NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: MARKOTAY CSABA
2019.08.24.
Lazább jelöltállítás, választókerület-manipuláció, a média- és köztéri hirdetési piac fideszes elfoglalása – ilyen környezetben indul ma a hivatalos kampány. A rendszer torzít, de az ellenzéknek így is sok helyen van esélye a győzelemre.
Durván torzít a választási rendszer, amihez ugyan az idei voksolás előtt már nem nyúlt hozzá a Fidesz, de 2010-ben és 2014-ben is megtették, alig néhány hónappal a voksolás előtt. Mindkét esetben az aktuális erőviszonyoknak megfelelően szabták magukra a rendszert, de ennél is többet számít a médiában és a köztéri hirdetések terén tapasztalt fideszes előretörés – mondta lapunknak László Róbert. A Political Capital választási szakértője több olyan elemet említett, amivel nehéz felvenni a versenyt.
Fiktív lakók a választásra
Az önkormányzati választáson ugyan nem lesz levélszavazás és külképviseleti szavazás sem, mégis vannak kockázatok. Például, ha a külhoni magyar állampolgárok számára fiktív lakcímeket hoztak létre az utóbbi években, akkor ők szavazhatnak az önkormányzati választáson is. László Róbert szerint az évek óta tartó folyamat nagyságrendje ugyan nem ismert, de már jó pár hír napvilágot látott arról, hogy nagyobb számban jelentkeztek be például Ukrajnából a határ menti településekre, vagy akár Csepelre. – Múlt év áprilisában a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakértőivel közösen kikértük ezeket a névjegyzéki adatokat, két évre visszamenőleg, települési szintű bontásban, hogy lássuk, volt-e kiugrás – idézte fel László Róbert. – Ha azt látjuk, egy kistelepülésen évek óta 300 ember él, majd egyik napról a másikra 500, akkor gyanakodhatunk, hogy valami történt. Talán nem véletlen, hogy a Belügyminisztérium máig nem adta ki ezeket az adatokat – tette hozzá. A TASZ perre vitte az ügyet, első fokon nyert is, a fellebbezés után várják a másodfokú tárgyalás kitűzését. Addig is, adatok nélkül csak találgatni lehet, tényleg tömegével hoztak-e létre fiktív lakcímet a választási trükközés érdekében...