2018. március 9., péntek

A NER BETELJESEDÉSE: ORBÁN LESZ A SAJÁT MAGA ELLENZÉKE - Ő FINANSZÍROZZA ÉS KONTROLLÁLJA MAJD AZ ÖSSZES ELLENZÉKI SAJTÓT ÉS PÁRTOKAT - AMI MEGMARAD

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2018.03.09.


A centrális erőtér kivédi a politikai és gazdasági ellentéteket, a centrális erőtér maga a 21. századi fasizmus definíciója, amely nem azonos az eredetivel, de lényegét tekintve az lesz. A különbség abban áll, hogy “illiberalizmus” néven olyan diktatúra jön létre, mely látszólag törvényes, holott nem az. A demokrácia hamis látszatában valósítja meg ugyanazt, amit a régi fasiszta diktatúrák erőszakkal és terrorral. De a vége ennek is erőszak lesz.

Ott azonban még nem tartunk, egyelőre a centrális erőtér kiépítése zajlik. Ennek lényege, hogy minden szabad és független intézményt, szervezetet ki kell szorítani, vagy meg kell szüntetni, esetleg belülről átalakítani, a NER uralma alá vonni. Minden vagy megszűnik, és eltűnik, vagy a centrális erőtér bekebelezi. A bekebelezett szervezeteket, sajtót, intézményt nem kell formálisan is Orbán alá rendelni, ezek egy része megmarad látszólag ellenzékinek, csak Orbán finanszírozza, kontrollálja, és tartja fenn őket.

A NER akkor lesz befejezett egész, amikor Orbánnak ő maga lesz az ellenzéke is. Ez nem azt jelenti, hogy ne lennének látszólag és a közhiedelem szerint ellenzéki lapok, újságok, és ellenzéki pártok, csak ezeket mind Orbán tartja el, ennél fogva ő kontrollálja, közvetve ő irányítja. Ez nem jelent közvetlen napi beavatkozást, hanem ő húzza meg az ellenzékiség határait, amelyek egyre szűkebbek lesznek.

Ezért mérges Orbán Lázárra, és zavarta el kampányolni, mert Hódmezővásárhellyel azt a látszatot keltette, mintha legyőzhető lenne a Fidesz, és eólehetne olyan ellenzék, amelyet nem ő tart a kezében. Szerencsére az ellenzék ragaszkodott a tőle kapott pénzhez és nem mondta fel a vele kötött informális szövetséget, amikor felesküdött a NER alaptörvényére, és a parlament bojkottálása helyett az “állami pártfinanszírozást”, magyarán Orbán pénzét választotta.

Ezért neki most valóban ez a harc lesz a végső, még egyszer ilyen szorult helyzetbe nem kerülhet. Ezt a választást megnyeri, de nem lehet biztos az állandóra beállított kétharmad megszerzésében. Viszont a következő négy év a NER végleges bebetonozásának ideje lesz. Ebben a következő négy évben megszüntet mindent, amit nem ő finanszíroz, nem irányít egy beépített emberen keresztül, ami nem tőle függ. Civil szervezeteket, sajtót, pártokat.

Először a struktúra véglegesítése következik, utána a gyeplő szorosabbra húzása, határok kijelölése még keskenyebb keretek között. Hogy világos legyen, a 444.hu most megírta, ami nyílt titok volt, hogy a Népszavát Orbán finanszírozza, Orbán tartja el, és Puch Lászlón kerestzül ő kontrollálja. A Népszava ellenzéki sajtó látszatának van fenntartva, ellenzéki is lehet addig a határig, amit Orbán kijelöl. Ez a határ jelenleg az, hogy a maffia családjáról, az Orbán-családról, és annak saját lábukon álló tagjairól nem lehet írni...

KORMÁNYUNK SZERINT AZ ÉRTELMISÉGIEK TARTÁSHIÁNYOSAK?

KARVALYOK FÖLDJE BLOG
Szerző: KarvalyokFöldje
2018.03.09.


Vajon milyen pedagógus buzdítja arra a fiatalokat, ne tanuljanak, legyenek inkább gyári munkások? Egy olyan, aki igaz, hogy annak idején tanítóként kereste a kenyerét (de régen is volt) meg az SZDSZ-ben politizált, ma már azonban Fidesz rezsibiztosként osztja az igét. Meg azt az elméletét, miszerint teljesen felesleges tanulni, így is túl sokan járnak egyetemre, a reggel hatkor induló gyári munka több tartást ad az embereknek. Nem lenne csoda, ha a választók egy része azonnalosan javasolná, ideje lenne Németh elvtársnak is több tartást beszereznie és a parlamenti képviselőség helyett igazán kipróbálhatná a reggel hatos szalagindítást és visszaszokjon a munkába.
Rezsibiztosunk azonban igazi példája annak, miszerint az, hogy valaki elvégzett egy felsőoktatási intézményt és szerzett egy diplomát még nem jelenti azt, hogy valami ragadt is ott rá. Meg azt sem, hogy saját gyökereit bármilyen szinten is tiszteletben tartaná,
De olyan egyetemek meg főiskolák vannak, hogy annyit érnek, mint vászontarisznyán a lakat, némelyik. Avval nem lehet elhelyezkedni, a magasba néző diplomával nem lehet elhelyezkedni. Egyáltalán, semmi ilyen nincs. Hát ne vicceljünk. Ehelyett mondjuk egy tetőfedő mennyivel jobban jön. És attól, mer valaki tetőfedő, még nem hülye. És nem kulturálatlan ember, és így tovább. Hanem végzi a munkáját, méghozzá olyan munkát, amit te komám, nem tudsz elvégezni a professzori székből. Ez a helyzet, és ebből meg lehet élni. Leszoktatták a munkáról az embereket, mások dolgozzanak helyettetek. A Trump most ezt csinálja vissza.” (Németh Szilárd)
Sőt, ha valaki megszerez egy diplomát, rögtön tudja, mennyi értéke van annak – ha másból nem hát abból, csekély értelmű, ellenben gumigerincű és mindenre alkalmas szájszervű évfolyamtársai hogyan érvényesülnek az életben. Ki más járatná le jobban a diploma értékét, mint maguk a politikusok? Azok, akik teológusként helikopterről lődöznek szarvasokra, vagy lelkészként az egészségügyünk és oktatásunk teljes lepusztításán munkálkodik? Ha pedig úgy lehet miniszter valaki, hogy még diplomája sincs, na az végképp aláássa azt az érzetet, miszerint érdemes tanulni.
Ráadásul a kormányunk mindent elkövet annak érdekében, hogy egyre kevesebb diplomás legyen az országban – a célja elérése érdekében akár még nemzetközi kötelezettségvállalások ellenében is megy. Tanult embereket ugyanis nehezebb rabigába kényszeríteni és akár még arra is képesek, hogy ellenálljanak a zombiszintre süllyesztő kormánypropagandának. Honnan lehetne máshonnan feltölteni a békemenet sorait, ha nem a tudatlan, ámde jól megvezethető népességből? Nem véletlen, hogy a Fidesz szavazótáborának átlagvégzettsége egyre alacsonyabb – a diplomások már csak akkor csápolnak az orbánizmusnak, ha abból személyes hasznuk van. Például nagyszerűen eléldegélnek az állam emlőin az adófizetők vérét szívva. Akinek meg nem tetszik a szép új világ, ami itt épül a Kárpát-medencében, az mehet isten hírével, a jól képzett orvosokat, informatikusokat, mérnököket a magyar bérek többszöröséért várják Nyugat-Európában, mi meg ujjonghatunk, hogy magyar orvos látta el a megmérgezett orosz exkémet Angliában, miközben itthon lassan már aktív eutanázia dübörög a sürgősségi ellátásban. Sőt, még az egyetemi professzorok is bátran csomagolhatnak, ha már megelégelték, hogy kormányunk kevesebbe tartja őket, mint a tetőfedőket...

SZERINTEM ROSSZ BOLYGÓN VAGYUNK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: FORGÁCS ERZSÉBET
2018.03.09.


