2019. október 10., csütörtök

RÁADÁS: VEKERDY TAMÁS: „ENGEDELMES RABSZOLGÁKAT NEVELÜNK”

MAGYAR NARANCS
Szerző: TECZÁR SZILÁRD
2019.07.25.


Katasztrófa a gyereknek, katasztrófa a társadalomnak – így jellemzi Vekerdy Tamás a köznevelési törvény módosítását. Az alternatív iskolák az ügyeskedésben bízhatnak, és abban, hogy a tanterem ajtaja mögé még mindig nem lát be az állam.

Magyar Narancs: A TASZ szerint a köznevelési törvény legújabb módosítása a maradék szabadságot is kiszorítja az oktatási rendszerből, gyakorlatilag államosítja a gyerekeket. Egyetért ezzel az értékeléssel?

Vekerdy Tamás: Röviden: igen. Még akkor is, ha a módosítások egy részének egy jól működő iskolarendszerben lehetne értelme. Vegyük a 6 éves kortól kötelező iskolába járást! Ez rendben volna, ha az iskola olyan lenne, amilyennek lennie kellene: ha megvolna a tanár, az igazgató és a fenntartó autonómiája, ha helyben tudnának döntéseket hozni és differenciálni a gyerekek között.

Akkor mindenki tudná, hogy az egyik gyerek úgy érkezik az iskolába, hogy már ír-olvas, a másik meg csak a harmadik évfolyam végére sajátítja el ezeket a készségeket. És ez nem probléma. Stephen Hawking nem tanult meg elemista korában olvasni, Pablo Picassót a mi központosított és államosított fogalmaink szerint fogyatékosnak kellene neveznünk, pedig csak zseni volt. 30–40 gyereket is lehet személyre szabottan tanítani, de a magyar iskola ezt nem tudja. Ha a magyar rendszerben egy gyereket 6 évesen belöknek az iskolába, az neki és a társadalomnak is katasztrófa lehet.

MN: És mit gondol arról, hogy egy központi állami szerv fog dönteni a gyerekek iskolaérettségéről?

VT: Természetesen ez is baromság. Amíg békén hagyták az óvónőket, általában nagyon jól tudtak dönteni a gyerekek iskolaérettségéről. Ha vitába keveredtek a szülővel, akkor elküldték a nevelési tanácsadóba – utóbbit ma már pedagógiai szakszolgálatnak hívják, nehogy véletlenül értsük, miről van szó.

Nem lehet 9–10 millió ember ügyeit a legfelsőbb íróasztalnál elintézni. A központosítás ismérve, hogy nem működik: a szemétszállítás összeomlik, a tűzoltók nem oda mennek ki, ahol tűz van, mert félreértik a központi segélykérő szolgálattól kapott információt. Nálunk mégis az etatizmus, az állam felsőbbrendűségébe vetett hit uralkodik. Ez egy mánia, így egy ország és a közoktatási rendszere sem tud működni. Visszatér a régi jó, poroszos húsdaráló: hátul betöltöm a gyereket, elöl kijön a méretre vágott alattvaló, a katona, a hivatalnok, a nemzeti közszolga. Állampolgárok helyett engedelmes rabszolgákat nevelünk, ami súlyos bűn, mert roncsolja a nemzeti létet...


IRÁNY AZ URNA!

HÍRKLIKK
Szerző: NAGY BANDÓ ANDRÁS
2019.10.10.



Nem vagyok hülye, tudom, hogy a Borkai bebukása előtt is ugyanígy ment minden, EU-s pénzek lenyúlása, családi melóosztogatás, százalékok visszaigénylése, strómanok használata, legfőbb és egyéb ügyészségi élés-biztosítás, rendőrség magáncélra történő hasznosítása, csak ez a repülő, jacht, csajok, komplex szolgáltatás, pia, kábítószer, szex szavakkal töltött, tipikusan kereszténydemokrata (pár éve még polgári), történet, mely jobbára milliárdos, néhányszor százmilliós, esetenként csak tízmilliós nagyságrendű számháborúval lett spékelve, elgondolkodtatott.

