INDEX
Szerző: DULL SZABOLCS, SZÉMANN TAMÁS
2019.10.13.
Jóval magasabb eddig a részvétel az önkormányzati választáson, mint öt éve: 13 órakor 26,6 százalékos, 15 órakor 34,69 százalékos az országos részvétel. Legutóbb 2006-ban voltak ennyire aktívak az emberek a polgármester-választásnál. A magasabb adat fővárosi és városi aktivitásnak köszönhető, a nagyobb csatatereken látványosan többen szavaznak. Ez a Fidesznek vagy az ellenzéknek kedvez? Tarlós vagy Karácsony győzelmét jelzi inkább? A Borkai-videó hatása miatt még bizonytalanabb, melyik oldalt hogy mobilizálták az elmúlt napok eseményei...
ITT OLVASHATÓ
2019. október 13., vasárnap
AZT HISZED, JÁR AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS? TÉVEDSZ - JÓ LENNE, HA AZ ÁLLAM ÖSSZESZEDNÉ MAGÁT!
AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.10.10.
Az egyre pocsékabb ellátást nyújtó állami egészségügyi rendszer a magán egészségügyi szolgáltatások rohamos fejlődését hozta. A lakosságnak egyre mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, ha gyógyulni akar. Az egészségügyi közgazdász szerint ez nem tudatos döntés eredménye, ma minden a spontaneitás jeleit mutatja az egészségügyben. A kormánynak azonnal lépnie kellene.
Miközben az MNB az egészségügy magánkiadásainak hatékonyabbá tételén segítene, az államnak alapvető feladatai lennének az egészségügyi rendszerrel. Magyarország 2018-ban mindössze a GDP 6,6 százalékát fordította egészségügyi kiadásokra, ezzel a fejlett piaci országok utolsó negyedébe kerültünk. Ugyanakkor kiemelten magas a zsebből fizetés aránya.
A tavalyi adatok szerint az egészségügyi kiadások 30 százaléka magánkiadás, aminek döntő részét, legalább 85 százalékát fizetjük zsebből. Így összességében hazánkban tavaly 25,5 százalékos volt az így fizetett egészségügyi költések aránya, miközben a WHO ajánlása szerint ennek maximum 15 százalékosnak kellene lennie. A magasabb arány káros, a szegényebb rétegeket indokolatlanul megterhelő mérték – hangsúlyozta Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) közelmúltban tartott konferenciáján.
A szakértő kiemelte: ma nincs rögzítve a társadalombiztosítás alapú, szolidaritási elven működő egészségügyi finanszírozás rendszere az Alaptörvényben, szemben a korábbi Alkotmánnyal. Hiába akart ezen több egészségügyi vezető is változtatni, eddig nem sikerült nekik...

PREVENCIÓ
A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2019.10.13.
Még mindig használja a szakma ezt a kifejezést…de a terepen, a leszakadó térségekben nem látok olyan valós hatást, ami ehhez kapcsolódna. Jó, persze tudom, szakemberhiány, meg minden…de talán éppen ezért írtam nemrég valahol, hogy szerintem a prevenció kifejezés már csak papíron létező fogalom. Közben a minap elgondolkodtam azon is, vajon miféle módszertana van a prevenciónak? Hogy nem ragadt ez le, mint minden más annál, hogy “elmondjuk, hogy kellene”…. miközben ezer hatás dolgozik az ellen, hogy egyáltalán megértsék, mi ennek az egésznek a lényege?
A szegregátumokban, vagy a településeken elszórtan, de generációs szegénységben élők egészségi állapota tragikus, ezt régóta tudjuk. Az átlagéletkor náluk alacsony, felülreprezentált a valamilyen fogyatékossággal élők száma, és már szinte minden gyerek küzd valamilyen tanulási nehézséggel.
Az okok összetettek, az egészségtelen táplálkozás, a minőségi éhezés, ami csak egy szénhidrátalapú tápanyagbevitelt enged, a korán kezdett, majd egész életen át tartó dohányzás, ami már magzati korban is hat, a jelen levő alkohol, és az utóbbi években a különféle olcsó drogok, a legolcsóbb és ezért legkárosabb anyagokat tartalmazó üdítők, energiaitalok, a fogápolás hiánya, a mozgáshiány, ami ott van, a mélyszegénységben élő gyerekek között is, a sok mentális probléma, és az azok kezelésére használt nyugtatók, az el nem ért egészségügyi szolgáltatások, stb. És főleg az ezeket átható, a családokba masszívan beépült szemlélet, amit örökítenek át, és amit megtörni a legnehezebb. Amiben nem gond, ha a gyerek öthónaposan már paprikás krumplit eszik, az sem, ha nem mos fogat, ha láthatóan természetellenesen tartja a lábát járás közben, ha tíz évesen már dohányzik, vagy kiissza a maradék italokat a poharakból egy buli után. Nem gond, hiszen “én is így voltam vele”, “anyám is dohányzott a terhesség alatt”, “én sem mostam soha fogat”, “nem lesz attól baja” stb.
Szóval, vajon miféle prevenciót lehetne itt működtetni, hogy megtörjük azokat a hatásokat, melyeket a gyerekek visznek tovább, és amelyek miatt nem tudnak sem a munkaerőpiacon, sem az életükben olyanok lenni, mint a társadalom jobb státuszú tagjai? Közben pedig ne gondoljuk azt, hogy ez mind az egyéni problémájuk, mert mind e miatt folyamatosan feladatot adnak az ő gondjaik orvoslására működtetett intézményrendszernek, amit az adófizetők tartanak fenn. Mindannyiunkat érintő problémáról van tehát szó.
Persze lehet azt hinni, hogy megy ez, pl. az alkohol és a dohány árának emelésével. De a leszakadó térségekbe ezek nem a legális, adózott útvonalon érkeznek, hanem a feketegazdaságon át. Házi pálinkafőzők, ki tudja honnan érkezett pancsolmányok illegális kiméréseiből származnak, égetett szeszben és borban mindenképp, a sör csak azért nem, mert azt nem tudják így főzni. Ami meg nem házi, hanem más “márkás” szesz, többnyire az sem az ellenőrzött italkereskedésekből beszerzett. Kb. ugyanez a helyzet a dohányárukkal, a feketén vett dohány odahaza töltődik cigarettává, a kis kézi készülék minden háztartásnak sajátja, fontos eszköze. Persze van így elérhető “dobozos” is, akinek ez kell, és megfizeti. És megfizeti mind, a dohányzás megmagyarázhatatlanul tartja fogva őket, nem hallottam még olyat, aki leszokott volna, “ez nyugtat meg”, mondják, ha rákérdezek, és erre sem az “egészségtelen”, sem a “drága” érv nem hat. Mert idegeskedni való mindig akad a nyomorúságban.
Az élelmiszerek vásárlásánál az egészséges táplálkozás, mint szempont, nem értelmezhető. Amikor van pénz, hónap elején, akkor azért nem. Akkor az édesség, a kóla, és a hús a legmeghatározóbb. Ezek a jólét látványos mértékei itt, amit mi, akik másképp szocializálódtunk, érthetetlennek találunk. Még nem láttam az ilyenkor lebonyolított nagybevásárlásukban teljes kiörlésű termékeket, vagy szénhidrátcsökkentett bármit venni, és nem igazán emlékszem, hogy ilyenkor gyümölcstől, zöldségtől púposodna a bevásárlókocsija annak, aki eljut egy nagyobb helyre. És nekem szomorú látni az ilyenkor a hentesnél akár egy egész zsák csirkefarhátat vásárló családfőt, aki mindezt olyan körítéssel teszi, mintha legalább bélszínt vásárolna. Mert nekik ez azzal egyenértékű akkor, mikor meg tudják venni. És hitetlenkedek, mikor hallom, hogy van, ahol ilyenkor akár 50-60 ezret is édességre költenek, pedig a hónap végén az alapszükségletekre sem futja.
Amikor meg nincs pénz, akkor azért nem szempont az egészséges táplálkozás. Sem felnőttnek, sem betegnek, sem gyereknek. Amit ilyenkor a faluban a “boltocskázás” keretében megvesznek, azok a legolcsóbb, leggyengébb minőségű élelmiszerek, a “forgalmazó” nyilván ezeket hozza, mert erre tudja a legnagyobb árrést rátenni, hiszen az egekig a közmunkabér nem engedi emelni az árakat.
A fogak állapota? Nos, szinte minden felnőttnek hiányos a fogazata. A gyerekeknél minimális a változás, minden erőfeszítésünk ellenére. Hiába adunk újra és újra fogkeféket, ha táborozni visszük őket, világosan látszik, kinél, mennyire van beépülve a dolog. De küzdünk velük tovább, nem adjuk fel. A héten a fővárosi Dentál Center vállalta be, már másodszor, hogy meghív minket, és nemcsak átnézi a gyerekek fogait, mint az iskolafogászatokon, hanem a kezelést is megadja. Most 35 gyereket vittünk fel, így már összesen több mint 70 gyerekkel dolgoztak. Volt most is, akinek 8 (!) fogát is orvosolni kellett. És talán az is beszédes, hogy ebben a társadalmi csoportban még nem láttam fogszabályozót egyetlen gyereken sem.
Talán, ha az óvodában megkezdett fogápolási vonal megmaradna az iskolában is. Felsőben is. Hogy legalább a nap egy részében szokássá váljon. Kötelezően, az iskolai tevékenység részeként. Talán, ha lennének tananyagok nekik arról, milyen rossz kép a hiányos fogazatú felnőtt. Mert itt erről kellene beszélni sokat…míg máshol ez teljesen fölösleges téma lehet. Ez is mutatja talán, hogy mennyire értelmetlen a központi meghatározása mindennek. A cél lehet ugyanaz, de oda nem lehet mindenki számára egységesen előírt úton eljutni.
Folytathatnám a sort minden olyan területen, ahol baj van, és ahol a prevenció értelmezhető lenne. Ha lenne. Azt is látom, hogy itt nem működnek azok a típusú módszertanok, amikor elmondja bárki, hogy mi az egészséges. Ráadásul már ezt sem látni.
Most terveznek szűrővizsgálatokat a leszakadó falvakban. Dicséretes, mert eddig ez sem volt. De vajon hányan mennek el? Hányan értik a fontosságát? És ha el is megy valaki, mi lesz utána? Képes lesz e tartani ahhoz magát, amit a szakemberek felvázolnak neki? Ki fogja a terepen megerősíteni az esetleges próbálkozásokat?
Mikor értelmezi a rendszer azokat a tényezőket, melyek meghatározzák a problémákat? Hogy az egészséges táplálkozás drágább, mint az egészségtelen. Vagy, hogy a feketegazdaság megtartja a leszakadóknál a káros szenvedélyeket, hiszen ebből él. Hogy az iskola ma nem ad olyan tudást nekik, amiben az egészség szempont lehet. Hogy az intézményrendszerben nincs szakember a nyomonkövetésre, támogatásra. Hogy a lakhatási szegénységben és a közmunkában nincs olyan jövőkép, amiben az egészség értelmezhető lenne számukra. Hogy nincs forrás egy hosszan tartó, és ezért az eredmény lehetőségével kecsegtető prevencióra. Hogy megváltozott a világ, és a reklámok manipulatív üzeneteit ezen a területen is használni kellene, nemcsak a fogyasztói társadalom haszonélvezőit kiszolgálni vele.
Amíg ezeket nem értelmezzük, és nem dolgozunk ki ehhez illeszkedő, komplex prevenciós stratégáit, és módszertant, addig marad minden a régiben. Marad, hogy jön néha valaki az intézményrendszerből, valamilyen, egymással sosem összehangolt programban, aki elmondja, hogy kellene nekik táplálkozni, csecsemőt nevelni, mozogni, élni. Elmondja úgy, hogy fogalma sincs a lehetőségeikről, beidegződéseikről, tudásukról. Elmondja egy távoli íróasztalnál kidolgozott tartalom alapján, mindenhol, ugyanúgy. Őt ezért fizetik. És megkapja a fizetséget érte, hiszen teljesítette a feladatot. Utánkövetés? Csak adminisztratív úton. Hatékonyságmérés? A rendszerben nem alkalmazott fogalom.
Amíg ezekben nem lesz változás, addig marad az adminisztratív úton létező prevenció, hatás nélkül. No meg a konklúzió: “mi megmondtuk nekik, hogy kellene….arról meg nem tehetünk, hogy nem csinálják.”

