2020. február 4., kedd

RÁADÁS: MI LESZ VELED, VÁROSLIGET?

PARTIZÁN
Szerző: Partizán
2020.02.03.



Beszélgetés Karácsony Gergellyel, és
kabinetének tagjaival.

ITT NÉZHETŐ MEG

A FIDESZ LEGYŐZÉSÉNEK ÚTJA HAT LÉPÉSBEN

1000 LEÜTÉS BLOG
Szerző: HaFr
2020.02.04.


Vissza kell görgetni lépésről-lépésre, ami az utóbbi tíz évben történt.

1. A Momentumnak alternatív pártrendszert kell létrehoznia, körülötte a saját jövőbeni ellenzékével: egy konzervatív és egy balos párttal, és ezt (a világot) kell politikai, alkotmányos és kulturális választássá tennie a szavazók számára. Sajátos játékot kell elkezdeni játszani, mintha ez a pártrendszer volna egyedül legitim, úgyhogy a szavazóknak ne pártot, hanem pártrendszert és Magyarországot kelljen választaniuk. Ezt a lehetőséget kell tehát stratégiai választássá tenni a szavazók számára.

2. Meg kell csinálnia a saját nemzetfogalmát, a politika alternatív nemzeti szemléletét és a saját történelemszemléletét. Ezek köré kell szerveznie minden más megnyilvánulását. (Kíméletlen versenyt kell állítani neki, fel kell őrölnie és le kell győznie a Fidesz nacionalizmusát -- nemzeti narratívával.)

3. A Fidesz másodlagos fogalmainak (család, EU és migráció) is új jelentést kell adnia, kiegészítve a saját hívószavaival (környezetvédelem, szabadság, jövő/fiatalság). Nem többel, mint hárommal-néggyel, megtöltve ezeket jobbára érzelemmel és valamennyire értelemmel...

MÉG MINDIG ABBAN REMÉNYKEDNEK, ORBÁN MEGVÁLTOZIK - A KLUBRÁDIÓ KÜLFÖLDI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2020.02.04. 


Azt, hogy nem volt meg a többség a Fidesz kizárásához az Európai Néppártból, a szövetség elnöke azzal magyarázta, hogy néhányan még mindig a helyzet jobbra fordulásában reménykedtek. Közben Orbán Viktor Fidesz-elnök, magyar kormányfő az osztrák hírügynökség által posztfasisztának minősített Olasz Testvérek elnökével találkozott. Új családtagként várták Orbánt. Prágában pedig arról írnak, a cseh politikai vezetésnek talán nem kellene annyira ragaszkodnia a magyarokkal való együttműködéshez. Külföldi lapszemle a Klubrádióban.

Az, hogy határozatlan ideig meghosszabbították a Fidesz tagsági jogainak a felfüggesztését az Európai Néppártban, arra utal, hogy a konzervatív pártcsalád továbbra is azzal küzd, miként kezelje a mérsékelt és a jobboldali szárny közötti ideológiai megosztottságot – írja a Politico című amerikai portál és lap európai kiadása.

A beszámoló kiemeli, hogy a néppárti vezetők hétfőn, azaz február 3-án Brüsszelben Donald Tusknak, az Európai Néppárt lengyel elnökének a javaslatára, többségi vélemény alapján egyeztek bele a felfüggesztés meghosszabbításába, amelynek indoka a magyarországi jogállamisági helyzet miatti aggodalom és a Brüsszel elleni retorika. Szavazás nem volt, az egyes pártvezetők állásfoglalása felszólalásaikban tükröződött – tájékoztatta a Politicót egy olyan tisztségviselő, aki jelen volt az ülésen...


CSAK A GYEREK NEM SZÁMÍT, AMIKOR ELDŐL, HOGY ISKOLÁS LESZ-E

G7.HU
Szerző: ERCSE KRISZTINA
2020.02.04.


A kormány 2019 nyarán, egy salátatörvényben módosította az idáig jól működő iskolaérettségi vizsgálattal kapcsolatos eljárást. Az eddigi gyakorlatban a gyermeket igen jól ismerő óvoda és a szülők partneri együttműködésben, szükség esetén a pedagógiai szakszolgálat bevonásával döntöttek az iskolakezdés időpontjáról, 6 vagy 7 évesen.

A továbbiakban* a szülőnek, amennyiben még egy évre az óvodában tartaná a gyermekét, az Oktatási Hivatalhoz (OH) kell kérelmet benyújtania, olyan dokumentumokkal, amelyeket ő maga hasznosnak tart. Az OH a papírok alapján engedélyez még egy évet. Vagy nem. De elrendelhet szakszolgálati felülvizsgálatot is a döntés előtt.

Azt a minimális információt, amelyet a fenti leírás tartalmaz, a csupán november 21-én megjelenő végrehajtási rendeletből lehetett kiolvasni, ám – figyelembe véve a nagyon szoros határidőket – számos megválaszolatlan kérdés lógott, és lóg még ma is a levegőben. Már a konkrétumokat nélkülöző hírek hallatán is több fórumon tízezrek tiltakoztak – szülők, pszichológusok, óvodapedagógusok -, Kozma Ákos ombudsman kifejezetten kérte az új szabályozás elhalasztását, a jogbiztonságra és a gyermekek jogaival összefüggő jogsérelemre hivatkozva. Az EMMI nem engedett. De mi mindenről is szól ez a történet valójában?

"Az a cél, hogy kiszűrjük a visszaéléséket, a gyermek szempontjából kifejezetten hátrányos és indokolatlan felmentéseket, amely mögött gyakran más – a gyermek valós fejlettségi szintjétől független – okok is állhatnak"

– ennyi a minisztérium indoklása. Ez azonban nem magyarázza meg, mi szükség van arra, hogy az eddig életszerű, a gyermek valódi érdekeit szem előtt tartó eljárást központosított adminisztrációba fojtsák.

A kormányzati retorika a 6 évesen kezdődő iskolát 1777-es hagyományokra hivatkozva kezeli axiómaként (ráadásul hibásan, hiszen a 6. életévtől való tankötelezettség először 1868-ban, báró Eötvös József népoktatási törvényében szerepel). Ez egyszerre tárja fel a kormányzóképességet, és magyarázza a kormányzati teljesítményt. 1777 óta sokkal okosabb lett a civilizációnk, és nem csak a felvilágosodás korában oly népszerű borbély-sebészeket vezette ki az egészségügyi ellátórendszerből, hanem a biodiverzitás és az egyedfejlődés közötti kapcsolatot, és ennek jelentőségét is felismerte.

Ahogyan természetesnek tartjuk, hogy a kisgyermekek természete különbözik egymástól, éppen annyira normális a fejlődési ütemük eltérősége is.

Civilizált helyeken az oktatási rendszer ehhez igyekszik alkalmazkodni; a rugalmas beiskolázás intézményével nem a gyermekekre kényszeríti az iskola elavult elvárásait, hanem ő maga igyekszik gyermek-kompatibilissé válni. (Hogy egy már letűnt világ szemléletét tükröző szabályozás milyen nagyon komoly károsodásokat okozhat, a következő cikkünkben lesz szó.) A legszomorúbb az egészben, hogy az intézkedés valódi okának semmi köze gyermekeket érintő szempontokhoz. A különböző trendekből ugyanis elég egyértelműen kiderül, hogy a gyerekeket korábbi elhibázott oktatáspolitikai lépések miatt kell most hatévesen iskolába kényszeríteni.