Borkai és társai lepedőakrobata mutatványai mellékesek, mondhatni: ha nem maszatolná össze a közös bizniszben, haveri agyalással és jogszerűnek látszó eljárással szerzett istentelen nagyságú pénz, azt mondanám: családi ügy, ha ez belefér az első számú polgár és a first lady, no meg a gyerekeik világképébe, otthon intézzék el, aztán majd látjuk, hogy a családi perpatvarnak (vagy az alkudozó egyezkedésnek) mi lett az eredménye.

Szóval megpróbáltam mindezt félre tenni, és csak arra figyelni, ami nemcsak a győrieket, de mindannyiunkat, a „Tisztelt Állampolgár!”-okat, ahogy a kormányfő szívhez szóló leveleiben köszön be (hívatlanul) az otthonainkba. Jelesül arra, hogy milyen világban élünk mi, állampolgárok, akik a „millió” –t inkább csak akkor ejtjük ki, amikor hazánk lakosságát kérdezik, vagy ha arról beszélgetünk, hogy félmillió magyar próbálja összekaparni a megélhetésükhöz szükséges pénzeket a gyűlöletes migránsokkal teli, más kultúrákkal keveredő, élhetetlen, fejlett államokban, vagy például, ha a svájci Frankos hitel ügyében megtudjuk, hány milliót akar elszívni tőlünk a bank, azután is, hogy már az otthonunkat beporszívózta...


VASÁRNAP ARRÓL DÖNTENEK, HOGY MAFFIAPÁRTI VAGY MAFFIAELLENES HELYI VEZETŐK LEGYENEK - ORBÁN GYŰLÖLETPROPAGANDÁVAL AKARJA BEFOLYÁSOLNI AZ EMBEREK DÖNTÉSÉT, HOGY NE A LEGALKALMASABB JELÖLTEKET, HANEM AZ Ő EMBEREIT VÁLASSZÁK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.10.10.



Orbán Viktor szokásához híven levelet küldött a magyar választóknak, amelyben ezúttal is félrevezeti és megtéveszti őket. Azt állítja, hogy „arról döntünk, hogy bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes vezetői legyenek-e a magyar megyéknek, városoknak, falvaknak.” Ez hazugság, az önkormányzatok és a polgármesterek nem jogosultak bevándorlási kérdésekben dönteni. Az országos politikában dől el, az erre vonatkozó törvényeket a parlament hozza, amit minden önkormányzat köteles betartani. Most arról nem beszélünk, hogy ez a parlament csak nevében parlament.

Orbán hamis állításával szemben az igazság az, hogy az emberek arról döntenek, kit bíznak meg a helyi ügyek intézésével kapcsolatban. Nem a bevándorlás, hanem a vízelvezetés, a csatornázás, az utak állapota, a közmű, a világítás, az önkormányzati intézmények vezetését kikre bízzák. A jelölt személyek alkalmasságáról kellene dönteni, nem a bevándorlásról, mert a település önkormányzatának ahhoz semmi köze. Orbán megint érzelmi alapon, gyűlöletpropagandával akarja befolyásolni az emberek döntését, hogy ne a legalkalmasabb jelölteket, hanem az ő embereit válasszák.

Hasonlóan durva meghamisítása a tényeknek, hogy “amíg a Fidesz-KDNP az építkezést és a gyarapodást kínálja, addig a többszörösen bukott baloldal programja az, hogy csatatérré változtassák az önkormányzatokat. Azért akarnak pozícióba kerülni, hogy háborúzzanak a kormánnyal, miközben a hatalomért és a pénzért mindenre képesek”. Intelligens ember egy ilyen demagóg ostoba levélre, amelyben teljesen hülyének nézik, úgy válaszol, hogy egy ilyen ember jelöltjeire semmiképpen nem szavaz.

