2020. február 10., hétfő

RÁADÁS: HÁTTAL EURÓPÁNAK - A KULTÚRA, AZ OKTATÁS, A TUDOMÁNY ÉS A MÉDIA LEÉPÍTÉSE MAGYARORSZÁGON (2010-2019)

HÁTTAL EURÓPÁNAK
Szerzők: FÜGGETLEN MAGYAR ÉRTELMISÉGIEK
2020.



Háttal Európának – ezzel a címmel állítottak össze egy jelentést független magyar értelmiségiek, hogy tájékoztassák a hazai és nemzetközi közvéleményt, valamint az európai intézményeket arról, milyen károkat okozott hazánkban a kormány 2010 óta az oktatás, a kultúra és a média területén...

LETÖLTHETŐ INNEN (PDF-BEN)

ITT OLVASHATÓ


RÁADÁS: MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2018

KRTK KTI
Szerzők: Fazekas Károly - Csillag Márton - Hermann Zoltán - Scharle Ágota
2020.


A KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával 2000-ben indította el a magyarországi munkapiac és foglalkoztatáspolitika aktuális jellemzőit bemutató és a témakör egy-egy területét részletesen elemző Munkaerőpiaci Tükör című évkönyvsorozatot. A kötetek tartalmának összeállítása során arra törekedtünk, hogy az államigazgatásban dolgozó szakemberek, a foglalkoztatási szolgálat szervezeteiben, az önkormányzatokban, a civil szervezetekben, a közigazgatási hivatalokban, az oktatási intézményekben és a kutatóintézetekben dolgozó kollégák, az írott és elektronikus sajtó munkatársai napi munkájukban jól hasznosítható információkat kapjanak a magyarországi munkapiaci folyamatokról, a foglalkoztatáspolitika jogszabályi és intézményi környezetéről, a magyarországi munkapiaccal foglalkozó hazai és nemzetközi kutatások friss eredményeiről. Megőrizve a sorozat szerkesztőinek korábbi gyakorlatát, idén is kiválasztottunk egy területet, amelyet különösen fontosnak tartottunk a magyarországi munka-piaci folyamatok megértése, a tényeken alapuló foglalkoztatáspolitika eredményessége szempontjából. A szerkesztőbizottság döntése alapján az idei Közelkép a fiatalok iskolázottsági és munkaerőpiaci jellemzőit tárgyalja.

A könyv letölthető egy file-ként pdf-be vagy fejezetenként:

Bakó Tamás & Lakatos Judit: 

Csillag Márton, Hermann Zoltán & Scharle Ágota.


Csillag Márton, Scharle Ágota, Molnár Tamás & Tóth Endre: 

2. Iskolai képzés

Hermann Zoltán, Horn Dániel, Köllő János, Sebők Anna, Semjén András & Varga Júlia.

Hermann Zoltán.

Hermann Zoltán & Varga Júlia:

Hermann Zoltán, Horn Dániel & Tordai Dániel.

Hermann Zoltán:



Greskovics Bori & Scharle Ágota: 

Horn Dániel:

Greskovics Bori & Scharle Ágota:






Molnár Tamás:





Molnár György:





Varga Júlia.

Fazekas Károly: 

Varga Júlia:


Varga Júlia:

Hárs Ágnes & Simon Dávid:

Hajdu Miklós, Makó Ágnes, Nábelek Fruzsina & Nyírő Zsanna:


Bálint Éva:


Angolul letölthető innen (In English)




2018THE HUNGARIAN LABOUR MARKET 2018

Editors: Károly Fazekas, Ágnes Szabó-Morvai

The Hungarian Labour Market Yearbook series was launched in the year 2000 by the Institute of Economics of the Hungarian Academy of Sciences with the support of the National Employment Foundation. The yearbook presents the actual characteristics of the Hungarian labour market and employment policy, and provides an in-depth analysis of a topical issue each year. The editorial board has striven to deliver relevant and useful information on trends in the Hungarian labour market, the legislative and institutional background of the employment policy, and up-to-date findings from Hungarian and international research studies to civil servants, staff of the public employment service, municipalities, NGOs, public administration offices, education and research institutions, the press and electronic media. An important aspect is that the various analyses and the data published in the yearbook series should provide a good source of knowledge for higher education on the different topics of labour economics and human resources management. The yearbook series presents the main characteristics and internal trends of the Hungarian labour market. Continuing our previous editorial practice, we selected an area that we considered especially important from the perspective of understanding Hungarian labour market trends and the effectiveness of evidence-based employment policy. Based on the decision of the editorial board the topic of ‘In Focus’ this year discusses the labour market situation of women.

The book can be downloaded in one file or by chapters:

9 OK, AMI MIATT ELBUKHATJUK A HAVI 150 EZER FORINTOS INGYENES KÉSZPÉNZFELVÉTELT

HVG ONLINE / GAZDASÁG
Szerző: BANKMONITOR / FÜLÖP NORBERT
2020.02.10.


Amennyiben megigényeljük a lehetőséget, havonta két alkalommal, összesen 150 ezer forint értékben ingyenesen vehetünk fel készpénzt bankjegykiadó automatából. Ám adódhat olyan helyzet, amikor mégis díjat számláz fel a bank. Ezt sokan észre sem veszik, hiszen úgy gondolják, belül vannak az ingyenes kereten, ez pedig éves szinten akár tízezer forint plusz kiadást is jelenthet.

