2022. július 12., kedd

ELVTÁRSAK, KI MEGY BOLTBA?

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.07.12.


Egyetlenünk összeterelte a százharmincöt nagyon bátrat, és mint a magyar hír(hehe)iroda közölte a nagyvilággal: „tájékoztatta őket a gazdasági válságról, a háborús inflációról és az energiaárak alakulásáról”. Ezen túl még nekik is elmondta a kampánydumát, hogy mi – mármint ők – „válság idején is megvédjük a munkahelyeket, a családokat, a nyugdíjasokat és a rezsicsökkentést, ezért dolgozunk a következő hónapokban is”. Többről nem mesél nekünk a kiadott szöveg, ez így azonban elég savanykás. Kevéske, de, ha úgy vesszük, mégis csak egy komplett kormányzási stratégia, mivel a semmivel egyenlő.

Viszont el kell mélázni azon, mégis mit mutat az nekünk, milyen üzenete van – hogy ilyen modern kommunikációs formulával jöjjünk -, ha azt olvassuk, a legbátrabb százharmincötöknek el kell mesélni az inflációt. Ez azt mutatja, illetve azt a képzetet kelti, hogy ezek az emberek boltba nem járnak, piacot nem ismernek, tehát minden ismeret nélkül eszik a munkából megfáradtan hazatérve a kelkáposztát, amit asszonyuk eléjük rak. Sőt, még életük párja sem panaszkodik nekik, hogy te, Máté, milyen nagy a drágaság, a fogamhoz kell verni a garast. Nem. Elmondják az asztali áldást, és csendben eszegetnek.

És akkor jön Orbán Viktor maga, aki összehívja őket kijelentve, elvtársak, száz forint a zsemle, ezer a kenyér kilója, és mindeközben kicserélik előtte a papírt, hogy bocs, főnök, azok a tegnapi számok, máma már több. Egyetlenünk tehát azért tereli egybe ezeket akárha nyáj, hogy elmesélje nekik a világot, amit ezek szerint nem ismernek, majd közösen eldöntik, hogy megvéggyük, Isten minket úgy segéljen, és hazamennek a legények. Ez egy hír az MTI szerint, a mi meglátásunkban pediglen a tehetetlen töketlenség lenyomata, mert arról nem szól, mit is kellene tenni a nagyon bátraknak. Valószínűleg semmit sem egyáltalán.

A nagyon bátrak felől nézve a dolgokat, és félig tán az az ő szemüvegükön is, arra jutunk, hogy ez gyalázat. Gyalázat, és nem azért, mert mi annak gondoljuk, hanem, mert valóban az. Mert mit is jelent ez az egész kis összeröffenés. Nos, nem egyebet, mint annak tudását, hogy Magyarországon nincs háborús infláció. Nincs háborús vészhelyzet sem. Magyarországon a veszélyt igazából az a sáskajáráshoz hasonlítható és azzal összevethető lopás, hazugság és korrupciócunami jelenti, amit azok okoztak, akik most egymás előtt is hazudozva ezt szánalmas pörformanszt előadják. Mindezt pedig kizárólag propaganda célzattal...

ÓRÁK ÓTA LEZÁRVA TARTJÁK A MARGIT HIDAT A KATATÖRVÉNY ELLEN TÜNTETŐK, AZ ERZSÉBET HÍDON TÖBB SÁVOT ELFOGLALTAK

TELEX
Szerző: PÁL TAMÁS
2022.07.12.


- A kormány hétfőn benyújtotta az új katatörvényt, amellyel gyakorlatilag megszüntetnék ezt az adózási formát.

- A törvényjavaslat ellen tiltakozók kedd délelőtt 10 órára tüntetést szerveztek a Parlament elé, a Kossuth térre.

- A téren legalább ezren gyűltek össze, a tömeg innen a Margit híd irányába vonult.

- Nem sokkal 11 óra után a Margit-sziget magasságánál lezárták a hidat.

- Pár perccel 12:30 előtt egy csoport tüntető felment az Erzsébet hídra, és ott elfoglalták a középső két sávot.

- A Margit hídon spontán beszédeket tartottak a tüntetők, miközben az Erzsébet hídon továbbra is elfoglalják a középső sávokat.

Legalább ezren tüntettek az új katatörvény ellen a Parlament előtt, a Kossuth téren kedden délelőtt, majd a demonstrálók elfoglalták a Margit hidat. Információk szerint a törvényjavaslat sürgősségi vitája, illetve a zárószavazás kijelölt, kora délutáni időpontjáig kívánják blokkolni a főváros egyik legforgalmasabb hídját.

A tüntetés Facebook-eseményén kedd délelőttig közel háromezren jelezték részvételi szándékukat. A tüntetés hivatalosan 10 órakor kezdődött, ekkor több százan voltak a téren. Helyszíni tudósítóink beszámolói alapján a tüntetésnek nem volt konkrét programja, és felszólalókkal sem terveztek. A tüntetők szellősen álldogáltak, és kis csoportokban beszélgettek, néhányuknál egy-egy transzparens is volt. Később a „Ne szavazd meg!” rigmust skandálták.

Eközben zajlik a vita a Parlamentben az új, szigorúbb adótervezetről. A kormány a bújtatott munkaviszonyokra mutogat, és a gazdaság kifehérítéséről beszél a katatörvény kapcsán, míg az ellenzék megszorítócsomagot emleget.

A tömegben több ételfutár is volt, akiket különösen érzékenyen érintene a törvénymódosítás. Néhány politikus is feltűnt a Kossuth téren, például Szabó Tímea, Tordai Bence és Mellár Tamás a Párbeszéd frakciójából, Bedő Dávid és Gelencsér Ferenc a Momentumból. Az esemény teljesen békés keretek között zajlott, nem is volt nagy rendőri készültség. A tüntetésről később videós formában is beszámolunk...


OROSZORSZÁG NAGY ÁRAT FIZET AZ INVÁZIÓÉRT, DE A HÁBORÚ MEGMUTATTA AZT IS, HOGY NINCS MAGYAR B-TERV

G7.HU
Szerző: BOGÁR ZSOLT
2022.07.11.


Az elmúlt hetekben arra a kérdésre kerestük a választ, hogy milyen kimenetele lehet hosszú távon, ha Oroszország az ukrajnai inváziójával kiiratkozik a nyugati együttműködésekből. Mennyire hiányzik Oroszország a Nyugatnak, hogyan hat ez a helyzet Oroszországra, és mit érez meg ebből Magyarország?

