2020. november 14., szombat

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/46. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2020.11.13.


P U B L I C I S Z T I K A

Kovács Zoltán: Kinek az érdekében?

A magyar miniszterelnök úgy nyilatkozott, kész megvétózni az európai uniós költségvetést és a helyreállítási alapot is, amennyiben jogállamisághoz kötik az egyes tagállamoknak szánt egyéb források kifizetését. Orbán erről levelet is írt az unió soros német elnökségének. A vétó fölemlegetését azért tartotta időszerűnek, mert korábban erős jog­államisági feltételrendszerről született döntés, amely alapján akár a következő évekbeli uniós forrásaink veszélyben lehetnek. A kormányfő válasza erre: akár két évig is kibírnánk azok nélkül.

Cinikus és buta válasz, még annak ismeretében is, hogy jól tudjuk, a korábbi években az unió olyan mennyiségű forrást nyitott Magyarország számára, hogy a kormány komoly tartalékot képezhetett. A pénzek azonban rossz helyre kerültek. Abból a szempontból egészen bizonyosan, hogy a korábban leszakadt országrészek még jobban leszakadtak, az ott élő emberek még inkább perifériára kerültek. Nem nehéz belátni, hogy Orbán hetyke kijelentése még kilátástalanabbá tenné a keleti régiók sorsát, még akkor is, ha az eddig már kivételes helyzetbe hozott oligarchatársaság hasonló fényűzésben élne, mint eddig. Orbán nem tért ki arra, hogy kiket értett azokon, akik két évig is kibírnák az uniótól folyósított pénzek nélkül, nem nehéz azonban megjósolni: akik nem tartoznak ebbe a körbe, nem az ő vazallusainak vazallusai és így tovább, azok a leszakadtak, az öregek meg a betegek, akik amúgy sem fontosak a kormány számára. Csak a pénzt viszik, szavazni meg nem mennek...

Tömpe István: A hatalom faragása

Gadó Gábor: Veszélyhelyzetben

Váncsa István: A pók éppen lefölöz

Lévai Júlia: Két kép

Gábor György–Vásárhelyi Mária: Miért pont az SZFE?

Berend T. Iván: Elnökválasztás Amerikában

Deák Dániel: Profanizáló enciklika

Pályi András: A nagy októberi abortuszforradalom

Földvári Zsuzsa: Mi történt Bécsben?


Elvette a „béke szigete” illúziót Ausztriától a november eleji bécsi terroristamerénylet, amelyről mindmáig nem tudni biztosan, hogy egyetlen fiatalember ámokfutása volt-e, vagy a számkivetett párhuzamos társadalom több tagjának gyilkos akciója...

V I S S Z H A N G

Báron György: Érdekes

Gyurkó Szilvia: Az erőszak mértékegysége

Mészáros Gábor: Pótvizsga. Ismételten elégtelen?


P Á R A T L A N

jos: ÁLLTÓL ÁGYÉKIG

jaha: MESTEREK

-átkai: ELŐREJELZÉS

Fábri Ferenc: ETIKA

Lantai András: ELSŐNEK LENNI

ICs: ÉRTELMEZÉSEK

Beck Tamás: LEROMBOLT PIEDESZTÁL

CseA: APRÓ

msz: BAGATELL

pá-ti-: RABLÓBÓL PANDÚR

-ráczkevy-: KIJÁRÁSI TILALOM

celebrálja Nyerges András): HETI TEXTUS

Szikszai Károly: BRIGÁDNAPLÓ


ITT OLVASHATÓ

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/46. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2020.11.13.


F E U I L L E T O N

Halász László: Zsenit nevelni

I N T E R J Ú

Kovács Bálint: „Elszemtelenedtem, hogy mégse fogok meghalni”
Beszélgetés Nádasdy Ádámmal

K R I T I K A

Wagner István: Haring harminc éve halott

(Keith Haring, Museum Folkwang, Essen, november 29-ig. Lapzártakor közölték, hogy a járvány miatt a múzeum november 3. és 30. közt átmenetileg zárva marad.)...

Kőrösi Boglárka: A névtelenségre emlékeztet

(Szuvenír–Design kiállítás, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum.)...

György Péter: Aratástól aratásig
Magyar kálvária 1918–1919

(Blinken OSA Archívum – Centrális Galéria.)

Báron György: Áldozathozatal

(Magdolna. Magyar játékfilm. Forgatókönyvíró–rendező: Buvári Tamás. Operatőr: Tóth Zsolt.)

Jobb mozisorsot érdemelne a Magdolna, mert szép film. A szépet a szó konkrét értelmében értve: régen láttunk olyan gondosan megkomponált, mívesen megformált képsorokat, mint a nagyon tehetséges operatőr, Tóth Zsolt felvételei. Nem akarom ezzel kisebbíteni a rendező, Buvári Tamás szerepét, elvégre egy ennyire céltudatos esztétikai elképzelést tükröző mű nem kizárólag a fotográfus érdeme, még ha a dicséretből ezúttal jóval több illeti is, mint a szokványrecenziók végén megszokott üres fordulatok...

Torma Tamás: Praktikus és szent égi és földi kapcsolatok

(A Szent II. János Pál katolikus templom Pátyon)

A pátyi nyilvánvalóan a rendszerváltás utáni puritán-modern templomépítészet újabb kiemelkedő darabja: semmi historizálás, semmi cicoma, az időtálló téglából Gutowskiék mégis olyan templomot teremtettek, ami Nagy Tamás dunaújvárosi vagy gödöllői templomát éppúgy megidézi, mint a pannonhalmi bencés bazilika John Pawson-féle áramvonalasítását vagy éppen az egykori mester, Ekler Dezső ellipszisformáit.

Molnár Zsófia: Hatalom, természetrajz

(Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása, Vígszínház, október 16.)

Nem, amit a színpadon látunk, nem a valóság. Valósabb lenne, ha Rudolf nem habosítaná rózsaszínre a becketti párhuzamot, a vak eunuchokat, ugyanakkor a szerepkettőzéssel, hogy a heréltekből lesznek a képeket manipuláló tévés tudósítók, húz egyet a történeten a napi abszurd irányába. Minden oldalról bepillantást enged az egymás mellett létező párhuzamos valóságokba. A forgószínpad folyamatosan mozgásban van, játszik a nézőtér, játszik a híd, játszik a tér minden szintje és pontja. A tobzódó jelmezek (szado-mazo szerelés, a sok fekete és fehér) és kellékek (szőrös-bőrös kofferek, esernyők, koszorúk) pedig a szimbolikus jelentéseket emelik ki igen plasztikusan.Tovább

A szerző további cikkeiFáy Miklós
Diana a skatulyából


(This Dream of You – Diana Krall, Verve, 2020)

A régi skatulya az volt, hogy itt ez a szőke cicababa, és nahát, énekelni is tud. Nahát, zongorázni is tud. Zenél. Olyan érdekes a hangja, van egy kis smirgli a felszínén, de közben mégis közelről szól, susorászik a mikrofonba, intim és mégis kemény, magának való, az örökké meghódíthatatlan nő. Nem is rossz szerep, csak az idő azért közbedumál, az örökké meghódíthatatlanokat is meghódítja valaki. Megmarad az emléke, ahogy a hangfelvétel ugyanaz marad, csak nem tudni, kinek jó. Magányos férfiak vele siratják a régi szerelmes párjukat? Van néhány Krall-lemez, amelynél azt érzem, hogy már pimaszság ennyire unatkozni az előadónak, megy, mint a hatos villamos, megállótól megállóig, maga sem tudja, miért. Ezt várják, ezt kapják...

Grecsó Krisztián: Végre az élet

(A vezércsel, Netflix, bemutató: 2020. október 23.)

Régen az ilyesmire azt mondták, a moziplakátokon az szerepelt műfaji meghatározásként, „film”. Ez ma nyilván nem jelent semmit, ráadásul nem lehet hinni abban, hogy az élet lehet érdekes, mindig a halálról kell beszélni, akkor is, ha családi dráma a keret, akkor is, ha a szerelem vagy a megbocsátás van a fókuszban, a szervezőelv mindig a krimi, a fontos karakterek örökké megölnek valakit, egyetlen rendező sem hiszi el, hogy egy félrenézésről tud érvényeset mondani. Pedig sokan tudnak, engem meg, bevallom, már a végletekig idegesítenek a hiperrealista környezetbe hozott, legalizált gyilkosságok, de Scott Frank végre meggyőzte a legnagyobb „filmszolgáltató” nagyhatalmú urait, hogy öldöklés nélkül is megél egy sorozat, mert láthatóan tudta, hogy amiről beszélni akar – egy lány élete –, az lehet érdekes...