Minden fizetési bankszámlához igényelhető az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség, amivel maximum 150 ezer forintot lehet felvenni bármely bankjegykiadó automatából, legfeljebb két tételben. Mivel az ingyenesség szempontjából nem számít, hogy saját bankunk vagy más pénzintézet automatáját használjuk, akár az is elképzelhető, hogy a lehetőséget teljes egészében egy másik bank eszközével használjuk ki. Ez akkor lehet például hasznos, ha olyan bank talál meg bennünket egy „kihagyhatatlan ajánlattal”, amelyiknek nincs komoly ATM hálózata, vagy nincs bankjegykiadó automatája a környékünkön.

Az ingyenes készpénzfelvétellel kapcsolatban azonban van számos olyan lehetőség, amit ha nem tudunk, könnyen elveszíthetjük a kedvezmény egy részét vagy egészét:...

EXTRAPROFITOT FIZET AZ ÁLLAM NYUGDÍJ CÍMÉN AZOKNAK, AKIK NAGYON JÓL KERESTE

24.HU
Szerző: TAMÁSNÉ SZABÓ ZSUZSANNA
2020.02.10.



Az „extra magas nyugdíjak” nem nyugdíjak – ezzel a felütéssel kezdte a 24.hu-nak írt levelét Gerencsér László, a közgazdaság-tudomány kandidátusa, az Ismerje meg a nyugdíjrendszert című könyv szerzője.

A magyar nyugdíjrendszer jelenleg milliós ellátásokat is biztosít, amit extra magas nyugdíjaknak is neveznek. A legutóbbi ismert adatok szerint Magyarországon tavaly nyáron 23-an kaptak 1 és 2 millió forint közötti nyugdíjat, 9-en pedig kétmillió forint felettit. Hogy ezeket az ellátásokat is nyugdíjnak nevezik, annak az az alapja, hogy a nyugdíjrendszer biztosítja a kiemelt járandóságokat is. Gerencsér László szerint viszontaz 


"extra magas nyugdíjak lényegüket tekintve nem nyugdíjak, mert nem felelnek meg a nyugellátás alapelvének, miszerint a nyugdíj az öregek alapvető megélhetési forrása".

Az alaptörvény megélhetést és létbiztonságot említ

A nyugdíjtörvényben nem definiálták ilyen oldalról a nyugdíj fogalmát, viszont azt írják, hogy

"az Alaptörvényben foglalt elveknek megfelelően az időskorúak és a tartósan vagy véglegesen munkaképtelenné válók, valamint hozzátartozóik megélhetésének biztosítása érdekében alkották meg a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényt."

Az Alaptörvény két helyen is megerősíti, amit a közgazdász mond.

"Magyarország az időskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésének lehetővé tételével segíti elő."

"A közteherviselés és a nyugdíjrendszer alapvető szabályait a közös szükségletek kielégítéséhez való kiszámítható hozzájárulás és az időskori létbiztonság érdekében sarkalatos törvény határozza meg."

Gerencsér László maga is nyugdíjas, szerinte a milliós nyugdíjak lényegesen nagyobbak annál, mint amennyi a nyugdíjas megélhetéshez szükséges. Hozzátette, a nyugdíjrendszerek sokfélék, különböznek abban is, hogyan és milyen szinten biztosítják a megélhetést, de általános sajátosságuk, hogy kizárják az extra magas ellátások keletkezését. Például nyugdíjplafont írnak elő, vagy járulékplafont, aminek következtében a nyugdíj sem léphet túl egy bizonyos szinten – utóbbi felállás volt Magyarországon is, de 2013-tól megszűnt a járulékplafon, szép fokozatosan megjelentek a milliós nyugdíjak, majd a bérrobbanással egyre többen kaptak kiemelkedően magas járadékot.

Ha az Alaptörvény szövegéből indulunk ki, az világos, hogy a milliós nyugdíjak túlmutatnak a megélhetés, létbiztonság fogalmán. Ettől még kérdés, mi számít extra magas nyugdíjnak...

NAPLÓK, AZ IGAZGYÖNGYBŐL

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2020.02.09.



Még az elmúlt év végén jött a levél a Litera-tól, hogy szívesen adnának nekünk is lehetőséget egy héten át, naplószerű beszámolók közlésére.

Én nagyon megörültem a lehetőségnek, mert, bár páran a kollégáim közül részt vesznek az online kommunikációban, itt azért több embert érintő történet körvonalazódott. Amikor a csapat elolvasott pár posztot másoktól, kicsit meg is rémültek a kihívástól. Mi nem vagyunk írók, meg tudunk-e felelni majd a feladatnak? Aztán megbeszéltük, nem is kell, hogy ilyen szerepbe álljunk be. Abból nem sülne ki semmi jó, hiszen nem értünk ehhez, és nem is ezt várja tőlünk senki.

Írjon mindenki a saját stílusában, arról, ahogy és amiben magabiztosnak érzi magát. Őszintén, hitelesen, saját élményekre és megtapasztalásokra építve, természetesen szubjektívan, hiszen mindenki más és máshogy él meg dolgokat.

Nagyon izgultam, egyrészt azon, hányan fognak bele, másrészt, hogy milyenek lesznek az írások. Végül tízen adtak le határidőre egy-egy naplót, és én írtam meg a zárót, a tizenegyediket. Nagyon szerencsésen alakult, mert a munka minden területéről volt jelentkező, így az egész, összességében elég alapos képet adott arról a szerteágazó munkáról, amit végzünk. Mindenki próbált valamilyen személyes megközelítésből, csak rá jellemző szemszögből ránézni a területére.

