2021. július 8., csütörtök

"AZ ÉN CÉLOM MAGYARORSZÁG ÚJRAEGYESÍTÉSE" / PILVAX-ESTEK EXTRA KARÁCSONY GERGELLYEL

PILVAX-ESTEK EXTRA
Szerző: Vona Gábor
2021.07.04.



A Pilvax-estek Extrában @Vona Gábor a miniszterelnök-jelölt aspiránsokkal csak a lényegről, tehát a programjukról, víziójukról beszél. Az adásban 5 témakört járunk körül: egészségügy, oktatás, gazdaság, alkotmányosság, külpolitika, illetve mindenki hoz magával egy választott témát is. A Második Reformkor Alapítvány alapítója Karácsony Gergelyt kérdezi a fentiekről. Vajon milyen országot képzel el Karácsony Gergely? Most kiderül!

MÉG MEGFOGHATÓ AZ INFLÁCIÓ ELSZABADULÁSA

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2021.07.08.


Nem számít elszabaduló, két számjegyű inflációra Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank egykori alelnöke, aki szerint azt azonban nem tudni, hogy mennyire tér vissza a korábbi öt-tíz százalék közötti ütem. Ez attól függ, hogy a többlet állami kiadás, a növekvő költségvetési deficit mennyire húzza az árakat a jövőben, illetve, hogy a kormány egyedi beavatkozásokkal miként fékezi az árakat. Megfelelő fiskális és monetáris politikával megfogható az infláció. „A jegybankot szerencsére nem Matolcsy György irányítja, mivel őt untatja a monetáris politika, viszont még ott vannak azok a fiatal és eléggé tehetséges fiatalok, akik elfogadhatóan értik az infláció természetét” – mondta. A Központi Statisztikai Hivatal által ma publikált adatok szerint új nyolc és fél éves csúcsra, 5,3 százalékra emelkedett az éves infláció, pedig előzetesen enyhülésre számítottak a szakértők.

A KSH csütörtökön kiadott gyorstájékoztatója szerint júniusban a fogyasztói árak átlagosan 5,3 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál (s 0,6 százalékkal haladták meg a májusi szintet); a nyugdíjas infláció ettől elmaradt, 4,6 százalékos volt. Az élelmiszerek ára 3,2, ezen belül az étolajé 25,5, a margariné 8,2, a tojásé 7,8, a liszté 7,7 százalékkal emelkedett, a szeszes italok, dohányáruk átlagosan 12,2, az üzemanyagok ára pedig 24,2 százalékkal lett magasabb, mint volt egy éve. A szolgáltatások 3,8 százalékkal drágultak.

A szakemberek előzetesen arra számítottak, hogy a tavaszi megugrás után nyárra enyhül majd az áremelkedési ütem, azonban ez az adat rácáfolt ezekre a várakozásokra: a Portfolio előzetes elemzői felmérésében a legmagasabb előrejelzés 5,3, a medián 4,9 százalék volt...

EGYEDÜLÁLLÓ ADATBÁZIST HOZ LÉTRE AZ OLTÁSOK HATÉKONYSÁGÁRÓL A FŐVÁROS

NÉPSZAVA
Szerző: SZALAI ANNA
2021.07.08.


Az első ezer teszt eredményét már a jövő héten nyilvánosságra hozzák.


Minden várakozást felülmúló az érdeklődés a fővárosi önkormányzat által indított ingyenes antitest szint tesztelési lehetőség iránt. A Fővárosi Idősügyi Tanács kérésére az eredetileg tervezett ezer tesztet megduplázták. De a második ezer hely is betelt alig egy és negyed óra alatt - mondta Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes a mai háttérbeszélgetésen. A politikus egyúttal mindenkit megnyugtatott, hogy a napokban a kerületek többségében is elérhető lesz az ingyenes teszt, így aki a fővárosi időpontokról lemaradt, ott még beférhet a keretbe. 

Budapesten a főváros kezdeményezésére összesen 20 ezer teszttel mérik meg a 60 év feletti budapestiek ellenanyagszintjét. A kerületek közül csak a kormánypárti vezetésű V., XVI. XVII. és a XXI. nem csatlakozott a programhoz, Soroksár időközben jelezte, hogy mégis részt venne benne. A főváros eddig 637 tesztet végzett el, az első ezer teszt eredménye a jövő hét közepére lehet meg, akkor be is mutatják majd...

EZ VERHETTE KI A KORMÁNYNÁL AZ ÉPÍTŐIPARI BIZTOSÍTÉKOT! - MI ÁLL A HÁTTÉRBEN?

PORTFOLIO
Szerző: DITRÓY GERGELY
2021.07.08.


A piac fontos szereplőinek véleménye után most megvizsgáltuk az egyéb okokat és a pénzügyi oldalt, hogy vajon mik azok a számok, mutatók, amik kiverhették a biztosítékot a legfelsőbb szinteken. Mi győzhette meg a döntéshozókat, hogy itt bizony látványos eltérések vannak és a nemzetstratégiai érdekek nem tűrnek halasztást és gyors beavatkozást követelnek?


A háttér

Sokat hallani az elmúlt hónapokban, hogy micsoda pofátlan áremelkedés zajlik a hazai építőipari alapanyagok és építőanyagok piacán. A jelenséget már többször körbejártuk, a legfontosabb okok között szerepel bizonyos import termékek világpiaci árának alakulása (drasztikus emelkedése), de sokan sejtenek a létező árnövekedési hullámra tisztességtelenül felülő, azt kihasználó, itthon működő (jellemzően külföldi tulajdonú) cégeket is. Nekik üzenve egy hónappal ezelőtt Nagy Márton a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója intézett beszédet a Portfolio Építőipar 2021 konferencián, de egy hete már maga Orbán Viktor is részletekkel megspékelt nyilatkozatott adott, amit aztán Gulyás Gergely a Kormányinfón is megerősített, melyben egyes termékek esetleges exporttilalma, illetve a tisztességtelen árazást büntető 90%-os exrtaprofit-adót is bejelentett egy hatóságilag megszabott árszinthez képest (extra adalék, hogy csak 3 milliárdos árbevétel felett, ami leginkább 2 külföldi tulajdonú céget érint), kiemelten a kavics, a homok, illetve a homokos kavics, alias sóder vonatkozásában. Mindeközben a GVH már nagy erőkkel vizsgálódik, vélhetően a NAV-nak is vannak/lesznek feladatai, és hát a törvényhozás sem lankadhat, hogy a hiány veszélye és az árak szárnyalása visszaszorítódjon. A hivatalos korlátozások előtt azonban a kormány rendkívül látványos és határozott kiállása, ijesztegetése is elég volt már egyeseknek, hogy a sajtóban tegyék közzé, ők bizony maguktól is korlátozzák az exportjukat és első számukra a hazai piac kiszolgálása. Ha a többi alap- és építőanyagos, jelentős részben exportra is dolgozó cég is hasonló reakcióra szánja el magát, akkor gyorsan rendeződhetnek bizonyos ellátási nehézségek és talán a GVH-nak és a NAV-nak is kevesebb feladata lesz.

A bejelentések után kíváncsiak voltunk, hogy mégis milyen extraprofitok termelődhettek meg az elmúlt 1-2 évben, ami akkora felháborodást keltett, hogy amiatt akár törvényeket is módosítana a kormány...

NEM JÓ HÍR ORBÁN SZÁMÁRA TUSK VISSZATÉRÉSE A LENGYEL BELPOLITIKÁBA

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2021.07.08.


„Ha Magyarországon nyer az ellenzék a 2022-es, illetve a lengyel ellenzék 2023-as országgyűlési választásokon, akkor a két nép valódi érdekeit képviselő, jó és hatékony együttműködés alakulhat ki a két ország között” – mondta portálunk megkeresésére Gordon István. Azt kérdeztük, mit hozhat Lengyelország számára, illetve a magyar-lengyel viszonyban Donald Tusk visszatérése a lengyel belpolitikába? A Lengyelország-szakértő szerint, ha 2022 után Magyarországon marad Orbán Viktor a kormányfő, Lengyelországban pedig a Donald Tusk-vezette Polgári Platform által irányított ellenzéki összefogás veszi át a hatalmat, nos, akkor kétséges, hogy milyen együttműködés lesz a két ország között. Addig is azonban a két ország ellenzéki erőinek szorosan együtt kellene működnie. Kkiváltképpen igaz ez a két főpolgármesterre, Karácsony Gergelyre és Rafał Trzaskowskira.