NAGY BANDÓ: A VÁDLOTT A SZABAD RABLÁS
HÍRKLIKK
Mennyiben lepett meg a mostani kampány magánéletbe vájkáló fordulata?
Akit Magyarországon manapság bármi is meglep, az most érkezett vissza egy holdutazásról.
Mennyiben határozza meg ez az új irány a jövő kampányait, illetve óvatosabbá teszi-e a politikusokat?
Még jóval a Clinton-Lewinsky affér előtt gondoltam először arra, hogy lehet, Amerikában egy politikusnak már nem is kell hűséget ígérnie a házastársának, anélkül is betartatják vele az ellenzékiek, főképp az oknyomozók. Aztán Monica kiénekelte a saját szájából a sajtot. Ezeknek nem óvatosabbnak, hanem tisztességesebbnek kéne lenniük. A bankrabló lehet óvatos, attól még nem lesz tisztességes...
Szerző: NÉMETH PÉTER
2019.10.13.
„Ha eléd tesznek egy gyönyörű, vízcseppektől csillogó gyümölcsökkel teli tálat, és a tál szélén észreveszel egy csipetnyi szart, az egésztől elmegy a kedved” – így jellemezte Nagy Bandó András Királyhegyi Pál után szabadon a mai magyar demokráciát abban az interjúban, amelyet az önkormányzati választások kapcsán adott a Hírklikknek.
Mennyiben lepett meg a mostani kampány magánéletbe vájkáló fordulata?
Akit Magyarországon manapság bármi is meglep, az most érkezett vissza egy holdutazásról.
Mennyiben határozza meg ez az új irány a jövő kampányait, illetve óvatosabbá teszi-e a politikusokat?
Még jóval a Clinton-Lewinsky affér előtt gondoltam először arra, hogy lehet, Amerikában egy politikusnak már nem is kell hűséget ígérnie a házastársának, anélkül is betartatják vele az ellenzékiek, főképp az oknyomozók. Aztán Monica kiénekelte a saját szájából a sajtot. Ezeknek nem óvatosabbnak, hanem tisztességesebbnek kéne lenniük. A bankrabló lehet óvatos, attól még nem lesz tisztességes...
PERCRŐL-PERCRE: MA ELDŐL, KINEK ÁRTOTT LEGTÖBBET AZ EDDIGI LEGDURVÁBB KAMPÁNY - ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS ÉLŐBEN
HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: hvg.hu
2019.10.13.
Nyolcmillió 25 ezren szerepelnek a névjegyzékben, ennyien szavazhatnak ma településük polgármesterére és önkormányzati képviselőire. A tét nagy: vajon meg tudja-e tartani előnyét a Fidesz a nagyvárosokban, és legfőképpen Budapesten, ahol az utolsó mérések szerint fej-fej mellett áll Tarlós István és Karácsony Gergely. Kövesse velünk az önkormányzati választásokat percről percre...

VÁLASSZATOK – SZÉNÁSI SÁNDOR JEGYZETE
KLUBRÁDIÓ / HETES STÚDIÓ
Szerző: SZÉNÁSI SÁNDOR
2019.10.12.
Elég durva és gátlástalan történet a Borkai-ügy ahhoz, hogy következményekkel járjon? Hoz-e ... elkerülhetetlen szembenézést azzal, hogy az ország kifosztása és a tolvaj elitek kialakulása az Orbán-féle politika maga? Mit gondolunk: baj, hogy ez így van? Tenni kéne valamit a saját önös érdekeinkért, annyit, amennyit lehet, most épp az urnáknál? Ez a kérdés.
Nincs mese, tényleg elvették a munkánkat, a külföldiek tudniillik, akik ezúttal vendégmunkásnak álcázták magukat, és 278 milliárdot kerestek a mi kárunkra a mi hazánkban. Ráadásul emelkedő tendenciáról van szó, hiszen ez a szám tavaly még 30 százalékkal kisebb volt, de ma már az a helyzet, legalábbis a KSH szerint, hogy ennyi lóvét idegeneknek még sosem fizettek ki.
Normális esetben, egy többé-kevésbé racionálisan működő közegben az előbbi mondat úgy hangzott volna, hogy a munkaerő pótlásáét a gazdaságnak sikerül megoldania, de nálunk a dolog inkább kínos, mert alkalmas lehet arra, hogy megzavarja a magyar emberek egészséges gondolkodásmódját, ami pedig annak a politikának a szellemi felépítménye, amely minden ide igyekvőt drótkerítéssel fogad, ha meg mégis bejut valaki a tranzitzónába, azt éheztetik, legyen az gyerek, vagy cukorbeteg házaspár.
Ebbe a képbe nagyon nem illik bele, hogy miközben alig egy tucat menekültet hajszolnak a határon, több ugyanis nem téved erre, 2015 és 2017 között Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az Unión kívülről érkezetteknek kiadott tartózkodási engedélyek száma. Nem véletlen, hogy a kormány a legnyomulósabb ellenzéki képviselőknek sem hajlandó még csak megközelítően pontos adatokkal sem szolgálni az érkezőkről, az előbb ismertetett állítás is az Eurostattól, az Európai Bizottság egyik főigazgatóságától származik...