Kérdésfeltevésünket részben azzal magyaráztuk, hogy a sorozat kezdetekor úgy látszott, egyhamar nem fejeződik be a háború. A konfliktus befagyasztása, az agresszor jutalmazása bizonyos területi követelései elismerésével nem tűnt opciónak, és arra sem volt garancia, hogy Oroszország beérné annyival, amennyit így megszerez. A háború vége most sem látszik, de az ára egyre ijesztőbb...

MÉGSEM CSAK MAGÁN SPÓROL AZ ORBÁN-KORMÁNY, A MEGSZORÍTÁSOK KEMÉNYEN SÚJTJÁK A CSALÁDOKAT IS

NÉPSZAVA
Szerzők: FEKETE NORBERT, TÖRŐ ANDRÁS
2022.07.12.


„A kormány önmagán végzi a legnagyobb spórolást, 10 százalékkal csökkentették a tárcák költségvetését, ami idén 581 milliárd megtakarítást hoz.” – az igazságügyi minisztérium igyekezett így megmagyarázni a múlt héten azt, mire gondolt valójában a tárca vezetője, Varga Judit, amikor egy előadásában arról beszélt, hogy a költségvetésben „nagyon nagy megszorítások vannak.”

Mindezek után jelent meg hétfőn a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amelyből kiderül, min spórol a kabinet, és világossá vált: a megszorítások nagyon is érintik a családokat.

Összességében

a költségvetési előirányzatokból mintegy 152 milliárdot vesznek vissza. Emellett a tárcáktól nem részletezett módon elvonnak összesen 415 milliárd forintot. Az elvonások többségét „egyéb működési célú kiadások” cím mögé rejtették, ami azt sejteti, mintha a támogatásokat nem, csak a folyósító rendszerek működési költségeit érintenék a megszorítások.

Több esetben viszont akkora összegről van szó, ami inkább arra utal, hogy magát a támogatásokat is visszavágták. Az idén például a nagycsaládosok autóvásárlására 12,5 milliárdot szántak, ehhez képest most ezen a területen 3 milliárdos elvonásról döntöttek. (Itt érdemes megemlíteni: a globális ellátási nehézségek miatt a hétszemélyes autókat is szinte lehetetlen átvenni december 31-ig, ami a támogatás igénybevételének egyik feltétele.) „Egyéb működési célú kiadások” címszó alatt 100 millióval csökkent az a keret, amiből a fiatalok jogosítványszerzését segítették elő. A fiatalok jogosítványának támogatására idén 1,1 milliárd forintot irányzott elő a kormány, ennek kevesebb mint 10 százaléka a mostani elvonás. Ennél jóval nagyobb mértékben, csaknem felével csökken a GYES-en, GYED-en lévők diákhitelének támogatása, az idei 440 milliós előirányzathoz képest 200 millió forintot zárolnak...

HOGY NÉZ MAJD KI A HÁBORÚ UTÁNI OROSZORSZÁG? - VIGÓCZKI MÁTÉ GYÖRGY A KLUBRÁDIÓBAN (2022.07.11.)

KLUBRÁDIÓ
Riporter: SZÉNÁSI SÁNDOR
2022.07.11.



Szénási Sándor vendége a 2022. július 11-i Reggeli személyben Vigóczki Máté György, Oroszország-kutató, a Pécsi Egyetem geopolitikai doktori programjának hallgatója...

A KATATÖRVÉNY ELLEN TÜNTETŐ TÖMEG ELINDULT A MARGIT HÍD IRÁNYÁBA

TELEX
Szerző: Telex
2022.07.12.


Legalább ezren tüntetnek az új katatörvény ellen a Parlament előtt, a Kossuth téren. A tüntetés Facebook-eseményén kedd délelőttig közel háromezren jelezték részvételi szándékukat. A tüntetés hivatalosan 10 órakor kezdődött, ekkor több százan voltak a téren.

Helyszíni tudósítónk beszámolója alapján a tüntetésnek nincs konkrét programja, és felszólalók sincsenek. A tüntetők szellősen álldogálnak, és kis csoportokban beszélgetnek. Néhányuknál egy-egy transzparens is van. Később a „ne szavazd meg!” rigmust skandálták. Eközben zajlik a vita a Parlamentben az új adótervezetről, ezt itt követhetik.

A tömegben több ételfutárt is látni. Néhány politikus is feltűnt a Kossuth téren, például Szabó Tímea, Tordai Bence és Mellár Tamás a Párbeszéd frakciójából, Bedő Dávid a Momentumból. Az esemény teljesen békés keretek között zajlik, nincs is nagy rendőri készültség. A tüntetésről később videós formában is beszámolunk...


AZ AMERIKAIAK NINCSENEK TISZTÁBAN AZZAL, HOGY MIT JELENT AZ ORBÁN-RENDSZER

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2022.07.11.


Az ellenzék felelőssége, hogy konszolidálja Orbán rendszerét, ezért minta lehet Amerikában és a világban.


Még a Trump által radikalizált és a szélsőjobboldalt felerősítő republikánus pártban sincsenek tisztában azzal, hogy Orbán rendszere mit jelent, mert ha tudnák, akkor Orbánt inkább kitiltanák Amerikából, nem pedig meghívnák a CPAC-ra (Conservative Political Action Conference) nyitóbeszédet mondani. Mivel Orbán az utóbbi időben az amerikai keresztényfasizmus motorjának számító evangéliumi pünkösdi-karizmatikus mozgalom (ehhez tartozik Magyarországon a Hit Gyülekezete) témáit vette át (az abortusz kivételével) jobboldali “sztár” lett Amerikában.

Csakhogy az őt sztároló republikánusoknak fogalmuk nincs arról a primitív fasiszta diktatúráról, amely a demokratikusnak látszó díszletek mögött működik. Nem tudják, hogy a KGB-hez hasonló, a politikai vezetés legfelső szintje által irányított titkosszolgálat figyeli a civilszervezeteket és a sajtót, hogy egyik napról a másikra kinyírták a New York Times magyar megfelelőjét, a legnagyobb magyar napilapot, a Népszabadságot. Megszálltak szerkeszőségeket, megszüntetnek újságokat, propgandagyár működik, szinte csak állami propaganda jut el az ország háromnegyed részéhez.

De ha néhány trumpista vadbaromnak ez még tetszene is, Mészáros Lőrinc már kiverné a biztosítékot, ha tudnának róla, mert azt még ők sem szeretnék, hogy az elsőszámú vezető felszámolja a szabad piacot, a szabad versenyt, minden tulajdont, bevételt és pénzt az ő engedélyével juttatnak annak, akinek akarnak. Ahogy a trumpista szélsőjobboldali republikánusok azt sem szeretnék, ha az amerikai Alkotmányt egy párt iPad-en írt ideológiai szörnyszüleményével váltanák fel, amit úgy cserélgetnek, mint más a gatyát, és Orbán az ideológiát.