Ahogy a Hírklikk is beszámolt róla, visszatér a lengyel belpolitikába, és átveszi az ellenzéki Polgári Platform (PO) irányítását Donald Tusk, volt lengyel miniszterelnök, az Európai Néppárt (EPP) jelenlegi elnöke. A hírt a párt országos tanácsának kongresszusán jelentették be, Varsóban. Tusk – aki szerint „ma a gonosz uralkodik Lengyelországban, csatába indulunk, hogy megütközzünk ezzel a gonosszal" – 2003 és 2014 között volt a PO elnöke, 2007 és 2014 között miniszterelnökként irányította az országot. A kormányfői posztról azután távozott, hogy megválasztották az Európai Tanács (ET) elnökének. Hivatali időszakának lejártával, 2019-ben az Európai Néppárt elnöke lett.

Magyarország szempontjából további jelentőséget ad Tusk visszatérésének az, hogy egyre ádázabb ellenfelévé vált Orbán Viktornak, ahogy a magyar politikus mindinkább a szélsőjobb felé tolódott, s eltávolodott a jogállamiság talajától. Mindezek alapján merül fel a kérdés: mit fog eredményezni Tusk visszatérése, egyrészt a kétoldalú kapcsolatokban, másrészt Lengyelország számára, ahol az Orbán-féle vonalat egyre inkább követő, Orbán nagy szövetségesének számító Jaroslaw Kaczynski és pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) esetleges menesztése gyökeres fordulatot hozna az ország bel- és külpolitikájában...

A SZPUTNYIK VAKCINA HATÁSOS ÉS BIZTONSÁGOS. AKKOR MIÉRT NEM AKARJA ELFOGADNI A WHO ÉS AZ EMA?

QUBIT
Szerző: BODNÁR ZSOLT
2021.07.08.


Már 67 országban engedélyezték, de a nagy nyugati szervezetek még ellenállnak, hiába derül ki egyre több tanulmányból, hogy a Szputynik nyugati oltásoknál is hatásosabb. Mi az oka az ellenségeskedésnek, és miben reménykedhetnek az oroszok?


Bár mára minden jel arra mutat, hogy az orosz fejlesztésű koronavírus-vakcina, a Szputnyik V legalább annyira biztonságos, mint a hasonló technológián alapuló Oxford–AstraZeneca-vakcina, hatásosságban pedig még veri is a brit-svéd oltóanyagot, a nagy nemzetközi szervezetek egyelőre nem akarják megadni az engedélyt az orosz vakcinának.

Az Európai Gyógyszerfelügyelet (EMA) még mindig csak a Pfizer–BioNTech, a Moderna, az Oxford–AstraZeneca és a Johnson & Johnson oltását hagyta jóvá, míg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) időközben két kínai vakcinát (Sinopharm, Sinovac) is engedélyezett. A Szputnyikot viszont hiába engedélyezték már 67 országban világszerte, a két nagy szervezetnél még mindig vizsgálat alatt áll...

HARMINCEZER ÁLDOZAT

MAGYAR HANG
Szerző: BODARCZ PÉTER
2021.07.08.


Orbán hamisan hivatkozott az Eurostat többlethalálozási adataira: a számok szerint ugyanis nem középmezőnyben vagyunk, ahogy állította, hanem sajnos az élbolyban. A második és harmadik hullám alatt 8-12 százalékkal haladta meg a hazai többlethalálozás az európai átlagot, aminél kevés ország produkált rosszabb eredményt.


Az emberi élet a legfontosabb, ezért a halálozások száma a legfontosabb tényező egy járvány kezelésében. Sikerről beszélni nem helyénvaló dolog, de az Európai Unió minden héten közzétesz egy listát arról, hogy a járvány miatt mennyivel nő a többlethalálozás. Magyarország itt a középmezőnyben, valahol a 10. és a 17. hely között van – fogalmazott Orbán Viktor a június 10-iki kormányinfón az Mfor.hu kérdésére. (A sajtótájékoztatóra lapunkat nem engedték be.) A gazdasági híroldal munkatársa egyébként azt kérdezte a kormányfőtől, a koronavírusban elhunyt közel harmincezer főt figyelembe véve hogyan értékeli a járvány elleni védekezést.

A Koronavírus.gov.hu kormányzati portál csütörtöki tájékoztatása szerint a magyarországi covid-halálozások száma 30 004-re emelkedett. Az elmúlt 24 órában 5-en hunytak el, 55 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 393 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. És ahogy az a Worldometers.info egyes országok gyorsjelentései alapján folyamatosan frissülő táblázatából is kitűnik, Európában – nemcsak az EU-ban, hanem az egész kontinensen – lakosságarányosan Magyarországon követelte a legtöbb áldozatot a 2020 tavaszán kitört járvány eddigi három hulláma. (A szomorú listát már március 22. óta megszakítás nélkül vezetjük.) Jelen állás szerint egymillió főre vetítve 3114 halottal vagyunk kénytelenek számolni, az európai uniós mezőnyben Csehország követi hazánkat 2827 halottal, majd Bulgária 2629 elhunyttal. (Az arányszám tekintetében Bulgáriát megelőzi az egymillió lakosnál jóval kevesebbet számláló Gibraltár és San Marino.)

Zsonglőrködés a számokkal

Így aztán nem is olyan meglepő, hogy az egyes országok napi jelentésein alapuló összehasonlításokból a kormánynak egyszer csak elege lett és más statisztikák után nézett. Épp akkor, amikor a magyar számok Európában a legdrámaibb helyzetről kezdtek árulkodni: a vészjósló nemzetközi járványügyi adatok alapján korántsem meglepő módon március-áprilisban ránk törő harmadik hullám idején már látszott, hogy óriási a baj. A napi adatokban is megmutatkozó tragédiát a kormány és a Fidesz különböző pártlapjai azzal magyarázták, hogy míg nálunk a pozitív teszteredménnyel, de autóbalesetben elhunytat is a koronavírus áldozatai közé sorolják, addig más országokban kevésbé szigorú szabályok mentén vezetik a statisztikákat, éppen ezért nem is ezeket az adatsorokat, hanem a többlethalálozást érdemes nézni...

ALFÖLDI RÓBERT: "MINDEN SZÜLŐ AZON DOLGOZIK, HOGY A GYEREKE HÚZZON EL INNEN"

HVG360
Szerző: HAMVAY PÉTER
2021.07.08.


Alföldi Róbert színész-rendező szerint az embereket nem tanították meg arra, hogyan kell demokráciában élni, a hatalom pedig gátlástalanul kihasználja a Kádár-kori reflexeket. Nem akar LMBTQ-aktivista lenni, mert nem az a fontos, kit üldöznek éppen, hanem az, hogy üldöznek. Az elmúlt időszak döntései után azt mondta, talán abban lehet reménykedni, hogy a hatalom fél, azért akar mindent megszerezni még az utolsó hónapokban.


HVG: A Nemzeti Színházban az utolsó rendezése a „Mephisto” volt, ám az az előadás szinte semmi kiszólást nem tartalmazott. Pedig épp akkor vette át Vidnyánszky Attila a teátrumot, aki azt kérte, hogy a hatalommal lepaktáló színészről szóló darab már ne kerüljön színre. Urbán Andrásnak az Átriumban most bemutatott Mefisztója, amelynek ön a főszereplője és egyik alkotója is, csak a sztori vázát hagyta meg, tele van „alföldizéssel, vidnyánszkyzással, buzizással, zsidózással”, azaz a mával. Mi változott a szűk tíz év alatt?

Alföldi Róbert: A világ. Pont ennyit változott a magyar közélet, amennyi különbséget stilárisan, a düh és az elkeseredés kezelésében mutat a két előadás (az Átrium előadásáról lásd alábbi, Alkupozíció című írásunkat).

HVG: Azt akarja ezzel mondani, hogy ennyire szétesett a világunk?

A. R.: Szétesett? Nagyon is összerakták az új világot. Más kérdés, hogy hogyan. Nézzük az elmúlt nap híreit: a miniszterelnök-helyettes azt mondta, szerinte a homoszexualitás bűn, és nem szeretné, ha homoszexuális ember lenne a kormányban. Megszüntették a névtelen adományozást, megfélemlítve azokat, akik a kormány által nem kedvelt civil szervezeteket támogatnák. Elvették az ellenzéki Dunaújvárostól az iparűzési adót. Mindez már át sem üti az ingerküszöböt, nem megy ki tüntetni senki. Talán abban lehet reménykedni, hogy a hatalom fél, azért akar mindent megszerezni még az utolsó hónapokban...

AZ IDŐ NEM ÁLL MEG

OFOE BLOG
Szerző: OFOE / KLUBRÁDIÓ
2021.06.24.



...(06.23.) a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában Szél Dávid pszichológus és Törley Kata tanár voltak Mérő Vera vendégei. Az apropó az ún. pedofilellenes törvény elfogadása, illetve annak az iskolára és a családra gyakorolt hatása volt.

