2024. január 29., hétfő

SEMMI SEM AGGASZT MINKET JOBBAN, MINT AZ EGÉSZSÉGÜGY HELYZETE

24.HU
Szerző: D. KOVÁCS ILDIKÓ
2024.01.29.


2023. december végén és 2024. január elején a magyarok 78 százaléka szerint rossz irányba mentek a dolgok az országban – derül ki az Ipsos szokásos felméréséből, amelyben azt vizsgálták több tucat országban, hogy mi miatt aggódnak az emberek. Ez ugyan tíz százalékpontos javulás a 2022-es év végéhez képest, de még így is mindössze két országot találtak – Dél-Afrikát és Perut –, ahol pesszimistábbak az emberek.

A lengyelek viszont a kormányváltást követően sokkal pozitívabbak lettek, mint voltak: míg 2022 decemberében 84 százalékuk vélte úgy, hogy rossz irányba haladnak a dolgok, az elmúlt időszakban már csak 43 százalékuk...

DAVE VILÁGA:TGM - AKI MÉG NEM ESETT HASRA ORBÁN "ZSENIALITÁSÁTÓL" (PARTIZÁN INTERJÚ)

DAVE VILÁGA
Szerző: DAVE
2024.01.28.



TGM interjút adott a Partizán YouTube csatornának, pontosabban Gulyás Mártonnak még 2020-ban egy dokumentumfilmhez, ami végül nem készült el. A Partizán viszont nyilvánossá tette az interjút egy évvel a filozófus halála után. 

Jaj, Istenem! - TGM a reménytelenségről, az Orbán-korszak gyermekeiről és a lázadásról

 

MIÉRT KELL HÓNAPOKAT VÁRNI EGY ULTRAHANGVIZSGÁLATRA?

TELEX
Szerző: HALÁSZ NIKOLETT
2024.01.29.


Kevés a radiológus, és ez már ellátási problémákat okoz. Egy szakorvos szerint hálátlan és túlterhelt szakma az övék, nem véletlen, hogy sokan vándorolnak át a magánegészségügybe.

Az 50 éves Zoltánnak nyaki fájdalmai voltak, ezért október közepén megkeresett egy reumatológust Budapesten. Az orvos két héttel későbbi időpontot adott nyaki MRI-re. A vizsgálat végén Zoltánnak azt mondták, hogy körülbelül hat hét múlva készül el a lelete. Zoltán először december közepén érdeklődött telefonon az eredményről. Akkor azt mondták, hogy csúszás van, jó, ha két hónap múlva megkapja a diagnózist. Január elején ismét érdeklődött. Akkor azt a választ kapta, hogy nagyon nagy a terhelés, de hamarosan kiállítják a leletet. Végül január 9-re készült el, tehát Zoltán viszonylag hamar kapott időpontot a vizsgálatra, de

közel két és fél hónapot kellett várnia az eredményre.

Zoltán esete nem egyedi, hasonlókat tapasztalhat bárki, aki leletre vár vagy esetleg képalkotó vizsgálatra próbál időpontot kérni állami intézményben.

„Sajnálattal értesítjük, hogy ultrahangvizsgálatra előjegyzésünk 2024. márciusáig betelt” – írta a Szigetszentmiklósi Szakorvosi Rendelőintézet oldalán tavaly június elején. Hiába telt el azóta több mint fél év, a márciusi vizsgálatra még mindig hónapokat kell várni. A szakrendelő vezetője, Raffay Éva a hosszú várólistákat a szakorvoshiánnyal indokolta.

A szakma problémáiról eddig nem sokat lehetett hallani, mostanában hangosabb volt a sajtó a kórházi fertőzések vagy a tömeges felmondások miatt. A radiológusok inkább a háttérben dolgoznak, hiszen a feladatuk a betegségek diagnosztizálása például a CT, MRI, ultrahang segítségével. A jelentőségüket azonban jól mutatja, hogy egy komplexebb betegség kivizsgálásához legalább két-három különböző képalkotó vizsgálatra van szükség. Ugyan szakemberhiány máshol is van, de a gyors diagnózis felállítása megkönnyíti a hatásos kezelést, ezért a radiológusok kulcsfontosságú szereplők az egészségügyben.

Utánajártunk, mi az oka annak, hogy kevés a radiológus, és ez milyen ellátási problémákat okoz a gyakorlatban...

AZ ELMÚLT HÁROM NAPBAN 15 ÚJABB KIJELÖLÉSSEL LETT GAZDAGABB A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY

FACEBOOK
Szerző: DR. KUNETZ ZSOMBOR
2024.01.27.



Az elmúlt három napban 15 újabb kijelöléssel lett gazdagabb a magyar egészségügy.
Van ahol csak két órára, vagy hat órára áll meg az élet informatikai leállás miatt, és van ahol visszavonásig.

A Szent János Kórház februárban sem tudja ellátni egyebek mellett az ittas sérülteket.
A Somogy Megyei Kaposi Mór Kórház nem tud néhány napon bronchoszkópos ügyeletet adni humánerőforrás-hiány miatt, a betegeket Pécsre, illetve Zalaegerszegre kell vinnie a Mentőszolgálatnak. A Békés Megyei Központi Kórház év végéig nem tud paradontológia (fogászat) járóbetegellátást nyújtani. A Marcali Kórház ugyanígy foglalkozás-egészségügyi ellátást nem tud biztosítani. A Balassagyarmati Kórházban a dento-alevoláris sebészet (szájsebészeti ellátásforma), a reumatológiai-, a gasztroenterológiai szakrendelés és a fájdalomambulancia is bedobta a törülközőt. A Komáromi Kórház a gyermek-nőgyógyászati szakrendelést nem tudja biztosítani.

A Kistarcsai Flór Ferenc Kórházban a CT hibásodott t meg, ahogyan a Gyöngyösi Bugát Pál Kórházban.

A Bajcsy Kórházban az akut ERCP vizsgálatot igénylő gasztroenterológia ellátás állt le egy napra, eszköz meghibásodás miatt, ezt gyorsan megoldották.

Januárnak még nincs vége, eddig 35 kijelölő határozat, vagy annak módosítását tette közzé az NNK, ez azt jelenti, hogy legalább ennyi ellátási forma szűnt (egy-egy kijelölő határozat többet is érint) vagy szűnik meg hosszabb rövidebb ideig különböző intézményekben.


Lásd még:

BERÉNYI ESZTER: A KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI KÖRÉ EGÉSZ IPARÁG ÉPÜLT, AMIT ELEVE A MAGAS STÁTUSZÚ CSALÁDOK HASZNÁLNAK

QUBIT
Szerző: KENDE ÁGNES
2024.01.29.