Egyben azonban, mindenféle külön elvárás, erre való utalás nélkül, érzésem szerint megegyeztek az írások. Az elköteleződésben ez iránt a lelkileg nagyon megterhelő munka iránt. Talán épp ez az erkölcsi-érzelmi azonosulás mutatja legjobban az Igazgyöngy erejét.

Sokat foglalkozunk azzal, hogyan lehetne összehangoltabban, a kiégés lehetőségét leginkább kiküszöbölve végezni ezt a munkát. Az a semmivel sem pótolható terepi tapasztalat, amivel a kollégáim rendelkeznek, óriási érték. Ezeket nem lehet a tankönyvekből elsajátítani, a terepen csak azzal lehet szembesülni, mi az, ami működik az elméletből, mi az, ami nem. Ott meg kell keresni a “miérteket?”, és próbálkozni a megoldással. Ez gyakran kudarcos, hiszen az új helyzetek a változó világban olyan kihívásokat jelentenek, amelyekre nincs kitaposott út, követhető módszertan. Gyors döntéseket kell hozni, áttekintve a következmények sokféle lehetőségét is, abban a közegben, amire a döntés irányul.

Mert sokszor minden másképp csapódik le, mint amire számítottunk. Azt már régen pontosan tudjuk, hogy a jó szándék kevés, és semmit sem jelent a történésekben.

Sokan hiszik azt, hogy ez egy sikertörténet, tele örömteli pillanatokkal. Pedig napi harc, gyerekekkel, felnőttekkel, közösségekkel, intézményrendszerrel. Ami nagyon erősen tudja leamortizálni a lelkesedést, a motivációt. Különleges kihívás a munkánkban, hogy minden negatív hatás ellenére higgyünk abban, hogy van értelme és értéke ennek. Megkeresni mindig azt a pici jót, amibe megkapaszkodhatunk, amiben felépíthetjük magunkat napról napra.

Hogy mi kell mindehhez? Tudás, és speciális képességek. No meg megfelelő önértékelés, nem a mártírszerep fele tolva minket, de nem is glóriaképzés irányába. Egymás munkájának értékelése, a nélkül, hogy a mi területünket, vagy magunkat túlértékelnénk a másikhoz viszonyítva. És képesség az újratervezésre, nap, mint nap.

A munkaterületek megfelelő összehangolása, az egymásra támaszkodás adja ennek az egész modellnek a lényegét. Mert csak így tudjuk elérni, hogy a hatások egyfelé mutassanak, és ne történhessen meg, hogy amit az egyik felépít, azt a másik leamortizálja. Természetesen ez irányelvként ott van mindenben, de a napi gyakorlatban rettentő nehéz tartani, mert minden hatásunk ellen feszül ezer más is, a szocializáció, az intézményrendszer működési hézagai, a bűnözés, vagy akár a napi politika.

De munkatársaimmal együtt, és ebbe beletartoznak azok is, akik most nem írtak a tevékenységükről, biztosan hiszünk a munkánk hasznosságában, értékében. Azt nem mondjuk, hogy ez egy tuti út. De azt igen, hogy próbálkozunk, értelmezzük a folyamatokat, és pozitívan gondolkodva örülünk minden pici sikernek. Ami gyakran csak egy önbizalommal teli gyerekmosoly…egy szép gyerekrajz…egy sikeres társasjátékparti….egy elkészült szép kézművestermék…egy jó hangulatú közösségi program…. egy megoldott krízishelyzet…vagy egy sikeres intézményi együttműködés.

Erről szólnak a naplók. Betekintést adnak az Igazgyöngy munkájába, és kicsit megismerhető belőle a csapat egy része.

Ideteszem a linkeket, ha valakit érdekel:...


MI MOST FELKAPCSOLNÁNK A VILLANYT!

LITERA / NETNAPLÓ
Szerző: KUN ALÍZ
2020.01.27.



Te teljesen meghülyültél – mondta egy régi ismerősöm, amikor közöltem vele, hogy kényelmes és jól fizető multis állásomat adománygyűjtői és kommunikációs pozícióra cserélem Kelet-Magyarországon. Addigra ugyanis magamon kívül elég sok minden mást is sikerült kialakítanom Budapesten, és nem sok okom volt a váltásra. Azon kívül persze, hogy sejtéseim szerint a munkámat valószínűleg egy növendék csimpánz is el tudta volna végezni, és ugyanazokat a folyamatokat ismételtem súlytalanul hétköznapról hétköznapra.

Persze ő azt nem tudhatta, hogy ez nekem nem váltás, inkább hazatérés volt. Az Igazgyöngy központja ugyanis Berettyóújfaluban van, én viszont még ennél is ‘keletebbre’, Szentpéterszegen nőttem fel, ahol hiába voltam közelebb a keleti, mint a nyugati határhoz, sosem éreztem a kevesebb lehetőséget. Ebben a szüleimen és családomon kívül nyilván nagy szerepe volt annak is, hogy egy olyan általános iskolában tehettem meg az első szellemi lépéseimet, ahol erősen szabad és integrált elképzelések szerint épültek fel az osztályok. Talán emiatt sem tudom értelmezni azt az elszigetelő és kirekesztő tendenciát, ami mára szinte teljesen eluralkodott. Nemcsak a szegregátumokban.