A beszélgetés azonban sokkal többről szólt (érdemes a teljes felvételt meghallgatni). Olyan évtizedek óta létező és aktuálisan súlyosbodó problémahalmazra hívják fel a figyelmet a szakértők, amelyek kezelését a nevezett törvény tovább nehezíti. Hiszen kizárólagosan a család felelősségi körébe utal olyan gondokat, amelyek kezelésével a többség eddig sem boldogult. Teszi ezt egy olyan szocializációs közegben, amelybe egy sor korábban nem ismert hatás is beépül, amely a felnőtt társadalom számára is új,  nagyrészt kontrollálhatatlan, s amelyben akkor is nehezen igazodnak el, ha szülő és pedagógus partnerként segíti egymást.

Csak néhány gondolatot idézek fel a beszélgetésből:

  • Szerencsés lenne, ha nem szexuális felvilágosításról, hanem a rendszerszinten megvalósuló szexuális nevelésről beszélnénk, amely a bölcsis kortól egészen a nagykorúságig tart. Nyilván minden esetben az életkori sajátosságoknak megfelelően.
  • Valamennyi gyerek veszélybe kerülhet, ha nem tanulja meg, hogy a saját teste felett ő rendelkezik, nincs tisztában azzal, hogy mit engedhet meg másnak, mi a rossz érintés, mikor kell segítséget kérnie, milyen esetben kihez fordulhat.
  • A hagyományos tabuk sok esetben hívnak elő szégyenérzetet, bénító öncenzúrát, önvádat erősítő titkolódzást.
  • Az iskola feladata a rendszerszintű szexuális nevelés megvalósítása mellett az adódó konkrét problémahelyzetek kezelése.
  • A mai fiatalok sokkal oldottabban beszélnek szexuális életről, a homoszexualitásról is, mint az idősebb generáció tagjai. Ez részben annak is köszönhető, hogy a népszerű tévésorozatokban a legnagyobb természetességgel jelenik meg a másság, legyen szó akár melegekről, akár fogyatékkal élőkről, akár a legkülönbözőbb kultúrákból érkezett emberekről. A tartalom határtalan,  és a felnőtteknek nincs lehetőségük kontrollt gyakorolni felette.
  • Hatalmas problémát okoz  a korlátlan (korlátozhatatlan) hozzáférés pornográf tartalmakhoz. Azok a gyerekek, akik ilyen módon találkoznak először a szexualitással, könnyen megzavarodnak, nem tudják elhelyezni az élményt, megijednek, elriadnak, vagy ellenkezőleg: kíváncsivá válnak, sőt ki szeretnék próbálni az ott látottakat.

Csak hogy érzékeltessem az utóbbi évtizedekben lezajlott hatalmas változást, íme egy részlet a Megáll az idő című filmből, amelyben  a szereplők: a 80-as évek középiskolásai első ízben találkoznak pornográf képekkel. A tanulságok levonását a kedves olvasókra bízom...

ITT OLVASHATÓ, ITT NÉZHETŐ, HALLGATHATAÓ

A SAJTÓSZABADSÁG NEM AZ, HOGY VAN MÉG NÉHÁNY SZABAD ÚJSÁG, HANEM AZ, HA MIND AZ

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2021.07.08.


Orbán egyetlen esetben tudta volna bizonyítani, hogy a magyar sajtó szabad, ha az újságárus egyetlen olyan lapot sem tudott volna mutatni a bódéban, ami nem szabad. De csak néhány kivételt talált az árus az egész kínálatból, de azok sem egy szabad hirdetési piacon élnek, és nem azért szabadok relatíve, mert a jog biztosítja ezt, hanem kegyből. Az ilyen miniszterelnöki hivatkozásokért megtűrik őket, bizonyos határok között. De ez nem sajtószabadság.


Orbán meglátogatott egy újságárust, hogy bebizonyítsa: Magyarországon sajtószabadág van. Az újságárustól kért “kormánykritikus”, illetve a kormányt “gyalázó” lapokat. Az újságárus nem volt a helyzet magaslatán, mert ha Orbán gyalázkodó lapokat keres, akkor csak az általa létrehozott propagandagyár lapjait tehette volna elé. A magyar sajtóban csak ezek gyalázkodnak. De az újságárus abban is tévedett, amikor a “szabad” újságok között a Népszavát és a 168 Órát ajánlotta. Mióta szabad újság a Leisztinger Tamás oligarcha által vezetett Népszava, és a jobboldali 168 Óra?

Orbán súlyos fogalomzavarban szenved, amikor azt képzeli, hogy a sajtószabadság csak annyit jelent, ha van még néhány újság, amely kritizálhatja a kormányt, és nem tartozik közvetlenül a NER uralma alá. A sajtószabadság azt jelenti, hogy van még néhány független és szabad újság, hanem azt, hogy minden újság az. A sajtó akkor független és szabad, ha nincs hozzá köze a hatalomnak. A sajtószabadság emellett nem csak azt jelenti, hogy megengedik néhány újságnak a kritikát (bizonyos határokon belül), hanem azt, hogy minden újság kormánykritikus, mert ez a sajtó dolga...

TOVÁBB GYORSULT AZ EURÓPA-BAJNOK SZINTRŐL A MAGYAR INFLÁCIÓ

G7.HU
Szerző: VÁCZI ISTVÁN
2021.07.08.


Tartósan 5 százalék felett ragadta az infláció Magyarországon, a júniusi 5,3 százalék ráadásul még nagyobb is, mint az áprilismájusban mért 5,1 százalék, amely a legmagasabb volt az Eurostat által figyelt országok mezőnyében.


Az áremelkedésről szóló hírek és személyes tapasztalatok intenzitása alapján persze nem feltétlenül meglepetés a KSH által ma reggel közölt adat, a korábbi években ugyanakkor az volt a tapasztalat, hogy ezek a benyomások sokszor nem tükröződtek a hivatalos adatokban.

Erről most szó sincs, igaz, a mostani megugráshoz az ingyenes parkolás megszűnése is kellett. A másik oldalon viszont az üzemanyagok drágulása már kevésbé járult hozzá az infláció elszaladásához, mint április-májusban. Nem azért persze, mert olcsóbbá vált volna a benzin vagy a gázolaj, hanem azért, mert az éves bázisból már kiesett az az időszak, amikor (a kőolaj világpiaci árának összeomlása miatt) a legolcsóbbak voltak tavaly az üzemanyagok. Ezek drágulása tavasszal még 36-39 százalékos volt, júniusban már csak 24,2 százalékos.

Megjelentek viszont olyan hatások, amelyek minden bizonnyal a gazdaság újranyitásához kötődnek. Az üdülési szolgáltatások 7,3 százalékkal drágultak egy év alatt, az éttermi étkezés 6,1 százalékkal, míg a munkahelyi étkezés 7,6 százalékkal kerül többe átlagosan. Épp ma reggel írtunk arról, hogy a munkaerőhiánnyal küzdő éttermekben valószínűleg elkerülhetetlenek a további béremelések, ami az éttermi árakat is tovább húzza majd felfelé...

SZÜKSÉG ÉS NEM KEDVEZMÉNY LEHET A ZÖLD LAKÁSHITEL - JÖVŐ ÉV KÖZEPÉRE TOLTÁK KI A SZIGORÚBB ENERGETIKAI ELVÁRÁST

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2021.07.08.


Kaptak némi haladékot a szigorú energetikai előírások teljesítése alól az újonnan készülő lakások, de a türelemnek jövő nyárra vége lehet. Akkortól csak olyan épület kaphat használatbavételi engedélyt, amely legalább BB minősítésű. A jegybank által bejelentett „zöld” lakáshitel így létfontosságú is lehet.


Az eredeti előírások szerint az idén már csak olyan új ingatlan kaphatott volna használatbavételi engedélyt, amely legalább „közel nulla energiaigényű". Ez azt jelenti, hogy energiahatékonysága eléri a költséghatékonyság szintjét, valamint legalább 25 százalékban a helyszínen vagy a közelben előállított megújuló energiaforrást használ, vagyis legalább BB energetikai osztályú besorolást kap. Magyarországon egyelőre alig találni ilyen ingatlant, a korszerű szintet meghaladó lakások aránya öt százalék alatti.

Aligha véletlen, hogy az épületek energetikai előírásait tartalmazó (7/2006. TNM) rendeletet viszont csendben módosították. Egy 2021. március 11-étől hatályos passzus szerint, ha az építészeti-műszaki tervezési dokumentáció alapján az épület kialakítása nem közel nulla vagy annál kedvezőbb energiaigényű, és a használatbavételre 2020. december 31. napját követően kerül sor, a kemény elvárásnak csak 2022. június 30. utáni használatbavétel esetén kell megfelelni.

Aligha meglepő, hogy mindez jókora plusz költséget is jelent. Már évekkel ezelőtt megjelent olyan becslés, amely szerint az új energetikai szabályok miatt kétszeresére is emelkedhetnek az árak. A mostani drágulás mellett belegondolni is szörnyű, mekkora szorzóról lehetne beszélni. (Azt meg csak halkan jegyezzük meg, hogy az energetikai elvárások bevezetését amúgy egyre halogató állam jelenlegi beavatkozása még akár tovább ronthat is a helyzeten.)...