Hiába az, hogy már ide-oda egymástól tanulnak az amerikai és a magyar keresztényfasiszták, és próbálják a republikánusok is manipulálni a választásokat különféle trükkökkel, azt azért akkor sem szeretnék, ami Magyarországon van, hogy Orbán az orosz és a posztkommunista ázsiai diktatúrák mintájára felszámolta a szabad, egyenlő és tisztességes választásokat. Ami az unortodoxiát illeti a gazdaságban, azt sem szeretnék, hogy néhány vadbarom hazavágja a dollárt úgy, hogy két hónap alatt tíz százalékot meghaladó infláció legyen, néhány év alatt pedig csak a felét érje a dollár.


Trump bármennyire is az orosz fasizmus és nácizmus híve, a tömeggyilkos Putyin imádója, azt azért nem sok amerikai szélsőjobboldali keresztényfasiszta szeretné, ha a leválthatatlan vezetőjük egy oda-vissza zsarolható, korrupt orosz báb lenne, mint amilyen Orbán, aki az utolsó szegig kiszolgáltatta Magyarországot az oroszoknak. Emiatt megszűnt a magyar önrendelkezés, az ország az orosz diktátor kezében van. Orbán Amerika és a Nyugat ellensége, Putyin beépített ügynöke. Meg kell nézni az orbánista kormánysajtót, ahogy fröcsög az amerikaellenes gyűlölettől és uszítástól.

Az evangelical fundamentalista neoprotestáns keresztényfasiszta jobboldal, amely túltesz a középkori katolikus egyházon, amely elől az ősei Amerikába menekültek, nagyon boldog, hogy Orbán betiltotta alkotmányosan a melegházasságot, pedofilnak bélyegezte a melegeket, nem ismer el transzneműeket, a genderproblémával született gyerekek nem kaphatnak segítséget, hanem maguk és családjaik vergődhetnek vagy bujdoshatnak a problémájukkal másodrendű állampolgárokként, kigúnyolva, megvetve és leköpdösve, amíg öngyilkosok nem lesznek. De ez nemcsak ennyi.

Az amerikai evangelical pünkösdi-karizmatikus mozgalom a média által gyűjthető hatalmas pénz miatt elszakadt a valódi keresztény hittől, a népszerű tévéprédikátorok pénzéhsége, a hatalom szeretete és az FBI-tól, valamint az adóhivataltól való félelme miatt összefonódtak a politikával, a republikánus párttal, s csak azt tudták adni cserébe, amit a középkori katolikus egyház: ideológiai államot, s nem tudják mással manipulálni sem a híveiket, sem a politikusokat, csak az “erkölccsel”. Ezzel visszatértek a politikai katolicizmushoz, ami ellen egykor létrejöttek...


ARANY, INGATLAN ÉS TÁRSAI - HATFÉLE MENEDÉK INFLÁCIÓ ÉS FORINTGYENGÜLÉS ELLEN

PRIVATBANKAR.HU
Szerző: EIDENPENZ JÓZSEF
2022.07.12.


Sokan legszívesebben aranyba, ingatlanba menekülnének jelenleg a hipergyenge forint és a szupermagas infláció miatt. Ám egyáltalán nem biztos, hogy ezek árfolyama innét felfelé fog menni a közeljövőben, és más befektetési célpontok is vannak.


Az utóbbi hónapokban, bő fél évben durva változások zajlottak a magyar gazdaságban, ami sokakat megijeszt. Az infláció két számjegyű lett, sőt az élelmiszerek ára 30 százalékkal emelkedett, és a forint minden korábbinál jobban leértékelődött. A kisbefektetők, hétköznapi emberek igencsak aggódnak pénzük értékének csökkenése miatt.

Mivel lehet az infláció és a forint elértéktelenedése ellen védekezni? A legtöbben rávágják, hogy arany, ingatlan. Esetleg néhányan azt, hogy euró, dollár. Csakhogy az ingatlanok és az arany árát is a piaci kereslet, kínálat határozza meg, ami az eléggé gyakori, sokszor több éves eső szakaszokból is látható...

KEZDTEK FELLÉLEGEZNI, DE A MAGAS INFLÁCIÓ MINDENT BORÍTHAT A MAGYAR TURIZMUSBAN

G7.HU
Szerző: STUBNYA BENCE
2022.07.12.


Ritka az olyan ágazat a világ egyik legnyitottabb gazdaságának számító magyar gazdaságban, ahol nem okoz fejtörést mostanában az egyre inkább elszabaduló infláció és az órák alatt hatalmas árfolyamgyengülésre képes forint, ami az importköltségek ugrását okozza, de talán a turizmus lehet az, ahol ez még a legkevésbé okoz problémákat.

A legtöbb szálláshelynek kihívást jelent a növekvő működési költségek és bérek mellett úgy eltalálni az áremelés mértékét, hogy az ne vágja agyon a járvány után éledező keresletet. A gyenge forint viszont egyértelműen a külföldi turisták visszatérését ösztönző tényező, hiszen az ő pénzük vásárlóereje egyre többet ér, ahogy a forint árfolyama a fontosabb külföldi devizákkal szemben gyengül.

És habár a nagyjából tavaly ősz óta tartó időszakban a külföldi turisták visszaszivárgása egyes turisztikai szegmensekben a járvány előtti békeévekhez hasonló üzleti eredményeket hozott,

a gyenge forint keresletnövelő hatását a küldő országokban is növekvő infláció árnyékolja be.


Ettől pedig az egyébként jó hónapokat maguk mögött tudó szállásadók is tartanak, hiszen a megélhetési költségek növekvése esetén a külföldi út az egyik olyan dolog, amin spórolni lehet...

AZ INFLÁCIÓ EGYRE NAGYOBB VESZTESÉGEKET OKOZ A BEFEKTETŐKNEK - JÚNIUSBAN TOVÁBB ROMLOTT A KÖTVÉNYALAPOK TELJESÍTMÉNYE

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: L. J.
2022.07.12.


Júniusban a tovább emelkedő infláció hajtotta felfelé az állampapír-piaci hozamokat. A kötvényalapok árfolyama nem tudott emelkedni, tovább nőtt a befektetők vesztesége.


Továbbra is az infláció alakulására figyel a világ. Az orosz-ukrán konfliktus, illetve az ennek nyomán tovább emelkedő szénhidrogén- és gabona árak még jobban kitolták az infláció tetőzésének várható időpontját. Ráadásul fejlett gazdaságokban a maginfláció is emelkedőben van.

