NÉPSZAVASzerző: NAGY B. GYÖRGY2020.11.15.
„Orbán Viktor kormányzása blöffnek is silány. Miután a kétharmados parlamenti mameluk serege keresztülnyomta a rendkívüli jogrendet, a kabinet rögvest módosította az örökbefogadás szabályait és sok tízezer gyermek jövőjét törölte el. Illetve hozzányúlt a választási törvényhez is. Persze lehet, hogy a kormány azt gondolta, ez még a vírusnak is sok lesz.”
Nem ellenkezett Orbán Viktor, amikor a TV2 műsorvezetője azzal szembesítette, hogy Nyugaton silányabb minőségű a vírus elleni küzdelem, mint idehaza. A miniszterelnök rezzenéstelen arccal zsebelte be a kérdésbe csomagolt magasztalást, s szerényen annyit jegyzett meg: ez az emberi minőségen múlik. Hogy öndicséretet vagy önkritikát sűrített ebbe a mondatba, arról nem igazította el a nézőket – a kontextus viszont jelentett némi fogódzkodót. Orbán ugyanis verbálisan kihúzta magát, és deklarálta: nem most jött le a falvédőről, tudja, hogy működik az élet. És ez baj, pontosabban az a baj, hogy a miniszterelnök mintha csak a saját életét ismerné, és minden helyzetet önnön sorsképlete alapján próbálna megoldani. Nem kérdés, a miniszterelnök előszeretettel játszik „ki rántja félre a kormányt?”, és ez eddig működött egyfajta abszurd politikai stratégiaként, legyen szó az EU-ról, a fővárosi vezetésről, a gazdasági élet szereplőiről. Csakhogy a vírus nem fog az utolsó pillanatban félreugrani, aki erre számít, nem bátor, hanem vak. A Covid–19-nek ugyanis nincs vesztenivalója, csak nekünk van – az átlagember tétje az élet, Orbáné a hatalom...
NYOMOR SZÉLE BLOGSzerző: L. RITÓK NÓRA2020.11.15.
A leszakadó kis falvakban, szegregátumokban jellemzően nincsenek szociális bérlakások, helyette viszont igencsak kusza tulajdonviszonyokat találhatunk. Az elhagyott ingatlanokra olyanok formálnak jogot, akiknek köze sincs hozzá, ám határozottan állítják, hogy a tulajdonos felhatalmazta őket, és beleköltözhetnek, kiadhatják, eladhatják, stb. Ami meg legálisan a tulajdonos nevén van, oda pedig mások jelentkeznek be, persze csak papíron, hogy a szociális támogatásokat elérjék. Persze ez sincs ingyen, ez is egy jövedelemszerző lehetőség. Elképesztő a kuszaság.
Sok az olyan ingatlan, amelyikből kihaltak, az örökösök viszont már nem tudni, hol élnek. Vannak, ahol a tartozások miatt már az árverés szakaszában van az adott tulajdonrész. De ennek nem érdemes nekivágni, hiszen egyhatod résszel még semmire sem megyünk. Az is előfordult már, hogy az érintettek azonnal felbukkannak, amint üzletet látnak benne, még akkor is, ha előtte évekig nem is érdeklődtek. Fogalmam sincs pl. honnan tudnak meg egy adósságrendezést a fél tulajdon esetében, mert azonnal eladásra kínálják a másik felét, amit árverésen vettek meg, évekkel ezelőtt, jelezve, hogy különben eladják egy “fővárosi építőipari cégnek”… Ami persze remek lenne, ha végre legálisan akarna egy cég-telephelyet itt, egy zsákfaluban, bár gyanítom, vagy sosem voltak itt, és nem látták, milyen helyről van szó, vagy ők sem a legális utat választanák.
Azt hiszem, az ingatlanok mögött ma nagyon sok sötét ügylet van, minden esetre akár melyiket próbáltuk még, mindenhol nehézségekbe ütköztünk. Ahol sikerül kibogozni a tulajdonviszonyokat, és megtalálni az örökösöket is, akik ráadásul nem gondolják azt, hogy itt aztán egy fővárosi, vagy nagyváradi ingatlan árát érik a régi vályogházak, ott neki tudunk futni. Meg persze akkor, ha mindehhez tudunk forrást teremteni is.