ORBÁN EMLÉKEZETE

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: GADÓ GÁBOR
2021.07.02.


„Hol a büszke és szabad Magyarország?”
(Karinthy)


A harcot nem lehet elég korán kezdeni. A miniszterelnök is erre utalhatott, amikor a napokban a nemzetközi sajtó munkatársaival találkozva azokra az időkre emlékezett, amikor a „kommunizmus alatt” még büntették Magyarországon a homoszexuálisokat. Orbán Viktor az őt a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni föllépésről és az úgymond a gyermekek védelméről szóló 2021. évi LXXIX. törvény miatt támadó liberális újságíróknak fölidézte, hogy a rendszerváltozás előtt az üldözöttek pártjára állt, és megvédte „a homoszexuális fickók jogait”. Nem szeretném a kormányfő érdemeit e nemes küzdelemmel összefüggésben kisebbíteni, az alábbi rövid jegyzet, épp ellenkezőleg, azokra a kijelentéseire is magyarázatot keres, amelyeket a baloldali ellenzék szimpla hazugságnak tekint.

Mondandóm lényege könnyen összefoglalható. Idősebb jogászok tudják, idén decemberben lesz hatvan éve, hogy a Kádár-kor Országgyűlése elfogadta a Magyar Népköztársaság Büntetőtörvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvényt (Btk.). Történt ez mintegy másfél évvel azelőtt, hogy a szovjet hadsereg kivonulását utóbb kikövetelő politikus 1963. május 31-én Székesfehérvárott megszületett. Jogtörténészek feladata volna kideríteni, hogy a kommunista állam milyen megfontolásból enyhített Orbán Viktor világrajövetele előtt a Btk. drákói előírásain. Bármi volt is a jogpolitikai szándék, a módosítás jelentősen szűkítette az ún. „természet elleni fajtalanság” tényállása alkalmazásának a lehetőségét. Az akkoriban kétségkívül korszerűnek számító szabályok nyomán megszűnt az olyan szexuális kapcsolat büntethetősége, amely a huszadik életévüket betöltött azonos nemű férfiak között, az érintettek „kölcsönös beleegyezésén” alapult. A forradalmat túlélő proletárdiktatúra ezzel hallgatólagosan bár, de a természet, illetve az élet rendjével összeegyeztethetőnek nyilvánította az azonos nemhez tartozó felnőtt emberek szexuális, mi több, szerelmi kapcsolatát. A magyar szabályozás – legalábbis ebben a tekintetben – számos polgári demokrácia előtt járt, például Angliában és Walesben 1967-ben, az NSZK-ban pedig még később, 1969-ben döntöttek a homoszexuális kapcsolat büntetőjogi üldözésének megszüntetéséről.

Mindezek tények, amelyek akár az orbáni hősi helytállás hitelét is kikezdhetnék. Én azonban nem hiszem, hogy a miniszterelnök az újságíróknak szándékosan valótlant mondott, vagy cserben hagyta az emlékezete. Úgy vélem, hogy közel a hatvanhoz inkább újraélte azokat a hónapokat, éveket, amikor – bár látszatra alig különbözött a többi járni és beszélni tanuló gyerektől – valójában már egy később esedékes szabadságharc szervezésén gondolkodott. A Fidesz leendő elnöke el-elcsíphetett otthon egy-egy mondatot a felnőttek suttogóra fogott beszélgetéséből, és megértette, hogy a pártállam számára a kiterjedt besúgói hálózat tagjainak beszervezését nagyban megkönnyítette, ha a kádári állambiztonsági szolgálatok az ügynökjelölteket eltitkolt homoszexuális kapcsolataikkal zsarolhatták. Orbán Viktor igazságérzetét sértették ezek a módszerek, és míg társai a gyerekkor banális mulatságaival töltötték az időt, ő elhatározta, hogy „a homoszexuális fickók” védelmének kiemelt szerepet szán eljövendő közéleti pályafutása során...


KÉZENFOGVA ALAPÍTVÁNY - A MÉLTÓ ÉLETÉRT

KÉZENFOGVA ALAPÍTVÁNY
Szerző: KézenFogva Alapítvány
1993-


A méltó életért


Magyarországon minden huszadik ember él mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy kommunikációs akadályokkal, ami jelentős kihívások elé állítja őket. Ezek az akadályok nehezek, de nem leküzdhetetlenek. Rajtunk is múlik, hogy felülkerekednek-e.

Hogy átléphessenek a személyes akadályaikon

A KézenFogva Alapítvány 1993 óta dolgozik egy befogadó társadalomért, melyben a fogyatékos emberek képesek méltósággal élni mindennapjaikat.

Életük minden fázisában támaszt nyújtunk. Segítünk a tanulásukban, egészségügyi ellátásukban, a munkahely keresésben vagy éppen jogi kérdésekben. Semmilyen adottság vagy körülmény nem lehet akadálya, hogy szerető család vegye őket körül, önállóan közlekedhessenek, állandó munkahelyük vagy éppen saját otthonuk legyen.

Tevékenységeink nem csak a fogyatékos egyént érik el. Támogatjuk családjaikat is és feladatunknak tartjuk a velük foglalkozó szakemberek, az ellátásukban részt vevő szervezetek fejlesztését is. Ezzel megelőzzük a családok széthullását, az anyagi kilátástalanságot, és társadalmi elszigetelődésüket.

És hogy leomoljank a társadalmi akadályok is

Sajnos a fogyatékos emberek számára nem a személyes adottságaik leküzdése jelenti a legnagyobb kihívást. A többségi társadalom előítéletei, közönye vagy éppen tudatlansága talán még nagyobb akadályként tornyosulnak a kiteljesedésük előtt.

Éppen ezért a személyes segítségnyújtáson túl a társadalmi korlátok leomlásáért is küzdünk.

A fogyatékos emberek életminőségének alakulása számunkra a magyar társadalom érettségének tükörképe. Amíg egy társadalom nem tudja elfogadni és megbecsülni azt, hogy attól egész, ha az egyének különbségeit befogadja, addig nem értük el álmunkat, és van min dolgoznunk.



BAJBAN VAN AZ A MAGYAR ISKOLA, AMELY AZ UTOLSÓ MENTSVÁRAT JELENTI A HALMOZOTTAN SÉRÜLT TANULÓK SZÁMÁRA

MÉRCE
Szerző: BLASKÓ ZSÓFIA
2021.07.08.


Fennmaradásáért fogott adománygyűjtésbe a budapesti székhelyű Bóné András Kommunikációs és Fejlesztő Iskola, amelyet oktatási intézményként 2013 óta működtet a Bliss Alapítvány. Az iskola Magyarországon elsőként karolta fel azokat a súlyosan, halmozottan sérült gyerekeket, tanulókat, akik beszédképtelenek, és mozgásukban súlyosan korlátozottak. Az oktatás, amelyet folytatnak, egy alternatív kommunikációs módszerre épül: a beszédet gesztusokkal, szimbólumokkal, vagy egyéb más kommunikációs más eszközzel próbálják pótolni.

Ám az iskolát működtető alapítvány bevételi forrásai elapadtak, és az intézmény működése csak úgy garantálható, ha az oda járó tanulók családja fejenként havi 156 ezer forint alapítványi hozzájárulást fizet egy évre 2021 szeptemberétől. Eddig különböző állami pályázati pénzekből, illetve külsős óraadásból biztosítani tudták az alapítványi iskola ingyenességét, de az előbbiek nagyban csökkentek, az utóbbiakat pedig kénytelenek voltak megszakítani a koronavírus miatt.

A hozzájárulás költsége viszont súlyos teher azoknak a családoknak, akikre egyébként is különösen nagy terheket rónak súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekük szükségletei, fejlesztése, nevelése. A szülőknek pedig július 9-ig kell jelezniük, hogy tudják-e vállalni a rájuk eső költségeket a következő tanévre...

„HA ORBÁN NINCS, SEMMI NINCS” – RÉNYI PÁL DÁNIEL A FIDESZ NEVŰ CSAPATRÓL ÉS A KAPITÁNY NAGY MECCSEIRŐL [HETIVÁLASZ 80]

VÁLASZ ONLINE / PODCAST
Szerző: VÖRÖS SZABOLCS
2021.07.08.


A 444 újságírójának új könyve 400 oldalon át mutatja be, hogyan vált ennyire meghatározóvá a foci a miniszterelnök számára, mennyiben követi a pályák és az öltözők logikáját a politikában. De miért ér véget 2010-ben a könyv, és mi a jó szó arra, ami azóta történt?


Az adás meghallgatható a fenti Spotify-ablakra kattintva. Ha az nem jelenne meg, közvetlen link itt. Ha asztali számítógépen, laptopon hallgatnának minket, vagy egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on (más néven Apple Podcasts), TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található...