A kormányzat 2015-től kötelezővé tette a 3 évet betöltött gyermekek számára az óvodai nevelésben való részvételt, a családi pótlék folyósítását is ehhez kötötte. Ennek az intézkedésnek is az előkészítetlenségét jelzi, hogy azonnal súlyos férőhelyproblémák jelentkeztek, amire a kormányzati válasz az volt, hogy országosan igenis van elég hely, csak ezeknek nem egyenletes a területi eloszlása. Ez persze sokat nem segített például a budapesti agglomerációban élőkön.

Az óvodai ellátás kiterjesztését csak úgy tudták megvalósítani (jelentős beruházásokkal járó férőhelybővítés nélkül), hogy a kormány kötelezővé tette a korábbi (6 éves) iskolakezdést, hogy a „túlkoros” gyerekek elmenjenek az iskolába. A korábbi rugalmas beiskolázási gyakorlatot ugyanis a szülők többsége kihasználta, nem véletlenül. A számok alapján azonban elég jól látszik, hogy a 2015-ös szigorítás nem szabadított fel jelentős férőhelyeket az óvodában...

KULTURÁLIS KISGÖMBÖC: DEMETER SZILÁRD GIGABIRODALMAT ÁLMODOTT MAGÁNAK

INDEX
Szerző: -KB-
2020.02.04.


A Petőfi Irodalmi Múzeum Fideszhez rendkívül lojális igazgatója nagyszabású tervvel állt elő. Számos ingatlanért, intézményért, ösztöndíjért és egy portálért jelentkezett be. A tervei szerint a Károlyi-palota helyett a teljesen új épületet kapó Országos Széchényi Könyvtárral egy helyen lenne az irodalmi múzeum, de a csúcsintézmény alá tartozna könyvközpont, anyanyelvi központ, és einstandolná az NKA könnyűzenei pénzeit is. A kormány már tárgyalt is a tervről, és „utóegyeztetést” kért – vagyis vélhetően alku kezdődik arról, miket kaphat meg Demeter a listáján szereplő tételekből.

Eljutott az Indexhez egy, a kormány elé szánt, a pletykák szerint Demeter Szilárdhoz, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) igazgatójához köthető előterjesztés, amely szerint létrejönne egy nemzeti giga-csúcsintézmény, ami maga alá rendelne több, már létező intézményt, ösztöndíjat, ingatlant, valamint a Kultura.hu portált. Az előterjesztés szerint az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) nem egy létező ingatlanba költözne, hanem saját épületet építenének neki, a PIM pedig kiköltözne a Károlyi-palotából, és a továbbiakban egy helyen lenne az OSZK-val.

Demeter Szilárd az Index kérdésére elmondta: „Látott ilyen előterjesztést”, azt a kormány a múlt héten tárgyalta, és a részelemei kapcsán utóegyeztetést kért.

Az előterjesztés célja, hogy a PIM ne csupán múzeumként működjön, „hanem a kortárs magyar irodalom, a könyvszakmai terület és a tehetséggondozás csúcsintézményévé váljon”, „megteremtse a magyar művészeti társadalom számára a sokszínű, minőségi és pozitív alkotói körülményeket, továbbá hogy elérhetővé és megismerhetővé tegye ezen nemzeti kulturális kincseket, 

"így igazolja a magyar kultúra világszínvonalát", 

az alkotóink és előadóművészeink támogatásának indokát és a művészeti szférára fordított közpénzek felhasználását.”...

UNGVÁRY KRISZTIÁN A NEONÁCI MEGEMLÉKEZÉS TILTÁSÁRÓL: POLITIKAILAG PONTOSAN KIKALKULÁLT JÁTÉK

HÍRKLIKK
Szerző: HARKAI PÉTER
2020.02.04.



...-.2016-ban a Kossuth téri tüntetésen már érte fizikai atrocitás, bár a támadója nem biztos, hogy tisztában volt az Ön személyével. Nem tart attól, hogy a rendőrségi tiltásban nevesítve van, s így bűnbakként fogják jegyezni a szélsőjobbon?

– Nézze, 75 évvel ezelőtt ebben a városban meghalt 38 000 civil. Ennek árnyékában kell értelmezni, hogy én mitől szorongok és mitől nem – hallgatnom nem lehet. Azt pedig álszerénység lenne tagadni, hogy amit a kitörésről ismerni lehet, az nagyrészt az én publikációimból tudható, tehát ha jegyezni akartak bármely oldalról, az már megtörténhetett ezelőtt is.

Arra a felvetésre, hogy a megemlékezést tiltó rendelkezés összefüggésben állhat-e a miniszterelnök budai várba költözésével, Ungváry egyértelműen nemmel válaszol. Véleménye szerint, a probléma nem az, hogy egy nyilvánvalóan nyilas-nemzetiszocialista jellegű eseményt tiltanak be, mivel ezt a korábbi években is megtehették volna, sőt, részben meg is történt, de ez a rendezvény „hardcore” verziójaként értékelhető. A „soft verzió” azonban az – a véleménye szerint titokban a Fidesz által is szervezett – esemény ténye, amit eszükben sincs betiltani.

...Nevezetesen a „Kitörés 60 emléktúra”, amit a közszolgálati média részben népszerűsít és egy civil dolognak próbál beállítani, holott ezt konkrétan Lezsák Sándor egyik közeli rokona és az MTVA egyik beszállítója szervezi. Ez utóbbiak pedig nem az utcáról szoktak betévedni a köztévébe. Sokkal kisebb jelentőségű ügyekben, ha valaki nem konform módon viselkedik, páros lábbal kirúgják a munkahelyéről. Nyilvánvaló tehát, hogy a budapesti megemlékezés tiltása ellenére, az egész téma politikailag pontosan kikalkulált játék. Azzal, hogy Európa hős védőiről beszélnek, az értelmetlenül feláldozott katonák emlékét gyalázzák meg – akikre viszont éppenséggel nem csak lehet, hanem kell is emlékezni és az emléktúra részvevőinek többsége nem akar egyebet. Elszomorító, hogy sok embert, aki semmi mást nem szeretne, mint elbúcsúztatni a halottait, ebben az egészben játékszernek használnak – nyilatkozta a Hírklikknek Ungváry Krisztián történész.


„NEM A FIDESZNEK TETTEM SZÍVESSÉGET” – LOVASI ANDRÁS KORMÁNYRÓL ÉS ELLENZÉKRŐL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: STUMPF ANDRÁS
2020.02.04.


Ehhez az ellenzékhez én nem vagyok lojális” – mondja Lovasi András a Válasz Online-nak nem sokkal azután, hogy szerepelt a győri fideszes polgármester, Dézsi Csaba András kampányvideójában. A Kiscsillag frontembere elárulja, hogy került oda, s azt is, mi baja a be- és lejáratott ellenzékkel. Lovasi továbbra sem fideszes, de elmagyarázza, szerinte miért vannak csöndben a kormányt a hátuk közepére kívánó popzenészek. Igen, „a pénz miatt ”. Nagy, közéleti interjú. Bónusz: részlet Lovasiék új lemezéről!

Valami dupla csavaros értelmiségi, netán punk gesztus volt, hogy a Fidesz győri jelöltjének kampányvideójában szerepelt a választást megelőző napon? Vagy ez az, aminek látszik?

– Nem punk gesztusnak szántam, az meg, hogy minek látszik… Elmondom, hogy volt. Lecsó fölhívta Dézsit, mert mentünk Győrbe koncertezni szombaton…

Szóval a Kiscsillag-tag Leskovics Gábor felhívta a fideszes jelöltet. Miért?