A “Fidesz-KDNP” (amely nem egy pártszövetség, hanem egy Orbán által tulajdonolt és irányított bűnszervezet) nem az építkezést szolgálja, hacsak nem stadionépítésekről van szó. Mert ezt leszámítva mindent lerombol, az oktatástól kezdve, az egészségügyön át, a tudományos életig, beleértve a civil társadalmat és a jogállamot is. Gyarapodást a saját klientúrájának kínál, és mindenki mást, aki nem áll be a bandába, elzár a forrásoktól és a lehetőségektől, beleértve a települések önkormányzatait is...


ORBÁN ELŐRE LÁTTA, HOGY A NER MEGHATÁROZÓ EMBEREI EGYMÁSNAK FOGNAK ESNI

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2019.10.10.


A Borkai-botrány ismeretében nyer értelmet Orbán Viktor szeptember végén, a Fidesz kongresszusán mondott beszéde, melynek egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy "Ne mondj rosszat a fideszes társadról!" A kormányfő ugyanis látta, hogy a holló igenis kivájja a másik holló szemét, vagyis, hogy a NER elitje kezdi egymást ütni, és ennek bizony nem lesz jó vége. Az önkormányzati választási kampány egyik legfőbb hozadéka, hogy rávilágít a kormánypárton belül feszülő érdekellentétekre.

A Fidesz 28. kongresszusán elhangzott néhány talányos mondat, melyek értemén ma is sokat vitatkoznak a szakértők. Bár már szeptember végén is jól látszott, hogy a Fidesz elitjén belül komoly ellentétek feszülnek, a „Ne mondj rosszat a fideszes társadról!” figyelmeztetés valódi üzenetét csak a győri polgármester szexbotrányának kipattanása után érthettük meg igazán. Az ugyanis elég nyilvánvalónak tűnik, hogy Borkai Zsolt és körének lejáratása bizonyos kormánypárti körök érdeke volt, és nem egy jól időzített ellenzéki akció.

Az Index elemző írása például elég egyértelműen rámutat a tényre, hogy a Borkai–Rákosfalvy-duót olyan NER-hez közeli vállalkozók, ügyvédek, netán politikusok akarták ellehetetleníteni, akik sértetten vették tudomásul, hogy a Fidesz által létrehozott és működtetett rendszerben már alig osztanak nekik lapot. Ezek a körök jó alkalmat láttak a közelgő helyhatósági választásban arra, hogy megszabaduljanak Borkaitól, és így partvonalon túlra tegyék barátját, Rákosfalvy Zoltánt is...

MIRE ÉRDEMES FIGYELNI AZ ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS KAPCSÁN?

ÁTLÁTSZÓ BLOG / PCBLOG
Szerző: PCBLOG
2019.10.09.


Az október 13-án esedékes önkormányzati választás legfőbb politikai tétje, hogy marad-e a magyar politikai rendszerben korlátja a Fidesz hatalmának. Mára ugyanis minden a hatalomgyakorlás korlátozását szolgáló, elvben független intézményt (parlament, államfő, Alkotmánybíróság, Állami Számvevőszék, Legfőbb Ügyészség stb.) bedarált a kormánypárt, egyedül a bíróságoknak maradt még részleges autonómiájuk (ez is veszélyben van). A klasszikus ellensúlyokon felül az ellenzéki vezetésű helyi önkormányzatok azok, amelyek – éppen a közvetlen választásból következő legitimitásuk okán – helyben képesek lehetnek a központi hatalom ellenpontozására. A közjogi funkción túl az önkormányzatoknak azért is nagy a jelentőségük, mert hosszú távú politikai építkezési lehetőséget jelenthetnek az ellenzéknek.

