2021. május 2., vasárnap

FOLYNAK AZ ÁLLAMI MILLIÁRDOK A BMW-GYÁRHOZ KÖTHETŐ FEJLESZTÉSEKRE, PÉCS LICITET HIRDETNE

ORSZÁGSZERTE / ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KATUS ESZTER
2021.05.02.


Debreciner.hu: Újabb 20,7 milliárd forint a debreceni BMW-gyárhoz kapcsolódó vasútfejlesztésre


A Magyar Közlönyben megjelenő kormányhatározat szerint további 20,68 milliárd forinttal toldották meg a debreceni észak-nyugati gazdasági övezethez, tehát a majdani BMW-gyárhoz kapcsolódó vasúti infrastruktúra-fejlesztések költségét. A rendelet értelmében a pénzügyminiszternek 2022-re vonatkozóan 12,44 milliárd, 2023-ra pedig 8,24 milliárd forintot kell elkülönítenie a központi költségvetésből. A szükséges területszerzési és előkészítési feladatokra Debrecen önkormányzata ebből 309,4 millió forintot fog kapni – írta meg a lap.

Nyugat.hu: Propagandavizit az idősotthonban válsághelyzet és látogatási tilalom idején?

„Vérlázító, hogy amikor a saját rokonok sem látogathatják szeretteiket, az egészségügyi és szociális dolgozók már több mint egy éve megfeszítetten dolgoznak napról napra, akkor (…) a polgármester sorra látogatja meg a jubileumi születésnapokat ünneplő időseket, 90, 95, 100 éves embereket, akiknél még inkább magasabb a fertőzésveszély kockázata” – panaszolta egy olvasó a portálnak. Horváth Zoltán, Csepreg polgármestere a Nyugat.hu kérdésére elmondta, a köszöntés nem a polgármester egyéni döntése és kezdeményezése, azt az illetékes államigazgatási szervek kezdeményezik és szervezik meg, amennyiben az érintett hozzájárul.

Atádhír.hu: Föld alá temetett házak miatt nyomoznak Segesden

A hétvégi házakat, pincéket az elmúlt években hatalmas gödrökbe dózerolták, majd betemették azokat több kúttal együtt. Az ügyben eljáró hatóságok a napokban ásatták ki az első épületet egy markolóval. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a környezetet károsító anyagokat temettek a föld alá, bűncselekmény miatt folytatódhat nyomozás az ügyben.

ÉszakHírnök.com: Nem transzparens a miskolci önkormányzat működése a Diósgyőri Vár rekonstrukciójával kapcsolatban

Nem transzparens a miskolci önkormányzat működése a Diósgyőri Vár rekonstrukciójával kapcsolatban – írja a miskolci portál. Rostás László tervező egy sajtónyilatkozatában kijelentette, hogy a tervek véglegesek, azokon nem lehet változtatni, de nem is lenne célszerű, mert akkor újra kellene indítani az engedélyezési eljárásokat. A polgármesteri hivatal ugyanakkor arról tájékoztatta a portált, hogy a tervek még nem véglegesek, az egyeztetések folyamatban vannak.

SzabadPécs.hu: Liciten értékesítene ingatlanokat Pécs, hogy kifizethesse a még fennálló, megörökölt állami hitelt

A korábbi városvezetés által 2017-ben felvett állami hitel fedezetéül számos pécsi ingatlant vett jelzálog alá az állam. A 9,5 milliárd forintos hitelből eddig 2,54 milliárd forintot fizetett vissza a pécsi önkormányzat. A hitel törlesztésének ütemében a jelzálog alá vett ingatlanoknak egy része újra forgalomképessé tehető azzal, ha lekerül róluk a jelzálog. Hogy van-e rájuk igény, azt egy májusban induló igényfelmérés során derítenék ki. Azokat az ingatlanokat, amelyek iránt érdeklődés mutatkozik, a későbbiekben akár liciteljáráson értékesítheti a város. A befolyt összeget az állami hitel következő részletének törlesztésére fordítaná az önkormányzat. A helyi Fidesz közleményben tiltakozott, szerintük MSZP-s érdekcsoportoknak akarják átjátszani az ingatlanokat.

DOBREV KLÁRA A DK MINISZTERELNÖK-JELÖLTJE, RÖGTÖN BE IS JELENTETTE PÁRTJA LEGFONTOSABB TERVEIT

NÉPSZAVA
Szerző: KÓSA ANDRÁS
2021.05.02.


A 2019-es helyhatósági választásokon kártyavárként omlott össze az addigi rendszer, ez történik 2022-ben is – jelentette ki a Demokratikus Koalíció EP-képviselője.


Mindenkinek vannak olyan döntési helyzetei, amikor nem szabad azzal foglalkoznia, ki mit mond, ki mit gondol róla – közölte Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) kampányeseményén. Hozzátette, az ő élete is ilyen válaszúthoz érkezett, amikor a párt elnöksége felkérte, legyen miniszterelnökjelölt az előválasztáson, de ma már „kész arra, hogy jövőre legyőzze Orbán velejéig romlott rendszerét”.

A DK jelenleg EP-képviselőként tevékenykedő politikusa kijelentette, hogy vissza kell vezetni Magyarországot a történelem főutcájára.

"Ezt Európának hívják, a közös európai örökségnek" - közölte, hozzátéve: van egy közös polgári eszmény is, ami a szabadság tiszteletére épült, de Orbán ebből ki akar rángani minket és Oroszországhoz, vagy Kínához akarja kötni az országot. "Ez történelmi árulás, Orbán rendszere egy rémálom. Hogy ettől megszabaduljunk, öntudatos kisközösségekre is szükség van" - jelentette ki. A DK azt szeretné, hogy az emberek vegyenek részt a közügyekben, szerveződjenek szabadon, Dobrev Klára is erre bátorít mindenkit. Szerinte ma az országnak a kitalált ellenségek helyett sajnos valódi ellensége is van, a hatalomról ugyanis most kiderült, hogy gyenge és kormányzásképtelen. "A járvány alatt szétesett a magyar állam, s ez katasztrofális következményekkel járt, magyarok ezrei haltak meg miatta" - világított rá Dobrev Klára. Úgy vélte, a valóság most mutatta meg, mennyi tartalom van Orbán nagyotmondása mögött...

TÉNYLEG OLYAN JÓL ÁLLUNK AZ OLTÁSBAN, MINT ORBÁN MONDJA?

PARTIZÁN
Szerző: Partizán
2021.05.02.



Annyira erős az oltásokkal kapcsolatos kormányzati sikerpropaganda, hogy az erre vonatkozó állításokat még az ellenzéki oldalon sem szokás megkérdőjelezni. Mivel jó eséllyel a választók a jövő évi választásokon is a járványkezelés sikere alapján döntenek arról, megtartják-e a NER-t, érdemes közelebbről is megnézni: tényleg akkora teljesítményt mutatnak-e az oltási statisztikák, mint a kormány állítja?