AZ ILYEN CSALÁSOK KIVÉDÉSÉRE KELL FIGYELNIÜK A SZAVAZATSZÁMLÁLÓKNAK
444.HU
Szerző: MAGYARI PÉTER
2019.10.12.
...Amire nagyon kell figyelni
Ajándékozni tilos
Bűncselekménynek számít a szavazatért ajándékot vagy pénzt adni, és ezeket elfogadni is. Az ilyen bűnös ügyleteket leginkább akkor lehet lebuktatni, amikor a szavazatukat eladni készülők bizonyítani igyekeznek megvesztegetőiknek, hogy a kérésüknek megfelelően szavaztak.
Előfordult már, hogy a megvesztegetett választók a telefonjukkal lefényképezték a szavazólapjukat, és a fotók bemutatásáért kaptak jutalmat. Szintén volt már példa láncszavazásra Magyarországon. Ilyenkor a lánc első tagja nem szavaz, hanem kiviszi az üres szavazólapját. Azt a megvesztegető kint kitölti, és a következő ember már ezt dobja az urnába, a saját szavazólapját pedig szintén üresen kiviszi. Így követik egymást a láncszavazók, akik előre kitöltött lapokkal mennek szavazni. Aki ilyet lát, azonnal jelentse, akár rendőrt is hívhat.
Túlszavazni is tilos
Ahogy egy gyömrői beszélgetésen is elhangzott, előfordulhat, hogy egy jelölt hamis szavazatokat kap. Ilyenkor a csaló kiviszi magával az eredeti szavazólapot, és színes fénymásolóval sokszorosítja, és megbízója javára kitölti őket, majd egy bűntársa a köteget egyszerre megpróbálja bedobni az urnába, hátha nem veszik észre.
Amikor a szavazatok összeszámlálásakor azt látják, hogy több a szavazat, mint ahányan részt vettek a választáson, minden jelölttől levonnak annyi szavazatot, amennyi a többlet. Ezzel a csaló jár jól, hiszen tőle csak a hamis szavazatokat vonják le, míg a többiektől valós szavazatokat vesznek el.
A 2018-as parlamenti választáskor feltűnően sok ilyen eset volt. Akkor ezt általában azzal magyarázták, hogy a nemzetiségi listára szavazóknak véletlenül pártlistás szavazólapot is adtak, pedig ez tilos volt. (Önkormányzati választáson nem tilos két módon szavazni, csak a helyes színű borítékokra kell figyelni.)
Ezt a csalást csak úgy lehet kiszűrni, ha sikerül figyelni, hogy mindenki csak egy szavazólapot dobjon az urnába.
Manipulált névjegyzék
Elsősorban az ukrán határ mentén vannak települések, ahol olyanok is állandó lakcímmel vannak bejelentve, akik soha egy napot se töltöttek el valójában az adott településen. Ők jellemzően ukrán-magyar kettős állampolgárok, akiknek ha nem lenne magyarországi lakcímük, akkor az önkormányzati választáson nem szavazhatnának.
A gyanús lakcímek miatt az MSZP két település esetében feljelentést is tett már, de a nyomozás érdemben még el se kezdődött, így ezt a fajta csalást most vasárnap nem lehet még kivédeni.
Összeadás
Az egyes szavazókörökben megszámolt szavazatokat továbbítják, hogy össze lehessen adni a választókörök részeredményeit. Az összesítést elektronikusan végzik.
Hogy itt is ellenőrizhető legyen a pontos számolás, Budapesten az ellenzéki delegáltak lemásolják a saját választókörük jegyzőkönyveit, és azokat beküldik egy ellenzéki központba, ahol párhuzamosan az állami rendszerrel ők is összeadják az eredményeket. A hivatalos eredményhirdetés után a lemásolt jegyzőkönyveket az ellenzék nyilvánosságra hozza...
Szerző: MAGYARI PÉTER
2019.10.12.
...Amire nagyon kell figyelni
A zöld és a fehér borítékok
A települési önkormányzati választás szavazólapjai fehérek lesznek, és a hozzájuk adott borítékok is. A nemzetiségi önkormányzati választás szavazólapjai viszont zöldek, ahogy a hozzá tartozó borítékok is. Erre nagyon kell vigyázniuk azoknak, akik a nemzetiségi választáson is részt vesznek, mert ha keverik a színeket (zöld borítékba fehér lap kerül, vagy fordítva) akkor a szavazatuk érvénytelen lesz.
Minden borítékot ugyanabba az urnába kell dobni, de a szavazatok összeszámlálása előtt színek szerint szortírozzák a borítékokat, és a zöldeket elküldik, mert azokat nem helyben számolják. Éppen ezért a nemzetiségi szavazat csak akkor érvényes, ha a zöld borítékot a választó le is zárja, nehogy útközben hozzájuk lehessen nyúlni. A nyitott zöld borítékban lévő szavazat érvénytelen lesz!
A biztonság kedvéért a nemzeti választási iroda azt javasolja a szervezőknek, hogy ne egyszerre adják oda a választóknak a zöld és fehér papírokat. Előbb szavazzanak a fehérrel, aztán ha bedobták az urnába, akkor menjenek felvenni a zöldet, és szavazzanak újra! Elvben ez a rendszer, ha egyszerre adják a különböző színű lapokat és borítékokat, akkor érdemes panaszkodni.
És még egyszer: a boríték és a szavazólap színe mindenképpen legyen azonos!

Figyelni kell, hogy ki mazsolázza a részvételi listát
Az egyik legfontosabb feladata a szavazás ideje alatt a delegáltaknak, hogy egymást ellenőrizzék. Volt ugyanis már példa rá, hogy valamelyik párt embere megpróbálta kiírni, lefotózni vagy memorizálni, hogy ki nem volt még szavazni, és kiosonva a teremből telefonról értesítette a pártja aktivistáit a hiányzókról. A hiányzókat az aktivisták megkeresték, hogy rábeszéljék őket, menjenek már el.
Ezt tiltja a törvény, remélhetőleg senki sem próbálkozik most vele, de azért érdemes figyelni, hogy tényleg ne forduljon elő ilyesmi.
Az egyik legfontosabb feladata a szavazás ideje alatt a delegáltaknak, hogy egymást ellenőrizzék. Volt ugyanis már példa rá, hogy valamelyik párt embere megpróbálta kiírni, lefotózni vagy memorizálni, hogy ki nem volt még szavazni, és kiosonva a teremből telefonról értesítette a pártja aktivistáit a hiányzókról. A hiányzókat az aktivisták megkeresték, hogy rábeszéljék őket, menjenek már el.
Ezt tiltja a törvény, remélhetőleg senki sem próbálkozik most vele, de azért érdemes figyelni, hogy tényleg ne forduljon elő ilyesmi.
Ajándékozni tilos
Bűncselekménynek számít a szavazatért ajándékot vagy pénzt adni, és ezeket elfogadni is. Az ilyen bűnös ügyleteket leginkább akkor lehet lebuktatni, amikor a szavazatukat eladni készülők bizonyítani igyekeznek megvesztegetőiknek, hogy a kérésüknek megfelelően szavaztak.
Előfordult már, hogy a megvesztegetett választók a telefonjukkal lefényképezték a szavazólapjukat, és a fotók bemutatásáért kaptak jutalmat. Szintén volt már példa láncszavazásra Magyarországon. Ilyenkor a lánc első tagja nem szavaz, hanem kiviszi az üres szavazólapját. Azt a megvesztegető kint kitölti, és a következő ember már ezt dobja az urnába, a saját szavazólapját pedig szintén üresen kiviszi. Így követik egymást a láncszavazók, akik előre kitöltött lapokkal mennek szavazni. Aki ilyet lát, azonnal jelentse, akár rendőrt is hívhat.
Túlszavazni is tilos
Ahogy egy gyömrői beszélgetésen is elhangzott, előfordulhat, hogy egy jelölt hamis szavazatokat kap. Ilyenkor a csaló kiviszi magával az eredeti szavazólapot, és színes fénymásolóval sokszorosítja, és megbízója javára kitölti őket, majd egy bűntársa a köteget egyszerre megpróbálja bedobni az urnába, hátha nem veszik észre.
Amikor a szavazatok összeszámlálásakor azt látják, hogy több a szavazat, mint ahányan részt vettek a választáson, minden jelölttől levonnak annyi szavazatot, amennyi a többlet. Ezzel a csaló jár jól, hiszen tőle csak a hamis szavazatokat vonják le, míg a többiektől valós szavazatokat vesznek el.
A 2018-as parlamenti választáskor feltűnően sok ilyen eset volt. Akkor ezt általában azzal magyarázták, hogy a nemzetiségi listára szavazóknak véletlenül pártlistás szavazólapot is adtak, pedig ez tilos volt. (Önkormányzati választáson nem tilos két módon szavazni, csak a helyes színű borítékokra kell figyelni.)
Ezt a csalást csak úgy lehet kiszűrni, ha sikerül figyelni, hogy mindenki csak egy szavazólapot dobjon az urnába.
Manipulált névjegyzék
Elsősorban az ukrán határ mentén vannak települések, ahol olyanok is állandó lakcímmel vannak bejelentve, akik soha egy napot se töltöttek el valójában az adott településen. Ők jellemzően ukrán-magyar kettős állampolgárok, akiknek ha nem lenne magyarországi lakcímük, akkor az önkormányzati választáson nem szavazhatnának.
A gyanús lakcímek miatt az MSZP két település esetében feljelentést is tett már, de a nyomozás érdemben még el se kezdődött, így ezt a fajta csalást most vasárnap nem lehet még kivédeni.
Összeadás
Az egyes szavazókörökben megszámolt szavazatokat továbbítják, hogy össze lehessen adni a választókörök részeredményeit. Az összesítést elektronikusan végzik.
Hogy itt is ellenőrizhető legyen a pontos számolás, Budapesten az ellenzéki delegáltak lemásolják a saját választókörük jegyzőkönyveit, és azokat beküldik egy ellenzéki központba, ahol párhuzamosan az állami rendszerrel ők is összeadják az eredményeket. A hivatalos eredményhirdetés után a lemásolt jegyzőkönyveket az ellenzék nyilvánosságra hozza...
LÁBKÖZBESZÉD - TABUK DŐLTEK LE AZ IDEI KAMPÁNYBAN
NÉPSZAVA
Szerző: BALASSA TAMÁS, KÖVESDI PÉTER
2019.10.13.
Ennél nincs lejjebb! – szisszent föl az úri közönség a 2019-es helyhatósági választások hajrájában, amikor is már-már mindennapossá vált, hogy a politikai feketepiacon pénzért adott-vett hang- és videofelvételek, maszkkal vagy műhímtaggal működő kormánytrollok, női sziluettektől érkező szexuáliszaklatás-vádak, valamint közszereplők és holdudvaruk pikáns magánügyei uralják a hírfolyamot.
Most először kért és kapott helyet a kampánytémák között a szexualitás, mi több – bár ezt a gyakorlatot sosem akartuk látni a győri „családapa, olimpikon polgármestertől” –, Borkai Zsolt is ismeretlen oldaláról mutatkozott be. Fonákjáról, mondhatni. Ezzel szintet lépett a politikai diskurzus: a keresztény szabadságot sajátosan értelmező jachtos NER-lovagok alkoholmámoros pornóvideója milliós megtekintésnél jár. Ezzel most először sikerült széles tömegeket, közte fiatalokat is bevonni a választási kampányba, ami aggasztó is, mert ha tömegével gondolják, hogy valójában ez a politika, akkor az ország még a mostaninál is bizarrabb hely lesz rövidesen.

