2015. december 31., csütörtök

SZÍNHÁZ ÉS POLITIKA 2015-BEN

7ÓRA7 BLOG
Szerző: 7óra7
2015.12.31.


Azt jó ideje tudjuk, hogy nem éri meg függetlennek lenni – az viszont új, hogy már nem is szabad.

Talán még sosem lejtett ennyire a pálya, és arroganciából sem volt hiány, így idén is bőven volt miből válogatnunk - mindezt felfűztük egy asszociációs láncra az Isten ostorától a Sirály utolsó röptéig.

POSzT előtt, avagy a vég kezdete

A két szakmai tulajdonos, a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) és a Magyar Színházi Társaság (MSZT) által felkért két válogató, amire eddig nem volt példa, nem tudtak megállapodni a versenyprogramba bekerülő előadásokról, így három-három produkció csak az egyikük döntése alapján került a versenyprogramba. Ilyen oldalvízen jutott be – a Teátrumi Társaság által delegált válogató döntése alapján - többek között Vidnyánszky Attila (az MTT elnöke) Isten ostora című rendezése.

Ugyanez a két szervezet nem tudott megnyugtató megállapodásra jutni a szakmai zsűri kritikus tagjának a személyét illetően sem: így a Színházi Kritikusok Céhe által javasolt Csáki Judit jelölését végül nem fogadták el. Azét a Csáki Juditét, aki folyamatosan hangot adott Vidnyánszky Attila újabb rendezéseivel, a Nemzeti Színház igazgatásával és a területfoglalásról mondott kijelentéseivel kapcsolatos szakmai és morális ellenvéleményének. Néhány kritikus felhívására több színházi ember, művész, magánember, közéleti személyiség és újságíró is kinyilvánította, hogy bojkottálja az idei POSzT-ot. A versenyprogramba beválogatott előadások közül A heilbronni Katica és a Felülről az ibolyát című előadásokat az alkotóik, az E föld befogad avagy számodra hely és a Hamlet című előadásokat pedig az Örkény Színház léptette vissza a versenyből.

Többen is arra gondoltak, hogy Csáki Judit elutasításával eltávolították Vidnyánszky Attila rendezésének útjából a legerősebb akadályt – ami az előadások versenyét illeti. Mások megmosolyogták azt az eshetőséget, hogy egy mégannyira felemás válogatás és a visszalépések után is megeshet, hogy az Isten ostorának adják akár a legjobb előadás, akár a legjobb rendezés díját...

ITT OLVASHATÓ

12 MÉMEN KERESZTÜL AZ ÉV

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2015.12.31.



A Kettős Mérce cikkeken túl még hírlevelet, Facebook-fiókot és egy Tumblr-profilt is üzemeltet, és mi is adhatná jobb áttekintését az évnek, mint ha megnéznénk, melyik hónapban melyik mém volt az, amely a leginkább megihlette a tumblrezők fantáziáját.

ITT NÉZHETŐK MEG

A SIMICSKA-BOTRÁNYTÓL AZ ÁKOS-BALHÉIG

INDEX
Szerző: SIXX
2015.12.31.


A 2015-ös év szinte minden hónapja hozott valami olyan médiabotrányt, amiről napokig lehetett beszélni, cikkezni, vitatkozni. Ki ne emlékezne Simicska Lajos februári gecizésére, a TV2 eladása körüli kutyakomédiára az RTL-től kirúgott, de az ablakon visszamászott Dirk Gerkensszel, az Ákos-hisztire, az Éden Hotel-fiaskóra vagy a Játék határok nélkül megbuherálására. Ilyen súlyos volt a magyar média egy éve.

Lajos és a gecigate

A január nem Simicska hónapja volt. Az egykori harcostársnak hadat üzenő miniszterelnök ekkor közölte a Simicska–Fonyó-páros fennhatósága alatt álló jobboldali médiabirodalommal, hogy az állami reklámköltés a köztévében folytatódik, nem a holdudvarban. Simicska erre elkezdett nem elfogult és nem csak kormánypárti híradót csináltatni és lapjaiban megjelentek kormánykritikus írások is. A közmédiához átkerülő hirdetések mellett Habony Árpád is zavarhatta Simicska köreit, hiszen az új jobboldali médiahelytartó kezében egyre nagyobb hatalom összpontosult.

Simicska elég rosszul viselte, hogy a kormány az RTL-lel való békülés jegyében 5 százalékos, általános reklámadót helyezett kilátásba, ami minden médiacégnek plusz terhet jelent, és azt mondta a Népszavának, hogy akkor ő totális médiaháborúba kezd. Ez aztán rettentő gyorsan eszkalálódott. Február 5-én még csak arról volt szó, hogy Simicska a demokrácia védelmezőjének tekinti magát, (ami, valljuk be, már magában elég meredek kijelentés), másnap viszont lemondott médiabirodalmának teljes vezérkara. Lelkiismereti okok miatt nyújtotta be a felmondását a Magyar Nemzet, a Lánchíd rádió és a Hír TV vezetősége (ami azért pikáns, mertamikor a Fidesz kesztyűbábjai voltak, akkor a lelkiismeretük kussolt) mármint azért, ugye, mert Simicska egy nappal korábban azt mondta, a lapjai és tévéje kormánykritikus hangvételt ütnek majd meg
Az események itt szaggatták el a józan ész istrángját, az Indexnek nyilatkozó Simicska azt mondta Orbánra, hogy egy geci, és bemegy a szerkesztőségbe, ahonnan kibasz mindenkit...