ORBÁN SÖRMEGHAJTÁSSAL TÖRT AZ ÉLRE, DE UTOLÉRTÉK A CÉLEGYENESBEN

TELEX
Szerző: HANULA ZSOLT
2021.05.02.


Újra jelentkezik a lájkbajnokság, a Telex heti rendszerességű sorozata a magyar politikusok közösségi médiás viselt dolgairól, a népszerűségük és aktivitásuk alakulásáról. A mostani hét kivételesen sok izgalmas és meghökkentő eseményt hozott, megdőlt egy csomó rekord, a bajnoki cím viszont maradt Jakab Péternél.


Történelmi okok miatt úgy alakult, hogy a lájkbajnokság fordulóit péntek déltől péntek délig mérjük – vagyis a mindenkori start mostanában egybeesik azzal, hogy a miniszterelnök a péntek reggeli rádiós interjújában bejelenti a nyitás újabb fázisát, és ezt a hírt felkapja a közösségi média. Ez azt is jelenti, hogy mostanában az a tipikus menetrend, hogy a lájkok gyűjtésében Orbán rögtön az élre áll, egész hétvégén fölényesen vezet, aztán a hét közepére utolérik. Ez most is így történt, a szombati, rövid úton klasszikus mém-alapanyaggá vált sörözős fotóval a miniszterelnök rögtön bő 60 ezer lájkot kaszált, és egészen szerda reggelig kellett várni, hogy ezt az előnyt Jakab Péter (aztán később Hadházy Ákos is) ledolgozza.

Orbán e heti 184 ezer lájkja egyébként szép teljesítmény, legutóbb nőnapkor volt ilyen magasságban, azelőtt meg karácsonykor. Juthatott volna ennél feljebb is, de hét közben alig-alig posztolt. Ha focis hasonlatot akarnánk keresni arra, ahogyan a lájkbajnokságban játszik, a karrierje zenitjén már túl levő, levezető Puskás Öcsi bácsi jutna eszünkbe, aki kiballagott a pályára, aztán ha éppen hozzá került a labda, elképesztő kunsztokat mutatott, de azért annyira nem erőltette meg magát, hogy 10 méternél többet fusson.

Egyébként a héten ránézésre alig-alig történt változás az élmezőnyben: Szabó Tímea kicsit visszaesett, páran megelőzték, Varga Judit és Z. Kárpát Dániel helyet cserélt, és ennyi, a top10 ettől eltekintve copypaste a múlt hétről. Ami persze nem jelenti azt, hogy unalmas lett volna a verseny, vagy ne tudnánk tanulságokat levonni – de mielőtt erre rátérnénk, lássuk, hogyan alakult a heti toplista, ki hány lájkot gyűjtött be a héten a politikusaink közül a Facebookon...


ZAKATOL A KONSPIRÁCIÓGYÁR

NÉPSZAVA
Szerző: BALASSA TAMÁS
2021.05.02.


A komplett magyar ellenzék oltásellenes, a nemzetközi nagytőke zsoldosaként gyalázza a keleti vakcinákat. Magyarok ezreinek halála száradna a lelkén, ha nem lenne résen Minden Magyarok Kormánya. – Ha egy átlagos laposföld-hívő vagy egy közepesen megszállott Qanon-aktivista mondaná ezt, arcizmunk sem rándulna. De a magyar kormány tagjai mantrázzák. A mondás ugyan nem igaz, de a két és fél millió Fidesz-hívőt hatékonyan hadba hívja az üzenet – ha már a szintén jól gyűlölhető migránsokat kitolta a rettegéstérképről a vírus. Krekó Péter szociálpszichológussal és Keresztes Zoltán pszichiáterrel szereltük darabjaira a kormányzati összeesküvés-elméletet.


A baloldal oltásellenességgel rontja a járvány elleni védekezés esélyeit, tehát halálpárti. Erről a kormányzati propagandaszövegről „keresztallergiaként” az összeesküvés-elméletek juthatnak az eszünkbe, hiszen a történetbe vetett hit, hinni akarás itt is hasonlóan működik. Az is egy fejlemény, hogy amíg a konteó egykor népi megfigyelésekre szorítkozó kispolgári műfaj volt, és a négy fal között (esetleg az agórák pletykaterein) maradt, addig ma politikai vezetők és kormányok űzik magas fokon, a közösségi média hangszóróján harsogva a csúsztatásokat...

CIVIL KEZDEMÉNYEZÉSEK FOGYATÉKKAL ÉLŐKNEK ÉS RÁSZORULÓKNAK

KLUBRÁDIÓ / SZEREPVÁLLALÁS
Szerző: BÍRÓ BORI
2021.05.02.


A Szerepvállalás ismét két fontos civil szervezetet/kezdeményezést mutatott be: az egyik a fogyatékkal élő gyerekek szüleinek segít, a másik a tiszaburai fogyatékos, illetve rászoruló embereknek igyekszik segíteni.


Különleges életek címmel készített 2020-ban útmutatót a Körbeveszünk program keretében fogyatékkal élő gyereket nevelő családok számára a Kézenfogva Alapítvány. Az útmutatót idén márciusban aktualizálták. Az életciklusokhoz tartozó kérdéseket a családok és fogyatékos emberek közreműködésével gyűjtötték össze.

Pordán Ákos, az alapítvány ügyvezetője mutatta be a kiadványt.

Tiszaburát az ország egyik legszegényebb településeként ismerjük, a faluban 2016 óta zajlik a felzárkózást segítő, Máltai Jelenlét Program. A településen asztalosműhelyt és varróüzemet létesítettek, a jelentkezők szakmát tanultak és képesítést szereztek. A szeretetszolgálat pátyi és gyulaji műhelyében készülő termékek pedig egy nagy élelmiszerlánc-áruház polcaira kerültek. Ezeken a településeken fogyatékos, illetve rászoruló embereknek is biztos megélhetést jelent a helyi üzemben végzett munka, ami nem egyszerű karitatív tevékenység, hanem a versenyszférában is működőképes, önfenntartó vállalkozás. Ezeket a történeteket dolgozza fel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét című dokumentumfilmje. Romhányi Tamás kommunikációs vezető volt a Szerepvállalás vendége.

MARKÓ BEÁTA: ÚJSÁGÍRÓI ÉLETPÁLYAMODELL – AZ ÉRTŐL A NER-IG

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: MARKÓ BEÁTA
2021.05.01.


2016 ősze az átlagnál melegebb volt, október 8-án reggel több órára kisütött a Nap, de csak azért, hogy délre már gomolyfelhők váltsák fel. Az ország legnagyobb példányszámú, baloldali napilapjának szerkesztősége jókedvűen dobozolta a holmijait a Bécsi úti székházba történő visszaköltözésükhöz. A kiadó pizzát, sört, pezsgőt rendelt az esemény megünneplésére. Sajnos, mire a nyolcadik kerületből Óbudára értek, a lap megszűnt. Utcára került több száz munkatárs, köztük az az újságíró – továbbiakban Újságíró –, aki már 10 éve fényezte a lap renoméját.