Szép tavaszi estét mindenkinek! Semjén Zsoltnak is, akit megtámadott az ellenzék és a rohadtmocskos ballib sajtó. Miközben ez a drága ember, a kóbor kutyák és az énekesmadarak védőszentje szegény rokonait látogatja rendszeresen Svédországban, a hazaárulók mindenfélével gyanúsítják. Hogy helikopteren röpköd, sőt, rénszarvasra vadászik és egy ilyen kirucc 4-5 millióba kerül. Közben meg egy kis tepertős kürtőskalácsot visz az oda szakadtaknak, látott ugyan szarvast, de az meg direkt helikopterrel üldözte Semjén urat. Szörnyű volt. Állítólag Afrikába is jár rendszeresen. Biztosan ott is vannak rokonai.

A 444. kiderítette, vagy azt állítja, vagy nem tudom már, mit csinált, hogy a háttérből a Fidesz finanszírozza a Népszabadságot. Ja nem, azt már beszántották. A Népszavát. Azt. Nem mondom, hogy ez a hír most rosszul jön a kormánypártnak, mert nem. Remekül alkalmas arra, hogy megrendítse a bizalmat az emberekben a független sajtó irányába. Biztosan most kellett ennek kiderülnie. Nem lennék egyébként meglepve, ha még néhány portálról kiderülne hasonló. Most mondom a kedves olvasónak, nem, nem rólunk fog kiderülni. És nem azért, mert olyan agyafúrtak vagyunk és jól titkoljuk, hanem mert nincs, ami kiderülhetne. Pontosan azért döntöttünk egy ilyen kis költségvetésű portál mellett, hogy szóba se jöhessen sem a felvásárlás, sem a megvesztegetés, sem pedig a megfélemlítés. Nem nagyon van veszítenivalónk, ha az olvasók összeadnak annyit havonta, ami kell, akkor tudunk működni, ha nem adnak össze, akkor nem tudunk. Nem dől össze a világ ebben az esetben sem, nincs anyagi veszteség, se világvége, nincs ötven kolléga, akikért felelősséggel tartozunk, se semmi nincs. Pár laptop és a fejenként tíz ujjunk, meg az agyunk. Meg a gerincünk. És ezeket megtarthatjuk akkor is, ha bedől a Szalonna.

Ameddig nem figyeltünk oda, a felcsúti disznószerelő vett egy céget. Mivel szűkül a piac, kénytelen volt a saját tolmácsától vásárolni, de aki a kicsit nem becsüli, az sose lesz Orbán Viktor szomszédja...

BÉKEMENET REKVIEM

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2018.03.09.


Minden mondat kétértelmű. Csak indítsa el, dőljön hátra és dúdolja!

ITT NÉZHETŐ MEG


VÁLASZTÁSI CSALÁS HATVANBAN: 5 PÁRT AJÁNLÁSAIT FOGLALTA LE A RENDŐRSÉG

INDEX
Szerző: NYG
2018.03.09.


Választási csalás gyanújával feljelentést tett a Heves megyei 3. számú választókerület választási bizottsága. A rendőrség a napokban tanúkat hallgatott ki – köztük a hatvani jegyzőt, aki a választási bizottság tagja is – és több vitatott választói ívet is lefoglalt, amelyeken a gyanú szerint a támogató aláírások hamisítványok, az adatokat a választók tudta nélkül használták fel.

A kialakult helyzet már regisztrált jelölteket is érinthet. A 3-as számú választókerületben 15 párt jelöltje indul: a rendőrség azonban pénteken öt párt képviselőjének minden jelöltállító aláírást tartalmazó ívét lefoglalta.

A rendőrség megerősítette a nyomozás tényét, de arra hivatkozva, hogy az ügy folyamatban van, részleteket nem közölt.

Azonos aláírások, nem létező támogatások

A választókerületben két ügy is folyamatban van:
  • az egyik öt, szélesebb körben ismeretlen pártot érint: ezek támogatói ívein két olyan személy is szerepel, akik állításuk szerint sosem adták aláírásukat az érintett pártok jelöltjeinek elindításához;
  • a másik egy szintén lényegében ismeretlen párttal kapcsolatos, itt a támogató aláírások bizonyultak meglepően egyformának, ami felveti azt a gyanút, hogy a személyes adatokat egy adatbázisból nyerték ki, a támogatók tudta nélkül, és az aláírásokat egyetlen személy vitte fel az ívre, így biztosítandó az induláshoz szükséges 500 aláírást.
A választókerület választási bizottsága kedden rendkívüli ülést tartott, és a feljelentést is megtették. A bizottság egyik tagja szerint a rendőrség érdemben foglalkozik az üggyel, ám félő, hogy eredményre csak az április 8-i választás után jutnának...

MECSEKI MUSZÁJ HERKULES - MELLÁR PROFESSZOR KALANDJAI PÉCSEN

168 ÓRA ONLINE
Szerző: 168 Óra
2018.03.09.


Hódmezővásárhely „hosszú árnyéka”, a váratlan eredmény sokkja rátelepszik a korábban lagymatagon csordogáló kampányra. Valami megváltozott a Mecsekalján is, ráadásul Pécsen eddig sem volt túl sikeres a NER: a város adósságállománya ismét kétségbeejtő, emiatt nemrég a kormány költségvetési gyámsága alá került. A városban az ellenzék fő erői egy független jelölttel próbálkoznak, Mellár Tamás professzor a baloldal támogatottja. De mit lépjenek a többiek? Segíthetik-e Mellárt?

„Visszatért szép délvidékünk, visszaadta Orbán nékünk”, ironizál a pécsi lapokat forgatva civil informátorunk. Találkozónkra komoly lapgyűjteménnyel érkezik. Ha belelapozunk Mészáros Lőrinc MédiaWorks-kollekciójába vagy az önkormányzati salátába (Pécsi Hírek), tobzódhatunk a győzelmi jelentésekben. „Egyre látványosabb a hatalmas pécsi egyetemfejlesztés.” „300 millióval több marad a pécsi polgárok zsebében.” „Új tornacsarnokot avatnak.” Rákeresve Csizi Péter és Hoppál Péter fideszes képviselők Facebookjára, több ezren kedvelik őket. Kiderül: „A hódmezővásárhelyi választás óta még többen keresnek fel, hogy segítsék a kampányomat” – posztolja Csizi. És valóban. A közzétett képen hét koros úr állja körül Csizit, fázósan, orrukon szódásüveg-szemüveggel. Csizi spirálfüzetbe jegyzetel. Egy másik poszt patetikus zenei aláfestéssel a közelgő Békemenetet hirdeti. Ezek a szorongás online jelei.

Nem mintha a pécsi baloldal szárnyalna. Hosszú történet ez. A valaha MSZP-s fészeknek számító Pécs az évezred elején került örvénybe. Egy tragikus baleset következményeként elhunyt Toller László polgármester, utóbb Tasnádi Péter betegségben, majd következett „a Szili-csapás”, a tettyei lokátorszavazás, a fideszes Páva Zsolt polgármesteri visszatérése. A föllendülés ígéretét hozó kulturálisfőváros-projekt belefulladt a frankválságba, majd a fülkeforradalomba. Pécs kisemmizve áll a Mecsek tövében.

A város a helyiek szerint ráadásul a NER kísérleti terepe. 2013-ban a kormány (másokéval együtt) eltörölte Pécs adósságát, ám alig telt el öt év, ismét csődközelbe lavírozta magát a település. Ki tudná kihámozni, mi ártott a legtöbbet Pécsnek: a Zsolnay-gyár körüli huzavona, a gyanús Volvo-busz-projekt, a közműcégek működtetése, a Tiborcz István-féle Elios felbukkanása? 2017 májusában azt írta az Index a SzabadPécs című portálra hivatkozva, hogy újabb milliárdos hitelt vett fel a város a közvilágítás korszerűsítésére. Mivel a pályázat kiírásának idején szabad pályázati pénz nem volt, a város saját keretéből (pontosabban bankhitelből) fedezte az Orbán család segítő akciót...


ITT OLVASHATÓ

NYOMTASS TE IS! - #33

NYOMTASS TE IS!
Szerző: Nyomtass Te is
2018.03.08.


Már a hódmezővásárhelyi Fidesz vereség előtti felmérések is azt mutatják, hogy kormánypárt népszerűsége folyamatosan esik. A Fidesz vezetői pánikban vannak, talán ezért történhetett meg, hogy olyan pártok, akikről még soha senki nem hallott tucatjával szedték össze a szükséges mennyiségű aláírásokat. Mindez jól szervezett csalás nélkül lehetetlen...