Králl Csaba: Féreggé át, kutyába le

(Feledi Project: Metamorfózis és Fehér Ferenc: Tofu P. Potter – Nemzeti Táncszínház)

Feledi tíz éve készít koreográfiákat, a Nemzeti Táncszínház legtöbbet foglalkoztatott fiatal koreográfusa, akit sokan a jövő nagy ígéretének tartanak. Vele ellentétben a nemzetközi porondon jelentős karriert befutó Fehér Ferencet nem hordozza tenyerén a magyar táncszakma, talán már el is felejtették, hogy kicsoda. Ki ő és mit tud. Merthogy valamit nagyon tud, az tagadhatatlan, nem (csak) másról, nem (csak) a világról, hanem elsősorban önmagáról. Az önátadás, az önmegmutatás képességéről, arról az ösztönös és vadzseni énről, aki sorozatosan felülkerekedik a civil életben oly szemérmesen visszahúzódó Fehéren, amikor színpadra lép...

Károlyi Csaba: „Az égen néhány csillag”

Kiss Tibor Noé: Beláthatatlan táj. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 257 oldal, 3699 Ft

Az Aludnod kellene szociológiai, antropológiai, teológiai értelemben is elhagyatott világa, a szereplők szegénysége, kiszolgáltatottsága itt még általánosabb dimenzióba kerül (miként például Krasznahorkainál). Nem a társadalmi nyomornak, inkább egy létállapotnak, világállapotnak a leírása a cél. A Beláthatatlan táj fő ambíciója az emberi kiszolgáltatottság megmutatása. Mintha már az Aludnod kellene is azt sugallta volna, hogy nem ártana elaltatni ezt a világot (a menekülni akaró Szandra rejtélyes gyilkosság áldozata lesz, miután azt mondja neki az egyik pasi, hogy: „aludnod kellene”). Az a mű is nagyon „szépen” beszélte el a legszörnyűbb dolgokat. A Beláthatatlan táj pedig már címével is azt mondja, nem sok remény van akkor sem, ha nem olyan szörnyű körülmények közt élünk. S ha lehet, az új mű még inkább „szépen” meséli el ugyancsak titokzatos történetét...

A HÉT KÖNYVEI

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...

Földi Bence: Ex libris

Rae Carson: Star Wars – Skywalker kora
Deepa Anappara: Dzsinnvadászok
Bergsveinn Birgisson: A fekete viking
Botár István: Havasok keblében rejtező szép Csík

Bacsó Béla: A helyes érvek kereséséről

Rüdiger Bubner: A dialektika mint topika. Fordította Weiss János. Typotex Kiadó, Budapest, 2020, 140 oldal, 2500 Ft

Bubner könyve az élet racionális alapjainak megfontolásával arra int, hogy a filozófia, amennyiben módszer és a tudományeszme szentsége elé járul, akkor éppen azt a lehetőséget nem veszi figyelembe, hogy kiindulni abból kell, ami van, aminek megértése és megértetése csak akkor lehetséges, ha képessé válunk a helyesen és a megfelelő helyen alkalmazott érvek által megcélozni azt, ami a lehető legjobb, ami nem maga a jó – és ezzel a dialektika nem önelvű használata lebeg a szemünk előtt. „A dialektikának valamire jónak kell lennie, ami maga nem dialektika.” (85.)

Bárdos Judit: A visztulai hajós

Radó István: Egy filmdramaturg emlékei. A bevezető tanulmányt írta, a visszaemlékezés szövegét válogatta és szerkesztette Buza Péter. MMA Kiadó, Budapest, 2020, 187 oldal, 3800 Ft

A szórakoztató történetek írójának nem volt olyan könnyű élete, amilyet ez az elbeszélői hang sejtet. Radó riporterként, újságíróként kezdte pályáját. Amikor filmfeliratozóra volt szükség, filmemberré vált. A Tanácsköztársaság idején a mozis direktórium vezetője lett. Ezután természetesen letartóztatták. 1922-ben folytathatta pályáját. Egy másik „szórakoztató” epizód az életéből, melyet éppoly könnyed hangon mesél el, mint a fentieket: 1941-től 1942-ig internáltként élt Nagykanizsán. Itt a „tizennégy kicsi négernek” még viszonylag tűrhető élete volt egy humánus táborparancsnok jóvoltából, Radó például irodai munkát végzett. Azért nevezték magukat így, mert az volt a „bűnük”, hogy az 1939-es zsidótörvény után stróman neve szerepelt a filmek stáblistáján, melyekben dolgoztak. Később a koalíciós időkben és azután sem ismerték el, nem jutott jelentős pozícióhoz a filmszakmában, mint Buza Péter alapos bevezető tanulmányából kiderül. (1972-ben halt meg...

Csepeli György: Lehet-e ornitológus, aki nem madár?

Ladányi János: Hanyatló világok. Szubjektív tudományos önéletrajz. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2020, 176 oldal, 2490 Ft

Ladányi szenvedélyesen, ugyanakkor a szociológiai szakmai tudás teljes vértezetében kutatta és kutatja ezt az osztályok alatti osztályt, melynek titkait kevesen értik annyira, mint ő. Ő maga kérdezi magától, hogy neki, mint a társadalom felső rétegéből származó, polgári velleitások vonzásában felnőtt úrifiúnak, van-e joga a gorkiji mélyben élők kutatására? Madárnak kell-e lennie annak, aki ornitológus? – teszi fel ironikusan a kérdést, melynek feltevése a politikai korrektség által megbűvölt egyes amerikai szociológiai tanszékeken életveszélyes lenne...

„...az ember nem olvassa, hanem fizikailag átéli”
Krasznahorkai László Sátántangó és Az ellenállás melankóliája című regényeinek orosz nyelvű kritikai fogadtatásából

Szataninszkoje tango. Vja­csesz­lav Szereda fordítása, AST: COR­PUS, 2018, 352 oldal
Melanholija szoprotyivlenyija. Vjacseszlav Sze­reda fordítása, AST: CORPUS, 2020, 448 oldal

Amit rajta kívül talán senki nem tesz meg (két évszázaddal korábban hasonlót művelt Gogol), az, hogy nem egyszerűen bemutatja, hanem érzékelhetővé, átélhetővé teszi, amint a nemlét benövi a létet... Előttünk a vereség esztétikája, poétikája és ontológiája: az emberi fajé, az emberi nemé mint gondolati vállalkozásé. (Olga Balla - „Drugoj Kiev” internetes folyóirat)

I R O D A L O M

Stermeczky Zsolt Gábor: Eleje

Stermeczky Zsolt Gábor: Tánc

G. István László: Példázat koronavírus idején

G. István László: Háromfa

G. István László: Életszövetség

G. István László: Ugaron

Gergely Ágnes: Az árnyék

Szív Ernő: Ájulás


Ötvennyolc éves vagyok, hátul a kertben már zörög a kóró. Sok minden történt velem, de azt hiszem, soha nem ájultam el. Elájulni, nahát. Tudom, milyen, amikor elaltatják az embert. Elég gyors folyamat, számolsz, egy, kettő, paff. Azt hiszem, tudom, milyen a boldogság. Ismeretek a reménytelenségről. Ennyi a kis pénz. Ilyen lyuk a hiány. A díj ezt jelenti. A kedves levél így szól. A rossz levél így habzik. A szégyen így fáj. A születés ilyen kicsi, ez a nagy lesz belőle. Tudom, milyen a haldoklás. Többtonnányi szorongás tolat fel s alá az arcon. Jászberényben egyszer kivédtem egy tizenegyest – hamis igazolással. Aztán az íróválogatottban Bécsben is. Nem olyan kivételes dolgok. Semmi esetre se olyanok, amik miatt kivagyiskodni kellene, vagy magasabb homlokhordást abszolválni...