Hála a jóistennek a tehetség utat tör magának, és az Újságíró nemsokára feltűnt az egykor kiemelkedő minőségű, liberálisnak tartott – értsd: a kormány kiszolgálását megtagadó – hetilap új főszerkesztője mellett pályafutása következő állomásaként, ahol hozzáfoghatott új lapja renoméjának fényezéséhez. Mondanunk sem kell, hogy a hetilap székei nem tátongtak üresen, de emberséges, empatikus és szolidáris manőverezéssel könnyen elérhető, hogy az addig a székekben ülők felálljanak, és az újonnan jöttek minden skrupulus nélkül beülhessenek a már előmelegített ülő alkalmatosságokba. Ilyen esetben – ahogy az bevett gyakorlat – a régi munkatársaknak a nyomát is célszerű sóval behinteni, több (tíz)éves munkájukat még az archívumból is eltűntetni. Ezt is maradéktalanul abszolválták.

Az addig oktatási szakújságíróként tevékenykedő Újságíró előtt végre megnyílt a terep sokoldalúságának és a szociális érzékenységének bizonyítására. Új sorozatot indított sportolási szokásairól, önmaga leküzdésének sikereiről és az idő múlásával szemben folytatott harcáról. Fotókkal illusztrált sorait bizonyára nagy érdeklődéssel falták a sportszerető, ám egyre inkább fogyatkozó számú olvasók.

Hogy hogy nem, ahol szabad a médiapiac, ott szabad a mozgás is, a lapokat adják-veszik, főszerkesztők és szerkesztői székben ülő nem újságírók jönnek-mennek. Néhány év elteltével ez a csapat is vette a kalapját és új – még mindig ellenzékinek tartott – lapot alapítottak, hátrahagyva maguk után az elődjeik idején még nagynevű, munkásságuk után már kevésbé nagynevű lap romjait...

EBBEN A VÁROSBAN A ROBOTOK TÉNYLEG ELVETTÉK A MUNKÁT | PARTIZÁNRIPORT

PARTIZÁN
Szerző: Partizán
2021.05.02.



A rendszerváltás ácsolta a koporsót, amelybe az automatizáció ütötte az utolsó szöget: Ózdon tömeges leépítéseket jelentettek be. 800 ember veszti el a munkahelyét. 

Tavaly egy másik gyár, az ABB bezárása miatt 1200 embert bocsátottak el, így az önkormányzat válik a legnagyobb foglalkoztatóvá, amely viszont az összes jelentős adóbevételétől elesett, így ott is további leépítésekre lehet számítani. 

Mik az ellenállás lehetőségei? A kormány és a helyiek újabb külföldi tőke bevonásában és a továbbképzésekben bíznak, de valóban ez jelentené a megoldást? Végleg szellemvárossá válik Ózd?

PÁRHUZAMOS ÁLLAMOT ÉPÍT A KISZERVEZETT KÖZVAGYONBÓL A FIDESZ

444.HU
Szerző: 444.hu
2021.05.02.



A parlament nem egyszerűen csak ezermilliárdos közvagyon kiszervezéséről szavazott a héten, hanem arról, hogy a választóknak kevesebb beleszólásuk legyen az ország ügyeibe. A történelmi léptékű vagyonátrendezés után a kormány azzal nyugtat: amit most ingyen odaadtak, azt majd vissza lehet vásárolni közpénzből.

EXIT POLL - ORBÁN ÁTMENTI A KÖZVAGYONT A HAVERJAI ZSEBÉBE?

NEMZETI1TV
Szerző: nemzeti1tv
2021.05.01.



Aki Kínával bizniszel, az egy gazdasági gyarmatosítóval köt üzletet. Orbán átmenti a közvagyont a haverjai zsebébe? Miért nem kell az olcsó Uniós hitel?

ITT OLVASHATÓ



HAMIS LAP A PAKLIBAN

KLUBRÁDIÓ
Szerző: KLUBRÁDIÓ
2021.05.01.


A Klubrádió közleménye

Napokon belül megszólal a Klubrádiótól elvett frekvenciáján egy fals hang, a Hit Gyülekezetéhez köthető álellenzéki rádióé. Bár a frekvencia sorsa még nem dőlt el, kétszeresen is per alatt áll, a kiigénylő nem vár, igyekszik gyorsan elfoglalni a rablott jószágot, hogy a hatalom kedvében járva véglegessé tegye az utolsó független rádióállomás elnémítását.

A rezsim médiaügyi erőszakszervezetével külön nem kell foglalkozni, hiszen a Médiatanács fennállása óta szolgálja a kormány háborúját a független média ellen, törvénysértések beláthatatlan sorát követve el. Hanem a bitorlók szerepéről tán még érdemes szót ejteni.

Az eseménysor önmagát leplezi le, ma már nyilvánvaló, minden lépés egy elkészített terv szerint valósult meg. A Klubrádió frekvencia használati jogosultsága megújításának erkölcstelen, nevetséges, de mindenekelőtt törvénysértő indokokra alapozott megtagadásától a frekvencia hazugságon alapuló álpályáztatásán át, a hullámsáv kiigényléséig és kiutalásáig megvalósult államhatalmi lépések egyetlen ívet futnak be, a megfelelő kollaboráns előre felépített közreműködésével.

Árulás?

Sorra születnek az önigazoló nyilatkozatok, a „belülről jobbítás” hazánkban jól ismert hamis indokával, amely elfedni hivatott a valójában egzisztenciális okot vagy a vágyat a megszólalásra, bármi áron. A Hit Gyülekezetéhez kötődő médiabirodalom „őfelsége ellenzékeként” jól idomított része a NER-nek, kitűnően szolgálja az illiberális rendszert. Megkapja érte a jutalmat, ezért is képes magas költségszinttel működni. A független média elleni háború aktív szereplőjeként nem tekinthető árulónak, már régóta nem kétséges, hogy melyik oldalon áll. Gondolhatja komolyan bárki is, hogy az a Médiatanács, amelyik semmilyen törvénytelenségtől nem riad vissza a független médiumok elhallgattatása érdekében „ellenszolgáltatás nélkül” ad sugárzási lehetőséget egy kétszeresen is per alatt álló frekvencián?

Árulást az követ el, aki fellépésével szerepet vállal a terv megvalósításában, aki közreműködik abban, hogy egy valóban független médiumot a hatalommal együttműködő hamis hanggal fedjenek le.

Lássuk be, könnyebb dolguk lenne, ha a Klubrádió bedobná a törülközőt. Akkor csak a hullarablás kellemetlen bélyegével kellene bíbelődniük. De nem így történt, a Klubrádió február 15-ike óta az interneten folytatja sikeresen a műsorszolgáltatást, a hallgatóinak és a támogatóinak többsége ide is követte. A Klubrádió műsorát többen is próbálják utánozni, most magát a márkát is megpróbálják majd meghamisítani, de a függetlenség nem utánozható.