- A legfontosabb a főpolgármesteri poszt, ez a legnagyobb közvetlen választói felhatalmazással járó tisztség a magyar politikai rendszerben, politikailag ez értelmezhető a legegyszerűbben, és emiatt ez az, amit az egész önkormányzati választás végeredményeként fognak azonosítani. A választók jelentős része úgy fogja értelmezni, hogy aki megnyeri a főpolgármesteri címet, az megnyerte az önkormányzati választást. Fontos viszont, hogy a főpolgármesternek meglesz-e a fővárosi közgyűlési többsége, vagy – az elmúlt 29 évben példanélküli módon – kisebbségből lesz kénytelen a várost vezetni...

ORBÁN MIGRÁNSOKAT GYÁRT

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2019.10.10.


...Orbánnak jól jönne néhány tízezer migráns a határaink mentén.Ha Erdogan akarja, bármikor fel is mutathatja ezeket, hiszen a törökök számára ez nem tétel, és ha ezzel tudják viszonozni a szívességet az uniós magyar vétóért, hát nem fog gondot okozni kielégíteni a magyar igényeket.
Orbánnak jó orra van a tömeghangulat megítéléséhez, már most is nyugtalan, de ha elveszti Budapestet, elesik Győr és Szegeden marad a jelenlegi polgármester, akkor várhatólag hisztériás rohamot kap, törvényeket fog módosítani, a városvezetés nyakába fogja ültetni megbízható embereit, és eldugja a pénzesláda kulcsát, majd elzarándokol Grazba.
Mindenesetre az ellenzéknek célszerű lenne kihasználni a jelenlegi helyzetben rejlő ellentmondásokat, megmutatni, hogy Orbán az az üveges, aki éjszakánként csúzlival lövöldözi az ablakokat, hogy ne maradjon munka nélkül.
A Borkai ügy segítség lehet abban, hogy a laikus számára is felismerhető legyen Orbán szavai és tettei között az ellentmondás, és akkor a következő választáson az Isten se menti meg a bukástól.
De addig még van hátra néhány év, melyeket át kellene gürcölni, nehéz körülmények között, kedvezőtlen terepen, de szívósan.
A remény hal meg utoljára...

NEKEM ÉG A POFÁMRÓL A BŐR

KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2019.10.10.


Magyarország külügye ismételten lejáratta az országot. Itt már messze nem csak arról van szó, hogy nevetség tárgyává teszi saját magát az Orbán-kormány, itt már konkrétan arról beszélhetünk, hogy több millió ember arca ég amiatt, amit a kormányzat művelt Brüsszelben. Itt már nem valami szánalmas játékról vagy egyszerű migránsozásról van szó, itt bizony komoly következményekkel járó, agyatlan döntésről van szó. A történetet a Der Spiegel szellőztette meg, ami ismételten csak arra jó, hogy az egész Európai Uniót magunkra haragítsuk. De mi is történt?

Donald Trump napokkal ezelőtt kivonta Észak-Szíriából az ott állomásozó amerikai katonákat, ami hatalmas segítség volt Erdogannak, ugyanis ezt követően megindíthatta offenzíváját az általa terroristának tartott kurdokkal szemben. Az amerikai csapatok szövetségeseiként az ISIS ellen harcoló kurdokat ezzel végső soron Trump elárulta. Erdogan élve a lehetőséggel nemrégiben harckocsikat indított az észak-szíriai területek „kitakarítására”, aminek egyes hírforrások szerint már most több halálos áldozata van. Erdogan célja az is, hogy az északi területekre helyezze át az eddig Törökország területén táborokban tartott menekültek egy részét. Igen ám, csak egy esetleges kurd-török háború azt is jelentené, hogy előbbiek a hadseregüket és minden hadra fogható katonájukat a csatatérre vezényelnék, az általuk őrzött 10 000 ISIS harcos pedig vélhetően ezzel újra szabad lenne.