Egressy Zoltán: Vologya

Legközelebb két év múlva találkoztunk. Ezúttal meztelenül állt az ajtóban, a testén kék-zöld foltok. Erősebben lihegett, mint múltkor, az volt az érzésem, hogy az ajtómig kergették. Nem tévedtem nagyot, pár száz méterrel korábban szakította le az utána futókat. Álljak félre, kérte, és már zúdult is be, üldözik, mert ruha nélkül fürdött egy halastóban. Akkor kezdett rosszat sejteni, amikor meglátta a parton gyülekező embereket. Mindenki őt bámulta. Egyedül úszkált, és egyáltalán nem kívánkozott ki, de aztán fázni kezdett, kénytelen volt kimászni. Körülállták, mint éhes oroszlánok a kafferbivalykölyköt, az esélye is annyi volt, mint a kis prédának, szerencsére csak lassan bátorodtak fel a támadók. Határozott léptekkel indult a ruhái felé, aztán egy nagypofájú ráordított, egy másik pedig odafutott hozzá, és megütötte. Erre a többiek is rávetették magukat. Nagy nehézségek árán tudott elmenekülni. Amikor visszanézett, akkor látta meg, hova mászott be, a lezárt terület bejáratán a felirat valami keresztény szekta birtokát jelezte. Ahogy menekült, eszébe jutottam. Mint legközelebbi ismerős. Hogy hogy jött be a városba? Így. Meztelenül, futva. Nemrég maradtak le a keresztény üldözők...

Molnár Lajos: Az emlékmű

Mindig idegesítette ez a nő. Nem ilyen lányt képzeltek a fiúk mellé, Annusnak félárvaként nem volt semmije. Bezzeg ők mindig igyekeztek. Bár apósa hentesüzletét államosították, de a fiával, Károllyal alkalmazottként tovább dolgozhattak benne. A faluban ismerték és szerették őket. Karcsi, a fiúk még gimnáziumba járt, már akkor elhatározták, hogy a széles portájuk udvarán házat építenek neki. Ez volt az első emeletes ház a faluban, felül nappali és három szoba, alul meg konyha, ebédlő, fürdőszoba és kamra. Az alap betonozásához, a falazáshoz, a cserepezéshez jöttek a rokonok, ismerősök. Főzött nagy fazék tyúkhúslevest, Károly birkát vágott, megfőzte azt is. A segítőknek két liter pálinkát és három láda sört vettek. Ez az Annus meg épp akkor jött ki az egyetemről, épp hogy felvették a tsz-be agronómusnak...

Baráth Miklós: Levél a meghalt kisfiúhoz

Rögök nyomják kicsit tested – látod, csak földet vehettem neked. Éhes gyökerek nyúlnak le érted, s mint levél zöldellsz ki, hogy ősszel rám perdítsen téged a szél. Dajkálok hullott lombokat, hallgatom zizzenésüket, mintha üzennél az időből, amit elmos a percek cseppenése, nem értem, csak tudom, kiáltasz, fiam, és közben írja neked elküldhetetlen leveleit az apád...


TRUMP ELŐSZÖR SZÓLALT MEG BIDEN GYŐZELME ÓTA, VÉLETLENÜL MAJDNEM ELISMERTE, HOGY VESZÍTETT

24.HU
Szerző: IGNÁCZ PÉTER
2020.11.14.



Az amerikai elnök a Fehér Házban mondott beszédet, de kérdésekre már nem válaszolt.


KORÁBBAN A TÉMÁBAN:

Trump sehova nem vezető perekkel próbál változtatni az elnökválasztás eredményén

Donald Trump amerikai elnök egy hét után először állt a nyilvánosság elé helyi idő szerint péntek délután a Fehár Ház kertjében tartott sajtótájékoztatón, ahol a koronavírus ellen kifejlesztett vakcináról és járványügyi intézkedésekről beszélt, de kérdésekre nem volt hajlandó válaszolni.

Ez volt az első alkalom, hogy azután jelent meg nyilvános eseményen, hogy Joe Biden demokrata elnökjelölt megnyerte az elnökválasztást. Trump azóta nem hajlandó elismerni a vereségét, és ezt most sem tette meg. De nagyon közel került ahhoz, hogy véletlenül nyilvánosan is beismerje, legyőzték...

HA MUNKA VAN, MINDEN VAN...

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2020.11.13.


Ezt a veretes bölcsességet volt képes előadni minden magyarok miniszterelnöke, a Haza Görcse...
Rendben van, habár kissé azért pontosítani lehetne a dolgot.
Ha munka van, minden van, esetleg egészség nincs, a gyereknek oktatás nincs, a fertőzöttek elkülönítése is hiánycikk, itt-ott orvos sincs, a szakdolgozók is hiányoznak, lassan már a tartalékok is elfogynak a családoknál, de úgy egyébként minden van.
Például új kisvasút épül Tokajban, merthogy a borászat majdnem akkora kedvenc, mint a foci, és a NER arisztokráciájának szőlőbirtokai Tokaj környékén vannak.
Kell a kisvasút, hogy legyen mivel szállítani az államkasszából kilapátolt pénzt a csókosoknak.

Ha munka van - minden van.
Például géppisztolyos katonák az utcákon, vakulj paraszt, itt nem fog a vírus éjszakánként vakcinaellenes jelszavakat skandálva terjedni, majd mi megmutatjuk!
És van labdarugó-mérkőzés is, nézőkkel és boldogsággal, hiszen a Csapat ott lehet a nagyok között, ami igen dícséretes eredmény, rengeteg munka van benne.
Nopersze rengeteg pénz is, és nagyot téved az, aki azt hiszi, hogy a játékosok zsebében kell ez után keresgélnie.
De az utánpótlás-nevelés sikeres, mint ezt Nego - szép, napbarnított magyar gyerek - példája is mutatja, aki az egyenlítő gólt szerezte, és hát Szoboszlai nevelőegyesülete se a Puskás Akadémia volt, ahova a másik kisvasúttal lehet hordani a milliárdokat.
Vajon hány forintunkba került ez a két gól?
Rákosi különb eredményeket ért el fociban, és mellesleg felépítette Sztálinvárost és a nehézipart.
Ha munka van - minden van, és némelyeknek munka és teljesítmény nélkül is.
Például a szállodaipari vállakozóknak, akik nemzeti ajándékot kapnak Nagyurunktól, igaz, a szállodák zöme már az ő enyves kezében van...

GERENDÁS PÉTER: MINDIG LEHET VÁLTOZTATNI

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2020.11.14.



„Látom én a létező problémákat és zavarnak is ezek engem, s noha nem állok ki már a barikádra, mások ma már a prioritásaim, de a kritikáimat megfogalmazom a fennálló hatalommal szemben; a magam művészi módján” – így nyilatkozott a Hírklikknek Gerendás Péter Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész. Hozzátette: ma már nem megy fel a barikádra harcolni, és egyébként is, a művészeknek vigyázniuk kell arra, nehogy politikailag bekategorizálják őket. De azt fontosnak tartja, és Obama amerikai elnök egykori sikerére utalt, hogy mindig lehet változtatni.


Mostanság egy zenész számára a legfontosabb kérdés az, miként tudja átvészelni ezt az évet. Te hogyan vészeled át?

– Az első hullám idejéről tudok beszélni, hogy most miként fog alakulni, nehéz megjósolni. Valószínűleg ugyanúgy. Nem mondom, hogy örömteli dolog, ha egy művésznek elmaradnak a fellépései. Orosz rulettet játszik az ember: hogy elkap-e a vírus engem is vagy nem, túlélem-e vagy sem. Ennek a lelki, pszichés része is borzalmas. Éjszaka sokszor nem alszom, csak kóválygok a nappaliban és az jár a fejemben, hogy ez csak egy álom lehet, és majd csak felébredünk ebből a szörnyű sci-fiből; ez egyszerűen nem lehet igaz. A penicillin feltalálása után több évtizeddel, egy banális influenza vírus ilyen módon képes tönkretenni az emberiség életét...

INGYENES INTERNET A KÖZÉPISKOLÁSOKNAK: EGY LÉPÉS A JÓ IRÁNYBA, DE MÉG MINDIG NEM ELEGENDŐ

MÉRCE
Szerző: PÓSFAI ORSI
2020.11.14.


Orbán Viktor szombat délelőtt ismét Facebook videóban jelentett be egy friss kormányrendeletet, melynek lényege, hogy a digitális oktatásban résztvevő középiskolás diákok 30 napig ingyenesen férhetnek hozzá az internethez.