Berényi Eszter oktatásszociológus, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatója addig háborgott a HVG évente közzétett top 100-as gimnáziumi listája láttán, hogy készített egy alternatív listát, ami nem az oktatás hagyományos eszközökkel mért színvonala, hanem a szülők társadalmi helyzete szerint rangsorolja a gimnáziumokat. Érdekes, bár bevallása szerint nem meglepő eredményre jutott: kiderült, hogy a Magyarország legjobb gimnáziumaiba felvett diákoknak a kiemelkedő tanulmányi teljesítményen kívül van még egy közös tulajdonságuk, nevezetesen az, hogy eredményeik erősen korrelálnak szüleik vagyoni és iskolázottsági helyzetével, így az oktatási intézmények által elért eredmények nemcsak a gyerekek szuperképességeiről, hanem szüleik társadalmi-gazdasági státuszáról is sokat elárulnak.

Berényi Esztert erről az összefüggésről, a lista összeállításának módszertanáról és az így kapott eredményekről kérdeztük...

ROGÁNÉK KEDVEZMÉNYES ADÓZÁSI SZABÁLYT DOLGOZTAK KI A KÜLFÖLDI MUNKAERŐVEL ÉRKEZŐ „DIGITÁLIS” CÉGEKNEK

24.HU
Szerző: SPIRK JÓZSEF
2024.01.28.


A Miniszterelnöki Kabinetiroda törvényjavaslata szerint néhány tevékenységi körben különleges státuszt szerezhetnének azok a „digitális cégek”, amelyeknél több mint 60 százalékban külföldiek (Európán kívüliek) dolgoznak. A Rogán Antal vezette tárca állítja, a cél az, hogy Magyarországra csábítsanak programozókat, informatikusokat, és újabb befektetéseket vonzzanak az országba. Szakértők viszont a részletes tevékenységi köri lista alapján úgy vélik, hogy ebben az esetben sem a magasan képzett munkaerő idecsábítása a fő csapásirány, hanem az olcsó vendégmunkásoké.


Rogán Antal minisztériuma az akkumulátoripar után újabb szektorban igyekszik vonzóbbá tenni Magyarországot az olyan cégek számára, melyek az Európán kívülről érkező munkaerőre alapoznák vállalkozásukat. A Miniszterelnöki Kabinetiroda „digitális cégekre” vonatkozó törvényjavaslata kedvezményes adóztatási rendszert javasol e társaságoknak és munkavállalóiknak.

A digitális társaságokról szóló jogszabálytervezet alapján e cégek mentesülnének a közterhek és a helyi iparűzési adó fizetése alól...

ÚGY ELSZÁLLTAK AZ ÁRAK, HOGY MÁR A GYEREKEKEN IS SPÓROLTUNK

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2024.01.29.


A játékpiacon is durva drágulást hozott az elmúlt néhány év. Bár a szektor sajátosságai miatt az árak emelkedése itt később gyorsult fel, mint más ágazatokban, ám az infláció lassabban is ereszkedik: még 2023 végén is két számjegyű volt. Ez pedig már a vevőket is elrettentette: miközben a játékok iránti kereslet a válságokban sem mindig esik vissza drasztikusan, most érezhetően megroppant az értékesítés.

Féléves csúszásban

Mivel a játékpiac erősen szezonális, az éves forgalom 50-60 százaléka a karácsony előtti hetekre koncentrálódik, kíváncsiak voltunk, mennyivel kellett többet fizetni a játékokért az idei ünnepi szezonban, mint 2022-ben, illetve a korábbi években. Az Árukereső adatai alapján 25 különböző termék árának napi alakulását vizsgáltuk meg 2020 vége és 2024 eleje között (az elemzésbe bevont játékok listáját a csillagra kattintva láthatod)*. A 25 termék ugyan több okból sem ad pontos képet a játékárak alakulásáról*, a trendeket azonban elég jól mutatják az adatok...

AMERIKAI NÉPSZAVA: MI MA SEM KÖZÖLJÜK, VITÉZY DÁVID MA MIT MONDOTT

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2024.01.28.


Vitézyt az Orbánnal üzleti kapcsolatban álló LMP-s és fideszes oligarcha, Ungár Péter támogatja a főpolgármesteri választáson az ellenzék jelöltjével, Karácsony Gergellyel szemben. A cél a választók és a szavazók megosztása, s ezzel egy kisebbség által támogatott fideszes győzelemre juttatása. Ha Vitézy nyerne, azzal is egy fideszes nyerne. Mi ma sem, és a jövőben sem adunk hírt a magánember véleményéről, nem segítve ezzel a Fidesz titkos akcióit a fővárosi polgárok akaratának megpuccsolására. A hírünk mindössze annyi, hogy valami érthetetlen okból egy politikai játszmát támogat a részben függetlennek megmaradt sajtó, amit Orbán indított Budapest ellen.

Valami rejtélyes oknál fogva a magát ellenzékinek vagy függetlennek tartó média nem szokott le arról az ismeretlen okból folytatott gyakorlatáról, hogy Vitézy Dávid, Orbánhoz közelálló és korábban az Orbán-rezsimben szolgáló magánember napi fővárosi öteleiről tudósítson...

KATONAI SZAKÉRTŐ A MAGYAR NATO-ÁLLÁSPONTRÓL: A BIZTONSÁGOT NEM TENNÉM KOCKÁRA

SZABAD EURÓPA
Műsorvezető: LAMPÉ ÁGNES
2024.01.28.



Csiki Varga Tamás úgy véli: a hidegháború óta nem volt olyan jelentős NATO hadgyakorlat, mint amit most tervez a szervezet. Célja, hogy szimuláljanak egy hipotetikus orosz támadást: ha háború törne ki a Baltikumban, hogyan indítanák el a katonai erőiket. Mivel az orosz narratíva szerint a nyugattal és a NATO-val állnak hadban, érthető, ha a katonai szövetség a legrosszabbra készül. Az NKE munkatársa szerint a török elnök tavaly októberi bejelentése óta lehetett tudni az időzítést a svédek csatlakozásának támogatására. Rendkívül kellemetlen, hogy a törökök beelőztek és a svéd NATO csatlakozás ratifikációja magyar részről még mindig nem történt meg. 

01:29 Törökország megszavazta Svédország NATO-tagságát 
06:37 Mennyire hoz új erőviszonyokat Svédország NAT-tagsága 
17:12 Kiléptetheti-e az USA-t a NATO-ból, ha Trump lesz az elnök? 
24:36 NATO hadgyakorlatok: válasz egy van valós katonai fenyegetésre? 
29:42 Magyarország szerepe a NATO szövetség egységéről kialakuló képben 
35:35 Szakmai szempontok a politikai érdekekkel szemben

VITÉZY SZOROS VERSENYBEN VAN AZ ISMERETLEN FIDESZESSEL KARÁCSONY ELLEN – MÁR SZINTE BIZTOS, HOGY ELINDUL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: STUMP ANDRÁS
2024.01.29.