...A Te segítségeddel, akár néhány ezren is képesek leszünk olcsón, gyorsan és egyszerűen milliókhoz eljuttatni olyan híreket, amelyekről ma még nem értesülnek...

A nyomtassteis kezdeményezés csak egyetlen esetben működik: 

ha elegen leszünk olyanok, akik tényleg nyomtatnak és terjesztik is ezt az újságot.

Csatlakozhatsz kicsiben és nagyban, lehetőségeid, erőd szerint. Akkor is sokat tettél, ha csak egy-két példányt nyomtatsz ki és juttatsz el ismerősökhöz vagy ismeretlenekhez.

A terjesztéssel kapcsolatban olvasd el a gyakran ismételt kérdéseket és válaszokat! Kattints ide az oldal megnyitásához.

Kérjük, hogy jelezd nekünk emailen, hogy az ország melyik részén és hány példányban terjesztetted a kis újságot. (Esetleg dokumentáld egy-egy jópofa fotóval, és azt is küldd el nekünk.) Email címünk: info.nyomtassteis@gmail.com

A helyszíneket ahol már terjesztettétek az újságot egy térképen láthatod.

DRÁGA AZ AUTÓBIZTOSÍTÁS? KERÜL MAJD MÉG TÖBBE IS!

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.03.09.


A biztosítók szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításon (kgfb) alig, a cascón pedig egyáltalán nem tudnak nyereséget elérni. Utóbbi területen ez részben a versenynek, részben azonban az állami elvonásnak a következménye. 

Az autóbiztosítások további drágulására számítanak a biztosítók és az alkuszok is – derült ki a Portfolio.hu biztosítási konferenciájának utolsó szekcióján. A jó hír az, hogy a díjszint növekedésének üteme a várakozások szerint az eddiginél mérsékeltebb lehet. Van éppen miből visszavenni, hiszen az év végi váltós időszakban például a Bizositas.hu átlagosan 26 százalékkal emelkedő díjakról számolt be. Szabályos számháborúba kezdtek az alkuszok a kgfb-tarifálás kapcsán.

Így inkább mi magunk hasonlítottuk össze, hogy az előző évihez képest konkrét esetekben miként alakultak a kgfb díjai. Például egy hosszú idő óta balesetmentes, idősebb autót vezető fővárosi nőnek a korábbihoz képest 20 százalékkal többet kell 2018-ban fizetnie, de ennél kedvezőbb ajánlatot más biztosítónál sem talál. A különböző biztosítók által közzétett tarifák azonban igen eltérően alakultak. Ez azt jelenti, hogy a díjak nagyot nőttek, jelentősen csökkentek, sőt változatlanul is maradtak (mindez együtt, csak éppen biztosítónként eltérően volt tapasztalható)...

SEGÍTS LEBUKTATNI A KAMUPÁRTOKAT!

ÁTLÁTSZÓ - ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2018.03.09.


Nagyjából 10 perc ráfordításával sokat tehetsz a választás tisztaságáért. Csak ki kell kérned a választási irodától, mely pártok gyűjtőívein szerepel az aláírásod. Mutatjuk a lépéseket és a formalevelet.

Idén minden korábbinál több, összesen 40 országos pártlistát jelentettek be a Nemzeti Választási Irodánál (NVI). Ez azt jelenti, hogy 8-9 milliárd forint közpénz mehet el a pártok kampánytámogatására.

Bár a törvény szerint azoknak a pártoknak, amelyek a választáson nem érnek el 1%-ot, vissza kell fizetniük az állami támogatást, de a 2014-es országgyűlési választás után 2 milliárd forintot nem tudott behajtani a NAV.

Vélhetően az idei 40 között is több olyan kamupárt van, ami csak az állami kampánypénzre hajt, és a választás után eltűnik. Az ilyen formációk általában egymás között adják-veszik-cserélgetik vagy ismeretlen helyekről szerzik be a választópolgárok adatait, amiket aztán leadnak az aláírásgyűjtő íveiken, hogy regisztrálja őket az NVI, és megkapják az állami támogatást. Aztán huss… se párt, se közpénz.

Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke azt nyilatkozta, hogy ők sajnos nem tudják ellenőrizni a pártok ívein szereplő aláírások hitelességét.

Te viszont leleplezheted a csaló kamupártokat, akik valahonnan megszerezték az adataidat, és odahamisították az aláírásodat az ajánlóívükre, hogy felmarkolhassák az állami támogatást! Csak ennyit kell tenned:

1, Töltsd ki ezt a kérvényt a személyes adataiddal.

2, Mentsd el pdf-formátumban.

3, Hitelesítsd Ügyfélkapuval elektronikusan itt.

4, Keresd ki a körzeted választási irodájának email-címét itt.

5, Küldd el nekik a kérvényedet.

6, Ha a kapott válaszban olyan ajánlás is szerepel, akinek biztos nem írtál alá, tegyél feljelentést választási csalás gyanúja miatt!

7, A hamis ajánlás megjelölésével küldd el nekünk a választ az info@atlatszo.hu címre
.

TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS: AZ EGYMÁS JAVÁRA VALÓ VISSZALÉPTETÉS NEM EGYÜTTMŰKÖDÉS, HANEM LUTRI

VÁROSI KURÍR BLOG
Szerző: bl
2018.03.09.


Tamás Gáspár Miklós szerint szerint egy tisztességes és arányos választási rendszernek alkalmazkodnia kellene a fennálló politikai rendszerhez, azonban a jelenleg érvényben lévő szabályozás két nagy szereplő versenyére épít. Erről a Klubrádiónak adott interjújában beszélt a filozófus.

Nem-demokrácia

Ebből a választási rendszerből következően a fragmentálódott ellenzéki oldal szereplői összefogásra kényszerülnek, akiknek elsődleges igénye és ígérete az Orbán-rendszer megdöntése. Ez viszont minden mást felülír, az egyes ellenzéki pártok programjai, elképzelései ennek a fő igénynek árnyékában már nem számítanak. A jelenlegi nem demokratikus kontextusban nincs demokratikus választás sem:

„Akkor lehet tényleges demokráciáról beszélni, ha viták és döntéshozatalok színterei átszövik a társadalom minden rétegét, a kistelepülésektől az országos politikáig.”Ez azonban kiveszett a hazai politikai életből, amit az is mutat, hogy vészesen lecsökkent a pártok taglétszáma, mint ahogy a hazai szakszervezeti tagság is alacsony. Ezt azzal magyarázta, hogy az embereknek nincs bizalma a politikai tevékenység és párbeszéd értelmében, hasznában. De mindez megváltozhat, ha az állampolgárok rájönnek, hogy a kapitalista rendszer hogyan csapja arcul őket.

Meggyőződése, nem elég az, hogy négyévente elkergetjük az éppen regnáló kormányt, vannak olyan morális felháborodások, melyekből később szörnyű dolgok nőnek ki. Szerinte a felháborodás maga egyáltalán nem jelent demokratikus folyamatot, erkölcsi prédikációval pedig nem lehet azokat átnevelni, akiket pozícióba juttatnak a választók:

„A választópolgárok lemondanak arról, hogy az egyes szakpolitikai kérdések alapján konkrét elképzelésekre adják le a szavazatukat, ezt teljesen felülírja a Nemzeti Együttműködés Rendszerének leváltása.”...

MI VEJED VAGYUNK!

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2018.03.09.


A Fidesz tájékán egyre nagyobb a kapkodás, miközben már csak egy hét van miden idők talán utolsó békemenetéig. A pártvezetés mindenkit mozgósított, akit csak tudott, hogy minél több emberhez eljusson a békemenet híre. A Kubatov-listát beüzemelték, ismét izzanak a vonalak Érsekvadkerttől egészen Bicskéig. A Fidesz mindent bevet, hogy ne essen pofára. Szimpatizánsokat várnak Romániából és Lengyelországból is, hisz meg kell mutatni, hogy övék a hatalom. Szerintük legalábbis.

Noha már a békemenet kihirdetésekor sikerült azon összeveszni, hogy kinek is tulajdonítható e zseniális ötlet, mégis megpróbálják elhitetni, hogy nincs itt semmi gond. Továbbra is százezreket képesek harcba vinni, ha szükség van rá. A békemenet mára a kormány elrettentő fegyvere lett. Békéhez soha nem is volt és nem is lesz köze. A CÖF – élén az ország neves uszítóival – megparancsolta az alattvalóknak, hogy azonnal rohanjanak talpat nyalni.