„A digitális oktatással érintett családokat segítő intézkedésekről” című rendelet arról határoz, hogy „a helyhez kötött internet hozzáférési szolgáltatás 30 napra ingyenesen vehető igénybe a köznevelésben és a szakképzésben, nappali rendszerű nevelés-oktatásban és szakmai oktatásban elrendelt tantermen kívüli digitális munkarendben működő középfokú iskolával fennálló jogviszonyra tekintettel.”

„Ez magyarul annyit jelent, hogy akik digitális oktatásban vesznek részt és ezért internetet használnak, erre az időszakra ingyen használhatják az internetet” – foglalta össze a lényeget a miniszterelnök...

KÖZPÉNZELTÜNTETŐ ALAPTÖRVÉNY-MÓDOSÍTÁS, CSENDBEN ELADÓ BELVÁROSI INGATLANOK

MUTYIMONDÓ / HETI LAPSZEMLE
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2020.11.13.


444: Gránitalapba öntenék az alapítványoknak adott vagyont


Miközben a járvány rekordokat dönt Magyarországon, és Orbán Viktor szerint 50 százalék, hogy kitart az egészségügyi rendszer, a kormány törvénymódosító-javaslatok tömegét nyújtotta be a parlamentnek. A választási szabályok ismételt átírása vagy az egyedülállók örökbefogadásának megtiltása mellett kiemelkedik az Alaptörvény kilencedik módosítása, miszerint a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat csak kétharmados többséggel lehessen bolygatni. Ez számos szervezetet érint, amelyek jelentős állami vagyonokat kaptak az elmúlt években, és vezetőik kormányközeli figurák, politikai kinevezettek.

Válasz Online: Kiderítettük: magyar állampolgárságot kapott a Polat család

Magyarország honosította az Orbán–Erdoğan-szövetség személyi biztosítékaként működő üzletember, Adnan Polat családjának egyes tagjait – értesült török forrásból a lap. Sőt: meg is találtuk azt az okmányt, amely igazolja, hogy a „trónörökös”, Kerim Polat legalább 2018 óta kettős állampolgár. A kormányzat mindemellett a magyar erőműpiac tekintélyes hányadát is átengedte a korábban Orbán Ráhel társaságában lefotózott apának és fiának.

24.hu: Nem emeltek vádat Borkai ellen

Bűncselekmény hiányában a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség elutasította Szabó Tímea feljelentését, amit a párbeszédes országgyűlési képviselő tavaly tett az Audinak eladott földek miatt. Borkai Zsolt, Győr korábbi, szexbotrányba belebukott polgármestere ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt nyomoztak. Polt Péter írásbeli válaszából az is kiderült, hogy azj Audi-gyár bővítésének ügyében még nyomoz a rendőrség vagyon elleni és hivatali bűncselekmények miatt, de gyanúsítottakat még nem hallgattak ki.

Telex: 2,7 milliárd forintnyi ingatlant adna el csendben a Belváros

Idén már a harmadik körben szabadulna meg nem lakáscélú ingatlanoktól a fővárosi V. kerület. Noha az ellenzék kérte, a fideszes többség nem ment bele, hogy az elvileg évtizedek óta üresen álló 16 iroda- és üzlethelyiséget országos napilapban és ingatlaneladásos portálokon is meghirdessék.

Szabad Európa: Szerkesztői utasítás a köztévénél: „Ebben az intézményben nem az ellenzéki összefogást támogatják”

Egy, a Szabad Európa birtokába került hangfelvétel bizonyítja, hogy a köztévénél kimondták: a kampányban a kormányt kell támogatni, akinek pedig ez nem tetszik, az adja be a felmondását. Bende Balázs vezető szerkesztő egy értekezlet közölte ezt a munkatársaival, és arra is felhívta a figyelmet, hogy ha eddig néhányaknak meg is lehetett úszni a munkát „töltelék anyagokkal”, innentől mindenki a kampány frontvonalába kerülhet.

HÉTKÖZNAPI HÁBORÚ

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Pável Melinda
2020.11.14.


Kijárási tilalom, maszkviselési kötelezettség, különféle rendkívüli körülmények uralják mostanában életünket. El kell fogadnunk, elvégre veszélyhelyzet van, a veszély ellen pedig védekezni kell. A védekezés szükségszerűsége harcra utal, a harc pedig katonákra – ilyesféle logikai láncolat segítségével juthatott a miniszterelnök arra a következtetésre, hogy elsősorban a hadseregre kell támaszkodnia. Egyre több területen kapnak szerepet a katonák, közösen őrzik a rendőrökkel a határt, parancsnoki posztot kaptak a kórházakban és a stratégiai vállalatoknál, fertőtlenítettek, ahová kirendelték őket, most pedig együtt járőröznek a rendőrökkel és ellenőrzik, hazatért-e mindenki otthonába este nyolc órára. Aztán ha valaki megfeledkezik magáról, jobban teszi, ha megpróbálja a kertek alatt vagy pókemberként háztetőről háztetőre lendülve megoldani a helyzetet, mert ha a portyázók tetten érik, kemény büntetésre számíthat.

Nem mindenki figyeli elragadtatással a hadászati módszereket, jobban mondva az ellen senkinek sincs kifogása, ha katonák növelik a járőrök létszámát, azt viszont sérelmezik, hogy a felfegyverzett egyenruhások fenyegető jelleget adnak az ellenőrzésnek, azt sugallják, hogy aki engedetlen, azt menten keresztüllövik. A jámbor polgár elfogadja ugyan, ha figyelmeztetik, sőt, a megátalkodottabbakat bírsággal is jobb belátásra térítik, de azon már felháborodnak, ha olyan hangulatot teremtenek, amelyben a legtörvényisztelőbbek is folytonosan rettegnek, nem szegtek-e meg egészen véletlenül valamilyen rendeletet. Könnyen megtörténhet ilyesmi, ha valaki nem lesi fél szemmel folyamatosan a híreket és elkerüli a figyelmét valami fontos tudnivaló. Naponta jelennek meg az újabb és újabb intézkedések, olyan mennyiségben és ráadásul a rendkívüli jogrendnek köszönhetően olyan sebességgel válnak érvényessé, hogy egyáltalán nem könnyű napra késznek lenni...

EGY EGYSZERŰ TRÜKK, MELYNEK SEGÍTSÉGÉVEL FELELŐSBŐL HŐSSÉ VÁLHAT ORBÁN VIKTOR

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2020.11.14.


Orbán Viktor annak köszönheti több mint 10 éve fennálló hatalmát, hogy átlátszó trükkjein a magyarok többsége a mai napig se lát át. Pedig kezd nagyon kiismerhető lenni a kormányfő, főleg mióta lépéshátrányba került a koronavírus elleni küzdelemben. Úgy tűnik, a Fidesz kommunikációs csapata még mindig
képes úgy eladni a semmit, mintha az valami lenne, de ha ez véletlenül nem sikerülne, akkor is ott van még a kioktató stílus vagy, ha a helyzet úgy hozza, a parttalan ígérgetés.

Soha nem fogjuk azt hallani Orbán Viktortól, hogy valamit nem jó ítélt meg, vagy késlekedett megtenni szükségszerű lépéseket. A járvány megfékezésére tett korlátozó intézkedések elrendelésére is csak akkor adott utasítást, amikor az ellenzék már egy olyan követeléslistával akart előállni, amely lényegében azokat az intézkedéseket tartalmazta, melyeket mindenképpen be kellett vezetnie a kormánynak. Ahhoz tehát, hogy ne kerüljön véletlenül se egy platformra a politikai ellenfeleivel, Orbánnak be kellett előznie az ellenzéket.

Kár, hogy ilyen kiélezett helyzetben is a politikai preferenciák diktálják a tempót. Miután a miniszterelnök tanácsadói hetek óta kérlelték, hogy a maszkviselésen és a kötelező távolságtartáson kívül rendeljen el jóval hatékonyabb intézkedéseket, Orbán végül beadta a derekát. Az ügy tálalása azonban hamisítatlan fideszes átverés volt. Míg egyik nap azt mondta a kormányfő, 50 százalék, hogy az egészségügy kitart a nehéz helyzetben, a korlátozó intézkedések bejelentése után erre már 90 százalék esélyt adott.