– Mert elfogyott a gyógyszere.

Pardon?

– Nem a fideszes jelöltet hívta fel, hanem az orvosát. Hogy a kettő épp ugyanaz a személy, az tény, de mi különösebben a választással nem foglalkoztunk – szerintem Lecsó nem is tudta, hogy lesz másnap. Viszont ő Dézsi Csaba András páciense.

Csaba egyébként engem is meg szokott vizsgálni. Régóta ismerjük egymást, barátok vagyunk, jár koncertekre.

Felajánlotta már korábban, hogy mivel veszélyeztetett korban vagyunk, ha épp arra járunk, elvégez rajtunk mindenféle vizsgálatokat és megmondja, mire kellene vigyázni. Egy sor zenésznek mentette már meg az életét, volt, akin több szívműtétet is végzett. Szóval Lecsó a kocsiból felhívta, hogy ha jön a koncertre, tudna-e hozni gyógyszereket. Csaba mondta, hogy persze, jön, meg hoz is gyógyszert, de ha már ott leszünk, egy támogatói videót nem tudnánk-e összedobni.

– „Életmentő gyógyszerért lett Fidesz-kampányarc Lovasi.” Jó cím.

– Nyugodtan mondhattam volna nemet, Csaba is rögtön úgy vetette fel a dolgot, hogy ha nem fér bele, megérti. Abszolút nem várta el.

Akkor mégis minek ment bele?

– Mert amit mondtam, komolyan gondolom és vállalom. Azt ugyanis, hogy ha minden Fidesz-jelölt ilyen lenne, amilyen Csaba, akkor Fidesz-szavazó lennék. Csakhogy ritka madár ő arrafelé, úgyhogy nem is vagyok Fidesz-szavazó. Ezt mondtam el...


ITT OLVASHATÓ

ORBÁN AZZAL HISZTERIZÁLT, HOGY BÁRMIKOR MEGTUDHATJA A VALÓSÁGOT - INTERJÚ BALOG ZOLTÁN MINISZTERELNÖKI BIZTOSSAL

INDEX
Szerző: FÁBIÁN TAMÁS
2020.02.04.


- A gyöngyöspatai kártérítés szerinte is sérti az emberek igazságágérzetét, de ő máshogy, nem ilyen egyoldalúan beszélt volna erről

- Örülne, ha más fordulattal zárná a mondatait Tibi atya
- Egyetért azzal, hogy kerüljön le a képmutató keresztény propaganda a napirendről
Mészáros gazdagodására azt mondja, követendő példa, hogy fideszesek ellen is vannak büntetőeljárások
- A migrációs kampányok során nem mindig sikerült tiszteletben tartani a migránsok emberi méltóságát
- Orbán azzal hiszterizálja a minisztereit, hogy a valóságot alternatív csatornákon is megtudja, és szembe tudja állítani a minisztériumi jelentésekkel
- Nem bírta végignézni a köztévé Karácsony-interjúját

Másfél éve nem kormánytag, hanem társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos. Mit csinál ebben a feladatkörben?

A nyilvánosság előtt ez ritkán jelenik meg, de én másfél éve főállású református lelkész vagyok, visszatértem az egyházi szolgálatba. A miniszterelnöki biztosság elsősorban háttérmunkát jelent: feljegyzéseket készítek a miniszterelnöknek, társadalmi ügyekkel kapcsolatos vélemény formálásában segítem.

Van ráhatása arra, hogy Orbán Viktor társadalmi kérdésekről hogyan beszéljen?

Tőle kell megkérdezni, mennyire engedi, hogy befolyásolják a beszélgetéseink és a feljegyzéseim.

A miniszterelnök kikérte a véleményét, mielőtt megszólalt a gyöngyöspatai romák kártérítési ügyében?

Romaügyekben az elmúlt több mint tíz évben folyamatosan egyeztettem miniszterelnök úrral, államtitkárként, majd miniszterként is hozzám tartozott a terület. Most ez átkerült a Belügyminisztériumhoz, én pedig átadtam a feladatot Vecsei Miklósnak, aki komoly tapasztalatokkal rendelkezik ezen a téren...

KORMÁNYZATI SEGÍTSÉGGEL BOMBAÜZLET, AZ ADÓFIZETŐKNEK ÓRIÁSI BUKÁS A LÁNCHÍD PALOTA

24.HU
Szerző: HORVÁTH CSABA LÁSZLÓ
2020.02.04.



Immár öt éve zajlik a jogi csatározás az állami tulajdonú Eximbank és Nobilis Kristóf cége között a pénzintézet által kibérelt Lánchíd Palota ügyében. A minap az üzletember került kedvezőbb pozícióba a bíróságon. Ha így marad, az az adófizetőknek fájhat.

- Közép-Európa egyik legdrágább irodaépületét 2013-ban szerezte meg a Nobilis Kristóf és fia tulajdonában álló Döb-68 Zrt. A vételár 10 millió euró, azaz körülbelül hárommilliárd forint volt.
- A Lánchíd budai lábánál fekvő patinás ingatlan megvásárlását teljes egészében hitelből finanszírozták, még a kölcsön önrészét is a két, állami résztulajdonban álló banktól felvett összegből állták, hogy aztán egy harmadik – 100 százalékban állami tulajdonú – pénzintézet, az Eximbank tíz évre kibérelje azt, és ezzel lényegében ki is fizesse a hitelt.
- A konstrukció lényege tehát az volt, hogy állami bankok két oldalról is megfinanszírozzák az ingatlant Nobilis Kristóf érdekeltségének, amihez a vállalkozónak csupán ingatlanfedezeteket kellett biztosítania, hogy tíz év alatt tehermentesen cégük tulajdona legyen a Duna-parti ingatlan.
- A műemléki épületet az állam is megvásárolhatta volna az Eximbanknak, ugyanis elővásárlási joga volt rá, ám arról már az előtt lemondott a Döb-68 Zrt. javára, hogy a társaságot bejegyezte volna a cégbíróság.
- A Lánchíd Palotát hamarosan az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Bank veheti meg majdnem 9 milliárd forintért, amihez az Orbán-kormány is bőkezűen hozzájárul több mint hárommilliárd forint közpénzzel.
- Nobilis Kristóf érdekeltsége így több mint 5,5 milliárd forint haszonra tehet szert, nem számítva az Eximbanktól eddig megkapott bérleti díjakat, és a későbbi esetleges kártérítést vagy kötbért, ami összességében további milliárdokat vehet ki az adófizetők zsebéből...

ORBÁNÉK HAZUDNAK ATOMÜGYBEN

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: MARNITZ ISTVÁN
2020.02.04.


Orbán Viktor és köre - így például Áder János - saját szélsőséges atomügyi álláspontjuk alátámasztásul meghamisítva idézik nagyhírű intézmények összetett szakmai véleményét.

"Az Európai Parlament is fogadott el ilyen határozatot, és az Európai Tanácsnak is van már olyan dokumentuma, amely világossá teszi, hogy atomenergia nélkül nem lehetséges klímasemleges gazdaságot építeni Európában" - fogalmazott Orbán Viktor január eleji sajtótájékoztatóján. Néhány nappal azelőtt Áder János szinte szó szerint ugyanígy védte az atomerőművet: "ezt mondja az ENSZ Tudományos Tanácsadó Testülete, ezt mondja az OECD, ezt mondja a Nemzetközi Energia Ügynökség, hogy ma atomenergia használata nélkül a párizsi klímacélokat nem tudjuk teljesíteni. A miniszterelnökök legutóbbi, karácsony előtti tanácskozásán lényegében bekerült a záródokumentumba, hogy az atomenergia használata nélkül ezek a célok már nem valósíthatók meg. Tehát most már úgy néz ki, hogy ebben konszenzus van." 