Trump döntése tehát végső soron előidézheti, hogy az ISIS a romjaiból újraszerveződjön, és újabb támadásokat hajtson végre világszerte. Hogy ebbe a nagyon bölcs amerikai elnök belegondolt-e, vagy csak szokásához híven képtelen volt felmérni a döntései következményét, nem világos, mindenesetre nincs mentség arra, amit tett. Hogy az offenzívának vajon hány halálos áldozata lesz, azt majd az elkövetkező hetek, hónapog fogják megmondani.

Térjünk azonban vissza Magyarországhoz, hiszen a magyar döntés következményeihez szükség volt arra, hogy a háttérinformációkat is leírjuk. A török hadsereg Észak-Szíriába való behatolását az Európai Unió el akarta ítélni, és egy közös, mind a 28 tagország beleegyezésével megalkotott nyilatkozatban szerette volna figyelmeztetni Törokországot a döntése következményeire. 27 ország minden gond nélkül el is fogadta a nyilatkozatot, a Der Spiegel információi szerint azonban Magyarország előbb halasztást kért, majd egyenesen megvétózta azt. Egyetlen országként, mindenféle magyarázat nélkül, egyszerűen lehetetlenné tette azt, hogy tegnap reggel az EU eljuttassa nyilatkozatát Törökországnak...

LEÁLLT AZ ISZLÁM ÁLLAM ELLENI HÁBORÚ, ERDOĞAN 3,6 MILLIÓ MENEKÜLTTEL FENYEGETTE MEG EURÓPÁT

INDEX
Szerző: TÓTH GERGELY
2019.10.10.


Az előzetesen bejelentettnél sokkal kiterjedtebb a szíriai kurd területek ellen indított török vezetésű offenzíva. Miközben Törökország eredetileg csak a határ egyharmadára, Rász-el-Ain és Tell-Abjad (Kobani) városok közötti szakaszra terjedt volna ki, a hivatalos közlemények ellenére a 450 kilométeres határ összes jelentős települését súlyos légi- és tüzérségi csapások érték az éjjel (szám szerint 181 darab), hajnalban pedig a határ teljes hosszában török elit egységek (állítólag 5000 török kommandóst vetettek be) és törökök által szponzorált szíriai arab milíciák indítottak támadást. A török hadügyminisztérium szerint az előrenyomulás a tervezettnek megfelelően halad, azonban az Észak-szíriai Demokratikus Föderáció (ez a kurdok által létrehozott multietnikus autonóm terület hivatalos neve) szerint csapataik legalább egy ponton visszaverték a támadásokat.

Az Eufrátesztől keletre található kurd területek mellett a folyótól nyugatra található, 2016-ban az Iszlám Államtól elfoglalt Manbídzs körzetében és Aleppó tartomány más részein is megindultak a harcok. Itt elsősorban turkomán és arab etnikumú milíciák indultak harcba, köztük újrafazonírozott dzsihadista frakciók, mint a néhai Ahrar as-Sám, állítólag nem kevesebb, mint 14 ezer katonát mozgósítva...

FONTOSABBAK ERDOGAN OLIGARCHÁI A MAGYAR KORMÁNYNAK, MINT A TERROR ELLEN HARCOLÓ KURDOK?

MÉRCE
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2019.10.10.


Miután tegnap Erdogan Törökországa háborút indított a szíriai kurdok ellen, az EU el akarta ítélni a török hadműveleteket. De ezt Orbán Viktor kormánya egyedüliként megvétózta. A magyar külügynek úgy tűnik, fontosabb a korrupció, mint a terror elleni harc.

Sok szánalmas dolgot csinált már a magyar külügy, de ez a vétó az azeri baltás gyilkos kiadatása óta nem látott mélységekbe repíti vissza a magyar kormányt. Ez talán még annál is durvább. Abban az esetben csak sejthettük, hogy némi pénz is szerepet játszott a kormány döntésében, itt viszont tudjuk, hogy Orbán veje, Tiborcz István és köre, illetve más NER-lovagok hogyan üzletelnek Erdogan oligarcháival.

