2019. március 26., kedd

A BREXIT TELJESSÉGGEL KICSÚSZOTT AZ ELLENŐRZÉS ALÓL

HUPPA
Szerző: Huppa
2019.03.26.


...A brexit Nagy-Britannia számára az első világháború óta legpusztítóbb sokkot jelenti.

Megsemmisít a nyolcvanas évek óta reformok útján elért minden vívmányt, és az unión belül megszerzett befolyást, valamint az Egyesült Királyság Európa hídfőállásaként betöltött szerepét a globalizálódásban.

Amit ebből a leckéből meg kellene tanulni:

1. A demokrácia belülről kifelé hal meg, és legveszélyesebb ellensége a demagógia volt és maradt.

2. Nem Európa mér vereségeket a nemzetekre, hanem a nemzeteken belüli válságok veszélyeztetik Európát – ezért mindenekelőtt a nemzetek széthullására és a demokráciák korrumpálására kell reagálni, amelyet a középosztály destabilizálódása okoz.

3. A brexit gordiuszi csomóját már nem tudja megoldani egy olyan politikai osztály, amely teljesen elvesztette a nemzeti érdek iránti érzékét. Csak maguk a britek tudják kibogozni ezt a végtelen tragédiát, ha visszatérnek a felelősségtudat és a kompromisszumkészség szelleméhez.

4. A többi 27 tagállam teljes joggal igyekszik megakadályozni a rendezetlen brexitet, amely pusztító következményekkel járna, különös tekintettel a májusi európai választásra.

5. A demokráciának egy olyan felkelés ellen kell harcolnia, amilyenre a harmincas évek óta nem volt példa, és ebben a harcban nyilvánvaló hiányosságokat mutat a XXI. század nagy változásait és kockázatainak – a globalizálódás, a digitális forradalom, a túlöregedés, bevándorlás, dzsihadizmus – kérdéseiben. A demagógok még sokkal nagyobb bajt csinálnak, amint azt a britek hanyatlása is mutatja, de az is, hogy Matteo Salvini recesszióba vitte Olaszországot és Kínához közeledik.

6. A brexit-katasztrófának van egy pedagógiai hatása: a brexit-pártiak nem csupán Európában elszigeteltek, hanem kudarcuk Franciaországtól Magyarországig más populistákat is meggyőzött arról, hogy nem szabad kilépniük az Európai Unióból és/vagy az euró-övezetből. Emellett mindenki ki tudja számolni, milyen hatalmas gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai ára lenne a gazdasági és társadalmi integrációval való szakításnak.

7. Az Európai Unió szuverenitását és a biztonság felé történő orientálódását dokumentálja az, hogy Európa nemzetei és népei újra a kezükbe vették sorsuk irányítását szemben a Trump vezette Egyesült Államokból kiinduló gazdasági fenyegetésekkel, a kínai innovációval, és a putyini Oroszország véleménymanipulációjával. A brexit tökéletes példa arra a prófétai figyelmeztetésre, amelyet Winston Churchill intézett a népéhez a háború idején:

„Bármilyen bátornak és merésznek, félelem nélkülinek és szelídíthetetlennek mutatkozott az Armageddon közepette a brit oroszlán, most egy mezei nyúl is ki tudja űzni korábbi dicsőségéből”.

Amikor a demagógok nyúllá degradálják a briteket, csak akkor marad fenn a szabadság, ha az európaiak oroszlánná változnak – írta a szerző...

MŰVÉSZI DÍJAT PÓCSNAK A HORRORFILMESNEK!

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2019.03.26.


Pár napja röppent fel a hír a korántsem új, közel évtizedes, videóról, amelyen Pócs János, akkor önkormányzati képviselőként az élve-égetéssel „viccelődik”. Majd még meg is magyarázta, hogy a videó tulajdonképpen a cigány férfi kérésére készült. Ami ugyebár legalább annyira életszerű, mint az, amikor az öngyilkos a tizedikről úgy ugrik ki, hogy becsukja maga mögött az ablakot.

Tekintettel arra, hogy a kazánba zárt férfi azóta halott, Pócs is azt mondhat, amit akar. Mondhatja azt is, hogy vicc volt az egész. Holott viccnek még akkor is morbid lenne, ha elhisszük, hogy az. Amellett aligha olyan akcióról van szó, amit épeszű ember külön kér. Mármint akkor, ha nem egy erre kiképzett, és alapvetően az ilyen szituációkra „gyúró”, abból élő kaszkadőrről van szó. Márpedig ilyen információnk nincs az esettel kapcsolatban. Bár még előfordulhat, hogy holnaptól az azóta szintén meghalt Andy Vajna megbízásából készült, profi kaszkadőrrel forgatott horror-vígjátékká válik a történet. A mindig igazat mondó fideszes képviselők csalhatatlan mikrofonállványainak külön ajánlásával. Pócs János esetleg még külön kitüntetést is kap. Netán egy művészeti alap különdíjával cizellálva.

Addig azonban nyugodtan emlékezhetünk arra a történelmi korszakra, amikor az élve elégetés a keresztény egyház ténykedésének az egyik védjegye volt. Úgyhogy az sem kizárt, hogy Pócs Jánost csak a keresztény történelmi nosztalgia hatotta át annyira, hogy idáig fajult. Valószínűleg komoly frusztrációt is átélve eközben. Elvégre a nagy elődöknek főtereken, önmagukat a gyíkagy kizárólagos uralma alá üvöltő tömegalkotó hittestvérek előtt lehetett elégetniük azt, akire sikerült valami agyhalott vádat rábizonyítani. Pócsnak azzal, hogy sutyiban, és szinte csak félmunkát végezve kellett ezt filmeznie akár fájdalomdíj is járhatna az így elszenvedett frusztráció miatt. Azért persze annak idején sem volt Jézus tanításai szerinti az inkvizíció ténykedése. De egy igaz decibelkeresztény nem hagyja magát Jézus tanításaitól zavartatni. Az különben is csak egy csóró menekült volt. Nem úgy, mint azok, akik rá hivatkozva birtokot, hatalmat hazudoztak, üvöltöztek össze maguknak...

ITT OLVASHATÓ

A TÜZET MÁR MEG IS GYÚJTOTTA ALATTUNK

KOLOZSVÁRI SZALONNA - VENDÉG
Szerző: HORVÁTH ZOLTÁN
2019.03.26.


Tudom, hogy folyton borúlátó vagyok, és hogy szinte mindig valami saját gyártású konteóval bombázom a környezetemet, de Orbánhoz hasonlóan én sem tudok kiugrani a megszokott szerepemből. Pont úgy, ahogy most is: eluralkodott rajtam a sikítófrász, szemeim fennakadtak és némi ideggörcs kísérte rángatózás közepette látomásom lett. Most éppen arról, hogy Orbán kiadta a végérvényes utasítást az EU elhagyására. Kilenc év keleti nyitás után elérkeztünk a nyugati zárás évébe.

Egész biztosan sok érv szól amellett, hogy kifejezetten érdeke az Unióban maradni. Úgy gondolom, hogy ezek az érvek az elmúlt napok eseményeit figyelve érvényüket vesztették. Azt, hogy szerintem miért van ez így, vázlatpontokba szedve kifejtem.