Sajnálatosan megállapítandó, hogy a kormányfő és a köztársasági elnök kijelentései nem érintkeznek a valóság halmazával. Sarkosságuk az avatatlan szemlélőben is kétkedést szülhet. Brüsszel, meghazudtolva önmagát, immár teljes mellszélességgel kiállna az atomenergia mellett? A világ leghitelesebb intézményei úgy vélnék, hogy atomenergia nélkül nincs légszennyezés-mentesítés, nincs jövő? Hogy (csak az EU-n belül) az atommentes osztrákok, olaszok, dánok, görögök, portugálok, írek és baltiak a vesztükbe rohannak, az atomblokkjaikat leállító németek és spanyolok megőrültek, illetve a további lépésekkel bizonytalankodó csehek, lengyelek, szlovákok, bolgárok, románok, szlovének, horvátok és svédek nem látnak a szemüktől? Hogy a jelenleg zajló francia, brit, szlovák és finn bővítés évtizedes csúszásával, megtöbbszöröződő költségvetésével, kétséges hasznával vonzó példa? Hogy az EU mostantól mindenkit atomenergiára kötelez?

Nem, természetesen mindez hazugság. A magyar kormány nemzetközileg szinte teljesen elszigetelt, sarkos álláspontjánál a valóság jóval árnyaltabb...

SINKÓ OTTÓ: A KORONAVÍRUS MIATT ELLÁTÁSI ZAVAROK LEHETNEK A MAGYAR GAZDASÁGBAN IS

PORTFOLIO
Szerző: Portfolio
2020.02.04.


A Vuhanból indult koronavírus-járvány már most komoly gazdasági károkat okozott, főképp Kínában, de mostanra a világ más pontjain is érezteti hatását a kínai termelés leállása. A Holdújév meghosszabbítása és a további munkaszüneti napok miatt elfogyhatnak a készletek, és nem érkeznek újabb szállítmányok Kínából. Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója a Portfolio-nak kiemelte, hogy lassan már nincs olyan termék a világon, amelybe ne lenne kínai alkatrész. A mostani helyzet már azzal fenyeget, hogy szakadások lesznek az ellátási láncban, amelynek a hatása néhány héten belül Magyarországra is megérkezhet. A kínai kormány hamarosan választás elé áll: vagy a GDP-növekedést helyezi előtérbe (és dolgozni küldi az embereket) vagy a vírus megfékezését (és újabb korlátozó intézkedéseket vezet be)...

DÖBBENETESEN NŐ AZ ELADÓSODÁS - EZERMILLIÁRDDAL EMELKEDETT TAVALY A LAKOSSÁGI HITELÁLLOMÁNY

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2020.02.04.


A lakossági hitelállomány tavalyi növekedése – számolta ki az Azénpénzem.hu a frissen közzétett jegybanki adatokból – csak a válság előtti száguldáshoz mérhető. A különböző adatokat részletesebben áttekintve a kirajzolódó kép mindennek tűnik, csak éppen normálisnak nem.

Miközben a devizahitelezés témája még mindig rendre felmerül, a magyarok mintha teljesen elfeledkeztek volna arról, hogy a kölcsönfelvételnek lehet kockázata is. Főként az évtizedekre vállalt terhekre lehet ez érvényes, ami a lakáshitelek mellett egyre jellemzőbb a személyi kölcsönökre is. A kamatfixálás pedig nem tud minden gazdasági gondtól (például ilyen lehet egy tartós betegség, a munkahely elvesztése) védeni.

Sokan kérdezték tőlünk, hogy miért a hitelezést igyekszik szorgalmazni a kormány, és például nem a csekélyebb összegű, de biztos támogatásokat. A válasz egyszerű: a hitellel jobban lehet pörgetni a gazdaságot. Érdemes felidézni, hogy a jegybank alelnöke, Nagy Márton a választásokat követően a hitelezés elképesztő mértékű felfuttatásáról beszélt. A vállalati hitelek évi 10-15 százalékos, a lakossági kölcsönöknek pedig 15-18 százalékos (az utóbbi a lakáshiteleknek) bővülését tartaná jelenleg a jegybank „egyensúlyinak”. Tehát tulajdonképpen a lakosság szándékos eladósítása folyik.

A növekmény közel felét adja a babaváró

Mint a legfrissebb adatokból kiderült: sikeresen. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által közzétett adatokból az Azénpénzem.hu kiszámolta: a lakossági hitelállomány tavalyi növekedése csak a válság előtti száguldáshoz mérhető. A háztartások majdnem ezermilliárd forinttal több hitelt cipeltek 2019 decemberének végén, mint egy évvel korábban. Közben azonban a betétek is elég szépen gyarapodtak. Érdemes viszont a számokat részletesebben is megvizsgálni...

AZ EGYIK LEGFONTOSABB KÉRDÉS

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2020.02.04.


Do you speak English? Ki hitte volna, hogy ez ilyen fontos lesz? – teszi fel a kérdést Steve, akinek aztán alaposan kijutott a nyelvtanulásból az évtizedek alatt.

„Apám és anyám is három nyelven beszélt (német, francia és angol). Módos polgári családokban, a második világháború elött ez nem volt ritka.

Nem mintha ez őket az „ostrom után” valamennyire is segítette volna. Ahol nyelvtudás kellett azok többnyire tanári vagy bizalmi állások voltak. Apám könyvelő beosztottként dolgozott, anyám, mint varrónő Angyalföldön.

Tante, a komor hölgy

Nekem, mint egyetlen gyereknek, azonban már a legkorábban kellett menni nyelvet tanulni. 1950-és évek elejéről beszélünk. Még épphogy az általános iskolába kezdtem járni, de kétszer egy héten muszáj volt az utcai foci helyett privát „németre” menni a „Tante”-hoz.

Egy nyugalmazott valamikor apáca tanárnőhöz, aki a Pasaréti templom közelében lakott egy albérletben. Kb. 20 forintba kerülhetett egy óra. Nagyon nem szerettem. A Tante egy idős, feketébe öltözött hölgy volt, komor és igen szigorú. Ha a leckémet nem tudtam úgy, ahogy ő azt elvárta, bizony vonalzóval a körmömre is csapott.

Panaszkodtam is a szüleimnek. Ha a körömcsapás nem is zavarta őket, látták a problémát: az egészet szívből utáltam. Összeült a szülői tanács, menjen a fiú angolt tanulni, ez volt a határozat. Talán az jobban fog tetszeni neki.

…és Babi, a jó kedélyű

„Enter” Babi (néni), aki tökéletes ellenkezője volt a Tanténak. Egy egykori diplomata özvegye, világlátott, jó kedélyű középkorú szőke hölgy, egy dunaparti szép lakásban lakott, ahol ma a Duna Korzó található. Itt adta leckéit a 4. emeleten.

Sokat nevetett, még bele is szerethettem talán… de tény, hogy a tanulási kedvem nagyot javult. Szóval mondjuk 7 éves koromtól egészen az érettségiig privát angolra jártam, a Babi néni után jött az „Alizka” a Házmán utcában, hasonló múlttal. A tandíj persze emelkedett, ahogy minden más...

MÍTOSZOK, TÉNYEK ÉS PÁRTPROPAGANDA

ÉLET ÉS IRODALOM / VISSZHANG
Szerző: KARSAI LÁSZLÓ
2020.01.31.