ITT OLVASHATÓ

VAJON MILYEN LESZ A JÖVŐ? - MOST TESSZÜK FELÉ AZ ELSŐ LÉPÉSEKET...

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: SzabóElvira
2015.12.31.


Vajon milyen lesz a jövő társadalma? Ha hihetünk Maslow-nak (és én a magam részéről nagyon szeretnék hinni), akkor „önkiteljesítő” és „létezésalapú”. Tehát magától értetődő alapvetés lesz, hogy az egyénnek lehetősége legyen kiaknázni a képességeit, kihozni magából, ami benne szunnyad. Ugyanakkor Maslow hangsúlyozza, hogy az önmegvalósításnál magasabb szint az önmeghaladás, vagyis amikor „nemcsak rólam szól, amit teszek, hanem a nagyobb egészről”. Emellett az egyén életszemléletét, élményeit olyan, Maslow szerint magasabb rendű érzelmek jellemzik majd, mint a csodálat, a B-szeretet, az elköteleződés, a bizalom, az alázat, és ezek formálják az egyének közti kapcsolódásokat.
Maslow víziójában az igazságosság magától, szinte melléktermékként valósul meg. Az egyik ember nem akar a másik fölé kerekedni, hiszen többé nem űzi a belső hiány, hogy „túl kevés és értéktelen”, így nem akar túlnőni társain. Az elköteleződés, bizalom és adni akaró szeretet állapotában az emberek képesek tiszteletben tartani egymást és együtt-működni. Az önkiteljesítés alapelve pedig azt jelenti, hogy egyenlően adott a lehetőség mindenkinek, hogy körülményeitől és társadalmi hovatartozásától függetlenül azzá váljon, amivé és akivé szeretne.
 
Ami már csírázik
 
Amikor először olvastam a teljességgel működő társadalomról, a fejemet csóváltam, „ejj, messze vagyunk ettől”. Majd egymás után jutottak eszembe azok a kezdeményezések, amelyek azt jelzik, hogy Maslow elképzelései szép lassan átkerülnek a gyakorlatba.
 
 

JÓSLATOK 2016-RA

PROSZEKTÚRA BLOG
Szerző: Proszektor Professzor
2015.12.31.


Megnyitottam szilveszteri jósdámat, amelyben a 2016-ban várható néhány fontosabb eseményt, tendenciát kísérlem meg megjósolni.
 
Az Országgyűlés elnökének a házelnöki székben nyújtott kimagasló teljesítménye elismerése érdekében, a liberálfasiszta véleményterroristák aljas támadásai ellenére, a CÖF kezdeményezni fogja, hogy a Parlament hozzon döntést arról, miszerint a jövőben „a haza bölcse” kitüntető titulus Deák Ferenc helyett Kövér Lászlót illeti.  Ennek következtében jövőre az ő arcmásával új húszezres is kerül majd forgalomba.
 
Ezzel egyidejűleg egy salátatörvényben rendelkeznek arról is, hogy Felcsút nevét Legfelcsútra kell változtatni...
 

ÍGY MŰKÖDIK AZ ORBÁN-KORMÁNY: A 10 LEGJELLEMZŐBB HÚZÁS 2015-BEN

MENTÁLIS DEFICIT BLOG
Szerző: Mentális kollektíva
2015.12.31.


Ha majd egyszer emlékezni akarunk arra, hogy milyen volt az Orbán-éra, elővesszük ezt a posztot, hogy elrettenjünk és véletlenül se szépüljön meg a múlt. Pedig csak leültünk és összeszedtük az év legtipikusabb kormányzati húzásait és néhol az érintettek ezekre adott reakcióját. Volt itt tények elfedése látszatintézkedésekkel, civilek buzerálása koholt vádakkal, MNB-s ámokfutás és minden de minden kijátszása a családnak. Ami jó lett volna, abban szinte kivétel nélkül volt vagy mutyera (pl. újlakásáfa-csökkentés), vagy átgondolatlanság, kapkodás (CSOK), szinte csak a gyors reagálású kerítésépítés kivétel. Hozzánk úgy látszik nem jött meg Humor Herold szilveszterre, maradunk ma is a rögvalóságnál évértékelő sorozatunk utolsó részével. De optimizmusunk töretlen, boldogabb új évet kívánunk mindenkinek!

1. Tüdőátültetés és szegény gyerekek

Megmutatták az embert, akin végrehajtották az első tüdőátültetést, ki is tömték a kórházat, hogy le omoljon a fejükre a vakolat a műtét közben. Azt most hagyjuk, hogy megvárták, hogy a pasas megmarad, ezt követően hurrázták tele a médiát. Természetesen nincs baj azzal, hogy szuperbonyolult műtétekhez nem kell Bécsbe utazni, de egy erre épített propagandával elkendőzni, hogy két utcával arrébb sorra mondanak fel az orvosok, finoman szólva is gáz. Pont ugyanez a kategória, hogy itt kérem nincsenek szegény gyerekek, hiszen a gyermekétkeztetésre ilyen és ilyen összegeket költünk. Ja persze. Sokkal könnyebb valami szar szöveggel és húsz forinttal elfedni a problémát, semmint beismerni: van, amin nem tudunk segíteni.