A NAGY ARCVESZTÉS NAPJA – 2019. március 20.
A március 20-i EPP-ülésre Viktor és csapata azzal a magabiztos meggyőződéssel ment Brüsszelbe, hogy bár most egy kicsit forróbb lett a talaj, de – mint ahogy eddig is – most sem fog történni semmi különös. Az uniós bürokraták megfogalmaznak egy ejnyebejnyét, talán még egy határozatot is elfogadnak arról, hogy a nyugati tűréshatárhoz képest Magyarországon néhány éve megnőtt a büdösségi faktor, és ennyi. Arra az esetre pedig, ha netán valami kellemetlenebb dolog történne – felfüggesztés vagy kizárás -, Viktor vitt előre becsomagolt fenyegetéseket: ha felfüggesztenek akkor kilépünk, és ha kizárnak/kilépünk, akkor még néhány bratyipárt is ki fog lépni (mondjuk ezt én kétkedve fogadtam; gyerekes fenyegetőzésnek jó, de egy cimborája sem hagyta volna ott az EPP-t csak azért, hogy aztán Viktorral kényszerüljön új homokozón osztozni).

Az eredményt már tudjuk, de szerintem még a Viktor mellett álldogáló Gulyás Gergelynek is elkerekedtek a sztenderd állapotban is döbbenten guvadó szemei, amikor a vezér odacsusszantotta neki a narratíva módosításáról a kis cetlit: „legyen az, hogy mégsem lépünk ki, csak önként hibernáljuk magunkat”. Ami érdekesebb lehet – bár csak gyanítható – az, ami ezt megelőzően történhetett: Viktor nyomatékosan megkapta az üzenetet Moszkvából, hogy ki ne merészeljen lépni.

AZONNALI IRÁNYVÁLTÁS

Mivel Orbánnak nem erőssége az önismeret, sem pedig az önkritika, valamint veszíteni végképp nem tud, megindult a propaganda gépezete és ezzel együtt a háromszög négyszögesítése. Elsőnek megkezdődött a helyzet kiértékelése és annak pozitív fénybe helyezése: „nyugi, a hajó nem süllyed… mi így úszunk.” Majd pedig néhány napnyi kussolás után megkezdődött az amit már előre sejteni lehetett: nem fognak leállni, a békát nem nyelik le. Ha kell, a házat is felgyújtják, de nem fognak egy lépést sem tenni hátra. És hogy ezek után mi következik, azt az alábbi öt cikkből fogom levezetni:
„Három okból nem vágták még ki Orbánt a Néppártból, sőt az EU-ból”

Gondolom, Orbán az elmúlt 2-3 napot a fejét kezébe temetve töltötte és felmérte a károkat. Befolyása és maradék tekintélye is elúszott, a szélsőjobbos fasiszta szövetségesei sem igazán fognak örülni, ha átmegy hozzájuk játszani, Weber hamarosan megindítja a pontozásos rendszeren alapuló pénzosztást… egyáltalán még mi az, ami miatt megéri az unióban maradás? Orbán fejével gondolkodva (ami eléggé megviselt) a következőkre jutottam:...

A FIDESZT FEL IS LEHET FÜGGESZTENI, KI IS LEHET ZÁRNI

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.03.25.


Úgy járja be naponta a sajtót az Orbán által kitalált mítosz, hogy a “Fideszt nem lehet se felfüggeszteni, se kizárni az Európai Néppártból”, mintha ez igaz lenne. Ebből egyetlen szó sem igaz, a Fideszt minden további nélkül fel lehet függeszteni, vagy ki lehet zárni a Néppárt alapszabálya szerint, ahogy ezt legutóbb is megtehette volna a párt. Legfeljebb a nyakas és öntelt Orbán megelőzheti ezt egy perccel, ha ő saját maga lép ki, vagy a Néppárt lehet olyan végtelenül türelmes és toleráns, hogy az “önfelfüggesztést” megengedi neki. Felfüggesztheti magát Bicskéig.

Legutóbb is ez történt, hogy amikor Orbán látta, hogy személye és főleg a rendszere iránti utálat olyan mértékű, hogy vagy kizárják vagy felfüggesztik, amit a Néppárt simán megtehetett volna, elébe ment az eseményeknek azzal, hogy hajlandó volt a Fidesz tagságát önmaga is felfüggeszteni, hogy ne legyen annyira szégyenteljes a helyzet. A Néppárt vezetése lehetett volna vele szemben elutasító, hogy mivel a tagok alapszabályban előírt száma lehetővé teszi a kizárást is, és a felfüggesztést is, Orbán sorsáról a párt választmánya dönt és nem ő maga. De a Néppárt toleranciájára és türelmére (szerény véleményünk szerint vakságára, elvtelenségére és hülyeségére) jellemző, hogy Orbánnak megadta a lehetőséget arra, hogy a Néppárt vezetésével közösen, együtt bocsássa szavazásra a felfüggesztés kérdését.

Orbán hazudik, mint mindig, mert nem igaz, hogy őt nem lehet se felfüggeszteni, se kizárni. Ezt csak úgy lehet értelmezni, hogy azért nem lehet, mert akkor politikai értelemben “golyót röpít a saját fejébe”, mert nem hagyja azt, hogy megszégyenüljön, inkább maga távozik. Ez csak a kevély bugrisság, de nem a jogi helyzet. A Fidesz felfüggesztésére így is a Néppárt vezetőségének és Orbánnak közös előterjesztése alapján került sor, amely olyan, mint amikor az elítélt a bíróságon eljátssza, amikor már világos, hogy a bíróság elítéli, hogy nem is a bíróság, hanem ő maga hozza meg az ítéletet, mintha magától vonulna be a börtönbe, és közben azt állítja, hogy őt nem lehet elítélni, ő maga ítélte el magát.

A Néppárt számos súlyos megalkuvása, és a minősíthetetlen kilenc év elnézése mellett még az utolsó pillanatban is megadta ennek a hamis látszatnak a lehetőséget egy államellenes- és köztörvényes bűnözőnek, akit nem csupán felfüggeszteni vagy kizárni kellene egy pártcsaládból, hanem már régen bíróság elé kellett volna állítani és elítélni. Orbán aljas hazugságaihoz tartozik, hogy az Európai Unió “birodalomként” viselkedik, amit javában cáfol az a magatartás, amellyel elnézik, hogy egy uniós ország diktátora megfossza a magyarországi uniós polgárokat ugyanazoktól a jogoktól, amelyek minden uniós polgárt megilletnek, és szó nélkül tűri az államilag szervezett korrupciót, az uniós pénzek ellopását, a jogállam felszámolását és egy fasiszta diktatúra működését a jogállami Európai Unión belül...

LIBRI IRODALMI DÍJAK - MEGVAN A TÍZ DÖNTŐS!

KÖNYVESBLOG
Szerző: konyvesblog
2019.03.25. 


Idén negyedszerre adják át a Libri irodalmi díjakat, melyekkel az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit ismerik el. A 2018-ban megjelent, a díj követelményeinek megfelelő 154 tény- és szépirodalmi műből 140 neves közéleti személyiség szavazata alapján alakult ki a tízes lista, amire a zsűri és a közönség is voksolhat, utóbbi május 12-ig. Hogy ki nyeri idén a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat, az május 15-én derül ki.

A Libri irodalmi díj nevezési kritériumainak 2018-ban összesen 154 könyv felelt meg, a lista 43 kiadó könyveiből állt össze, összesen 38 tényirodalmi és 116 szépirodalmi kötet szerepel rajta. Erről a listáról választotta ki kedvenceit a Libri által felkért szakmai bizottság. 2019 februárjában 140 neves közéleti személyiség voksolt 5-5 olyan könyvre, amit a legjobban kedvelt, és aminek jó szívvel adná át idén a Libri irodalmi díjakat. Az így kialakult tízes listából az öttagú szakmai zsűri és a közönség választja ki majd azt a két könyvet, amelyek május 15-én megkapják a nívós elismeréseket, a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat.