Magyarország persze már most is bizarr hely. Elég csak a győri KDNP-elnökség reakcióját említeni, amely meglepő megbocsátással állt keresztény testvéreik pünkösdi dorbézolásához. „Nem lehet feladnunk a hitünket, a céljainkat és eredményeinket azért, mert azt mondják, hogy valaki közülünk ezt vagy azt tette. A közösségben nagy az erő.” Kétségkívül. Annyira nagy, hogy a győri testvérpártnak sikerült visszhangozni a miniszterelnök kongresszusi szavait, aki egy nappal a Borkai-botrány kirobbanása előtt szólította összetartásra az övéit. „A bajtársiasság azt jelenti, hogy akkor is lojális vagyok hozzád, amikor Te tévedsz, s akkor is számíthatok Rád, amikor én tévedtem. (...) Igen, a politikában szükség van a tizenegyedik parancsolatra. Ez úgy hangzik: ne mondj rosszat a fideszes társadról. Ezt majd még gyakorolni kell.” Megint igaza lett. A több isteni törvénnyel (VI. Ne paráználkodj!, VII. Ne lopj!, VIII. Ne hazudj!) konokul vitatkozó XI. parancsolat egyébiránt abban sem enged szuszt, hogy továbbra is lehetetlen megosztottságra kárhoztatja az országot. Az ellenzéki bevándorláspártiságot több tízmilliárdos propagandagépezettel hazudó acsarkodás országszerte fertőz: egy salgótarjáni fideszes nem teljesen őszinte félelme szerint az ellenzéki polgármester a migránsoknak építi az ivókutakat.
Hát, itt tartunk. De vajon milyen előzményei vannak ennek a fél ország által igenelt hipnotikus acsarkodásnak a magyar közélet elmúlt 30 évében? Tényleg ez minden idők legdurvább kampánya? Mivel a politikai emlékezet az idő múlásával és a hírek sokasodásával fordítottan arányosan rövidül, megnéztük, mit gondoltunk a kampányokról az előző évtizedekben, és azt láttuk, a maga idejében mindegyik választási hercehurca megviselte a választókat, soha annál durvábbat nem láttak. De a sértegetés jobbára megmaradt a „szakmaiságban”, és sokáig a hazaárulózás volt a kampánydurvulás netovábbja. A másik tábor sértegetésének íve Csurka István kommunistázásától Horn Gyula MIÉP-esekről mondott véleményén át (nem normálisak) Torgyán József féregirtó beszédéig terjed, bár Kövér László köteles gondolata is kiverte a biztosítékot. „Sokan vannak ma Magyarországon olyanok, akik nem tudnak örülni a kormány intézkedéseinek. Ezért azt ajánlom nekik: vegyenek egy kalapácsot, egy szöget és egy kötelet, menjenek le az alagsorba, és egy szögre, vagy ha találnak egy jó gerendát, akkor arra kössék fel magukat.” ...
A VÁLASZTÁSI KAMPÁNY 19 LEGVISSZATASZÍTÓBB ÉS LEGNEVETSÉGESEBB MOZZANATA
24.HU
Szerző: BORDÁS GÁBOR
2019.10.13.
Az eldurvult kampány a rendszerváltás óta olyan menetrendszerűen felhangzó és szétrobbanthatatlan szókapcsolattá vált, mint a fehér karácsony. Választás előtti hetekben nem létezik közhelyesebb kérdés közéleti beszélgetésekben, mint hogy „van-e még lejjebb”, pedig a válasz eléggé nyilvánvaló. Persze, hogy van lejjebb, hiszen egyelőre sem az Origo, sem a Pesti Srácok nem montírozott össze Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc üzekedését ábrázoló szexvideót, lelkes aktivisták sem írták fel Tarlós István kedvenc állatkerti delfinének vérével a Főpolgármesteri Hivatal falára, hogy „miért fél a vitától?”, miként a Hír Tv sajtóklubjában sem nevezte senki a kormánykritikus újságírókat az országot kifosztó kommunisták fattyainak, akik, ha tehetnék, habozás nélkül elvennék az emberek házait. Elnézést, ez utóbbi mégis megvolt.
Noha a gödör mindinkább feneketlennek tűnik, a kampányidőszakot magunk mögött tudva érdemes mégis a mélyére néznünk, hogy rögzítsük, milyen színvonalon is mozog jelenleg a magyar politika. Lássuk tehát a 2019-es önkormányzati választási kampány legnyomorúságosabb, vagy helyenként éppen legröhejesebb történeteit:...

FELELŐS ÁLLAMPOLGÁRNAK LENNI MENŐ. ZSAROLHATÓ, ZSÁK KRUMPLIVAL MEGVEHETŐ, MEGLOPHATÓ ALATTVALÓNAK LENNI NEM MENŐ
KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2019.10.13.
...Tegnap azt talaláltam mondani, hogy mindig van választás, vagyis mindig lehet választani, de ez így nem igaz, mert van legalább négy olyan település az országban, ahol nincs különösebb érdeklődés a polgármesterség vagy a helyi képviselői tisztség iránt, úgyhogy ott nem lehet választani. Azonban mindenhol máshol igen (najó, a települések további közel 30%-ában csak egy jelölt közül lehet választani, sajnálom) akkor is ha talán nem mindenütt áll rendelkezésre elegendő valós, el nem hajlított, szét nem hazudott információ, amire lehetne támaszkodni a felelős döntéshez. Pedig már az is jó kiindulópont, hogy vannak más jelöltek is, mint a Fidesz jelöltjei, vannak más pártok és párszövetségek is, mint a Fidesz-KDNP örök és megbonthatatlan érdekházassága.
A széles körben terjesztett, ordenáré hazugságokkal szemben, miszerint az ellenzék egyetlen valódi célja a háború Orbán Viktor ellen, az ország csatatérré változtatása, amiért semmi nem drága, valamint a hatalom megkaparintása minden áron, jelezni szeretném, hogy tudomásom szerint MÉG sehol nincs leírva, hogy senki más nem lehet hatalomban az idők végezetéig, mint Orbán Viktor és a Fidesz. A választás és az egész politikának nevezett műfaj logikája a hatalom megszerzéséről szól, tehát aki nem a hatalom megszerzése miatt indul el egy választáson, az konkrétan idióta. Jó, ez nem érvényes a Fidesz kamujelöltjeinek széles csoportjaira, mondjuk, de mindenki másra igen. A kérdés az, hogy ki mire használja a hatalmat, amit a választók a gondjaira bíztak. Azt pontosan láttuk és most is látjuk, és ha akarjuk, ha nem, még legalább két és fél évig kénytelenek leszünk látni, hogy a NER, Orbán és a Fidesz-KDNP mire használja a hatalmát. Márpedig innen, ahol én ülök egy dolog biztos: egészséges ember nem szavaz sem tolvajokra, sem erkölcsi hulladékokra, akármilyen párt színeiben árulja is a romlott politikai termékét. Egészséges ember nem szavaz őt zsaroló, fenyegető és fogva tartó maffiózókra, akik állandó háborúra rendezkedtek be, és választástól választásig ropogtatják a népbutítás, hazudozás, lopás és csalás fegyvereit.
Fogalmam nincs, hogy miként alakul ez a választás, de érdemes tudni, hogy két és fél évig nem lesz újabb lehetőség arra, hogy a kétharmadokon átívelően kiskorúnak nézett, állandó pánikkal és félelemkeltéssel idomított, mindmeghalunk istencsapásával fenyegetett magyar emberek választhassanak. Minden idők legocsmányabb kampánya után (és egyáltalán nincs vége, hiszen kampánycsend hiányában ma este 7 óráig folyamatos harci készültségben állnak a Kubatov-listák fölé, telefonok mellé delegált zsoldosok) szerintem nem sok kérdés maradhatott megválaszolatlanul. Még azoknak sem, akik tíz éve azzal kábítják magukat, hogy csak rosszabb ne legyen, mert a biztos kurvaszar is jobb, mint a bizonytalanság. Nem tudom, hogy az országot beterítő, a Fidesz lényegét, természetét, igazi arcát megtestesítő Borkai-ügy után (ha jól sejtem, Rogán Bűnöző Antal sem érezheti túl jól magát mostanság) az őszinte undoron, megvetésen és felháborodáson kívül még mi mást lehet érezni, de biztos vagyok benne, hogy egy olyan országban, ahol a vérkorrupt miniszterelnök közpénzen milliárdossá hízott veje perel a becsületéért, a személyét súlyosan sértő és lealacsonyító Tiborcz-adó elnevezés miatt, ott bármi megtörténhet. Meg is történik 10 éve. Hogy a tolvaj parazitának áll feljebb, ő önérzeteskedik, és ő van megsértődva. Ő, aki a mindenki pénzéből szedte meg magát és állt az ország saját lábára...