2. MNB

Debil barátunk mennybe ment, mert a történelem igazi faszagyerekeként pár hónappal hamarabb elkezdte vágni a kamatokat, mint ahol a válságot beszopó, s ezért sokkal óvatosabb Simor tette volna. Elképesztő mázlis, pénzpumpás nemzetközi környezetben igazából hibázni nem lehetett volna, vágott és vágott, ingyen pénzt adott sokaknak, persze a családtagoknak is. A Növekedési Hitelprogram nem tűnik túl sikeresnek, még mindig kérdéses, hogy visszahozza-e azt, amibe került, annyi biztos, hogy mérsékelte a hitelpiac szűkülését, de fellendíteni nem tudta. De ennyi elég volt, hogy Viktornál ő legyen az istenkirányzseni, így szabadon garázdálkodhat, kúrhatja el a forintgyengülésen nyert pénzt saját baromságainak propagálására, műkincsekre, alattvalói zsebeinek kitömésére az értelmetlen MNB-alapítványokon keresztül. Már csak egy kibaszott kisvasút hiányzik a Nyugatitól a Szabadság térig, hogy a főnök nyomdokaiba lépjen...

ITT OLVASHATÓ

A GÉPHÁZ ÜZEN: NEM ADJUK 2016-OT

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: nepszava.hu
2015.12.31.


Persze, hogy nem adjuk, nem adhatjuk. Nem mehet mindenki külföldre, nem lehet, hogy szomorú tekintetű, magukra maradó közép- és időskorúak, tétova, vagy épp a szélsőjobb akolmelegét választó fiatalok, zavarodott értelmiségiek, közömbössé alázott polgárok, és pökhendi, a földet a lábunk alól a szó igazi- és átvitt értelmében is maguk alá kaparó úrimuris politikai parvenük társasága lakja ezt az országot. Nem lehet, hogy elhiggyük, embertelennek, bezártnak, ezáltal kirekesztőnek, rettegőnek kell lennünk európai polgárként. Nem bizonytalanodhatunk el humanizmusunkban, a társadalom legfőbb kohézióját jelentő szolidaritásban, az önérzetünkben és leginkább a felelősségérzetünkben, hogy milyen világot hagyunk gyerekeinkre, unokáinkra. És nem azért, mert baloldaliak, vagy akármilyenek vagyunk, hanem mert az a megtiszteltetés ért minket, hogy emberként jöhettünk erre a világra, annak minden készségével együtt, amivel élni is lehet. Sőt, kell.

És az ember márcsak olyan, hogy amíg végképp föl nem adta, minden áldott reggelt az új nap, új lehetőség-érzésével köszönt, kiváltképp így van ez az új esztendő érkeztével. Nem, nem a fogadalmakra gondolok, nem is kell az érzéseket feltétlenül szavakba gyömöszölni, pláne, mióta szegény szavainkat, fogalmainkat kényre-kedvre kifacsarta a kormányzati propaganda.
 
A közelmúlt elemzése, az abban játszott szerepünk végiggondolása ( ne tévedjünk, minden egyes tettekre, gondolkodásra képes polgára rakta össze Magyarország elmúlt évét is) segíthet a jövő tennivalóinak felvázolásában, számos orgánum kínál ország, vagy éppen világméretű összefoglalót 2015-ről -  igen bátor vállalkozás - lehet válogatni.  Magam részéről most ezt a villámgyors és persze kissé felületes megoldást ajánlom az Euronews segítségével:..
 

LISZTES 2015-ÖS TOPLISTÁJA

LISZTES MEGMONDJA A TUTIT BLOG
Szerző: lisztes
2015.12.31.


Idén úgy döntöttem, hogy bár le nem mondok róla teljesen, a nagy toplista-dömpingre most csak egyetlen egy cikkel, egy 15-ös toplistával nevezek. Ennek részben időhiány az oka, részben pedig az, hogy csak. Próbálkoztam részletesebb dolgokkal és bár azok közül van, ami a legolvasottabb cikkeim közt szerepel, mégsem akarnám lemásolni a sikerét. Úgyhogy következzen az én 15-ös listám a 2015-ben látott friss filmekből szemezgetve, szigorúan betartva egy fontos dolgot: a film megnézése utáni élményeket tekintettem mérvadónak...

ITT OLVASHATÓ

GÁSPÁR LÁSZLÓ RITKÁN LÁTHATÓ KÉPEI AZ EGÉSZSÉGES EROTIKA CÍMŰ FILM FORGATÁSÁRÓL (1985)

MAI MANÓ HÁZ BLOG
Szerző: Mai Manó Ház
2015.12.31.


Az Egészséges Erotika című kultikus film a Mafilm fóti telepén készült Tímár Péter rendezésében 1985-ben. Az operatőr Kardos Sándor volt, a főbb szerepeket Rajhona Ádám, Koltai Róbert, Haumann Péter, Kristóf Kata és Németh Judit játszotta. A filmet 1986. július 10-én mutatták be és az abban az évben megrendezett Filmszemlén a rendezői és az operatőri díjat is elnyerte. A standfotós feladatot Gáspár Miklós látta el.