A közönség és a zsűri a következő 10 könyvből választhatja ki azokat, melyek 2019-ben elnyerik a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat: 

Barabási Albert-László: A képlet
Dragomán György: Rendszerújra
Kemény István: Nílus
Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy
Pintér Béla: Újabb drámák
Simon Márton: Rókák esküvője
Szilasi László: Luther kutyái
Szvoren Edina: Verseim
Takács Zsuzsa: A Vak Remény

A szavazó véleményvezérek között ott találjuk többek között Ascher Tamást, Babarczy Esztert, Bojtár B. Endrét, Bárdos Andrást, Bősze Ádámot, Bus Istvánt, a Budapesti Fesztiválzenekart, Csáki Juditot, Csáki Lászlót, Divinyi Rékát, Demény Pétert, Dubóczky Gergelyt, Fáy Miklóst, Filippov Gábort, Harcsa Veronikát, Király Júliát, Mészáros Sándort, S. Takács Andrást, Székely Krisztát, Vecsei H. Miklóst és Závada Pált is. Idén a Libri bevonta a fiatalokat is a díj véleményvezéreinek csapatába, és felkérte szavazni a Balassi Intézet műfordítóképzésének résztvevőit, a Pécsi Tudományegyetem magyar szakosait, a Szegedi Tudományegyetem kreatív írás kurzusának és Quadrivium Műhelyének tanulóit, valamint az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium, a Politechnikum, a Fazekas Mihály Gimnázium és a Radnóti Miklós Gimnázium diákjait.

A Libri irodalmi díj zsűrijének tagjai: Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja; Beck Zoltán dalszerző, a 30Y énekes-gitárosa, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a Zenélő Egyetem szakmai igazgatója; Fullajtár Andrea Jászai Mari-díjas színész, a Katona József Színház társulatának tagja; Károlyi Csaba Artisjus-díjas irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, egyetemi oktató; Szilágyi Zsófia Balassa Péter-díjas irodalomtörténész, kritikus, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke.

A közönség mától, azaz március 25-től május 12-ig, majdnem két teljes hónapon át szavazhat a Libri weboldalán és könyvesboltjaiban, áprilisban pedig a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. A szavazók között 100 darab ajándék könyvcsomagot sorsolnak ki a szervezők, a könyvcsomagok a Libri irodalmi díjak 10 döntős könyvéből állnak össze. A Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj átadóünnepsége május 15-én lesz.

MR. BEAN ÉS A MAGYAROK

MINDEN, AMIRŐL BESZÉLNI KELL...
Szerző: A Polgi
2019.03.25.


Egészen a mai napig nem értettem milyen a magyar néplélek. Nem értettem, hogyan lehet ennyire gyűlölni azt a menekültet, akit a legtöbbje soha nem látott és vélhetően nem is fog látni. A mai napon megnéztem néhány Mr. Bean epizódott. Bean a kisember, akinek soha semmi nem sikerül. Nincs nője. Szar helyen lakik, hiszen az ablaka előtt megy el a metró. Munkája is borzasztó. Legjobb barátja a gyerekkori játékmackója. Mr. Bean autója egy Mini Morris. Mini tervezésénél ez volt a célkitűzés, hogy legyen egy teljesen belföldi gyártású, kis fogyasztású, gazdaságosan üzemeltethető, alacsony karbantartásigényű, a széles néprétegek által is elérhető árú kisautóra. A leírásból ugye mindenkinek lejön, hogy a Minik társadalmi megítélése nem volt magas. De volt egy olyan brit autó, ami még a Mininél is kényelmetlenebb, kisebb, gázabb volt. Ez a Reliant Robin. Mindössze három kerekű, műanyagkarosszériás, nemhiába csúfolták a brit autóskultúrában műanyag disznónak.

Mr. Bean ennek a gépnek a sofőrjén tölti ki az összes frusztrációját. Mert végre van egy olyan autó, ami még az ő autójánál is nagyobb förmedvény. Amit nem is tartanak autónak, csak motoros triciklinek, amit akár motoros jogsival is lehet vezetni. Ezt az autót üldözi, borítja fel, foglalja el előle a parkolót, vagy éppen tolja ki a parkolóból azért, hogy beálljon a helyére. Ezen az autón (illetve sofőrjén) éli ki az összes kisebbségi érzését, ami benne van a nyomorult élete miatt.

Úgy vélem a magyar néplélekben is ilyen. Tény, hogy a leginkább gyűlölködve rettegők azok, akik a legnyomorúságos megyék, városok, falvak lakói. Nézd meg az Index videóját, ami Kunszentmártonban készült!
...

"AZ ORBÁN ELLENI HARCOT A MAGYAROKNAK KELL MEGVÍVNI"

HÍRKLIKK
Szerző: NAGY ANDRÁS
2019.03.26.


Az MSZP választmányi elnöke szerint az európai populisták, így az Orbán Viktor elleni a harcot a magyaroknak kell megvívni.

Ez a meccs még nem dőlt el. Lehet azt mondani, hogy Orbán most nehéz helyzetbe került, hogy most egy kicsit meg kell húznia magát, vagy hogy ez a lépése kudarcba fulladt. De nem bukott meg, pályán van – mondta az MSZP-s politikus az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfő este, aki szerint a kormányfő akkor bukott volna meg, ha kizárják a Fideszt az Európai Néppártból. Ez azonban nem történt meg, ezért a magyar ellenzéki szavazóknak el kell menni szavazni májusban, és a szavazatukat az Európa-párti erőkre kell adni – jelentette ki.

A jelenlegi felmérések szerint ugyanis a legtöbb mandátumra Európában a jobboldali pártszövetség (EPP), itthon pedig a Néppártban felfüggesztett Fidesz számíthat. Miközben az EPP a következő EP-ben 181 mandátumra számíthat, és ebből 15-öt a Fidesz „szállíthat”, addig a szociáldemokrata tömb (S&D) mindössze 137-re, amiből a hazai baloldal jelen állás szerint 5-öt...

A MAGYAR BALOLDALNAK TALÁLNIA KELL EGY BAJNOKOT – INTERJÚ A CORBYN-MOZGALOM VEZETŐJÉVEL

MÉRCE
Szerző: TÓTH CSABA TIBOR, SZADAI LEVENTE
2019.03.26.


Laura Parker politikai titkárként dolgozott a 2015-ben megválasztott szocialista brit munkáspárti vezető, Jeremy Corbyn mellett, majd 2018 januárjában az immár Nagy-Britannia-szerte 40 000 tagot soraiban tudó corbynista aktivistacsoport, a Momentum országos koordinátorává vált. Előtte a 2000-es években az intézeti gyermekek jogaival foglalkozott Bulgáriában a Save the Children nemzetközi civil szervezetben, és 2007-ben az Európai Bizottság mellett, tanácsadóként segítette Bulgária EU-csatlakozását is. A március 2-án, Londonban tartott No Pasarán!-konferencián előadóként is kifejtette, éppen amiatt a politikai tehetetlensége miatt fordított hátat az Európai Bizottságnak, ami a kilépést támogatóknak sem tetszett, de ugyanakkor a megegyezés nélküli Brexit szerinte katasztrófa lenne az Egyesült Királyság számára. A Mércének azt is elmondta, hol áll most Corbyn mozgalma, mit gondol Orbán Viktorról és milyen szerepet szán az erősödő brit Munkáspárt külpolitikájában térségünknek.

Mérce: Mit gondol, hogyan változott meg 2015-ös megalakulása óta a Momentum, milyen állomások voltak azóta?

