FACEBOOKSzerző: GÁBOR GYÖRGY2026.10.19.
Volt idő, amikor sok Sartre-ot olvastam. Egyes írásai közel álltak hozzám, másoktól aligha érezhettem volna magam távolabb. Most azonban ennek csekély a jelentősége.
Az 1968-as diáklázadáshoz kapcsolt híres történet szerint, amikor Sartre letartóztatását javasolták neki, de Gaulle így felelt: „On n’arrête pas Voltaire.” – „Voltaire-t nem tartóztatjuk le.” A mondatnak több történeti változata él, de az értelme világos: a köztársasági elnök az egyik legádázabb politikai ellenfelében is felismerte a francia szellem emberét. Ehhez kellett némi fogalom a tudás rangjáról és a szólásszabadság szentségéről. És kellett hozzá annyi politikai nagyvonalúság, hogy az elnök legádázabb ellenfelének tudását is tisztelje, szabadságát is védelmezze.
Akármit gondoljunk 1968-ról vagy a mostani franciaországi eseményekről: hol van ma az a Sartre, akiben a köztársasági elnök felismerhetné Voltaire-t? És hol az az elnök, akinek saját ellenfeléről egyáltalán Voltaire jutna eszébe?
Sartre politikai tévedéseiről, az erőszakot igazoló szövegeiről bőven volna mit mondani. Az életműve ettől még életmű. Ma Mélenchon van, meg Bally Bagayoko, Saint-Denis LFI-s polgármestere, aki nyilatkozatai mellett személyes utcai jelenlétével is a Párizst szétverők élére állt. Ott van a tiltakozók között, a blokádoknál, a rendőrökkel szemben. És hozzá a mondat: „La violence, à un moment donné, peut être légitime.” – „Az erőszak egy adott pillanatban legitim lehet.”
Utóbb az erőszak elutasításáról is beszélt, de kijelentését fenntartotta. Aki kirakatot tör, autót gyújt fel, kilós köveket hajigál, alighanem pontosan tudja, a polgármester melyik mondatát érdemes megjegyeznie.
Így hülyül el a világ. A Voltaire név még megvan. Csak lassan már kizárólag a szétvert könyvesbolt polcán.
KIK JÁRHATNAK JÓL A 2027-ES KÖLTSÉGVETÉSSEL?