Az 1952 decemberében született Gáspár Miklós huszonegy évesen kezdett el a Magyar Filmgyártó Vállalatnál (Mafilm) dolgozni. Több mint hetven játékfilmet és rengeteg tévéfilmet fényképezett. Volt világosító, fotólaboráns, de munkáit főként a standfotósi tevékenysége eredményeként ismerhetjük, hiszen ö fotózta a Jób lázadása, a Csinibaba, a Magyar rekviem, a Valami Amerika és a Magyar Vándor című filmeket.

Mai bejegyzésünkben az Egészséges erotika című film képeiből válogatunk.

ITT LÁTHATÓ

IGYÁL OKOSAN SZILVESZTERKOR

STÍLER BLOG
Szerző: Pusztai Olivér
2015.12.31.


Itt a szilveszter, itt van újra! Ez pedig tökéletes alkalom arra, hogy akarva, vagy akaratlanul merev részegre igyuk magunkat, de higgyük el, hogy sem a részeg nő, sem a részeg férfi nem túl szép látvány. Viszont ha betartasz pár apró szabályt, akkor nem feltétlenül fogsz a hasnyálmirigyeden hazakúszni az átmulatott éjszaka után.

ITT OLVASHATÓ

MÁR MEGINT FÚJJÁK A TROMBITÁT

SAKOZZ MINDENNAP
Szerző: Anna és Szilárd
2015.12.31.




Blogunk minden kedves olvasójának (sakk) eredményekben gazdag új esztendőt kívánunk!

Az év utolsó napja sem telhet el sakk nélkül!

ITT OLVASHATÓ





Világos lép!
 
 

BÚÉK 2016!

EURÓPAPONT BLOG
Szerző: ezrópapont
2015.12.31.


честита нова година! | Gelukkig Nieuwjaar! | Head uut aastat! | Bonne année! | Boldog új évet! | Athbhliain faoi Mhaise Duit! | Laimīgu Jauno gadu! | Is-sena t-tajba! | Szczęśliwego nowego roku! | An nou fericit! | Šťastný nový rok! | Gott nytt år! | Godt nytår! | Happy New Year! |Onnellista uutta vuotta! | Ein glückliches neues Jahr! | Καλή Χρονιά! | Felice Anno Nuovo! | Laimingų Naujųjų Metų! | E gudd neit Joër! |  Feliz ano novo! | Srečno novo leto! | Sretna nova godina! | ¡Próspero Año Nuevo!  


ITT OLVASHATÓ

ORBÁN GYILKOS KUTYÁI

ÖRÜLÜNK, VINCENT?
Szerző:
2015.12.31.


Megsértenek és gyaláznak mindenkit, aki nem igazodik a mérhetetlenül nagyképű fővárosi ganéelithez. Ha valóban diktatúra lenne itt, Révész meg Dés teteme már rég az Andrássy – bocsánat, Népköztársaság – úti lámpavasakon lifegne. Egyetlen díszük, mint a mérget csepegtető árulóknak, a kolumbiai nyakkendő lenne. (Dippold Pál, Magyar Hírlap)

A kolumbiai nyakkendő ez.  Dés Mihályt pedig azért kellene brutálisan meggyilkolni, mert beszólt egyet a fanatikus neonyilas Dippold Pál gazdájának.

A kutyák közötti erősorrendet az ellenzékiek meggyilkolásáról szóló álmodozások alakítják. Dippold átvágná a torkukat és a nyelvüket kihúzná a vágáson.  Ha leírom, hogy ezért bizony agyonlőnék, akkor Balogh Ákos György, Orbán mandineres kutyája azonnal közszereplőnek nyilvánítana és újfent felhívná személyemre tenyésznácijai figyelmét (Baloghnak sikerült írásba adnia, hogy én, szemben Habony Árpáddal, közszereplő vagyok).

A 2016-os év Orbán kutyáiról szólt, a gyilkos kutyákról, akik már nem mernek ölni, mint a felmenőik, de azért a párszázezer vagy millió forintért bármikor bármit leírnak egy szíriai óvodásról.

ITT OLVASHATÓ 

HIPERKARMA TURNÉZÁRÁS

FRANKZAPPA BLOG
Szerző: mB
2015.12.31.


A nagyon erős dolgokat önazonosságuk, eredetiségük, semmivel-össze-nem-téveszthetőségük miatt tartjuk nagyra (és számon), mégis: ezek azok az élmények, amik ezzel együtt nagyon ismerősek, amik nagyon sok emléket, élményt idéznek fel. A hiperkarma egyik nagy erőssége is ez: rengeteg párhuzamos húrt pendít meg, sokszor a legváratlanabb régiókban. A koncertre bandukolva, előtte a dalokat elővéve valami (nem is annyira) lappangó csetamásizmus érzése lett rajtam úrrá: a város, a kor, az ember megéneklése, amihez a dal formája, a zenekar, az adott műfaj szinte csak kéznél levő eszköz: ürügy. Ez a megéneklés, a közös történet hozza aztán össze az embereket, teszi közössé az éneklést, az élményt, teszi a közönséget közösséggé...

ITT OLVASHATÓ

SZILVESZTERI ÜDVÖZLET

OSZK BLOGJA
Szerző: nemzetikonyvtar
2015.12.31.