MEGKAPASZKODNI! MAGYARORSZÁG 51 ÉVES MÉLYPONTON. ORBÁNNAK MENNIE KELL
1000 LEÜTÉS BLOG
Szerző: HaFr
2019.10.12.
...Most vasárnap mégis esélyünk van arra, hogy elismerjünk valamit -- ha nem is a minőségi politikából, hiszen olyan egyelőre nincs, de -- az ellenzék politikai mélypontról való elmozdulásából. Megmutathatjuk, hogy ha nincs is még megoldásunk a fenntartható, jó életre, de elegünk van a gonoszságból, a cinizmusból és a hanyatlásból. Vasárnap a megkapaszkodásról szól. Hogy innen már nem vagyunk hajlandók tovább süllyedni. Nyitva akarjuk látni magunk előtt egy jobb élet lehetőségét -- ha nem is tudjuk még, hogyan jutunk hozzá.

MAGYAR REBELLISEK – ROMSICS IGNÁC MÚLTBÉLI FELKELÉSEINKRŐL ÉS MAI „SZABADSÁGHARCUNKRÓL”
VÁLASZ ONLINE
Szerző: STUMPF ANDRÁS
2019.10.10.
Ma jelenik meg Romsics Ignác új kötete, a Magyar rebellisek, a Válasz Online-nak pedig szerencséje volt már e jeles dátum előtt végigtanulmányozni a vaskos kötetet. Az ország egyik legnevesebb történészének új könyve a pogányoktól a rendszerváltásig tizenegy lázadó magyar csoport történetét dolgozza fel. Lelki töltetű és anyagi szempontú lázadások, brutális megtorlások, valamint szégyenletes árulások és megalkuvások követik egymást ezer év magyar történelméből. Jó néhány mítoszt rombol le a könyv a szélesebb közönség számára is: Dózsa György például nem ült vastrónon, de borzalmasan járt: katonái tényleg ettek belőle. Thököly Imre borzalmas politikus volt. Martinovics Ignác spicli és áruló. Még egyes ’56-os vezérek botlásain is elkerekedett a szemünk olvasás közben. S hogy miért volt értelme mégis rebelliskedni, ha egyszer lázongásaink általában kudarccal végződtek? Miért beszél az idők szaváról a történész? Csak a múltban, vagy a jelenben is megérzi a korszellemet? Romsics Ignác válaszol.

DÖMSÖDI GÁBOR: KÉTSZER IS MEGKERESTEK A FIDESZTŐL
MAGYAR HANG ONLINE
Szerző: LAKNER DÁVID
2019.10.12.
Ismét polgármester lenne Dömsödi Gábor, aki 2014 óta vezette Pásztót, tavaly viszont a képviselő-testület feloszlatta önmagát, és végül a fideszes kihívó került a város élére. Az egykori tévés-rádiós állítja, három és fél évig semmi gond nem volt, miután viszont elindult országgyűlési képviselőnek, megadták rá a kilövési engedélyt. Az önkormányzati választás mellett beszélgettünk arról is, ki próbálta beszervezni a Fideszbe, mit javasolt Győzikének, és hogy miért írt egy könyvet Hajdú Péterről.
– Alig száz szavazattal veszítette el a tavalyi időközi választást Pásztón a fideszes indulóval szemben. Most újra rajthoz áll. Tanult a vereségből?
– A tavalyi vereségben nem volt sok tanulság. De most negyedszer indulok Pásztón polgármester-választáson, és ezek összességéből sokat tanultam. Tavaly valóban nem kampányoltam, hiszen hivatalban lévő településvezető voltam, az uniós pályázatainkra pedig elég kevés idő maradt már. Közel 2,5 milliárd forintról volt szó, mi pedig próbáltuk a határidőket tartani. Tehát nem értem rá kampányolni, míg fideszes helyettesemnek, aki a végkielégítéssel a zsebében lemondott, volt erre ideje. Ennek tükrében ez a 106 szavazat nem is sok...

VÁLASZTÁSI KAMPÁNY MAGYARORSZÁGON ÉS KANADÁBAN
HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2019.10.13.
Szex, drogok, jachtok - aligha túlzás azt állítani, hogy a rendszerváltás óta tartó időszak talán legmocskosabb választási kampánya zajlott Magyarországon az elmúlt hetekben. Kanada is választ – hogyan zajlik mindez az észak-amerikai országban?
Kanadában idén októberben szövetségi választásokat tartanak, két nagy esélyessel, a progresszív konzervatív Andrew Scheerrel és a jelenlegi miniszterelnök liberális Justin Trudeau-val. Hogyan zajlott/zajlik ott a választási kampány? Kiderül a Juharszirup írásából.
„Ha nem olvasnám a híreket az interneten, akkor a kampány szinte észrevehetetlen lenne a mindennapokban. Kanadában ugyanis nincsenek óriásplakátok, főleg nem politikai jellegűek, kevés tehát a vizuális politikai inger. A kampány pedig hivatalosan 1 hónapig tart, ekkor lehet a közterületen reklámot elhelyezni.
2018. júniusban tartományi választások voltak Kanadában és akkor sokkal több nyomát láttam, hogy kampány van, mint manapság. (...)
Nekem egyébként az a teóriám, hogy az embereket sokkal jobban érdekli, hogy ki az, aki a városukat vezeti vagy a tartományt ahol élnek, de a szövetségi állam minden tekintetben messze van.
Fizikailag különösen, mert például British Columbiától Ottawa 4.300 km-re van, ami 43 óra vezetés. Elképesztő nagy ez az ország. (...)
Felületesen követem a magyar önkormányzati választásokat is, de többnyire elképedek, hogy milyen mélypontra jutott a magyar politika. Kamu jelöltek, hangfalas motorcsónak, bohócnak öltözött emberek, Tarlós megafonnal, Fideszes polgármesteri szexvideó, lehallgatás, stb.
Nos, verseny Kanadában is van és itt is megy az árokásás, de nem exkavátorral, hanem mondjuk csak ásóval. Persze itt is vannak piszkos húzások, mint azt a következő eset mutatja.
Justin Trudeau az 1980-as években egy bulin arabnak öltözött és befestette az arcát barnára. Akkoriban ez még elment, manapság viszont inzultusként értelmezhető. Ezt húzták elő és Trudeau megint bocsánatért esedezett. Immáron sokadjára.
Hogy mennyire zavarja az embereket, hogy a miniszterelnök közel 30 éve mit csinált azt nem tudom, de ez a téma 100%, hogy be volt készítve a kampányra és most húzták elő, hogy gyengítsék az amúgy nem túl népszerű liberális miniszterelnököt.
Lehet, hogy sikerült is, mert mielőtt ez az ügy előjött volna, a liberális és konzervatív támogatottság teljesen azonos volt, azóta viszont a konzervatívok vezetnek egy hajszállal.
De hol van ez ahhoz, hogy az országgyűlési választáson Vona Gáborral kapcsolatban azt a képet festették, hogy a Jobbik miniszterelnök jelöltje valójában muzulmán és meleg.”
A teljes írást itt találjátok, tanulságos elolvasni...