Újból fölfelé kanyarodott az infláció az USA-ban: a 8,3 százalékra számító várakozásokkal szemben új csúcsra, 8,6 százalékra nőtt májusban. A hozamok megugrottak, a piac júniusra-júliusra 75-75 bázispontos kamatemelést árazott. A Fed aztán igazolta is a várakozásokat: 75 bázispontot emelt, majd jelezte, hogy újabb hasonló lépésekre is kész. 2023 végére már 4 százalék közelébe emelkedő irányadó dollár kamatot indikált, míg a márciusi ülés után ezt még 3 százalék becsülték – írja az OTP Alapkezelő a havi portfoliójelentésében. (A cikk a Befektetési alapok rovat része, a hozamokat ott megtalálja.)...

ÚJ PEDAGÓGIAI SZEMLE 2022/5-6. SZÁMÁNAK AJÁNLÓJA (TARTALOMJEGYZÉKE)

ÚJ PEDAGÓGIAI SZEMLE
Szerzők: upszonline.hu
2022.07.


T A R T A L O M

_______

LÁTÓSZÖG
„Olyan vagyok, mint egy ház alapok nélkül” – Három történet

TANULMÁNYOK
BOROSÁN LÍVIA – BUDAINÉ CSEPELA YVETTE – CSERNY ÁKOS – SOÓS ISTVÁN – HAMAR PÁL: Fekete pedagógia az iskolai testnevelésben és a sportban

DERZSI-HORVÁTH MARTINA – MASA ANDREA – BÁNFAI-CSONKA HENRIETTA – BÁNFAI BÁLINT – SZABÓ ATTILA – DEUTSCH KRISZTINA: Különböző iskolatípusban tanuló középiskolás diákok önminősített egészségi állapota az egészségvédő és kockázati magatartásformák tükrében

MŰHELY
Negatív gyermekkori élmények hatása a szenvedélybetegségek kialakulására, A felismerés és a megelőzés lehetősége; Kábitószerprevenció az iskolapad mellett – 2020. szeptember 30. – Az Új Pedagógiai Szemle részletes konferenciabeszámolója

ISKOLA – VILÁG
JAKAB GYÖRGY: A békeviselt nemzedék történelemtanárai

DONÁTH PÉTER: Imre Sándor levélváltása Kemény Gáborral a II. zsidótörvényről és a pedagógia, a pedagógusok, az egyetemek feladatairól s hallgatóiról 1939–1944-ben

KÖZELÍTÉSEK
PÉTER-SZABÓ RICHÁRD: Komoly játékok használata a középszintű
oktatás során – Hogyan viszonyulnak a pedagógusok az oktatási célú
videójátékokhoz?

JÁVOR JUDIT: Dráma-e a tanítás? – Előadóművészi készségek a tanórán

ABSTRACTS
Szerkesztői jegyzet (Kaposi József)
A címlapon Albert Mercédesz tollrajza (6. osztály, 2007/8-as tanév)
A hátlapon Részlet Bruno Schulz Értekezés a próbabábukról – Befejezés című írásából
KÉPEK: Rajzok és festmények – a korábbi nevén Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnáziumba (ma Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium) járó gyerekek 2008-ban, illetve 2010-ben született munkái, rajztanáruk Tuza Márta. Nevek és évfolyamok a képek mellett!

NYOMOZZA A RENDŐRSÉG, HOGY KERÜLT NYILVÁNOSSÁGRA A HANGFELVÉTEL AZ INDEX ÉS MÉSZÁROS LŐRINC KAPCSOLATÁRÓL

TELEX
Szerző: ÁGHASSI ATTILA
2022.07.11.



„Egyetlen ember volt, aki az Indexbe hónapokig pénzt adott, azt Mészáros Lőrincnek hívják”

– mondta az Index főszerkesztője egy 2021. tavaszi felvételen, ami a Direkt36 birtokába került. A tényfeltáró portál „Az Index ostromának színfalak mögötti története” címmel közölt cikket az Index 2020-as átalakulásáról, az ahhoz vezető útról és a lecserélődött, mostani szerkesztőség belső ügyeiről, politikai kapcsolatairól...

KATÁS VOLTAM, NEM ADÓCSALÓ

AZONNALI
Szerző: BALOGH GÁBOR
2022.07.12.


Egy fillért sem fogok bukni az új KATA-törvényen. Tehát elvileg írhatnék harag és elfogultság nélküli cikket a témában. De nem fogok. Mert személyes érintettségem ugyan nincs, de rohadtul mérges vagyok. Ami itt készül, az nem egyszerűen egy adójogszabály módosítása. Ez az éppen, hogy csak létezni kezdő magyar középosztály falhoz állítása. Ami nem csak a azoknak fog fájni, akiket tönkretesz.


E sorok írója nem katás. De volt.

És nem volt adócsaló, nem károsította meg a hazáját, nem sunnyogta el a közteherviselést.

Fizette a törvényesen rá kirótt adót, fizette az iparűzési adót, és fizette a kamarai tagdíjat annak az érdekvédelminek hazudott szervezetnek, amelynek oroszlánrésze van abban, hogy most kifosztják saját tagjainak százezreit. És vállalta, hogy vagy haláláig dolgozik, vagy minimális nyugdíjat fog kapni, amelyet – ha telik rá – öngondoskodással egészít ki, különben éhen pusztul vénségére. Nos, ez utóbbi legalább már nem lesz gond. A katásoknak nem kell 65 éves korukig várniuk rá, hogy felkopjon az álluk.

És ez nem csak nekik fog fájni. Mert a KATA eltörlése (ne hülyítsük egymást „módosítással”, ez a javaslat ebben a formában lényegében megszünteti ezt az adózási formát) messze nem csak adójogi kérdés. Ez egy mázsás súlyú társadalompolitikai döntés, amely azt jelenti, hogy

az eleve vékonyka és szegény magyar középosztály tekintélyes részét lereszelik a proletariátusba.

Ami nem csak aljas és ostoba lépés, de egyben az elmúlt 12 év legpozitívabb eredményeinek kukába dobása is. Nem kell ahhoz a NER lelkes hívének lenni, hogy elismerjük: 2010 óta irgalmatlan kemény munkával, kínkeservesen, de megindult egy nyugat-európaira legalább nyomokban emlékeztető középosztály kialakulása. Hogy e mögött mennyire állt a kormány politikája, mennyiben a nemzetközi gazdasági körülmények, vagy épp az önkizsákmányolás hagyományos magyar tömegsportjának csúcsra járatása, az nagyon bonyolult kérdés, és nagyrészt hitvita is. Ahogyan is, hogy mennyivel lehetett volna ez a folyamat gyorsabb, és tömegesebb, ha mások állnak az ország élén...