A Plakát- és Kisnyomtatványtár 1935 óta működik a könyvtár önálló gyűjteményeként. A tár összesen megközelítőleg 4 millió önálló dokumentumot őriz. 

Az ünnepekhez kapcsolódó képes levelezőlapok közül szemezgettünk.

A lapot 1935-ben adták postára

A képes levelezőlapok az 1870-es években jelentek meg az Osztrák–Magyar Monarchia területén. Hivatalosan 1878-ban engedélyezték forgalomba hozatalukat, 1885-ben pedig a magánkiadások megjelenését. Eleinte a „címoldalra” írták az üzeneteket, hátul pedig a bélyeg és a címzés helye volt csak. A címoldalon azonban az üzenetek helyét egyre inkább elfoglalták a képek. Az átmeneti időszakban láthatjuk, hogy sokszor a kép mellé is írtak üzeneteket.


ITT OLVASHATÓ

5 DOLOG, AMIT 2015-BEN TETTÜNK A KORRUPCIÓ ELLEN

K-MONITOR BLOG
Szerző: tangentopoli
2015.12.31


A 2015-ös év is megmutatta, hogy milyen fontos, hogy civilek, újságírók és állampolgárok a saját eszközeikkel fellépjenek a korrupció ellen, hiszen a kormány ezt a feladatát nem igazán akarja ellátni, sőt Lánczi András, a kormányközeli Századvég Alapítvány elnöke kimondta, "amit korrupciónak neveznek, az a Fidesz legfőbb politikája". Ez egyben előrevetíti, hogy 2016-ban még nagyobb feladat vár azokra, akik nem hajlandóak eltűrni, hogy az adóforintjainkat nem az ország, hanem a politikai és gazdasági klientúra gyarapítására használják fel. Ebben a blogposztban 5 példa alapján visszatekintünk a 2015-ös évünkre, és egy gyors áttekintést adunk arról, hogy a K-Monitor miket tett a korrupció ellen..

1. RedFlags

Az év napjainak nagy részében ilyen-olyan formában folyamatosan dolgoztunk a Red Flags közbeszerzési korrupciós kockázatokra figyelmeztető alkalmazásunkon. Novemberben bemutattuk az elkészült honlapot és a hátterében működő rendszert, amely több tucat indikátor alapján jelez vörös zászlókkal ott, ahol valami szabálytalanságot sejt. Az eszköz a K-Monitor, a Transparency International Magyarország, a PetaByte közös projektje. A RedFlags bő egy hónapos éles tesztelése során futottunk például bele a Várkert Bazár újabb felújítási munkáiba és a Századvég hirdetmény nélküli nyertes pályázatába is. Azt gondoljuk, hogy az oldal jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy még időben ki lehessen szűrni kockázatos, vagy korrupt közbeszerzéseket...

ITT OLVASHATÓ

MIGRÁNSOK, STRATÉGÁK, HÁBORÚK (TLDR)

HARTLAND BLOG
Szerző: Holger Hartland
2015.12.31.


Vigyázat! Hosszú poszt következik. Csak azért készült el, mert elkövettem azt a hibát, hogy néhány embernek megígértem. Annak az öt-tíz ismerősömnek írtam, akiket a valódi vagy a virtuális világban véletlenül pont az én véleményem érdekel a migrációról, és ennek kapcsán a bal- és a jobboldalról, a liberalizmusról és a konzervativizmusról. A baloldali és a liberális olvasók - ha vannak még - talán jobban járnak, ha most rögtön elhagyják ezt a blogot, és nem jönnek többet ide. A posztot nem vitacikknek szánom: úgy gondolom, a vita ideje lejárt, most a döntésnek van itt az ideje, és én már döntöttem. Az olvasó is eldöntheti, hogy egyetért-e vagy sem, de megbeszélni - szerintem nincs értelme.

***
Almásy: A thing is still a thing, no matter what you place in front of it. Big car, slow car, chaffeur-driven car, still a car.
(The English Patient)


Az olvasó megnyugodhat: a mottóban idézett filmet sok évvel ezelőtt nem spontán elhatározásból és nem egyedül néztem meg, hanem - fogalmazzunk így - egy stratégia részeként. A stratégia sikeres volt, de erről most ennyit. A lényeg, hogy az ember sokszor nem aszerint cselekszik, hogy a cselekedetet önmagában jónak tartja-e, hanem egy stratégiát követve teszi meg a lépéseit, hogy közelebb jusson a céljához. Ebben a posztban pedig a stratégiáról lesz szó...

ITT OLVASHATÓ

2015: A FÉLELEM ÉVE

VARÁNUSZ BLOG
Szerző: Fabius
2015.12.31.


Az idei tagadhatatlanul Orbán éve volt. Nincs mese, el kell ismerni akkor is, ha még oly gusztustalanra sikeredett is feltámadása, hogy rettegésből és idegengyűlöletből épített pilléreket hozzá.

Az év eleje még kitiltási botránytól és útdíjkáosztól volt hangos. Majd jött SzörnyetegLajos, vele a G-nap, és nehéz lett volna megjósolni, a felrúgott geciputtony hullámai kit hogyan sodornak el. Ha ez nem lett volna elég, akkor kiderült, hogy a Kusza Szem elnökölte jegybank orra előtt tízmilliárdokkal sétáltak el kormány és focializmus kompatibilis brókerek, az ügyfelek meg akkorát buktak, mint kádéenpés magáncsőd a való élet tesztjén. Lett vasárnapi zárva tartás és baszódjál meg KDNP, nem lett viszont semmi más. Ellenzék mintha nem is létezett volna.