Meglepő eredményt mutat egy, a Válasz Online birtokába került friss belső mérés: az LMP által rendelt kutatás szerint Vitézy Dávid máris 16 százalékon áll a főpolgármesteri versenyben. Az eredmény ismeretében most már szinte biztos, hogy a közlekedési szakember elindul a júniusi főpolgármester-választáson, s az LMP (valamint egy vagy több civil szervezet közös) listáját is ő vezeti majd. Értesülésünket mind az LMP háza táján, mind Vitézy környezetéből többen megerősítették, s hogy hivatalosan nem álltak még elő a farbával, annak leginkább a Fidesz az oka – máris mutatjuk, hogyan. Pillanatfelvétel a nagy Budapest-csata előtt.


Több belső mérés is eljutott a Válasz Online-hoz az utóbbi napokban – az egyik egészen friss. A Pulzus közvéleménykutató (Závecz Tibor érdekeltsége) múlt heti mintavétele után arra jutott, hogy ha most tartanák a főpolgármester-választást, Karácsony Gergelyre a budapestiek 38 százaléka szavazna, Vitézy Dávidra 16, míg a fideszes fővárosi főispán Sára Botondra 18 százalék.

Értesüléseink szerint ráadásul Karácsonyék belső mérései is nagyon hasonló eredményeket hoztak. Csakhogy míg a főpolgármester környezetében a tetemes előnyt egyértelműen a városvezető verhetetlenségének bizonyítékaként értelmezik, a Pulzus-mérést megrendelő LMP-ben már arról folyik a szó: Vitézy akár nyerhet is.

Ekkora különbség láttán ilyesmiről álmodozni? Meglepő lehet, de egyrészt a 16 százalék sokkal magasabb érték, mint ahova a közbeszéd Vitézyt be szokta árazni (úgy 5 százalék környékére), másrészt pedig a lényeg a tendencia. A Závecz Research által készített, szintén az LMP által rendelt korábbi kutatásban (mintavétel: november 27.-december 4.) Vitézy ugyanis még csak 9 százalékon állt. Nem egészen két hónap alatt ekkora növekedést produkálni márpedig kétségtelenül szép teljesítmény – főleg úgy, ha az ember még csak nem is főpolgármester-jelölt.

Merthogy Vitézy hivatalosan még mindig nem az. Az ismert közlekedési szakember megkeresésünkre most is csupán a kincstári szöveget közölte: még nem döntötte el, indul-e, de egyeztet emberekkel arról, volna-e lehetőség a pártpolitikai logikát meghaladva, szakpolitikai alapon tenni a városért...

BAYER ZSOLT NAGYAPJA ÉS EMLÉKEZETE

TELEX
Szerző: UNGVÁRY KRISZTIÁN
2024.01.29.


A vele egyet nem értők szüleiről és nagyszüleiről előszeretettel író Bayer Zsolt többször írt már a saját anyai nagyapjáról is – de nem a valóságot. Márpedig, ha Bayer szerint „csak meghatározza az emberfiát a családja”, érdemes lehet azon is elgondolkodni, mennyiben határozta meg Bayer Zsoltot anyai nagyapja, a testüregmotozó kiskőrösi nyilasból lett kommunista besúgó. Azzal az állítással ugyanis, amely szerint az emberre jelentős hatással van családi környezete, e sorok írója is egyetért.

Bayer Zsolt rendszeresen fel szokta emlegetni politikai ellenfelei szüleinek és nagyszüleinek valós vagy vélt viselt dolgait. Részesült ebben a kitüntetésben Bauer Tamás, Donáth Anna, Fekete-Győr András, Rényi Pál Dániel, Dobrev Klára és még ki tudja, ki. Bayer meg is indokolta, hogy miért tartja a (nagy)apák és fiúk témakört fontosnak. „Önmagában természetesen semmit sem jelent, hogy ki az apja valakinek, de ha nem következik be hamar a nyílt és látványos lázadás, akkor azért csak meghatározza az emberfiát a családja. Így határozta meg szerinte Bauer Tamást az apja, a »körmös Bauer«1, a keményvonalas kommunisták egyik legszadistább kihallgatótisztje.”2 2023. február 6-án nemes egyszerűséggel Az unokák címmel írt cikket arról, hogy Donáth Anna, illetve Dobrev Klára lényegében „ugyanaz”, mint nagyszüleik.

Vizsgáljuk meg akkor Bayer Zsolt anyai nagyapját, Gyimes Károlyt, akit szerzőnk a keresztény középosztály prototípusának tart: „vidéki körorvos, amilyen csak a regényekben van. Szivarfüst, jó ebéd, bor meg savanyú víz, gonddal kötött nyakkendő, tekintély, boldog békeidők. Úgy képzelem, összenézett olykor bűnösen a cselédlánnyal, és mosolygok olyankor, nem is tudom, miért…”5

2004-ben Tamás Gáspár Miklós egy cikke Bayer Zsoltot önvallomásra ingerelte. TGM írása szerint: „Az újfasiszta fiatalok a rendszerváltás árvái. A mi szerencsétlen gyermekeink. Ők az új polgári középosztály elkószált, borzas, aranyos kölykei.”3

Bayer válasza tagadó volt: „Nem. Sok-sok nem. Mert mindjárt és mindenekfelett: nincsen új polgári középosztály. Hogy miért? Mert legelőbb a perzsaszőnyegeket és a festményeket vitték el édesanyáméktól. Azzal rendezték be a kiskőrösi pártházat. Aztán elvették a házat. Végül pedig elvitték nagyapámat. Akik a perzsaszőnyegek és a festmények elrablásával kezdik, a nagyapák elvitelével végzik.”4 Bayer szerint a választóvonal nem zsidók és nemzsidók, hanem a polgári középosztály és a lumpenprolik között húzódik. Ezt azzal illusztrálja, hogy a családja régiségeit az 1950-es években megvásárló „zsidó handlét” (aki nála szintén a középosztályhoz tartozik) a „régi polgári középosztály mentette” a vészkorszakban. „Nyilasnak meg a lumpenproli ment, aki aztán átöltözött ávósnak. Az az oly sokat emlegetett »kis ország, egy csőcselék« – na, az mind rohadt lumpenproli. Nem munkás: lumpenproli. Hagyomány, érték, műveltség, tartás nélkül. Itt a törésvonal, nem ott, ahol ez a velejéig rothadt, nagyon aljas és lenyűgözően ostoba kis értelmiségünk sejti vagy sejteti. Igen, a lumpenproli előbb nyilas volt, aztán ávós lett. Mások meg rossz pálinkát mértek a magyar parasztnak Kazárföldön, kifosztották uzsorakamattal, aztán beköltöztek nagypapa házába, és elmentek ávós őrnagynak meg III/III-as besúgónak. Mert tényleg összenő, ami összetartozik.”