Nagyjából két hónap kellett ahhoz, hogy rájöjjek: ez nem az a klasszikus kommunikációs és adománygyűjtői feladatkör lesz, amit az elején vizionáltunk. Hogy a programelemek és pillérek teljes megismerése nélkül esélytelen és hiteltelen leszek, ráadásul ott volt még az a nem elhanyagolható tény, hogy 2017 őszéig az Igazgyöngy alapvetően Nóra személyes jelenlététől függött. Hiába volt már egy apparátus mögötte, nagyszerű emberekkel és kollégákkal, akik szenvedélyesen viszik a területeiket, ebből a közvélemény keveset látott.


Így 2018 elejétől kiemelt feladatommá vált a szervezet belső szerkezetének újraértelmezése, az információáramlás optimalizálása, az Igazgyöngy megjelenítése a maga valóságában: csapatként, ahol közösen dolgozunk egy olyan ügyön, ami túlmutat valamennyiünk életén. Mellette persze ezer szálon fut a cselekmény: nagyon sok utazás, még több találkozó, megbeszélés, jövőbe mutató ötletelés, megszámlálhatatlanul sok összekötés, és képzés színesíti a napokat.

Ez az év ráadásul elég különleges, mert idén ünnepeljük a 20. születésnapunkat, és a szervezetfejlesztés is mérföldkőhöz érkezett. Ki lettek mondva konkrét határidők és egy évszám, ami után Nóra új szerepben folytatja az alapítványnál. Kaptunk még egy kis időt arra, hogy felkészüljünk erre a mélyvízre (is), csapatként. És ennek elfogadása, beemelése és megvalósítása se kívül, se belül nem megy a konfliktusok felvállalása nélkül...


A TÍZMILLIÓSZOROS NAPOK

LITERA / NETNAPLÓ
Szerző: KARANCSI ANITA
2020.02.08.



Igazgyöngyös időszámítás szerint idén február elsején leszek 19 éves. Ugyanis pontosan ennyi ideje vagyok ‘gyöngyös’. Pedagógiai asszisztensként kezdtem dolgozni, most iskolatitkár, adminisztrációs munkatárs vagyok, de hozzám tartozik – többek között – a tárgyi felajánlások (ruha, cipő, játék, élelmiszer, tisztítószer, bútorok, stb.) lejuttatásának, raktározásának, lepakolásának megszervezése, az adományokról szóló igazolások kiállítása. Ezt a munkát viszont nem egyedül végzem, egy nagyon jó csapat áll mellettem, akikre bármikor számíthatok.

Hiába lett egyre több és több a munka az évek alatt, nem adtam fel az asszisztensi karrierem. Ezzel nem vagyok egyedül, külön kérés minden munkatársnál, aki nem pedagógus, hogy legalább egy délutánt gyerekek közt tölthessen. Mert feltöltődést jelent minden egyes alkalommal.

Ahogy „nőtt” az Igazgyöngy, úgy egyre több lett a feladat is, mind az iskolánál, mind pedig az alapítványnál. A feladatok bővülésével, a munkánkban megjelenő újabb és újabb területekkel a kollégák száma is elkezdett nőni. Míg a kezdetekkor Nórival ketten voltunk főállású dolgozók, mára ez a szám elérte a harmincöt főt.

Az első tíz évben az alapítvány, mint iskolafenntartó működött. 2009-től kezdtünk el foglalkozni a szegregátumokban élő családok megsegítésével, támogatásával.

Ettől az évtől kezdtek el hozzánk érkezni a ruhaadományok, cipőadományok és egyéb felajánlások. Ekkor még csak egy nagyon kicsi raktárunk volt. 2011 novemberében sikerült vennünk egy ingatlant, ahol a raktározást meg tudjuk oldani, illetve itt van az önkéntes szállásunk is...


LELKEK ÁTUTAZÓBAN

LITERA / NETNAPLÓ
Szerző: KOVÁCS LAJOS
2020.02.05.


Mindig megrendülök, amikor látom a reménytelenség felhőit, ahogy egyre sötétebbé varázsolnak mindent körülöttünk, én meg hiába jövök a szivárvánnyal, mert tudom, felmászhatnánk rá, de nem, nem akarunk elindulni… Nehéz rálépni erre az útra.

„Beadtak ide a zaciba!” – hallom most. Valami eltört, talán már régen, valami megszakadt, valami ismeretlen indult el, valami rideg, és csak abban bízhatsz, hogy hamarosan majd minden rendbe jön, és túléled, és lehet hazamenni. Ja, az sem jó, most jutott eszembe. Csak egy szerencsétlen baleset az, ami történt, és nemsokára minden rendbe jön. Csak van súlya annak, hogy itt vagyok, nem? Apa nem fog inni, és lilára verni, anya meg kijön a börtönből, és a család is hamarosan ismét olyan lesz, mint egykor. Ugye majd visszaváltozik minden, vagy mindig ilyen volt, csak nem vettem észre? Hol van az a világ, amiben éltem? Tudom, hogy a remény hal meg utoljára, de itt bent egyre kevesebb van belőle, és általában meghal a végén, aztán marad ez a nagy üresség, ami állandó társ a továbbiakban. Ordítanom kell.

A gyermekotthonban élő, veszélyeztetett lelki állapotú gyerekekkel való munka néhány éve már fokozott figyelmet kap alapítványunk esélyteremtő munkájában. A művészettel nevelés terápiás jellege itt fokozott fontossággal van jelen. Mivel ehhez nem kapunk állami segítséget, támogatói hálózatunknak és sikeres pályázatok révén évről-évre nekünk kell lehetőséget teremtenünk a közös munka folytatására. Valami elindult tehát, és érzem az erősödő kapcsolódást a szociális sejtek között. Fontos ez, mert anélkül nem lehet közösen tenni és segíteni, hogy ne figyeljünk egymásra.