Ekkor jött Ibizai Mámorban Szipogó és kitalálta a tutit: építsünk arra amire a magyaroknál fixen lehet: a félelemre és idegengyűlöletre.

A nép, ami a pirézeket is gyűlöli meg azt hozta üzembiztosan amit vártak tőle: félteni kezdte a zsebét, viszonylagos jólétét, kultúráját és vallását. Amiket amúgy nem túl sokat gyakorol, de annál jobban félt, ha megjelennek határain a migráncsok. Akik illegálisak. Potenciális vírushordozók. Látens terroristák, szarnak, szülnek és szemetelnek. Határállomást ostromolnak és nőket pocsíkolnak amerre járnak. Szorgos népünk félni fog! - mondotta SzippÁrpád, és milyen igaza lett.

A befosástól nem jutott idő és nem maradt energia semmi másra...

ITT OLVASHATÓ

BOLDOG ÚJ ÉVET, PLURÁLIS MAGYARORSZÁG!

1000 A MI HAZÁNK
Szerző: HaFr
2015.12.31.


Van, aki magyarként Jeruzsálemben is otthon érzi magát, van, aki Székelyföld kopjafás temetőiben, van, aki Szentpéterváron, van, aki csak Szegeden. Igazibb magyar lenne-e bármelyik is a többinél? Európa plurális kultúrájáról mondanánk véleményt lépten-nyomon pro vagy kontra, de közben a saját plurális magyarságunkkal sem vagyunk hajlandók megbirkózni. Mit kezdjünk vajon azzal, hogy vannak keresztény szocialisták, aztán azzal, hogy vannak mélyen hívő katolikusok, akik mellesleg homoszexuálisok, sőt nyugszanak a kopjafás temetőkben kaftános zsidók is? Vannak ateista konzervatívok, liberálisok, akik nem fogadnának be egy fia szír menekültet sem, és abortuszellenes feministák? Felfoghatatlan ellentmondások feszülnek a "jobb" és a "bal" politikai konstrukciói és az élet között. És vissza-visszatérően az utóbbi szenved vereséget. Az élet pluralizmusát maga alá temeti az ellenségképekből építkező -- mert egyébként máshoz sem értő, parazita -- politika.

Az egész közéletünk ettől kezdve csak hazugság lehet. Nem az emberi élet bonyolultságához igazodik, hanem kihasít és gyárt belőle magának, a maga legitimálásához egy-egy darabot, amelyet igazságokként ad el: az egyik oldal ezt, a másik amazt. Közben az ember belehal ebbe. Részint önként teszi. Egyikünk eladja magát az egyik oldalnak, másik a másiknak, a maradék meg önvédelemre rendezkedik be, kivonul a közéletből, miközben mindegyikben jócskán van az az aktuálisan ellenkező oldalból, és még több abból, ami egyik oldalt sem érdekli. De aki így tesz, szépen lassan -- vagy éppen gyorsan -- feladja magát. Feláldozza magát egy uralmi beszédmódnak vagy -- ha nem, hát -- elmenekül. Ezért a magyar politika nem autentikus, a nemzet, amelyet elképzel, propagál, és vezetne, nem az életünket táplálja, hanem elvesz belőle, az ember, akit jobb sorsra kellene segítenie, fonnyad a nyomása alatt...

ITT OLVASHATÓ

NYOMASZTJA A SZILVESZTER? TÁNCOLJON MÁSOKKAL, JOBBAN LESZ TŐLE!

ÉLET / A VELVET TRENDBLOGJA
Szerző: MM
2015.12.31.


Hogy pontosan miért táncolunk, azt nehéz megmondani, de az oxfordi egyetem kutatói most egy kísérletben bizonyították, hogy az okoktól függetlenül a tánc, de legalábbis a közös mozgás jó hatással van saját magunkra és az emberi kapcsolatainkra is – számolt be a Quartzon a kutatás vezetője, Bronwyn Tarr.

Azt írják, hogy az emberek természetüknél fogva érzékenyek a zenére. Teljesen reflexszerű, hogy ha hallunk valamilyen ütemet, akkor mozogni akarunk rá.

Valószínűleg önnel is előfordult már, hogy az ujjaival dobolt egy számra, ütemesen bólogatott a fejével, anélkül kezdett mozogni valamilyen zenére egy koncerten, hogy igazából észrevette volna.
 
A lábával adta az ütemet, aztán szép lassan a teljes testével finom mozgásba kezdett. A kutatások szerint ezeket már a csecsemők is produkálják. Embere válogatja, hogy mennyire és milyenre, de az biztos, hogy érzékenyek vagyunk a zenére...

ITT OLVASHATÓ

EMBEREK, AKIKRE FELNÉZHETTÜNK 2015-BEN - SZAVAZZ TE IS!

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Kettős Mérce
2015.12.31.


