harmat is megcsillant volna rajta”, gondosan válogatott és szalvétába csomagolt nárciszcsokor sárgállott. Mondhatni, egészen indokolatlan és szemérmetlenül tüntető vidámsággal feküdt a térdén, „mintha csak a nap egy darabkáját dédelgette volna az ölében”...

Tóth Vivien: Tor

Apám egy szombat reggel vigyorogva nyitott be a szobámba. Ásítva kérdeztem, hogy miért keltett fel ilyen korán, ma nincs iskola. Különleges nap ez a mai, dörzsölte a kezét, öltözz! Gyorsan magamra kaptam a ruháim meg a gumicsizmám. Apám türelmetlenül rángatott ki az udvarra. Már ott állt a szomszédból Józsi bácsi meg a fia, aki alig volt nálam idősebb. Előrehozzam? – kérdezte Józsi bácsi. Nem kell, majd a fiam, legyintett apám. Ide figyelj, gyerek, hozd már előre a malacodat, mutassuk meg Józsiéknak, mondta. Először nem értettem, hogy mire ez a nagy felhajtás Kucu körül, aztán megörültem, hogy mások is kíváncsiak rá. Végre eldicsekedhetek vele valakinek. Kihajtottam az ólból, a nyakára kötelet kötöttem. Megbeszéltem Kucuval, hogy jól kell viselkednie, mert vendégek vannak nálunk. Megígértem neki, hogy utána gyorsan megetetem. Büszkén vittem előre. Ez az?

Kollár-Klemencz László: Öreg Banda

A soroksári ablakából, ha tehette, a házukkal szemben álló szökőkutat nézte. Ha esett, és csak akkor, egy lány jelent meg biciklivel, a kerékpárt nekitámasztotta a tér közepén álló aprócska szökőkútnak, és eltűnt a szemközti házban. Gyönyörű lány volt, és lenyűgöző volt a biciklije is, Pisti hosszú percekig nézte a barna biciklit, ahogy ott ázott. Aztán megjelent a lány, előbújt az épület alacsony kapujából, behúzta a fejét, és kilépett az esőre. Csinos lány, kecses alkat, az ablakból nézve különösen szépnek tetszettek az ívek, ahogy a derekának formája folytatódik a nyakán, aztán elenged azon az okos kis fejen. Hát ez szép. Felült a biciklire, és elment. Ilyenkor, és csak ilyenkor, az eső rendre elállt, volt, hogy azon nyomban, de volt, hogy csak lassan, percekre rá, de alábbhagyott, majd szitálni kezdett, s végül teljesen elcsendesedett. Egyik alkalommal – minden a megszokott módon zajlott, az eső eleredt, a Pista az ablakból kinézett, a lány megérkezett, a Pista nem mozdult – a lány hosszú órák után sem jött ki a házból, az eső egész nap esett, kint ázott a bicikli, beesteledett.

„NEM MARADHATUNK CSENDBEN” – MAGYAR HANG-AJÁNLÓ

MAGYAR HANG ONLINE
Szerző: Magyar Hang
2020.11.19.


A TARTALOMBÓL:

„Akár Magyarországon is kerülhetne börtönbe kormányfő” – Márki-Zay Péter: Ha az ellenzék nem tudja megoldani, hogy legyen szabad média, és a bűnözők bíróság elé kerüljenek, akkor el se induljon. Interjú

HIRDETÉS

„Nem maradhatunk csendben!” – Szabó Győző és Molnár Áron az SZFE-ről, a félelemre építő rendszerről, a Hős utcáról és a felfordított teknősökről. Páros interjú

Túl a határon – Drasztikusan romolhat az intenzíven kezelt betegek túlélési esélye

Elveszíti mandátumát az előzetest is megjárt fideszes képviselőnő – Újabb gyanúsítottjai vannak a Boldog István választókerületében sejtett visszaélésnek, összesen 11 embert gyanúsítottak, köztük négy választott tisztségviselő van a hatóság látókörében

Zsarolás, hatalmi taktikázás, „orbáni vezetési stílus” – Így morzsolódott fel az ellenzék többsége Egerben

Segítség az őstermelőknek, brutális sarc a katázóknak – Előbbiek évi tízmilliós bevételig adómentesek lesznek, utóbbiakat 40 százalékos büntetőadó sújthatja

Vörös veszedelem – A vadászok passziójának kielégítése a szürke fogoly halálos ítéletét jelentheti

Magyar Hang – Az Év Embere 2020 díj – Szavazzon!

– „Az állami gondozásnál minden jobb” – Az egyedülállók jellemzően a házaspárok által elutasított idősebb, roma vagy beteg gyerekeket fogadtak örökbe

„Jól van, hát nem olyan gettós itt” – Celldömölkön megújul az egyik szegregátum, a kastély. A másikban „nagy világ” van. Riport

Süllyedő világ – Látlelet az Ormánságról – Helyzet-Kép

Ankara és Moszkva tojástánca – A karabahi háború is megmutatta, hogy az átalakuló világban két hatalom egyszerre lehet vetélytárs és szövetséges

Mi lesz a Trumpnak szurkoló európai kormányokkal? – Varsó pozícióit gyengítheti a demokrata siker, ám a lengyelek az „orosz kánjtyában” bíznak

Szíria: egy régi játékos tér vissza az asztalhoz – Bár az elmúlt hónapokban keveset lehetett hallani a háború fejleményeiről, ez sajnos nem jelenti azt, hogy a konfliktus nyugvópontra ért volna

Elege lett az uniónak a migránsverésekből – Szorult helyzetbe került a horvát kormány

4 keréken – a Magyar Hang 4 oldalas autós melléklete

Időnként mindenki magányosnak érzi magát – Kocsis Ágnes rendező: Gondolom, most majd a pandémiákról forgatnak filmeket. Interjú

Kezdődnek a magyar fejlesztésű koronavírusgyógyszer klinikai tesztjei – A fluvoxamin gyógyszerhatóanyag gátolhatja a tüdőfibrózist, ráadásul a nagyon súlyos Covid–19-betegek szervezetét sújtó citokinvihart is. Fekete Andreával beszélgettünk

Magába roskadt sziget – Háromezer-hatszáz évvel ezelőtt az égei-tengeri Sztrongüle szigetét (vagyis Szantorinit) hatalmas vulkánkitörés rázta meg, amely vastag tufatakaróval temette be a szárazföldet

„Anélkül, hogy észrevettem volna, én is Makláry lettem” – Negyven éve hunyt el Makláry János, aki szinte egész karrierje alatt bátyja árnyékában élt

Az éjjel soha nem érhet véget – Így jutottunk ki az Eb-re: aki éhes, az megszerzi, amit akar

Publicisztika:
Dévényi István: A kormányfő megcsípésének majdnem pillanata
Gulyás Balázs: Orbán Viktor járvány(os) hazugságai – Maga itt a kultúrhörcsög?
Reichert János: A vírus mint lehetőség
Szerető Szabolcs: A kiszervező
Pápay György: Bebetonozott megosztottság – Több a zászló
Kalmár Benedek: Amerika választott
Gulyás Balázs: Így éltem túl a Covidot
Híd Jenő rajzol: Trükk
Pethő Tibor: Frászfélék – Ószleng
Gazda Albert: Az élet sója
Ficsor Benedek: Mintha bandzsítani kellene – Szotyola
Puzsér Róbert: Népszavazás: a társadalom és az elit eszköze
Marabu: Abcúg

Tárca:
Gazda Albert: A Báthory utca Grodnóban
Tomasovszki István: Az énekes fiú
Szécsi Noémi: Füstbe ment tervek

Kritika:
– Zsugabubus igazi arca – Király Levente: Zsugabubus – Hihetetlen történetek Terence Hillről
– A szabad szemmel észrevehetetlen szépség – Bán András: Haris László – részletekben az egész
– Clemenceau menye – Szálinger Balázs: Al-dunai álom
– Önarckép Kádárral és Matolcsyval – Farkas Zoltán: Egy gyűjtő arcképcsarnokából – 13 portré
– Szívbe ivódó zene a Viharsarokból – Békés Banda 40+
– Nem csak szakértőknek – Szőts Zoltán Oszkár: Az első világháború az 1945 előtti magyar történetírásban

11,5 MILLIÁRDBA KERÜLT A COVIDOS KONZULTÁCIÓ, OFFSHORE-HÁTTERŰ CÉGTŐL BÉREL BUSZOKAT A BKV

ÁTLÁTSZÓ / HETI MUTYIMONDÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2020.11.20.