Már jó ideje világos, hogy a lakhatási szegénységet nem kezeli a CSOK, bár csodával határos módon pár családnál azért sikerült lehívni. De azt is látjuk, hogy sokan vannak, akik a feltételeket nem tudják teljesíteni, ám gyerekeik vannak, több generáció él együtt, és folyamatos a konfliktushelyzet a túl nagy létszám és a generációs szegénység összes hozadéka miatt.
Legkilátástalanabb helyzetben azok vannak, akik egyedül nevelik a gyereküket, néha többet is, és a szülőkkel laknak. Az önálló lakhatást segítő programunkban első körben őket célozzuk meg.
Támogatók segítségével sikerült egy házhoz hozzájutnunk, és a felújítási munkáknak is a végére értünk, ami nagy szó, mert szakembert találni bármihez most a legnagyobb kihívások egyike. Dolgozunk még más házakon is, próbáljuk a tulajdonviszonyokat tisztázni, és olyan állapotú ingatlanhoz hozzájutni, ami még felújítható, és nem irreális árat kérnek érte.
Most végre egy házzal elindulunk. Mint minden nálunk, ez is sajátos, egyedi próbálkozás lesz, aminek a célja a képessé tevés. Jelen esetben a független, önálló életre, a gyerekei iránt felelős szülői magatartás és az önfenntartási képesség fejlesztésével.
Szóval, ez egy fejlesztő lakhatáshoz juttatás lesz, egy erősen mentorált segítségnyújtás. Szerződéssel, amiben az anyagiakat egy jelképes bérleti díj jelenti, és a rezsi.
A rezsi itt a korábban felszerelt kártyás villanyóra-rendszerben fizetett elektromos áramra vonatkozik, meg a szemétszállítási díjra, amihez hozzájárul az önkormányzat lakásfenntartási támogatása, hiszen bejelentett lakóról lesz szó. A víz nincs bevezetve a házba.
Ez szándékolt döntés volt, nem szeretnénk magasabb komfortfokozatú házba költöztetni őket, mint amiben laktak. Azt gondoljuk, ha azonos körülmények között szilárdítjuk meg az önfenntartási képességeket, könnyebben épülnek be. A vizet az utcai kútról viszik majd, épp a ház előtt van egy. Ezzel, és az ehhez kapcsolt feltételekkel, amit az induláshoz adunk (vizeskanna, vödör, vízmelegítő fazék, keverőtárcsás mosógép, centrifuga, takarítóeszközök és a szükséges bútorzat, kályha, edények, gáztűzhely, palack) minden adott lesz ahhoz, hogy olyan környezet lehessen, amiben a gyerekek biztonságosan nevelhetők. Mindent leltárral adunk át, amit ellenőrzünk időnként, és úgy, hogy elvárás, annál rosszabb állapotba, mint amiben megkapták a házat, ne kerüljön semmi.
Természetesen a pénzügyi tudatosság kialakítására is hangsúlyt fektetünk, partneri viszonyban, de segítve, hogy a kevés pénz kitartson a hónap végéig, megtanítani tervezni a költségeket, és azt is, hogy a beszerzés is fontos, honnan vesznek bármit és mennyiért.
A szerződésben lesznek egyéb feltételek is, pl. tavasszal a kiskertművelés, baromfitartás, ezt is szeretnénk megtanítani, beépíteni, az élet természetes részévé tenni. Nem titkolt szándék az sem, hogy a szülőnek munkát is adjunk, ami majd új távlatot nyit.
Ugyanis ha minden megfelelően, jó együttműködésben és kölcsönös megelégedésben alakul, kitűzhetjük először a fürdőszoba kialakítását, aminek a költségeit még az alapítvány vállalja, majd a ház megvásárlását is távlati célként, amit a foglalkoztatással összekapcsolva kezelnénk.
Azt hiszem, világosan látszik, hogy ez is egy hosszú távú, fejlesztő, “képessé tevő” projekt. Biztosan nagyon tanulságos lesz, sok hasznos tapasztalatot szerzünk majd. De ha működőképes lesz, mintaként szolgálhat a következő családoknak. Mert ez a társadalmi réteg az, akiken semmiféle fejlesztés nem mozdít az integráció irányába, mert ők sem az iskolától, sem a családjuktól nem kapták meg azt a tudást, amivel másfajta életstratégiát építhetnének, mint a szüleik.
