Szerző: LENGYEL LÁSZLÓ
2020.10.24.
Már éppen csak megérte, hogy az őszirózsás, 1918-as októberi forradalomnak se serege, se vezére nem volt, csak forradalma. Ma itt állunk forradalom, sereg és vezetők nélkül. Olyan országban, amely se a forradalmat, se a sereget, se a vezetőt nem nélkülözheti.
Tudom én, hogy a nagy magyar nekilódulások mindig váratlanok és kiszámíthatatlanok. A reformkori nagyok letörten ültek próbálkozásaik sikertelensége láttán, Széchenyi és Kossuth, Deák és Eötvös egyaránt bukott embereknek tartották magukat. Istenem, Széchenyi 1847. január 7-én ezt írta a naplójába: „Eh bien, je crois nous avons perdu notre jeu! (Hát igen, azt hiszem elvesztettük a játszmánkat!)” Majd a német nyelven írt napló egy ritka magyar bejegyzése következik: „Hátra István a kályha mögé! Ott van a helyed!” 48 februárjában a márciusi ifjak is mindenre inkább számítottak, csak éppen március 15-e forradalmára nem. De senki meg nem mondta volna 1956. október 23-a reggelén, hogy a zsarnokságra ébredők estére forradalmárokként állnak az utcán és lerántják Sztálin szobrát a földre. 1989 félig forradalma, félig reformja tán eltartott több hónapig is, de győzelmét, a rendszerváltást megjósolni szinte alig lehetett.
Nálunk biztosra menni az ellenforradalmakkal, a szabadságot eltipró hatalmakkal lehet. Biztos fogadásnak látszott 48 tavaszán épp úgy, mint 18 vagy 56 őszén, hogy a nálunk sokszorta erősebb külső hatalmak le fognak törni minket, csak idő kérdése az egész. S valljuk meg, 89-re is volt a borúlátó demokratáknak fogadásuk: előbb vagy utóbb egy többpárti liberális demokráciát külső vagy belső erők meg fognak semmisíteni. S örülhetünk, hogy a demokratikus jogállami próbálkozásra, amikor haza, haladás és európaiság hármassága egybeesett, volt vagy tizenöt-húsz évünk...