A hatalom áldozataitól elkobzott vagyon kiigénylése hazánkban nem minden hagyomány nélküli. Aki ebben a mocskos játékban részt vesz, az nem marad ártatlan.

De még nincs késő! Vissza lehet utasítani a dicstelen mellékszerepeket!

1593 ÚJ FERTŐZÖTTET REGISZTRÁLTAK ÉS 101 EMBER HALT MEG AZ ELMÚLT EGY NAPBAN

TELEX
Szerző: CSEKE BALÁZS
2021.05.02.


- Napi új fertőzöttek száma: 
1593 (az előző napihoz képest –358)

- Napi új halálos áldozatok száma: 
101 (az előző napihoz képest –60)

- Kórházi ellátást igénylők száma: 
5031 (az előző napihoz képest –160)

- Lélegeztetőgépre szorulók száma: 
587 (az előző napihoz képest –34)

- Napi mintavételek száma: 
21 331 (az előző napihoz képest +219)

- Az első dózissal oltottak száma: 
4 064 204 (az előző napihoz képest +41 067)

- Ebből a második dózissal is beoltottak száma: 
2 016 350 (az előző napihoz képest +67 522)

A szombat reggeli adatokhoz képest csökkent a fertőzöttek, a halálos áldozatok száma, de kevesebben vannak kórházban és lélegeztetőgépen is – derült ki a vasárnap reggel közzétett járványügyi adatokból. A gyógyultak száma 523 510-re nőtt, az aktív fertőzöttek száma pedig 231 580 fő jelenleg.

Szombat reggelre már több mint 4 millió ember megkapta a koronavírus elleni oltást. Ez azt jelentette, hogy 109 587-en kaptak oltást pénteken a rendkívüli Pfizer-napon. Szombattól így életbe lépett a nyitás újabb fokozata. A védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek kinyitottak például a hotelek, az éttermek belső terei, a fürdők, az állatkertek és a mozik is, éjfélig lehet az utcán tartózkodni, pedig a boltok 23 óráig nyitva vannak.

Boldog és felszabadult látogatókkal találkozhatott munkatársunk, aki szombaton elment az Állatkertbe és a Széchenyi fürdőbe. A helyszíni riportunk szerint tömeg egyik helyen sem volt, a két intézmény dolgozói gondoskodtak arról, hogy tényleg csak az léphessen be, akinek van védettségi igazolványa...


A NÉPÍTÉLET MEGMUTATTA, MIRE TARTJÁK ORBÁN KÍNAI VAKCINÁJÁT, MINDENKI A PFIZERBEN BÍZIK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2021.05.01.


Nemcsak Budapesten, hanem Szegeden, Székesfehérváron, az ország nagy városaiban, mindenféle településein hatalmas sorok álltak a Pfizer vakcinájáért. Orbánnak ez nem tűnik fel?


Egyszerűen értheteten, hogy a magyar emberek miért tűrik a NER-t, Orbán hazugságait, diktatúráját és fosztogatását, ha ennyire világosan tudnak és látnak mindent. Mintha a legtöbb magyar tudná, mi az a NER és kicsoda Orbán Viktor, csak nem beszélték meg egymással, illetve mindenki a saját túlélési stratégiáját követné, és nem tartaná fontosnak, hogy ezt a közönséges csaló, bűnöző, szélhámos hazaárulót elkergesse.

Legszebb példája ennek százezer Pfizer vakcinára való regisztráció lehetősége, amire azonnal megindult a tömeg, mert Orbán hazugságai ellenére a legtöbb ember tisztában van vele, hogy ez a legjobb vakcina, amiből alig van. A röhejes regisztrációs rendszerük, ami fél évvel azután jelent meg Magyarországon, amikor már a hrmadik világban is online regisztráltak, pillanatok alatt összeomlott, annyian akartak regisztrálni a Pfizer vakcinájára. orbánék “terheléses támadást” hazudtak, de ezt a terhelést a magyar emberek okozták, akik ezzel kifejezték, mit gondol a két vakcinabűnöző, Orbán is Szijjártó kínai vacakjáról...

ÁDER JÁNOS NEM MONDOTT LE, INKÁBB ALÁÍRT

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLDES PÉTER
2021.05.02.


Pénteken már alá is írta Áder János a Fidesz 133 bátor embere (plusz Mi Hazánk és Volner János) által megszavazott törvényt, amely tíz magyar egyetemet, valamint ingatlanokat és részvénycsomagokat szervezett ki alapítványokba, több ezermilliárd forint értékben. Az államfő bizonyára azonnal átlátta, hogy ez a törvény a nemzet javát szolgálja, a magyar emberek felemelkedését, mindnyájunk épülését. Ha nem így lett volna, Áder meggondolásra visszaküldi a parlamentnek, vagy elküldi az Alkotmánybíróságnak megfontolásra, illetve tanulmányozásra.


Nincs ebben semmi rendkívüli, az lett volna a meglepő, ha Áder államfőként viselkedik, és nem írja alá példátlan gyorsasággal a törvényt, hanem előbb – mint tette azt számos korábbi alkalommal – mórikálja magát, de legalábbis, szabadkozik egy kicsit. Mint ahogyan annak idején, a médiatörvény aláírásakor tette. Akkor azzal védekezett, hogy alaposan megvizsgálta a törvényt, de nem talált fogást rajta, ezért nem tehetett mást, minthogy aláírta.

Ha talál rajta fogást, biztosan nem írja alá. Így ismertük meg Áder Jánost közel tíz éves államfői tevékenysége során, és ez volt a benyomásunk róla korábban is, amikor még nem volt köztársasági elnök, csupán Orbán Viktor párttársa és katonája. Karakán ember volt mindig Áder, kiállt az igazság mellett, felszólalt, ha valakit méltánytalanság ért, vagy azt látta, hogy lopják az ország javait...

SOZIALMARIE 2021 – AZ UTCAJOGÁSZ JÁRVÁNY JOGSEGÉLYSZOLGÁLATÁT IS DÍJAZTÁK

SZOCIO BLOG / ÁTLÁTSZÓ
Szerző: VITRAI BARBARA
2021.05.01.


Május elsején 17. alkalommal osztották ki a SozialMarie társadalmi innovációs díjat online díjátadó ünnepség keretében. Az elismerést olyan, sikeresen megvalósított projekteknek ítéli oda a nemzetközi zsűri, amelyek valamely társadalmi problémára újszerű megközelítésekkel, innovatív válaszokkal reagálnak. Az Unruhe Privatstiftung által létrehozott díjra idén 299 osztrák, magyar, horvát, cseh, szlovák és szlovén pályázat érkezett. A SozialMarie 2021 fődíját a Labour Dispute and care vihette haza, a második helyezett a magyar Járvány Jogsegély lett, míg a harmadik díjat a MADE IN Platform elnevezésű projektnek ítélték. A közönségszavazaton a második és harmadik befutó a Legyen egy ügyed! projekt az A noÁr mi vagyunk! csapatától, valamint a SINOSZ „Értjük Egymást!” projekt lett...

