Döbbenetes cikket olvasok a Foreign Affairs felületén (csak ama honfitársaim kedvéért mondom, akik még nem hallottak erről a folyóiratról, ám bőszen lájkolnak egy bizonyos Rákay Philip nevű hazai tényező alattit, hogy valamivel megbízhatóbb forrás, mint a Pesti Srácok, a Mandiner, a Magyar Nemzet, Deák Dániel, Rákay Philip vagy a magyar oktatási és nevelési rendszer sok évtizedes, totálisan reménytelen csődtömegeként rendre megmutatkozó, félanalfabéta Budai Gyula együttvéve), amely cikk azt veszi számba, mivel járna, ha Putyin az Ukrajna elleni gyilkos agresszióját nem érezné kellően sikeresnek a nem számolt ukrán ellenállás miatt, seregei demoralizálódnának, készletei kimerülnének, s neki már nem maradna visszaút, ezért vegyi és biológiai fegyverek bevetésére szánná el magát. Ne feledjük: a nukleáris arzenál bevetését már kilátásba helyezte, s ukrajnai atomerőműveket gond nélkül lövet.
Oroszországnak megvan a képessége arra, hogy támadó vegyi és biológiai fegyvereket gyártson, Ukrajnának erre sem kapacitása, sem szándéka nincs. A NATO felderítése legalább három, a szovjet időkből megmaradt bioháborús laboratóriumról tud, amelyet az orosz hatóság nem tesz elérhetővé nemzetközi ellenőrök számára, vagyis a gyilkos kísérletek javában folynak Oroszországban. A Kreml még a szovjet időkből örökölte – egyebek mellett - az anthrax (lépfene), a brucellózis (Bang-kór), a Marburg-vírus, a pestis, a Q-láz, a tularémia és a himlő fegyverzetének know-how-ját, továbbá a mérgező bogarak vagy a szúnyogok által terjesztett és az agyat megtámadó, s agyvelőgyulladást (encephalitis) előidéző eszköztárat és tudáshalmazt.
Arról se feledkezzünk meg, hogy a határokon túli civil lakosságra is beláthatatlan és felfoghatatlan következményekkel járó tiltott vegyi és biológiai fegyverek bevetésében Putyinnak gyakorlata van, viszont semmilyen gátlás nincs benne, ha azok bevetését saját céljait tekintve hasznosnak találja. Simán bevetette a politikai ellenfeleivel szemben: 2006-ban radioaktív polóniummal likvidálta Alekszandr Litvinyenkót, a Londonba disszidált volt FSZB-s tisztet, aki Putyin kritikusaként nyomozásba kezdett a Moszkvában meggyilkolt tényfeltáró újságírónő, Anna Politkovszkaja halálának körülményei után. 2018-ban a Putyin számára mindig szép emlékezetűnek megmaradó Szovjetunióban kifejlesztett Novicsok nevű idegméreggel mérgeztette meg Angliában két velejéig hülye titkosszolgájával Szergej Szkripal nyugdíjas tisztet, a civil angol lakosságot is súlyos veszélynek kitéve. 2020-ban legnagyobb politikai ellenfelének, Putyin politikai és gazdasági bűncselekményeit leleplező Navalnijnak jutott az idegméregből, s az ellenzéki politikus azóta is politikai fogolyként ül Putyin börtönében.
Amúgy Putyin minden alkalommal csendes egyetértéssel figyelte a többször is szarin gázt bevető Aszadot, s kedves szövetségesét azzal védte, hogy a lázadók lőszerraktárát ért légitámadás után szabadulhatott el az ott tárolt vegyifegyver.
Nem folytatom tovább, a Foreign Affairs cikke közepes angol tudással már elolvasható, csak kérdem a Rákayt kommentelő egészen kiváló, széles látókörű magyar gondolkodóktól, akik április 3-án a Fideszre készülnek szavazni, felfogták-e a fent elmondottak lehetséges következményeit, amelyeket természetesen ők sem lesznek képesek megúszni?
Csak azért kérdem mindezt, mert olvasom, hogy Orbán azt találta mondani, hogy Magyarország Magyarország oldalán áll, s nem mindegy, hogy milyen kormánya van Magyarországnak: olyan kormánya van-e, amely kiáll a nemzeti érdekek mellett, s még barátságosan odabúgva hozzátette, hogy a NATO szövetségeseként a legvédettebb az ország.