A gyerekekkel való munkát az jellemzi, hogy bár a művészeti munkában sok rajzi eredménnyel büszkélkedhetünk, az érzelmi nevelésben nehezen haladunk. Amikor már elhittem, hogy sikerült talán átadnom valamit abból, amit fontosnak tartok, az emberi értékekről, és a személyiség tiszteletben tartásáról, tehát hogy mindannyian nagyon értékesek vagyunk, akkor kapok egy erős visszajelzést arról, mennyire nem változott semmi a fejekben. Alul értékeli magát mindenki. Tele haraggal, bizonytalansággal, tehetetlenséggel, és összetört szívvel. Nem könnyű, de nem adom fel, annyi szépség, lehetőség árad felém… és talán egy pici láng ott marad a szívekben...

EGYEDÜL NEM MEGY

LITERA / NETNAPLÓ
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2020.02.08.


Amikor elkezdtem, egyedül voltam. Persze egyedül is lehetett pedagógusként kitalálni jó feladatokat, sikeres szakköröket vezetni, még olyat is, ahova hátrányos helyzetű cigány gyerekek járnak. Maradhattam volna az állami oktatásban, tanárként. 

De a körülmények, főnökök, nem mindig kedveznek az innovatív és sikeres tanerőknek. Pláne nem, ha valaki a cigány gyerekekkel bizonyít. Korlátok lesznek, meg nem értettség, és az ember vagy beáll a sorba, vagy elmenekül. Én az utóbbit választottam. Az Igazgyöngy Alapítvány lett a menekülési út, a művészeti iskolával. Ahhoz már kellettek társak is, hiszen intézmény volt. Ekkor kezdődött épülni a csapat.

Nem tudtam, milyen vezetőnek lenni. De azt gondoltam, megtanulható. Az állami oktatásban töltött utolsó két év pedig egy fontos dolgot megmutatott nekem: azt, hogy vezetőként mit NEM fogok soha megtenni a kollégáimmal. Ennyi munícióval és nagy elköteleződéssel futottam neki.

Az első tíz év az oktatásban telt. Alternatív módszerekkel, tankönyvírásokkal, kiállításokkal, pályázatokkal. No meg a pedagógus kollégák “kinevelésével”. Ebben eleinte művészekkel, később rajztanárokkal próbálkoztam, végül zömében volt tanítványok lettek a pedagógusok az Igazgyöngyben. Közben megértettem: megtanulni mindent meg lehet. A legfontosabb az emberi viszonyulás. Azt érezni kell, őszintén.

Megállhattam volna itt. Hiszen lett egy sikeres művészeti iskolánk, hat településen 650 gyerekkel, állandó megújulással. De nem ment. A tanulóösszetétel, a sok halmozottan hátrányos helyzetű gyerek új kihívásokat hozott, és én nem bírtam félrefordulni. Szerencsére a többiek sem. Mert ők is érezték azt, amit én.

Tíz éve épült az Igazgyöngyben az oktatás mellé az esélyteremtés. No nem egyszerre, hanem lépésről lépésre. Először a családgondozás, főleg kríziskezelésekkel. Közben az értelmezése ennek az egésznek. Munka a családok szintjén. Aztán a közösséggel. A fejlesztéshez nélkülözhetetlen munkahelyteremtéssel. Jött a rádöbbenés arra, hogy muszáj az egészet társadalmi beágyazottságában értelmezni. Megérteni és támogatni az intézményrendszert is, aki velük foglalkozik. Innen pedig nem volt elkerülhető a szakpolitika szintje sem. No, meg ott a többségi társadalom. Akiktől nagyon távol van a szegregátumok világa, és legtöbbször sztereotípiák mentén ítélkeznek.

Ebben az órási “falatban”, amit még földrajzilag is széthúztunk, talán a legnehezebb volt a változó politikai közegben képviselni az ügyet. A megértett felelősségekben a probléma reális kommunikálása nem egy egyszerűen illeszkedő civil szerep. Konfliktusok során át, állandó moralizálással próbáltam pozicionálni magunkat. Nem volt egyszerű. Sokszor beszéltünk végig egy-egy felkérést, véleményt a csapattal. Én rohantam volna, beleállva mindenbe, ők inkább a biztonságra intettek.

Végül meg kellett értenem, hogy nem kezelhetem személyes ügyként azt, ami az Igazgyöngy lett. Ennél jóval nagyobb a felelősségem a történetben. Most olyan világot élünk, hogy az egyszemélyes vállalások könnyen mártírszerepbe tolják az embereket. Az ügynek viszont nem mártírokra van szüksége, hanem a megoldáson dolgozókra. Csapatra, szakmaiságra, és nagy társadalmi beágyazottságra...

MINDEN HÉT EGY TÉTMÉRKŐZÉS

LITERA / NETNAPLÓ
Szerző: TAHÓCZKI BALÁZS
2020.02.06.

Látogatók Bulgáriából, munkamegbeszélések, kríziskezelés, brikettgyártás – ezt a hetet sem nevezném unalmasnak, sőt: a felmerülő problémák néha elég nehéz feladatnak tűnnek, de a végére mindig megoldjuk őket. Ez persze leginkább az összeszokott és minden problémával szembenéző csapatnak köszönhető.