A FRADI-TÁBORNAK MÉG NINCS OLTÁSI IGAZOLVÁNYA

444.HU
Szerző: HASZÁN ZOLTÁN
2021.05.02.


Van néhány meglepő eleme a járványügyi intézkedéseknek. De ennek a csúcsa alighanem az, hogy ha megkaptad a friss, új védettségi igazolványt, mondjuk egy héttel az első oltásod után, ami még nem garancia semmire, akkor maszkban megközelítesz egy stadiont, bemutatod az igazolványodat, belépsz a stadionba, és ott már le is veheted a maszkot, aztán pár ezer szurkolót akár egyesével végigölelgethesz, miközben ordítva buzdítod a csapatodat vagy anyázod az ellenfelet.

Miután a pénteken az emberek közé szórt 100 ezer Pfizer-vakcinának köszönhetően meglett a négymillió beoltott, új szabályok vonatkoznak a meccsrejárásra is. Akinek van védettségi igazolványa, az mehet meccsre...

MIÉRT IS JÓ AZ NEKÜNK, HA NEM VESSZÜK FEL AZ EU-S MENTŐCSOMAG HITELÉT?

MFOR.HU
Szerző: LÁSZLÓ CSABA
2021.05.02.


Az elmúlt napok egyik híre, hogy a nagy EU mentőcsomagnak Magyarország nem kéri a hitel részét. A sajtó találgatja, hogy ennek mi lehet az oka. Reméljük, hogy rövid időn belül szakmailag is értelmezhető válaszokat fogunk kapni. Első hallásra nem csak meglepő, hanem a saját érdekeinkkel ellentétesnek is tűnik ez a döntés.


Az első gyors magyarázat lehet, hogy az egész mentőcsomag szabályozása, adminisztrációja olyan tempóban zajlik, hogy felelősen még nem lehet az egész csomagra vonatkozó összes javaslatunkat jó szívvel, kellően kiérlelve az EU-nak benyújtani. A jelenlegi döntés ezért inkább csak időnyerésnek tekinthető és a későbbiekben Magyarország igénybe veszi majd a hitel lehetőséget is. Kicsit hadd csépeljem el a „nincs itt semmi látnivaló, lehet tovább haladni” népszerű kifejezését.

Amennyiben viszont ezt egy végleges döntésnek szánja a kormány, akkor azért érdekes és zsebbe vágó kérdések is felmerülhetnek...

ELŐRE A "KÁDÁRI ÚTON"?

MAGYAR ÜGYVÉD BLOG
Szerző: Magyar Ügyvéd
2021.05.01.


...az alapítványi kuratóriumok gyakorlatilag teljhatalmat kapnak az intézmények irányításában: ezek fogadják el az egyetem költségvetését, éves beszámolóját, szervezeti és működési szabályzatát, vagyongazdálkodási tervét, de még a rektor kinevezésébe is beleszólhatnak. A kuratóriumba pedig szinte kizárólag fideszes politikusok – miniszterek és államtitkárok, polgármesterek –, a tudományos és a művészeti élet NER-hez közeli szereplői, a jelenlegi hatalom iránt lojális nagyvállalkozók kerülhetnek be.

A testületek tagjai ráadásul időkorlát nélkül tölthetik be az amúgy jól fizető posztokat, s miután az alaptörvény betonozza be a közérdekű vagyonkezelő alapítványok működésének rendjét, a következő kormányok kétharmad híján valóban „nem fogják tudni rángatni” az egyetemeket. Amelyek ilyen irányítási struktúra mellett – amikor kizárólag a Fidesszel lojális kuratóriumok állhatnak fel – bizonyára sokkal szabadabbak lesznek...

Mindezek után idézzük megint az alaptörvényt: „Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát, továbbá (...) a tanulás, valamint törvényben meghatározott keretek között a tanítás szabadságát”. Már ha egyáltalán beszélhetünk még tanszabadságról, ideológiamentes oktatásról mert az „alkotmány” szerint Magyarország biztosítja „a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést”, ami persze csak a közoktatásra vonatkozik.

Mi van akkor, ha valaki „globalista”, „internacionalista” alapon ateista „kozmopolitának” szeretné nevelni a gyerekét? Az akkor már hazaáruló? És megint térjünk vissza az alaptörvényhez. A „Magyar Szocialista Munkáspárt és jogelődei, valamint a kommunista ideológia jegyében kiszolgálásukra létrehozott egyéb politikai szervezetek bűnöző szervezetek voltak”, amelyek vezetői el nem évülő felelősséggel tartoznak egyebek mellett „a politikai vélemény- és akaratnyilvánítás állami kényszer alá vonásáért; az emberek származásukra, világnézetükre vagy politikai meggyőződésükre tekintettel történő hátrányos megkülönböztetéséért; a tudáson, szorgalmon és tehetségen alapuló előremenetelének és érvényesülésének akadályozásáért”.

A tudás, a szorgalom és a tehetség mikor volt szempont, amikor a Fidesz 2010 után nagytakarításba kezdett az egész állami közigazgatás területén? És azt a szempontot, hogy senkit nem lehet megkülönböztetni világnézetükre vagy politikai meggyőződésükre tekintettel, vajon mikor érvényesítették? De nem idegen a NER-től az sem, hogy a politikai vélemény- és akaratnyilvánítást állami kényszer alá vonják.

Idézzük csak megint Orbánt: az egyetemek ne váljanak „valami globalista, nemzeti karakterüket elvesztő intézményekké”. Mi ez, ha – bár a másként gondolókért egyelőre nem jön a fekete autó, mert ők csak a hallgatói státusukat vagy az állásukat veszíthetik el – nem közvetett állami kényszer? A miniszterelnök pénteki nyilatkozata megdöbbentő önbevallás: számára az általa gyűlölt kádári rendszer „haladó hagyományainak” felélesztése a kívánatos út.

Végezetül idézzünk a Budapesten tárt karokkal várt Fudan Egyetem statútumából: az egyetem hű a Kínai Kommunista Párt vezetéséhez, végrehajtja a párt oktatáspolitikáját, elfogadja a marxizmus vezető szerepét, a szocialista oktatásirányítást, és hogy a Fudan (a nép mellett) a KKP-t szolgálja.

Csak azt üzenhetjük Orbánnak is: előre a „kádári úton”.

A JÁRVÁNY ALATT MÁR HATODSZOR HIVATKOZIK KIBERTÁMADÁSRA A KORMÁNY

TELEX
Szerző: BOLCSÓ DÁNIEL
2021.04.30.


...már maga a lista is tanulságos, hiszen ezek szerint ilyen sokszor éri támadás a kormányzati, ezen belül is a járványügyi oldalakat, amelyek – a leállásokból következtetve – nincsenek az ilyen támadások ellen kellőképpen felvértezve.