Akkor csak röviden: 12 éve Orbán Magyarországa nem Magyarország, hanem az Orbán-család és az Orbán-holdudvar ganéjainak oldalán áll. Orbán volt az, aki a Nyugatot folyamatosan sarazva, s számítva a nyelveken nem olvasó, kizárólag a párttévéből tájékozódó szavazóbázisára, továbbá a bérsajtójától a haldokló Nyugat hazug képét megrendelve állt ki a Kelet, a keleti nyitás mellett, velük csencselve, jó pénzért adva-véve baltás kereszténygyilkosokat, kipcsakokról imaginálva és dakotázva, s Putyin legjobb barátjaként és harcostársaként totálisan kiszolgáltatva az országot a volt (és egész mentalitásában megmaradt) KGB-s havernak, hogy a KGB-s haver döntsön a teljes magyar energiaellátásról, ő döntsön a titokban ledarált Paks II-ről (s nyilván ő dönt majd az atomhulladék további sorsáról), hogy a KGB-s haver ukázának eleget téve az Orbán-Putyin kettős mellé állított Magyarországra betelepítse a fél orosz titkosszolgálatot, diplomáciai mentességgel kedveskedve az itt robotoló, s rendeltetésükből következően a legveszélyesebb és legaljasabb tettekre, továbbá az orosz propaganda terjesztésére mindig kész titkosszolgáknak. Orbán elképesztő bátorsággal nem fejezte ki a legcsekélyebb rosszallását sem az ellenzékieket meggyilkoló, ideggázt alkalmazó, politikai ellenfeleit bebörtönző és az ellenzéki újságírókat Moszkva utcáin szakmányban legyilkolászó nagy baráttal szemben. Ugyanakkor a magyar miniszterelnök sikeresen elérte, hogy a NATO számára teljesen megbízhatatlan partnerekké lettünk, akikkel már nem osztják meg a legszükségesebb biztonságpolitikai értesüléseket, hiszen Orbán rögvest megy, és tuti, hogy köp Putyinnak, öt órán át, mint a vízfolyás, továbbá Orbán sikeresen elérte, hogy a legszorosabb, „legbarátibb” szövetségeseink, vagyis a V4-ek, a lengyelekkel az élen – amúgy méltán – teljes undorral, megvetéssel és elutasítóan tekintsenek az Orbán mellé rendelt Magyarországra. És ezek az április 3-án a Fideszre szavazó ikszelők vajon belegondoltak abba, hogy Orbán viselkedése és mostani turbóra fokozott gazembersége milyen veszélyeket hordoz Magyarország számára? A nagyokosoknak üzenem: ne csupán a háborúra gondoljanak (habár nincs még vége, tehát arra is), hanem az utána következő gazdasági-pénzügyi katasztrófára, vagy egy újabb világjárványra, vagy bármire, ami még a gazdaságilag, pénzügyileg, biztonságpolitikailag stb. ménkű erős Magyarországot sújthatja?
Mert nyugi, lesz, ami sújtani fogja, de még mennyi és mekkora! És akkor kik lesznek a szövetségeseink, illetve ki fog ránk tekinteni úgy, mint megbízható, kiszámítható, tisztességes partnerre? Segítettünk, amikor kellett? Időben felismertük, hogy Orbán keleti nyitása totál csődbe visz, s tizenkét éves gazdaság- és pénzügypolitikája egyenest a forint szarrá válásához, s az árak totális elszabadulásához vezet?
Orbán erről a teljesen csődbe vitt, kulturálatlanná, mi több, egyenest barbárrá tett, kifosztott, szétlopott, lepusztított, frusztrált, agresszív, elviselhetetlenül gyűlölködő, a hűbéresi helyzetbe hozott középszer alattiak által uralt, s Orbán rokonai és barátai révén a gyűlölt Nyugatra kihordott országról merészeli azt mondani, hogy Magyarország Magyarország oldalán áll?
Ez a Magyarország Orbán zsebe, gyanús, nagyon-nagyon gyanús érdekei, délibábos, keleti, zsákutcás nyitása mellett áll, egyre távolabb azoktól, akik valódi biztonságot, jólétet, kultúrát és kulturáltságot, tudást és reményt, vagyis jövőt jelenthetnének Magyarország számára.
Kevés azt mondani, hogy aki április 3-án Orbánra szavaz, az Putyinra szavaz. Aki április 3-án Orbánra szavaz, az az elkövetkezendő évtizedek véglegesen lemaradó, magára maradó vesztesének pozícióját szavazza meg: előkészítve azt a helyet, ahonnan saját gyermekeik és unokáik fognak hanyatt-homlok lefalcolni.
Az utolsónak még a lámpát sem kell leoltania. Hol lesz itt lámpa? Elég lesz tüdőből elfújni a gyertyát.