A reggeli megbeszéléseink után és közben mindig előveszem a határidőnaplómat, és átnézem a feljegyzéseimet. Mivel annyi helyre megyek nap mint nap, muszáj mindent felírnom és rögzítenem. Én a Toldon működő társadalmi vállalkozásunkban dolgozok. Összefogom a különböző munkaterületeket, vagyis az asztalosmunkát, lekvárfőzést, brikettgyártást, mezőgazdasági munkát. Ezek mellett még fontos feladatom a kríziskezelés, ami elsősorban a gyerekgyógyszerek kiváltását és kiszállítását jelenti, de a gázpalackok cseréje és logisztikája is idetartozik.

Ha minden megvan, irány Told, ahol a kinti kollégák már javában végzik az előre megbeszélt munkát. Az első dolgom általában az, hogy a brigádvezetőmmel (Tücsökkel) konzultálok a már elvégzett munkáról, és a még előttünk álló feladatokról. Ezt követően egy gyors megbeszélést tartunk a felmerülő problémákról, kérdésekről, kérésekről. Hat állandó foglakoztatásban lévő munkatársunk van kint Toldon, és kettő alkalmi munkavállalóival foglalkoztatott kolléga.

A hét elején kerül sor a falubeli asszonyok által kivarrt hímzések összeszámolására és dokumentálására is, hisz másnap ez alapján hozom ki az alkalmi béreket. Eközben az asszonyok ügyesen és szorgosan festik a dobozokat és vásznakat...

HOVÁ REPÜLSZ, SZUNO MADÁR?

LITERA / NETNAPLÓ
Szerző: VOZÁR ILONA
2020.02.04.


Eszembe jut Exupéry Kis hercege: hiába mondjuk, hogy milyen csodálatos kis házat láttunk, piros tetővel, az ablakokban muskátlival, előtte rózsákkal – azt kell mondani, hogy milliókat érő az ingatlan és így biztos az elismerés. A Szunoról most mégsem a számadatokat, az eladásokat, a bevételeket, vagy az üzleti terveket fogom ismertetni, annak máshol a helye!

A Szunot mihez tudnám hasonlítani? Talán a perpetuum mobilehoz – örökmozgó, melyet miután beindítottunk, örökké mozgásban, változásban van. Nem veszi el környezetéből az energiát, sokkal inkább adja, megsokszorozza, miközben saját energiája is szinten marad, sőt erősödik, egyre nagyobb és nagyobb lesz. Elhagyja induló „gyerekbetegségeit”, lassan megállja minden szinten a helyét. Kinőtte magát, saját branddé alakult. Tudjuk, ha azt mondjuk, Szuno, igenis csupa pozitív dolog jut az emberek eszébe. Ha hozzánk kapcsolnak elvárásokat, mindig élményként tudják megélni, mert a változások mellett is hűek maradtunk ahhoz, ahonnan indultunk: a gyerekek rajzaiból csodálatos mintákat hímzünk, festünk, s különböző termékeket készítünk ezek felhasználásával.

Akik nem ismernek minket, az Igazgyöngy Alapítványt, akik csak a termékekkel találkoznak, azok is szeretettel fogadják termékeinket, mert sikerül átvinni olyan üzenetet, amit szavakkal megfogalmazni talán nem is lehet, de gyerekeink rajzaival mégis kifejezzük a sokszor kimondhatatlant is. A bájosság, a kedvesség, a gyermeki lélek, a szeretet, ami a gyerekrajzokból árad, mindenkit megérint!

Az igazi perpetuum mobile természetesen maga az ember, az emberi lélek, ami újabb és újabb ötletekkel állandóan továbblendíti a dolgokat. A Szunot azok tartják mozgásban, akik benne dolgoznak: a hímző és festő asszonyok, a varrónők, az asztalos műhelyben dolgozó férfiak, a tervezőnk, a segítők, az ötletelők, a tanárok, a gyerekek és még sorolhatnám… A Szuno: MUNKA és SZERETET, csupa nagybetűvel.

Munka, s mint minden munka, néha nagyon nehéz. Sok, embert próbáló, ugyanakkor izgalmas, változatos, csodálatos. Nekem talán a legszebb része jutott: hozzám a kész termékek kerülnek. A hétnek legszebb napja, mikor a varrónőktől bejön a kis csomag, a legújabb neszesszerekkel vagy táskákkal, azzal, amivel… A színek, a minták, a hímzés. Keresem a legszebbet, s mutatnám szinte rögtön országnak, világnak: nézzétek, milyen szépek. Persze nekem mind szép, mindet szeretem, és mindig épp az a leg-leg, mellyel pont akkor kell foglalkoznom. Minden, minden átmegy a kezem alatt, amit én nem látok, az talán nem is létezik a Szunoban.

Munka: jön a válogatás, raktározás - ami mindig gond, a fotózás (hogy mennyi mindent tanultunk meg), a képszerkesztés – időt igénylő, „babrás” dolog, - a termékleírás. Majd feltöltés a webshopba: ITT és egy kis marketing hozzá: ITT...

HA MINDENKI AKARJA, IGAZÁN

LITERA / NETNAPLÓ
Szerző: LISZTES FERENC
2020.02.03.