Az idézet utolsó két mondata közötti van némi bakugrás, a „lumpenproli” ugyanis biztos nem mért pálinkát Kazárföldön, azaz Kárpátalján – amit Bayer ír, az csakis a falusi zsidó kereskedőkre vonatkoztatható, mint ahogyan az ezt követő állításokat is nehéz másképp dekódolni, mint antiszemita utalásokat – amiben a bayeri életmű egyébként is igen gazdag. A továbbiak magyarázni is fogják, hogy mi is az eredője ennek a magatartásnak...


DIREKT36: HIÁBA ÁLCÁZTA MAGÁT ORBÁN GÁSPÁR, ÍGY IS LELEPLEZŐDÖTT TITKOS AFRIKAI KÜLDETÉSE

DIREKT36
Szerző: PANYI SZABOLCS, JEAN-BAPTISTE CHASLAND
2024.01.26.


A miniszterelnök fia már-már komikus módon igyekezett elrejteni, hogy részese a Csádban tervezett magyar katonai misszió szervezésének. A kormány is titkolózott, de amikor rájöttek, hogy a Direkt36 és a Le Monde francia lap bizonyítékokat szerzett Orbán Gáspár részvételéről a csádi projektben, gyorsan nyilvánosságra hozták azt. Itt van a lelepleződés története.


Furcsa jelenet zajlott le 2023 december elején, amikor Szijjártó Péter magyar külügyminiszter a delegációjával együtt megérkezett az afrikai Csád elnöki palotája elé. Amikor a magyarokat szállító kocsik begördültek az épület bejáratához, a külügyminiszter és delegációjának tagjai elindultak a palotához, egyik kísérője azonban hirtelen inkább a kert felé vette az irányt.

A fehér kisbuszból kiszálló, zöld fedora kalapos fiatalember először a magyar delegáció érkezését rögzítő kamerába nézett, majd annak hátat fordítva szinte oldalazni kezdett, miközben a zsebéből egy kék maszkot húzott elő. A furcsa jelenet abban a videóban szerepel, melyet a csádiak készítettek a találkozóról, és még 2023. december 7-én, a találkozó napján a Facebookra feltöltöttek.

Egy vágás után az is látszik, hogy a zöld kalapos figura immár arcát a maszkkal eltakarva sétál végig az elnöki palota folyosóin, de később, a tárgyalóteremben készült felvételeken már maszk nélkül jelenik meg – igaz, itt a kamera oldalról veszi, így az arcát nem látni. A videóban azonban benne maradt egy olyan jelenet is, amikor Szijjártó háta mögött sétálva ugyanez a férfi – immár kalap és maszk nélkül – belép egy másik terembe, majd amikor ismét észreveszi a kamerát, gyorsan beáll egy oszlop mögé (ez látható az alábbi videón)...

TÁMOGATJÁK MOSZKVÁBAN A KÁRPÁTALJA TERÜLETÉRE IGÉNYT TARTÓ MAGYAR SZÉLSŐJOBBOS ELKÉPZELÉST - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / VILÁGTÜKÖR
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2024.01.29.


Ukrajna nem fogja tudni megőrizni az államiságot, így logikus és reális, hogy a szélsőjobboldali Mi Hazánk vezetője, Torockai László arról beszélt, igényt tartanának Kárpátaljára – véli az orosz külügyminisztérium moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Állami Intézete Politikai Elméleti Tanszékének docense. Nemzetközi lapszemle. 

Az Európai Tanács elnöke, Charles Michel néhány napja bejelentette, mégsem indul az európai parlamenti választásokon, kitölti jelenlegi a mandátumát. Azzal indokolt, nagyon sokan támadák, mivel indulásával fennállt volna a lehetőség, hogy az EP-választások után – június elején – azonnal nem sikerül megegyezni az utódjában, így a helyét a tanács élén átmenetileg a soros uniós elnökséget betöltő Magyarország kormányfője vehette volna át. A China Daily ezzel kapcsolatban megjegyzi, Orbán Viktort nemcsak úgy könyvelték el Brüsszelben, mint „akivel szimpatizál Putyin”, hanem úgy is, mint aki zsarolja követeléseivel a szövetséget. S ha ez továbbra is folytatódik, akkor a következő szavazásnál nemcsak az Ukrajnát érintő döntések ellen fog szavazni, hanem például az irányadó kamatpolitikát is megvétózhatja. Ezért a Guardianban megjelentek szerint is alkalmazni ajánlott a 7-es cikkelyes eljárás szerinti szavazati jog megvonását az Orbán-kormánytól – hivatkozott a brit lapra a kínai portál.

Az orosz hírközlési hatóság felügyelete alatt álló, moszkvai székhelyű Abzac lapban helyeselte a MGIMO, az orosz külügyminisztérium moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Állami Intézete Politikai Elméleti Tanszékének politológus docense Toroczkai László minapi felvetését: amennyiben Ukrajna vereséget szenvedne és ezzel együtt területeket veszítene, akkor pártja, a Mi Hazánk Mozgalom igényt tartana Kárpátaljára. A szélsőjobboldali párt vezetője évértékelőjében beszélt erről. Kirill Koktyš docens szerint teljesen logikus és jogszerű a felvetés, hisz a magyarok csak megvédeni szeretnék az etnikai kisebbséget. A politológus hozzátette azt is, hogy egyelőre csak szélsőséges jobboldali párt beszél erről, pedig reális forgatókönyv, hiszen szerinte a kijevi hatalom nem lesz képes megőrizni az ukrán államiságot és így nehéz dolga lesz megtartani ezt a területet. A cikk beszámol arról is, hogy Szijjártó Péter ukránul írt, életveszélyes fenyegetést tartalmazó levelet kapott, amely szerint ma, amikor Ungváron fog tárgyalni, robbanásveszélyes üdvözletre számíthat, amitől még egy páncélvonat sem fogja megmenteni. A Toroczkai-féle kijelentés egyébként gyorsan átfutott a nemzetközi sajtón – a Reuters tudósítását számos lap átvette, úgyhogy például még a Denver Gazette-ben is olvashattunk róla.