Telex: 11,5 milliárd forintba került a koronavírusos nemzeti konzultáció


9 579 490 978 forint volt a nyári, a koronavírussal és a gazdaság újraindításával kapcsolatos nemzeti konzultáció kampánya, ehhez jött még a levelek gyártása és postázási költségei – írja Facebook-oldalán Kassai Dániel. A pestszentlőrinci független (kiugrott LMP-s) önkormányzati képviselő közadatigénylésben kérte ki a költségeket a Miniszterelnöki Kabinetirodától.


Hírklikk: 11 millió forintért dolgozik Gyurta Dani Szijjártó minisztériumának

A lap adatigénylése nyomán idén másodjára tette közzé szerződéses partnereinek listáját a Külgazdasági és Külügyminisztérium, amiből kiderül például: Gyurta Dániel egykori úszó ebben az évben 11 millióért dolgozik a tárcának, a Design Terminál pedig 52 milliót kapott az űrtechnológia fejlesztésére.

Mfor.hu: Ciprusi offshore-hátterű cégtől bérel buszokat a BKV


A használt buszok bérlésére vonatkozó közbeszerzési eljárást még a koronavírus-járvány első hullámának idején bonyolították le, de az eredményre csak a napokban derült fény. A nyertes kiléte nemcsak első, de sokadik ránézésre is meglepő: a CR-Facilities Zrt.-t idén május 11-én alapították és pontosan 7 nappal azelőtt, május 18-án jegyezte be a cégbíróság, hogy lejárt volna a BKV tenderének ajánlattételi határideje. A cégnek három tulajdonosa van, amiből az egyik egy ciprusi bejegyzésű offshore-vállalatban végződik.

Szabad Európa: Kamu focicsapat nyert milliókat öltözőre és kisbuszra

A Szabolcs-megyei Magy az a falu, ahol egy egész településrész tűnt el a térképről az elmúlt néhány évben. Tíz éve nincs focicsapat sem a faluban, de közben pályázaton mégis nyertek csaknem 7 millió forintot sportöltözőre. 2015-ben még egy kisbuszra is pályázott a Magy SE, nyertek is, csakhogy akkor már 5 éve nem volt egyetlen sportolójuk sem.

HVG.hu: A fideszes polgármester nem adná a Ménesbirtoknak a kastélyukat, de nem kérdezték

Szabadkígyós polgármestere a sajtóból tudta meg, hogy a felújítás után viheti az állami Ménesbirtok a kastélyt. Balogh József levelet írt a békési parlamenti képviselőknek, hogy segítsenek megakadályozni, hogy elvegyék azt tőlük. „Ezzel az erővel Koszovóhoz is csatolhattak volna bennünket” – utalt a békési polgármester arra, hogy turisztikai szempontból a település mindig Békéscsabával és Gyulával közösen tervezett, hiszen ezektől 5-10 kilométerre van Szabadkígyós, míg Mezőhegyesig 52 kilométert kell autózni.

KÖZPÉNZ MILLIÁRDOKKAL TÖMTÉK KI AZ EGYIK LEGGAZDAGABB MAGYAR KÖRÜLI EGYÜTTESEKET, MÉGIS ÖSSZEOMLOTTAK

G7.HU
Szerzők: FABÓK BÁLINT, JANDÓ ZOLTÁN
2020.11.20.


Budapest belvárosában, a Parlamenttől induló Nádor utcában áll egy stílusokon átívelő, ötemeletes épület. Utcafrontján vegyesbolt, utazási iroda és egy thai masszázs szalon van, és a ház látszatra nem sokban tér el a belvárosi épületektől. A viseltes bejárat környékén elhelyezett cégtáblák ugyanakkor jelzik, hogy a ház sajátos szerepet töltött be a kortárs magyar kultúrában: az elmúlt években ide összpontosult az előadó-művészetre költött állami támogatások számottevő része.

A cégtáblák alapján kamarazenekarok, táncegyüttesek és kulturális egyesületek székhelye működik a ház negyedik emeletén*. Bár nem ide van bejegyezve, számos ponton kötődik a Nádor utcai művészeti szervezetekhez a Magyar Virtuózok Kamarazenekar is, amely az előző cikkünk alapján évente egymilliárd forintos profitot termelt az azóta visszaélésekre hivatkozva megszüntetett állami támogatási rendszernek, a kultúr-taónak köszönhetően.

A Magyar Virtuózok Kamarazenekarhoz kísértetiesen hasonló utat jártak be a Nádor utcai épületbe bejegyzett szervezetek. Pár év alatt sokszorosára nőtt az árbevételük, esetenként több százmillió forintos vagy akár milliárdos állami támogatáshoz jutottak, majd a tao-rendszer felszámolása után összeomlottak. A fellépések után járó támogatások jogosságát érintett művészek is kétségbe vonják. Többen közülük csak az ügyben nyomozó NAV-tól vagy céges beszámolókból értesültek társulatuk állítólagos előadásairól.

A Nádor utcai irodába bejegyzett kulturális szervezetek számos ponton kötődnek az ország egyik leggazdagabb emberéhez, Rahimkulov Ruszlanhoz. A kevésbé ismert milliárdos volt ugyanis az egyik tulajdonosa a Nádor utcai ingatlannak, és két érintett előadó-művészeti vállalkozásnak is. A hozzá köthető társulatok számos esetben a Rahimkulov tulajdonába tartozó helyszíneken léptek fel, és a finanszírozásukban is szerepet vállaltak a milliárdos cégei, amelyek a tao-rendszer adta lehetőséget kihasználva az államkassza helyett nekik utalták át a profitjuk után fizetendő adót...

MÉSZÁROSÉKÉ AZ ORSZÁG, MAGUKNAK ÉPÍTIK - HVG TOP 500 LISTA A NYERESÉGREKORDEREKRŐL

HVG360
Szerző: HVG
2020.11.20.


Magyarország jobban teljesít, népünk bölcs vezére legalábbis évről évre nagyobb sikereket ér el a nemzeti burzsoázia megteremtésében. Már persze ha azokat tekintjük nemzetinek, akik ilyen-olyan okokból bejáratosak a kormányfőhöz.

A 2019-ben a legnagyobb nyereséget elért 500 magyarországi cég között már több mint negyven olyat találunk, amelynek tulajdonosa a NER valamelyik emblematikus figurája. Évről évre, toplistáról toplistára többet. Ez is egyfajta országépítés, amint arra az egykori rákosista jelszót parafrazeálva a címben utaltunk.

A legeminensebb építőtanonc természetesen a kormányfő gyerekkori pajtása, a Simicska Lajos korábbi főoligarcha 2015-ös kegyvesztetté válásakor fölemelkedett Mészáros Lőrinc. Neki 13 érdekeltsége tűnik föl az 500 nyereségrekorder sorában, igaz, nem mindnek ő az egyetlen tulajdonosa. Cégbirodalmának egyik zászlóshajója, az Opus Global például tőzsdei cég, papírjainak 26,6 százalékát bárki adhatja-veheti, Mészáros és – éppen válófélben lévő – felesége közvetlen és közvetett befolyása azonban 70 százalék körül van. Ám az Opus nevét hiába keresnénk a rangsorban, a 2019-es évet ugyanis a felcsúti milliárdos Beatrix lánya által elnökölt holdingcég durva, 34 milliárd forintos veszteséggel zárta; beszámolója szerint ebből 29 milliárd a Mátrai Erőművel együtt idén márciusban az állami MVM-re rásózott energetikai üzletág sara...