A KORRUPCIÓ EVOLÚCIÓJA
ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: MAROSÁN GYÖRGY
2019.10.11.
...A korrupciós „cunami” újraemelkedésében szerepet játszik, hogy a társadalom sokáig csupán a „mikrokorrupcióra” figyelt. Ennek számtalan formája létezett a felbomló tradicionális és a „szocialista” társadalmakban: a polgár lefizette a hivatalnokot az engedélyek megadásáért, „tejelt” a termék soron kívüli kiutalásáért, pénzt ajánlott a rendőrnek, nézze el a közúti szabálytalanságot, „hálapénzt” adott az orvosnak az ellátásért stb. A hiánygazdaságokban rendszerszerű volt, hogy sok mindenhez csak a „hála” közvetlen – többnyire pénzbeli – kifejezésével juthattunk hozzá. A kialakuló piacgazdaságban ezért a vállalkozók – a remélt megrendelés érdekében – reflexszerűen kínálták a vastag borítékot. Ezért vártuk – reménykedve – a rendszerváltástól: a piacgazdaság, a demokratikus politikai rendszer és az átláthatóan működő állam létrejöttével a korrupció eltűnik életünkből.
Ám egy évtizednyi tisztulást követően a korrupció újra erősödni látszik környezetünkben. Mára azonban kiderült: a probléma gyökere nem az átlagpolgár szabálykerülő viselkedése. A „mikrokorrupció” mellett ugyanis feltűnt két új – kevésbé szem előtt lévő – formája: a megakorrupció és a gigakorrupció. A megakorrupciót a modern világgazdaság körülményei keltik. A globális rendszerben a vállalatok sikerét jelentősen befolyásolhatják a szabályozás apró – gyakran szinte észrevehetetlen – elemei. A törvény kicsiny módosítása, a szabályozás apró változtatása a vállalatok számára százmillió dolláros nyereséget jelenthet. Ezt felismerve a vállalatok tudatosan külön keretet – „alkotmányos költségek” elnevezéssel – biztosítottak a szabályozás „meghekkelésére”. Cserében azért, hogy szempontjaik megértésre találnak, hajlandók „visszaosztani” a nyereség egy részét a politikusnak.
A politikusok pedig „vették a lapot”, és partnerek lettek a sumákban. A társadalmak pedig csak amikor beütött a katasztrófa – a subprime hitelek kiváltotta bankcsődök, a növényvédő szerek környezetszennyezése, a gyógyszerfelírás szabályai által (is) generált kábítószerjárvány vagy a munkavállalókat hátrányosan érintő munkajogi szabályozás –, akkor szembesültek a következményekkel. Ilyenkor rendre kiderül: a vállalatok, áttekinthetetlen háttéralkuk keretében, közvetítőkön keresztül fizettek – nem rongyos százezer forintot, mint egy építési engedélynél, hanem százmillió dollárt – politikusoknak azért, hogy szándékosan nyitva hagyják vagy tárják ki a kiskapukat. Ennek jele, hogy a korrupciós szennyezettség szerte a világon – még a fejlett társadalmakban is – nő.
Az autokráciákban – így Magyarországon is – azonban a veszély még ennél is súlyosabb. A NER rendszere ugyanis – az egy kézből irányított politika és a vele összefonódó a „kváziállami” gazdaság – a társadalom természetes működésmódjává tette a megakorrupciót. Erre utal romló korrupciós indexünk, de az OLAF – az EU Csalás Elleni Hivatala – hivatalos jelentése is, amely szerint a múlt évben Magyarország esetén zárta le a legtöbb (9) vizsgálatát a tagállamok között, és javasolta a legtöbb pénzügyi büntetést. A hazai állapotokra jellemző az is, hogy az osztrák politikát megrengető botrány – orosz pénzen megvásárolandó média ötlete – közmédiánkban milyen kevés visszhangot váltott ki. Ha az ellenzék firtatni kezdi ezeket az ügyeket a parlamentben, Orbán Viktor válasza: „Nem foglalkozom üzleti ügyekkel”, a tényfeltáró riportereket pedig azzal hajtják el: „Nincs itt semmi látnivaló, kérem, haladjanak tovább.”
Az egyén mikrokorrupcióját a megakorrupció transzformálja újra rendszerszintűvé. Ám ennek hatékony működéséhez egy további korrupciós szint – a gigakorrupció – is szükséges. Ugyanis a politika rendszeréből adódik: a polgároknak rendszeresen rá kell bólintaniuk a dolgok ilyetén menetére. Végső soron a választók joga: megerősíteni vagy elzavarni pártokat a választásokon! Ez az oka, hogy a liberális politikai rendszer korlátozza a korrupciós veszélyeztetettséget: az átláthatóság, a számonkérhetőség, a válaszra kényszerítettség – mint a napsugár – fényt vet a sötét üzelmekre és az üzletszerű összejátszásra. Az illiberális, kvázidemokráciákban azonban akadálytalanabbul szerveződhet a populista politikusok és a sumákoló vállalkozók „társulása”. Ahhoz pedig, hogy zavartalanul folytathassák üzelmeiket, vissza kell juttatni – a gigakorrupció keretében – valamit a választónak, hogy így felhatalmazását nyerjenek a lopás folytatására.
Ezzel egy önmagát erősítő korrupciós ciklus alakul ki. A mikrokorrupciót az átlagpolgár az élet elmaradhatatlan elemének tapasztalja, és beletörődik abba. Szembesülve a vállalati megakorrupció – számára nehezen elképzelhető – mértékével felteszi a kérdést: vajon miért tehetik ezt meg büntetlenül? Ráébred az üzlet és a politika összejátszására, és egyre inkább tekinti tolvajnak a politikusokat, csalónak az üzletembereket. Ám már csak abban reménykedik: legalább egy keveset visszaosztanak neki is. A politikusok pedig újraválasztásuk érdekében – nem a sajátból, hanem a közösből – hajlandók „visszakorrumpálni” a választót. Döntően a gigakorrupciónak betudhatóan 2012 óta régiónkban egyedül Magyarország korrupciós megítélése romlott.
A választások során rendre felfedezzük: a Fidesz – látszólag – nem kampányol. Inkább a labdarúgásból ismert stratégiát alkalmazza: lassítja a játékot, „eldugja” a labdát, és minden piszkos trükköt bevet a választók megtévesztésére. Közvélemény-kutatásnak álcázott politikai manipulációt folytat, kémeket épít be az ellenzék stábjába, lejáratókampányt indít az ellenzéki jelöltek ellen, és mindezt még megfejeli a gigakorrupcióval, támaszkodva szinte korlátlan pénzügyi forrásaira. Ez a folyamat azonban csak addig „tartható fenn”, amíg van mit visszaosztani. Ezt két veszély fenyegeti. Az egyik: a növekvő korrupció annyira lerontja a gazdaság teljesítményét, hogy lehetetlenné válik a választók széles rétegeinek korrumpálása. (Lásd Venezuela.) A másik: a társadalom minősége olyan mértékben lerohad, hogy az állam nem képes a szolgáltatásokat az elvárható minimális szinten biztosítani. Ennek jelei már megmutatkoznak hazánkban, de ezt a szintet – ezt szemlélhetjük pesszimistán vagy optimistán – még nem értük el. Ma még csak az bizonyos: egyszer a korrupciós ciklus fenntarthatatlanná válik. Azt viszont, hogy az összeomlás hatalmas robajjal vagy halk nyüszítéssel jön el (T. S. Eliot), csak az idő dönti el.