The Independent Kyiv portálon a Toroczkai kijelentést összefüggésbe hozták a magyar külügyminiszter mai vizitjével. Ennek kapcsán azért idézik a Magyar Nemzetnek az ukrajnai látogatás elé időzített cikkét, mert kormányközeli álláspontot sejtenek mögötte. Cikkük bírálta az ukrán sajtót, amit nem tekint függetlennek, illetve kifogásolta azt az újságírókra vonatkozó direktívát, amely szerint az ukrán városneveket nem lehet oroszul, csak ukránul leírni a sajtóban. Tájékoztat az ukrán portál arról is, hogy az ország készül Orbán Viktor fogadására is, utóbbi megerősítette, hogy megkapta Volodimir Zelenszkij elnök tavaly decemberében postázott meghívását. Orbán 2010-ben volt utoljára Ukrajnában. Putyinnal korábban viszont számos alkalommal találkozott, sőt a háború óta is, októberben Pekingben, miközben a magyar kormány tagjai rendszeresen vizitálnak Moszkvában. A Independent Kyiv megírja, hogy a magyar külügyminisztérium nem reagált a Reuters megkeresésére, hogy értelmezze Toroczkai szavait. S a lap úgy tudja, amennyiben a héten esedékes uniós csúcson Orbán megint megvétózná az Ukrajnának nyújtandó 50 milliárd eurós segélyt, úgy a tagállamok készen állnak ennek elfogadására Orbán nélkül is.

Végül a kormánypárti török Daily Sabahban olvashatjuk, hogy Ankara megküldte Washingtonnak és a törvényhozásnak a svédek NATO-tagságát ratifikáló hivatalos dokumentumot. Természetesen a jóváhagyással késlekedő magyar epopeiát is megemlíti az írás, kiemelve, mennyire határozatlan volt a svéd kormányfő az Orbán meghívására adott válaszával, mert többször is változtatott rajta. Az utolsó álláspont szerint Ulf Kristersson nem jön Budapestre, a csütörtöki uniós csúcson tudnak beszélni, de igazából a NATO-tagságról nincs mit egyeztetnie a magyar kormányfővel. Több egyéb cikk utal arra, hogy Orbánt tulajdonképpen a sarokba szorította Erdoğan török elnök, aki egyeztetés nélkül jóváhagyta a svéd NATO-tagságot.

SVÉD NATO-RATIFIKÁCIÓ; BEFOLYÁSSZERZÉS AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN; ALKUDOZÁS AZ UKRÁN PÉNZÜGYI CSOMAGRÓL

SZABAD EURÓPA
Szerző: SZABAD EURÓPA
2024.01.28.


Mégis Budapestre jöhet a svéd kormányfő; Törökország véglegesítette a svéd NATO-ratifikációt. Itt próbál befolyást szerezni az Egyesült Államokban az Orbán-kormány. Három-négy ponton állhat vagy bukhat az ukrán pénzügyi csomag. A hét legfontosabb cikkeiből válogattunk.

Mégis Budapestre jöhet a svéd kormányfő; Törökország véglegesítette a svéd NATO-ratifikációt

Törökország közzétette hivatalos közlönyében a Svédország NATO-csatlakozását jóváhagyó parlamenti döntést, véglegesítve ezzel a ratifikációt. Közben kisebb fordulat történt a svéd kormány szándékaiban, miután Ulf Kristersson miniszterelnök levélben értesítette Orbán Viktort: nem zárkózik el attól, hogy Budapestre látogasson, hozzátéve, hogy amúgy a jövő heti EU-csúcson is lesz alkalmuk tárgyalni.

Egy másik cikkünkben arról írtunk, hogy Kövér László nem támogatja Svédország csatlakozását a NATO-hoz. Azt viszont az Országgyűlés fideszes elnöke ismét nem árulta el, hogy pontosan mit is szeretne a magyar kormány azért, hogy napirendre vegyék a csatlakozási kérelmet.

Itt próbál befolyást szerezni az Egyesült Államokban az Orbán-kormány

A magyar kormány az elmúlt négy évben olyan kapcsolatrendszert épített ki az amerikai konzervatívok körében, amire az egész világ felfigyelt. Idén már harmadszorra rendezik majd meg hazánkban a CPAC-t (Konzervatív Politikai Akció Konferencia), a tengerentúli jobboldal egyik legfontosabb eseményét, amelynek 2022-ben Budapest volt az első európai helyszíne.

Három-négy ponton állhat vagy bukhat az ukrán pénzügyi csomag

Jó egy héttel az Ukrajna finanszírozásáról dönteni hivatott rendkívüli EU-csúcs előtt papíron semmi sem változott, miután a belga soros elnökség frissített szövegtervezete nem veszi figyelembe a magyar javaslatokat. Az Orbán-kormány a színfalak mögött három-négy pontról egyeztethet cserébe az újabb vétó ejtéséért.

Iványi Gábor: Az Isten meg fogja verni ezeket a gazembereket

Még küzd, de nem tudja, hogy meddig bírja. Azt mondja: majdnem ott tart, ahol ötven évvel ezelőtt, annyi különbséggel, hogy most nem börtönbe akarják küldeni, nem a szabadságát akarják elvenni, hanem mindenét, amije van, amit felépített. Iványi Gábor már tíz évvel ezelőtt is kapott levelet, amelyben azt kérték tőle, hogy írja össze, kinek adja át az intézményeit. Ingyen. A lelkipásztor szerint erős és egyenes üzenet volt: ha nem így tesz, baj lesz.

Elemző: A Budapest-bérlet kampánykérdés, amivel gyenge pontot találtak el

A kormányfő egy kávészünettel közelebb a 2026-os győzelemhez, és neki csak ez számít – mondja Ruff Bálint, amikor a svéd NATO-csatlakozás nyomán előjön a brüsszeli kivonulás képe. Szerinte az ellenzék még mindig a választás technológiai kérdéseinél tart, és Vitézy Dávidból főpolgármester-jelölt lesz.

Akár négymilliárd forintot is hozhat évente az Orbán-bányának a hulladék

Elérkezett a rekultiváció ideje a gánti dolomitbányában. Az Orbán család bányájában még ezen is keresni fognak, miután megkapják az összes engedélyt ahhoz, hogy építési-bontási hulladékkal töltsék fel az üregeket. A kormány nemrég enyhített a szabályozáson, már nem kell vízügyi engedély, így a gánti bánya alatt futó karsztvíz sem lehet akadálya a sittel való feltöltésnek.

Gyerekként anyává válni egy gyermekotthonban

Magyarországon a leányanyák száma majdnem háromszorosa az európai uniós átlagnak. Tíz év alatt 18 százalékkal nőtt a családoktól elszakított, nevelésbe vett gyermekek aránya. A gyermekotthonokban uralkodó viszonyok miatt előfordul az is, hogy a bent élő fiatal lányok teherbe esnek. Közülük ketten beszélnek arról, miért nem áldott állapot egy gyermekotthonban babát várni.

Újabb földeket vett az ország egyik legtehetősebb önkormányzati képviselője, Mészáros Lőrinc testvére

Több mint hat hektár újabb területet szerzett Mészáros Lőrinc testvére a nyilvános állami adatbázis szerint. A Felcsúton önkormányzati képviselő Mészáros János a vagyonnyilatkozata alapján mostanra több mint háromszáz hektárnyi föld tulajdonosa.