Laura Parker: Azt gondolom, hogy kezdetben a szervezetnek egyetlen, nagyon fontos célja volt, ez pedig Jeremy Corbyn pártvezetővé választása. Ez nagyon fontos volt, hiszen Corbyn megválasztása egyedi, vissza nem térő alkalmat teremtett számunkra arra, hogy megváltoztassuk a Munkáspárt politikai irányvonalát, ezzel pedig az ország politikai irányvonalát is. Szóval kezdetben egy nagyon egyszerű, és egyszerűen átlátható kampánycsapat voltunk. Már akkor is a Momentumnak dolgoztam, de nem voltam tagja a vezetőségének, viszont már akkor rádöbbentünk, hogy először is országosan kell aktivistahálózatot építenünk, hogy továbbvihessük a politikai párbeszédnek azt az energiáját, amely 2015 nyarán kezdődött el Nagy Britanniában. Így tehát az első év folyamán létrejött ez az óriási, politikailag aktív emberekből álló hálózat, amit a Momentum aktivista-csoportjának hívhatunk.

Azután természetesen 2016-ban (Owen Smith walesi centrista munkáspárti képviselőtől) kihívás érkezett Corbyn vezetői posztja ellen, így tehát meg kellett védenünk Jeremyt, mint pártvezetőt is. Azután pedig, amikor már ismét talpra álltunk, újabb kampányba kellett belevetnünk magunkat, hiszen 2017 tavaszán választást írtak ki.

Ekkor a Momentum valószínűleg rengeteg olyan embert győzött meg arról, hogy a Munkáspártra szavazzanak, akik amúgy ezt nem tervezték. Ekkor vetettük be először nagyon erős, digitális kampányeszközeinket is.

Akkor nagyon vakmerőek, és optimisták voltunk, olyan kerületekbe mentünk el kampányolni (pl. Canterbury), amelyekről a pártvezetés azt gondolta, sohasem nyerheti meg őket. Ezek olyan marginális választókerületek voltak, ahol senki sem gondolta, hogy ez lehetséges lehet. Én azt gondolom, egyfajta spontaneitást és új energiát hoztunk a 2017-es kampányba, amellett, hogy tényleg óriási elérésű közösségi médiás műveletünk is volt. Megcsináltuk a brit politika egyik legnézettebb internetes politikai videóját is, amelyet 8 millióan néztek meg a választás napja előtt...

ÚJ IDŐSZÁMÍTÁS KEZDŐDHET

INDEX
Szerző: STUBNYA BENCE
2019.03.26.


Az inflációs adatok alapján lassacskán kamatot kellene emelnie a magyar jegybanknak. Ha emelés még nem is lesz, más eszközökkel szigorítani fogják a kamatpolitikát. Ez új időszámítást jelenthet a magyar gazdaságpolitikában, és végeredményben arra is hatással lesz, hogy mennyit ér a pénz a pénztárcánkban. Elmagyarázzuk, hogy mi múlik a jegybank döntésén.

Kedden kettő órakor hirdeti ki a szokásos havi kamatdöntését a Magyar Nemzeti Bank. Az elemzők és a piaci várakozások szerint is közel van már a jegybank kamatemelése, ami alapjaiban határozhatja meg Magyarországon a makrogazdasági folyamatokat a következő években.

A jegybanki alapkamat szintje egy hétköznapi ember számára egy távoli és nagyon szakmainak tűnő dolog, de valójában áttételesen komoly hatása van
az infláció miatt arra, hogy mennyit tudunk vásárolni a fizetésünkből, tehát hogy mekkora a bérünk vásárlóereje,
- ha változó kamatozású hitelünk van, akkor a törlesztőrészletre, vagy ha még nem vettünk fel hitelt, a választható hitelek drágaságára,
- ezen kívül pedig még egy csomó dologra, többek között az államadósság finanszírozásának költségére, ezen keresztül pedig a költségvetésre, és végeredményben a gazdasági növekedésre is.

A jegybank monetáris tanácsa a legutóbbi, februári ülésén a kamat tartása mellett döntött, de a döntés indoklásában már megemlítették, hogy "felkészültek a monetáris politika normalizációjára". Ez azt jelenti, hogy szépen lassan jöhet majd a kamatemelés. Hogy milyen lassan, az az utóbbi pár hét világgazdasági történései alapján egyáltalán nem egyértelmű, de erre még visszatérünk.

Viszont az ún. "nemkonvencionális eszköztárral kapcsolatos" lépéseket akár kedden is bejelenthetik (akiket érdekelnek az ilyen szakmai részletek: a forintlikviditást nyújtó swapállomány csökkentését és a betéti kamat emelését jelentik ezek az intézkedések.)...

ÉN IS IDE SZÜLETTEM - SZEMÉLYES ÉLMÉNYEK A BEZÁRÁSRA VÁRÓ FÓTI GYERMEKVÁROSRÓL

HVG ONLINE / ÉLET+STÍLUS
Szerző: VADÁSZ JUDIT LOLA
2019.03.26.


Könnyeimmel küszködöm, ahogy autóval rátérek a régről ismert Fótra vezető útra. Sminkemet nem sírhatom le, mert pár perc múlva nyolc, ekkor találkozom Kádas Istvánnal a Fóti Károlyi István Gyermekközpont igazgatójával. Jobb híján teli torokból üvöltök, a fájdalomnak muszáj kijönnie. Ahogy a nosztalgikus emlékek keverednek a jelennel, valami megmozdul bennem, így haladok a sok évtizedes fasor árnyékában. Idővel enyhül a már meghaltnak hitt, ám most újult erővel feltörő gyász okozta szomorúság. Aztán mosolygok, ahogy felrémlenek a régi, kedves emlékek. Édesapám éppen katona volt, ezért édesanyám hazaköltözött a szüleihez, akik nevelőként, gyógypedagógusként dolgoztak Fóton. Ide születtem, hívhatják bárhogy, nekem ma is csak Gyerekváros, Gyeri.

Ahogy behajtok a nagykapun, a sorompónál már ismét céltudatos vagyok. Ugyanúgy zajlik, mint amikor nyaralni jártam vissza, csak most nem a nagyszüleimhez, hanem Kádas Istvánhoz jöttem. Segítenek, útbaigazítanak, türelmesen végighallgatom, bár fejből tudom merre, s hogyan jutok el az igazgatóságra.

Ahogy a Kastély mellett elhaladok, eszembe jut az a rengeteg friss cikk, ami a Kastély köré épített régimódi nevelőintézetekről szól.

1987-ben születtem, s hároméves koromig laktam itt a nagyszüleimnél, édesanyámmal. Ezután általában kéthetente visszajártunk látogatóba. Ahogy ez lenni szokott, én is nyaraltam a nagyszüleimnél, igen itt, a Fóti Gyerekvárosban.

Amikorra már vissza tudok emlékezni, ez a Kastély menzaként üzemelt, már akkor is, a ’90-es években, a házakban laktak a nevelők és az árvák. A Kastély szomszédságában volt egy kis szabadtéri színpad, első Padödö koncertemen is itt voltam.

Akkoriban itt éltek az árvák, a nevelőszülői forma rendszerszinten csak később terjedt el. Sok gyermeknek valóban nem voltak élő rokonaik, volt, akiket elhanyagoltak, s ezért kerültek ide. Szerencsésebbek azok voltak, akiket időnként meglátogattak kintről, vagy akik többen, testvérként éltek itt, ők is árvák voltak, de mégsem teljesen egyedül.

Emlékszem, hogy felnőttkorukig maradhattak itt a fiatalok, s utána egy csekély anyagi támogatással, jó esetben szakmával a kezükben léptek ki a nagyvilágba. Ilyenkor ők visszajártak látogatni a kisebb testvéreket. Legjobb barátaim is egy ilyen „család” voltak, a legidősebb fiú látogatta-támogatta a kicsiket, két nálam idősebb lányt és két velem egykorú fiút...