ITT HALLGATHATÓ MEG

ORBÁN AZ ARANY BŰVÖLETÉBEN

HÍRKLIKK
Szerző: HARKAI PÉTER
2021.07.08.


Hatásosnak szánt képes beszámolót közölt a kormányoldali sajtó Orbán Viktor és Matolcsy György közös, tegnapi aranytömbnéző beszámolójáról. Az MNB volt elnökétől próbáltuk megtudni az esemény valódi jelentőségét – ha rendelkezik ilyesmivel.

A népszerű közösségi oldalon létezik egy olyan oldal is, hogy „Orbán Viktor dolgokat néz”. Mintha innen rendelték volna meg a keddi nap egyik vezető hírét, ami arról számolt be, hogy Orbán Viktor és Matolcsy György dolgokat, jelesül aranytömböket néz. A hatásos alkalom szándéka mind gazdasági, mind politikai motivációval is rendelkezhet. Hogy melyik érdemi, arról Bod Péter Ákost kérdeztük...

SZÁGULD AZ INFLÁCIÓ, AZ MNB SEM TUDTA MEGÁLLÍTANI

HVG
Szerző: SZTOJCSEV IVÁN
2021.07.08.


A legpesszimistább előrejelzések bizonyultak igaznak, még a korábbi, közel kilenc éves rekordot jelentő szintről is tovább nőtt az infláció júniusban. A benzin és a dohánytermékek drágulása mellett az is felfelé húzta a mutatót, hogy a szolgáltatások ára megugrott az újranyitás után.


Minden várakozásnál nagyobb volt az infláció júniusban. Mielőtt a Központi Statisztikai Hivatal közzétette a friss adatot, az elemzők arra voltak kíváncsiak, hogy az elmúlt két hónapban mért 5,1 százalékról - aminél magasabb 2012 októbere óta egyszer sem volt a mutató - mennyire esik le, a legtöbben azt várták, hogy 5,0-ra. Ehhez képest jókora meglepetés érkezett:

5,3 százalékra nőtt az infláció.

Amikor egy hónapja ilyenkor a KSH kiadta a májusi inflációs adatot, és kiderült, hogy 5,1 százalékos volt az akkori áremelkedés, a Magyar Nemzeti Bank percek alatt reagált. Ugyan arra még két hetet várni kellett, hogy megemeljék az alapkamatot - így annak az árakra gyakorolt hatását még csak korlátozottan lehet látni a most kiadott, június egészéről szóló számokban -, Virág Barnabás MNB-alelnök már június 9-én bejelentette, hogy szigorítás következik. Ennek a hatása pedig már akkor meglátszott a forintárfolyamon, de úgy tűnik, arra, hogy már az első hónapban mérsékelje az inflációt, ez kevés volt. Ezek szerint további szigorítás várható, a kamatdöntést ugyanis már azzal a megjegyzéssel együtt jelentette be a jegybank, hogy addig várhatunk tőlük hasonló lépéseket, amíg nem sikerül megfékezni az inflációt...

AMI TÖRTÉNIK, ÉVTIZEDEKRE VISSZAVETHETI MAGYARORSZÁGOT

KLUBRÁDIÓ
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2021.07.08.



Az Európai Bizottság elnöke illetve a parlamenti képviselők többsége az LMBTQI közösségeket megbélyegző törvény megsemmisítésére szólították fel a magyar kormányt Strasbourgban. Amennyiben ez nem történik meg, úgy Magyarország az uniós törvények teljes szigorával szembesül – adta az Orbán-kormány tudtára Ursula von der Leyen.

Egy hete, zárt ajtók mögött egyszer már pellengérre állították Orbán Viktort, és az egyik legváratlanabb fordulat az volt, amikor Mark Rutte holland kormányfő kijelentette, vagy tartja magát Orbán Viktor az uniós értékrendhez, vagy távozzon az Unióból. Ursula von der Leyen pedig úgy fogalmazott tegnap a parlamenti vitában, hogy a "kormány a pornográfiával azonosítja a homoszexualiást. A gyerekek védelmére álságosan hivatkozva diszkriminálja szexuális orientációjuk alapján az embereket. Ez egy gyalázat” – mondta a bizottsági elnök.

Új eljárást kezdeményezhetnek a kormány ellen, következménye pedig az uniós alapok befagyasztása lehet. A parlamenti képviselők egyértelművé tették Leyen számára, azonnali szankciókra van szükség. Nem kaphat hazánk a segélyalapból, ha az a kormány – többek között az LMBT-ellenes politikáját szolgálja, illetve nem véd a csalások ellen. Viszont Orbán nacionalista lengyel szövetségese keresztbe fog feküdni, ha például a maximális büntetést szabnának ki hazánkra, azaz megvonnák Budapest szavazati jogát. Nem mellesleg szóba került a lengyel úgynevezett LMBT-mentes övezet is a tegnapi strasbourgi vitában, amit a lengyel hatóságok jelöltek ki, aminek szintén jogi következményei lesznek Brüsszelben.

Ugyanakkor ellenpéldaként felhozza a cikk azt a Spanyolországban egy hónapja elfogadott törvénytervezetet, amely minden 14 év feletti számára lehetővé teszi a nemváltoztatást orvosi diagnózis vagy hormonterápia nélkül. Emmanuel Macron pedig ennek kapcsán az Unió egységét megbontó kultúrharcot emlegetett a liberális Nyugat és az ex-kommunista országok között, mint Magyarország, Lengyelország és Szlovénia.

A Stern magazin is foglalkozott részletesen a szerdai vitával, kiemelve egyrészt, hogy minél hamarabb intézkedni kell Magyarország ellen, másrészt azt, amit a CDU/CSU parlamenti csoportjának a vezetője, Daniel Caspary mondott: végre használni kellene az új eszközt a jogsértések ellen, utalva itt a jogállami mechanizmus alkalmazására...

ITT OLVASHATÓ

VIGYÁZAT, A KÖNYVESBOLTOKBAN HAGYOMÁNYOSTÓL ELTÉRŐ TARTALMÚ KÖNYVEK VANNAK!

TELEX
Szerző: KOLOZSI ÁDÁM
2021.07.07.


A könyvesboltok nincsenek felkészülve tartalmi cenzúrára; ha a szivárványcsaládokról szóló mesekönyv miatti hatósági bírságból általános gyakorlat lesz, az alapjaiban rengetheti meg a teljes magyar könyvkereskedelmet – állítja a Líra-csoport, miután a kormányhivatal megbüntette az egyik boltjukat, mert szerintük nem figyelmeztették a vásárlókat a tartalomra. A Líra a bírósági utat fontolgatja, de addig is finoman megtrollkodták a kormányhivatalt.


A Hír TV-ben jelentette be kedden a Pest megyei kormánymegbízott, hogy a kormányhivatal 250 ezer forintos büntetést szabott ki a Micsoda Család! című mesekönyv egyik forgalmazójára. A hivatal szerint a könyvesbolt „tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott”, mert nem tüntették fel, hogy a mesék „a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat” tartalmaznak. A könyv a Szivárványcsaládokért Alapítvány gondozásában jelent meg tavasszal...


AZ AGRESSZÍV KÍNAI TERJESZKEDÉSTŐL TART BILL NELSON, A NASA ÚJ IGAZGATÓJA, AKI ÚJRA FELMELEGÍTETTE AZ ŰRVERSENY KIFEJEZÉST

QUBIT
Szerző: QUBIT.HU
2021.07.08.


Kína és Oroszország űrakciói egyre komolyabban veszélyeztetik az USA érdekeit, így nyilván nem véletlen, hogy a Donald Trump által kinevezett Jim Bridenstine után ismét nem tudós, hanem politikus áll az amerikai űrhivatal élén.


„Úgy gondolom, hogy amikor Kína második nemzetként sikeresen marsjárót küldött a Marsra, nyilvánvalóvá vált, hogy igen agresszív űrprogramja van. Azt hiszem, nagyon agresszív versenytárssal van dolgunk” – mondta Bill Nelson, az amerikai űrhivatal, a NASA idén májusban kinevezett igazgatója abban az interjúban, ami kedden jelent meg space.com-on. Amikor az újságírók azt firtatták, hogy miért versenyként fogja fel a helyzetet, és miért nem két egymástól független űrprogram lépéseinek megvalósításaként, Nelson kötötte az ebet a karóhoz: „Bár 55 évvel ezelőtt többször is landoltunk a Holdon, kétlem, hogy az amerikaiak azt szeretnék, hogy térjünk vissza a Holdra, és landoljunk a kínaiak után – ebben látom az agresszív versenyt. Ennek a versenynek a jelét látom abban is, hogy [a kínaiak] három küldetést is terveznek a Hold déli pólusára, ahol, mint tudjuk, jó sok víz van.”