Ahogy közeledik az év vége úgy szaporodnak el a különböző toplisták ország-világ erős embereiről, befolyásos szereplőiről és így tovább. Ezek a toplisták általában az erőt, a politikai dörzsöltséget, a hatalmat és a befolyást istenítik. Mi ehhez képest olyan embereket válogattunk össze, akik nem hatalmukkal és cinizmusukkal hívták fel magukra a figyelmet, hanem azzal, hogy bátran, őszintén és következetesen álltak ki embertársaikért és a környezetünkért. Hétköznapi emberek és politikusok, akik a saját maguk eszközeikkel próbáltak meg hangot és cselekvési lehetőséget adni azoknak az embereknek, akik kiszorulnak a hatalom és a gazdagság szűk köreiből.

Egy olyan (távolról sem kimerítő) lista ez, amelynek szereplőire felnézhetünk, mert egy jobb, igazságosabb világ reményét adják nekünk. Szavazzatok ti is, hogy láthassuk, számotokra ki volt 2015 hőse!

ITT OLVASHATÓ

MILYEN VOLT 2015? - AHOGY A HVG PUBLICISTÁI LÁTJÁK (2. RÉSZ)

HVG ONLINE
Szerző: hvg.hu
2015.12.31.


Az óévről szóló vélemények második csokrát nyújtják át a hvg.hu szerzői. Igazából még sok cikket lehetne megtölteni 2015-ről, mivel abszurditásokból nem volt hiány. Mi volt az év tudatmódosítója, és ki a Rambója? Ki számított a legnagyobb műkincsgyűjtőnek, és ki nemzeti hősnek? Összeállításunkból most mindezt megtudhatja.

Az év tudatmódosítója

Az emberiség a történelem kezdete óta keresi, milyen szerrel tudna kicsit kilépni a hideg, sarkos, kellemetlen valóságból. Jelentős irodalma van az államilag támogatott kábítószereknek is a vallásos tébolytól a szómáig. Magyarország kormánya a közmédiát szemelte ki erre a célra, évi nyolcvanmilliárdos költségvetéssel, de végül is egyre biztosabban tudjuk róluk, hogy a drog pártján állnak. A köztévé megújulása parádés poénviharral kezdődött: csetlő-botló technikusok, saját nyelvükben hétszer felbukfencező riporterek, éjjeli napsütés, meg időnként az őszinte, fekete sötétség. Ezt megfejelték azzal, ahogy meg is sértődtek a gúnykacajon, és még nagyobbakat hazudoztak arról, hogy a Kubatov-lista 60+ korosztályában mekkorát mentek, valamint arról, hogy aki őket kiröhögi, az rasszista. Mindezt két ocsmány (és persze koholt hülyeségekből levezetett) migránsozás közben, természetesen: ha már hányunk, akkor sugárban.

A cég azóta stabilan berendezkedett, továbbra is néhány egyetemre való közpénzt szándékoznak felzabálni minden évben, munkamódszerükről pedig elég annyi, hogy képesek elhallgatni az amerikai nagykövetet is, és még nekik áll feljebb. Büszkeségüket alighanem az táplálja, hogy ilyen ravaszul megélnek ekkora nulla létükre, más okuk ugyanis erre nincsen, lévén, hogy kicsiny kábeltévék is vihogva előzik meg őket nézettségben. A magyar állami média tehát érdekes színfolt a drogok között, de sikere kétséges: a marihuánaszármazékok fogyasztóinak táborát mintegy félmilliósra becsülik hazánkban, ennek alig több mint ötöde jár a közhíradó vályújához rémhírekért. A fű azonban illegális, az MTVA pedig nem az, noha mentális kockázatai kétségkívül sokkal súlyosabbak, és többe is kerül...

ITT OLVASHATÓ

MILYEN VOLT 2015? - AHOGY A HVG PUBLICISTÁI LÁTJÁK (1. RÉSZ)

HVG ONLINE
Szerző: hvg.hu
2015.12.30.



Könnyű lenne a címben föltett kérdésre egy szóval válaszolni, kettővel se volna nehéz, de ebből még nem tudjuk meg, hogy milyen is volt ez az év, milyen volt a karaktere. Hogy ehhez közelebb jussunk, szerzőink a jellegzetességekből válogattak oly módon, hogy egyes kategóriákban, személy- és jelenségcsoportokban keresték azt, ami a legjellemzőbb, legnagyszerűbb volt az esztendőben.

Az év ellensége

Mindenki tudja, hogy idén ki volt a főellenség, ha máshonnan nem, hát az óriásplakátokról, a nyilatkozatokból, a kommentekből. Tudjuk jól, kiktől kellett az országot megvédeni. De mit tudunk róluk?

Bigott vallásos népek, lepergett róluk a felvilágosodás. Keményen hímsoviniszták, meg vannak győződve, hogy a nő dolga a szülés. Nem tudnak európaiul, ordítva beszélnek a mindenki másnak érthetetlen nyelvükön, mintha élveznék, hogy a köcsög idegen nem érti. Hülyén öltözködnek. Teleszemetelik az utcákat, mintha nem lenne elég szemétgyűjtő. Képesek közterületen végezni a szükségüket, mintha nem volna elég nyilvános vécé. Rohadtul el vannak telve magukkal a régi nagyságuk miatt, ami senki mást nem érdekel, úgy járnak-kelnek, mint akinek apja gatyájából szabták a mellényét, de manapság nem értenek semmihez a mobilozáson kívül. Ami szakképzésük és felsőoktatásuk volt, azt is szétverték már. Kultúra nuku, imádják, ha egy igazi férfias főfaszi, persze a sajátjaik közül, keményen bánik velük, és magasból tesznek az emberi jogokra, az olyan buzis, dekadens, norvégos dolog. Halálosan meg vannak sértődve a Nyugatra, de mivel annyi bűnt követett el ellenük a történelem során, elvárják, hogy adjon nekik pénzt. Sokat. És ne kelljen dolgozni érte. Mert az nekik jár, efelől nincs kétségük, és erőszakosan hirdetik, ahol csak tudják. Viszont a kőkemény nemdolgozásukkal magyar munkahelyeket veszélyeztetnek. Itt az ideje, hogy ne rontsák a levegőt közterületeinken, és elhúzzanak a jó büdös p...