NEM ELÉG, HA A BEVÉTELEINKET ISMERJÜK, AZT IS TUDNUNK KELLENE, MINK VAN, KÜLÖNBEN NEM TUDUNK VIGYÁZNI RÁ

444.HU
Szerző: SARKADI ZSOLT
2019.03.26.


A kétezres évek elején Nigéria volt a közgazdászok egyik bezzegországa, a kőolajárrobbanás miatt ugyanis soha nem látott gyorsasággal kezdett emelkedni az ország GDP-je, a 2004-es csúcson a Világbank 33,7 százalékos növekedést mért a bruttó hazai össztermékben. Az egészen 2014-ig stabilan 5 százalék fölötti növekedésről szóló újsághírek a nigériaiak többségével és az érdeklődő külföldiekkel is elhitették, hogy Nigéria - ha szükség is van apróbb korrekciókra, de - a jó úton halad a gazdagodás és a fejlődés útján.

Ma viszont Nigériára már csak azok a közgazdászok tekintenek példaként, akik a GDP és a gazdasági növekedés istenítése ellen érvelnek, mivel az afrikai állam éppen azt bizonyította be, hogyan lehet csillagászati mértékű gazdasági növekedés mellett eltékozolni egy nemzet vagyonát és erőforrásait. Ha létezne nemzetközileg elismert statisztika, ami nem az adott év gazdasági teljesítményét méri, hanem átfogó képet ad egy nemzet szellemi, fizikai és természeti vagyonáról, akkor talán a nigériai politikusok és az állampolgárok is jobban figyeltek volna, elvégre 2010-ben annál, hogy

A gazdasági válság ellenére is 7,8 százalékkal nő a nigériai GDP

sokkal borúsabb (de ugyanúgy igaz) szalagcím lett volna, hogy

Hatodik éve csökken folyamatosan a nigériai nemzeti vagyon.

Ilyen vagyonfelméréseket persze nagyon nehéz lenne bevezetni, egy nemzet erőforrásainak összeírása ugyanis egyrészt hatalmas munka, másrészt pedig létezik többféle erőforrás, aminek lehetetlen pontosan meghatározni az értékét. Mennyit ér például egy ezüstfenyő? Mennyit ér az Adriai-tenger horvát partszakasza? Vagy egy jól működő egészségügyi rendszer? A jó oktatás? Hogy egy ország minden lakosa tud írni és olvasni? Mennyit ér a kihalás szélén álló északi szélesszájú orrszarvú, amiből már csak két példány él az egész bolygón?
...

ÓRIÁSI KASZINÓVÁROST TERVEZTEK, DE ÜVEGHÁZAK ÉPÜLNEK AZ OSZTRÁK HATÁR MELLETT

24.HU
Szerző: VITÉZ F. IBOLYA
2019.03.26.


Durván 6,5 milliárd forintért jutott hozzá ahhoz a 330 hektáros földterülethez a német FAKT AG, amelyen Közép-Európa legkorszerűbb kertészeti központját tervezi létrehozni – tudta meg a 24.hu. Az esseni központú csoport egymilliárd eurós, azaz több mint 300 milliárd forintos fejlesztést jelentett be a múlt héten. A méretes beruházáshoz az osztrák határ közelében, Bezenye és Hegyeshalom között szemelt ki területet. Sebesen pörögtek az események, legalábbis úgy tudjuk, a befektetők csak tavaly novemberben keresték meg az önkormányzatokat, és miután megtudták, hogy nem a helyhatóságoké a terület, hanem két felszámolás alatt álló cég vagyona, tőlük próbálták megszerezni a földdarabot. Sikerrel jártak, és úgy tűnik, a befektető biztos a dolgában: az adásvétel még le sem zárult, amikor sajtótájékoztatón jelentették be a gigaprojektet.

A beruházás a jelek szerint élvezi a kormány támogatását, legalábbis Nagy István agrárminiszter, valamint Ponevács-Pana Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium beruházások ösztönzéséért felelős helyettes államtitkára is részt vett a tájékoztatón. A 330 hektáros földterület megvételéről pedig egy állami szervezettel, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.-vel kellett megegyezni. A befektető a nehezén már túljutott, az ingatlanegyüttesre kiírt pályázatot megnyerte. A pályázat cikkünk írásakor kiértékelés alatt áll, de úgy tudjuk, az utolsó simításokat végzik a szerződésen, és az ügylet rögvest lezárul, amint a vevő átutalja a vételárat..
.

ITT OLVASHATÓ

ÁLSZENT KERESZTÉNYVÉDELEM – CSAK A LELKIISMERETÉT AKARJA NYUGTATGATNI A KORMÁNY

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: ZOLTAI ÁKOS
2019.03.26.


A keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárság megalakulása óta csaknem ötmilliárd forintot költöttek el.

Úgy tűnik, csak a lelkiismeretét akarja nyugtatgatni a kormány azzal a csaknem ötmilliárd forinttal, amelyet a keresztényüldözés elleni harcra fordít. Ha ugyanis egy menekült keresztény a határon kopogtat, akkor valódi segítség vagy oltalom helyett uszítás és közöny fogadja.

Ezt mutatja annak az egyiptomi kopt keresztény fiúnak az esete is, akit hazájában nemcsak verbális, hanem fizikai erőszak is ért, családtagjai közül pedig volt, akit meg is gyilkoltak. A támadásokat egyértelműen arra lehetett visszavezetni, hogy keresztény hívők voltak, ám amikor a fiú védelmet kért három évvel ezelőtt Magyarországon, a hatóságok nem érezték indokoltnak a menekültstáuszt. Pedig a magyar bíróság is felhívta a hatóságok figyelmét arra, hogy az akkor még 18 év alatti – egyébként mélyen vallásos, hitterjesztő – fiút üldözik hazájában. A 2018-ban lezárult ügyben a bíróság ítélete azért nem volt elegendő a döntés megváltoztatásához, mert a Fidesz és a KDNP úgy módosította a törvényeket az elmúlt években, hogy a bíróság csak javaslatot tehet, de nem bírálhatja felül a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ügyintézőinek döntését. A Genfi egyezmény egyébként tiltja, hogy egy állam különbséget tegyen menekültek között vallás alapján, bár ugyanez a megállapodás azt is kimondja: az üldözötteket be kell fogadni. 

A kormány segítsége tehát kimerül abban, hogy különféle külföldön megvalósuló keresztény projekteteket támogat, méghozzá nem is kevés pénzzel. A lapunk közérdekű adatigénylésére adott válaszokból és a vonatkozó kormányrendeletekből ugyanis kiderül, hogy a keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárság 2017-es megalakulása óta csaknem ötmilliárd forintot költöttek el ezen a jogcímen. 

Ebből az ötmilliárdos összegből fizették például azt a 643 millió forintot, amelyet a moszuli szír katolikus és szír ortodox érsekség projektjeinek támogatására költöttek, valamint azt az 505 millió forintot is, amelyet a "Nyitott Kórházak" elnevezésű szíriai humanitárius kezdeményezésre fordítottak. Iraki gyógyszerellátás támogatására 290 millió ment el, különböző helyeken épülő iskolákra pedig összességében csaknem egymilliárd forint. Az egyik legjelentősebb oktatási beruházás az aleppói volt, amely 620 millió forintba került. 

A kormány papnevelő szeminárium, templomépítés és újjáépítés céljára 143 millió forintot adott, míg Tell-Aszkuf megrongált lakóházainak újjáépítésére 580 millió forintot. Jelentős tétel – mintegy 750 millió forint - ment el keresztény fiatalok ösztöndíjprogramjára is, míg Pázmány Péter egyetem és a libanoni Szent Lélek egyetem együttműködése következtében 463 milliót költöttek templomok rekonstrukciójára. Vannak azonban a listán nehezebben meghatározható költések is, a libanoni Antiochiai Szír Maronita Katolikus Egyház „projektjeire”, valamint a szíriai egyházi „projektekre” összesen 620 milliót fordítottak. A keresztényüldözés ellen harcoló 47 minisztériumi alkalmazott egyébként igen jó körülmények között dolgozhat, a kormány ugyanis 2018 végén egy budai villába költöztette a helyettes államtitkárságot. (2017-ben az „átlagos” állományi létszáma a szervezetnek 11 fő volt.)...