SZABAD SZEMMEL: MEGINT MAGYARORSZÁG A TÉMA A NEMZETKÖZI SAJTÓBAN
NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Népszava
2019.10.13.
Yahoo/Bloomberg
Szerző: Népszava
2019.10.13.
Yahoo/Bloomberg
A Borkai-orgiáról készült videón múlhat, hogy Orbán Viktor továbbra is vaskézzel irányíthatja-e Magyarországot. A felvételek ajándékot jelentenek az ellenzéknek a választás előtt. Ausztriában egy hasonló botrány megbuktatta a kormányt, ám a magyaroknál a miniszterelnök immár egy évtizede egyre keményebben ellenőrzi a dolgokat, szétverve a civil társadalmat és kontroll alá vonva a közmédiát. A tét most az, hogy valóban érinthetetlen-e. Európában már érzékeny pontnak számít, hiszen kérlelhetetlenül védelmezi az illiberális értékeket. Törökország azonban megmutatta, hogy a helyi választások figyelmeztetést jelentenek a szavazópolgárok hangulatára nézve. Ha az Orbán-ellenes erők nagy számban mennek el voksolni Budapesten, az jelzés volna a jobboldali populisták zászlóvivőjének. Erdogannak érzékeny csapás volt, hogy elvesztette Isztanbult, bár majd meglátjuk, hogy igazából mennyire. Ugyanez érvényes a magyar politikusra. A Fidesz számára a videó azért veszélyes, mert elriaszthatja a párt híveit a részvételtől az egész országban. Az Eurázsia Csoport nevű amerikai elemző intézet szakértője szerint főleg ha a főváros kicsúszik Orbán kezéből, az azt tanúsítaná, hogy a miniszterelnök nem legyőzhetetlen, és növelné az esélyt, hogy védekezésre kényszerül, ami azután azt eredményezné, hogy több hibát is elkövet. Viszont ha az ellenzék nem tud visszahódítani több nagy várost, az előrevetítené, hogy a kormánypártnak áll a zászló 3 év múlva. A filmfelvétel felbukkanása szokatlan módon rövidzárlatot idézett elő az országot uraló elitben. A földrész egyik legerősebb propagandagépezete normális esetben gyorsan elintézi az ilyen ügyeket, így azok általában nem befolyásolják a párt népszerűségét. Viszont ha ezúttal jelentősen előre is tör az ellenzék, akkor is nehéz dolga lesz, hogy a továbbiakban megtörje a Fidesz támogatottságát, hiszen jelentős a gazdasági növekedés, emelkednek a bérek és kommunikációs rendszer továbbra is működik. És akkor még ott van az orbáni fenyegetés, hogy megnézhetik magukat anyagilag azok a települések, amelyek a másik oldal mellé állnak.
Le Monde
Le Monde
Budapesten összefogott a baloldal és a szélsőjobb. A szokatlan koalíció azt reméli, hogy megnyeri a választást Tarlós Istvánnal szemben. Vagy ahogy Karácsony Gergely megfogalmazta: véget akarnak vetni annak a mítosznak, hogy Orbán legyőzhetetlen. A politikus tavaly a kormányfő riválisa volt az országos választásokon, jócskán kikapott, de azt mondja, hogy az ellenzékkel együtt levonta a tanulságokat. Alföldi Róbert úgy nyilatkozott a lapnak, hogy itt sokkal nagyobb a tét, mint a helyi hatalom, mert siker esetén változhatnak a dolgok. A kudarc viszont azt jelentené, hogy megette a fene a következő 40 évet. Karácsony úgy ítéli meg, a Jobbik már nem szélsőséges, a radikálisok elhagyták. Akárcsak azok a hívek, akiket Orbán bevándorlás-ellenes vonala vitt el. A párt ily módon a középjobb népnemzeti erejeként jelenik meg. De azért még fontos posztokat töltenek be olyanok, akik korábban antiszemita jelszavakat hangoztattak. Erre az ellenzék polgármester jelöltje azt válaszolja, hogy Budapesten csakis olyan jelölteket fogadtak el, akik soha nem nyilvánultak meg rasszista módon. Viszont a Fidesz-ellenes tábortól fontos voksokat rabolhat el két kisebb esélyekkel induló jelölt. De lázasan készül a kormányoldal is. Azt azonban még a Fidelitas elnöke is elismeri, hogy aligha képesek megismételni a 2014-es eredményt, mert az annyira kiugróan jó volt. Mindenesetre a kampány rendkívül erőszakosnak bizonyult, amire idáig nemigen akadt példa Magyarországon. A leleplező videók sorát a Fidesz kezdte, ám azután a pártot is utolérte ez a sors a Borkai-féle felvételek miatt. Nehéz megmondani, hogy ezek az anyagok kihatnak-e a választás eredményére, mindenesetre a hadjárat színvonalát jól mutatják.
A szex- és korrupciós botrány megrengeti az orbáni rendszert. Normális körülmények közepette a helyi választások sokkal kevésbé lényegesek. Ez az utóbbi 10 évre már csak azért is igaz, mivel a kormány a legtöbb jogkört megvonta az önkormányzatoktól és példátlan módon központosított szinte mindent. Ám most másként áll a helyzet, mert a rendszerváltás óta még egyetlen helyhatósági választás sem ígérkezett ennyire fontosnak. Csakhogy most az ellenzék sok helyütt közösen indul, Budapesten Karácsony Gergely fej fej mellett halad Tarlós Istvánnal. Egyfajta utolsó esély ez a Fidesz-ellenes tábor számára: ha nyer, akkor van remény arra, hogy egy nap megtöri Orbán nyomasztó teljhatalmát. Ha veszít, akkor nagyjából vége is a jelenlegi ellenzéki pártfelállásnak. Ehhez képest a miniszterelnök számára érzékeny jelképes csapással érne fel, ha le kellene mondania a fővárosról. Nem csoda, hogy ő és a Fidesz is igencsak tisztességtelen és mocskoz hadjáratot folytatott, a magyar politikai kultúra új mélypontra jutott. Kormányzati politikusok hajmeresztő hazugságokat találtak ki arról, hogy az ellenzéki jelöltek tömegesen akarnak migránsokat betelepíteni. Azon kívül Orbánnal együtt többé-kevésbé nyíltan fenyegetőztek azzal, hogy megvonják az állami támogatásokat azoktól a településektől, ahol nem az ő emberük fut be. Ám jött a Borkai-botrány, ami már csak azért is kínos, mert a győri polgármester azzal kampányolt, hogy igen jó családapa és a Fidesz hagyományos, keresztény-konzervatív értékeit hirdeti. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy lassanként kiderül, ő és a családja, valamint egy-két bizalmasa nyilvánvalóan kőgazdag lett az utóbbi időben. Közpénzeket tulajdonított el, milliós nagyságrendben, és azokat off-shore számlákra irányította. A sajtó kutatásai megerősítik a vádakat. Az Audi egyébként cáfolja, hogy bármi köze volna a visszaélésekhez. De a szálak egészen Orbán és a kormány környezetéig vezetnek. Ideértve Semjént és Tiborcz Istvánt. A HVG azt írta, hogy itt megmutatkozik a rendszer igazi arca. Ily módon a választás egyfajta népszavazás lehet. A kormányfő keményen hallgat, de hát ő nemrégiben a pártkongresszuson meghirdette, hogy nem szabad semmi rosszat mondani a fideszes párttársakról...
EZEN A VÁLASZTÁSON A FIDESZ IS BUKHAT, DE AZ ELLENZÉK MINDENT ELVESZÍTHET
24.HU
Szerző: KÁLMÁN ATTILA
2019.10.13.
Közjogi értelemben az önkormányzati választás nem szól többről, mint hogy az emberek eldöntik, kikre bízzák a következő öt évben a lakóhelyük vezetését. Magyarországon 2019-ben viszont ennél több forog kockán.

Az ellenzék utolsó esélye
A legutolsó felmérések szerint szoros küzdelem várható a főpolgármester-választáson, de ha a Fidesz elveszíti is Budapestet, és bukik néhány megyei jogú városban, önmagában ez aligha rengeti meg az Orbán-kormányt, a NER-t, vagy akár a kormánypártok egyeduralmát, hiszen a kutatóintézetek országosan egyaránt 50 százalék körüli támogatottságot mérnek a Fidesznek. A hosszú ideje választási pofonról választási pofonra botladozó ellenzéknek viszont a néhány jó eséllyel nyerhető megyei jogú város és különösen a főváros elhódítása sokkal többet számítana – szimbolikusan, de materiális szempontból is –, mint amennyire a Fidesz megsínylené a választás ilyen kimenetelét. Annál is inkább, mert a kormányoldal szinte biztosan hivatkozhat majd arra, hogy az összes megyében győzött (a megyei közgyűlések összetételére a megyei jogú városokban élők nem szavazhatnak, a kisebb településeken pedig várhatóan ismét tarol a Fidesz), és a pártok közül is biztosan a Fidesz adja majd magasan a legtöbb polgármestert.
Ezzel együtt az ellenzék 2010 óta először tapasztalhatná meg igazán, hogy milyen nyerni. A 2014-es önkormányzati választás kudarca (öt budapesti kerület és három megyei jogú város elhódítása nemigen minősíthető másként) és az elmúlt évek voksolásain rendre narancsba boruló ország képe alaposan demoralizálta az ellenzéket és szavazótáborát is. Ha viszont Szeged és Salgótarján mellett – mondjuk – Pécs, Szombathely, Miskolc, Eger, Nyíregyháza és Dunaújváros is ellenzéki kézre kerülne egy sor fővárosi kerülettel együtt, és mindezt megkoronázva Tarlós István helyett Karácsony Gergelynek hívnák a főpolgármestert, az olyan pluszt adhatna az ellenzéknek, amiből táplálkozhatna a következő években...

MIRŐL SZAVAZUNK? HOL? MIKOR? KIKRE?
INDEX
Szerző: DULL SZABOLCS
2019.10.13.
Eljött az önkormányzati választás napja, reggel 6-tól este 7 óráig szavazhat ki-ki a főpolgármesterére, polgármesterére, helyi képviselőjére. Pár hasznos tudnivaló a választáshoz.
Miről szavazunk?
Az önkormányzati választáson mindenki arról dönt, hogy a saját települését ki vezesse, a szűkebb lakóhelyének milyen képviselete legyen. Itt nem a parlamenti képviselőről, kormányról, pláne nem Orbán Viktorról szavazunk, hanem polgármesterről, egyéni képviselőről, illetve Budapesten főpolgármesterről, a vidék nagy részén pedig megyei képviselőkről is.
Több szavazás lesz?
Egy szavazás van, de több szavazólapot kapunk. Mindjárt mondjuk részletesebben, de a lényeg: mindenki minden szavazólapon egy ikszet tehet, egy jelölt mellett teheti le a voksát.
Mikor lehet szavazni?
Október 13-án vasárnap, ezúttal is reggel 6 órától este 19 óráig tartanak nyitva a szavazókörök.
Kik szavazhatnak?
Soroljuk:

- minden olyan magyar állampolgár szavazhat, akinek van magyarországi lakcíme;
- és ugyancsak szavazhat az az EU-s állampolgár, aki magyar lakcímre van bejelentve;
- továbbá részt vehetnek a választásban a magyarországi lakóhellyel rendelkező, menekültként, bevándoroltként vagy letelepedettként elismert nagykorú személyek is.
Tehát a magyarországi lakcím a döntő, a határon túl élő és oda bejelentett magyar állampolgárok most nem szavazhatnak. Se levélben, sem máshogy.
Hol szavazhatunk?
Mindenki a saját lakóhelyén, a saját városában, falujában, kerületében szavazhat - jellemzően ugyanabban a szavazókörben, ahol az előző választásokon. A Nemzeti Választási Iroda mindenkinek küldött erről értesítőt augusztusban. Itt megkeresheti, ha nem találja az értesítőt.
És át lehet jelentkezni?
Ha valaki nem a lakóhelyén, hanem a bejelentett tartózkodási helyén akar szavazni, oda előzetesen átjelentkezhetett, és akkor a tartózkodási helyén választhat ma az ott lévő jelöltek közül. (Tehát például egy debreceni állandó lakcímmel rendelkező választó, aki Budapesten egy 11. kerületi tartózkodási helyre van bejelentve, átjelentkezhetett az újbudai jelöltekre szavazni.) Mindezt október 9-ig lehetett megtenni, a választási iroda visszaigazolta annak, aki megtette. De ma már nem lehet átjelentkezni.
Külföldön lehet szavazni? Várni kell a levélszavazatokra?
Fontos, hogy az előbb említetten kívül másfajta átjelentkezés nincs: tehát csak a lakóhelyünk vagy tartózkodási helyünk szerinti szavazókörben lehet ikszelni. Debreceni szavazólapot biztosan nem kap senki Budapesten. Külföldi voksolás és levélszavazás sincsen.
Kire szavazhatunk?
Ez most kissé bonyolult lesz, mert eltérő számú szavazólapot kapunk aszerint, hogy milyen jellegű településen élünk. Nézzük sorban:...