A baj csak az, hogy ettől a magyar egészségügy még igen válságos helyzetbe kerülhet, és félő, hogy ha Orbán jóslata nem válik be, akkor a kudarcot egy másik trükkel fogja elfedni...

TGM: ALKOTMÁNYOS PUCCS

HVG360
Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2020.11.13.


Békés alkotmányos forradalom kell - és ez emberfeletti föladat. Vélemény.

Amint ezt már számtalan újságcikk kifejtette, a hivatalban lévő magyarországi kormány a koronavírus-járvány (meg a saját kormányzóképtelensége, hozzá nem értése) miatt kialakult tragikus zűrzavart és jogos ijedelmet volt képes fölhasználni arra, hogy tovább torzítsa a magyar állam alkotmányos jellegét.

A már 2010 előtt is nagyon súlyos alkotmányos, alapjogi, közigazgatási és más szerkezeti, illetve gazdasági, társadalmi egyenlőségi és morális bajokba keveredett „polgári demokratikus” köztársaságban (mindezek ellenére) fönnállt az alkotmányos kontroll az államhatalom fölött – bírói és más jogi (vö. ombudsman) úton, illetve szabad országgyűlési és helyhatósági választások és népszavazások, továbbá a nemzetközi jog révén – , aminek most aztán végét szakasztja a gyakorlatban osztatlan (ezért de facto alkotmányellenes) hatalom, amelynek az élén Orbán Viktor miniszterelnök áll...

TRUMP SZAVAZÓIT NEM A KORRUPCIÓ ZAVARJA, HANEM AZ, HOGY AZ ELIT CSAK MAGÁVAL VAN ELFOGLALVA

G7.HU
Szerző: STUBNYA BENCE
2020.11.14.


Trump választóit nem az a kérdés mozgatja meg, hogy korrupt-e, és részben pont az magyarázza a sikereit, hogy az establishment emiatt abban a hitben élt, hogy a republikánusok vagy utánuk majd Hillary Clinton meg tudja állítani. Ezért nem tettek elég energiát abba, hogy megakadályozzák a hatalomra kerülését. Van egy tábora, akit nem az érdekel, hogy üzletemberként mit alkotott, vagy hogy elnökként miket csinál, hanem az, hogy úgy érzik, hogy ő valóban képviseli őket egy olyan elittel szemben, ami csak saját magával van elfoglalva – mondta Sebők Miklós, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, akivel az eheti G7 Podcastban az amerikai választások eredményeit értékeltük.

A beszélgetést a fenti lejátszás gombra kattintva is meg lehet hallgatni, de jobb feliratkozni ránk valamelyik okostelefonos podcast appban, és a Spotify-on is be lehet követni minket.

Sebők szerint Trump klasszikus republikánus politikát vitt, de elmozdult a kizárólag üzleti érdekeket szem előtt tartó hagyományos republikánus gazdaságpolitikától, sőt már korábban sem képviselte teljes mértékben azt. A kampány során több kérdésben is szembehelyezkedett a piaci felfogással, például a krónikus betegek egészségbiztosításával kapcsolatban, vagy a gyógyszergyártókkal szembeni fellépésben és a gyógyszerek árának csökkentésében.

"Mindenhol megnézte, hogy mi az, amivel a saját szavazótáborában népszerű lehet, és ebből próbált valami egyveleget összeállítani. Ezzel akár a demokraták hagyományos szavazótáborából is maga mellé tudott állítani választókat"

– mondta erről.

Ha márciusban, a járvány előtt lett volna a választás, akkor a gazdaság dübörgése miatt Sebők szerint Trump simán nyert volna. A demokraták súlyos félreértése volt, hogy a választók elsősorban nem az alapján szavaznak, hogy milyen a bőrszínük, hanem az alapján, hogy az adott gazdasági helyzetben jól járnak-e. Számos közvélemény-kutatás pedig megerősítette, hogy sokan úgy érezték, hogy jobban élnek...


ÉS ELSÖTÉTEDETT AZ ÉG – BEREND T. IVÁN: AMERIKA LÁNGOKBAN ÁLLHAT

168 ÓRA
Szerző: BUJÁK ATTILA
2020.11.14.


Érdekes könyvek unalmas időkben is születnek, ezt a mostanit, beszélgetésünk tárgyát (Berend T. Iván: Élj érdekes időkben! Éghajlat Kiadó, 2020) kétszeresen is izgalmassá teszik a megjelenés körülményei

Sokak szerint fordulóponthoz értünk, egy biológiai katasztrófa gazdasági összezuhanással, politikai felfordulással, zavargásokkal kombinálva a teljes glóbuszt átrajzolja. A kötet a Los Angelesben élő, nyugdíjazásáig az UCLA-n (Los Angeles-i Egyetem) oktató történészprofesszor reflexióit, miniesszéit tartalmazza. Hogy miként juthatunk el Dachau barakkjaitól a Los Angeles-i operáig, az MTA elnöki tisztségétől Kaliforniáig, önmagában esszé tárgya lehetne. A professzor hatvan évet élt Budapesten, harmincat Los Angelesben. Az esszéfüzér kulturális reflexióktól a világgazdaságig, szemléletformáló könyvekig, utazásokig ível, és sajátos keretbe foglalja a beszivárgó hazai élményanyag. Mert a szerző mégiscsak innen indult, itt szerezte döntő élményeit. A helyzet persze aggasztó a keleti parton, ahogy az unió demokratikus struktúrái foszladoznak Európában is. A választási földindulás közepén Berend T. Ivánnal beszélgettünk...

AMERIKA DILEMMÁJA: BEKASZTLIZNI A FŐGÓRÉT

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2020.11.14.


- Bár Donald Trump még mindig a tagadó fázisban van, minden valószínűség szerint elbukta az amerikai elnökválasztást, így a pozíciójából fakadó törvény előtti védettsége le fog járni, amint január 20-án – így vagy úgy, de – elhagyja a Fehér Házat.

- A nagy kérdés az lesz, hogy büntetőeljárás alá vonható-e. Egyelőre keveset tudni arról, hogy az ügyészek hogyan nyúlnának a hátrahagyott bizonyítékokhoz, ha egyáltalán vádat akarnának emelni.

A Trump elleni vádemelés hatalmasat szólna, ugyanakkor kockázatos lehet a vádlottak padjára állítani egy volt amerikai elnököt. A megválasztott elnök, Joe Biden elnökségét beárnyékolná ez a vita, és feldühítené Trump követőit is. Trump már eleve régóta a baloldali gyűlölet és a szelektív igazságszolgáltatás áldozataként tetszeleg, és sok híve egyetértene vele, bármilyen erős bizonyítékok alapján is folyna ellene büntetőeljárás.

De a kérdést megfordítva is felmerül egy probléma: ha az ügyészek arra jutnának, hogy egyértelmű és meggyőző bizonyítékot találtak Trump bűnösségére, akkor a büntetőeljárás elmulasztása arra ösztönözhetné a jövő elnökeit, hogy a legrosszabb ösztöneikre hallgatva megszegjék a szabályokat és a törvényt, hiszen az Egyesült Államok nem tudja őket elszámoltatni. Aki elnökké válik, onnantól too big to fail, és ez Trumpra is vonatkozna, aki 2024-ben újból elindulhat az elnökségért.

Ez az USA dilemmája: olyan ország akarnak-e lenni, ahol az új elnök lecsukatja az elődjét, vagy olyan, ahol egy bukott elnök is a törvények fölött állhat...

MI, MAGYAROK, TÉNYLEG KÜLÖNLEGESEK VAGYUNK, HA EZT IS HAGYJUK

24.HU
Szerző: Dr. SÁNDOR ZSUZSA
2020.11.14.


Mármint azt, hogy másodszor is megvezessen minket a kormány a felhatalmazási törvénnyel. Az ellenzéket mindenesetre sikerült lépre csalnia. Legalábbis Sándor Zsuzsa szerint.


KORÁBBAN A TÉMÁBAN:



Már a bírói kinevezéseket is bekebelezte a politika

Van egy reklám, amelyik úgy kezdődik:

"Mi, magyarok, különlegesek vagyunk".