NÉHÁNY ÉVE MENT NYUGDÍJBA? NAGYON BÁNHATJA! - DURVÁN NYÍLIK AZ OLLÓ AZ IDŐSEBBEK KÁRÁRA

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.03.26.


Ha valakinek a korábbi években keresett összeg alapján 2015-ben járt volna 143,6 ezer forint nyugdíj, az idén – számolta ki az Azénpénzem.hu – akkor is majdnem 203 ezret kapna, ha az eltelt években egyetlen napot sem dolgozik. Összeszedtük, az elmúlt években milyen szorzók érintették a friss és a régebbi nyugdíjasokat.

Egyik olvasónkat állítólag a nyugdíjfolyósítónál beszélték rá tavalyelőtt arra, hogy decemberben sietve menjen nyugdíjba, mert „jövőre már sokkal kedvezőtlenebbek lesznek a szabályok”. Sajnos, csak később érdeklődött nálunk, mi lenne (lett volna) számára a jó. Amellett, hogy a nyugdíjazás terén nem léptek életbe kedvezőtlenebb előírások, a rosszul megválasztott időponttal az asszony jelentős összeget is bukott. A számára 2017 végén megállapított nyugdíj 143,6 ezer forintot tett ki, ami ha egyetlen hónapot várt volna még, akkor 162 ezer fölé emelkedik.

A nyugdíj megállapítása ugyanis a keresetek korrigált (valorizált) összege és a szolgálati idő nagysága alapján kialakuló százalékos mérték alapján történik. A korábbi években kapott pénzt a jelenlegi viszonyokhoz igazítják olyan szorzószámokkal, amelyeket a kormány évről évre márciusban hirdet meg. A törvény szerint a nyugdíjazást megelőző naptári év előtt elért keresetet, jövedelmet az országos nettó átlagkereset egyes években bekövetkezett növekedését alapul véve kell a nyugdíjazást megelőző naptári év kereseti szintjéhez igazítani.

A mai frissnyugdíjasok holnap már régieknek számíthatnak, így attól a pillanattól, hogy nyugállományba vonulnak, az ő pénzük is egyre kevesebbet érhet az átlagbérekhez viszonyítva.

Az utóbbi öt év alatt 41,3 százalékkal nagyobb értékben számítják be a nyugdíjakhoz a korábbi évek keresetét (ennyivel emelkedtek a valorizációs szorzószámok) – számolta ki az Azénpénzem.hu. Ez azt jelenti, hogy ennyivel kapnak többet a frissnyugdíjasok, miközben a régebben nyugállományba vonultak járandósága közben csak a hivatalosan meghatározott inflációval (öt év alatt összesen 14,8 százalékkal) nőtt. Durván nyílik tehát az olló a friss és a régebbi nyugdíjasok között. (Ha még a korábban érvényes úgynevezett svájci indexálás lenne, akkor a nyugdíjemelés fele-fele részben függene a bérek és az árak alakulásától.)...

A NAGY LÉPÉS

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő
2019.03.26.


Sokan vágyunk arra, hogy lelépjünk – hosszabb vagy rövidebb időre magunk mögött hagyva a hétköznapokat. Aztán persze sokaknál ebből nem lesz semmi, de vannak, akik megvalósítják álmaikat. Utóbbiak közé tartozik Nikolett is, aki hat éve már írt ide, akkor még Finnországból. Most a világ egészen más táján kalandozik. (A képeket köszönöm neki.)

„Még 2013-ban, huszonkét évesen írtam két cikket a Határátkelőre a finnországi kalandjaimról, ami a kommentek miatt aztán el is vette a kedvemet a további blogolástól.

Sokáig függtem mások visszajelzésétől és attól, hogy az emberek hogyan ítélnek meg. Ez szerencsére megváltozott, legutóbb például atomszőkén (frissen festett hajjal), napszemüvegben, egy mukkot nem beszélve thaiul vásároltam valami helyi finomságot az egyik street food árusnál, ahol én voltam a másfél perces szenzáció, mert a helyiek láthatóan nagyon jól szórakoztak rajtam. Nem különösebben rendített meg az élmény.

Egy korszak vége

Az au pairkedést 2018-ban hagytam magam mögött végleg, miután 2011 óta nagyjából évente egy alkalommal pár hetet-hónapot egy általam kiválasztott európai családnál töltöttem el, ennek köszönhetően éltem Franciaországban, Finnországban és Dániában is.

Hogy meguntam vagy inkább kinőttem-e... azt hiszem, mindkettő - 27 évesen úgy éreztem, hogy egyre nehezebb alkalmazkodnom egy számomra vadidegen család napirendjéhez, ahogyan nekik is az lehetett az én életvitelemhez, mivel 2016 óta fix munkaidőben dolgoztam (és dolgozom a mai napig) az első saját ügyfelemnek...

ERŐSZAKMENTES ÜVÖLTÉS - BESZÉLGETÉS MOLNÁR PÉTERREL

ÉLET ÉS IRODALOM / INTERJÚ
Szerző: KRUPP JÓZSEF
2019.03.22. 


„Olyan erővel kell beszélni, hogy szavaink ledöntsék az elnyomó gyakorlatokat védő falakat” – véli Molnár Péter slammer, egykori Fidesz-alapító, a szólásszabadság kutatója, a Földalatti Slam és a Tilos Rádió szerkesztője. Molnár 2018-ban első helyezést ért el a Slam Poetry Országos Bajnokságon, majd megnyerte a műfaj Európa-bajnokságát is: ezzel kapcsolatban beszélgettünk a slam lehetőségeiről, de szóba került a miniszterelnöknek címzett Szóritmusoló híd, a hamarosan elinduló Slam Akadémia és a Keresők, avagy a lány neve című kisregény folytatása is.

Eddigi pályafutásod, úgy látom, három szakaszra tagolható. A kilencvenes évek a parlamenti politizálás korszaka, ezt követi a kutatás és oktatás másfél évtizede, miközben 2010-ben elkezdődik a politikai művészet művelése. Miért érezted úgy, hogy már nem a tudományban, hanem a költészetben kell harcolnod a szólásszabadságért, az előítéletek ellen?

– A három szakasz átfedésben van, összefonódik, és a meghatározó a művészet, ami mindig a legjobban érdekelt. A Bibó kollégiumban főszereplője voltam egy Peter Weiss-drámának, amiben Orbán Viktor is szerepelt. A Fidesz vezetőségében és a rendszerváltást követő nyolc évben, a Fideszben, aztán az SZDSZ-ben vállalt népképviselő szerepben is a művészettel, a művelődéssel és a szólás szabadságával foglalkoztam. Az utóbbiról már 1994-től tartottam kurzusokat egyetemeken. Örülök, hogy országgyűlési képviselőként el tudtam érni, hogy törvény támogassa a közösségi rádiókat, és azt is, hogy az szja 1 százaléka bármely civil szervezetnek felajánlható legyen. 2002-ben írtam a Keresőket, amiből rádiójáték, képregény és többszörös díjnyertes színdarab is lett. New Yorkban elsősorban amerikai történeteket kerestem a színházakban is, hogy megértsem a szólásszabadság amerikai felfogását és ennek hátterét. Az északra menekülő rabszolgák titkos útvonaláról szóló előadás egybecsengett Paul Robeson rabszolgadalával, amit apám magyarul énekelt. Azért is hiszek a történeteket elbeszélő művészet különösen erős hatásában, mert népképviselőként is azt tapasztaltam, hogy az intézményrendszer működését is meghatározza a kultúra, azt pedig a széleskörűen elfogadott történelmi narratívák. Intézményes hatalom nélkül is megfogalmazhatjuk történelmünk önkritikus, pozitív és befogadó értelmezését, amire szeretetteljes és értelemgazdag közösséget építhetünk, és együttműködést más, erre nyitott közösségekkel.