Ezekre az esetekre kérdeztük rá:


- 2020. március 16.: támadás a koronavirus.gov.hu ellen,

- 2020. november 13.: támadás a koronavirus.gov.hu ellen,

- 2021. január 26.: támadás a kormányzati és közigazgatási ügyintézési portálok ellen (ennek eredményeként akadozott állítólag a digitális oktatás központi eszköze, a KRÉTA-rendszer is),

- 2021. február 19.: támadás az oltási regisztrációnak és a konzultációnak otthon adó oldal, a koronavírusról szóló tájékoztató oldal valamint a kormany.hu ellen,

- 2021. március 26.: támadás a vakcinaregisztrációt ellenőrző oldal ellen,

- 2021. április 30.: támadás az időpontfoglaláshoz szükséges informatikai rendszer ellen...


LEHET, HOGY BIDEN TÉNYLEG LEZÁR EGY NEGYVENÉVES GAZDASÁGPOLITIKAI KORSZAKOT

G7.HU
Szerző: KASNYIK MÁRTON
2021.05.02.


"Az angol nyelv legijesztőbb szavai a következők: a kormánytól jöttem, és segíteni szeretnék"


– mondta 1986-ban Ronald Reagan amerikai elnök, amivel jól összefoglalta az utóbbi több mint negyven év uralkodó gazdaságpolitikai ideológiáját (még akkor is, ha amikor ezt mondta, éppen új kormányzati támogatásokat jelentett be a mezőgazdasági gazdálkodóknak).

A reaganizmus nem is annyira az állam méretének csökkentéséről szólt,* mint inkább az állam gazdasági szerepének teljes újraértékeléséről. Egyre nagyobb teret adtak a vállalatoknak, az őket korábban kordában tartó szabályozást leépítették, a tulajdonosok adócsökkentéseket kaptak. A szakszervezeteket megtörték, és az univerzális szociális programok helyett egyre több lett rászorultsági alapú.

Valójában már Reagan és Margaret Thatcher brit miniszterelnök hatalomba lépése előtt elindult az angolszász világban ez a folyamat, hiszen a stagflációval küszködő Jimmy Carter is a költségvetési fegyelmet jelölte meg célként, és ő küldte Paul Volckert is a Federal Reserve élére.* A nagy állammal ellenséges retorikát szinte változatlan formában képviselte Bill Clinton és Tony Blair a kilencvenes években, és ennek különösen nagy súlyt adott, hogy akkor már felállt az egypólusú világrend, ezért fontossá vált, hogy milyen a széljárás az angol nyelvű országokban. A globális szabadkereskedelem és az elpénzügyiesedés igazán csak Clinton idején szabadult el. Az azóta eltelt években többnyire tovább folytatódott a jóléti és szabályozó állam visszaszorulása...

A JÁRVÁNY ÖRÖKRE MEGVÁLTOZTATTA A MUNKÁT – DE VAJON NORMÁLIS AZ ÚJ NORMÁLIS?

PARTIZÁN
Szerző: Partizán
2021.05.01.



A koronavírus a munka világát sem hagyta érintetlenül. Rengetegen vesztették el vagy kényszerültek megváltoztatni a munkahelyüket, tömegek tapasztalhatták meg a home office hosszútávú hatásait, valamint ellepték az utcákat az ételfutárok – hogy csak a leglátványosabb változásokat említsük. Május elsejei adásunkban a megváltozott munka világát érintő folyamatokat járjuk körbe, különös tekintettel e változások társadalmi és mentális hatásaira.

🚩 Dvorácskó Balázs (Szakszervezetek Együttműködési Fóruma) | A szakszervezeti együttműködés kihívásai
🔹 Ételfutárok tapasztalatai a munkaerőpiacon
🚩 Kártyás Gábor (munkajogász) | A megváltozott munka világa és a munkajog
🔹 Blaskó Zsófia (Mérce) | Rugalmas foglalkoztatás a kreatív szakmákban
🚩 Osztrák, belga és német futárok küzdelmei
🔹 Bíró-Nagy András (Policy Solutions) és Éber Márk Áron (szociológus) | Koronavírus és válságkezelés – A magyarok tapasztalatai egy év után
🚩 Szatmári Lajos (T-NET), Guzslován Gábor (Vasas) | Szakszervezetek és a megváltozott munka világa
🔹 Máriási Dóra (tanácsadó szakpszichológus) | Mentális kitettségek a pandémia idején
🚩 Gregor Anikó (szociológus) | Nők a megváltozott munka világában
🔹 Fehér Tibor (pszichológus) | Egyéni problémák, közösségi válaszok?
🚩 Czédly Mariann (pedagógus) | Otthonunkba költözött a munkahelyi lelki terror
🔹 Riportfilm az ózdi gyárak bezárásáról

Partnereink:
🔴 Mérce
🔴 Szakszervezetek Együttműködési Fóruma
🔴 Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés
🔴 Friedrich Ebert Stiftung

ITT NÉZHETŐ MEG

A PERMANENS KIVÉTELES ÁLLAPOTTÓL A RENDELETI KORMÁNYZÁSIG

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: MÉSZÁROS GÁBOR
2021.04.30.


...A harmadik felhatalmazási törvénnyel kapcsolatos diszfunkciók

Már a korábbi felhatalmazási törvényekkel összefüggésben is megállapítható: azok elfogadása az Alaptörvény vonatkozó – egyébként rosszul megalkotott és még rosszabbul interpretált – szabályainak szándékos vagy hiányos ismereteken alapuló félreértelmezése. A különleges jogrend keretei között szabályozott veszélyhelyzet keretében külön szabályozták a veszélyhelyzetet mint speciális különleges jogrend elrendelhetőségét és a már elrendelt különleges jogrend alatt meghozható rendkívüli kormányrendeletek meghozatalát. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a különleges intézkedések bevezetését lehetővé tevő kivételes állapot beálltának megállapítása önálló döntést igényel, majd a már elrendelt veszélyhelyzetben a kormány rendkívüli, kormányrendeleti jogkörökkel rendelkezik. Ugyanakkor ez utóbbi rendeleteknek időbeli korlátja is van, amely elsődlegesen a visszaélésszerű rendeleti kormányzást, másodlagosan pedig a bevezetett rendkívüli kormányrendeletek az Országgyűlés általi felülvizsgálhatóságát biztosítja. Ez utóbbi magyarázata az, hogy az Alaptörvény szerint a kormány veszélyhelyzetben korlátozott ideig bizonyos törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, illetve egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat. A konkrét tárgykörökről sarkalatos törvényként a katasztrófavédelmi törvény rendelkezik egyébként. Az előbbiek fényében az Alaptörvény 53. cikk (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy a kormány mely esetekben hirdetheti ki a veszélyhelyzetet (élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség), majd a (2) bekezdés arról, hogy a kormány a kihirdetett veszélyhelyzet idején rendkívüli rendeleteket alkothat, melyekben eltérhet törvényi rendelkezésektől az említett módon. Ez utóbbi rendkívüli intézkedéseket tartalmazó és/vagy rendes törvényi szabályoktól eltérő kivételes állapoti rendeletek hatálya tizenöt napig tart, kivéve, ha az Országgyűlés felhatalmazása alapján ezek hatályát a kormány meghosszabbítja.