És valóban. Mi, magyarok, megyünk szinte szó nélkül a halálba; mi, magyarok, engedjük, hogy rajtunk kísérletezzék ki, milyen gyorsan pusztít el bennünket a koronavírus; mi, magyarok, hagyjuk, hogy a kormány tisztességes tájékoztatás helyett összevissza beszéljen, hogy tesztek helyett milliárdokért vásároljon, majd elkótyavetyéljen lélegeztető gépeket. Mi, magyarok, hagyjuk, hogy egy olyan tiszti főorvosunk legyen, aki ahelyett, hogy szakmájához illően már hónapokkal ezelőtt az asztalra csapott volna, a nyunyókáról meg a kézmosásról tart mélyenszántó előadásokat.

És mi, magyarok, már másodjára engedjük, hogy a kormány kihirdesse a veszélyhelyzetet, miközben mértékadó jogászok már márciusban ezerszer elmondták, hogy erre jogilag sem indok, sem szükség nincsen. A napokban az Eötvös Károly Intézet ismét felhívta erre a figyelmet: „ezekben az órákban dönt az Országgyűlés az úgynevezett felhatalmazási törvényről, amelyet a hírek szerint az ellenzék is meg fog szavazni. Ezzel a parlament ma egy olyan rezsim kezébe ad ismét szinte korlátlan hatalmat, amely tavasszal már megmutatta, a hatalomkoncentráció érdekében nem riad vissza a legdurvább jogkorlátozó lépésektől sem. A rendeleti kormányzáshoz adott parlamenti felhatalmazással az Orbán-rezsim egyszer már súlyosan visszaélt”.

Az ellenzékből mindösszesen három ember – Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs – értette meg, hogy miért nem szabadna újból teljes felhatalmazást adni Orbán Viktornak.

Úgy tűnik, csak ők emlékeztek arra, hogy a kormány kiürítette az információs jogokat, létrehozta a gödi különleges gazdasági övezetet, lehetővé tette a hároméves munkaidőkeret egyoldalú elrendelését, kivéreztette az önkormányzatokat és bevezette a „szájzártörvényt”...

SZABAD SZEMMEL: ÚJRA ORBÁNNAL FOGLALKOZIK A VILÁG - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2020.11.14.


Bayrischer Rundfunk


Kemény fellépést helyezett kilátásba az Európai Néppárt EP-frakciójának elnöke, ha a magyar és a lengyel kormány még sokáig forszírozza a következő hétéves költségvetés, illetve a gazdasági könnyítési csomag blokádját. Mindazonáltal Manfred Weber tagadta, hogy időnként olyan érzése van, hogy jobb lenne, ha Magyarország nem volna az EU tagja. Mert az természetes, hogy vita van a legkülönfélébb kérdésekről. Ugyanakkor az alapértékek képezhetik alku tárgyát, szögezte le. Egyértelmű, hogy azokat be kell tartani.

A bajor politikus egyáltalán nem ért egyet azzal budapesti, illetve varsói érveléssel, hogy a készülő jogállami mechanizmus révén önkényes politikai feltételeket lehet rákényszeríteni bizonyos országokra. Szerinte pont a 7-es paragrafus alapján zajló eljárást befolyásolják pártpolitikai megfontolások, pl. Strasbourgban.

Az új normarendszer viszont egyértelműen kijelöli a kereteket, a többi közt a bíróságok függetlensége ügyében. És ha nézeteltérés merül fel, az Európai Bíróság fogja kimondani a döntő szót. De Manfred Weber még közben kíván járni mind Orbánnál, mind Moraweickinél, hogy meggyőzze őket: az új rendszer jogbiztonságot teremt, ezért nekik is érdekük megszavazni.

Jelezte ugyanakkor, hogy az eljárásjogi szabályok értelmében az új feltételeket nem lehet megvétózni, épp ezért az ellenoldal a költségvetés foglyul ejtésével akarja kizsarolni, hogy tegyenek eleget követelésének. Ám személyesen sem ő, sem a Parlament nem enged egy tapodtat sem. Strasbourg kikényszerítette ezt a vörös vonalat, miután a nyári csúcs nem hozott egyértelmű határozatot ezen a téren.

Hozzátette, hogy a koronaalap a közös szolidaritás jelképe. Azt tanúsítja, hogy az országok egy hajóban eveznek, de annak révén Magyarország is sokat nyer. Hiszen pl. a szerkezeti alapból már eddig is milliárdokat kapott. Úgy hogy Budapest és Varsó egy darabig még izmozhat, de aligha mondhat le ennyi pénzről.

A jogbiztonság pedig ahhoz szükséges, hogy ne lehessen kétség a nyugati adófizetők jóvoltából rendelkezésre álló források felhasználása körül. Ezért a fenyegetés nem meggyőző. A Nyugat feladata most az, hogy őrizze meg a hidegvérét. Hozzátette, hogy 25 tagállam támogatja a döntést és csupán kettő ellenzi. Ugyanakkor utóbbiakkal szemben az EP nem tágít. Az egyezség megvan, a fő fejlesztési irányokat kijelölték és az is eldőlt, hogy szubvenciót csak az kaphat, aki betartja a jogállami normákat.

Kitért arra is, hogy Magyarország és Lengyelország szerint náluk minden a legnagyobb rendben van. Akkor viszont semmi alapjuk sincs, hogy tartsanak az új mechanizmustól. Manfred Weber az interjú végén még egy szempontot említett, ami az új rendszer elfogadására ösztökéli az uniót: ha az EU saját sorain belül gondok vannak a demokratikus játékszabályokkal, akkor miként léphetne fel a szervezet Kínában és Belaruszban a jogállam mellett érvelve? 

Die Welt

Varga Judit teljesen alaptalannak tartja, hogy az EU számon akarja kérni Magyarországon a jogállami normákat. Úgy hogy a német konzervatív lappal folytatott hosszú beszélgetésben fel is veti: azért cseszegetik az Orbán-kormányt, mert az elveti migrációt? Az igazságügyi miniszter szerint az unió ideológiai zsarolást alkalmaz, amikor pénzügyi szankciókat helyez kilátásba a demokratikus előírásokat megszegő tagokkal szemben. Ezért az újság úgy véli: Európa szakítópróba előtt áll, miután a fokozódó korrupció miatt több ország is, köztük a Berlin megtorló intézkedéseket követel a jogállamiság megsértőivel szemben.

Varga Judit szerint azonban rossz kompromisszum született, mert az valójában veszélyezteti a jogállamot, és nem védi. Az eredmény pedig az lehet, hogy adott esetben Brüsszel a saját politikai álláspontját kényszeríti rá az adott kormányra. A nyári EU-csúcson hozott határozat nem erről szólt. Most viszont úgy áll, hogy ha egy ország nem igazodik a politika fő áramlatához, akkor azért meg kell büntetni. És itt szó sincs semmiféle jogbiztonságról, hiszen még azt sem tisztázták, hogy pontosan mi számít jogsértésnek.

Majd úgy folytatta, hogy nem lehet megkerülni az egyhangú döntés elvét, viszont aki mégis megteszi, és ráadásul ehhez a gazdasági tervet használja fel, az a vírus elleni harc sikerét veszélyezteti. Az pedig a kommunista diktatúrák stílusára emlékezteti a minisztert, hogy az EP a demokráciával szembeni rendszerszintű veszélyre hivatkozott, amikor eljárást indított Magyarország ellen a 7-es cikkely alapján.

A magyar kormány azonban igényt tart arra, hogy saját maga határozhasson olyan kérdésekben, mint a keresztény gyökerek megőrzése, a multikulti társadalom elutasítása, vagy a házasság fogalma. A miniszter hozzátette, hogy az ellenfelek azért dobják be a jogállamiság ügyét, hogy olyan intézkedések megtételét kényszerítsék ki, amelyekhez idehaza nincs meg a politikai többség. Egyes európai intézmények a magyar ellenzék szerepét játsszák. Ám ezzel megsértik a szuverenitást.

Kijelentette, hogy a magyar törvények erős keretet adnak a korrupció elleni harchoz. Ha az OLAF-nak bármiféle észrevétele van ilyen ügyekben, a magyar ügyészég azonnal munkához lát. Mert a lakosságnak is érdeke, hogy védje az uniós pénzeket. Azt viszont nem érti, hogy miért baj, ha az ország nem csatlakozik az új Európai Ügyészséghez, amikor a részvétel önkéntes. És egyébként is sok még a bizonytalanság a szervezet körül.