ÉJJEL 15 FOKIG

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: VÁNCSA ISTVÁN
2022.07.08.


Négy orosz ül egy asztalnál, kvászt isznak, és arról beszélgetnek, hogy ki kéne menni hugyozni. De nem mennek ki, hanem inkább behugyoznak.

Evvel a példázattal egy kiváló (noch dazu a Szovjetunióban végzett) irodalmár vázolta föl számomra az orosz prózairodalom főbb vonalait mintegy ötven évvel ezelőtt, tanítása egy életre az agyamba vésődött, viszont ma már úgy látom, nem az orosz irodalomra vonatkozik.


Valójában az Európai Unió működésmódját írja le.

Huszonhét tagállam ül egy asztalnál, és arról beszélgetnek, hogy vannak köztük olyanok, akik lábbal tiporják az európai politika alapvető elveit. Ezt ismételgetik az egybegyűltek, és közben az asztal végén ülő potrohos egyénre sandítanak, ő azonban nem zavartatja magát, hanem kevélyen vigyorog. Hogy is tehetne másképp, az unió szóhasználata oly mértékben van humorral átitatva, hogy attól az ember szája egyből fülig szalad. „Fennáll a veszélye annak, hogy Magyarország súlyosan megsérti az unió alapját képező értékeket” – ez nem kacagtató élc akar lenni, hanem a lehető leghivatalosabb formula.

„Fennáll a veszélye.”

Tizenkét esztendeje immár, hogy a kevélyen vigyorgó egyed az egyik tagállamot lekapta a tíz körméről és a nyílt színen tette a magáévá, azóta pedig azt csinál vele, ami épp az eszébe jut...


ITT LENNE A LEHETŐSÉG A NEMEK KÖZÖTTI EGYENLŐTLENSÉGEK ENYHÍTÉSÉRE, DE MAGYARORSZÁG MÉG PAPÍRON SEM ISMERI EL A PROBLÉMÁT

QUBIT
Szerző: KENDE ÁGNES
2022.07.11.


Bár a covidjárvánnyal kapcsolatos kutatásokat gyakran száraz adatok és bonyolult mikrobiológiai elemzések jellemzik, most egy különleges, a járványkezelést társadalmi szempontból vizsgáló kutatás is zajlik, 31 európai ország részvételével. A 2023. szeptemberében záruló 30 hónapos projekt neve RESISTIRÉ (Közös kreatív, befogadó és egyenlőségi stratégiák segítségével adott válaszok a járványra) és a célja, hogy fenntartható megoldásokat találjon a nemek közötti egyenlőtlenségekre, és erősítse a társadalom járványokkal szembeni ellenálló képességét.

A kutatás legutóbbi ciklusában a 27 uniós országban, Izlandon, Szerbiában, Törökországban és az Egyesült Királyságban gyűjtötték össze a járvány alatti genderspecifikus intézkedéseket (ha egyáltalán voltak ilyenek), elemezték a nemzeti helyreállítási terveket (ahol ilyen nincs, ott az ennek megfelelő dokumentumokat), végül pedig Európa-szerte 368 interjút készítettek szakemberekkel és érintettekkel. Ebből Magyarországon 12 interjút vettek fel diákokkal, fogyatékos gyereket nevelő anyákkal, bántalmazott, falun és városban élő, roma és nem roma, szegény és jómódban élő nőkkel...

„AMIKOR ENNYIRE MOZOG A FÖLD A SZERVEZETEKBEN, ANNAK A GYEREKEK ISSZÁK MEG A LEVÉT”

SZABAD EURÓPA
Szerző: JAKAB-APONYI NOÉMI
2022.07.12.


Egy csokoládégyári látogatásról úgy jött haza azóta már felnőtt, örökbefogadott roma fia, hogy szeretett volna a fehér csoki tartályába beugrani, hátha akkor ő is fehér lehetne, és jobban elfogadnák. Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak gyermekvédelmi programigazgatója közgazdásznak tanult, de a hátrányos helyzetű gyerekek, családok valósága jobban érdekelte. 1985 óta dolgozik a gyermekvédelemben, ismeri kívülről-belülről.


Miért pont a gyerekvédelemben helyezkedett el?

Közgazdász végzettségű vagyok, de a tanulmányaim közepén rájöttem, hogy engem ez nem igazán érdekel. Legalábbis nem a társadalom közgazdasági kérdései, hanem a valóságrésze. Az, hogy mi történik az emberekkel, hogy alakul az életük. Akkor még nem volt szociális munka, nem létezett ilyen képzés. Az ismeretségi körömben találkoztam családgondozókkal, akik annak idején a nevelési tanácsadóban dolgoztak, cigány családokkal foglalkoztak. A Szociológiai Intézetben dolgoztam koordinátorként, Ferge Zsuzsáék csoportjával kerültem egy emeletre. Akkor alakultak meg az első családsegítő szolgálatok, és egy kis idő és ráhangolódás után elkezdtem én is dolgozni az egyik első családsegítő szolgálatban, ahol olyan esetekkel találkoztam, ahol a gyerekotthonba került gyerekek visszaszerzéséért harcoltak a szülők meg nagyszülők. Tehát mondhatni, hogy véletlenül, de rátaláltam a számomra érdekes, izgalmas útra. Ez 1986 környékén történt, és azóta is ezen a területen dolgozom. Chicagóban, ahova a férjem ösztöndíja révén kerültem, szintén egy nevelőszülői hálózatnál segítettem tanácsadóként a vér szerinti, többnyire szenvedélybeteg szülőket abban, hogy visszaszerezhessék a gyereküket. Rengeteget tanultam azokból a tapasztalatokból is, és ezt vittem tovább – hol elméletben, egyetemen tanítva, de a gyakorlatban mindig, közvetlenül a családokkal és a gyerekekkel, a családok átmeneti otthonában, a gyerekvédelemben, az alapellátásban tevékenykedtem. Az is egy fura fintora a sorsnak, hogy ’89-ben örökbe fogadtunk egy akkor kétéves kisfiút, akit egy csecsemőotthonból hoztunk el, tehát volt lehetőségem szülői szemszögből is rálátni a gyermekvédelmi rendszerre...

NEM KÍNÁLKOZIK JELENLEG JOBB ALTERNATÍVA, MINT A MEGÁLLAPODÁS AZ EU-VAL - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / VILÁGTÜKÖR
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2022.07.12.