ITT OLVASHATÓ

BÁLINT GYÖRGY: BESZÉLGETÉS EGY BORJÚVAL

MOST& ITT
Szerző: Föld S. Péter
2015.12.30.


Középiskolás diákként, egy antikváriumban fedeztem fel magamnak Bálint György: A toronyőr visszapillant című kétkötetes remekét, benne a Beszélgetés egy borjúval című írást. Biztatóbbat én sem tudnék írni, úgyhogy ezzel a klasszikus szöveggel kívánok boldog új évet mindenkinek.

A véletlen hozott össze a minap azzal a borjúval, akinek nyilatkozatát az alábbiakban szeretném kivonatosan ismertetni. A borjúval a Margit-körúton találkoztam. Mindketten várakoztunk. Én villamosra vártam, ő pedig arra, hogy egy mészárosüzletbe juthasson be.

Teherautón hozták, kis borjú volt, kora ifjúsága virágában, ha ugyan ilyen kép nem túlságosan fellengzős egy egyszerű borjúval kapcsolatban. Volt valami végtelenül lehangoló ebben a látványban, amint a kisborjú az autón állt, és nagy, szelíd szemével nézte a bolt kirakatában heverő véres borjúhúsokat. Benzinbűz facsarta a kisborjú finom, rózsaszínű orrát, mely a friss fű illatát szokta meg. Halkan elbődült, de ezt kevesen hallották, mert körülötte autók bőgtek, hangosabban és számosabban. Ekkor megszólítottam:
– Mért bőg? – kérdeztem részvéttel.
– Rossz levegő van itt – mondta a borjú –, nálunk odakint jobb a levegő.
– Mért jött be a városba, ha kint jobb a levegő? – kérdeztem ismét.


A borjú ekkor kissé csodálkozva fordult felém merengő szemeivel : – De kérem, nem látja, hogy be kellett jönnöm? Behoztak. Megparancsolták, hogy jöjjek. A parancsnak engedelmeskedni kell...

ITT OLVASHATÓ
 

BOLONDNAK VAN SZERENCSÉJE

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2015.12.31.


Hát itt van az év vége.
Mit ne mondjak, szebb évei is voltak már ennek az országnak, olyanok, melyekben a számvetésnél el tudtuk mondani, hogy épültek hidak, utak, kórházak, rendelőintézetek, ipari parkok, iskolák.
Most ilyesmiről nemigen lehet beszámolni, legfeljebb rész-sikerekről, például, hogy leégett a Testnevelési Egyetem sportcsarnoka, hogy helyet adjon egy újnak, - ezeknek már új gondolataik sincsenek, csak a régi ötleteiket ismételgetik...

Igaz, kijutottunk a labdarúgó Európa-bajnokságra, persze, ehhez ki kellett bővíteni a jogosultak listáját a benevezők létszámáig, de mégis...
Olyanok leszünk ott, mint a csepel-szigeti kásakolbászban a rizs, növeljük a tömeget, de igazából csak rontunk azon, amit arrafelé hurkának neveznek...
És ehhez is, annyi stadiont kellett építeni, ahány játékos van egy csapatban - a tartalékokkal együtt, továbbá alá kellett fűteni az összes felcsúti faluszéli libalegelőt.
Most meg kisvasutat kell építeni, ha az első fordulóban kiesünk, legyen mivel elmenni a pi... pi... Pistinek, a Kancsó Arénába, tovább gyakorolni, még harminc évig
 


Ja!
És még kivertük innen a muszlimokat!
Kiverésben jók vagyunk, megvan ehhez mindenünk, ami kell, a szorgos kezünk meg a Vezér, aki irányt mutat nekünk, mint tette ezt népének hajdan Ceaușescu is, mígcsak le nem kellett porolni a télikabátjáról a vakolatot.
De nem ez az első eset, vertük mi ki innen náci megszá... - ja, azokat nem mi, akkor a törö... - ja, azokat se mi, akkor a tatáro... - azok meg maguktól mentek...
De az oroszokat már csak mi vertük ki, az már igaz - maga a Vezér tette ezt, a Hősök terén verte ki, de élvezett is a fél ország - a hülyébbik fele, de mégiscsak a fele, nem igaz?
Magyarember úgy tartja, a bolondnak van szerencséje, és valóban -  a Lánglelkűnek már megint szerencséje lett.
Mikor már szinte alig maradt ellopnivaló holmi, mikor már az összes hazai használatra szánt baromságot elmondta, akkor - Deus ex Machina - megjelentek a menekültek...


ITT OLVASHATÓ