Az egyisten Orbán Viktornak szüksége van rájuk. Mutassák hát meg a mocskos sorosista, ballibsi férgeknek, hogy ki is itt az úr. Ki az, aki életről és halálról dönt. Kirándulásnak, ártatlan túrának álcázva próbálják meg nyugdíjasok tucatjait rávenni arra, hogy jelenlétükkel támogassák a Fidesz vezérét. Ha a hívó szó nem lenne elég, Orbán Viktor pénzt is oszt: Erzsébet utalványok, valamint rezsicsökkentés formájában.

El kell felejtetni velük a kórházakban tapasztalt borzasztó állapotokat, azt, hogy unokáik már valahol sok ezer km-re kellett, hogy megszülessenek. A jó dolgokra kell őket emlékeztetni, arra, hogy mit adott a kormány. Nem számít, hogy hazudnak, a fontos az, hogy ott legyenek március 15-én és ott legyenek április 8-án is, akkor, amikor igazán fontos. Kihasználják őket, mint ahogy tették azt korábban oly sokszor. A politika játékszerei lettek ők, akiknek hogyléte abszolút hidegen hagyja a politikai vezetést. Egy a fontos, a szavazatuk.

Azok, akik március 15-én részt vesznek a Fidesz által szervezett békemeneten, egy elnyomó hatalom szekerét tolják. Azzal, hogy támogatják azt a kormányt, mely felelős az ország borzasztó állapotáért, cinkosai a rendszernek. Aki részt vesz a kormány erődemonstrációján, annak nincs joga ahhoz, hogy később felháborodjon annak visszaéléseit látva. Ha érdekli őket az igazság, arról megbizonyosodhatnak most is, viszont amennyiben a tudatlanságot választják, úgy lepaktálnak az őket is elnyomó rendszerrel. Erre pedig nincs mentség.

Lesz egy másik békemenet is március 15-én, méghozzá az MKKP szervezésében, a cél szintén az erődemonstráció. Az, hogy megmutassuk, többségben vannak azok, akik változást szeretnének. Többségben a gondolkodók, akik nem hitték el a kormány újabb hazugságait és nem ültek fel az uszításnak. Ha képesek vagyunk megmutatni, hogy többségben vagyunk, akkor a hódmezővásárhelyi taknyolást követően ismét a padlóra kerülne a Fidesz-KDNP...

ARRA UTASÍTOTTÁK A POSTÁSOKAT, HOGY MÉG A VÁLASZTÁSOK ELŐTT VIGYÉK KI A NYUGDÍJASOKNAK A KORMÁNY AJÁNDÉKÁT

444
Szerző: haszanz
2018.03.09.


Még belegondolni is szörnyű, hogy mi történt volna, ha a nyugdíjasok nem kapják meg a választásokig a tízezer forintos Erzsébet-utalványt, amit a kormány a közelgő parlamenti választásokra "a magyar gazdaság tartósan jó teljesítményére" tekintettel ajándékoz. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy megvalósul ez a rémálom, Novák Katalin államtitkár is úgy saccolt, hogy pár hét kell majd, de a 24.hu értesülése szerint utasították a postásokat, hogy szoros határidővel dolgozzanak. 

Tájékoztatom, hogy kormányzati megbízás alapján, 10000 Ft értékű Erzsébet-utalványt tartalmazó küldemények kerülnek kiküldésre. A nyugdíjasok számára címzett küldemények kézbesítését ezúttal is a Magyar Posta végzi. A kézbesítést ütemezetten, március 29-ig kell végrehajtani" - áll a parancsban.

A nyugdíjasok az elmúlt két évben karácsony tájékán kaptak Erzsébet-utalványt a kormánytól. Ezt a kormány afféle adománynak próbálja beállítani - valójában ez az összeg járna a nyugdíjasoknak, ha a kormány nem tervezné rendre alul az inflációt.

A HATALOM HÁLÓJA: EGYÜTTVADÁSZÁS A KÁDÁR-RENDSZERBEN ÉS A NER-BEN - SEMJÉN, LÁZÁR, BISZKU, KÁDÁR. MI A KÖZÖS BENNÜK? HOGYAN FONÓDIK ÖSSZE A VADÁSZAT A POLITIKAI ELITTEL?

MÉRCE
Szerző: LIPUSZ BALÁZS
2018.03.09.


“A vadászatnak semmi köze a politikához” – mondta Semjén Zsolt körülbelül egy hónappal ezelőtt a FeHoVa (Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás) megnyitóján, és megemlítette még, hogy Kádár János és Fekete János voltak azok, akik konszolidálták a vadászatot. Valóban. És olyan jeles vadászaink is voltak egykor a politikában, mint Fock János, Aczél György, Biszku Béla és maga Kádár János. Mint ahogy vadászkörökben képviseltetik magunkat politikusaink manapság is, például Semjén Zsolt, L. Simon László, vagy Lázár János személyében.

Abban nyilvánvalóan igaza van Semjén Zsoltnak, hogy Kádárék sokat tettek a vadászatért. Ennek folytatásában (is) serénykednek a jelenlegi honatyák különféle szabályozásokkal, kedvezményekkel, támogatással. Azt mondani azonban, hogy a vadászatnak semmi köze a politikához, és nincs ott semmi látnivaló, amikor politikusok vadászni mennek, meg hogy az egész magánügy lenne: egyszerűen csúsztatásnak tűnik, különösen, ha megnézzük a Bozsonyi-Horváth-Kmetty által 2012-ben publikált A hatalom hálója című tanulmányt, amelyben a Kádár-kori elit vadászati szokásairól és a vadászatnak a politikai élettel, elittel való összefonódásáról írtak.

A tanulmányból jól kirajzolódik, hogyan építették kapcsolataikat az együttvadászások során a politikai élet szereplői, valamint hogy a hatalmi játszmáknak, pozícióknak óriási szerepe volt a vadászati sikerek alakulásában is.

Akkoriban létre is hozták az MSZMP Politikai Bizottsága által az Egyetértésvadásztársaságot ezen Kádár-kori “magánszemélyek”, és létezett még egy másik fontos társaságuk is, a Zalka Máté, amit a Honvédelmi Minisztérium üzemeltetett.

És mit látunk ma? Az Átlátszó derítette ki, hogy “véletlenül” Mészáros Lőrinc is birtokol egy vadásztársaságot, a Vért Vadászati Kft-vel: ez a Vál-Völgye Vadásztársaság. Igen, ez ott fekszik az Orbán- és Mészáros-birtokok közelében. Honatyáink egy részéről pedig tudva tudott, hogy hódol a vadászatnak, nem egy vadászterülettel is rendelkezik, köztük Semjén Zsolt, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke is, méghozzá Gánton. Korábban lencsevégre kapták L. Simon Lászlót is lőszervásárlás közben. És bár sajnos nincsenek pontos adataink a NER-párti vadászatokról és vadászókról (ellentétben a Kádár-koriakkal), de a 168óra korábbi gyűjtése szerint vadászni jár “Leisztinger Tamás, Mészáros Lőrinc, Lázár János, a fácánok ura, Nyerges Zsolt, de Tiborcz István is.” Orbán vejéről még csak annyit, hogy a 444 cikke szerint az ő érdekeltségébe kerülhetett az FBI által körözött Pharaon seregélyesi kastélya...

28-BÓL 8 OLAF-LEVELET ADTAKI KI NEKÜNK AZ ELIOS-ÜGYBEN ÉRINTETT TELEPÜLÉSEK, 9 TELEPÜLÉS NEM IS VÁLASZOLT

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2018.03.09.


Az Átlátszó adatigénylését Szekszárd az OLAF-ra hivatkozva megtagadta, Jászberény, Szolnok és Zalaegerszeg pedig azt válaszolta, hogy megkérdezik Polt Pétertől, hogy kiadhatják-e az EU csalás elleni hivatalától kapott levelet a települések közvilágítási projektjeinek vizsgálatáról. Kilenc település semmit nem válaszolt az adatigénylésünkre.