CSAK VÁR ÉS VÁR

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Swan Edgar
2020.11.20.


Dr. Völner Pál, fideszes képviselő benyújtotta Kövér László fideszes házelnöknek azt a javaslatot, melynek értelmében a fideszes parlament meg tudja szavazni, a fideszes kormány pedig tulajdonba tudja adni az esztergomi várat. Esztergom-Budapesti Főegyházmegye lesz az izgatott új tulajdonosa a jelenleg (még, percekig) állami tulajdonban lévő, felbecsülhetetlen értékű ingatlannak. Tehát köztulajdon. Indoklás is van a javaslathoz, abból csak csemegézni fogok:

"Magyarországon az állam és a vallási közösségek Magyarország Alaptörvénye értelmében különváltan működnek, de a közösségi célok elérése érdekében együttműködhetnek. Az Alaptörvény elismeri a kereszténység nemzetmegtartó szerepét Magyarország történelmében és a keresztény kultúra védelmét az állam minden szervének kötelességévé teszi. Az elválasztás és a semlegesség értelemszerűen nem zárja ki azt, hogy az állam anyagi eszközökkel is támogassa az egyházak működését, sőt az Alaptörvény értelmében az állam az együttműködésben részt vevő bevett egyházaknak a közösségi célok elérését szolgáló feladatokban való részvételükre tekintettel sajátos jogosultságokat biztosít. Az esztergomi vár területe évszázadokon keresztül a magyar állam és a Magyar Katolikus Egyház központjaként működött, egyházi tulajdonban volt. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kezdeményezte a Magyar Állam tulajdonában lévő Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeuma és az Esztergomi Vár tulajdonba adását hitéleti és kulturális célokra".

Érdekes módon akkor nem állt sorba az egyház az ingatlanért, amikor fel kellett újítani. Uniós forrásból és a hazai adófizetők pénzéből zúdultak bele a százmilliók, nem is egy ütemben, hanem folyamatosan, évek óta. Az egyház szépen megvárta, ameddig megtörtént az értéknövekedés, majd eszébe jutott, hogy hát ez régebben az övé volt. Bizonyára egyházi pénzből épül. Vagy hát nem...

A SZOCIÁLIS GONDOZOTTAK 6 SZÁZALÉKA LETT KORONAVÍRUSOS

NÉPSZAVA
Szerző: B.V.
2020.11.20.


Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint a szociális intézményekben dolgozók 1 százaléka, 976 ember fertőződött meg a vírussal.


Pénteken elindult a szociális dolgozók gyorstesztelése. György István, a Miniszterelnökség államtitkára ismertette ennek adatait az Operatív Törzs pénteki tájékoztatóján. Kifejtette, az oktatási intézmények és szociális otthonok dolgozóit tesztelik le, aminek kettős célja van: a dolgozók védelme, illetve hogy megtudjuk, mekkora a fertőzöttek aránya a dolgozók között. Példátlan, komoly feladatról van szó, sok ember közös munkájával. 

Összesen több mint 16 ezer helyszínen végeznek teszteket antigén-gyorstesztekkel. Az érintetteknek a részvétel önkéntes, de az államtitkár arra kérte a dolgozókat, hogy vegyenek részt benne. Közölte, hogy így a statisztika összeállításakor azt is tudni fogják, hogy ki nem veti alá magát a tesztelésnek. 

Elsőként a szociális intézményekben, jövő héttől pedig az óvodákban, iskolákban és egészségügyi intézményekben is megkezdődik a szűrés. Országszerte ezer mintavevő csapatot indítanak el, amelyekbe az orvosi egyetemi hallgatókat is bevonják, főként a pedagógusok mintavételéhez. A harmad- és negyedéves fogorvos, gyógyszerész hallgatók veszik majd le a mintákat, és a gyorstesztekkel kiértékelik. Az egyetemek egységenként 2-2 hallgatót biztosítanak a feladathoz, mellettük orvosok is lesznek. 

György István hangsúlyozta, hogy ahol a járvány miatt digitális tanrend van, ott nem lesz szűrés. Kifejtette, az egységek egy nap alatt legalább három intézménybe jutnak majd el. Védőfelszerelést kapni fognak: arcvédő pajzs, FFP2-maszk és kesztyű is lesz náluk. A mintavételek hétköznapokon történnek majd, a teszteket felvevőket minden nap meg fogják vizsgálni...

HOLOTT MELEGÍTHETTE VOLNA OTTHON A LECSÓT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Swan Edgar
2020.11.20.


Napsugaras jó reggelt! Vagy legalább kevésbé nyálkásat, ködöset. Ha az idővel nem is vagyok kibékülve, arra igazán nem panaszkodhatom, hogy unalmas volt ez a hét. Pedig elképzelni sem tudok jobb dolgot, mint azt, hogy az összes újság összes újságírója, minden portál publicistája és valamennyi blogger azon töri lázasan a fejét, hogy miként lehetne izgalmasan tudósítani a fű növekedéséről, mert a politikában annyira nem történik semmi, a gazdaságban annyira zökkenetlenül működik minden, hogy nincsen miről beszámolni. Meg hát igazából nem is érdekel senkit ilyesmi, a többségnek fogalma sincs arról, mi a neve a minisztereknek, milyen jogszabályok és törvények születtek a múlt hónapban, vagy tegnapelőtt, mert úgy általánosságban rendben mennek a dolgok, az emberek élik az életüket. A legnagyobb gondja a családoknak az, hogy műfenyő, vagy valódi kerüljön a nappaliba, legyen-e szaloncukor, és hagyományos, vagy inkább a szokottól eltérő ünnepi vacsora készüljön.

Felmérés készült arról, hogy Magyarország mely régióit viselte meg jobban a gazdasági válság. Mármint ezidáig, mert még messze nem tartunk a végénél, kizárólag Orbán Viktor és udvartartása látja a fényt az alagút végén. Ez akkor nagyon ijesztő, ha esetleg az, aki fogja a kormányt, Matolcsy György örökbecsű, gazdasági forradalommal felérő tanácsát követve éppen kanyarban előz, forgalommal szemben. Mert akkor az a fény ott szemben nem igazán megnyugtató. Nadehogy azt írja a Telex, hogy a nyugat-magyarországiak anyagi helyzete látványosabban romlott, mint mondjuk azoké, akik északon élnek. Hát ez annyira nem nagy csoda azért. Pontosan ugyanaz az oka, ami annak is, hogy akik eddig mélyszegénységben éltek, azok nem érzik úgy, hogy romlottak volna az életkörülményeik a gazdasági válság következtében. Van, amikor már nincsenek fokozatok. A nyomor alatt nem nyomorabb van, hanem éhhalál. Ennyire egyszerű...

MÉG VÁRNIUK KELL A TANÁROKNAK A FÉLMILLIÓS JUTALOMRA

NÉPSZAVA
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2020.11.20.


Egyelőre senki nem kapta meg azt a bruttó 500 ezer forintos támogatást, amelyet Kásler Miklós miniszter még nyáron ígért meg a hátrányos helyzetű településeken dolgozó pedagógusoknak – értesült lapunk.

A kormány augusztusban döntött arról, hogy egy uniós finanszírozású projekt keretében 400 hátrányos helyzetű településen 10 500 pedagógus és pedagógiai munkát segítő szakember kap egyszeri pluszjuttatást, amivel a koronavírus miatt tavasszal elrendelt tantermen kívüli, digitális munkarend során végzett többletfeladatokat díjazzák. 

Az érintettek közül többen úgy tudták, novemberben kapják meg a támogatást, ám az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tájékoztatása alapján még várniuk kell. A szaktárca a Népszava megkeresésére közölte, a kifizetések két részletben, a tervek szerint decemberben és februárban valósulnak meg. Bár a pedagógusok, gyógypedagógusok, nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak automatikusan részesei a projektnek, a részvétel önkéntes, bárki jelezhette, ha nem kívánt csatlakozni. Az Emmi tájékoztatása szerint a projektre eddig közel tízezer pedagógus jelentkezett...