Hétfő reggel, fél nyolc. A szokásos reggeli megbeszélésen vagyunk a berettyóújfalui székhelyen, tizenöten. A várható heti feladatokat egyeztetjük. Azért a várhatót, mert általában menet közben módosítani kell. Vannak fix dolgok, de mindig jönnek újabbak, váratlanok. A fő csapásirány adott: órarend szerinti foglalkozások a hat településen, kilenc helyszínen, több mint hatszáz gyerekkel. Toldon, a szociális munka fő terepén, átlagos hét várható: kézműveskedés, kökényszedés, lekvárfőzés, tanoda, közösségi foglalkozások. De tudjuk, az ördög a részletekben rejlik!

Nézzük ezeket a részleteket… Előző héten kiderült, hogy az egyik autónk (már nagykorú, H-s rendszámú Suzuki Swift) bőven ad munkát a szerelőnek: karosszériajavítás, kézifék, olajcsere, jobb első ajtózár, műszaki vizsga. Kiesése nehezíti a logisztikát. Egyeztetés, mit kell javítani, mi a halasztható… inkább ne számítsunk rá a héten. Nem öröm.

Szeptember óta két toldi ingatlanunkba is szeretnénk bevezetni, bővíteni a gázt. Ennyi idő alatt egy árajánlatot sikerült kapnunk. Kerestünk újabb csapatokat, de nem jutottunk előre. Ekkor megyek, akkor megyek – ígérik. Nem jönnek, a sokadik egyeztetés után sem. Újabb telefon, ma kijön egy tervező. És így is lett. Hétvégére ígéri az ajánlatot. Várjuk.

Az elmúlt időszak egyik kiemelt lehetőségének számít az, hogy bekerültünk a Belügyminisztérium 300 falus programjának első ütemébe. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakmai irányításával egy ötéves program keretében részesei lehetünk Told felzárkóztatásának, mint helyi megvalósítók, az önkormányzattal együttműködve. Ennek keretében a lakosságot kérdezzük a faluról, a munkájukról, a családjukról, az érzéseikről, a jelenről, a terveikről, az igényeikről. Nem könnyű feladat. Részben, mert az előre megbeszélt időpontban nem mindig találkozunk, részben a bő másfél óra alatt időnként döcög az őszinteség. Nem könnyű a helyi szocializáció hatásait átlépni. Az viszont nagyon jó, hogy ketten, egymásra figyelve beszélgetünk ebben a másfél órában úgy, ahogy eddig általában nem. Ez a feladat végigkíséri a hetet. Van hogy egyedül, van hogy a kollégámmal „kérdőívezünk” naponta kettő-négy toldi lakost...

CSAK CSINÁLTAM, CSAK CSINÁLTAM… ÉS ILYEN SZÉP LETT!

LITERA / NETNAPLÓ
Szerző: KARÁCSONY KRISZTINA
2020.02.01.


Hétfő. Újabb óra. Elsősök. Kicsik még, lelkesek, felszabadultak, de még keveset tudnak. Haladunk lassan, néha nagyon lassan. Megölelnek, mosolyognak, örülnek. „Végre itt vagy! Miért nem jössz minden nap?”

Tél van, a télről rajzolunk, de hó egy szál se, pedig úgy szemléletesebb lenne, meg tudnák figyelni. Mindegy, így is menni fog, láttak már igazi telet hóval. Biztosan hóembert is, persze lehet, hogy nem építettek még soha, de ez sem baj, majd most megbeszéljük közösen. Kezdjük is el. Jöhet a mese.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, aki alig várta, hogy leessen az első hó. Szerette a telet, a nyugodt tájat, a hóesést, a csendet. És persze szeretett hóembert építeni. El is határozta, hogy épít egyet, olyat, ami nagyobb és szebb lesz, mint valaha. Hogy mindenki a csodájára járjon. Na de most rajzoljunk, építsük meg a mi saját hóemberünket.

– Hány gömbből áll egy hóember?

– Három.

A feje a legkisebb, a közepe nagyobb, a talpa a legnagyobb. A gyerekek koncentrálnak nagyon, rajzolják a köröket egymásra. Nagy kör, kisebb kör, még kisebb. De nem sikerül, nem megy, nem szép, ferde lett, olyan, mint egy tojás. De ez nem baj, nem kell, hogy tökéletes legyen, hiszen most tanuljuk, hogyan is kell ezt, gyakorlunk...

JÁTSZOM

LITERA / NETNAPLÓ
Szerző: LENCSE MÁTÉ
2020.01.31.


Amúgy meggyőződésem, hogy a tanoda fejlődésének kulcsa a folyamatos felejtés. Rengeteg mindent meg lehetett tanulni az egyetemen a pedagógiáról, de nagyon fontos annak jó részét elfelejteni aztán a terepen...

Úgy alakult, hogy a tanodát főleg Budapesten élő, tanuló, dolgozó emberek viszik, ki állásban, ki önkéntesként. Persze van kivétel, de az közös pont, hogy utazni kell, Told ugyanis nagyon messze van mindentől – nem csak térben. Szerencsére a vonat remek iroda, ahol lehet megbeszélni, készülni, adminisztrálni, eszközöket tanulni, igazából bármit.

Minden héten van néhány bizonytalanság az indulásnál. Először is kell egy kocsi, amivel Biharkeresztesről – a vonat eddig visz – eljutunk Toldra, ami alapvetően nem is gond, de ha az alapítvány egyik kocsija szervizben van, ahogy például most is, akkor bizony komoly logisztika, hogy minden tevékenységhez jusson autó. Mivel a központ, a telephelyek, a célcsoport rengeteg települést jelent, muszáj megoldani. Aztán nem tudjuk, hogy jönnek-e a gyerekek, mert a tanodába ugye nem kötelező járni, nincs jutalmazó vagy kényszerítő rendszerünk, egyedül a motiválásban bízhatunk. És ha jönnek, akkor sem biztos, hogy akkor, amikor számítunk rájuk, mert például nincs délután suli, így három órával hamarabb érnek haza Biharkeresztesről, amit mi tudunk meg utoljára.

