FACEBOOKSzerző: BRUCK GÁBOR2026.07.22.
Magyar Péter éppen csak kimondta, hogy Polgár Juditot szeretné felkérni köztársasági elnöknek, amikor az ország már mindent tudott.
Tudtuk, hogy remek elnök lesz.
Tudtuk, hogy alkalmatlan lesz.
Tudtuk, hogy Magyar Péter bábja lesz.
Tudtuk, hogy éppen ő lesz képes megfékezni Magyar Pétert.
Tudtuk, hogy azért lesz jó, mert nem politikus.
És tudtuk, hogy azért lesz rossz, mert nem politikus.
Polgár Judit közben még meg sem szólalt.
Eszembe jutott Joseph Nguyen, amerikai szerző könyve, amely világszerte bestseller lett.
A címe: Ne higgy el mindent, amit gondolsz.
Nguyen azt mondja: vigyázz: ne keverd össze azt, ami a fejedben történik, azzal, ami a valóságban történik”. A kettő nem ugyanaz.
A tény annyi volt, hogy Magyar Péter szerette volna felkérni Polgár Juditot. Minden más már a mi fejünkben született: vágy, félelem, remény, gyanú, korábbi tapasztalat.
Az ember rosszul viseli a bizonytalanságot. Ha kevés információja van, gyorsan kitölti a hiányzó részeket. Aztán elfelejti, hogy ő töltötte ki őket.
Nem azt mondja: Erről még keveset tudok. Hanem azt: Pontosan tudom, mi fog történni. Az emberi elme így működik és a magyar közéletben ebből iparág lett. Kevés tény, sok vélemény és mindenki mindenben nagyon biztos.
Aki fél Magyar Péter túlhatalmától, az Polgár Juditban is a lehetséges bábot látta.
Aki bízik Magyar Péterben, az azonnal méltó, független, világhírű államfőt látott benne.
Aki megváltót keres, megváltót talált.
Aki újabb csalódástól fél, előre csalódott.
Csakhogy ezek közül egyik sem Polgár Judit. Ezek mind mi vagyunk.
A saját reményeinket és félelmeinket vetítettük rá egy emberre, aki még egyetlen szót sem mondott arról, hogy vállalná-e.
Lehetett azt gondolni, hogy kiváló köztársasági elnök lenne, mert intelligens, fegyelmezett, becsületes és nemzetközileg elismert.
És lehetett azt gondolni, hogy nem lenne alkalmas, mert nincs politikusi múltja, nincs közjogi tapasztalata és nem tudjuk, mit gondol az alkotmányosságról.
Mindkét véleménynek lehetett alapja. De egyik sem volt még tudás. A becsületes mondat mindössze az lett volna: Nem tudom.
Nem tudjuk, hogyan viselkedne egy politikai konfliktusban.
Nem tudjuk, visszaküldene-e egy rossz törvényt.
Nem tudjuk, képes lenne-e nemet mondani annak a parlamenti többségnek, amely megválasztotta.
Nem tudjuk, hogyan gondolkodik a hatalom korlátozásáról.
Nem tudjuk, hogyan viselné a támadásokat.
Azt tudjuk, hogy kivételes teljesítmény áll mögötte. Ez intelligenciát, önfegyelmet, stratégiai képességet és terhelhetőséget valószínűsít. De ebből még nem következik, hogy valaki jó köztársasági elnök lenne.
A politika nem sakk. Amíg a sakktáblán minden bábu látható és a szabályok ismertek, addig a politikában a szereplők gyakran elrejtik a szándékaikat, a szabályokat menet közben átírják, és néha azt sem tudjuk, milyen játszma folyik.
Polgár Judit végül nemet mondott. Talán ő volt az egyetlen ebben a történetben, aki nem játszotta el, hogy mindent tud.
Megnézte a feladatot, megnézte önmagát és azt mondta: Erre én most nem vagyok kész. Ez ritka mondat. Különösen egy olyan országban, ahol politikusok rendszeresen minden feladatra alkalmasnak érzik magukat: miniszternek, államfőnek, hadvezérnek… bármire alkalmasak, csak a saját korlátaik felismerésére nem.
Nem tudjuk, milyen köztársasági elnök lett volna Polgár Judit. De azt már tudjuk, hogy volt benne annyi önismeret, hogy ne vállaljon el egy szerepet csak azért, mert mások ráálmodták.
A demokratikus kultúra talán ott kezdődik, hogy különbséget tudunk tenni három kifejezés között:
- Ezt tudom.
- Ezt gondolom.
- Ezt csak feltételezem.
Ez a három kifejezés nem ugyanaz. Az érett közvélemény nem mindentudó, csak pontos. Nem mond le az ítéletről, de nem ítél azelőtt, hogy lenne miről.
Joseph Nguyen azt mondja: Ne higgy el mindent, amit gondolsz.
A magyar közélethez még hozzátenném: És ne követeld másoktól, hogy ők is elhiggyék.