TRUMP MEGPRÓBÁLJA ELCSALNI A VÁLASZTÁST, MEGSEMMISÍTENI A VÁLASZTÓI AKARATOT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2020.11.20.


Sorra dőlnek meg Trump próbálkozásai, hogy bizonyítékok nélkül bíróságokon semmisítse meg az elnökválasztás eredményét. A szövetségi legfelsőbb bíróság egyelőre nem avatkozhat közbe, mert a választás tagállami hatáskör. Ezért a legújabb próbálkozása az, hogy a csatatér államokban, ahol veszített, rávegye a helyi republikánus vezetőket és tisztségviselőket, hogy ne érvényesítsék a helyi választási eredményeket, hanem azoktól függetlenül válasszanak elektorokat, akik az elektori kollégiumban, ahol az egyes államok elektorai leadják a szavazatukat az elnökre, ne arra a jelöltre szavazzanak, akire az adott államban a legtöbben szavaztak, hanem rá.

Ez az amerikai demokrácia elleni legdurvább támadás. Trump azt akarja, hogy amelyik csatatér államban többségben vannak a republikánusok a szenátusban, ne ismerjék el a polgárok szavazásának eredményét, hanem őt hirdessék ki győztesnek. Ezzel gyakorlatilag eltörölnék a választás eredményét, az egész demokratikus választást, és diktatórikusan Trumpot választanák meg. Formailag ez úgy lehetséges, hogy ha a helyi választási bizottságokban a republikánus képviselők nem hitelesítik a határidőig a végeredményt, akkor a republikánus szenátusi többség hivatott a választásoktól függetlenül kiválasztani az elektorokat, akik majd az országos elektori gyűlésen az elnök személyére szavaznak.

Erre csak abban az esetben lenne lehetőség, ha a szavazatok összeszámlálása után nem állaptható meg egyértelműen a győztes személye. Ez a helyzet azonban nem áll fenn, mert valamennyi csatatér államban Joe Biden fölényesen győzött és egyértelműen megnyerte a választást. Nincsenek bizonyítékok csalásra, csak összeesküvéselméletek vannak. Nem segít az újraszámlálás sem, mert az újraszámlálás hibahatárán messze fölül teljesített Biden, ezért nem tudja egyetlen újraszámlálás sem megfordítani a végeredményt. Egyetlen módon lehet megtenni, amit Trump akar, ha a helyi republikánusok semmibe veszik a helyi választási eredményeket, a népakaratot, és elcsalják a választást Trump javára.

Az amerikai demokrácia végét jelentené, ha nem lehet demokratikusan leváltani az elnököt, hanem a választók szavazatait semmibe veszik, és a legyőzött elnököt hirdetik ki győztesnek. Ez alkotmányellenes és törvénytelen. Ez jelentené a választási csalást, ha ez megtörténne. Trump meghívta a Fehér Házba Michigan állam republikánus vezetőit és szenátorait, hogy rávegye őket a csalásra. Arra akarja rávenni őket, hogy a választás eredményétől függetlenül küldjenek olyan elektorokat az elektori gyűlésre, akik semmibe veszik Michigan polgárainak szavazatait, a választás végeredményét, és rá adják Michigan állam elektori voksait. Ha sikerrel jár, ugyanerre tesz kísérletet a többi államban is...

A DEVIZAHITELESEK ÉS A TÖBBIEK: HOGYAN HATOTTAK A DEVIZAHITELEK AZOKRA, AKIK NEM VETTÉK FEL?

TELEX
Szerző: KONDOR PÉTER
2020.11.20.


Ahol a devizahitelek miatt bajba került családok kevesebbet költöttek, ott a munkaadók a kieső bevételekre elbocsátásokkal reagáltak, elmélyítve a gazdasági válságot. Devizahitelek nélkül talán 50 ezerrel kevesebb munkahely szűnhetett volna meg a 2008-as válságot követő években...

...Ma már nem nehéz belátni, hogy deviza alapú lakáshitelt felvenni a 2000-es évek közepén – illetve ezek elterjedését nem meggátolni – nem volt jó ötlet. A 2008-as válságot követően, a svájci frank árfolyamának megugrása következtében több százezer család került nehéz, gyakran reménytelen helyzetbe, és sokan még mindig viselik a következményeket.

Bonyolultabb kérdés az, hogy mekkora szerepe volt a devizahitelezés elterjedésének a válság alakulásában. Vajon kisebb lett volna a gazdasági visszaesés vagy kevesebb ember vesztette volna el a munkáját ha a deviza alapú lakáshitelek nem jelennek meg Magyarországon?

Első hallásra talán meglepő feltételezésnek tűnhet, hogy a tömeges devizahitelezés azoknak a gazdasági helyzetét is rontotta, akik forint hitelt vettek fel, vagy nem vettek fel lakáshitelt egyáltalán. Pedig ha jobban belegondolunk, ahogy a nehéz helyzetbe került családok kevesebbet vásároltak, nehéz helyzetbe hozhatták a környékbeli üzleteket és szolgáltatókat, ami munkahelyek megszűnéséhez vezethetett. A nagyobb munkanélküliség azután még tovább csökkenthette a fogyasztást, mélyítve a válságot.

De meg lehet-e becsülni, hány ember tarthatta volna meg az állását a válságot követő években, ha az összes devizahiteles inkább forint-hitelt vett volna fel? Gyöngyösi Győző a SAFE kutatóintézet, és Emil Verner az MIT kutatója erre tesznek kísérletet egy vezető amerikai folyóiratban megjelent tanulmányukban...


HEROIKUS KÜZDELEM – ROMLÓ TÚLÉLÉSI ESÉLYEK AZ INTENZÍV OSZTÁLYOKON

168 ÓRA
Szerző: BARÁT JÓZSEF
2020.11.20.


Riasztó hírek érkeznek mostanában a betegeik életéért küzdő egészségügyiektől olyan kórházi részlegekről, amelyeket sietve alakítottak át intenzív osztállyá. Esetleg át sem alakították, csak átnevezték őket. Sérülnek a sterilitás szabályai, hiányzik a megfelelő szaktudás, a Covid-betegek számának robbanásszerű emelkedése miatt nem jut egy-egy betegre elég figyelem. Mikulásra már talán jobb lesz. Vagy még rosszabb. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Hírlapnak adott interjúban úgy nyilatkozott, hogy a december 6-a és 10-e közötti időszakig még biztosan tovább növekszik a fertőzöttek száma. Összesen 26-28 ezer infektológiai és 4500 intenzív ágyra lehet szükség. A lapunk által megkérdezett szakértők szerint azonban leginkább éppen az emberi erőforrás hiányzik ennyi ellátóhelyhez.


– Egy ember életében a legborzalmasabb élmény, hogy hiába vesz levegőt, nem kap eleget – így nyilatkozott Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Mandinernek. Még azok is sokáig gyengék, és szörnyű tünetekkel küszködnek, akik közepesen súlyos tünetekkel vészelik át a Covid-fertőzést. Az osztályvezető főorvos egy tévéinterjúban azt is elismerte, hogy ő tavasszal arra számított, a járvány második hulláma jóval enyhébb lesz, mint az első volt. Hozzátette: – Nagyon meg vagyunk ijedve. Az összes szakember a védőoltást várja, és a vakcina a következő hónapokban vagy évben talán véget vethet ennek a rémálomnak. – Szlávik szerint

senki sem tudja megmondani, hogy mi lesz.

Az őszinte interjúkon kívül az elmúlt napokban a járványügy döntéshozói közötti zavarodottságot tükrözte az az eset is, amikor a Nemzeti Népegészségügyi Központ Karácsony Gergelyt bírálta, amiért a főpolgármester bejelentette: bízik az antigén gyorstesztekben. Az önkormányzat 100 ezer ilyen vizsgálati eszközt szerez be, a pedagógusok és a szociális dolgozók ingyenes szűrésére. A tiszti főorvos által irányított intézmény kioktatással reagált: a gyorsteszt fals eredményt mutat azok esetében, akiknek a szervezetében csak kis mennyiségben van jelen a vírus. Ők ezért jóhiszeműen tovább fertőzhetik a környezetüket...