A téli megérkezés további bája, hogy a kaját vagy a foglalkozások előkészítését, de úgy általában mindent megelőz a fűtés. Fahordás, begyújtás. A tanoda egy régi vályogház két szobájában működik – plusz konyha, fürdő és szállás, jó időben pedig kert. Ez mind egyébként nem is azért érdekes, hogy jajj, mennyi bizonytalanság, mennyi fölös dolog, hanem azért, mert ilyesmikről nem gondolja az ember, hogy a munkája szerves részei lehetnek. Aztán kiderül, hogy azok. Amúgy meggyőződésem, hogy a tanoda fejlődésének kulcsa a folyamatos felejtés. Rengeteg mindent meg lehetett tanulni az egyetemen a pedagógiáról, de nagyon fontos annak jó részét elfelejteni aztán a terepen. És ez most nem csupán felsőoktatás-kritika, csupán egyszerű megfigyelés. A tanoda egy közösségben működik, és ezt a közösséget kell folyamatosan tanulnunk, hogy értelmesen dolgozhassunk.

Azt várjuk a gyerekektől, hogy iskola mellett, iskola után jöjjenek hozzánk. Csak úgy. Például szerdán 16.10-kor ott várunk négy gyereket a buszmegállóban, hogy az egész napos iskola után jöjjenek hozzánk is kicsit. Tanulni, fejlődni. Vannak olyan gyerekek, akik kilencedik éve járnak rendszeresen és önkéntesen a programjainkra. Én például soha nem csináltam semmit ennyi évig csak úgy, önkéntesen. Mondjuk nem is szorultam rá ilyesmire, hiszen cigány se vagyok – bár csúfoltak vele sokat a barna bőröm miatt, és hát ugye ezzel lehet –, meg zsáktelepülésen sem laktam minden lehetőségtől elzárva, sőt, a szüleim már 10 évesen elintézték nekem az egyetemet egy nyolcosztályos gimibe íratva. Itt most mi attól vagyunk hihetetlenül boldogok, hogy az alapítvány komplex munkája – benne a tanodával – elérte azt, hogy a srácok nyolcadikban szakmát és iskolát választanak, nem csak sodródnak abba a suliba, ahova automatikusan át is vennék őket, hogy aztán vagy befejezzék, vagy ne. És hogy ebben a szülők is partnerek, és a gondolatok elmozdultak Biharkeresztesről Berettyóújfaluba, sőt, Debrecennel is szemeznek néhányan. Pár hónapja magyarázta nekem az egyik középiskolás lány, hogy a következő sulijánál már muszáj lesz bevállalnia a kollégiumot, nem tud bejárós lenni. Nem értettem, hogy miért nem jó az a suli, amit éppen elkezdett, aztán nagy nehezen kiderült, hogy ő már az egyetemről beszél. Még soha senki nem beszélt egyetemre járásról velünk. Persze még csak az első lépéseknél vagyunk meg szavaknál, de összességében azért az nagyon megható, hogy elkezdték elhinni, hogy velük máshogy is történhet az élet...

CSAK A CSEND MARADT

LITERA / NETNAPLÓ
Szerző: VERESS TAMÁS
2020.01.30. 


Amikor végig megyünk a kis faluban, az utcák csendesek, a falu kihalt, a kémények pedig délelőtt alig füstölnek. A még meglévő tüzelőt mindenki a délutáni időszakra tartogatja, amikor a gyerekek hazaérnek az iskolából...

Január harmadik hete van. Csípős, hideg reggellel indult a nap. Ez az időjárás nem kedvez a szegregátumok világának, vagy a szociális téren dolgozóknak. Nagyon nehéz most a helyzet. Magunk mögött hagytuk a karácsonyt. Azt az időszakot, amikor a „fogyasztói világ” ellenállhatatlan hívása mindenkihez elér és mindenkit megérint. Mert hogyan is mondhatná azt egy mélyszegénységben élő hatgyerekes szülő a gyermekeinek, hogy nektek nem jár a Jézuska, mert mi szegények vagyunk és ezt csendben, méltóságteljesen kell viseljük, megéljük?

Ilyenkor természetes, hogy mindenki vágyik a jobbra, a szebbre, úgy egyáltalán a karácsony hangulatára, amelyhez az ajándékok és az „ünnepi” menü is hozzátartozik. Nem mérlegelve azt, hogy az amúgy is szűkös családi kassza kimerülése után mi lesz majd januárban. És tényleg mostanra csak az ünnep utáni csend maradt. Amikor végigmegyünk a kis faluban, az utcák csendesek, a falu kihalt, a kémények pedig délelőtt alig füstölnek. A még meglévő tüzelőt mindenki a délutáni időszakra tartogatja, amikor a gyerekek hazaérnek az iskolából. A helyzetet tovább nehezíti, hogy ebben a hónapban egy „jól átgondolt” döntésnek köszönhetően nincs családi pótlék, azt karácsony előtt mindenki megkapta, akkor két havit, most semmit. Talán ebben a hónapban is szükség lett volna rá...