MANIPULÁLT VOLT A RÖSZKEI OSTROM?
HATÁR2015
Szerző: Határ2015
2019.10.11.
Te láttál valamit a TV-ben. Szörnyülködtél. Elképzeltél valamit. Pedig az egésszel manipuláltak.
Röszkei ostrom és titkosszolgálati manipuláció
Néhány apróság, amit elsőre biztosan nem hiszel el és a legtöbben talán tizedik olvasatra sem...
Bevezetőben csak annyit, hogy kiugrott egyenruhás vagyok, már évek óta külföldön élek boldogan, a családommal, teljesen más munkát végezve. Gyerekkori álmomat dobtam félre, amikor szembesültem azzal, hogy közeli kollégáim, akikre felnéztem és akikkel együtt vezényeltek a határra hogyan kivetkőztek magukból és hogyan kegyetlenkedtek a menekültekkel. De ez a történet nem erről szól. Most, hogy a választások előtt megint megindultak a migránsok Magyarország felé a propagandasajtóban, így szeretnék elmondani néhány dolgot.
A 2015. szeptember 16-i esemény Röszkei Ostrom néven bevonult a magyar történelembe, a TV-nézők a mai napig úgy tudják, hogy brutális menekültek megostromolták a magyar határt és erről képeket is láttak. De hogy mi történt valójában, azt soha nem fogják megtudni.
Viszont ehhez nyújtok egy kis muníciót azoknak, akik szeretnék használni az agyukat és megpróbálnak elgondolkodni a történteken. Igyekszem csak a lényegre szorítkozni.
Az ostrom napja fontos, még egyszer: 2015. szeptember 16. Előző napon lépett életbe az a törvény, ami alapján a műszaki határzár átlépése, vagy megrongálása bűncselekménynek minősült. Ekkor csupán néhány száz migráns tartózkodott szerb területen, de este felgyorsult az áramlásuk Röszke felé, sokan csapot-papot elhagyva igyekeztek Röszke felé, ugyanis azt a hírt kapták, hogy szeptember 16-án délben a magyarok kinyitják a kaput és bejöhetnek az országba.
Szeptember 15-én a kora esti órákban egy karaván érkezett a szegedi Novotel hotelhez, a város egyik legelegánsabb négycsillagos szállodájához. A TEK cspatai érkeztek, akik komótosan, cigarettázva, viccelődve pakolták ki a málhájukat. Több emeletet is elfoglaltak a szállodában, egymás melletti szobákat kaptak, a szállást ugyanis jóval korábban lefoglalták a részükre. De vajon ki lehetett olyan előrelátó, hogy hetekkel korábban lefoglalta a szállást pont a zavargás ideje előtt és előre látta azt is, meddig kell maradniuk a TEK-eseknek?
Aki nem vágta rá azonnal, hogy a titkosszolgálat, az véssen be egy fekete pontot magának. De hogyan lehettek ilyen jól értesültek? Nos, nekik nem azt kellett kitalálniuk, hogy mikor rohamoznak a migránsok, hanem azt kellett megtervezniük, hogy mikor rohamozzanak. Mármint a migránsok. És ezt meg is tették.
2015. szeptember 16-án a TEK emberei 8.30-körül kezdtek szállingózni a NOVO étterembe, svédasztalos reggelire, ami valahogy nem adatott meg a határon szolgáló rendőröknek, tiszteknek. Kötetlen beszélgetés, nyugodt tempójú eszegetés zajlott, semmi zavargás előtti hangulat. 9:45-kor öt titkosszolga hagyta el a szállodát laza felszerelésben, farmerben, pólóban, hastáskával és elsétáltak az egyik sugárút felé. Az egyik kopasz, dús, fekete szakállal, simán elmehetett volna migránsnak. Az ötöket nem sokkal később felvette egy szerb rendszámú kisbusz...

ITT OLVASHATÓ Ped
ÚJABB SZIVÁRGÁS?
KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Swan Edgar
2019.10.12.
...Ez itt most egy másik blog. Talán tévedek, úgyhogy csupán megérzésként értékelje mindenki: ugyanonnan jöhetett, ahonnan a Borkai-ügy. A szerző saját állítása szerint volt határőr vagy rendőr. Szerintem meg nem az. Amit leír, az azonban jóval több, mint érdekes. És fontos. Talán fontosabb, mint a győri maffia. Vagy nem fontosabb, hanem azonos. Az egyikből kiderül, mi épült fel ebben az országban. A másikból pedig az derül ki, hogy mire épült ez az egész.

Ezt a blogot nem fogja úgy felkapni a média, nem lehet jókat csámcsogni rajta, nincsen botrányszaga. Pedig jó lenne. Nem állítom, hogy minden úgy történt, ahogy írva vagyon. De azt állítom, hogy el kellene olvasni mindenkinek, el kellene gondolkodni rajta, mert nagyon fontos. Talán még a NER maffiánál is fontosabb.
SZIJJÁRTÓ PÉTERT 52 TEK-ES ŐRZI ÉVI FÉLMILLIÁRDÉRT, ANDY VAJNA VÉGRENDELETE ELTŰNT
ÁTLÁTSZÓ / MUTYIMONDÓ
Szijjártó Péter külügyminiszter egy kormányhatározat alapján állandó védelmet kap tavaly július óta, ám az eddig nem derült ki, hogy a gyakorlatban mit jelent a “személyi biztosítása”. A Terrorelhárítási Központ (TEK) 2018-as költségvetési beszámolójából viszont már kiolvasható, hogy erre a feladatra a TEK 52 státuszt kapott, amit be is töltöttek. 2018 második félévében a Szijjártó védelmével kapcsolatos kiadásokra 504 millió forintot kaptak a terrorelhárítók.
HVG.hu: Eltűnt Andy Vajna eredeti végrendelete, Vajna Tímea 123 millió dollárt örökölt
Több hivatalos dokumentumot is leadtak az elmúlt időszakban a cégbíróságra, amelyek közelebb visznek ahhoz, kié lesz a néhai Andy Vajna vagyona. Mivel Vajna végrendelete eltűnt, az egyetlen örökös az özvegye, Vajna Tímea lett, aki 123 millió 376 ezer dollárt (kb 37,3 milliárd forint) örökölt.
24.hu: Simonka kenőpénzt adott a NAV-eljárás leállításáért, és a felszámolót is lefizette a vád szerint
Az ügyészség szerint 20 millió forintot az Astoriánál adott át Simonka György megbízottja a NAV-vizsgálat leállítása érdekében. De a békési fideszes országgyűlési képviselő nem a megfelelő embert fizette le, így nem sikerült megfékezni az adóhatóság eljárását. Ugyanekkora összeghez jutottak a felszámolók is.
444.hu: Erdélyből hozatta az olcsó krumplit az újbudai önkormányzat a tavalyi vásárra
Szeptemberben a lakosok 300 forintért vehettek 10 kg krumplit Újbudán, ami a piaci ár alig tizede. Ilyen vásárt egyébként minden évben rendeznek a kerületben, tavaly is töredékáron jutottak az itt élők a krumplihoz. Csakhogy ez elég sokba került az adófizetőknek, ráadásul a kereskedő haszna nem is maradt Magyarországon. Ugyanis az önkormányzat összesen 7 millió 920 ezer forintot költött a burgonyára, amit meglepő módon az erdélyi Kovászna megyéből szereztek be.
Index: A berepülő pilóta: Kacsóh Gábor, a Borkai-ügy luxemburgi ügyvédje
Egyre több nagy NER-es üzletben tűnik fel ugyanaz a luxemburgi ügyvéd és adótanácsadó, a magyar származású Kacsóh Gábor. Ilyen a győri Audi-telkek eladása, egy milliárdos mélygarázsos mutyi, a Semjén-vadászatot finanszírozó vállalkozó pénzügyei, illetve a Borkai fiának egymilliós apanázst fizető cég. Portrécikk.
Szerző: ÁTLÁTSZÓ

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)