A fenti, egyébként pontatlanul megfogalmazott szabályt használja a kormány az elmúlt egy évben a felhatalmazási törvények igazolásaként, azonban mindezt visszaélésszerűen teszi. A törvényalkotó ugyanis a felhatalmazást kizárólag a már elfogadott és alkalmazott rendkívüli kormányrendeletekre, és nem pedig a még el sem fogadott intézkedésekre adhatja meg. Ezzel szemben például a harmadik felhatalmazási törvény (a korábbi jól bevált gyakorlatot felhasználva) két szempontból is alkotmányellenesen él vissza a rendkívüli jogkörrel és ad biankó felhatalmazást a kormánynak. Egyrészről a még el nem fogadott, vagyis az állampolgárok számára ismeretlen jövőbeni kormányrendeletek meghosszabbítása súlyosan sérti a jogbiztonság elvét, másrészről pedig az Alaptörvény 53. cikk (3) bekezdését félreértelmezve, nem pusztán a rendkívüli kormányrendeletek tizenöt napos határidejénél hosszabb felhatalmazást, hanem magának a veszélyhelyzetnek a meghosszabbítását is elrendeli. Az Alaptörvény vonatkozó bekezdése azonban erre nem kínál lehetőséget, az Országgyűlés kizárólag a konkrét rendkívüli intézkedések (kormányrendeletek) tizenöt napos hatályának meghosszabbításáról rendelkezhet. Mindebből az következik, hogy az Országgyűlés nem adhat felhatalmazást a veszélyhelyzet mint különleges jogrend meghosszabbítására...


AZ ÉS 2021/17. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

AZ ILLIBERALIZMUS CSAK FEDŐSZTORI – ÚJ MAGYARÁZAT A LENGYEL–MAGYAR „LÁZADÁSRA”

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ABLONCZY BÁLINT
2021.04.29.


Nem elsősorban a gazdasági problémák vagy a migrációs válság, hanem lelki tényezők állnak Magyarország és Lengyelország illiberális fordulata mögött – állítja Ivan Krasztev és Stephen Holmes A fény kialszik – A liberális demokrácia válságáról című könyvében. A nemzetközileg ismert bolgár és amerikai szerző szerint a rendszerváltás után a nyugati intézmények, szokások másolása, a nemzetközi intézmények által előírt szabályok teljesítése idővel lelki traumák és társadalmi konfliktusok forrása lett. Noha a szerzők liberális alapon élesen bírálják a közép-európai változásokat, illetve a kínai és az orosz rezsimet, szövegük mégis meglepően önkritikus: szerintük a rendszerutánzás 1989 után meggyökeresedő stílusa kísértetiesen hasonlított a szovjet korszak választásaira...

FLECK ZOLTÁN: AZ ALAPTÖRVÉNYTŐL AZONNAL MEG KELL SZABADULNI (2.)

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2021.05.02.


(Az interjú első része itt olvasható)

„Szerintem a Fidesz beárazta a választásokat, ami azt jelenti, hogy sima többséggel egy ellenzéki kormány nem fog tudni irányítani. Ezért arra vár, hogy a kialakuló kaotikus rendszerben visszaveszi majd a kormányrudat, és az lesz majd – hosszú távon –a magyar demokrácia halála. Úgy ítélem meg, hogy inkább erre készülnek, a vagyon kimentése csak része ennek” – mondja Fleck Zoltán egyetemi tanár, jogtudós, szociológus a Hírklikknek adott interjú második részben. Az első részben azt hangsúlyozta – többek között –, hogy az ellenzéknek minél hamarabb egy hangon kellene beszélnie.

De miért kellene egy hangon beszélniük?

– Mert, ha ezt teszik, és világosan megmondják, mit tesznek majd, és persze, ha azt is teszik, annak nem pusztán legitimációteremtő hatása van, hanem szól az új politikai rendről, morális tartásáról: azt tesszük, amit mondunk, szemben azzal, amit a Fidesz csinált az alkotmányozás terén...

SZABAD SZEMMEL: SZÁGULDANAK A LENGYELEK AZ ANTIDEMOKRÁCIA FELÉ VEZETŐ RÖGÖS ÚTON - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.05.02.


Magyarország ezúttal parkolópályára került a világsajtóban, akad azonban olyan nemzet, mely képes helyettesíteni minket.


Le Figaro

A lengyel emberi jogi biztos úgy látja, hogy az unió leginkább csak totojázik, miközben sürgősen fel kellene lépnie, mivel Lengyelország erősen tart afelé, hogy átmenjen antidemokráciába. Bognar, akit a hatalom embereivel teletömött Alkotmánybíróság a minap kötelezett arra, hogy váljon meg tisztségétől, noha még nincs meg az utódja, erősen nehezményezi, hogy a Bizottság csak igen lassan reagál a konzervatív-nacionalista kormány jogsértéseire, miközben a PiS lépésről lépésre igyekszik megkaparintani illetve monopolizálni a hatalom újabb és újabb intézményeit.

Így erősen tolja a partvonal felé a törvényhozást, vazallusokkal tölti fel az Alkotmánybíróságot, az ügyészséget, a közmédiát, valamint az igazságszolgáltatás bizonyos testületeit. Brüsszel ugyan igyekszik rászorítani Varsót és magyar szövetségesét, hogy tartsák tiszteletben a jogállami normákat, és korábban ért is el bizonyos eredményeket, ám amióta Ursula von der Leyen lett a Bizottság elnöke, nagy változást tapasztalni- mondja az ombudsman.

Merthogy az EU állandóan a kompromisszum, a párbeszéd szükségességét hangoztatja, csak éppen nem ér vele el az égvilágon semmit sem. Sőt, a PiS az utóbbi időben tovább nyomul, próbálja még inkább befolyása alá vonni a bíróságokat. Sőt, most már arra vár választ az Alkotmánybíróságtól, hogy valóban elsőbbséget kell-e adni a közösségi jognak. Bodnar úgy véli: nagy a veszély, hogy itt már a jogi Polexitet készítik elő, vagyis, hogy az ország kiváljon az unió jogrendjéből.

Reuters

Egy auschwitzi túlélő és több egykori fogoly leszármazottja is a kormányfőhöz intézett nyílt levélben tiltakozik amiatt, hogy a lágermúzeum tanácsadója testületének tagja lett Beata Szydlo volt lengyel miniszterelnök, a PiS EP-képviselője. Azt vetik a politikus szemére, hogy regnálása idején megtűrt nyíltan fasiszta csoportokat, valamint támogatta, hogy elfojtsák a holokauszt kutatását. Emellett azt is nehezményezik, hogy a Jog és Igazságosság nem hajlandó menekülteket befogadni, illetve nyíltan szembenáll az EU-val.