Nincs jogi lehetőség Ukrajnának adni a Magyarországnak szánt EU-forrásokat


Magyarország volt a téma az Európai Parlament legutóbbi plenáris ülésén, ahol a magyar kormányfő mellett az Európai Bizottság elnökét is kritizálták. Podcastunkban körbejárjuk, hogy kettejük közül ki van inkább célkeresztben, s hogy miért került most újra napirendre a magyar kormány és az Ukrajnának szánt támogatás.

Interaktív weboldalon nézheti át, milyen EU-s pénzekhez nem fér hozzá a magyar kormány

Részletes magyarázó oldalt készített a Magyar Helsinki Bizottság és az Átló arról, hogy pontosan milyen EU-s pénzeket függesztettek fel a magyar kormány elől, és miért. A fő okok a rendszerszintű korrupció, a gyenge minőségű hazai szakpolitikai megoldások vagy például az alapvető jogok megsértése. Azt is megnézheti, mit kéne tennie a kormánynak ahhoz, hogy újra hozzáférjen ezekhez a támogatásokhoz.

Hevér Gábor: Ha egy kultúrdöntő kör határoz a támogatásokról, a rendszer nem igazságos

A színész azokkal a rendezőkkel tud jól dolgozni, akik az agyát, a gondolatait is használják. Bár az Igenis, miniszterelnök úr! című előadás tízéves, a benne szereplő politikai kijelentések egy részének mára megváltozott a jelentése. A kabinetfőnök például arról beszél a darabban, hogy átalakítják a kultúra finanszírozását, a színházak csak akkor kapnak pénzt, ha lojálisak. Eszenyi Enikő vígszínházi ügyéről úgy véli: a főváros álságos vizsgálatot folytatott, hiszen minden paksaméta rendelkezésre áll, mégsem fűztek hozzá egyetlen megjegyzést sem. A Szelfi vendége Hevér Gábor színművész volt.

„A kritikátlan elfogadás ebben a közegben egy kicsit kikezdődött” – Mikesy András, a Keresztény Pedagógus Szövetség alelnöke

A vallását gyakorló, túlnyomórészt fideszes oktatási közegben sokan elvesztették korábbi kritikátlanságukat az elmúlt két évben – mondta podcastunkban az újjáalakult Küldetés – Keresztény Pedagógusok Szövetségének egyik vezetője. Mikesy András szerint formális kapcsolatuk nincs az oktatásirányítással, de kapcsolati hálójuk révén le tudnak ülni egy informális beszélgetésre olyanokkal is, akiknek van.

Nem értik a cukrászdák, kocsmák, miért kell jelenteniük, hány fröccs és sütemény fogyott

Január 1-je óta adatszolgáltatásra kötelezik a kocsmákat, cukrászdákat és a kis éttermeket is. Minden rendelés után el kell küldeniük a turizmusért felelős állami szervnek, hogy a vendégek mennyi sört, hány sütit fogyasztanak, illetve hogy mennyibe kerül a rántott hús. Az érintettek, szakmai szervezetek véleményét Wiedemann Tamás írta meg, őt kérdeztük podcastunkban.

Ukrajna, Zelenszkij és az EU a külső manipuláció fő célpontja


Oroszország és Kína is fokozta ellenséges információmanipulációs tevékenységét az Európai Unióval, Ukrajnával és személyekkel, így Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Josep Borrell-lel, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével szemben – állapította meg a külföldi beavatkozásról szóló második jelentésében az Európai Külügyi Szolgálat.

Még tombol a háború, de Ukrajnában indul az újjáépítés

A közel két évvel ezelőtti harcokban súlyos károkat szenvedő Trosztyanec az egyike annak a hat ukrán településnek, amelyeket kísérleti program keretében állami forrásból újjáépítenek, hogy tapasztalatot szerezzenek a későbbi, sokkal szélesebb körű újjáépítéshez.

Egy másik cikkünkben arról írtunk, hogy Ukrajna nehezen megszerzett gazdasági stabilitása veszélyben forog, ugyanis a kormány nagy költségvetési lyukkal szembesült, miközben két legfőbb szövetségese és pénzügyi támogatója – az Egyesült Államok és az Európai Unió – eddig nem tudott dönteni a további segélyről.

A sorozatos csőtörések miatt didergő oroszok okozhatnak repedést Putyin hatalmán

A rendszeres csőtörések miatt oroszok százezrei maradnak fűtés nélkül a kemény téli hidegben. Egyes élelmiszerek ára az egekbe szökött, a családok egyre türelmetlenebbül várják haza a két éve tartó háborúban szolgáló férfiakat. Ezek a problémák nyomot hagynak Putyin újraválasztási kampányán is.

Emellett a vécéháborúkról is beszámoltunk, vagyis arról, hogy a Kreml szintet lépett a „hagyományos értékek” védelmében.

ZSIDÓPOSZT TRABANTTAL

ÖRÜLÜNK, VINCENT?
Szerző: jotunder
2024.01.28.


Apám a nappaliban esett össze. Még tíz napig élt. Nyolcéves sem volt, amikor nagyanyámmal együtt deportálták a raasdorfi lágerbe. 1945 áprilisában felszabadították őket a ruszkik, nagyapám is hazatért a munkaszolgálatból, és sikerült a helyiek által elrabolt tulajdonuk nagy részét visszaszerezniük. Szegény vidéki zsidók voltak, egy alföldi mezővárosban volt nagyinak üvegboltja, még láttam gyerekkoromban a boltot, amit persze elvettek a kommunisták 1948-ban. Felköltöztek Pestre, eltelt majdnem nyolcvan év, aztán apám összeesett a nappaliban, valahogy bejutottam a lakásba, kihívtam a mentőket, és még láttam párszor a kórházban, de már nem nagyon tudtam beszélni vele. .

A gettósítás szót a nagyanyámtól hallottam először. A nagyiékat gettósították. Az a bizonyos altesti motozás ott történt meg, és én erről tudtam. Ahogy arról is tudtam hatéves koromban, hogy ki halt meg a gázban, ki a munkaszolgálatban. Gázban, értik? Gázban. A nagybácsik, a nagynénik, Gáborka, apám unokatestvére, tőle kaptam a nevem – és ezt is tudnom kellett hatéves koromban – meghaltak a gázban. Nem, nem traumatizálódtam, nem vagyok második generációs Holokauszt-túlélő, csak tudtam mi a gettósítás, a gáz, meg a munkaszolgálat és ami a legkülönösebb az egészben, azt is tudtam, hogy zsidó vagyok.