Én bízom a sikerében. A pozitív, támogató jellegű, de nem a tanult tehetetlenséget erősítő mentorálásban. Amiben nem lépünk túl nagyot. Inkább minden lépést kettébontunk, mert nem várhatjuk el, hogy akkorát lépjenek, mint amit mi, egy másféle szocializációval lazán meg tudnánk tenni. Kell, hogy ők is motiváltak legyenek, higgyenek bennünk, és lássák, nem tűzünk ki elérhetetlen célokat eléjük. De azt is kell, hogy értsék, nem a mi dolgunk biztosítani mindent, az ő felelősségük a saját életük megszervezése.
Ez egy próbálkozás lesz arra is, hogy megértessük, bizonyítsuk: ha bevállaljuk, hogy bepótoljuk a felnőtt generációban, ami elmaradt, van megoldás.
A megoldást pedig keresni kell, mindig. A következő generáció miatt. Hogy ők másképp élhessenek majd, másfajta életstratégiával.
444.HUSzerző: haszanz2020.11.15.
A hivatalos adatok felülírják Magyarországon a klasszikus járványmenetrendet. Ennek a szakaszait láttuk augusztus vége óta. Első körben meredeken emelkedni kezdett az új koronavírus fertőzöttek száma, pár héten belül egyre több covidos került kórházba, újabb pár hét után az áldozatok száma is jelentősen megnőtt. Az előző, november 2.-8.-i héten már szinte minden nap új rekordot döntött a napi jelentésekben a halálozási statisztika, kétszer is 100 fölött volt a 24 órán belül elhunytak száma.
Ezen a héten viszont az áldozatok számának egyre gyorsuló emelkedése megtorpant. Kétszer is elérte, de nem haladta meg a múlt heti napi, 107-es halálozási csúcsot, mintha az egy plafon lenne...
FACEBOOKSzerző: KARÁCSONY GERGELY2020.11.15.
A következő év pokoli nehéz lesz. A 2021-es lesz az elmúlt évtizedek legtakarékosabb fővárosi költségvetése. A spórolást magunkon, a politikai vezetésen kezdjük, de sajnos még így sem lesz elég pénzünk arra, hogy minden közszolgáltatást azon a színvonalon biztosítsunk a budapestieknek, mint amit megérdemelnének. Azért nem, mert a válság és a kormány megszorításai drámai mértékben csökkentik a főváros bevételeit. Mivel a kormánypropaganda rengeteg hazugságot hordott össze ezekkel kapcsolatban, fontos tudnotok, hogy jövőre 88 milliárd forinttal kevesebb pénzből kellene ugyanazt nyújtanunk a városlakóknak, mint 2019-ben Tarlós Istvánnak...ITT OLVASHATÓ
KLUBRÁDIÓSzerző: Klubrádió2020.
A hangjátékok itt hallgathatók meg:
HÍRKLIKKSzerző: KARDOS ERNŐ2020.11.14.
„Ebben az intézményben nem az ellenzéki összefogást támogatják” – figyelmeztette az M1 munkatársait a külpolitikai főszerkesztő. Bende Balázs az uniós választás előtti eligazításon azt is közölte a munkatársakkal, hogy akinek mindez nem tetszik, annak „be kell menni a főnökhöz, le kell adni a felmondását és el kell menni.” A törvénysértőnek is nevezhető esetet a szabadeuropa.hu hozta nyilvánosságra, s egész Magyarország újból megdöbbenve figyelheti, hogy mit történik a közszolgálatinak nevezett televíziós csatornán. A botrány után, az intézmény ellenőrzését végző Közszolgálati Kuratórium tagja, Debreczeni József azt javasolta, hogy a soron következő ülésen tárgyaljanak a szégyenteljes műsorkészítői gyakorlatról. Az előterjesztést minden ellenzéki jelölt aláírta. A Magyar Újságíró Szövetség szerint, az eset felveti a törvénysértés gyanúját is. A Hírklikk Debreczeni Józsefet kérdezte.