ORBÁN SZERINT AKI MAGYARORSZÁGOT TÁMADJA A VÉTÓ MIATT, AZ KORRUPT

444.HU
Szerző: CZINKÓCZI SÁNDOR
2020.11.20.


Masszív sorosozással indította péntek reggelt Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. Az uniós költségvetés megvétózárásáról és a jogállamisági feltételekről szóló vitát Magyarország miniszterelnöke röviden úgy értékelte: „„Hát Soros György fenyegeti Magyarországot meg Lengyelországot.” Később kibontotta, hogy ezzel Soros György publicisztikájára utalt, ami szerinte tele van fenyegetéssel és zsarolással. „Utasításokat ad tulajdonképpen a brüsszeli bürokratáknak, hogy most akkor mit kell tenni. És szerintem erre született meg az a nyugodt és higgadt reakció tegnap a miniszterelnökök ülésén, hogy az a miniszterelnökök dolga, hogy hogyan kell egy vitát elrendezni” - mondta Orbán.

Egyébként a miniszterelnök szerint nem példátlan az Európai Unió esetében, hogy a költségvetési viták késhegyig mennek, és természetesnek tartja, hogy viták vannak, amiket rendezni kell. Orbán szerint akik arról beszélnek, hogy a magyar és a lengyel vétó fenyegetést jelent, mert a déli államok így nem kapják meg a pénzt a válságkezelésre, „azok az emberek, akiket Soros György fizet”...

PONT AZT AZ ALAPBETEGSÉGET JELZIK ALIG, AMI A LEGVESZÉLYESEBB A COVIDOSOKRA

24.HU
Szerző: KÁLMÁN ATTILA
2020.11.20.


Kielemeztük a koronavírusban elhunytak adatait. Egyértelműen látszik, hogy a férfiakra már fiatalabb korban veszélyesebb a vírus, mint a nőkre. Erre a legvalószínűbb magyarázat az, hogy hamarabb romlik meg az egészségi állapotuk. Néhány olyan krónikus alapbetegség ugyanis komolyan növeli a rizikócsoportba kerülést, amely népbetegségnek számít. A Magyar Orvosi Kamara Borsod megyei infektológus elnöke azt is kifejtette, hogy miért különösen veszélyeztetettek a cukorbetegek.


Elhunyt 92, többségében idős, krónikus beteg – csütörtök reggel erről adott hírt a koronavirus.gov.hu. Ugyanez a formula hangzik el minden nap az operatív törzs sajtótájékoztatóin is Müller Cecília szájából, a mondatban csak a szám változik. A száraz tényközlést lassan megszoktuk, de ne feledkezzünk el a Covid-osztályokon dolgozó orvosok a betegekért folytatott mindennapos kemény küzdelméről, és azokról sem, akiket nem sikerül megmenteni...

VÁLSÁGKEZELÉS HELYETT MEGSZORÍT A KORMÁNY - SURÁNYI GYÖRGY: NEM A MUNKAHELYEKET KELL MEGVÉDENI, HANEM AZOKAT, AKIK ELVESZÍTETTÉK A MUNKÁJUKAT

JELEN
Szerző: SZABÓ BRIGITTA
2020.11.20.


A VÁLSÁG KEZDETÉN MINIMÁLIS PLUSZFORRÁST FORDÍTOTT A KORMÁNY KÖZVETLEN VÁLSÁGKEZELÉSRE, AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK EGYSZERI JUTALMAZÁSÁT, A LÉLEGEZTETŐ-GÉPEK VÁSÁRLÁSÁT, AZ EGÉSZSÉGÜGYI PLUSZKIADÁSOKAT KÖLTSÉGVETÉSEN BELÜLI ÁTCSOPORTOSÍTÁSOKKAL, ELVONÁSOKKAL ÉS AZ ÁLTALÁNOS TARTALÉK TERHÉRE PRÓBÁLTA MEGOLDANI. SURÁNYI GYÖRGY EGYETEMI TANÁR, VOLT JEGYBANKELNÖK SZERINT A VÁLSÁGKEZELŐ CSOMAG KEZDETBEN A GDP LEGFELJEBB 1-2 SZÁZALÉKÁNAK MEGFELELŐ TÖBBLETET MOZGÓSÍTOTT, AMI NEMHOGY AKTÍV KERESLETÖSZTÖNZÉST ÉS VÁLSÁGKEZELÉST NEM TETT LEHETŐVÉ, DE INKÁBB MEGSZORÍTÓ JELLEGŰ KÖLTSÉGVETÉST KÖRVONALAZOTT. EZZEL PÁROSUL AZ ELHIBÁZOTT BÉRTÁMOGATÁSI RENDSZER. FÉLREVEZETŐK A FOGLALKOZTATÁSI STATISZTIKÁK, EZEK MIATT NEM IGAZAK A JÖVEDELMEKRŐL SZÓLÓ ADATOK SEM, ÍGY ELFEDIK A TÁRSADALMI ÉS SZOCIÁLIS FESZÜLTSÉGEKET.

Milyen állapotban érte a koronavírus-válság a magyar gazdaságot?

A megelőző három-négy évben szükségtelen prociklikus gazdaságpolitikát tapasztalhattunk, a költségvetés, a jövedelmi és a monetáris politika is túlkeresletet teremtett, ami a jó konjunktúra miatt indokolatlan volt. A gazdaságpolitikának élénkíteni akkor szükséges, amikor valamilyen külső vagy belső sokk éri a gazdaságot és rendelkezésre állnak a megfelelő – munka, tőke és deviza – tartalékok. Kedvező külső és belső körülmények közt minimálisan is semleges gazdaságpolitikát kell folytatni azért, hogy a viharban elérhető tartalék álljon rendelkezésre.

Mi mutatta, hogy a gazdaság túlfűtött, hogy a 4-5 százalékos GDP-növekedés nem a természetes folyamatok eredménye?

Például az, hogy miközben a gazdaság közel kétszer gyorsabban növekedett a saját potenciális üteménél, a külső egyensúly folyamatosan romlott. A fizetési mérleg 2016-ban még hat százalékos többletet, tavaly már egy százalékos hiányt mutatott. A túlfűtöttséget mutatta az infláció is. Míg 2017 elején még negatív volt a fogyasztói árindex, ami szintén káros, 2020 elejére, folyamatos növekedéssel, négy százalék fölé emelkedett. Vagyis, anélkül, hogy a világgazdaságból bármilyen negatív hatás vagy ársokk begyűrűzött volna Magyarországra, a belső folyamatok hajtották fel az árindexet. E mögött természetesen ott van az is, hogy a nominális és a reálbérek növekedési üteme 2018-2019-ben is közel kétszámjegyű maradt, ami keresleti és költség oldalról is erősítette az inflációt. A forintárfolyam tudatos leértékelése is egyensúlyt kikezdő hatású...

NYÍLT LEVÉL ORBÁN VIKTORNAK: AZ UNIÓBAN MARADUNK!

HÍRKLIKK
Szerző: HírKlikk
2020.11.20.


„A magyar polgárok túlnyomó többsége nevében felszólítjuk a kormányt, hogy az unióval való örökös hadakozás helyett, tegyen eleget a magyarok kívánságának, és ne veszélyeztesse az ország uniós tagságát” – szögezi le a neves jogászok által Orbán Viktornak címzett nyílt levél, amely annak nyomán született, hogy a magyar kormány az Európai Unió következő hét éves költségvetése és az újjáépítési alap vétójával fenyegetőzik. Magyar György ügyvéd, Kaltenbach Jenő volt ombudsman, Majtényi László volt ombudsman, Fleck Zoltán egyetemi tanár és Lattmann Tamás nemzetközi jogász jegyzi a dokumentumot – mint írják – „az európai magyarok érdekében”.