De nem lát különösebb gondot a sajtószabadság kapcsán sem. Az Index továbbra is működik, a szerkesztők szabad akaratukból távoztak. Hogy azután a portál új tulajdonoshoz került, az a piacon múlt. A kormány itt nem tud és nem is akar közbeavatkozni. De egyébként is jelentős az ellenzéki média súlya. Hogy ezt a Riporterek határok nélkül, vagy éppen a korrupció dolgában a Transparency International másként látja, azt annak tulajdonítja, hogy a két nemzetközi szervezet nem független, sem politikailag, sem ideológiailag. Igazából azonban az számít, amit a magyar választók mondanak. És ők bármikor leválthatják a kormányt.

Ugyanakkor úgy látja, hogy a Nyugat túlságosan is nagy teret ad a magyar ellenzék véleményének, noha itt csupán egy törpe minoritásról van szó.

Die Welt

A konzervatív újság főkommentátora azt tanácsolja Magyarországnak és Lengyelországnak, hogy gondolják végig alaposan, honnan is kapják a milliárdokat. Hát, Brüsszeltől, a közös szabályokat mégsem akarják elismerni, sőt, azzal fenyegetőznek, hogy blokkolják a költségvetést, ha az EU határozottan a körmükre kíván nézni. Ám ezzel saját maguk alatt vágnák a fát. Merthogy Varsó pl. évente kb. 4 milliárd eurót fizet be a közösbe, de 12 milliárdot kap vissza. A magyarok esetében egymilliárd áll szemben 5 milliárddal.

A pénzeső nem az égből hull, a nyugati adófizetők adják össze. Többségüknek az a meggyőződése, hogy különösen a mostani válság idején az uniónak nincs alternatívája. És egyébként is segíteni kell a gyengébbnek, azaz működik a szolidaritás. Mindennek a felemlegetése azonban nem azt szolgálja, hogy Budapest és Varsó értse: hol lakik az úristen. A két országnak inkább azt kellene számba vennie, hogy milyen sors vár rájuk, ha a régi tagok felmondják a szolidaritást.

A magyarok és a lengyelek számára a belépés óta kötelező a jogállam. Ha azt aláássák, megsértik az alapszabályt. Ezért helyénvaló, hogy Brüsszel a továbbiakban jogot akar formálni a szubvenciók visszatartására. Hogy erre a másik oldal a vétó belengetésével reagált, azon nincs mit csodálkozni.

De pont itt kínálkozik lehetőség a nyomásgyakorlásra. Ha ugyanis zárolni kell büdzsét, akkor a két állam nem lát egy fityinget sem – a járvány kellős közepén – miközben mindkettőnek rettenetesen kell a segítség. Úgy hogy most erős idegekre és határozottságra van szükség a viszály rendezéséhez. Viszont az egység nem a legfőbb rendezőelv, mert ha az volna, akkor a 27 tagot felsorakoztató unió sorsa mindig a legkíméletlenebb tagállamtól függne.

Süddeutsche Zeitung

Az utolsó pillanatig megy szkander az európai költségvetés ügyében, főleg Magyarország és Lengyelország nem kér a jogállami feltételekből. Most már Varsó is felzárkózott a budapesti vétófenyegetéshez. Pedig a lengyel EU-nagykövet szerdán még nem csatlakozott a magyar állásponthoz Brüsszelben.

Akik azt várják, hogy a végén Orbán és Moraweicki is jobb belátásra tér, mind abban bíznak, hogy 1,8 billió euró megfontolásra serkenti a két politikust. Hiszen a két ország csak a segélyalapból 23, illetve 6 milliárd eurót kapna, ingyen és bérmentve. Ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy magukra akarják vonni a többiek dühét, mármint ha sokat kötözködnek. Ezt aligha felejtenék el nekik egyhamar.

A hétvégén valószínűleg sűrűn beszél egymással a lengyel és a német miniszterelnök. Az idő fogy, hétfőn szavaznak a brüsszeli állandó képviselők mind a büdzséről, mind a mechanizmusról. De további lehetőséget kínál, hogy kedden az Európa-miniszterek találkoznak, csütörtökön pedig a legfelső szint. Persze csak virtuálisan. A téma elvileg a járvány, de Morawiecki kaphat olyan garanciákat, amiket otthon fel tud mutatni a saját publikumának. A diplomaták egyetértenek abban, hogy nem ő a kemény dió, hanem Orbán.

Elemzők szerint a lengyel politika katasztrofális. Az Európai Külkapcsolati Tanács varsói képviseletének vezetője, Piotr Buras a Gazeta Wyborczában azzal bírálta Kaczynskit, hogy az olyan, mintha az a saját lábában botlana még és a politikai Waterloo felé viszi országát.

Süddeutsche Zeitung

A belengetett magyar és a lengyel vétó a hazai közönségnek szól, Európában aligha lehet sikeres – mutat rá a legolvasottabb német napilag helyzetértékelése. De egyáltalán nincs meglepve azon, hogy éppen ez a két ország rohan ki a jogállam és az uniós anyagi támogatások összekapcsolása ellen. Hiszen már az Európai Bíróság visszaigazolta, hogy mindkettőnél súlyos gondok vannak az igazságszolgáltatás függetlenségével. Ezért ott kell őket tűz alá venni, ahol az a legérzékenyebben érinti mindkettejüket: a pénznél.

A támogatásokat illik tisztességesen felhasználni, szó sem lehet a demokrácia leépítéséről. Orbán és Morawiecki szívesen lép fel párban. A júliusi EU-csúcstalálkozó után azt hangoztatták, hogy megakadályozták a megaláztatást, mert kivédték a jogállami mechanizmust tervét. Egyben azonban ujjongtak az újonnan érkező milliárdok miatt.

De most valószínűleg éppen e hatalmas összeg miatt bólintanak rá az új szabályozásra. A zsarolás már önmagában ellentétes a szolidaritással, és ha sokáig húzzák-vonják, az jó időre megkeseríti a többiek szája ízét. De a magyar és a lengyel szakapparátus pontosan tudja, hogy a németek vezérletével létrejött kompromisszumot nem lehet megbontani. Abba ugyanis az EP nem megy bele.

És hogy az egyhangú döntéshozatalnak azért vannak előnyei is: pl. a skandivánok és a hollandok könnyebben keresztül tudják vinni a közös szabályok betartását.

Frankfurter Rundschau

A kommentár szerint a magyar és a lengyel kormány a felszínen ugyan még dühöng a jogállami mechanizmus miatt, de már visszavonulót fújt, mert nagyon rá van szorulva a pénzre. Mindkettő azt mondogatja, hogy az EU fellépése elfogadhatatlan, amögött politikai mozgatórugók vannak, ám sokat elárul, hogy sem Morawiecki, sem Orbán ki nem ejtette a száján a vétó szót, de ettől persze még lehet fenyegetésnek venni, amit mondtak, illetve írtak. Csak éppen a szóhasználat hagy nekik mozgásteret.

Hogy mire? A megállapodást aligha tárgyalják újra, bár egy kis kiigazítás azért beleférhet. De az nem változik, hogy nem lát pénzt, aki nem tartja tiszteletben alapnormákat. Azaz Budapestnek és Varsónak az egész uniós államháztartást kell megtorpedóznia, ha le akarja állítani a folyamatot. De ennek leginkább éppen ők innák meg a levét. Persze, ha minden kötél szakad, a többi ország a két renitens nélkül is létrehozhatja a koronaalapot. Ám sok minden szól amellett, hogy a magyar és a lengyel vezetés csupán utóvédharcot folytat. 

Die Presse

Az „Jog, állam és jogállam” címmel megjelent elemzés úgy értékeli, hogy lassan, de biztosan az összecsapás felé tart az EU viszálya a magyar és a lengyel féllel a jogállam leszalámizása miatt. Az unió jogi, politikai és költségvetési fronton harcol, egyszerre. A 7-es paragrafus alapján zajló eljárás miatt a két kormánynak sok félnivalója nincs, mert kölcsönösen fedezik egymás hátát, ezért nem valószínű, hogy fel lehetne függeszteni tagsági jogaikat. De a többiek eddig még odáig sem jutottak el, hogy kimondják a Tanácsban: az adott országban tartósan veszélyben van a jogállam.