Apám volt zsidó, Moshe ben Zvi vagy Zvi ben Moshe, ez most nem jut eszembe, de én? Mi bennem a zsidó? Hogy rondán nézek a kaffiyehben ökörkődő wokeratira, aki nem is tudja, hogy konkrétan melyik folyó és melyik tenger? Hogy Budaházy, hogy Schmidt Mária, hogy a kiskőrösi nyilas gettóorvos unokája? Mi közöm nekem hozzájuk? Hogy Moshe nagybácsi a Fáraónak mondott valamit, ami releváns lenne az életemben? Nem akarok szentségtörő lenni, de nem vagyok biztos benne, hogy Moshe nagybácsi egyáltalán találkozott a Fáraóval. Kicsit mindegy, hogy mit csináltak a őseim háromezerötszáz évvel ezelőtt. Herr Káslernek, ennek a derék turáni szkítahunnak nem mindegy, hát nekem meg pont mindegy.

Apám mindig vicces számtanpéldákat adott fel nekem a Trabantban, reggel a Váci utcai általános iskola előtt, talán a reggeli Trabant és a számtanpéldák miatt vagyok zsidó. Talán a reggeli Trabant és pár számtanpélda miatt volt gettósítás, az altesti motozás, a vagonok és a gáz, talán a reggeli Trabant és különösen az a pár számtanpélda volt túl sok a kiskőrösi nyilas gettóorvosnak, akiről olyan szépet írt az unokája, aki szerint a zsidógyűlölet egyszerű tradíció, mit kell ezen felháborodni, hát van, aki szereti a zsidókat, van aki kutakodik az altestükben, ezek a zsidók reggel a Trabantban számtanpéldákat adnak fel a hétéves gyerekeiknek, azért mindennek van határa.

A mentőorvos megkérdezte apám nevét, aki azt suttogta, hogy ő Ehrenfeld János, és ez kisebb zavart keltett. Apám már nagyon régen nem volt Ehrenfeld János, egy alföldi parasztnevet választott nekünk, amiről nem ordít a reggeli Trabantban a pár számtanpélda, meg még néhány apróság. Kaptunk volna pár óra előnyt.

Szóval itt vagyok apám nélkül, gettósítás, gáz és munkaszolgálat nélkül, már nem vagyok Ehrenfeld, a Trabant sincs már meg, csak az a pár számtanpélda. Ők még maradtak.

FINANCIAL TIMES: VÉGLEG MEGVONHATNAK MINDEN UNIÓS TÁMOGATÁST MAGYARORSZÁGTÓL, HA ORBÁN ÚJBÓL MEGVÉTÓZZA UKRAJNA TÁMOGATÁSÁT

24.HU
Szerző: PAPP ATTILA
2024.01.29.


A költségvetésről és az Ukrajnának szánt 50 milliárd euróról döntenek az Európai Unió állam- és kormányfői a február 1-i csúcstalálkozón. Pénteken a Politico írta meg, hogy Magyarország biztosan nem lesz jó helyzetben, ha Orbán Viktor ismét megpróbálja meghiúsítani az európai vezetők terveit. Brüsszel ebben az esetben kizárhatja hazánkat az uniós szavazási folyamatból. Vasárnap a Financial Times arról írt, hogy egy újabb Orbán-vétó esetén

végleg megvonhatják az összes uniós támogatást Magyarországtól.

A brit gazdasági lap által megismert dokumentumban az EU-s diplomaták olyan stratégiát vázolnak fel, amely kifejezetten Magyarország gazdaságának gyenge pontjait célozza, így veszélyeztetve a nemzeti valuta stabilitását, a befektetői bizalmat, valamint a foglalkoztatási szintet és a gazdasági növekedést.

Ha Orbán nem hátrál meg, akkor az állítólagos uniós stratégiai szerint az EU-s vezetőknek nyilvánosan kell kiállniuk amellett, hogy végleg zárják el a Magyarországnak járó összes uniós támogatást, annak érdekében, hogy megijesszék a piacokat, nyomás alá helyezzék a forintot és felsrófolják a hitelfelvételi költségeket. „Európa ezzel azt mondja Orbán Viktornak, hogy »elég volt, itt az idő beállni a sorba«. Lehet, hogy nálatok pisztoly van, de nálunk páncélököl” – értékelte az uniós stratégiát Mujtaba Rahman, az Eurasia Group tanácsadó cég európai igazgatója az FT-nek...

UTÓLAG VÁLTOZTATOTT A SZABÁLYOKON AZ ORBÁN-KORMÁNY, TÖBB MINT 16 EZER PEDAGÓGUS INKÁBB NEMET MONDOTT A MINŐSÍTÉSRE

NÉPSZAVA
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2024.01.29.


Az előre jelzett 22 ezer fő közül mindössze 5,4 ezren vesznek részt az 2024-es eljárásban. Ráadásul a visszamenőleges szabályozás törvényességi aggályokat is felvet.

Bár eredetileg 22 ezer pedagógus került be a 2024. évi minősítési eljárásba, abban végül csak 5451-en vesznek részt – tudtuk meg az Oktatási Hivataltól (OH). Az idei minősítésre – mely során az érintettek „szintet léphetnek”, vagyis például Pedagógus I. vagy Pedagógus II. fokozatba kerülhetnek – még tavaly kellett jelentkezni. A résztvevők számának csökkenését az tette lehetővé, hogy tavaly még kötelező volt a Pedagógus II. fokozat elérése, de törvényi változások miatt az idei évtől már nem az, vagyis az érintettek utólag dönthettek arról, hogy mégsem vesznek részt az eljárásban.

Az OH Népszavának küldött adatai alapján tehát több mint 16 ezer pedagógus, vagyis az eredeti létszám háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy inkább nem kér a minősítésből. Az 5451 fő résztvevő többsége minden bizonnyal gyakornok fokozatú, akiknek még mindig kötelezően minősülniük kell Pedagógus I-be. Az OH kérdésünkre ugyanis azt is elárulta, hogy

a résztvevők közül mindössze 1671 fő vesz részt a Pedagógus II. fokozatra irányuló, immáron nem kötelező eljárásban.

Maga az eljárás egy hosszabb és bürokratikus folyamat, amely rengeteg plusz terhet ró a pedagógusokra a nevelés-oktatással összefüggő munkáik mellett. El kell készíteniük egy részletes portfóliót is, amit később egyfajta szóbeli „vizsgán” kell megvédeniük. Az idei eljáráshoz a portfóliókat 2023. november 25-éig kellett elkészíteni és feltölteni az OH rendszerébe. A magasabb fokozatba lépés magasabb fizetési kategóriát is jelent, igaz, a bérek csak a gyakornokok esetében térnek el jelentősebben.

Az idén januári béremelés után egy gyakornok fizetésének alsó határa bruttó 528 ezer forint (ez nettóban, kedvezmények nélkül 351,6 ezer forint). Ez az összeg Pedagógus I-ben bruttó 538 ezer forintra – nettó 357,7 ezer forintra – nő. A Pedagógus I. és a Pedagógus II. fokozat alsó fizetési határai között viszont már csak bruttó 17 ezer forint a különbség, ami nettóban 11,3 ezer forintot jelent. De a Pedagógus II. fokozat megszerzését célzó eljárás résztvevői számának csökkenésében szerepet játszhat az is, hogy a kormány utólag, visszamenőleges hatállyal módosított a portfóliók elbírálásának szempontrendszerén...