A Covid-19 miatti tömeges megbetegedést okozó humán járvány miatti védekezés érdekében kihirdetett veszélyhelyzet körülményei között – az elfogadott korlátozó intézkedések értelmében – az állampolgároknak jelenleg tömegrendezvényeken nincs lehetőségük kinyilvánítani az álláspontjukat – emlékeztet a levél. Mivel olyan fontos kérdésről van szó, amely az ország minden jelenlegi és még meg sem született lakosának sorsát alapvetően érinti, ezért az állampolgárok közösségének határozott és nyomatékos üzenetet kell küldenie a kormánynak...

ISMERD FEL A JEGYEKET! - MESTERKURZUS A GYERMEKBÁNTALMAZÁS ELLEN

UNICEF MAGYARORSZÁG
Szerző: UNICEF MAGYARORSZÁG
2020.11.?


A világon egymilliárd gyermeket érint évente a szexuális, fizikai vagy érzelmi erőszak és közülük 40 ezren válnak gyilkosság áldozatává.


A koronavírus-járvány okozta bezártság, félelem, egzisztenciális bizonytalanság 2020-ban még veszélyesebbé tette a világot a gyerekek számára. A pandémia alatt egyes becslések szerint akár 30%-kal is nőhetett a gyermekbántalmazási esetek száma, amelyek legnagyobb része láthatatlanul és évekig feltáratlanul történik meg.

Szomorú, de mit tehetnék én?

A válasz egyszerű: nagyon is sokat.
A gyerekek védelme közös felelősségünk.


Mindannyian felléphetünk a bántalmazás ellen, ha felismerjük annak jeleit és tudjuk, hogy mit tehetünk a mindennapi helyzetekben a gyerekek biztonságáért.

Ebben segít az UNICEF Magyarország praktikus tanácsokkal. Körbejárjuk a gyermekbántalmazás kérdését: szakértő beszél mindennapi dilemmáinkról, gyakorlati útmutató tájékoztat arról, hogy hova fordulhatunk, ha baj van.

IRATKOZZ FEL

az UNICEF Magyarország gyermekbántalmazás elleni mesterkurzusára, amely mellé gyakorlati útmutatót is küldünk.

Ismerd meg a bántalmazás különböző formáit, mint a fizikai, a verbális, az érzelmi abúzus, az online zaklatás, a szexuális kizsákmányolás. Tudd meg, mit tehetsz, ha bántalmazási esetet tapasztalsz, akár érintettként, akár szemtanúként...

SZABAD SZEMMEL: ÁLLÓHÁBORÚ ZAJLIK AZ EU-BAN ORBÁNÉK MIATT - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2020.11.20.


Süddeutsche Zeitung


Semmiféle megoldás nem rajzolódott ki az esti uniós tanácskozáson a két pénzügyi csomag ügyében. A hang udvarias és tiszteletteljes volt, nélkülözött minden érzelmet vagy drámaiságot. Először Berlinből Merkel foglalta össze, hogy a magyar és a lengyel ellenállás miatt nem lehet szavazásra az Európai Parlament elé bocsátani szavazásra a költségvetés, illetve az újjáépítési program tervezetét. Majd következtek a panaszos hármak. De hogy mennyire megkeményedtek a frontvonalak, és hogy milyen kevés a mozgástér, az kiderült abból, amikor a kancellár jelezte: szerinte a Tanács nagyon jó kompromisszumot kötött az EP-vel a jogállamiság ügyében.

Engedményeket jelenleg egyik oldalról sem lehet várni. Merkel ugyanakkor visszautasította, hogy az EU megfenyegesse a magyar és a lengyel kormányt. Óvakodott a kemény szavaktól a Tanács és Bizottság elnöke is, amikor arról kérdezték őket a tanácskozás után, nem érzik-e úgy, hogy Magyarország, valamint Lengyelország elárulta, illetve megzsarolta őket. Michel azt felelte, nem mond semmi olyat, ami még nehezebbé tenné a helyzetet. Egyébként pedig azt kell végrehajtani, amit a nyári csúcsértekezleten elhatároztak.

Bloomberg

Nem hozott előrelépést a vétóvitában az állam- és kormányfők digitális konferenciája, így erősen kétséges, hogy időben megnyílhat-e a segélyalap a járvány által megtépázott gazdaságok megsegítésére. A 27-es csak röviden foglalkoztak a magyar és lengyel fenyegetéssel, Orbán és Morawiecki megismételte a kifogásait, mondták el szem- és fültanúk. Egyikük hozzátette, hogy a video tanácskozás ilyen bonyolult ügyekben nem a legalkalmasabb forma az ellentétek tisztázására. A legtöbben nem is szóltak hozzá, inkább gyorsan áttértek annak megtárgyalására, hogy miként lehet közös erővel feltartóztatni a koronavírust.

FAZ

Manfred Weber arra számít, hogy ha büntetést szabnak ki a jogállami feltételek alapján, akkor az érintett országok haladéktalanul az Európai Bírósághoz fordulnak. Az ugyanis akár ideiglenes rendelkezéssel felfüggesztheti a döntés végrehajtását. A Néppárt EP-csoportjának első embere így reagált a szlovén kormányfő levelére, amely a magyar és a lengyel álláspont oldalára állt, de amelynek ügyében Jansa senkivel sem egyeztetett a pártcsalád vezetéséből.

Ljubljana pálfordulása azért is gond a bajor politikus számára, mert az európai kereszténydemokraták soraiban már jó ideje háborognak a Fidesz miatt és a vétólehetőség ismét felizzította a kedélyeket. Mint emlékezetes, az Európai Parlament konzervatív osztrák alelnöke Orbán kizárását követeli. Ugyanakkor Berlusconi Forza Itáliája kihátrál a magyar vezető mögül, mivel az akadályozza a segélypénzek kifizetését.

Weber kijelentette, hogy jó volna szavazásra feltenni Strasbourgban, mi legyen a 7-es paragrafus alapján zajló eljárással. Mert ha nem is jön össze a folytatáshoz előírt többség, legalább kiderül, hogy az egyes országok miként állnak hozzá a kérdéshez. A zöld Daniel Freund ezzel szemben azt mondja, hogy nem szabad levenni a napirendről a témát, mert így legalább időről időre előkerül a jogsértés problémája. Minden mást Orbán a saját győzelmeként tüntetne fel.

Süddeutsche Zeitung

Az európai kereszténydemokraták strasbourgi frakcióvezetője úgy nyilatkozott, hogy az állam- és kormányfők csakis maguknak köszönhetik a kilátásba helyezett magyar és lengyel vétót. A nyári csúcstalálkozón ugyanis nem tisztázták a jogállami mechanizmus részleteit és ez most megbosszulja magát. Ezért csak idő kérdése volt, hogy a téma ismét napirendre kerüljön – hangsúlyozta Weber. Közben, még az esti, legfelső szintű egyeztetés előtt a lengyel kormányfő kijelentette, hogy az EU összeomlását hozhatja, ha a többiek, politikai megfontolásból keresztülerőszakolják a jogállami kritériumokat.

Neue Kronen Zeitung

Az osztrák kancellár nyilvánosan tisztázta, hogy kormánya szerint a jogállamiság alapfeltételt jelent az uniós alapok folyósításához. Sebastian Kurz azzal indokolta véleményét, amikor a magyar és a lengyel blokádról beszélt, hogy pillanatokon belül rengeteg pénzt fognak szétosztani az EU-ban. Ám az nem lehet, hogy ehhez ne társuljon megfelelő ellenőrzés. Úgy hogy reformokra van szükség az érintett országokban. Egyben visszautasította, hogy az unió további engedményeket tegyen. Az osztrák külügyminiszter pedig úgy nyilatkozott, hogy az egyezséghez a másik félnek kell elmozdulnia mostani álláspontjáról.