Ungváry Krisztián fontos, gondolatébresztő cikkben foglalkozott a mai (szélső)jobboldal történelemszemléletének néhány alapállításával (A nemzeti büszkeségről és a történelmi tényekről, ÉS, 2020/4., jan. 24.). Furcsa módon éppen a Horthy-rendszer megítéléséhez nélkülözhetetlen, II. világháborúval és a magyar holokauszttal kapcsolatos történelemhamisításokra nem tért ki. A Horthy-rendszer és névadója „rehabilitálása” 1989–1990-ben kezdődött. A Magyar Fórumban, az MDF lapjában már 1990 tavaszán megfogalmazták: „...a magyar történelem pozitív példáit kell hangsúlyozni, az eddig hangsúlyozott negatív példákkal szemben.” Olyan történelemre van szükségünk, amelyre minden fiatal büszke lehet, a népet pedig a pozitív történelmi példákkal át kell nevelni, írták.

Jó harminc éve hangoztatják egyesek, hogy Magyarországot a náci Németország kényszerítette bele a II. világháborúba, és ha csak vonakodtunk volna megtámadni Jugoszláviát 1941 áprilisában és a Szovjetuniót 1941 júniusában, akkor a nácik megszállták, elpusztították volna Magyarországot, főleg és elsősorban a 800 000 fős hazai zsidóságot. Volt olyan publicista, aki szerint a zsidók védelmében kellett belépnünk a világháborúba, és ugyancsak az ő védelmezésük miatt nem ugorhattunk ki a háborúból, mert akkor a nácik megszállták volna hazánkat és... lásd feljebb. Ebben a szellemben lett az 1942. januári újvidéki tömegmészárlásból razzia, jogos, partizántámadásokat elhárító katonai akció. Egyébként pedig, ha alaposabban megnézzük, akkor hazánk részint antikommunista kereszteshadjáratban, majd − az előbbi állításnak némileg ellentmondva − igazságos honvédő háborúban vett részt 1941-től 1945-ig, hirdetik sokan.

Szakály Sándor szerint a munkaszolgálat zsidóvédő intézmény volt. Ami éppúgy nem igaz, mint az, hogy a „muszos” századok „mozgó vesztőhelyek” voltak. Magyarország nem utolsó csatlósa volt az önkényuralmi, népirtó náci Németországnak, hanem – ahogy a múltat megszépíteni szándékozók állítják − a világháború utolsó áldozata. A holokausztban pedig a magyar nép ártatlan, sőt áldozat volt, halljuk sokszor. Mint azt a 2002-ben megnyitott Terror Háza Múzeum már pengefalával is hazudja: hazánkban csak két diktatúra volt, a nyilas és a kommunista. E „múzeum”, pontosabban az antikommunista hazugságok tárháza, vagy Ungváry Krisztián találó elnevezésével: a „káosz háza” állandó kiállítása és főigazgatója, Schmidt Mária, Orbán Viktor udvari főtörténésze azt próbálja elhitetni, ismét egyszer a történelmi tényeket semmibe véve, hogy: Magyarországon a diszkriminatív törvényeket a náci Németország nyomására − követve az európai országok többségének példáját − szavazta meg a képviselőház. Berlin 1940 nyara előtt nem gyakorolt nyomást Budapestre a zsidópolitika „radikalizálása” érdekében. Arról hallgatnak a Horthy-hívők, hogy a kormányzó egyszer sem élt azzal a jogával, hogy a neki nem tetsző törvényeket − például az 1938-tól 1942‑ig megszavazott 21 zsidótörvény bármelyikét − akár kétszer hat hónapra visszaküldje a képviselőháznak „megfontolásra”. A Terror Háza állandó kiállítása szerint, ami 1944. március 19-e után történt, azért a nácik és egy maroknyi nyilas pártszolgálatos a felelős. Az „Endlösung”-ról semmit sem tudó Horthy, amikor a menye 1944. július 2-án eléje tette az ún. Auschwitzi jegyzőkönyveket, felháborodott, és a hadseregét vetette be a budapesti zsidók életének megmentése érdekében. Horthy egyébként tehetetlen volt, „szinte háziőrizetben volt” a megszállás után − próbálják talán magukkal is elhitetni egyesek...


SZABAD SZEMMEL: GYŰLÖLKÖDŐ, PÁRHUZAMOS VILÁGOKAT ÉPÍT A KORMÁNY A HATÁRON TÚL

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2020.02.04.


Avagy mit látszik nyugaton a gyergyóditrói idegengyűlölő afférból.

Orbán Viktor veszélyes módon exportálni igyekszik ideológiáját: nagy pénzekkel támogatja a magyar kisebbséget a környező államokban, ám ily módon párhuzamos világok alakulnak ki, írja a Deutsche Welle. Hogy ez azután hová vezethet, az kiderül a gyergyóditrói idegengyűlölő incidensből. A székelyföldi faluról a külvilág idáig jóformán nem is hallott, ám az 5 ezer fős település napok óra az érdeklődés középpontjába került, a xenofóbia szomorú, egyben képtelen megnyilvánulása miatt. 

Az ok az volt, hogy a 60 alkalmazottal dolgozó helyi pékség leszerződtetett két sri lankai szakembert, mert a nagy elvándorlás és a csekély bérek miatt már nincs elég munkáskéz. Csakhogy az idegenek láttán elszabadultak az indulatok. Noha jogszerűen álltak munkába, több száz helybéli követeli, hogy adjanak túl a migránsokon. Az idegengyűlölet Romániában nem új jelenség, a mostani eset mégis különleges, mert elárulja, Orbán miként plántálja át saját ideológiáját a határon túli magyarok körében. A falu szigorúan konzervatív, és szinte kizárólagosan csakis a magyar közmédiából tájékozódik. Az pedig a miniszterelnök etno-nacionalista, soviniszta gondolatvilágát terjeszti. 

A fenyegetések miatt a két vendégmunkás kénytelen volt elhagyni a falut. Eckstein-Kovács Péter, az erdélyi ügyvéd, a magyar közösség jeles tagja, egyértelműen az idegengyűlöletnek tulajdonítja a történteket. Két éve azért lépett ki az RMDSZ-ből, mert úgy látta, hogy az Orbán erdélyi érdekképviselete lett. A román kommentátorok rendkívül éles hangon ítélték el az esetet. Basescu volt elnök viszont a magyar kisebbség elleni nacionalista támadásokra igyekszik felhasználni az incidenst. A ditrói ügy azonban ennél összetettebb, Vannak tényleg xenofóbok a helybéliek között, másoknak viszont az a gondjuk, hogy a péküzem a vendégmunkásokkal akarta lenyomni a béreket. A tulajdonospár cáfolja a vádakat...

ÉVI 5,4 MILLIÓ FORINTOT KÖLTÖTT A SZENT MARGIT KÓRHÁZ A FIDESZES GAZDASÁGI IGAZGATÓ LUXUSAUTÓIRA

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: RUTAI LILI
2020.02.03.


Farkas Anna, az óbudai Szent Margit Kórház gazdasági igazgatója a 2019-es önkormányzati választáson a Fidesz egyik képviselőjelöltje volt Gyöngyösön. A momentumos Derda Ádám által kikért adatok szerint Farkasnak 2017-ben a kórház 4 luxusautót bérelt, és bruttó 5,4 millió forintot költött rájuk közpénzből.