– Kezdeményezte, hogy a közszolgálati kuratórium vegye naprendjére a megjelent felvétel megvitatását. A hanganyag ugyanis azt bizonyítja, hogy a közszolgálat elsősorban a kormány szolgálatában áll. Kapott már választ a javaslatra?
– Még nem, de várom. Az előterjesztést az elképesztő botrány kirobbanása után elküldtem a kuratórium elnökének és minden tagjának. Azért is tartom fontosnak, hogy napirendre vegyük a témát, mert ez újabb bizonyíték a közszolgálati médiaszolgáltató függetlenségének megszűnésére...
NÉPSZAVA ONLINESzerző: SZELESTEY LAJOS2020.11.15.
Spiegel
Orbán Viktor a civil szervezeteket zaklatja, de úgy, hogy közben átlép az uniós jogon. A kormányfő olyan törvény segítségével csuklóztatja az NGO-kat, amelyeket az Európai Bíróság már júniusban jogellenesnek nyilvánított. A Lex Civilről van, szó, amelynek értelmében a nem kormányzati csoportoknak fel kell tüntetniük, ha átszámítva évi 20 ezer eurónál nagyobb támogatást kapnak külföldről. A jogszabály hivatalosan a nagyobb átláthatóságot szolgálja, valójában azonban arra találták ki, hogy lejárassák vele a hatalmat bíráló civil mozgalmakat – Soros ügynökeiként, illetve támaszaiként.
Az EUB döntése nyomán az Országgyűlésnek hatályon kívül kellett volna helyeznie a szabályozást, ehelyett az Orbán-kabinet a törvényre hivatkozva büntet egy NGO-t, miközben – főleg Magyarország miatt – zajlik Brüsszellel a jogállami vita. Egészen pontosan arról van szó, hogy a pécsi az „Emberség erejével alapítvány” nem kapott támogatást, mert nem volt hajlandó kiadni a megfelelő nyilatkozatot arról, részesül-e anyagi segítségben a határon túlról. (Részesül, pl. a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványtól.) Ami teljes képtelenség a dologban: a visszatartott összeg az EU Erasmus programjából van.
Ami különösen visszataszító, az az, hogy az érintett állami ügynökség, a Tempus az európai alapértékek előmozdítására előirányzott pénzeket mozgat, ám közben olyan jogszabályt alkalmaz, amely ellentmond éppen ezeknek az elveknek – mondja Mester Zoltán, a pécsiek szóvivője. A Tempus arra hivatkozott a német lapnak, hogy a hivatkozott jogalap érvényben van. A jogállamiságért felelős bizottsági alelnök, Jourová irodája viszont megerősítette, hogy várják a választ, mármint hogy Magyarország mikor kíván eleget tenni az Európai Bíróság verdiktjének. Merthogy azt azonnal végre kellett volna hajtani.
A jelentés kitér arra, hogy Hoppál Péter, a Fidesz helyi képviselője rendszeresen kampányt szervez az Emberiség Erejével ellen, hol azzal, hogy a szervezet migránsokat akar betelepíteni a régióba, hol meg azzal, hogy meleg propagandát fejt ki. A szóvivő szerint a nyomás immár akkora, hogy az iskolák nemigen mernek együttműködni az alapítvánnyal. Utóbbi különben a visszatartott szubvenció miatt kénytelen volt lemondani a tervezett demokrácia-projektet horvát, olasz és spanyol partnereivel. A szóvivő szerint Orbán ily módon az európai megértést gátolja.
Tagesanzeiger
A svájci lap szerint a végleges jóváhagyás előtt álló jogállami mechanizmussal az EU első ízben jut olyan eszközhöz, amellyel megállíthatja, hogy Magyarország és Lengyelország átcsússzon tekintélyuralmi rezsimbe. A kommentár megjegyzi: ily módon hamarosan már nem kell dühöngeniük a nyugati adófizetőknek, hiszen a budapesti és a varsói kormány egy rakás pénzhez jut az unió jóvoltából, ám közben újra meg újra a szalagcímekbe kerül, mivel támadja a demokráciát, a hatalmi ágat megosztását vagy éppen a sajtószabadságot. Az Európai Parlament lényegesen szigorított a feltételeken.