2010 és 2016 között az Elios Zrt. (korábbi nevén ES Holding Zrt. és E-OS Innovatív Zrt.) több mint 30 magyarországi település közvilágítását korszerűsítette, a legtöbbet az önkormányzatok által elnyert EU-s támogatásból, de volt, ahol bankhitelt vettek fel erre a célra.

Az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) két éve kezdte vizsgálni az uniós forrásból finanszírozott Elios-projekteket, és 2017 januárjában a feltárt visszásságokat tartalmazó jelentését vádemelési javaslattal továbbította a magyar ügyészséghez, amely most költségvetési csalás gyanújával nyomoz.

Február közepén az Átlátszó közadatigénylésben kérte ki az Elios-botrányban érintett településektől azt a levelet, amelyet az OLAF-tól kaptak a közvilágítási projektek uniós vizsgálata közben feltárt tényekről. Minden megkapott dokumentumot nyilvánosságra hoztunk...

SZIJJÁRTÓ A FIDELITÁSTÓL IGAZOLT SZEMÉLYZETIST A KORMÁNY BANKJÁHOZ

24.HU
Szerző: VITÉZ F. IBOLYA
2018.03.09.


Tavaly még Sorostól féltette az igazságszolgáltatást Szabó Krisztián Szilárd, most az EXIM egyik vezetője lett.

Nagy a jövés-menés az állami tulajdonú bankoknál az utóbbi időben, és erősödni látszik a fidelitasos vonal. A Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter által felügyelt EXIM-nél a lavinát Rogán Antalpropagandaminiszter bizalmasa, korábbi belvárosi helyettese, Puskás András indította el: februárban átült a Budapest Bank Zrt. (BB) vezérigazgató-helyettesi székébe. Helyére Szijjártó operációs vezérigazgató-helyettesnek Dancsó Józsefet nevezte ki február elsejétől. Ő korábban a Magyar Államkincstárat vezette, ami pedig a politikai karrierjét illeti, valaha fideszes képviselő, illetve Orosháza polgármestere is volt.

Havi ötmillió

Dancsó József neve cikkünk megjelenésekor még nem szerepelt az EXIM vezetőinek javadalmazását részletező közérdekű listán, de ha az elődjével egyező vezérigazgató-helyettesi bért és juttatást kap, akkor 5 millió forint felett lehet a havi jövedelme. A 2018. január 3-tól érvényes listán Puskás havi bruttó 4,6 millió forint alapbérrel szerepelt, ezt tetézhette prémiumként az éves alapbér 20 százaléka, továbbá évi bruttó 617,5 ezer forint cafetéria, az igazgatóság tagjaként pedig havi 637,5 ezer forint tiszteletdíj járt neki.

Puskás átigazolását, illetve más személyi változásokat a BB várható privatizációjával hozták összefüggésbe a piacon, de mint megírtuk, mások is érkeznek a Budapest Bankhoz. Mindenekelőtt Beck Zoltán, a Fidesz ifjúsági tagozata, a Fidelitas gazdasági kabinetjének volt vezetője.

Nem maradt azonban Fidelitas-potentát nélkül az EXIM sem, leigazolta Szabó Krisztián Szilárdot humánpolitikai igazgatónak – tudta meg a 24.hu...

BEVITTE A TUST LÁZÁR VIDEÓJÁNAK AZ EGYÜTT POLITIKUSA

MÉRCE
Szerző: BOGATIN BENCE
2018.03.09.


Nehezen lehetett volna ennél találóbban kifordítani Lázár János bécsi videóját, mint ahogyan tette azt Baranyi Krisztina, az Együtt politikusa.

A Bécset élhetetlen, migránsok által megszállt városként bemutató eredeti videó hangsávját Baranyi egy józsefvárosi kirándulás képeire illesztette rá, az eredmény pedig sokatmondó:...

A videóban az Együtt képviselője a Népszínház utcában állva teszi fel ugyanazokat a kérdéseket az elvándorlásról a az oktatás színvonaláról, a szegénység, a bűnözés és az utcai kosz mértékéről, amelyeket Lázár János is feltett a “jövő nélküli” Bécsben...

MIÉRT SZORÍTJA MÉG MINDIG MEGFESZÜLŐ FARPOFÁKKAL AZT A ZABSZEMET?

KOLOZSVÁRI SZALONNA - VENDÉG
Szerző: CZOTTER JÓZSEF
2018.03.08.


Te emberke, ma lenézett senkiházi, proli, közmunkás, akinek nem jutott föld, trafik, részesedés az uniós pénzekből a manikűrös vagy Mészáros, és a többi fideszhaver miatt, te diák, aki tanulni, s majd dolgozni szeretnél és ti jogfosztott emberek! Nagyon kíváncsi vagyok, mikor jön el, és melyik lesz az a pillanat, amikor az asztalra csaptok végre. Amikor azt mondjátok, mit mondjátok, üvöltitek, elég volt!

Mindenesetre ingerküszöbödet eddig nem csiklandozta meg sem az alaptörvény megszületése, sem az egyszemélyes központosított hatalom kiépítése, sem a sajtószabadság leköpése, sem mindenféle listázás, sem a magánnyugdíjak einstandolása, sem az „egykulcsos adó” igazságtalansága, sem az „unortodox” gazdaságpolitika, sem az Unió legmagasabb áfája, sem a sárgacsekk-adó, sem a tömegével megszűnő vállalkozások száma, sem a bezárt és lehúzott rolójú boltok látványa, sem a földekkel ügyeskedő kormányközeli „parasztok” lelepleződése, sem az Alkotmánybíróság nevetségessé tétele, sem a bíróságok függetlenségének megcsorbítása, sem a köztévé hatalom iránt végtelenül szervilissé tétele, sem a tömeges elbocsátások, sem az egészségügy szétbarmolása, sem a közoktatás minden logikát nélkülöző átalakítása, sem a nem tandíjnak hívott tandíj bevezetése (sem az, hogy évekkel ezelőtt azok népszavaztattak ellene, akik most bevezették a nem tandíjat), sem az iskolák kifosztása, sem a szolidaritás teljes hiánya a rokkantak és az egyéb hátrányos helyzetű rétegek iránt, sem a mélyszegénységben élők számának növekedése, sem a közmunkáért járó pénz, sem a munkanélküli segély időtartamának megkurtítása, sem a hajléktalanok alkotmányba emelni kívánt megalázása, sem az aluljáróban látható kordonok, sem a focira szánt pénzek mennyisége, sem az Új Színház fasizálódása, sem a Nemzeti igazgatójának előre megtervezett kinevezése, sem a felülről jött ukáz: az Úr Lucifer fölött áll, sem a filmszakma ellehetetlenítése, sem a Műcsarnok elajándékozása, sem Fekete György megnyilvánulásai, sem a Békemenet, sem a zsidózás, sem a cigányozás, sem a buzizás, sem a baltás gyilkos kiadatása, sem a Horthy- és turulszobrok elszaporodása, sem a rovásírásos táblákra költött pénzek mennyisége, sem a kormányzati cinizmus, sem a hazugságok áradata, sem a soha meg nem magyarázott szabadságharc, sem a külföldön boldogulók egyre nagyobb száma, sem a kilátástalan jövő, sem az átírt múlt, sem a borzasztó jelen, sem a rothadó városok, sem a pusztuló vidék, sem az ideges és mosolytalan ország, sem az ország határára épített pengedrótos kerítés, sem a minden utcasarokra kiplakátolt Soros, Brüsszel, ENSZ mérhetetlenül szánalmas mantrázása.

A Liberacion 2012-ben azt írta: Magyarország egy arctalan nemzet. Mindenki pont úgy van mint a rendszerváltás előtt. Zabszemmel a seggében. Akkor a zabszem a ruszki katonák miatt volt a seggben. Ma mi miatt van szorulása a népnek? Miért szorítja még mindig megfeszülő farpofákkal azt a zabszemet? Nem lenne végre ideje észrevenni, hogy ami kiváltja a zabszem-effektust, valójában nem is létezik. Csak egy illúzió amit elhitettek a néppel. Van még 34 napod, hogy ellazítsd a farpofádat, és megszüntesd végre a szorulásod!!

A BÜDÖS HÚS LOGIKÁJA

FARKASVONÍTÁS
Szerző: Tarski
2018.03.07.