New York Times szerint a tervekhez képest egy évet csúszik a globális minimumadó érvénybe léptetése. Orbán Viktor vétója támadást jelent a szociális Európa ellen, Európában úgy látják, hogy azért nyúlt a vétóhoz, hogy zsarolja az EU intézményeit és a többi tagállamot, és így kiderült, a vétójog az adópolitikában az egyik legnagyobb olyan veszély, amely a szociális Európára leselkedik. Nemzetközi lapszemle.

A magyar parlament gazdasági bizottsága hétfőn megerősítette a Fidesz elutasító álláspontját a globális minimumadóval szemben, írja a Reuters, ami emlékeztet arra, hogy Magyarország már így is jogállamisági vitában áll az Európai Unióval, és a múlt hónapban megakadályozta az EU testületi csatlakozását a nagy multicégek minimum 15 százalékos megadóztatásáról szóló globális megállapodáshoz. Orbán Viktor nacionalista miniszterelnök kormányának az érvelése szerint a minimumadó elfogadása ártana az Ukrajna elleni háború miatt az infláció növekedésétől és energiaszűkétől szenvedő európai gazdaság érdekeinek.

A magyar elutasítás ahhoz vezetett, hogy Washington felmondta a kettős adóztatás elkerüléséről szóló 1979-es amerikai-magyar megállapodást, és ez a forintra, Közép-Európa legrosszabb teljesítményt nyújtó valutájára nehezedő nyomást fokozta. A forint árfolyama a múlt héten rekordmélységekbe süllyedt, holott a központi bank jelentős kamatemelést hajtott végre.

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának a nyilatkozata – olvasható a Reuters cikkében – bírálja az Európai Parlamentet, mondván, a testület, saját hatáskörét túllépve, gazdasági érdekeinek feladására kényszerítené MagyarországotEllenzéki törvényhozók bírálták a nyilatkozat szövegét, mert szerintük az szükségtelenül növeli a politikai feszültséget a nyugati szövetségesekkel egy olyan időszakban, amikor a magyar piacok ingatagok. A Reuters felhívja a figyelmet arra: több ellenzéki képviselő szerint az állásfoglalás tovább ronthatja Magyarország pozícióját az uniós alapok feloldását célzó tárgyalásokon. Ismerteti a hírügynökség a Bank of America elemzését, hogy a folyó fizetési mérleg jelentős hiánya és a globális kockázatérzékelés további romlása az elkövetkező időszakban is nyomásnak teszi ki a forintot.

Az elemző szerint nem nagyon kínálkozik jelenleg jobb alternatíva, mint a megállapodás az EU-val a helyreállítási alapok ügyében, ami biztosítékot jelentene a befektetők számára a további források beáramoltatásához.

Az Orbán Viktor által a minimumadó ügyében emelt vétó támadást jelent a szociális Európa ellen – állítja a Politicóban megjelentetett közös írásában Pedro Marques európai parlamenti képviselő, a szociáldemokrata frakció alelnöke, Paul Tang, az EP adóügyi bizottságának az elnöke, valamint Aurore Lalucq, az európai szociáldemokraták adóügyi témafelelőse.

Gyanújuk szerint Orbán Viktor azért nyúlt ebben a kérdésben a vétó eszközéhez, hogy zsarolja az EU intézményeit és a többi tagállamot, kikényszerítse a jogállamisági feltételek lazítását, elérje az országának szánt, jelenleg befagyasztott pénzek folyósítását. Ezzel azonban – figyelmeztetnek az európai politikusok – Orbán előtérbe állított egy ennél sokkal átfogóbb kérdést, ami az adópolitikával kapcsolatban felmerül, nevezetesen az egyhangúság megkövetelésének a problémáját.

Orbán a maga túszejtő politikájával egyfelől csak megerősítette, hogy nem hajlandó igazodni a liberális demokrácia alapvető elveihez, és ezen már nem lepődött meg senki. Másfelől azonban a miniszterelnök azt is kimutatta, hogy teljes mértékben figyelmen kívül hagyja az európai jóléti államot, saját hazája vonatkozásában is – állapítják meg a szerzők. Idézik az EU Adófigyelő című kiadványát, amely szerint Magyarország és a többi 26 tagállam a minimumadó-megállapodás halogatásával évente összesen több mint 80 milliárd euró adóbevételtől esik el. Ez – írják – különösen felelőtlen dolog a COVID-19-es világjárvány után, miközben az EU szomszédságában háború dúl, és az ennek nyomán előálló nehézségek miatt egekbe szökött az energia ára, mindez pedig nyomásnak teszi ki a közpénzügyeket.

Figyelmeztetnek arra: a nagy multik megadóztatásának az elmaradása azt fogja eredményezni, hogy az adóterhek majd a dolgozó emberekre nehezednek. A magyar vétó egyúttal annak is a tünete, hogy ha az EU-ban megkövetelik az egyhangúságot az adóügyi kérdésekről történő döntéshozatal során, akkor azzal akadályozzák az egyenlő esélyek érvényesülését, a jövedelmek újraelosztását, ami a szociális modell alapját képezi. Jelenleg ha a reform a 27-ből 26 tagállamnak kedvező lenne, akkor a tervezet elbukik. A vétójog az adópolitikában az egyik legnagyobb olyan veszély, amely a szociális Európára leselkedik – állapítják meg a Politicóban közölt közös cikkükben az európai politikusok.

New York Times szerint várhatóan a tervekhez képest egy évet csúszik, 2024-re tolódik a globális minimumadónak az érvénybe léptetése, annak nyomán, hogy a tárgyalásokat felügyelő, párizsi székhelyű OECD, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet bejelentette: az adó érvényesítésének a szabályait csak a jövő év közepén fogják közzétenni.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ

KÉP SZÖVEG NÉLKÜL - HUPPA LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2022.07.12.


Persze, azért van hozzá szöveg is…


“Bolsonaro elnök úrral mi a béke követei vagyunk.” (NK)

Dallasba hívták Orbán Viktort, beszédet is mond

Az események egyébként mások mellett Donald Trump volt amerikai elnök is felszólal majd.

Az új magyar jogállamisági jelentés szerzője szerint Varga Judit a saját kommunikációs céljaira használta a tárgyalást

„abban nagyon jó, hogy undok dolgokat mondjon a Facebookon vagy az interjúiban. De találkozni nincs ideje”.

Parragh László szerint „kissé erőteljesre sikerült” a kata módosítása

Hogy szolgál a kedves mama egészsége?

Mondjuk másképpen:

Hidegvérrel kinyírta a katát a kormány

A recept így szól: a megválasztásod után jelents be valami egészen drasztikusat, aztán két dolog történhet:a következő választásig vagy elfelejti az istenadta nép, hogy kinek köszönheti a sanyargatást,
vagy, ha nagyon nagy a tiltakozás, legalább legyen miből engedni.