Nelson korábban is utalt arra, hogy az USA szempontjából aggasztónak tartja Kína ambiciózus űrbéli akcióit: amikor május közepén, kinevezése után először felszólalt a kongresszusban, többször is felmutatta a kínai marsjáró által által a bolygón készített első fotót, és arról beszélt, mekkora fenyegetést jelent Kína jelenléte az űrben...

AZ ISKOLÁNAK JELEN PILLANATBAN AZ ÁLLAMNÁL ROSSZABB GAZDÁJA NINCS

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2021.07.08.


Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy a vakáció közepén nem kell a pedagógushiánnyal foglalkozni, az téved. Ebben a minden mindennel összefüggő világban hiányuk miatt úgy tűnik, maga az óvoda és az iskola, nota bene az oktatás is nagy veszélyben van. Jelenleg a közigazgatási állásportálon 1865 pedagógus-hirdetés van, leginkább általános vagy középiskolába keresnek pedagógust, de 900 tanító és 802 óvodapedagógus is könnyen találna magának helyet. A hivatalos válasz erre az, hogy a nyár az új álláskeresés ideje, ám a mélyben sokkal komolyabb gondok húzódnak. Ezekről beszélgettünk Neubauer Tamással, a Pedagógusok Szakszervezetének Győr-Moson-Sopron megyei elnökével. S, hogy miért ezt a megyét választottuk? Mert a megye még jó helyzetben van, hiszen a jó elhelyezkedési esélyek, és Ausztria közelsége miatt sokan költöznek oda, és köztük pedagógusok is vannak. Óvodapedagógusból, fejlesztőpedagógusból, dajkából, gyermekgondozóból azért itt is hiány van, a szakképzett, régebben a pályán levő tanítókat az intézmények egymástól „szipkázzák” el, a kistelepüléseken már a barterezés megy az iskolaigazgatók között. Zömében nyugdíjasok tanítanak vissza biológiára, kémiára, fizikára, matematikára, és vannak olyan tanárok, akik három-négy vagy akár öt iskolában is tanítanak párhuzamosan. Minden nap máshol tartanak órát. Már hallani arról is, hogy a kistelepülések iskoláit be fogják zárni, csak a választásokig ezt senki nem meri felvállalni. Neubauer Tamás azt mondja, az a település, ahonnan elkerül az iskola, meg fog halni.


Győr-Moson Sopron megyében van pedagógushiány?

– Konkrét statisztikai számokkal nem tudok szolgálni, mert megváltozott a hirdetési gyakorlat. Amíg régebben külön-külön hirdették meg a matematika, a fizika, a testnevelő stb. tanári állásokat, most már egy iskola csak egy hirdetést ad fel, abba teszik bele az összes meghirdetett állást. Ezzel is próbálják elfedni, hogy hány tanári álláshirdetés jelenik meg. Vagyis ahhoz, hogy konkrét számot tudjak mondani, végig kellene néznem az összes Győr-Moson-Sopron megyei hirdetést, de még ebből se tudnám pontosan, hogy hány pedagógust keresnek, mert lehet, hogy egy intézmény két óvodapedagógust keres. Ez pedig már eleve két álláshirdetés. Vagyis a számok nem nagyon mondanak semmit, a tankerületeknek viszont nagyon jó fedőálca. De még ezzel az új módszerrel is nagyon sok hirdetés van. Amit a pedagógusoktól kapott információk alapján a megyéről el tudok mondani, hogy óvodapedagógusból, fejlesztőpedagógusból, dajkából, gyermekgondozóból meglehetősen kevés van, tanítókból a piac még képes „fenntartani önmagát”, de szakképzett tanítókat már nagyon, nagyon nehéz találni. Az a gyakorlat, hogy az intézmények inkább egymástól szipkázzák el azokat a kollégákat, akik régebb óta vannak a pályán, vagyis nem gyakornokok. A tantestületekben ugyanis – szerintem joggal – már megjelent az az igény, hogy lehetőleg ne gyakornokot vegyenek fel, hiszen neki csak 18 kötelező órája van egy héten, a maradék 4-5-6 órát pedig más kolléga fogja kapni helyette. Így előfordul, hogy van, akinek 22 órája van csak, van, akinek 26, és van, akinek még pluszban adnak, mert „ő képes rá, és elbírja”. Tehát ugyanazért a pénzért nagyon széles az óraszám is, és hiába mondja azt a tankerület, hogy egységesen mindenkinek csak 23, 24, vagy 26 órája van, a különböző – osztályfőnöki, munkaközösségi vezetői, stb. órakedvezményeket is a 26-ból vonják le. Vagyis a kedvezményeket igazából nem kapja meg senki...

NÉVTELEN ADOMÁNYOZÁS: CSAPATAINK HARCBAN ÁLLNAK, A KORMÁNY HÜLYÉN VAN

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: HONT ANDRÁS
2021.07.07.


Egy hete jelent meg az a rendelet, amely előrevetíti azt, hogy a továbbiakban nem lesz lehetőség civilszervezeteknek anonim módon támogatást juttatni. A helyzet nem egyértelmű, ugyanakkor az Átlátszó teljes mellszélességgel támogatja Orbán Balázs államtitkár kormányon belüli küzdelmét.


Múlt hét szerdán látott napvilágot, és csütörtökön már hatályba is lépett az a rendelet, amely a civil szervezeteknek juttatott támogatásokról készült beszámolót szabályozza. A rendelet értelmében a civil szervezet köteles a közhasznúsági mellékletében feltüntetni a részére támogatást, adományt nyújtó személyeket, és a nem természetes személy esetében az úgynevezett végső adományozót, azaz azt, aki a szervezetben „a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, vagy egyéb módon tényleges irányítást, ellenőrzést gyakorol az adományozó felett”.

Valódi újdonságnak ez a fordulat számít, mivel a fantasztikus magyar jogszabályok értelmében a kettős könyvelést végző szervezeteknek eddig is föl kellett tüntetniük értékhatártól függetlenül az adományozókat. Már amennyiben ez lehetséges. Ugyanis azt eddig sem tudtuk ellenőrizni, hogy sárga csekken valaki valódi adatokat tüntet-e föl.

Jóindulatúan föltételeztük, hogy Szijjártó Péter nevű kedves adományozónk valóban a külügyminisztert takarja, aki ily módon akarja háláját kifejezni a nyaralási élmények gondos dokumentálásáért és a családi fotóalbum meghitt emlékekkel való gazdagításáért.

Továbbá a különféle elektronikus fizetési módok sem teremtenek lehetőséget arra, hogy a címzett (jelen esetben az Átlátszó) értesüljön a támogató kilétéről. Mindenesetre fölkészültünk arra, hogy közhasznúsági jelentésünkben legaktívabb adományozóként a továbbiakban PayPal Pált jelöljük meg. Adatokat az arra illetékteleneknek viszont továbbra sem fogunk kiadni...

SZABAD SZEMMEL: ORBÁNNAK ÉS AZ ILLIBERÁLISOKNAK ÚGY KELL A MUMUS, MINT EGY FALAT KENYÉR - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.07.08.


A szólásszabadság Budapest számára egyirányú utca. Minden új út avatásán vadul lengetik a keresztet és szórják a szentelt vizet. Ám Orbán ettől még egy szemernyit sem konzervatív, mert neki csupán rémekre van szüksége, hogy igazolja jól bevált szerkezetek lebontását. Így látnak minket a nagyvilágban
.

Bloomberg

A Bizottság arra figyelmeztette Magyarországot, hogy pénzmegvonás lehet az értékvita vége, vagyis erősödik a nyomás azokra az államokra, amelyek nem tartják tiszteletben a demokratikus elveket. Gentiloni, a gazdaságért felelős biztos azt mondta, hogy a testület több dolgot is vizsgál a magyar nemzeti újjáépítési program kapcsán, amelyet az EU finanszírozna. Így azt, hogy miként ellenőrzik a támogatás elköltését, nincs-e bármiféle diszkrimináció, nem kivételeznek-e valamelyik kedvezményezettel, és hogy mennyire érvényesül a jogállam.

Az európai zöldek EP-frakcióvezetője ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy végre tenni kell azok ellen, akik visszaélnek a Nyugat jóhiszeműségével, és ott kell bevinni nekik a csapást, ahol az a legnagyobb fájdalmat okozza, nekik, vagyis a pénztárcájukon keresztül. Lamberts rámutatott, hogy érezniük kell főként az anyagi következményeket mindazoknak a kormányoknak, amelyek megszegik a szabályokat. Bloomberg

Bár a Bizottság elnöke azt mondta az Európai Parlament tegnapi vitájában, hogy a Bizottság még nem alakította ki végleges álláspontját a magyar gazdaság megsegítését célzó nemzeti terv ügyében, névtelenséget kérő források megerősítették, hogy a válasz aligha lesz meg a hétfői határidőig, mert akkorák a korrupció körüli aggodalmak. Ezért a testület várhatóan további biztosítékokat sürget. A tudósítás idézi Gulyás Gergelyt, aki azt közölte, hogy az EU az utóbbi két-három hétben egyenesen képtelen kívánságokkal rukkolt ki, éspedig olyan területeken, amelyeket már lezártak. 