Politico

A román miniszterelnök közölte még az esti on-line csúcs előtt, hogy Magyarországnak és Lengyelországnak vissza kell lépnie az uniós költségvetési harcban. Ludovic Orbán szerint meg kell érteniük, hogy enélkül nem lehet tömegtámogatást felsorakoztatni a program mögé, noha az rendkívül fontos volna, hiszen újra kell indítani a gazdaságot egész Európában, és ez a magyarok és a lengyelek javát is szolgálná. Ő maga egyébként nem tart attól, hogy Románia fennakadna a jogállamisági szűrőn.

Bloomberg 

Hát, idáig jutottunk: a két lator állam, Magyarország és Lengyelország gyakorlatilag foglyul ejtette az egész uniót, hogy váltságdíjat követeljen – mutat rá a szerkesztőségi állásfoglalás. Fauszti egyezségre akarják kényszeríteni az EU-t, mert odahaza folytatni kívánják a populista politikát. Ha sikerül nekik, az azt jelentené, hogy Brüsszelnek lassan el kellene adnia a demokratikus lelkét. Ám ezt a 25-ök nem engedhetik meg.

Az új mechanizmus első számú célpontja értelemszerűen Budapest és Varsó volna, mivel mindkettő egyre inkább illiberális irányba megy el. A páros viszont lecsap az új szabályozásra a Brüsszel-ellenes propagandában, mondván, az csak arra szolgál, hogy megbélyegezze őket. Ugrálásuk felháborítóan nevetséges. Ők a legnagyobb nettó kedvezményezettek és az ösztönző csomagból további 180 milliárd euró esne le nekik, vissza nem fizetendő támogatásként. Miközben ha tényleg betartják a jogállamot, akkor semmi okuk az aggályra. De a populizmus már csak ilyen.

A két pénzügyi tervet mielőtt el kell fogadni, és a pénzt sürgősen szét kell osztani, nem csak akkor, amikor már eltűnőben van a ragály. Az EU azonban nem hagyhatja, hogy populisták megzsarolják. Ki kell tartania az alapértékek mellett. Még akkor is, ha ezért a megállapodás további csúszása az ár.

Politico

Daniel R. Kelemen sürgeti az EU, hogy az mondja be: a magyar és a lengyel vezetés csupán blöfföl a vétófenyegetéssel, mert valójában nincsenek jó lapjaik. A Rutgers Egyetem politológia professzora az elemzésben rámutat, hogy egyelőre szó sincs vétóról. Mert ha a Tanács rábólint a jogállami szabályokra, akkor azok ténnyé válnak, így viszont Budapestnek és Varsónak nem lesz oka megakasztani a költségvetés megszavazását.

Orbánt és Morawieckit alighanem az vezeti, hogy jelzést kíván adni a Bizottságnak, illetve a Tanács vezetőinek, mire számítsanak, ha az új mechanizmust akár csak egyszer is bevetik a két ország ellen. Tehát ha elvonják a pénzügyi alapokat, akkor megbénítják az egész EU-t. Keresztbe fekszenek, amikor csak egyhangú döntésre van szükség.

Ezt a csapdát az unió saját magának állította. A Néppárt 10 éve folyamatosan védi az autokrata magyar rendszert, amely közben megszilárdult. A német kereszténydemokraták még most is fedezik a magyar miniszterelnököt, gátolják a Fidesz kizárását. Politikai célokból, hogy az EPP maradjon a legerősebb frakció Strasbourgban. De most a védencük ellenük fordul. A 7-es cikkely alapján kezdett eljárás megfeneklett, és Orbán továbbra is helyet kapott annál az asztalnál, amely mellett igen nagy károkat okozhat.

Ha Európa ki akar keveredni ebből az egérfogóból, akkor szembe kell fordulnia azokkal a rezsimekkel, amelyek túszként tartják fogva az uniót. Keresztül kell vinniük a jogállami mechanizmust, a magyar pártot pedig el kell távolítani a Néppártból.

FT

Bármennyire is kihívóan viselkedik Orbán Viktor és lengyel szövetségese, nem leplezhetik, hogy nagy kockázatot vállalnak, amikor belemennek a bátorságpróbába az EU-val. Hiszen ha nem fogadják el időben a következő hétéves költségvetést, az súlyosan érinti a brüsszeli támogatások nagy haszonélvezőit, nem utolsósorban Magyarországot és Lengyelországot. Jövőre is jön ugyan a pénz az agráralapból, valamint a közalkalmazottak bérére, továbbá humanitárius célokra. De a kohéziós forrásokat felfüggesztik, az meg érzékenyen érintené a két renitens kormányt. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy elakadna a gazdasági mentőcsomag is, pedig abból mindkét ország a GDP 3 százaléknak megfelelő összeget kapna. Ráadásul az EP jóváhagyhatja a jogállami feltételeket, ami azt jelenti, hogy januártól még a szükségbüdzséből is leállhatnak az átutalások. Uniós illetékesek azonban bíznak abban, hogy ilyen nyomós érvek láttán Orbán visszatáncol a szakadék széléről. Viszont nem látni, hogy miként lehetne tűzszünetet kötni. Jó pár ország, illetve EP képviselő ragaszkodik a jogállami mechanizmushoz.

FAZ

Sokba kerülhet a vétó Magyarországnak és Lengyelországnak. A holland miniszterelnök újra felvetette, hogy a 750 milliárd eurós újjáépítési alapot a 25-ök hoznák létre, azaz Budapest és Varsó kimaradna belőle. A költségvetés esetében is sokan bíznak abban, hogy Orbán és Morawiecki a végén meghátrál, mert igényt tartanak a maguk részére az összesen előirányzott 1,1 billió euróból. De ha nincs megállapodás, akkor befagynak a szerkezeti támogatások, pedig azok az összkiadások egyharmadát teszik ki. Brüsszel ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy veszélybe kerülhetnek az agrárszubvenciók is, hiszen a jogállami feltételek érvénybe lépnek.

Die Welt

Fel vannak zúdulva az uniós kormányok, mert Orbán egyre pimaszabb lesz, így most Merkelre hárul a feladat, hogy oltsa a tüzet. Ő a legfőbb szereplő ebben a pókerben, neki van a legnagyobb súlya az Európai Tanácsban. Ritka kivételként viszonylag jó a kapcsolata Kaczynskival. Most azon van, hogy áthangolja Varsót és így elszigetelje Budapestet. Sokat telefonál, igyekszik meggátolni, hogy a viszály belobbanjon a nyilvánosságban. Mottója: csak csigavér! Alighanem az időre játszik, mert a magyar és a lengyel vezetésnek égetően szüksége van a pénzre.

A kompromisszum az lehet, hogy leállítják mindkét eljárást a 7-es paragrafus alapján, ami jelképes győzelmet nyújtana Orbánnak és a lengyel erős embernek. Az Európai Parlament minden bizonnyal tiltakozna. Daniel Freund, német zöld képviselő azt mondja, az unió 10 éve mindig a kisujját nyújtja oda a magyar miniszterelnöknek, ám az mind jobban elszemtelenedik. Mindenesetre erősödik a benyomás, hogy az EU igazából egoisták klubja.

FAZ

Orbán Viktor meglehetősen magányos hős – állapítja meg a konzervatív lap kommentárja, miután a szlovén miniszterelnök ugyan beállt a magyar-lengyel duó mögé, de ebből még nem lesz tömb. Annál is kevésbé, mert a mostani éles retorika ellenére Ljubljana idáig mindig a másik oldallal szavazott az uniós intézményekben. Akárcsak Szlovákia és Csehország.

Pedig Orbán pénteken azzal viccelődött az állami rádióban, hogy mostanában rengeteg levelet kell írnia, ezért úgy érzi magát, mint Tatjána Tolsztoj Anyeginében. Az elemzés megjegyzi, hogy itt azokról az üzenetekről van szó, amelyet a magyar erős ember a vétó kapcsán küldött a többi tagállamnak, illetve az unió vezetésének. Bár ha a várható hazai következményeket nézzük, akkor talán érdemesebb lett volna Dosztojevszkijtől a Szegény embereket emlegetnie.