ÁGH ATTILA: ORBÁN VIKTOR KOMOLYAN VESZÍTETT TEKINTÉLYÉBŐL

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH-KÁLLAI SZILVIA
2024.01.29.


Egy nagyon drasztikus megállapítás szerint, jelenleg Orbán Viktor külpolitikájának mélypontja, durva kudarca érzékelhető és ez szorosan kapcsolódik a gyakran használt blokkosodás fogalmához. Így értékelte Ágh Attila, hogy ezúttal a miniszterelnök politikai igazgatója beszélt arról, hogy Magyarországnak nemet kell mondani a blokkosodásra. A politológus megjegyezte, ezek a politikusok úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy az ország tagja különböző blokkoknak, így az Európai Uniónak és a NATO-nak is. Erre az a magyarázat, hogy megpróbálnak beleszólni abba, kikből álljanak és hogyan működjenek a közösségek, ám ebben jelenleg vesztésre állnak.


Orbán Balázs egy minapi könyvbemutatón arról beszélt, hogy Magyarországnak a következő években, évtizedben bravúros politikai mozdulatsort kell végrehajtania. Magyarázata szerint a világ „blokkosodni készül", egyre több háborús konfliktus, egyre több gazdasági szankció, egyre több ellenségeskedés jellemzi, s ez a kiindulópont nem jó Magyarország számára. Mint mondta, „hazánknak stabil, nyitott, kereskedő világra lenne szüksége", és ennek a világnak a felépítésén kell dolgozni, miközben „a körülöttünk lévő erők egy másik világ felépítésén dolgoznak, ezért nemet kell mondanunk a blokkosodásra".

A blokkosodás fogalmát még 2010 elején vezette be a magyar miniszterelnök a közbeszédbe, akkor, amikor a „keleti nyitás”, illetve a „keleti fordulat” kifejezése megjelent a kommunikációjában – emlékeztetett Ágh Attila. Akkor arról azt mondta, hogy Magyarország nem akar egyetlen blokknak sem teljes tagja lenni, inkább a híd, a közvetítő szerepét kívánja magára ölteni. Azokban az években a hangsúly a keleti fejlődés dicséretén volt, és azon, hogy ezekhez a gyorsan fejlődő országokhoz – Kínához és Koreához – akar országunk kapcsolódni, nem akarja magát bezárni Európába – idézte fel a politológus, majd megjegyezte, ennek azóta sincs pozitív hozadéka, a magyar gazdaság szerkezetét tekintve, ugyanis mintegy 85 százalékban szoros európai kapcsolatrendszerben működik. Bár a keleti importunk nőtt, a keleti exportunk nem, vagyis Magyarország gazdasági kapcsolatrendszere a „nagy hűhó ellenére” nem változott...

MIÉRT BOLDOGTALAN A MAGYAR? - KÉRDEZI TGM ÉS TOROCZKAI - A 444 NAPINDÍTÓ HÍRLEVELE

444.HU
Szerző: URFI PÉTER
2024.01.29.


Nevetés és szenvedés a szomszédban és Minnesotában. Kína kulturális forradalma és Oroszország énekhangja. A hétvége cikkei.

Jó reggelt! Bezárt a kocsma, indítsuk a hetet a hétvége cikkeivel!

4 kiemelt darab:






Néznivalók

Nagy öröm, hogy ilyen szépen épül a dokumentumfilmes videótékánk, mindenkinek ajánlom, hogy a Jeti Moziban nézze vissza a saját filmjeinket és díjnyertes alkotók nálunk elérhető munkáit. A legújabb bemutatónk az Ali, a magyar jezidi. Zárójel: a 444 e sok szenvedett nép két tagjával is készített interjút: az egyiket én csináltam Budán 2017-ben, a másikat Szlankó Bálint Kurdisztánban 2014-ben. Ráadásul mindkét interjúalany ugyanabból a kis iraki faluból származik, amelynek lakosságát szinte teljes egészében legyilkolták vagy rabszolgasorba vetették.

De írtunk még nagyobb cikket egy filmről, egy sorozatról és egy színházi előadásról is:

- Mégis, mi működik normálisan ebben az országban? (Prikler Mátyás: Hatalom)

- Nézed egy bántalmazott nő iszonyatos szenvedéstörténetét, és közben mégis nevetsz (Fargo)

- A propaganda kudarca (Istentelen ifjúság a Radnótiban)

Csak 50 év múlva ne ez a dal legyen

A kínai kulturális forradalom tébolya lassan 50 éve véget ért, de emberek milliói azóta is cipelik magukkal az akkor szerzett traumáikat. Hiába a több millió áldozat, az évtizedekre megnyomorított közösségek, erről nem nagyon szokás beszélni.

Január elején tartották az idei év első fontos választását Tajvanon. Ahogy arra számítani lehetett, Kína kiépített álprofil-hálózatok segítségével próbálta manipulálni a tajvani választókat a közösségi médiában, a kamu fegyverbeszerzéstől a hamis apasági tesztig.

Pártélet rovat

Globális összefogással a globalizmus ellen – hirdette meg programját a Mi Hazánk elnöke. Egyes nézők szerint Horthyhoz méltó beszédet mondott az évértékelőjén. Szó volt Kárpátalján kívül cigányokról, Amerikáról, a gyógyszeriparról, valamint arról, hogy miért nem mosolyognak a magyarok.

- Most egy Toroczkairól és Ukrajnáról szóló cikk lett elérhetetlen az Indexen

A Momentum elnökévé választott Donáth Anna a mostani populista hatalommal és a 2010 előtti világgal szemben hirdette meg programját.

Kubatov Lázárról: „Ha ilyeneket meg lehet tenni, akkor hogy követeljük meg az állampolgárainktól, hogy jogkövető magatartást folytassanak?”

A magyar (párt)élet kritikája

Tamás Gáspár Miklós halála után egy évvel a Partizán közzétette a filozófussal 2020-ban készített, eddig publikálatlan interjúját. Azt mondja benne: „Ez egy nagyon boldogtalan, nagyon gonosz, nagyon romlott társadalom, és mindenki tudja, hogy az. Ez az érdekes dolog.”

Putyin pacsirtája


Kicsoda Shaman, és miért vele kínozzák Navalnijt? Jaroszlav Dronov 10 évvel ezelőtt még tehetségkutatókban próbált ismertséget szerezni, mára viszont Oroszország legkedveltebb énekese - legalábbis az állami közvélemény-kutatások szerint. Diószegi-Horváth Nóra tldr-ben veszi végig, hogyan jutott idáig.

- A fasiszta Putyin a nácizmus végleges felszámolását ígéri