Guardian

Daniel Freund kijelentette, hogy az EP nem öncélúan jár el, amikor ma határozatban kívánja elítélni a homofób magyar jogszabályt. A német zöld képviselő, akinek felkérésére született meg tegnap a nemzetközi szakértői vélemény, miszerint akár azonnal be lehet indítani a jogállami mechanizmust Magyarország és Lengyelország ellen, rámutatott, hogy a szándék a demokrácia visszaállítása.

A testület nem kívánja megmondani, hogy mennyi pénzt kell befagyasztani, Freund szerint annak megállapítása a Bizottság dolga. De fontos, hogy a szankció ne sújtsa az átlag magyart, hanem hogy a kormány igya meg a levét. Ennek megfelelően Brüsszelnek kell meghatároznia, hogy milyen tételeket érintsen az intézkedés, ami persze nem lesz könnyű. Ám a végrehajtó testületnek meg kell magyaráznia, hogy miért mennek Magyarországnak a nyugati adófizetők milliárdjai, amikor ott semmilyen formában nem felügyelik az elköltést.

A jelentés emlékeztet arra, hogy a szubvenciók ügyében már korábban is nagy volt a lázongás, pl. Orbán vejének közvilágítás korszerűsítési szerződései, a felcsúti kisvasút, valamint az Öveges-program miatt. 

Kurier

Az Európai Parlament osztrák néppárti alelnöke úgy foglalt állást, hogy fokozni kell a nyomást a jogállamiság és az új szankciós rendszer mielőbbi felhasználása érdekében. Karas szerint az volna a jó, ha a Bizottság a nyár végéig élne az új eszközzel. Ám mint mondta, itt nem arról van szó, hogy Magyarország ellen indul támadás, a lényeg, hogy legyen ellenőrzés. Mert az egész EU szavahihetősége rendül meg, ha nem tudja szavatolni, hogy a közpénzek ne folyjanak el ilyen-olyan csatornákon. Azaz vissza kell szorítani a korrupciót. 

Die Presse

Rémkép, populizmus és paranoia – az illiberalizmus mámorában – ezt a képet festi Orbán Viktorról az első számú osztrák lap vezércikke. Megállapítja, hogy a miniszterelnök konzervatív színekben tündököl, ám kisajátította a hatalmat és a jobboldali ruházat minden egyes provokációval csak még lyukasabbá válik. Persze a sajtó csak örülhet, mert

1. van mivel megtölteni az újságokat a nyári uborkaszezon idején

2. a magyar adófizetők pénzéből hirdetési felületet vesznek egy sor európai lapban, ám a szöveg segít eloszlatni minden esetleges illúziót arról, miként is áll hozzá Magyarország a liberális demokráciához, illetve főként az unióhoz

3. el lehet játszani a gondolattal: vajon fordított esetben, mondjuk, Luxemburg közzétehetné-e élenjáró magyar sajtóorgánumokban, hogy nincs köze az egyneműek szerelmének a pedofíliához?

Persze a magyar médiában már évek óta kormányközeli monokultúra van, ezért a kérdés költői. A szólásszabadság Budapest számára egyirányú utca. Minden új út avatásán vadul lengetik a keresztet és szórják a szentelt vizet. Ám Orbán ettől még egy szemernyit sem konzervatív, mert neki csupán rémekre van szüksége, hogy igazolja jól bevált szerkezetek lebontását. Legyen szó pénzsóvár kozmopolitákról Amerika keleti partjáról, hatalomvágyó eurokratákról vagy éppen a gender egyenlősdiről. Az illiberálisoknak úgy kell a mumus, mint egy falat kenyér.

De hogy mit akar elérni a vadonatúj provokációval, azt nem látni. A saját paranoid-populista szellemvasútján utazik, és teljes mértékben elhiszi az államapparátus által terjesztett alternatív tényeket. Ugyanakkor nem kétséges, hogy az EU már kihasznált szinte minden eszközt ellen. A Néppárt kihajította. Ám mivel az orbánizmus az uniós pénzekre és az egységes piacra épül, ez alighanem gátat szab a kísértésnek, hogy faképnél hagyja az uniót.

FAZ

A brüsszeli tudósító úgy látja, hogy ha az EU valóban leállítja Magyarországnak szánt forrásokat, akkor von der Leyen ott találja telibe Orbán Viktort, ahol annak az a legjobban fáj. De a Bizottság elnöke pótlólagos biztosítékokat akar látni a jogállam ügyében. Így most a dolog komolyra fordul a magyar politikus számára. Nem csak a homofób törvény miatt, hanem mert rengeteg pénz forog kockán. Azzal pedig azért lehet hatni a kormányfőre.

Az alapot Brüsszel még nem szabadította fel, mert a végrehajtó testület háza tájáról származó értesülések szerint Budapest egyelőre nem adott meg minden biztosítékot a visszaélések megakadályozására. De a magyarok pontosan tudják, hogy mit kell tenniük, ha pénzt akarnak látni.

FAZ

Véget kell vetni Orbán kisded játékának – mutat rá a konzervatív lap, megjegyezve, hogy a tét legújabban nem csupán a melegség, hanem a korrupció is, márpedig az az összes tagot érinti. Az LMBT-közösségről szóló vita azonban háttérbe szorította, hogy Magyarországon évek óta súlyos jogállami hiányosságok mutatkoznak. A Bizottság jó ideje pellengérre állítja a magyar kormányt a sajtószabadság, a bíróságok önállósága és a korrupció miatt.

Utóbbi két pont kapcsán felmerül, hogy mennyire számíthatnak jogbiztonságra a külföldi beruházók, illetve, hogy mire mennek el a brüsszeli milliárdok. Jó, hogy most a Bizottság a járvány miatt tető alá hozott alap segítségével mutatja meg Orbánnak: amit csinál, az nem marad annyiban. Anyagi kihatásai lesznek, mert a nyugati adófizetőknek nem lehet beadni, hogy hatalmas összegek alighanem sötét csatornákon át tűnnek el. A korrupciót és a jogállam megsértését nem szabad eltűrni.

Brüsszel most jelzi, hogy kész bevetni a jogállami mechanizmust, és ezt a magyar vezetőnek komolyan kellene vennie. Mert az nem megy sokáig tovább, hogy küzd az EU ellen, de azért annak a pénzét felmarkolja.

Süddeutsche Zeitung

Von der Leyen végre megmutatja, hogy vannak eszközei és tettekkel fenyegeti az illiberális kormányokat. Azaz letette a garast. Az EP-ben elhangzott felszólalás valóságos védőbeszéd volt az EU alapértékei, a jogállam mellett. De hát már jó ideje a politikus szavahihetősége forog kockán a kérdés kapcsán. Végre munkára kell fogni a biztosokat, mert a cseheknél, bolgároknál vagy akár Máltán is van alap a jogállami mechanizmus beélesítésére.

Von der Leyent alighanem az vezérli, hogy felháborodott Orbán Viktor miatt. De ha tartani akarja magát az ígéretéhez, akkor el kell érnie, hogy legyen foganatja az Európai Bíróság ítéleteinek, és hogy büntetést szabjanak ki azokra az országokra, amelyek tesznek a luxemburgi ítéletekre. A lengyeleknél ez már régen nagyon időszerű.

Lehet persze, hogy válaszul az érintett államok fontos döntéseket hiúsítanak meg, de akkor Németországon sor, hogy közbelépjen. Elképzelhetőó, hogy az sem sokat segít. De az eddigi kivárás meg semmire sem jó.

Frankfurter Rundschau

Simán el kell zárni a pénzcsapot – tanácsolja a baloldali újság a Bizottságnak, kiemelve, hogy ez világos üzenet volna Orbánnak. De Brüsszel, von der Leyen végre nem rébuszokban beszélt. Csakhogy a szavak nem elegendőek, bármennyire is egyértelműek. Amilyen gyorsan csak lehet, meg kell rendszabályozni a magyar vezetőt. Ennek pedig az egyetlen útja-módja a pénz. Hiszen a kormányfő már rég búcsút intett az értékközösségnek. Viszont továbbra is felveszi a vastag támogatásokat.

Csakhogy a tegnapi felszólalásból az derült, hogy a jogállami mechanizms csak ősszel indulna be. Ez azonban nem jó. Hiszen az első, jó 900 milliós részlet már a nyári szünet előtt átkerülne a magyar vezetés számlájára. Ám nem szabad utalni, mert az világos üzenet volna. Kézzelfogható jelzés az európai adófizetők számára, hiszen végül is ők állják a járvány utáni újjáépítés számláját.