Engedjék meg, hogy először egy tanmesét mondjak el Önöknek. Még az 1970-es évek elején történt, amikor Berlinben bement egy amerikai katona egy német étterembe. Amikor jött a pincér, akkor a vendég sült húst körettel kért tőle. Nemsokára megérkezett az ebédje, de az amerikai katonának abban valami nem tetszett. Szagolgatta, szagolgatta, majd így szólt: „Pincér! Ez a hús büdös”! Erre a pincér ezt válaszolta: „Igen?! Önök meg Vietnamban gyilkolják a vietnamiakat! Gondolom sejtik azt, hogy miért meséltem el ezt a kitalált történetet: a tanulság az, hogy az egyik igazság (vélt) megléte nem homályosíthatja el a másik igazság (vélt) meglétét. Az igazság akkor is igazság marad, még ha vannak azt árnyaló, de az adott problémával nem összefüggő bajok.

Ez a tanmese jutott az eszembe akkor, amikor, én naiv lélek, egy hozzászólást mertem írni Gyurcsány Ferenc egyik közösségi honlapon megjelent bejegyzéséhez. A politikus március 2-án ezt írta: Csabát visszavitték (ti. Czeglédy Csabát - Sz. Sz.). Őrizetbe helyezték, pedig nyilvánvalóan nem szökik. Ha akart volna, megtehette volna. Nem tette. Elment a Választási Bizottság ülésére. Nem külföldre indult, hanem tv-be ment. Van még kétely? El akarják hallgattatni. Félnek tőle. Orbán Elios papírjai minden esetre már kint vannak. A szellem kiszabadult a palackból. Már nem lehet visszagyömöszölni. Orbán átkozott rendszere meg fog bukni. És remegni fog a demokratikus jogállam igazságszolgáltatásától való félelmében. Nem fogom sajnálni. Nincs miért sajnálni. És nem azért, mert Csabától is tudhatóan engem is börtönbe akar zárni. Akár hamis tanúvallomások kicsikarásával is. Csak próbálkozzon. Nincs félnivalóm tőle. Alávaló alak. Aki ellenfeleit koncepciós perben bebörtönzi, azzal nincs alku. Csak harc van. Harcolj Csaba! Látható, hogy itt kifejezetten politikai nyilatkozatról van szó, a joghoz a legkevésbé sincs köze. Az is érthetetlen, hogy miért keverte bele az Elios ügyet, holott ennek semmi köze sincs Czeglédy feltételezett adócsalási ügyéhez.

Ezekhez én az a következő kommentet írtam: „A jogegyenlőség elve alapján, ha Cz. Cs. bűnös, amit majd az illetékes bíró fog kimondani, akkor neki is éppúgy bűnhődnie kell, mint nekem, vagy bárki másnak. Az nem lehet felmentő ok, hogy politikus, vagy X. Y. haverja.” Ezt követően a DK-s szektatagok úgy letámadtak, hogy csak úgy záporoztak az engemet elítélő és legorombító hozzászólások és az orbáni rendszer bűneit kezdték felsorolni. Ez utóbbiakat nem kívánom ide hozni, mert nincs értelme, hiszen azokat naponta zúdítják rá a hatalomra. Egy dolgot azért szeretnék világosan leírni: az, hogy az orbáni politikai rendszer korrupt, nem lehet kétséges. De azzal akár morális felmentést adni bárkinek, még akár Czeglédy Csabának is, nem engedhető meg, mert ez a büdös hús logikája lenne. Még olyan címen sem lehet felmenteni Czeglédyt, hogy az adott hozzászólásokat véleményként kezeljük, mert minden, a közösségi honlapon leírt vélemény egyúttal orientálja a közvéleményt is, ami hosszabb távon akár az etikai értékrendünket is átformálhatja. Az nem követhető sem rövid, különösen pedig hosszabb távon, hogy mivel a Fidesz lop, bár ezt is bizonyítani kellene, akkor nekünk is lehet lopni. Ha ezt az etikát követnénk, akkor rövid időn belül szétlopnánk a nemzeti vagyont, szinte minden magántulajdonba kerülne, és nem lenne elég pénz a közösségi feladatok megfinanszírozására. Ennyit a probléma etikai oldaláról...

MISKOLC ÉS TAMÁSI KIADTA AZ OLAF-LEVELET, CEGLÉD, KECSKEMÉT ÉS KESZTHELY NEM

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2018.03.09.


Adatigénylésünkre Miskolc és Tamási is kiadta az EU csalás elleni ügynökségétől Elios-ügyben kapott levelet a közvilágítási projektek vizsgálata során feltárt visszásságokról. Kecskemét és Keszthely a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva nem adta ki a dokumentumot, Cegléd pedig megkérdezi az OLAF-ot.

2010 és 2016 között az Elios Zrt. (korábbi nevén ES Holding Zrt. és E-OS Innovatív Zrt.) több mint 30 magyarországi település közvilágítását korszerűsítette, a legtöbbet az önkormányzatok által elnyert EU-s támogatásból, de volt, ahol bankhitelt vettek fel erre a célra.

Az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) két éve kezdte vizsgálni az uniós forrásból finanszírozott Elios-projekteket, és 2017 januárjában a feltárt visszásságokat tartalmazó jelentését vádemelési javaslattal továbbította a magyar ügyészséghez, amely most költségvetési csalás gyanújával nyomoz.

Február közepén az Átlátszó közadatigénylésben kérte ki az Elios-botrányban érintett településektől azt a levelet, amelyet az OLAF-tól kaptak a közvilágítási projektek uniós vizsgálata közben feltárt tényekről. Minden megkapott dokumentumot nyilvánosságra hozunk...

TÍZ JÓ DOLOG VANCOUVERBEN

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Lívia
2018.03.


Múlt héten olvashattátok Lívia írását a kétarcú Vancouverről, amiben akkor az árnyoldalakat emelte ki talán erősebben. Most viszont a Tíz dolog-sorozat részeként elsősorban arról lesz szó, ami kifejezetten jó és kellemes a kanadai városban.

„Kanada nyugati partjának csücskében, az Egyesült Államok határához igen közel, a maga nyugalmas és toleráns kultúrájával, s fenomenális természeti látványosságaival mondhatjuk, hogy Vancouver a fasorba utasítja eme ország többi nagyvárosát.

Az előző Vancouverről szóló irományban a város kulturális vonatkozásairól volt szó vegyesen, úgy ebben a cikkben összeszedtem 10 dolgot, mely abszolút az elkápráztató és leginkább az előnyös oldalát hivatott az itteni életnek bemutatni.

Gasztronómia

„Mit szeretnél, drágám? Főzzünk otthon, vagy elmegyünk valahova?” Válaszolni e kérdésre ebben a városban több, mint kihívás.

Az etnikai sokszínűség adta étkezési hagyományok és a fantasztikus minőségű alapanyagok bősége miatt itt tényleg szinte mindent megkapni, ami szem-szájnak ingere.

Friss sushira fáj a fogad tradicionális japán módon elkészítve abból a halból, amit ma fogtak? Esetleg egy indiai család kis vendéglőjében vajas csirkét majszolnál? Vagy elmész az olasz övezetbe, ahol a pasta mindig al dente?..."...

AZ OLASZ VÁLASZTÁS ÜZENETE, HOGY A POPULIZMUS KÖSZÖNI, JÓL VAN - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SATÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.03.09.


- Trump nem tanult Orbántól, magára vethet, de a lengyelek is elleshetnék tőle a pávatáncot

- A magyar kormány túljár Nagy-Britannia eszén

- Kurz kioszt egy taslit Orbánnak, mert ami sok, az sok



New York Times/Reuters

A lengyel kormányfő arra figyelmeztetett, hogy visszafelé sülhet el Brüsszel kemény bírálata a lengyel igazságszolgáltatási reform ügyében. Morawiecki, aki Fehér Könyvet adott Junckernak, ezúttal is védelmébe vette a bírósági rendszer átalakítását. Úgy gondolja azonban, hogy hetekig eltarthat, amíg a Bizottság áttanulmányozza a csaknem százoldalas dokumentumot, amely arra is kitér, hogy a nyugati, liberálisabb államok ne próbálják megszorongatni Lengyelországot, mert az fokozhatja az Európa-ellenes érzelmeket. A helyzetértékelés egészen pontosan úgy fogalmaz, hogy a nyomás hatására megerősödhetnek a populista körök, amelyek próbálják lebontani, illetve meggyengíteni az uniót. Az EU a hónap végéig adott időt, hogy a lengyel fél válaszoljon a demokráciával kapcsolatos aggályokra. Magyarország azonban már jelezte, hogy megakadályozza a legsúlyosabb szankciót, a szavazati jog felfüggesztését. Morawiecki időt nyert a párbeszéd újrakezdésével. A szervezet számára jelenleg a Brexit után az a legfőbb gond, hogy mitévő legyen az olyan, euroszkeptikus és populista kormányokkal, mint a lengyel és a magyar.

