Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2020.06.22.
A nemzetközi sajtóban is hír lett, hogy az Index bejelentette, veszélyben érzi a függetlenségét. Ahogy a tegnap tüntetés is a Színház- és Filmművészeti Egyetem önállóságának megőrzése mellett. Eközben a magyar kormány a törökök mellett lobbizik, és szokatlan módon a külképviseleteken keresztül bocsánatkérést követel a sajtótól szerte a világban. Itthon pedig akcióban a hadsereg.
A magyar hír kirobbanásával szinte egyidőben jelentette meg a New York Times a Reuters tudósítását az Indexről, amelyik honlapján jelentette be: függetlensége veszélyben. A rá nehezedő egyre erősebb külső nyomás miatt. A főszerkesztő, Dull Szabolcs ugyan ennek részleteit nem fejtette ki, de a 2018-as tulajdonosváltás óta aggódik a szerkesztőség a független újságírást folyamatosan érő fenyegetések miatt. Ami jelen esetben a newsroom/híroldal felszámolásával járhat. S erről akár a közeli napokban döntés születhet – tette hozzá. A tudósítás megjegyzi, hogy Orbán Viktor az elmúlt évtizedben az élet számos területére kiterjesztette befolyását, miközben az Európai Unió egyfolytában bírálta őt azért, mert a jogállamot megsértve pártkontroll alá vette az igazságszolgáltatást, a médiát és akadémiai intézeteket – adta hírül a New York Times.
Hasonló megközelítésben tálalta a témát a San Francisco Chronicle az AP amerikai hírügynökség beszámolója alapján. Az Indamédiát már 50%-ban birtokló Vaszily Miklósról feltételezhető – írják –, hogy az Origohoz hasonló változás áll be vezetése alatt az Indexnél is, azzal a különbséggel, hogy ott egyik pillanatról a másikra lett nyíltan kormánypárti médium a független portálból. Az amerikai hírügynökség sorra veszi az úgynevezett bedarálásokat, kezdve a KESMÁ-val, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvánnyal, folytatva a sort a Népszabadsággal, és zárva a Heti Válasszal.
Frissiben számolt be a New York Times a Színház- és Filművészeti Egyetem kormányzati ellenőrzése ellen tiltakozó demonstrációról is, aminek eredménye az lesz, hogy a 155 éves múltra visszatekintő egyetem irányítását egy magánalapítvány veszi át. Noha a kormány azzal érvel, rugalmasabb és hatékonyabb lesz a működése, illetve könnyebben jut majd forrásokhoz. A kormány hasonló mintára szervezte át a Corvinus Egyetemet és további 7 oktatási intézmény átszervezése van folyamatban. Gulyás Gergely kabinetfőnök persze mindenkit igyekezett megnyugtatni a napokban: az új igazgatótanács nemcsak csökkenti az állami befolyást, hanem teljes mértékben ki is zárja. Ám bírálói rögtön megjegyezték, hogy az igazgatótanács tagjait a kormány fogja megnevezni úgy, hogy nem biztosítja az átláthatóságot, és nem konzultál sem a tanszékekkel, sem az egyetemistákkal.
Elítéli a Riporterek Határok Nélkül szervezete, hogy Orbán és kormánya arra kérte az őt bíráló médiát, kérjen bocsánatot. Ez ugyanis a megfélemlítés újabb eszköze, ami a külföldi tudósítókat érinti most a leginkább, de persze tovább erősíti azt a hazai tendenciát is, mely nyomás alatt tartja magyar sajtót is. A Bécsben akkreditált magyar nagykövet, Nagy Andor egyenesen a követségi honlapon tette közzé bocsánatkérésre vonatkozó felszólítását, mivel hogy az osztrák média hamisan állította, hogy a koronavírus idején alkalmazott rendeleti kormányzás a sajtószabadságot és a parlament jogköreit korlátozta – írta ő. Ezért nemcsak a kormánytól, de a magyar szavazóktól is kérjenek bocsánatot a sajtóorgánumok, sőt az osztrák olvasóktól is. Hasonlóan járt el a Nagy István svájci nagykövet is, levelét megkapta többek között a Genfi Tribune. Müller Adrien svéd nagykövetünk azért is bocsánatot követelt, amiért a legnagyobb svéd napilap nem volt hajlandó lehozni a felelős újságírásra intő véleménycikkét.
A Bakuban székelő Vzgljád, orosz nyelvű napilap Szijjártó Péter követelését ismerteti, aki a Visegrádi Négyekkel folytatott találkozó után videókonferencián követelte az Európai Uniótól, hogy fizesse ki Törökországnak a megígért 6 milliárd eurót a szíriai menekültek befogadásáért cserébe. Szerinte – illetve a magyar álláspont szerint – stratégiai együttműködésre kell törekednie az Európai Uniónak Törökországgal. Úgy fogalmazott: ha Ankara nem állítja meg a menekültáradatot, akkor elsősorban a közé-európai országok szenvedték volna el a migrációt.
Győri keltezésű a francia AFP tudósítása a Yahoo News hírlistáján arról, hogy a hadsereg igyekszik felszívni a koronavírus járvány miatti munka nélkül maradt fiatalokat. A kormány igyekszik vonzóvá tenni a katonai karriert, hisz most ez tűnik a legkézenfekvőbb megoldásnak a súlyosbodó munkanélküliségre. 100%-kal növekedett a toborzás mutatója a vírus okozta válság kezdete óta, 2500 felvételről már biztosan lehet tudni. Egyszerűsítették ennek érdekében az orvosi teszteket, felgyorsították a felvétel menetét, és a kiskatonáknak például 6 hónapos fizetett képzést biztosít a katonaság. Orbán egyre jobban támaszkodik a katonai erőre, s veti be egyre váratlanabb helyeken, legutóbb a kórházak és a gazdasági társaságok ellenőrzésére. 2030-ig 10 új katonai középiskolát tervez elindítani.