A törvényhozás mellett több tanulmányodban is a széles értelemben vett edukációt nevezed meg mint ami képes az előítéletek és a gyűlölet ellenében hatni. Hogyan látod a slam poetry szerepét ebben?

– A fő kutatási területem a gyűlöletbeszéd, amivel szemben szintén a művészi válaszok a legjobbak. A slam személyessége és önreflexivitása pedig segíti azt, hogy a saját előítéleteinket is felismerjük, a történelmi narratívákban is. A slamben mindenki részt vehet, és a háromperces videók megsokszorozhatják a közönséget. Ha az intézményes sajtó és a slam felerősíti egymás hangját, akkor versenyre kelhetünk óriási összegből folytatott, előítéleteket keltő kampányokkal is. A gyűlölködés sajnos felkeltheti vagy felerősítheti a saját csoportjainkhoz tartozásból is fakadó előítéleteket. Erre nemcsak módot ad, hanem ezt szükségessé is teszi az, ha egy kormány a sajtó nagy részét ellenőrzi. Csak a bűnbakképzés jól ismert módszerével próbálhatják elfogadtatni a hatalmi visszaéléseket. A művészeti beszéd viszont érzelmileg is erősebb lehet, különösen hiteles történetekkel. Az EB-döntő második körében mondott Szóritmusoló remixem utolsó szavai eredetileg így hangzottak: szép, jó, igaz és magyar”. Ez is része annak, hogy szerintem mit jelent magyarnak lenni. Az EB nemzetközi közösségében a magyart slammerre cseréltem. A slammer számomra egyszerűen embert is jelent, mert mindenkinek vannak elmondható történetei...

ELÖLRŐL KÉNE KEZDENI EZT AZ EGÉSZ ÜGYET – ÍGY LÁTJA AZ ÜGYVÉD A ROMÁK ELLEN ELKÖVETETT GYILKOSSÁGSOROZAT ELJÁRÁSÁT

168 ÓRA ONLINE
Szerző: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
2019.03.26.


Olyan eljárásjogi hibák jellemzik a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosságok ügyét a rendőrségi munkától az igazságszolgáltatásig, hogy senki nem csodálkozhatna, ha újra kellene tárgyalni – mondja lapunknak Bérdi Zsolt, az elsőrendű vádlottként jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt Kiss Árpád védője. Állításának alátámasztására számos példát sorol az eddig nem ismert mozzanatokból. Szerinte elmaradt a tabula rasa, a történtek bármikor megismétlődhetnek.

Fel tudja idézni, mit érzett, amikor megkapta a felkérést, hogy lássa el a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosságok elsőrendű vádlottjának védelmét? Tudni lehetett, hogy ez Magyarország második világháború utáni történelmének legsötétebb bűncselekménye.

– Mielőtt ügyvéd lettem, tizenhárom évig rendőr voltam, tizenegy évet gyilkossági ügyekkel foglalkoztam. Az ember szakmailag arra törekedett, hogy olyan ügybe keveredjen, amelynek súlya van. A romákat ért támadássorozatot hellyel-közzel én is követtem. Amikor meghallottam, hogy ezeket az embereket elkapták, mocorgott bennem, hogy szakmailag jó volna ott lenni. Nem azért, hogy az ember szerepeljen, hanem mert ez olyan ügy, amelyben az ember megmutathatja magát. Teltek a hónapok. Aztán felhívtak a Nemzeti Nyomozó Irodából, hogy lennék-e Kiss Árpád kirendelt ügyvédje. Elvállaltam. Másnap be is mentem hozzá. A Venyigében volt egy egyórás beszélgetésünk. Ott azt mondta, szeretne mást meghatalmazni. Be-bejárogattam hozzá, hogy amíg nem talál valakit, ellássam a munkám. Valakit meg is hatalmazott, de ő gyorsan visszalépett, miután ránézett az ügyre. Azt mondta, na, ezt nem. Én addigra már beszéltem az anyjával, a koronatanúval, vagyis a szeretőjével, Fehérné Nyalka Évával, akit utóbb hamis tanúzásért ítéltek el. Amikor elkezdődött a büntetőper, akkor kerültem kirendelésbe, ahogy mondani szoktuk.

Mi az, ami szakmailag izgatta ebben az ügyben? A kívülállót elborzasztják ezek az emberek, ön viszont a védelmükre szegődött.

– A gonosz embernek is jár a védelem. A demokratikus állam fokmérője az, hogy milyen a büntető igazságszolgáltatás egy ilyen cselekménysorozatot elkövető emberrel szemben. Nekem az ügyben a legnagyobb bajom nem az volt, hogy elítélik-e Kisséket, vagy sem. Kiss Árpáddal eleve közöltem, hogy ha már csak egyetlen helyszínen, ahol megöltek valakit, megállapítják a bűnösségét, életfogytiglanit kap. Mert azt kell kapnia. Csakhogy én úgy láttam, hogy a per bírája lényegében átvette az ügyészség szerepét. Az elsőfokú ítéletben le is írta, hogy valamelyik tényállást nem lehetett volna bizonyítani, ha ő ezt bíróként nem teszi meg. Csakhogy egy bírónak nem ez a dolga...

KIŰZETÉS A TELEVÍZIÓBÓL

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.03.26.


Drágáim, örömmel tudatom kedves mindnyájunkkal – ahogyan már volt módomban, de most újra áttörte közlési kényszerem falát -, hogy a Fidesz Szombathelyen ugyanolyan, mint bárhol másutt a világban. Ettől Fidesz, és tagjai, a pártkatonák is olyanok, amilyenek – a magam részéről most elhagyom az illetlen szavakat -, összefoglaló jelzőként a névből képzett melléknév, úgymint fideszes (kádéenpés) épp elég az ábrázolásra azzal az előnnyel, hogy minden megalázott a neki megfelelő arcot illesztheti ábrándozásai közben a megfelelő helyre, miközben a mesét hallgatja.

Szóval, ahogyan emlékezhetünk, Szombathelyen az ellenzék átvette a hatalmat, amiről szóltam már kétszer is (Nyomorultak, A szombathelyi forradalom állaga), ami a nem fideszesnek örömteli fordulat, viszont nem egyszerű folyamat. A mi polgármesterünk nyakaskodik, és, mivel a törvény szerint városunknak ő egy személyben Orbánja, Kövérje és Áderja is, így, a megtárgyalt, elfogadott határozatokat azonmód dobja vissza új vitára és szavazásra azzal az indokkal, hogy azok nem egyeznek meg a város érdekeivel. Ebből is kitetszik, hogy csakis a Fidesz érdekei esnek egybe a városéval, ezért nincs még például költségvetése sem a nyugat lerongyolódott királynőjének.

Ma viszont csak médiázok, mert, amit az országos lapok nagy hirtelen és a győzelembe teljesen belemámorulva szerteharsogtak a világban, hogy kirúgták a helyi tévé igazgatóját, az is másképpen volt. A polgármesteri időhúzás miatt csak másodjára, és nem kirúgták, csak leváltották, visszasorolták, viszont ez már tény. És ezzel a lendülettel szűnt meg az Orbán-féle Kossuth Rádió-béli heti szeánszok szombathelyi kishúga, a Péntektől péntekig című polgármesteri alányalás, amikor a stáb a város vezetőjének irodájába települt, ő pedig beszámolt hatalmas munkájáról. Pedig a televízió nem is brigádnapló, legalábbis nálam nem.