Mindemellett pedig ott van a kormánypropaganda, ami folyamatosan önti magából, mekkora terrorfenyegetettség van, hogy harcolni kell lépten-nyomon a muszlimok ellen, a kereszténység hadban áll. Erre fogják magukat, és a Közel-Kelet azon népét, amely a legtöbbet tette az Iszlám Állam elleni harcban, amely a mai napig harcban áll az Iszlám Állammal, nem védi meg?

A terror számít, vagy a hatalom? A terror számít, vagy a pénz?

És ugye azokat a Wikileaks iratokat se felejtsük el, amelyek kifejtik, hogy Erdoganék pont ezen a határszakaszon hogyan üzleteltek az Iszlám Állam olajbizniszében.

Tehát a pénzért, a hatalomért cserébe egy szövetségesünket adjuk fel a terror elleni harcban, egy olyan szövetségesünket, akik egy demokratikus államot akarnak és hoztak létre Szíriában.

Egy olyan helyzetben hagyjuk őket cserben, amikor a konfliktus eszkalálódása a szíriai háború folytatásával fenyeget egy újabb fronton. És tudjuk mi lesz, ha kiújulnak a harcok Szíriában? Újabb menekülthullám.

De mi is ez a Rojava, amelyet most cserbenhagytunk, mi a szíriai kurdok és más kisebbségek állama?
...

KÖZÉLETI PORNÓ - EZ NEM EGY KISVÁROS URAINAK ELSZÁLLÁSA, EZ MAGA A NER

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BARTUS LÁSZLÓ
2019.10.09.


A Borkai-videó morális része sem érdektelen, de mégiscsak másodlagos. Megmutatja ennek az egész romlott, álkeresztény bandának a képmutatását. Ha nem vernék ennyire a keresztény mellüket, és nem gyaláznák keresztény felsőbbrendűséggel a politikai ellenfeleiket, ennnek erkölcsi megítélése is enyhébb lenne. Itt azonban olyan mélységek tárultak fel, s nem a videó képein, amelyekbe beleszédül az ember. Itt a Fideszt, az Orbán-vezette politikai rendszert meztelenítették le. Ez az ügy egy közéleti pornó, a megerőszakolt magyar társadalmat pedig a néma néző szerepére ítélték.

Az adriai csoportszex drogos partival körítve nem egy immorális társaság privát kiruccanása, hanem minden jel szerint az orbáni újgazdagok életformájának szerves része. Jelen van itt minden, az uniós pénzekkel támogatott hölgyek, a korrupt közbeszerzések, csúszópénzek, lenyúlások, kivett százmilliók, hivatali visszaélés, a magántulajdonként kezelt város, a szétlopott közvagyon. Mindennek a teteje, hogy a kontroll nélküli tobzódás adriai kéjutazásokkal, alkoholban és drogban fetrengő csoportszexben teljesedik ki: amikor már nem tudják, mit csináljanak jó dolgukban. Elérték a hanyatló birodalmak romlottságának és erkölcsi fertőjének szintjét. Rekordsebességgel, csupán néhány év alatt.

Ez nem magánemberek eldurvult házibulija. Ez ebből a rendszerből nőtt ki, és ebből a rendszerből következik. Ennek a rendszernek és életformának szerves része. Ez a rendszer nem végződhet másképp, mint az emberi természet totális elaljasodásában. Ebben ez a lényeges, a Borkai nevével fémjelzett történet ezért közügy. Nem a valóságshow-k perverz kukkolása ez, nem is magánemberek privátszférájában való vájkálás, hanem egy uralkodó osztály létformájának lelepleződése. A kulisszák mögé való bepillantás. Ebben a történetben minden együtt van, a díszletek is hibátlanok. Megjelenik a színen a rendszer több szimbóluma, a yacht, az Adria, a magánrepülőgép, a sport, az ellopott uniós pénzek, csalás, lopás, korrupció, a kontrollját vesztett ember a visszataszító “keresztény” dumával.