FAZ

Nincs kilátásban áttörés a lengyel-EU-vitában, mert Varsó továbbra sem árulja el, hogy hajlandó-e érdemben foglalkozni a Bizottság kifogásaival a jogállam ügyében. A Junkcernek átnyújtott Fehér Könyvből nem a kompromisszumkészség derül ki. Az csupán azt hangoztatja, hogy megalapozatlanok a bírálatok az igazságügy átalakítása kapcsán. Morawiecki ezt azzal toldotta meg, hogy bizonyos kérdésekben egyértelmű félreértések, illetve fordítása gondok vannak. Arra hivatkozott, hogy az unió nehezményez bizonyos előírásokat a lengyeleknél, ám ugyanilyen szabályok más országokban már hatályosak. Jelezte egyúttal, hogy hamarosan a hivatalos választ is elküldik. Ugyanakkor a lengyel Európa-miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a többi tagállam természetesen hozhat többségi határozatot a kötelező kvótákról, ám annak hatalmas volna a politikai ára.

Wall Street Journal

A lap szerint csupán epizód, hogy Juncker eddigi német stábfőnöke vette át a Bizottság főtitkári teendőit, vagyis ő lett a legbefolyásosabb alkalmazott Brüsszelben, ám a váratlan kinevezés ajándék azoknak, akik eddig is úgy gondolják, hogy a szervezet csupán meg nem választott bürokraták, illetve Németország játékszere. A tudósítás ennek igazolására megszólaltatja Kovács Zoltánt, aki azt mondta az előreléptetésről, hogy a Bizottság ugyan a jogállamról papol, ám nem hiteles, amikor ez a kérdés saját maga kapcsán vetődik fel.

Mostantól a 47 éves Martin Selmayr irányítja a teljes brüsszeli apparátust, ám új megbízatását Juncker egészen az utolsó pillanatig titokban tartotta. Mellesleg nem volt más jelölt, amit sokan puccsnak minősítenek. A tiltakozások hatására az Európai Parlament hétfőn foglalkozik a kérdéssel. Az új tisztségviselő nem túl népszerű Közép-Európában, mert ő találta ki a kvótarendszert, és attól nem tágított, amikor a magyarok, lengyelek és mások keresztbe feküdtek. De azzal sem lett túl népszerű bizonyos országokban, amikor a közösségi médiában harcra hívott fel a populizmus ellen, néven nevezve Trumpot, Le Pent, Boris Johnsont és Beppe Grillot...

2018: AZ OKTATÁSPOLITIKAI REMÉNYTELENSÉG ÉVE

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: RADÓ PÉTER
2018.03.09.


...A fejlett országok oktatási rendszerei hatalmas erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy tanulóikat felkészítsék arra a világra, ami húsz–harminc év múlva várja az oktatásból kilépő fiatalokat, s ez alkalmazkodásra kényszeríti az oktatást is. Ezekben az országokban lassan univerzálissá válik a teljes értékű (az általános oktatás dominanciáján alapuló) középfokú végzettség megszerzése, a szakképzés fokozatosan az érettségi utáni időszakra tolódik ki, és megindult a felsőoktatásban való részvétel új expanziója. Az oktatás minden szinten egyre személyre szabottabbá válik, leértékelődik a hagyományos lexikális tudás, és a hangsúly egyre inkább a legfontosabb készségek fejlesztésére helyeződik át. A bejárható tanulási utak egyre inkább diverzifikálódnak, s ezekben a rendszerekben az előrehaladás egyre kevésbé szól a különböző végzettségek megszerzéséről, ezek szerepét lassan átveszi a legkülönbözőbb módon megszerzett készségek hitelesítése (validációja).

Mindeközben a „köznevelési” rendszer elérte, hogy a tanulók egyre rövidebb időt töltsenek az oktatásban, s egyre nagyobb tömegben lépjenek ki a közoktatásból 17-18 éves korukban. Az új rendszer a szűk értelemben vett – egyre alacsonyabb hozzáadott értékű – szakmára való felkészítés kezdetét visszanyomta a 14 éves korra. A köznevelési rendszer uniformizálta a tanulási pályákat, felszámolta az egyéni tanulás sokféleségéhez való alkalmazkodás lehetőségét, és brutálisan felerősítette az iskolai „tananyag” politikai és adminisztratív kontrollját. És ami a leginkább kétségbeejtő: az oktatás irányítói – és az őket hűségesen kiszolgáló szakértők – nem egyszerűen becstelenek, akiket nem érdeklik a mindebből fakadó következmények, de ráadásul mélységesen tudatlanok is; fogalmuk sincs arról, mi zajlik a világban. Tapasztalataik és tudásuk az utca laikus emberének a tudása. 2010 óta szinte mindenki, aki oktatással foglalkozik, egy provinciális közpolitikai mocsárban tapicskol, miközben a fejlett világ oktatása nagy sebességgel távolodik tőlünk. Tíz évvel ezelőtt még megvolt az esélyünk a lépéstartásra, ma már nincs.

A másik katasztrófa az oktatási rendszer egyre erőteljesebb kasztosodása. A problémát ma nem elsősorban a szegény családban élő iskoláskorú gyerekek arányának növekedése okozza. E gyerekek aránya a 2008-as válságig stabilan 20 százalék körül alakult, 2014-re nagyon jelentős mértékben megnőtt, majd 2016-ra újra visszaállt a válság előtti, természetesen még mindig elfogadhatatlanul magas szintre. (Magyarországon az általános jövedelmi színvonal európai összehasonlításban igen alacsony, de ebből nem következik automatikusan a szegény gyerekek magas aránya, megfelelő közpolitikai beavatkozásokkal az nagyon jelentős mértékben csökkenthető lenne.) A „köznevelési rendszer” által okozott legsúlyosabb probléma a szegény gyerekek oktatási esélyeinek folyamatos, mára drámai mértékű beszűkülése. Az MTA KRTK napokban megjelent A közoktatás indikátor rendszere 2017című kötetében szereplő adatok szerint a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók számán belül az érettségivel záruló oktatásban részt vevők aránya 2010 és 2016 között öt százalékkal, 33 százalékra csökkent, miközben a nem hátrányos helyzetű tanulók között ez az arány 76 százalék volt. Részben emiatt, részben pedig a felsőoktatásba való belépés lehetőségének szűkítése miatt a felsőoktatási intézményekből gyakorlatilag eltűntek a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók, arányuk a 2011-es 11 százalékról 2016-ra 2 százalékra csökkent. A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók elkülönítésének mértékét az általános iskolai oktatásban mérő szegregációs index ugyanebben az időszakban 26,6 százalékról 36,4 százalékra növekedett, ami döbbenetes mértékű kasztosodást jelez. A kompetenciamérések intézményi adatai szerint a szociális alapú elkülönítés egyúttal folyamatosan növekvő etnikai szegregációval jár együtt, a roma többségű általános iskolák (gettóiskolák) aránya már 2015-ben is meghaladta a 14 százalékot.

Az átalakuló iskolarendszer egyre gátlástalanabbul képezi le és szolgálja ki a kasztrendszert. A társadalmi törésvonalakat ez a kormányzat az iskolarendszeren belüli törésvonalakká konvertálja. Új törésvonalakat hozott létre, illetve elmélyítette az állami, egyházi és magániskolák, illetve a cigány és „cigánymentes” iskolák közötti szakadékokat. Ennek egyik – bár messze nem az egyetlen – eszköze az egyházi tulajdonban lévő iskolahálózat terjeszkedésének előmozdítása. Az általános iskolai oktatásban az egyházi intézmények aránya 2010 és 2016 között 9,4 százalékról 15,8 százalékra növekedett, miközben az összes többi nem állami tulajdonban lévő iskola aránya 5 százalék alatt van. Középfokon az egyházi intézmények aránya több mint duplájára nőtt, ma már majdnem minden negyedik középfokú iskolát egyházak tartanak fenn. Bizonyos elemzések szerint a történelmi nagyegyházak egyre bővülő iskolahálózata a szelekció egyik motorja, elképesztő sikerességgel tartják távol az alacsony státuszú családokban élő gyerekeket.