Farkas Anna Gyöngyösön született, és ma is ott él. Egészségügyi menedzseri és gazdasági üzemmérnöki diplomával rendelkezik. 2010 óta dolgozik az egészségügyben, 2012 óta a Szent Margit Kórház gazdasági igazgatója. 2019-ben Gyöngyösön a 7. választókerületben indult a Városom, szeretlek Egyesület-FIDESZ-MPSZ-KDNP koalíció képviselőjeként.

A Kékesonline portálnak a tavalyi kampány során elmondta, hogy hálás a sorsnak, Bús Balázsnak, Óbuda tavaly leváltott Fideszes polgármesterének, és dr. Badacsonyi Szabolcsnak, az idén januárban, Kásler Miklós által indoklás nélkül elbocsátott kórházi főigazgatónak, amiért a fővárosban fejlesztheti szakmai tudását.

Ugyanebben az interjúban fejtette ki Farkas azt is, hogy jó szakmai kapcsolatot ápol dr. Kásler Miklóssal, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterével, Varga Mihály pénzügyminiszterrel, a Fidesz egyik egykori alelnökével, továbbá munkakapcsolatot alakított ki Tarlós István ex-főpolgármesterrel is.

„Soha nem hagytam el a várost, most sem, mikor a munkám Budapestre szólít.” – írta a tavalyi kampányszövegében. Talán a Gyöngyös és Budapest közötti körülbelül 80 kilométeres táv miatt van az, hogy az ő részére bérelt gépjárművek sokkal nagyobb távolságokat tesznek meg, és sokkal többe kerülnek, mint a kórház főigazgatójának vagy a dolgozóknak bérelt gépjárművek.

Derda Ádám (Momentum) III. kerületi képviselő és átláthatósági tanácsnok ugyanis közadatigénylésben kérte ki a Szent Margit Kórház által bérelt gépjárművek adatait, és meglepően nagy számokat kapott válaszul.

Tavaly nyáron óbudai lakosok jelezték nekem, hogy korábban többször is luxusautókat láttak a kórház parkolójában és bizonyára a vezetőségből használhatja őket valaki. A helybeliek felháborítónak tartották ezt úgy, hogy nem is olyan régen a kórház dolgozói önkéntes munka keretében festették ki az intézmény egyik osztályát, mert nem volt pénz festékre. Ez indított arra, hogy kikérjem a vonatkozó adatokat és lássam a valós képet. Az adatokból egyértelműen látszik, hogy feltűnően sokat költöttek a nyilvánosan a Fidesszel szimpatizáló gazdasági igazgató gépjárműbérlésére.” – mondta Derda az Átlátszónak...

A TATÁRJÁRÁST A KORMÁNY KIHAGYNÁ A MAGYAR TÖRTÉNELEMBŐL

HÍRKLIKK / INTERJÚ
Szerző: KARDOS ERNŐ
2020.02.04.


Elfogadhatatlannak tartja a váratlanul megjelent Nemzeti Alaptanterv jelenlegi tartalmát a Történelemtanárok Egylete, mert ellentmond a digitális kor kihívásainak, nem ösztönöz a történelem megismerésére. Továbbá egyoldalú „nemzetvédő” ideológiát követ, esetenként kifejezetten torz történelemszemléletet tartalmaz. Aránytalanul előtérbe helyezi a honvédelmi ismereteket. Végül az alaptanterv nem gondolkodó embereket, hanem alattvalókat nevel – nyilatkozta portálunknak Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke.

Az kétségtelen, hogy az anyag a szakmai nyilvánosság kizárásával jött létre, talán az alkotóit sem ismerik, de nem az a normális, hogy csak az elkészült anyagot lehet vitatni?

– Ezt az anyagot nem lehetett vitatni, legfeljebb bírálni. Egyeztetés ugyanis nem volt. Szeptembertől – tetszik vagy sem – ez a tanítás meghatározó dokumentuma. Korábban a nemzeti alaptanterv megjelenése után készítették a kerettantervet, végül elkezdték a tankönyveket megírni. Ehhez képest, az elmúlt héten, péntek éjjel, 22 óra után hozták nyilvánosságra az új Nemzeti Alaptantervet, s azt is közölték, hogy néhány nap múlva a kerettanterveket is közzéteszik, tehát elvileg már ezen a héten meglesz. Minden bizonnyal, már a tankönyvek is készülnek. Miután egy tankönyv megírása legalább egy év, ezért valószínű, hogy már akkor elkezdték megíratni a tankönyvet, amikor a nemzeti kerettantervet még el sem fogadták...

KIRÚGTÁK A HONVÉDKÓRHÁZ ORVOSIGAZGATÓJÁT

RÖNTGEN BLOG / 444.HU
Szerző: KUNETZ ZSOMBOR
2020.02.04.


Az októberben kinevezett orvosigazgatót - információim szerint - pénteken rúgta ki a Honvédkórház főparancsnoka, Kun Szabó István egykori hadisírgondozó, gépészmérnök, haditechnikai menedzser.

A döntés hátterében az állhat, hogy az orvosigazgatót nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették, amiről a főparancsnok csütörtöki minisztériumi látogatása során szerezhetett tudomást - legalábbis ezzel indokolták a menesztést a pénteki vezetői értekezleten, a hozzám eljuttatott információk szerint.Kun-Szabó István főparancsnoksága alatt nem ez az első botrány. Arról, hogy törvénytelenül működik a Honvédkórház, és ennek következtében egy beteg is meghalt, itt írtam...


ISKOLAÉRETTSÉG: MAJDNEM TÍZEZER HALASZTÁSI KÉRELEM ÉRKEZETT AZ OKTATÁSI HIVATALHOZ

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2020.02.03.


Az esetek kétharmadában szakértőként rendelték ki a pedagógiai szakszolgálatokat.

Összesen 9941 iskolahalasztási kérelem érkezett be az Oktatási Hivatalhoz (OH). A szülők január 31-ig kérelmezhették a 2020. augusztus 31-ig hatodik életévüket betöltő gyermekük esetében a tankötelezettség kezdési időpontjának módosítását. Az OH tájékoztatása szerint a beérkezett kérelmek száma az előzetes szakmai várakozásoknak megfelelő. Jelezték: az esetek mintegy kétharmadában szakértőként rendelik ki a pedagógiai szakszolgálatot, és a szakvéleményük alapján hoznak döntést. Hozzátették: a beadványok feldolgozása folyamatos és zökkenőmentes, a végleges adatokról a hét közepén várható bővebb információ...


NEM RAKJÁK KI A FIDESZT A NÉPPÁRTBÓL, DE A FELFÜGGESZTÉS MARAD

444.HU
Szerző: MAGYARI PÉTER
2020.02.03.


Hétfőn az Európai Néppárt kongresszusán érvényben hagyták a Fidesz tagságának tavaly márciusi felfüggesztését. Abban állapodtak meg, hogy 2021 első felében megvitatják majd, hogy milyen a Fidesz viszonya a párt által képviselt értékekhez.

A kongresszus előtt sokáig úgy készültek, hogy ezen a február eleji brüsszeli ülésen eldől, kizárják vagy visszafogadják-e a Fideszt, de a múlt héten már látszott, hogy inkább nem döntenek most sehogy.


Valószínűleg mindenkinek így volt a legjobb, igazi európai értelemben vett kompromisszum született. A gyakorlatban nem történik semmi különös, de mindenki elmondhatja az újságíróknak, hogy számára megfelelő, bölcs döntést hoztak, és az ügy további mérlegelése a fejlemények fényében megtörténik majd.