Ám most éleződik a helyzet, mert Budapest és Varsó nyíltan bedobta: megakadályozza a 2027-ig szóló büdzsé elfogadását, ha az előirányzathoz hozzákapcsolják a jogállami feltételrendszert. Azaz a nemzeti populisták gáncsoskodása most először súlyos kihatással volna a járvány miatt nehéz helyzetben lévő államokra. Ehhez jön még, hogy a nettó befizetők, az osztrákok, hollandok, dánok, svédek és finnek. most először összeálltak és ellenpólust alkotnak a magyar-lengyel tengellyel szemben.

Guardian

Tanácstalan a politika Közép-Európában miután a vírus utolérte a térséget. A vezetőknek fogalmuk sincs, hogy miért csapott le ilyen keményen a járvány, amikor tavasszal még jóval enyhébb következményekkel járt. A kormányok attól tartanak, hogy az egészségügy már nemigen terhelhető tovább, miközben a helyzet bizonyos tekintetben súlyosabb, mint nyugaton.

Orbán Viktor ugyan gyorsan lezárta a határokat jó két hónapja, de vonakodott újra leállítani az életet, de azután a hét elején mégis beadta a derekát. Azt mondta, hogy enélkül lutri volna, mennyire képes összeomlás nélkül átvészelni a megpróbáltatásokat az orvosi ellátó rendszer. A budapesti önkormányzat szóvivője nem tudja, mi lehetett a halogatás oka, hiszen lett volna idő felkészülni a bajra. Lehet, hogy a viszonylag kedvező tavaszi tapasztalatok hamis biztonságérzetbe ringattak egyeseket.

Az Orvos Szövetség helyettes elnöke viszont arra figyelmeztet, hogy semmiféle tartalék nincs a rendszerben, minden szakemberre szükség van, mert ha tömegesen távoznak, akkor jön a csőd. Varsóban és Prágában már szükségkórházakat rendeznek be több stadionban is, hogy el tudják helyezni a mind több beteget.

A magyar kormány ugyanakkor alkotmánymódosítással akarja megakadályozni a nemváltást. Azt sugallja ily módon, hogy ugyanúgy vívja a kulturkampfot, mint ahogy kardozik a kórokozóval. Az ellenzék szerint azonban már sokkal korábban meg kellett volna tennie a szükséges lépéseket a Covid-19 ellen. A már idézett városházi szóvivő pedig úgy ítéli meg, hogy a hatalom zavarba került és a jelek szerint képtelen következetesen cselekedni.

FAZ

A Fidesz új akadályokat emel a magyar ellenzék útjába a választások előtt. A koronavírus és az uniós költségvetésről zajló vita árnyékában a kormánypárt több alkotmánymódosítást is előterjesztett, ám ezeket az ellenzéki oldal határozottan elutasítja. Merthogy magára nézve hátrányosnak tartja a választói törvény átalakítását és nem ért egyet a közpénzek fogalmának új meghatározásával sem, mivel az korlátozná a felhasználás átláthatóságát. Borúlátó hangok hallatszanak az EU-ból is, pl. a család definíciója kapcsán, noha az nem sok újat tartalmaz. Így abban sem, hogy meleg párok nem fogadhatnak örökbe gyereket.

Ami az ellenzék választási összefogását illeti, miután az nagy sikert hozott tavaly ősszel, az új szabályozás a jelek szerint éppen az ellenzéki egységet igyekszik lehetetlenné tenni. A hat párt szerint ugyanakkor a lépés arról árulkodik, hogy Orbán kétségbe van esve, mert még azt a rendszert sem tartja biztonságosnak a maga számára, amelyet rá szabtak. 

FT

A Biden győzelmét kétségbe vonó európai politikusok azt igazolják, hogy tovább élhet Trump politikai öröksége, ráadásul ugyanők megnehezíthetik a kapcsolatok rendezését az Egyesült Államokkal. De az illiberális, összeesküvés elméleteket hangoztató kormányok továbbvihetik a távozó elnök politikáját, főleg ha a vírus fokozza a szegénységet és a közfelháborodást.

Mindenesetre jelenleg úgy áll, hogy a trumpizmus köszöni, jól van a tengerentúlon és az öreg földrészen egyaránt. Az EU külpolitikai főbiztosának olasz tanácsadója azt mondja, hogy a populisták visszaerősödését csak úgy lehet megakadályozni, ha a kormányok orvosolják az egyenlőtlenségeket és a sérelmeket.

Orbán Viktor, aki egytizede tartja kézben országát, nem csinált titkot abból, hogy neki Trump a favoritja. Krekó Péter azt azzal magyarázza, hogy a kormányfő felmérte: ha Biden fut be elsőnek, így is, úgy is befagynak a kétoldalú kapcsolatok. De emellett alighanem úgy érzi, hogy az USA fogatlan oroszlán, amelyet könnyű becsapni, viszont egyáltalán nem kell félni tőle.

CSIRKELÁB ELVITELRE

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.11.14.


Tegnap reggel izgalomba estünk erősen mi, földi halandók, mert ígérvény volt szerte a világban, hogy mindjárt bejelent. Ő. Csak türelem kicsi még, és miénk lehet mind az összes pénteki bölcsesség, és megmentésünk mai fejezete, az értünk aggódás bimbaja. Annyit lehetett tudni előre, hogy példátlan, soha nem látott és világmegváltó adócsökkentés következik, ami után azt szokta harsogni egyetlenünk sajtója, hogy mondjuk tíz milliárdot hagyott a zemberek zsebében a Fidesz, s ami vele egylényegű, doktorminiszterelnök elvtárs. A tízmilliárd a gyalogkakukknak semennyi, értelmezhetetlen adat, ő gyermekkorában az egy, kettő, mennyi felkiáltásban végződő számsorozathoz szokott, afölött a tartományok misztikusak, imákba valók csupán.

No most, amikor ütött az óra, és a jól ismert kappanhang a fölgyűrt ingujjal, amely az értünk való szüntelen robot, és a vég nélküli küzdés, aggódás kellékei a diktátortárból, azt tudatták, hogy az elvitelre szolgáló ételek áfáját, míg a vészek tartanak, öt százalékra csökkenti a császári kegy. Megmenekültünk, zengett fel ekkor egyként és mintegy varázsütésre a hálaima minden magyari emberből, kivéve mi, méltatlanok, és persze Mária néni. Másképp özv. Kovács Istvánné, aki dolgos élete vége felé közelítve ételt házhoz még egyáltalán nem vitetett, s nemcsak azért, mert úri huncutságnak tartotta, hanem, mert pénze sem volt soha rá, mint most sem semennyire. Mária néniből annyi van magyari honban, mint égen a csillag, és Pista bácsi is rengeteg.

Ők választástól választásig zsák krumplival zakatolnak-üzemelnek, megtoldva csirkelábbal, farháttal, cikóriával és leértékelt száraz zsömlével. Hogy az emeletes burger házhoz jön kedvezményesen, az az ilyeneknek semmi se. Mint ahogyan – miképp említettük – fölzengett tegnap a hálaadó ének, Te deum szinte és mintegy, sőt, körmenetek ábrándjáról is hallani lehetett, de kimaradt ebből az örömből a putrik népe, az aluljáró hotelek sokasága, és félve, de ide soroljuk a panelprolik (mint fideszi szakszó), meg a kádári kockaházak lakosainak jó részét is. Hogy egyenesbe tegyük, ők egyáltalán nem eresztenek tokát az öt százalékos áfával ezután elvihető bigmektől vagy más imperialista csodáktól, mámorító Coca Colával öblítve le azt.

És nem azért, mint hihetnők első buzgalmunkban, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér (második számú fideszi szakkifejezés), hanem mert ők, a Mária nénik, Pista bácsik, putrik és panelek népe meg az aluljárók lakói, ezt el ne feledjük, egészen egyszerűen nincsenek is. Így a kedves vezető nem azért nem bír olyasmit kifundálni, ami nekik is jó volna, és kizárólag azoknak kedvez, akik látszanak a rendszerben és a rendszernek, a teteje és a közepe, hanem, mert az alja elveszett egészen. Nincsen is, hogy értsük a középső csoportban a rövidgatyánkban, szaguk nem ér el a várig, sőt, már szótárakban sem szerepelnek, számítógépes rendszerekben sincsenek, halvány emlékek csupán egy-egy útavatáskor. És ez az egész a stadionokkal kezdődött...