Die Presse

A kommentár azt hangsúlyozza, hogy meg kell kötni Orbán és Kaczynski kezeit, noha azok állandóan úgy érzik, hogy országukat igazságtalanul pellengérezik ki. De ez a benyomás csak úgy keletkezhet részükről, ha szándékosan félreértelmezik a helyzetet, illetve bizonyos tényezőket kihagynak az elemzésből. Hiszen a jogállami szabályozás nem a magyar vagy a lengyel nép ellen irányul, csakis a két kormány ellen, amely tekintélyuralmat akar.

Ők ketten évek óta próbálkoznak azzal, hogy elterjesszék a jogállamiságról alkotott torzképet. De pl. Trump osztja, noha az a politikát a jog fölé helyezi és ily módon azt sugallja, hog a megválasztott vezetésnek joga van beleavatkozni a hatalmi ágak megosztásába, továbbá az alap- és szabadságjogokba. Vagyis a demokrácia DNS-szerkezetébe.

A meglepő az, hogy Kelet-Európa a szocializmusból ismeri ezt a fajta önkényt, mégis belenyugszik, pedig aki felszámolja a tudomány, az igazságszolgáltatás és a sajtó függetlenségét, az olyanoknak készíti elő a terepet, akik vissza akarnak térni a diktatúrához. Úgy hogy nem lehet feloldani a magyar és a lengyel vezetést a hatalommal együtt járó korlátok alól. Mert különben az lesz, amit már most is látunk: kegyencrendszer, korrupció és a kisebbségek diszkriminációja.

Az állam nem Orbáné vagy Kaczynskié. Hatalmuk csupán időleges, és jog jelöli ki cselekvésük határait.

Die Presse

Orbánt és klánját büntetőjogi következmények fenyegetik, mivel a jövőben a bíróságok és az ügyészségek önállóságától függ, kaphat-e egy ország uniós támogatásokat. Ez az oka annak, hogy a magyar és a lengyel kormány ilyen elkeseredetten tiltakozik az új rendszer ellen. Továbbá ezért nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez, amely a visszaéléseknek jár majd utána. Számtalan példa igazolja, hogy a magyar igazságszolgáltatás elvesztette szuverenitását a Fidesz alatt. Pl. amikor az OLAF feltárta Orbán vejének umbuldáit, de a magyar ügyészség nem jutott semmi suskusra bizonyítékot. Így jött létre az orbáni oligarchia.
Le Monde

Hat az európai illiberalizmus rákja, írja a lap külpolitikai rovatvezetője, ám megjegyzi, hogy a magyar és a lengyel vétó könnyen visszaüthet. Emlékeztet arra, hogy a minap Orbán Viktor az egykori Szovjetunióhoz hasonlította Brüsszelt, ám ebben nincs semmi különös, a magyar vezető sűrűn egy lapon emlegeti az EU-t a szovjet állammal vagy éppen a hitleri Németországgal.

A pénzek felhasználásának követése egyébként a takarékos államok ötlete volt, a többi közt azért, mert közszájon forognak a történek, hogy miként térítenek el ilyen alapokat Kelet-Európában. Ez ellen tiltakozik most Orbán és Kaczynski, akik nem szeretnék még egyszer elveszíteni a hatalmat. Ezért mentek neki az igazságszolgáltatásnak, a sajtónak és a civil szervezeteknek.

A magyar vezető azonban ügyel arra, hogy egyet mindig visszalépjen, amikor két-három kockát előreszalad a jogállam elleni játszmában. Hogy ne izgassa fel túlságosan a néppárti kollégákat. Mindazonáltal sem Budapest, sem Varsó nem törekszik önkényuralomra. De a bíróságokat megzabolázták és a sajtó nagy részéből a hivatalos propaganda eszköze lett. A térség szakértője, Jean Rupnik demokratúraként jellemzi a kialakult rendszert.

És a kór már átterjedt Szlovéniára, az ideológiai vakok azonban nem látják, mi zajlik. Az amerikai elnök vereségével azonban egyik fontos támaszuk dőlt ki. De a blokádra még ráfizethet a két ország.

Der Standard

A kommentár arra figyelmeztet, hogy a járvány nem vonhatja el a figyelmet, nagyon is követni kell, hogy a világban mekkora veszélyben van a demokrácia: azokat a vívmányokat éri támadás, amiknek a béke és a jólét köszönhető. Az USÁ-ban, amely a nácizmus után megtanította Európát a demokráciára, egészen elképesztő dolgok történnek. A leváltott elnök úgy viselkedik, mint egy autokrata egy fejlődő országban. Amit művel, az nevetséges, egyben azonban életveszélyes.

De a tanulság riasztó: csinálhatsz, amit csak akarsz négy éven, át, felrúghatod a politikai kultúrát, tisztességet, a végén mégis 72 millióan voksolnak rád. Az elnök odahaza és ily módon a világban is aláásta a demokráciát. És ha neki sikerül, akkor az utánzók megpróbálják koppintani a módszert. Ez már be is következett Magyarországon és Lengyelországban. De az uniós tagok többsége végre megelégelte és kimondta: ha nincs jogállam, nincs pénz. Budapest és Varsó vétófenyegetését azonban el kell hárítani.

Guardian

"Szó sincs arról, hogy Biden győzelme a jobboldali populizmus végét jelentené." Erre int a melbourni Ausztrál Katolikus Egyetem egyik professzora, aki legutóbbi könyvét éppen a populizmusról írta. Benjamin Moffitt azzal érvel, hogy ugyan most szerte a világban alighanem idegesek a demagóg politikusok, mármint nem ők lesznek-e a következők, de Orbán, Bolsonaro és az indiai elnök pl. biztosan ül a nyeregben.

És senki se gondolja, hogy az amerikai hatalomváltás modellt kínál bárkinek is. Amerikában ugyanis három különleges tényező járult hozzá Trump bukásához:

1. A mostani elnök megy ugyan, de a politikai öröksége marad, és azzal bizony a republikánusoknak (is) meg kell birkózniuk. Arról nem beszélve, hogy még ha a világ leghatalmasabb országáról is van szó, a változás nem jelenti egy világméretű irányzat nyitányát. Szóval csak egyetlen dominó dőlt el.

2. A populizmus azt állítja, hogy a népet képviseli az elittel szemben, szántszándékkal válságot idéz elő és meglehetősen rossz modort alkalmaz, hogy bizonyítsa közelségét az emberekhez. Csakhogy Trump ezt a végletekig eltúlozta, ő benyomott egy szteroidot a populizmusnak. De fontos, hogy ez a választás erős állásfoglalás volt éppen ő ellene.

3. Talán a legnagyobb gond, hogy a Biden-féle antipopulizmus nem kínál tartós megoldást. Trump ellenfelei csupán ideiglenes szövetségbe álnak össze, de utána nemigen tudnak közös programot kidolgozni, annyira eltérőek az érdekeik. Ez pedig egy idő után felerősíti a vágyat a szavazópolgárokban a populizmus iránt. Szóval hosszú távon a győzelemhez nem elég, ha elutasítod a populizmust. Így az új amerikai elnök számára is csak most kezdődik az igazi küzdelem.

Independent

A Human Rigths Watch élesen elítéli, hogy a magyar kormány korlátozni kívánja az LMBT-közösség tagjainak jogát, mármint hogy gyereket fogadhassanak örökbe. Lydia Gall, aki Közép-Európa felelőse a nemzetközi emberi jogi szervezetnél, úgy látja, hogy itt a legújabb populista húzásról van szó. Mint mondja, a jelek szerint a hatalmat semmi sem térítheti el attól a szándékától, hogy durván, ugyanakkor teljesen értelmetlenül célba vegye azt a csoportot, amely már így is meglehetősen a társadalom szélére sodródott Magyarországon. Még a koronaválság sem számít, amikor megbélyegeznek több ezer embert és csak tovább szűkítik azok jogait.