Az EU-s politikának az egyik legfontosabb szabálya, hogy egy döntés akkor jó, ha azt otthon mindenki a saját győzelmeként tudja beállítani az újságíróknak. Ebben az sem okozhat bökkenőt, ha a magyarázatok egymással összeegyeztethetetlenek. Ilyen megoldás született most is. Aki azt akarja kiemelni, hogy számára Orbán vállalhatatlan, az mondhatja, hogy a Fidesz fel van függesztve. Aki pedig megengedőbb a magyar vezetővel, az mondhatja, hogy nem bántották őt...

ARANYÁRON VETTE MEG ROGÁN ANTAL LAKÁSÁT MÉSZÁROS LŐRINC KÖRE

24.HU
Szerzők: FABÓK BÁLINT, KASNYIK MÁRTON
2020.02.03. 


Rogán Antal és környezete üzleti zsenijét már nem kevésszer megcsodálhattuk. Jó példa volt erre a fokozatosan növekvő luxuslakóparki lakása, a belvárosi lakásértékesítések, a Fidesz-közeli offshore cégeknek tízmilliárdokat hozó letelepedési kötvények, a korábban soha nem dolgozó exfelesége első vállalkozásának bombasztikus sikere vagy a továbbra is megmagyarázhatatlan feltalálókarrierje. A közvéleményben nagy visszhangot keltő helikopterezés mögött is igen bonyolult üzleti manőverek voltak.

A hétvégén ismét rácsodálkozhattunk Rogán Antal újabb húzásaira, miután kiderült, hogy a miniszter 809 millió forintos megtakarítással rendelkezik. Földhivatali adatokat a hétvégi közleményével összevetve kiderül, hogy novemberi válása után testvére, volt felesége és egy Mészáros Lőrinc üzleti köréhez tartozó cég segítségével átalakította a családi ingatlanvagyont, majd hatalmas pénzt szedett ki belőle.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője pénteken adta le a vagyonnyilatkozatát, ebből derült ki, hogy közel 800 millió forint bevételhez jutott egy év alatt. Rogán a bevétele növekedését két okra vezette vissza: az általa jegyzett szabadalomra, valamint arra, hogy a válását követően az erdőterületeket leszámítva minden ingatlanát és ingóságát értékesítette.

A vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy Rogán a szabadalmából 197 millió forint jövedelemhez jutott, így a nyilatkozat alapján mintegy 570 millió bevétele keletkezett (volt nagyjából 40 millió forint megtakarítása az előző évből) az alábbi ingatlanok és ingóságok eladásából:

- a 185 négyzetméteres, Pasa Parkban lévő lakás 100 százaléka,
- egy 40 négyzetméteres teremgarázs 7 százaléka,
- egy 124 négyzetméteres balatonlellei nyaraló 50 százaléka,
- két (100 és 120 négyzetméteres) szakonyfalui házban lévő 25-25 százalékos tulajdonrésze,
- két festmény.

Első ránézésre az elmúlt évek ingatlanpiaci árrobbanása ellenére is valószínűtlennek tűnik, hogy az ingatlanpiacon ennyi pénzért lehessen értékesíteni az alábbi ingatlanokat. Az egyes ingatlanok tulajdoni lapjait átnézve pedig valóban kiderült, hogy Rogán nem is a piacon értékesítette a tulajdonrészeit. Sőt, a közleményével ellentétben jellemzően nem is értékesítette azokat...

KULTÚRA, CSAPATÉPÍTÉS, TANÁCSADÁS: A FIDESZNÉL IS TÖBBET KÖLTÖTT A HETEDAKKORA KDNP-FRAKCIÓ

HVG ONLINE  ITTHON
Szerző: JOÓ HAJNALKA
2020.02.04.


Bár a borra és pálinkára már nem költ (vagy legalábbis nem így, nevesítve) a KDNP parlamenti képviselőcsoportja, a frakció 2018 májusa óta kötött szerződéseinek listáján azért így is akadnak meglepő tételek, ahogy a megbízottak között volt és jelenlegi KDNP-s funkcionáriusok is. Az Országgyűlés Hivatalától az összes parlamenti frakció kiadásainak összesítését kikértük. A feldolgozott adatokból készülő sorozatunkat a kisebbik kormánypárttal kezdjük.

A jelenlegi parlamenti ciklus kezdete óta, vagyis valamivel több mint másfél év alatt 244 millió forintot költött a KDNP frakciója tanácsadásra, kommunikációra, rendezvényekre és a párt saját megjelenítésére – derült ki a képviselőcsoportok Országgyűlés Hivatalától kikért szerződéseiből. (A hivataltól az összes parlamenti frakció szerződéseit kikértük, ezek tapasztalatait cikksorozatban osztjuk meg a közeljövőben – a szerk.) A visszafogottnak nem mondható kiadásokkal a kisebbik kormánypárt ötvenmillió forinttal túltett a nagyobbikon, a Fideszen is – ami nem kis teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy utóbbinak 116 képviselője van, a magát a választáson önállóan meg nem mérető kereszténydemokratáknak pedig durván hetedannyi, csak 17.

Bár a KDNP parlamenti frakciója a korábbi években a kiugróan magas reprezentációs költéseiről híresült el – 2016-ban a Népszava gyűjtötte ki, hogy több mint 1,5 millió költöttek csak borra és pálinkára, 2017-re pedig a 168 Óra írt az évi 4,5 milliós „kávé, tea, élelmiszer” számláikról –, a 2018 májusától napjainkig szóló összesítésben nem szerepel ilyesmi. De lehet, hogy csak arról van szó, hogy rendezvényeikre már nem maguknak vásárolják harapnivalót, másfél év alatt ugyanis több mint hatmillió forintot fizettek „rendezvényhez terem, ellátás és vendéglátás biztosítása” címen a Fidesz pártrendezvényeit is kiszolgáló Csónakázótó Vendéglátóipari Kft.-nek, amelynek a Valton-vezér Vajda Lajoshoz köthető CFTP Hungary Kft. a társtulajdonosa...

FEJÜNKÖN A KORONA(VÍRUS)

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: VOGRONICS ANDRÁS
2020.02.03.


Fejünkön a korona(vírus). Ismét felütötte a fejét egy, most már világméretű járványt okozó vírus, ami Kínából indult el, és viszonylag hamar lokalizálták. Körülbelül 2 hete jelentették az első megbetegedéseket, és a járvány csak terjed. A világsajtó lovagolja is rendesen a témát, ezzel hergelve a közvéleményt és korbácsolva a közhangulatot. Nincs is ezzel baj, kell a téma, főleg az olyan, amivel lehet riogatni, pánikot kelteni, olvasottságot, példányszámot, kattintást generálni. Mindegy, csak profit legyen. Ilyenkor mindenki önjelölt szakértő lesz, főleg a laikus, mert az nagyon ért az ilyesmihez, ezt a hullámot lovagolják meg a kamuoldalak, azoknak ez most maga a kánaán, teszik fel az ijesztőbbnél ijesztőbb videókat, jönnek a konteók, paráztatások, fosatások.

Hála istennek, idehaza fosni nagyon tud mindenki, mert ez már népbetegség. Jobban elterjedt, mint maga a vírus. Az is megfigyelhető, hogy a fosás tárgya általában nem kézzelfogható, jelen esetben is úgy csinál mindenki, mintha a világvége dörömbölne az ajtónkon. 2009-ben, a H1N1-járvány kitörésekor egy ország szarta össze magát, és rettegett a vírustól. Sajnos mióta az emberiség létezik, vírusok, betegségek, járványok mindig voltak. Most is vannak, és valószínűleg lesznek a jövőben is. Nyilván most is lehet összeesküvés-elméleteket gyártani, én ettől elhatárolódnék, sajnos ez az emberiség velejárója.