Ez a nézőnek nagy öröm, mert példádul én is, a távkapcsolón zongorázva időnként odatévedtem a helyi csatornára, ahol többnyire a polgármester dadogott, Hende Csaba beszélgetett riporterként (mert ő a kupakokon kívül ehhez is ért) mindenféle elvbarátaival, ezen kívül csuhások szoktak mutatkozni a képernyőn. Ezen senki ne ütközzön meg, én csak miniszterügynök elvtárs ifjúkori szóhasználatát vettem át (Térdre csuhások!), ha valaki érzékenységét zavarja, nála lehet reklamálni. Szívem szerint mondhattam volna tiszteletest vagy plébános urat is, de mindez másodlagos, mert most polgármester úr elveszített műsoráról beszélgetünk...

"HÁROMFÉLE KIMENETELE LEHET A KORMÁNY HARCÁNAK"

HÍRKLIKK
Szerző: Hírklikk
2019.03.26.


Háromféle kimenetele lehet a magyar kormány Európa ellen vívott harcának: vagy teret nyernek a kontinensen a szélsőséges erők, vagy kivezeti a kormány az országot Európából, vagy visszatérünk az európai útra – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke egy hétfői pódiumbeszélgetésen:...

ORBÁNNAL AZ OLDALÁN AZ EU ELLEN AKAR HADBA SZÁLLNI SALVINI - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.03.26.


- Európa példát akar statuálni a populistáknak a Brexittel, de félő, hogy éppen őket erősíti meg 

- Orbán annyira gátlástalan ragaszkodik a hatalomhoz, hogy még saját korábbi szövetségesét és jó barátját is megpróbálja felhasználni saját céljai érdekében

- Fukuyama szerint Kína még sok bajt okozhat, de nagy bajba kerülhet, ha összeomlik a gazdasága és igazából a Selyemút-program is zsákutca

Daily Telegraph

Immár Európa ellen készül az olasz Liga elnöke, miután pártja odahaza elhódította a baloldal egyik hagyományos bástyáját egy regionális választáson. Ez gyors egymásutánban már az 5. hasonló győzelem a szélsőjobb számára, amely ezúttal 42 %-ot szerzett, azaz megháromszorozta voksai számát a tavalyi parlamenti választásokhoz képest. A koalíciós partner 5 Csillag csupán 33 %-ig jutott, vagyis 20 %-ot vesztett a múlt évhez képest. Ily módon várhatóan csak még tovább éleződnek az ellentétek a két szövetséges között, az olasz sajtó már arról cikkezik, hogy az év végére alighanem összeomlik a kormány.

Salvini a törvény és rend jelszavával, illetve azzal nyert, hogy lezárja a kikötőket a migránsok előtt. Választási beszédeiben többször is Mussolinire és egy amerikai fasisztára hivatkozott, ami felveti a veszélyét, hogy még jobban csúszik a szélsőjobb felé. Az eredmény láttán azt jósolja, hogy baloldal Európában is visszaszorul. Mint emlékezetes, januárban már új tavaszt hirdetett a földrészen a nacionalista és populista pártok együttműködése alapján. Tehát minden készen áll a májusi erőpróbára, az egyik oldalon olyan figurákkal, mint Orbán és Salvini. Velük szemben Macron és Merkel áll.

FT

A lap szerint mind a hat nagy uniós tagállam belső megosztottsággal küszködik, vagyis a Brexit csupán egy nagyobb európai problémakör része, és a szombati londoni tüntetés után fel van adva az EU-nak a lecke. Hiszen egy millióan demonstráltak a tagság mellett és most Brüsszel törheti a fejét, hogy mitévő legyen. Támogassa-e a bennmaradás híveit, vagy netán visszaütne egy ilyen lépés. A válasz nem könnyű, ráadásul a döntés az egész kontinens jövőjét érinti majd.

Nagy-Britanniát végletesen megosztja a kérdés, bár alighanem most már a kilépés támogatói kerekednek fölül. De nagyok az ellentétek Franciaországon belül is, lásd a sárga mellényeseket, Spanyolországban – Katalónia miatt, de ugyanezt tapasztalni a németeknél, olaszoknál és a lengyeleknél is. És az események könnyen átcsaphatnak más államokra is, alapvetően megváltoztatva az ottani politikai hangulatot. Hiszen a Brexitre is kihatott négy éve a német menekültválság. Most pedig a brit kilépés bizonyosan hatással lesz egész Európára, miközben az nem éppen stabil jelenleg.

Máris nacionalista-populista kormányok vannak hatalmon Olaszországban, Magyarországon és Lengyelországban, az osztrákoknál pedig a kisebbségi erőt adják a kormányban. A szélsőjobb jól szerepelt mostanában a franciáknál, németeknél, hollandoknál, továbbá előretör a spanyoloknál. De a legjobban feltehetőleg a britek szenvedik meg a válást, hiszen felborult a jogrend és súlyos megrázkódtatás éri a gazdaságot, ami megrendíti a stabilitást. A válság láttán az európai összefogás képviselőinek fel kell tenniük a kérdést: megéri-e elengedni Nagy-Britanniát, mégpedig abban a reményben, hogy ily módon másutt is lejáratják a nacionalista és illiberális erőket. Ha ugyanis a szigetország rendezetlenül távozik, az csak tovább fokozza az EU bajait és így mindenütt a populisták kezére játszik.

Der Standard

Paul Lendvai különösnek találja, hogy a kormánypárti magyar sajtó napok óta nem csupán taktikai győzelemként ünnepli a Fidesz néppárti tagságának felfüggesztését, hanem úgy állítja be, hogy ily módon sikerült megmenteni az EPP konzervatív jellegét a választások előtt. Az egész helyzet arra emlékezteti, amit egykor egy lengyel komikus mondott, hogy ti. létezik a hazugság ideális világa, amiben minden igaz. Az alaphangot Orbán adta meg az egy héttel ezelőtti brüsszeli sajtóértekezleten, és azóta beszédek és interjúk sora erősített rá. A mondandó az, hogy a pártcsaládnak kell átalakulnia, nem pedig a Fidesznek kell igazodnia a kereszténydemokraták értékeihez. Párhuzamot találnak az egykori Schüssel-kabinettel, amely az ezredfordulón hasonló viszályba keveredett az EU-val, miután összeállt a Haider-féle szélsőjobbal. Akkor is kineveztek egy háromtagú bölcsek tanácsát, amely azután a szankciók feloldását javasolta.

Orbán most kitalálta az „osztrák forgatókönyvet”, csakhogy a leglényegesebb különbség az az egykori helyzethez képest, hogy annak idején a leendő osztrák kormány kapott figyelmeztetést. Viszont a jelenlegi magyar rezsim az utóbbi 8 évben teljes mértékben kiforgatta sarkaiból a liberális demokrácia alkotmányos alapjait, a jogállamot és a pluralizmust. Továbbá létrehozta a konszolidált kleptokráciát. A magyar hatalmi gépezet a hajánál fogva ráncigál elő bármiféle hasonlóságot a 2000-es Ausztria, illetve a mai Magyarország között. Itt többről van szó, mint cinikus és erkölcsileg megengedhetetlen manipulációról. Felháborító és szégyenletes módon meghamisítja annak a Schüsselnek az egész munkásságát, aki tagja a jelenlegi hármas vizsgáló testületnek...