A szabályozás pont jókor lép életbe, mert Brüsszel a következő hét évben csaknem kétszer annyi támogatást oszt szét, mint a legutóbbi költségvetési időszakban. Azaz Orbán Viktor pénzesőnek nézne elébe, miközben az infrastruktúra fejlesztése során előszeretettel hozza helyzetbe a saját klientúráját.
Ha a magyar és a lengyel bírák többé nem függetlenek, akkor nem torolhatják meg a korrupciót, illetve ha bárki vissza él az EU-alapokkal. A jogállamiság elvont fogalom, amíg betartják. A polgárok és a vállalkozások számára védelmet jelent a hatalmi önkénnyel szemben, viszont az unió szemszögéből alappillér, mert az egységes piac csak akkor működik, ha az igazságszolgáltatás önálló és alkalmazza a közösségi jogot.
Az nem megy, hogy a svéd, holland vagy német adófizetők a magyar, illetve lengyel jobboldali nacionalistákat finanszírozzák, akik aláássák a jogállamot és hátrányos megkülönböztetést alkalmaznak a kisebbségekkel szemben. Továbbá miként lépjen fel az unió a világban az autokraták ellen, ha közben saját soraiban nem tud megálljt parancsolni a tekintélyuralmi irányzatoknak.
Elvileg a Fidesz és a PiS a jövő héten még megakadályozhatja a horribilis pénzügyi csomag és vele a jogállami kikötések elfogadását, de a fenyegetés inkább csak blöff, mert a két ország olyan pénzektől esne el, amelyekre égető szüksége van a közberuházásokhoz. Ebben Svájc és Norvégia példát mutathat, mert az oslói kormány már egy fityinget sem Orbánnak azóta, hogy az bele akar szólni, kinek adják a milliókat a civil szférában. De a lengyelek is hoppon maradnak, mivel engedelmességre akarják rábírni a bírákat és több város is LMBT-mentes övezetté nyilvánította magát.
De ha minden összevág, akkor a jövő évtől az EU is a közös értékek betartásától teheti függővé a szubvenciók folyósítását.
REZEDA VILÁGA BLOGSzerző: Rezeda2020.11.
Új a menő a NER lovagok és lovaginák körében, mégpedig, hogy a Puskás Aréna VIP-jében buliznak. Hol voltál drágám a hét végén, a Puskásban, te, a homárjuk isteni, és a kiszolgálás is első rangú. – Vagy mi az isten van itt, akárha Caligula végnapjai. Száznyolcvannégy milliót szórtak el így el az ojjektumban, közpénzt leginkább, aminek a számon kérését most majd az alapbigyóban korlátozzák. Ezt a módosítót Varga igazságügyis nyújtotta be, miközben tegnap arról panaszkodott a Die Weltnek, hogy a NER-t ideológiailag zsarolja az Unió, miközben isznak a pénzünkön.
A KDNP-nek is volt olyan éve, amikor csak borra és pálinkára másfél milliót költött. Ez az ereszd el a hajamat tempó talán akkor kezdődött, amikor a leálló választási szerver éjszakáján az egész díszes kompánia dalra fakadt a kamerák előtt. Benne volt abban az önfeledt, félrészeg dajdajozásban, hogy akkor most négy évig megint zavartalan a szüret. De, ha belegondolunk az eredetbe, ez mégis az volt inkább, amikor Orbán szőlészete nem a legtöbbet nyerte még az első uralkodása alatt, illetve még előtte, amikor saját zsebre eladta a székházat. Már ekkor látszott, hogy az enyém és a miénk végzetesen összekeveredett.
Mint Hegedűs Zsuzsa gyűrött nagyasszony, aki szintén közpénzből szlopált harminchatezer forintos borokat, de ne feledjük Borkait a jachton vagy Habonyt Ibizán, a Gucci táskákat, helikoptereket vagy a kedves vezető nem is kormánygéppel való meccsre járását, amiből látszik, hogy élvezik ezek az életet, mi viszont nem annyira. Amit megittak, az már az övék, azt tőlük elvenni már nem lehet, de a kastélyokat nagyon is, éspedig hetedíziglen, visszamenőleges hatállyal úgymond, amit ők hoztak divatba a pofátlan végkielégítések ellen. Ők azonban nem végkielégülnek, hanem egyfolytában...