Az ügy azért is figyelemre méltó, mert nem elszigetelt jelenség. Ez nem egy kisváros urainak elszállása, ez maga a NER. A jéghegy csúcsa, cseppben a tenger. Maga a Nemzeti Együttműködés Rendszere minden törvénytelenségével, képmutatásával és hazugságával együtt. Rettegnek is a Fideszben, hogy kiről, milyen és hány videó kerülhet elő. Az emberek pedig találgatnak, kikről milyen videók kerülhetnének elő. Mi zajlik a háttérben, a kulisszák mögött? Ha egyszer ez a rothadt rendszer megbukik, lesznek meglepetések. Az emberek ámulni fognak, mi mindent mertek csinálni ezek a bűnözők, mennyit loptak és hogyan éltek. Miközben a köznépnek nyomták a “keresztény” és a “nemzeti” süketelést. Ez az életforma igényli a gyűlöletpropagandát, a menekültek, hajléktalanok, rokkantak, szegények üldözését és lejáratását. Ez áll a háttérben...

A BUDAPESTIEK DÖNTŐ TÖBBSÉGE LEÁLLÍTANÁ A LIGET-PROJEKTET

24.HU
Szerző: MÁZSÁR TAMÁS
2019.10.10.


A budapestiek 62 százaléka szerint le kellene állítani a Liget-beruházást és közparkként működtetni a Városligetet. Habár a Fidesz-szimpatizánsok nagy része azonosul a kormány beépítési terveivel, de még a jobboldali szavazók 26 százaléka is ellenzi a projektet.

A Városliget különleges névjegye lesz Magyarországnak, Budapest a Liget-projekt nyertese – mondogatják kormányoldalról, miközben ellenzéki politikusok és jó néhány civil szervezet szerint a múzeumi negyed létrehozása környezetrombolás, Budapest második legnagyobb közparkját tönkreteszik a beépítéssel. A Závecz Research a 24.hu megbízásából készített felméréséből az látszik, hogy noha nemcsak a politikusokat, hanem a budapesti lakosságot is megosztja a beruházás, az ellenzői vannak jóval többen.

A megkérdezettek 62 százaléka ugyanis leállítaná a projektet és közparkként működtetné a Városligetet, mindössze a fővárosiak 32 százaléka támogatja a múzeumi negyed építését..
.

ITT OLVASHATÓ

MILLIÁRDOS GYŐRI MEGBÍZÁSOKBAN DÚSKÁLNAK A BORKAI ZSOLTTAL HÍRBE HOZOTT ÜZLETEMBEREK

HVG ONLINE
Szerző: hvg.hu
2019.10.10.



Visszatérő - majdhogynem állandó - megrendelőként foglalkoztatja Győr önkormányzata azoknak a városi üzletembereknek a cégeit, akiket a polgármester állandó útitársaiként tüntet fel a Borkai-botrányt múlt héten kirobbantó kirobbantó blog.

Tiborcz István cégének, az Elios-előd ES Holdingnak az alvállalkozójaként is felbukkant kilenc évvel ezelőtt az a Vill-Korr Hungária kft, amelynek alapító-vezetőjét, Gasztonyi Lászlót szerdán Borkai Zsolt kiruccanásainak szereplőjeként nevezte meg a győri polgármestert korrupcióval vádoló és nőügyeiről író, magát az ördög igazi ügyvédjének nevező blog szerzője.

A Győr nagy tiszteletben álló, 2017-ben díszpolgárrá is választott vállalkozó cége azon a 2010-es, hódmezővásárhelyi közvilágítási tenderen sietett a későbbi miniszterelnöki vő segítségére, amely prototípusként szolgált az ES - későbbi Elios - meneteléséhez, és ami később az Európai Unió Csalás Elleni hivatalának (OLAF) a figyelmét is felkeltette. A Vill-Korr segítsége ahhoz kellett, hogy az előző két évben minimális forgalmat bonyolító, közvilágítási tapasztalattal nem bíró Tiborcz-cég megfeleljen egyáltalán az elvárt szakmai és pénzügyi feltételeknek a pályázaton.