Kivégzéssel ér fel a kata módosítása

Egyedül a taxisoknál megengedett továbbra is, hogy ne csak a lakosság számára állítsanak ki számlát. Ruszin Zsolt adószakértő ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy a Covid-járvány alatt is a katázó taxisok voltak azok, akik első körben adómentességet kaptak, aztán jött csak a többi szakma.

Bánki Erik szerint továbbra is szükség van a minimumadóra, de nem most van itt az ideje

Ez az a Bánki Erik, aki bíróság elé állt a pécsi buszperben?

Közmunka: A kormány felülírta a törvényt

Több mint 10 év is lehet a közfoglalkoztatási jogviszony. A Start-programra plusz 7 milliárd forint jut.

A mezőtúri kórházban nem lehet ügyeleti időben szülni, mert nincs elég orvos

Szolnokon át, Várpalotán keresztül az fővárosi Uzsoki Utcai Kórházig, több szülészeti helyszín jelezte, időszakosan szünetelteti a szülészet-nőgyógyászati ellátását az egészségügyi intézményében.

Mindeközben:

Ukrajna leggazdagabb embere lemond médiabirodalmáról az ukrán állam javára

Ahmetov a döntést az oligarchaellenes törvény hatályba lépésével indokolta.

Az egyik leggazdagabb magyar önkezével vetett véget életének

Adócsalás miatt a NAV is vizsgálatot folytatott ellene, gyanúsítottként megtörtént a meghallgatása is, de vádat nem emeltek ellene.

PUTYIN NAGY PÉTERKÉNT VÍVNÁ MEG A NAGY HONVÉDŐ KATONAI MŰVELETET

TELEX
Szerző: NYILAS GERGELY
2022.07.12.


Különleges történelmi mutatványon dolgozik Vlagyimir Putyin: az Ukrajna ellen február 24-én indított háborút nem lehet ugyan háborúnak nevezni Oroszországban, az elnök mégis igyekszik a Szovjetunió győzelmét hozó második világháború szintjére emelni a „különleges katonai hadműveletet”. Eközben magát még távolabbi történelmi nagysággal állítja párhuzamba: Nagy Péterrel, a modern Orosz Birodalom megteremtőjével.


„I. Péter 21 éven át vívta a nagy északi háborút. Mondják, hogy elszakított területeket Svédországtól. Dehogy szakította azokat el, ő visszaszerezte. […] Visszaszerezte és megerősítette. Nos, úgy tűnik, minket is elért a kötelesség, hogy visszaszerezzünk és megerősítsünk” – ezekkel a szavakkal győzködte az egyébként sem a kétkedés céljából odaszállított fiatalokat egy találkozón Vlagyimir Putyin június elején. Ez volt az első alkalom, hogy az orosz elnök az Ukrajna elleni inváziót a Nagy Péter-i időkkel, így saját magát a birodalomalapítóval rokonította...


HETENTE DRÁGUL A KÖZÉTKEZTETÉS, BESZERZÉSI GONDOKKAL ÉS AZ INFLÁCIÓVAL IS KÜZDENEK A KONYHÁK

NÉPSZAVA
Szerző: GULYÁS ERIKA
2022.07.12.


A hatóság épp most készül az ágazat ellenőrzésére, hogy kellően változatos-e az étrend.


Már beszerzési gondok is nehezítik a közétkeztetést amellett, hogy az élelmiszerárak emelkedését szinte lehetetlen követni – értékelte az ágazat helyzetét a Népszavának az Élelmezésvezetők Országos Szövetségének elnöke.


a települések kapnak ugyan állami támogatást az étkeztetés megszervezéséhez, de ez nem fedezi a kiadásaikat.

Pénzes Andrea úgy fogalmazott: a kedvezményes, hatósági áron kínált alapanyagokat még az önálló konyhát működtető nagy iskolák sem tudják a lakosságnak elérhető összegért megvenni. Ráadásul ma már egy héttel előre meg kell rendelniük például a csirkecombot, mert a beszállítójuk csak több helyről tudja beszerezni azt. Korábban egy-két napos rendelések mellett sem okozott nehézséget például az ő iskolájába egyszerre rendelt 170 kiló csirkecomb leszállítása. Miközben a konyhák ilyen gondokkal küzdenek, néhány hete kiderült: hamarosan népegészségügyi hatósági vizsgálatok elé nézhetnek a közétkeztetők. A kormány ellenőrizni akarja, betartják-e azt a jogszabályt, ami megszabja, milyen alapanyagokat milyen gyakorisággal lehet használni az iskolai menzákon, s mindezt úgy, hogy közben nem tudhatják, azon az áron érkezik-e meg az élelmiszer, mint amin megrendelték.

Egy drága étkezési reform közepén jutottunk odáig, hogy az elszabadult infláció ellenére június végéig nem emelhettük a térítési díjakat – fogalmazott lapunknak a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke is. Schmidt Jenő hangsúlyozta, hogy

Ahol az önkormányzat külső szolgáltatótól rendeli az ételt, ott az alapanyagok drágulása miatt hónapok óta erősödik a cégek nyomása és már többnyire tárgyalnak is a díjak emeléséről. Tab polgármestere biztos benne, hogy még a nyáron több helyen is új vállalkozásokkal kötnek szerződést, ha nem tudnak megállapodni az emelés mértékéről...

BALÁZS PÉTER: ORBÁN ÉS CSAPATA TESZ KERESZTBE A PEDAGÓGUS- ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉREMELÉSNEK

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2022.07.12.


Az Európai Unió nem szól bele a pedagógusok, vagy az egészségügyben dolgozók béremelésébe, ezek nemzeti hatáskörbe tartoznak, a mindenkori kormánynak kell megoldania. Az EU-val való megegyezést pedig az akadályozza, aki nem felel meg a feltételeknek: Orbán Viktor és csapata – mondta a Hírklikknek Balázs Péter. A volt külügyminiszter és uniós biztos rosszízű rágalomnak nevezte, hogy a baloldal és nyugat-európai szövetségesei akadályoznák a megegyezést. Mint mondta, Orbán eljutott a falig, és trükkökkel ezután már nem tud pénzt szerezni a családjának és a haveri körének.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy a helyreállítási alap ügyében szakmai egyeztetés és politikai vita van. Az utóbbi okának azt nevezte, hogy Magyarországon a baloldal és nyugat-európai szövetségesei nem szeretnének semmiképpen megegyezést. Valóban a baloldal akadályozza a megállapodást az EU-val?