A kinevezése miatt azonnal távozott tisztségéből a szóban forgó 9 fős testület 3 tagja, majd a napokban még négyen követték a példát. A mostani tiltakozás aláírói között van a lengyel ellenállás egyik legnevesebb hősének fia és két unokája is. Pilecki kapitány annak idején önként vonult be Auschwitzba, ahol először lengyel hazafiakat tartottak fogva, a megsemmisítő tábor csak később épült meg Birkenauban, ott 1,1 millió embert gyilkoltak meg. A tiszt jelentéseket csempészett ki arról, mi folyik odabent, majd megszökött. A háború után a kommunisták megkínozták, majd kirakatperben halálra ítélték és kivégezték.

Die Presse

Nagy valószínűséggel már közvetlenül a magyar határon van a koronavírus indiai változata. Nickelsdorban ugyanis pozitív lett egy család három tagjának a tesztje, és az első jelek arra utalnak, hogy az indiai mutáns a bűnös. Az érintetteket karanténba helyezték, de biztosat csak akkor lehet tudni, ha meg lesz a kórokozó szerkezetének elemzése. Hogy a fertőzés milyen úton-módon jutott a városkába, azt egyelőre nem tudni.

Mindenesetre az osztrák hatóságok most megpróbálják visszakövetni, hogy kikkel álltak kapcsolatban a betegek és ingyenes vizsgálatot szerveztek az önkéntes jelentkezőknek. Közben viszont Salzburg tartományban kiderült, hogy megkapta a vírust egy indiai asszony egyik hozzátartója is, miután a nő korábban egykori hazájában járt. Nála is nagyon úgy néz ki, hogy az indiai alfajt terjeszti

Politico

Az jó, hogy megmozdult a világ és sorra küld oltóanyagot Indiának, amelyen végigsöpört a járvány új hulláma, ám a segítséggel két baj is van: egyrészt a jelenlegi helyzeten már nem segít, másrészt pedig mutatja, mennyire igazságtalan a vakcinák elosztása. Hiszen a briteknél, Amerikában és az EU-ban egészséges fiatalembereket oltanak be, miközben Indiában ezerszámra égnek a korona halottak elégetésére szolgáló máglyák. A Hindusztáni-félszigeten 100 emberből csupán 10 kapott legalább egy szúrást, Nagy-Britanniában és az USÁ-ban viszont ez az adat már 71, illetve 70.

Az országnak igen-igen nagy szüksége volna oltóanyagra, de így van ezzel a világ nagy része is. Meg kellene ezt szervezni, mert nem szabad megvárni, amíg egyes kormányok összeroppannak, mivel ha csak akkor lépne közbe, az nem előzi meg, hogy másutt kirobbanjon egy újabb hullám, illetve nem orvosolja a meglévő válságokat.

Indiában persze sok tényezője van annak, hogy idáig jutottak a dolgok. Így az, hogy a hatalmon lévő Dzsanata Párt februárban bejelentette: legyőzték a Covidot, majd engedélyezték a tömegrendezvényeket. A vége azonban az lett, hogy a fertőzés futótűzként rohant végig az országon. Az új betegek száma már napi 360 ezernél jár, a ragály naponta jó 3 ezer áldozatot követel. Szóval már túl késő oltani. Inkább oxigénre, lélegeztető gépre és a krónikus tüdőbetegség elleni orvosságra van szükség.

Ugyanakkor Barroso volt bizottsági elnök a héten arra hívta fel a figyelmet, hogy Brazíliában még rosszabbak az állapotok, ha azt nézzük, hány új fertőzött van a lakosság összlétszámához képest. De a fejlődő világban másutt is egyre rosszabb a kép. Csakhogy – mondja az ENSZ egyik képviselője – ha valamelyik állam vagy cég segítséget ajánl fel, arról hamar kiderül, hogy politikai érdek, illetve profitszámítás húzódik meg mögötte.

A WHO oltási programja azért feneklett meg, mert az nagymértékben indiai gyártásra alapozott, ám Új-Delhi egyelőre leállította a vakcinák kivitelét. Ily módon két hónap alatt 90 millió adag esett ki, ezeket 60, rendkívül szegény ország kapta volna meg. Emellett változatlanul hiányzik 19 milliárd dollár a finanszírozáshoz. Ugyanakkor az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója ellenzi a kétoldalú megállapodásokat, mert azok felhajtják az árakat és csökkentik az elosztható szerek összmenyiségét.

AZ ÉLET ÉRTELME

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.05.02.


Olyan kedd, szerda körül még ügyes húzásnak, politikusi furfangnak tűnt Fekete-Győr felhorgadása, amellyel azt vetette a kedves vezető szemére, jó lenne, ha ojtakozási buzgalmát, hajszáját és nyitási engedelmeit nem a Kubatov pártigazgató által dirigált Ferencváros meccséhez igazítaná. Már az első mérföldkő is furán FIFA és labdarúgás függő volt, már akkor is a gyanú árnyéka vetült minielnök elvtársra, hogy a beoltottak számát a nyitáshoz úgy igazította, aztán majd nyilatkozhasson, a stadionjában – a legnagyobban – lesznek majd nézők a láblabdás Európa-bajnokságon. Mert különben elvették volna a játékszerét, mint ahogyan például Bilbao is járt.

Nekik az mondta a FIFA, nincs néző, nincs meccs, azóta az összes baszk polgártárs lesütött szemmel jár, kel a világban. Ők a futball mint vallás és művészet kitaszítottjai, az eretnekek, akik pár honfitársukat sem akarták és voltak képesek feláldozni a labdarúgás oltárán. Gyenge, tiszteletünkre egyáltalán nem méltó bagázs. Nincs meg bennük az eszelősségnek az a tüze, ami viszont minielnök elvtársban oly magas hőfokon lobog, hogy sietett kijelenteni a FIFA böszméinek, nemhogy nézők lesznek a magyari stadionban, hanem csurig lesz az. Rogyásig mintegy, ünnepleve a futballon kívül a kedves vezető diadalát víruson és józan észen, uralmát életen és halálon.

Mutatva egyben az örök igazat, a futball él és élni akar, minielnökileg pediglen minden és mindenki más le van úgymond szarva. Itt tartottunk pár hete. Erre a hét végére – szemben a múlt heti terasznyitással és össznemzeti bávatag ámde önfeledt sörözéssel – az volt a kijelölt feladat, hogy sok más mellett lehessen meccsre menni. Négymillió ojtakozott polgártárs volt ehhez határul kitűzve, s hogy miért ennyi, azt senki nem tudja. Csak, vagy mert ez villant be a karmelitákban történt hasvakarás közben, ezt súgta valami hang, ami mostanában minielnökünket egyfolytában gyötri és dirigálja. Ennek a négymilliónak viszont meg kellett lenni, minden körülmények között...