Soha nem felejtem el, amikor – viszonylag gyorsan – kifejlesztették a védőoltást a H1N1-vírus ellen, a saját fülemmel hallottam orvosoktól, hogy ők nem adnák be maguknak, mert mikrochip van benne. Mi van, baszki? Meg különben is. Minek az, teljesen felesleges, meg a gyógyszergyárak, meg a franc tudja kik állnak az egész mögött. Amíg nem volt antiszérum, addig az volt a baj. Amint lett, „összeesküvéselméletezték” maguknak, hogy miért nem kell beadni a vakcinát. Itt mindenre van magyarázat. Tehát volt egy világméretű vírusjárvány, amitől – úgy mint most is – mindenki fosott, de amikor meg lett az antiszérum, akkor következett az, hogy ne adassuk be magunknak, mert abból lesz a baj...

ISTEN, PIA, FUTBALL

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.02.03.


Valami nincs rendben mostanában a mindenhatóval. Vagy a benne hívő emberekkel, illetve mindkettejükkel, esetleg egyikkel sem. Isten netán meghalt, alkalmasint meg sem született, elfordította tekintetét gyermekeiről, tehát gebasz van. Mindközönségesen szar került a propellerbe. A pápa Krisztus helytartója a szereposztás szerint, kinyújtott karja tehát, s mielőtt a CÖF nevű konglomerátumról megállapítanánk, hogy hülyék ezek, kiindulási tételként szögezzük le, mivel a názáreti a szentháromság szerint egylényegű Istennel – homousion, vagy menjünk máglyára? -, nem komilfó őnála Pistikére panaszkodni, mert nincs ideje mindenki nyomorával egyesével foglalkozni.

Ehhöz képest a CÖF levelet intézett őszentségéhez, hogy állítsa sarokba Niedermüller nevű gyermekét, mert veszélyt jelent úgy en bloc a magyar keresztény jódógos népekre. „Támadás alatt áll a magyarországi keresztény közösség…”, sikong a CÖF, és a szentatyát arra hívja, fenekelné el ezt a Niedermüllert, verné vasra, küldené máglyára, de az se baj, ha kiherélteti. Megkérdezhetnénk, egyeztettek-e Bayer Zsótival, aki az első sorokban szokott menetelni velük, mit szól, hogy a szerinte „demens vénembernek” irkálnak, de tudjuk, hogy ezeknek elveik nincsenek, baksist kérő kezük van, meg csattogó protkójuk, ami alig takarja a bélsáros nyelvüket.

Mindent megtesznek azért, hogy igazolják, tényleg „rémisztő képződmények”, ám, mivel ez a jelzős szerkezet az elevenjükbe hág, nevezzük őket jellemtelen pöcsöknek. Ebben nem vonjuk kétségbe sem fehérségüket, sem heteróságukat, sem kereszténységüket, remélhetőleg akkor ez így rendben is van. Ezzel a „magyarországi keresztény közösség” kitétellel is kéne valamit kezdeni, fordulhatnának a szentatyához azzal is, hogy Iványi Gábor és közössége méltatlanságokat, jogtalanságokat szenved el, de nemcsak szóban, hanem tettekben is. Ha következetesek vagyunk, arra kérjük őszentségét, hogy herélje ki Orbán Viktor Mihályt úgyszintén...

SZEGÉNYEK ÉS GAZDAGOK: ORBÁN PÁVATÁNCA AZ UNIÓS KÖLTSÉGVETÉS KÖRÜL

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2020.02.03.


Orbán Viktor most azt a pénzelosztási rendszert kezdte szidni, amelyik eddig nagyon bőkezűen osztotta a támogatásokat a kelet-európai országok kormányainak. Tudjuk, ez a kommunikáció is a saját táborának szól, ám nem árt tisztázni: Magyarország hihetetlen összegekhez jutott az előző költségvetési ciklusokban, ám ez a mézes bödön nem lesz mindig csurig számunkra. Vannak ugyanis leszakadó régiók a régi, nyugati tagországokban, és számukra létfontosságú, hogy a lemaradásuk ne folytatódjon tovább. Orbán persze másként magyarázza az arányok megváltoztatásának igényét, szerinte ugyanis a bevándorlást szorgalmazó erők bosszúja ez a migránsellenes kormányokkal szemben.

Orbán Viktornak végre el kéne döntenie, hogy Magyarország az EU gazdaságának motorja, vagy egy szegény kis kelet-európai állam. Ha ugyanis az érdekei úgy diktálják, akkor a magyar gazdasági csodáról szónokol, ha pedig a pávatánc úgy alakul, akkor szegény kis megtűrt keleti rokonai vagyunk a nagy és gazdag nyugati államok számára. Nem is olyan rég a klímaváltozás elleni küzdelem kapcsán nyilatkozta azt, hogy a gazdag államok olyan kis szegény országokkal akarják megfizettetni a globális felmelegedés elleni harcot, mint Magyarország.

Most is úgy hozta a sors, hogy a kuncsorgó kis szegény rokon bőrébe bújva bírálja az EU-t. Orbán ugyanis nagyobb szeletet szeretne kihasítani a költségvetési tortából, mint amekkora az előzetes tervekben szerepel. „Tisztességes alapokra kell helyezni az új uniós keretköltségvetést, mert az a szegényebb országok felől a gazdagok felé csoportosítja át a pénzeket” - mondta Orbán, miután az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel tárgyalt...

ORBÁN FENYEGETŐZÉSE EGY GYERMETEG STRATÉGIA, ZSAROLÁSI KÍSÉRLET

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2020.02.03.


„Orbán egy tudatosan felépített stratégia mentén, cinikusan halad, miközben az ország számára az igazi stratégia az lenne, hogy visszakönyörögje magát az Európai Néppártba” – mondta Balázs Péter azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy Orbán Viktor szombaton kijelentette: „a britek kilépése és az, hogy ma mindenki életben van Nagy-Britanniában, azt mutatja, hogy az Európai Unión kívül is van élet". Balázs szerint Orbánban mindig is megvolt az a fajta kettősség, hogy ha ide lép egyet, akkor oda is, ha ezt mondja, akkor azt csinálja. Ami a kilépés ötletét illeti: a magyar közvélemény bizonyára nem is támogatná azt.

Orbán Viktor – ahogy portálunk is beszámolt róla – az Európai Unió keleti és déli tagállamai egyeztető fórumának, a Kohézió Barátai csoportnak kormányfői szintű, a portugáliai Beja városában tartott ülését követően, szombaton, újságírók előtt beszélt.

„A kijelentés nem megalapozott, ráadásul cinikus és mérhetetlenül felelőtlen, hiszen egy olyan példát hoz fel, amely nem lehet és nem is precedens mások számára” – szögezte le megkeresésünkre Balázs Péter. Mint a volt magyar külügyminiszter, első magyar uniós biztos kifejtette: Nagy Britannia az európai kontinenstől északnyugatra, Amerika felé fekvő sziget, ahol angolul beszélnek – egyetlen kontinentális államra, kiváltképpen egy szárazföldbe ágyazott, tengerrel nem rendelkező, közepes méretű országra nem vonatkoztatható, olyanra, mint Magyarország, de nem csak ránk, hiszen „vagyunk néhányan ebben a geopolitikai helyzetben”...