– A baloldal sajnos politikailag nagyon gyönge, és az EU-ban messze nincs olyan pozíciója, befolyása, mint a kormánynak. A kormány mindenütt ott van, ők ülnek ott az Európa Tanácsban és az Európai Parlamentben nagy többségben vannak a fideszes képviselők. Ez az egész egy rosszízű rágalom. Tudniillik a kormány van cselekvési helyzetben, és most próbálja másra kenni a felelősséget. Csakhogy szerintem ez igen gyönge érv. Nekik kell tárgyalniuk. Tettek egy első lépést négy témában, de valójában sokkal több téma van az asztalon. A kormánynak kell cselekednie.

Mára kiderült, inkább csak kommunikációs fogás volt a múlt heti bejelentés arról, hogy a kormány négy területen is engedményeket tesz az Európai Bizottságnak. Az Azonnali értesülése szerint ezeket az engedményeket ugyanis már jóval korábban megtette a kormány a tárgyalásokon, de már az sem elég. Miért?

– Többen is rávilágítottak, hogy azok az ígéretek, amelyek most a kormány részéről elhangzanak, nagyon gyönge lábakon állnak, mert könnyen kijátszhatók. Azt mondja a kormány, hogy leviszik az egy indulós közbeszerzések számát, de bármikor oda tudnak állítani egy induló mellé két másikat, és akkor is az nyeri meg, akit a kormány kiszemelt magának. Hasonlóképpen, azt mondja, hogy az ügyészséggel szemben büntetőügyekben bíróságoknak is lesz szavuk, szerepük. De hát a bíróságok ugyanúgy a Fidesz kezében vannak, mint a főügyész, vagy akárki. Tehát ezek nem igazi megoldások. A gyakorlatban kellene látni, hogy ezek valójában működnek-e. Azért azt Daniel Freund német EP-képviselő is, meg jó páran elmondták már, hogy itt egy rendszerszintű eltévelyedésről van szó az Orbán-kormány esetében, ami mostanáig működött, és amit most – úgy néz ki – az EU megelégelt. Meglátjuk majd, hogy mennyire tudnak megegyezni. Most erre van egy külön miniszter Navracsics Tibor személyében. Lássuk, ő mire megy...

KISZÁRADT KÉT TÓ BARANYÁBAN, 14 KÉRDÉSRE NEM VÁLASZOLT A DEBRECENI ÖNKORMÁNYZAT - az átlátszó vidéki lapszemléje

ÁTLÁTSZÓ / ORSZÁGSZERTE
Szerző: KATUS ESZTER
2022.07.10.


7300.hu: Idén már két horgásztó is kiszáradt Baranyában


Miután a megyei napilap megírta, hogy tíz tó száradt ki Baranyában az elmúlt időszakban, a 7300.hu megpróbálta kideríteni, melyek azok. A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége a komlói lapnak elmondta, nem tíz, „csak” két tó száradt ki: a bicsérdi és a kistapolcai horgásztó. A Szövetség szerint a jelenlegi szélsőséges időjárás mellett azonban több tó is veszélybe kerülhet. A Vízügyi Igazgatóság szerint a megye DK-i részén jelentősebb csapadékhiány van, illetve a téli csapadék összeg mindenütt elmaradt a sokéves átlagtól, ez okozhatja a kiszáradást.

Debreciner.hu: Két hónap alatt 14 levelünkre nem reagált a debreceni városháza

Idén májusban 6, júniusban pedig 8 olyan levelet küldött a lap a debreceni önkormányzati vezetőknek, szereplőknek, amelyekre nem kaptak semmilyen visszajelzést. A Debreciner szerint Debrecen önkormányzata a 2019. júniusi indulásuk óta igyekszik gátolni a munkájukat. A lap most többek között elszaporodott patkányokról, önkormányzati ingatlanok értékesítéséről, fakivágásról és fejlesztésekről kérdezte a városvezetést.

Nyugat.hu: Annyiszor lesz érvénytelen az iskolaigazgatói pályázat, ahányszor csak akarják

A szombathelyi Oladi Általános Iskolában háromszor írtak ki pályázat, egy pályázó volt, mégsem nevezték ki. Ő jelenleg „intézményvezetői feladatokat ellátó intézményvezető-helyettesként” irányítja az iskolát. A lap szerint a tankerület válaszából kiderült, hogy a pályázatot annyiszor minősíthetik érvénytelennek, ahányszor csak akarják. „Erős a gyanú, hogy mindezt addig folytatják, amíg meg nem találják azt a jelöltet, akit az államtitkárság is elfogad” – írja a Nyugat.hu

Borsod24.hu: Ilyen lehet az Avalon belvárosba tervezett épülete

Utolsó szakaszához érkezett, már csak az építési engedélyre vár a Szent István tér mellett található, az Avalon Center tulajdonában álló magánterületre tervezett projekt. A parkoló évek óta a cég kezében van, amely korábban irodaházat tervezett ide, azonban ennek létesítésétől hosszas egyeztetéseket követően elállt. Ezt követően a két fél (az önkormányzat és a beruházó) között egyeztetések kezdődtek. Az irodaház végül a Zsigmondy utcában, a néhai Északterv épületének felújításával jött létre.

Szegeder.hu: Az SZTE kutatása kimutatta, hogy életeket menthetnek a városi zöldfelületek a hőségben

A Szegedi Tudományegyetem kutatói azt vizsgálják, hogy milyen hőterhelés éri a városban élőket. Az elhúzódó hőhullámok esetén az emberi szervezetet extrém stressz éri, ami akár halálos is lehet a veszélyeztetett csoportoknál. Az SZTE szakemberei nemcsak a problémák tudományos hátterét vizsgálják, de megoldásokat is keresnek, javasolnak. Ilyen lehet a faültetés, a tudatosan alkalmazott biodiverz gyep, a zöldtetők és a zöldfalak – írja a Szegeder.

TÉNYLEG KINYÍRTA A KORMÁNY A KATÁT? MINDEN VÉLEMÉNY EGY HELYEN

PORTFOLIO
Szerző: PORTFOLIO
2022.07.11.


A kormány 24 óra leforgása alatt teljesen átalakítja a kisadózó vállalkozások tételes adóját. Jelentős, az előzetes várakozásokat is meghaladó szigorításokat hajt végre a hétfőn parlamentnek beterjesztett és várhatóan már kedden megszavazott törvényjavaslattal. Az alábbiakban összegyűjtöttük az első szakértői és érdekképviseleti véleményeket. Kérdéseinkkel megkerestük az adóügyekben illetékes Pénzügyminisztériumot, amint érkezik onnan válasz, frissítjük cikkünket...