Ez a rendszer a szükségesnél sokkal több iskolát működtet annak érdekében, hogy az iskolahálózatban mindenki megtalálja a „társadalmi állásának” megfelelő intézményt. Az egyházi intézmények szaporodása és a korábban bezárt kisiskolák újranyitása miatt a 100 főnél kisebb létszámú általános iskolákban tanuló gyerekek aránya a 2010-es 5,5 százalékról 7,9 százalékra nőtt. A hátrányos helyzetű tanulók lemorzsolódása, a tankötelezettség csökkentése és az iskolarendszerű szakképzés idejének rövidítése miatt ma már az is a szülők társadalmi státuszától függ, hogy a gyerekük mennyi időt tölthet az oktatásban...

ITT OLVASHATÓ

SZÁZ ÉVE VAN VÁLASZTÓJOGA A MAGYAR NŐKNEK

MÉRCE
Szerző: PÓSFAI ORSI
2018.03.08.


Egy átlagos emberi élet hosszánál alig több ideje szavazhatnak a magyar nők: először az 1918. évi első néptörvény mondta ki választójogukat, 60 évvel az után, hogy a férfiak – igaz, akkor még szigorú vagyoni és műveltségi cenzushoz kötve – az 1848-as ötödik törvénycikk értelmében megkapták ugyanezt a jogot. Most, 100 évvel később és egy hónappal a következő országgyűlési választások előtt talán érdemes visszatekinteni a magyar nők választójogi küzdelmének történetére, és számot vetni azzal, hogy milyen szerepet is töltünk be ma a magyar politikában.

Az 1848-as áprilisi törvények választójogot adtak minden huszadik életévét betöltött, és a törvény értelmében vagyoni és műveltségi cenzusnak megfelelő magyar férfinak. A nőket és az „elkövetett hűtlenség, csempészkedés, rablás, gyilkolás és gyújtogatás miatt fenyíték” alatt lévő magyarországi lakosokat kizárták a törvényből. Az összes magyar nő bűnözőkkel egy kategóriába sorolása a forradalmi kormány által meghökkentő, de a törvény a férfiakkal szemben sem volt rettenetesen megengedő: a társadalom csupán 7,2 százalékának adott választójogot.

Ez a törvény maradt érvényben egészen 1874-ig, amikor egy adócenzussal tovább szűkítettek a választásra jogosultak körén, az össztársadalomnak immár csak 6 százaléka volt szavazásra jogosult. Pedig a kiegyezést követően már gyakrabban felmerült az általános választójog – beleértve a nők választójogát is – kérdése, de előrelépés láthatóan nem történt. Például 1871-ben a Szabadelvű Párt egyik képviselője, Madocsányi Pál az országgyűlés elé terjesztett egy „több özvegy nő által aláírt kérvényt”, melyben „az őket megillető választási jog megadásáért” esedeztek. Madocsányi előterjesztését a képviselőház „derültséggel” fogadta.

A századforduló környékén gyökeres átalakulás kezdődött a nők társadalmi és politikai helyzetében, párhuzamosan a nemzetközi nőmozgalmak fellendülésével. 1895-től kezdve a magyar nők felvételizhettek egyes egyetemekre (bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészi szakokra), miközben gombamód szaporodtak a különböző nőegyletek. 1896-ben megalakult a Nőtisztviselők Országos Egyesülete, amely az irodában dolgozó nők gazdasági és társadalmi érdekeit védte, 1904-ben pedig a Magyarországi Nőegyesületek Szövetségének ernyőszervezete és a Feministák Egyesülete Bédy-Schwimmer Róza és Glücklich Vilma vezetésével. A Feministák Egyesülete és a Nőtisztviselők Országos Egyesülete folyóiratot is indított, A Nő és a Társadalmat, amelynek egyik fő célkitűzése a női választójog kérdésének tematizálása volt...

HOPP, EGY TIBORCZ

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.03.09.


Két dologgal volt elfoglalva a nemzet veje tegnap. Szakdolgozatot védett, és menekült a kamera elől. Mindkettő fontos egy fiatal ember életében, mert arról tanúskodik, hogy még bízik a jövőben. Tehát annyi volt, hogy miután tíz perc alatt végzett a feleléssel a Károli Gáspár Református Egyetem jogi karán, majd beülvén az autóba, kamerát látva, kérdést kapva pánikszerűen eliszkolt.

Fekete, elsötétített ablakú kisbusszal menekült, amelyet egy sofőr gardírozott, és ez is fontos bizonyíték lesz a tárgyaláson, amelyet épp most tartok neki. A vejnek fiatal kora ellenére elég hamar sikerült bejárnia azt a görbét, amely az ocsmadék alakok sajtja. Emlékezhetünk, 2016 nyarán még taxival közlekedve lumpolt a buja, pesti éjszakában, és „Tudod, ki vagyok én?” csatakiáltásokkal riogatta a sofőrt.

Ehhez képest másfél év alatt saját sofőrrel, elsötétített ablak mögött menekül, és a jelek szerint azt is megbánta, hogy erre a világra született, de sok mindent tanult az apósától a közös pálinkázások alatt. Ez a fekete kisbusz a saját sofőrrel – bár nem tudható, ez épp páncélozott-e – családi vonásnak tűnik immár, és az iszkolási metódusok is.

Mint emlékezhetünk, az após annak idején, midőn az Opera előtt várták őt illetlenül hangos népek, a katakombákon keresztül szelelt el a hátsó ajtón, és voltaképp futása azóta is tart. Annyi előnye van a vejjel szemben, hogy ő régebb óta van a szakmában, így egy egész ország összes TEK-je és titkosszolgálata – megminden – áll a rendelkezésére, hogy megvédje a redves seggét.

A vej azonban ilyen készségekkel még nem rendelkezik, és még Kövér et. sem áll a szolgálatára, hogy az őrségével elűzze a környékéről a nyamvadt újságírókat, ami szar ügy. Ez a vej tehát, ha nem bujdokol egy Robin Hood ügyességével, folyamatosan ki lesz téve az újságírók zaklatásának, csak két esetben nem, amiből látszik, hogy szenvedéseiből már csak pár hét van hátra.

Ha ugyanis az após győz az inkriminált nyolcadikán, el lesznek takarítva a kekeckedő újságírók, úgy rohadjak meg. Ha meg kisnyúl lesz a tyúkszarosnak, akkor őt is, meg a vőt is nem képzetlen újságírók, hanem jogilag kellően felvértezett talárosok fogják kitartóan faggatni. Ez a két kimenetel lehetséges, más elképzelhetetlen a bábuk mostani állása alapján.

Ez a mostani futás egyébként felért egy beismerő vallomással, ha már tárgyalásnál tartunk. Mert ha én most gunyoros tekintetű Mentalista lennék mondjuk, egy filmbéli hős, akkor ebben a pillanatban mutatnék rá a vejre, hogy ő a bűnös. Jelzi ezt a szeme reszketése, a kajla fülei és a felgyorsult szívverés. De nem vagyok krimisorozat, csak egy ember a nagy magyar éjszakában.

S mint ilyen, azt kell megvallanom, hogy nem örülök én ennek az egésznek. Nem a Tiborcz reszketésének, mert tőlem ott szarhatja össze magát, ahol éppen van, hanem, hogy milyen állapotban van ez az ország. És most már teljesen biztos, hogy az egész életem ilyen átmeneti állapotokban és végeláthatatlan várakozásokban telik el, hogy majd, ha nagy leszel. Tisztára Sziszüphosz. Ezért is mehet a vej meg az egész retyerutya az ótvaros jóniba.

Szétkúrták itt az egész díszletet, ami miatt bocsánat, az nincsen. És az ilyesmi elől sem fekete autó, sem sofőr, de még egy tengeralattjáró sem véd meg. Csakszólok.