Die Presse

11 pontban foglalja össze Orbán Viktor legfőbb politikai bűneit a lap, amely ettől függetlenül lehozta az egész oldalas magyar kormányhirdetést arról, milyen gondjai vannak a miniszterelnöknek az EU-val. Hozzáfűzi, hogy Magyarország ellen több mint 60 kötelezettségi eljárás van folyamatban, nem beszélve a 7-es cikkely alapján zajló procedúráról. És akkor a bűnlajstrom:

- megrendítette az igazságszolgáltatást

- figyelmen kívül hagyja az Európai Bíróság ítéleteit

- engedi a korrupciót

- korlátozza a sajtószabadságot

- beleavatkozik a tudományba

- politikai ellenőrzés alá helyezte az MNB-t

- megbélyegzi a melegeket

- kirekeszti a romákat

- semmibe veszi a menedékjogot

- blokkolja az EU külpolitikáját

- akadályozza a civil szervezetek működését

Libération

A Bizottság felemelte ugyan a hangját, de nincsenek erős fegyverek a kezében a jogállam védelmére. A 7-es paragrafus reménytelen, mert annak érvényesítéséhez egyhangú döntés kell, azt meg a magyar-lengyel tengely megakadályozza. Ennek megfelelően úgy néz ki, hogy a két eljárás soha nem ér véget, ami egyben tanúskodik a hatékonyságáról. Jobbnak tűnik a jogállami mechanizmus, ahhoz azonban kellenének a bizottsági irányelvek, ám azok még nem jelentek meg.

Washington Post

A Pest megyei Kormányhivatal által megbírságolt gyerekkönyv terjesztője, az amerikai Szivárvány Családok Alapítvány (Foundation of Rainbow Families) nem érti, mi a gond a kiadvánnyal, amelyet már a ma hatályba lépő új törvény alapján meszeltek el. A kötet ugyanis két kisgyerek mindennapjairól szól, csak éppen a családjuk történetesen meleg. De a szülők szexualitása fel sem merül benne. Mégis átszámítva 830 dollárt kell fizetni büntetésként.

A szerző, Lawrence Schimel gyalázatosnak tartja, hogy úgy tüntetik fel, mintha a tartalom eltérne a normálistól, de persze ez a módszer megszokott, amikor bizonyos rendszerek igazolni kívánják az előítéletet vagy az intoleranciát. Ám – tette hozzá – minden gyerek számára fontos, hogy tudják, vannak ilyen családok, tehát még az olyan kicsik is, ahol az apa férfi, az anya pedig nő.

Die Welt

Az új magyar törvény kiszorítja a nyilvánosságból az LMBT-közösséget, annak tagjait láthatatlanná teszi. Így értékelte Zgut Edit, magyar-lengyel politológus, aki jelenleg Varsóban írja a doktoriját. Megjegyezte, hogy már eddig is hatalmas károk keletkeztek, az iskolákban elmarad a nemi felvilágosítás, mert a tanárok nem tudják, hogy mit szabad és mit nem. Ugyanakkor az ország évtizedeket esik vissza.

De persze a jogszabály csupán betetéz egy évek óta tartó folyamatot, ám a szakértő szerint Orbán mindössze a híveit próbálja mozgósítani és egyben megosztaná az ellenzéket. És a terv be is jön, hiszen a Jobbik mellé állt. Ám az ár a diszkrimináció és a társadalom egy részének kirekesztése.

NZZ

Le Pen, Orbán és Salvini az „európai szuperállam” ellen mozgósít. A 16 radikális és populista párt közös felhívását egyesek úgy tekintik, hogy az megadta a kezdőlövést az új szövetség megalapításához, ám az veszélyes lehet az EU számára. De a nacionalista Internacionálé egyelőre még messze van. Viszont a nyilatkozat hangja cseppet sem új, ami ezzel szemben meglepő, az az, hogy közösen írta alá az Identitás és Demokrácia-frakció 7 pártja, valamint a másik jobbos csoport, a Konzervatívok és Reformerek 8 tömörülése, továbbá a Fidesz. Orbán azt mondja, a kezdeményezés tőle indult ki, de valóban képes összehozni egy ilyen összefogást? Nemrégiben találkozott Morawieckivel, Salvinival és Melonival, de egy megfigyelő szerint azt is ki akarta puhatolni, hogy mennyire lehet ő a vezér az új közösségben. Merthogy aligha szeretné bárki másnak átengedni az elsőséget. NZZ A kommentár nem tartja halva születettnek a „nacionalisták Internacionáléjának gondolatát, mert nem igaz, hogy nem tudnának nemzetközi keretekben együttműködni, hiszen éppen összezárnak a kulturkampfban. A legutóbbi kezdeményezés mögé beállt közülük mindenki, aki számít. Nem szétverni igyekeznek az uniót, hanem visszafejleszteni.

Nem áll jól mostanság persze Európában a nacionalisták és a populisták szénája. Le Pen és az AfD lemaradt a helyi választásokon, de azért a tábor erejét hosszabb távon nem szabad alábecsülni. Az EU hajlamos válságokra, és ebből senki nem húz akkora hasznot, mint éppen a nacionalisták. Most speciel a család, a nemzet szerepe, a gender ellen szervezkednek, azaz zajlik a kulturális háborúskodás, de az általuk hirdetett értékek mindenütt megmozgatják az embereket.

Pontosan erre szolgál a már említett állásfoglalás is. Merthogy szerintük az EU el akarja törölni a nemzetállamokat. Egy kozmopolita elit ideológiai monopóliumra törekszik, kettős mércét alkalmaz a zsidó-keresztény örökség rovására. Ezt azután összekapcsolják a migrációval. A népesedési gondokat szerintük a hagyományos család segítségével kell megoldani. Az unió túlkapásai ellen pedig a nemzetállam és a hazai igazságszolgáltatás véd meg.

Miután a Néppárt kitette Orbán szűrét, a politikus új jobboldal szervezetést jelentette be. Az EPP nem veszi komolyan a fenyegetést, de a haladó erőknek oda kellene figyelniük a kihívásra, mert a fokozódó kulturharcban nem elegendő a győzelemhez az „európai értékekre” hivatkozni.

ORBÁN KUTYÁI

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.07.08.


Tegnap megjelentek a köztereken a legújabb nemzeti konzultációt kísérő kék plakátok. Ezek pedig annyira primitíven abszurdak, hogy a róluk tudósító sajtóorgánumok megírták, először tréfának, a Kétfarkúak heccének hitték a dolgot, és jó időnek kellett eltelnie, mire felfogták, rádöbbentek mintegy, hogy ez nem vicc, móka és kacagás, hanem a valóság. Annak viszont a legalja. Ha majd egyszer, ennél boldogabb időkben visszaemlékszünk – vagy a szerencsés utókor – az Orbán-korszakra, akkor a kék plakátok előkelő helyet foglalnak el a rettenetben, így ezek is.

Mert és ugyanis a kék plakátok evolúciójában eljutottunk a holocénba, ahol lassacskán eltűnnek a szavak, lecsupaszított érzelmek vannak csupán, amelyek bizonyos ingerekre működésbe lépnek, mint Pavlov kutyáinak nyáltermelése a csengőszóra. Ezeken a kék plakátokon a legfrissebb nemzeti konzultációból kiragadott kérdések, állítások, sugalmazások szerepelnek, és egy hozzájuk illesztett emoji, amely a maga egyszerű módján mutatja, mit kell reagálnia rájuk a nemzeti érzelmű delikvensnek, hogy reakciói a rezsimnek tetszők legyenek. Ilyet még Goebbels sem tudott.

Ez már az alatt van. Ha ezen a kitaposatlan ösvényen haladunk tovább, eljuthatunk oda, hogy Soros nevéhez kapcsolódva egy áramütést mérnek a páciensre, hogy mindenképp vicsorogjon, Orbán ábrázatát mutatva pedig csokit adnak neki, hogy szerelemtől eltelve tudjon csak rá gondolni. Pavlov a kutyáiban a csöngőszóval felfedezte a feltételes reflexet, amit Orbán ezekkel a plakátokkal a magyari lakosságban akar manipulálni magának tetszően. De ez állati szint, az ösztönök világa, így, ha Orbán-hívő lennék, akkor ezt azért már kikérném magamnak.

De nem akad majd közöttük egy sem, aki ezt megtenné, inkább eltelten göcögnek és tapsikolnak, hogy a lipsik megint milyen jól megkapták, és közben lassan már tényleg folyik a nyáluk. Nem veszik észre, hogy Orbán nem is idomított, hanem az ösztönök által manipulált kutyái, amit jobboldali erkölcsi-, és kultúrfölénynek neveznek, pedig csak ugatás, vonyítás a holdra. Mindig is tudtuk, hogy a rezsim célja a lakosság elbutítása, lehülyítése arra a szintre, amikor elegek neki a jelszavak, amelyektől és amelyeknek engedelmeskedik. Ezek a mostani plakátok ennek a tárgyi bizonyítékai...