Az 1990-ben egy csirkeólból átalakított műhelyből indult, villamosipari, majd közvilágítási munkákban utazó családi cég tíz éven belül országos jelentőségűvé nőtte ki magát (felívelésében nagy szerepet játszott az Audi 1993-as Győrbe települése is), újabb tíz év elteltével Gasztonyi Lászlónak pedig már bérelt helye volt a leggazdagabb magyarok 100-as listáján. A városban egyfajta mecénásszerepet is betöltő üzletember cége építhette sok egyéb megbízás mellett a Budavári Palota, a budapesti Nemzeti Színház, a Budapesti Műszaki Egyetem és a Sándor-palota díszkivilágítását. De, mint a vállalat 25. születésnapján Gasztonyi László is fogalmazott, a társaság közben otthon maradt saját városában is: 2018-ban egyedüli ajánlattevőként nyerte el például a város köz- és díszvilágításának üzemeltetésére kiírt 1,4 , illetve 2,72 milliárdos pályázatát, három évvel korábban félmilliárdért csak a díszvilágítás üzemeltetését, illetve mindezeken túl 2008 és 2019 között – vagyis csak Borkai Zsolt polgármestersége alatt - összesen majdnem 40 különböző kisebb, villamossággal, közvilágítással kapcsolatos feladatot. A 2018-ban az év legjobb építőipari kis- és középvállalatának választott Vill-Korr említett, nagyszabású Győri Nemzeti Színházban tartott 25.születésnapján Borkai Zsolt nemcsak polgármesterként, hanem barátként is elismeréssel szólt az alapító-tulajdonos - illetve ezek szerint útitárs - tevékenységéről...


JOBBRÓL SEMMISÍTIK MEG BORKAIT, DE NEM Ő A FŐ CÉLPONT

INDEX
Szerző: DEZSŐ ANDRÁS
2019.10.10.


Nem egy, hanem több sértett ember profiljából áll össze egy „ügyvéddé” az a karakter, amely országos botrányt generált Borkai Zsolt és barátja, Rákosfalvy Zoltán adriai szexpartijából – ez derült ki azokból a beszélgetésekből, amelyeket olyan emberekkel folytattunk, akik közelről ismerik a történetet és a két főszereplőt vagy azokat, akikkel üzleteltek. A felvételekhez „félbűnözői” körön keresztül juthattak hozzá ismeretlenek, miközben az érintettek már a botrány kirobbanása előtt ismerték a teljes anyagot. Talán nem ennyire drámaian alakult volna a történet vége, ha a Borkai mögött álló Rákosfalvy az évek során nem rúgja fel azt a status quót, amely hosszú évekig jellemezte az elsősorban jobboldalra húzó győri gazdasági elitet.

"Azt hitték, hogy tudnak repülni. Mint az Ikarus"

– így jellemezte a Borkai–Rákosfalvy-duót az Indexnek egy olyan ember, aki hosszú éveken át testközelből nézhette végig, hogyan építi ki hatalmát Győrben és egyúttal hogyan éget fel maga mögött mindent Rákosfalvy Zoltán ügyvéd-vállalkozó. Merthogy a Borkai-sztori főszereplője valójában ő, nem a győri polgármester – magyarázza beszélgetőpartnerünk.

Olyannyira, hogy a jachton mulatozó szereplők némelyike között sem éppen olyan már a viszony, mint amilyen a szexparti idején volt. Ebben pedig kulcsszerepe volt Rákosfalvynak, aki 2006 óta szisztematikusan szorított ki mindenkit, aki közel volt vagy közel akart kerülni a tűzhöz.Azóta, hogy megjelent egy blog, és célkeresztbe vette mindkettőjüket, több olyan emberrel is leültünk beszélni, akik hosszú időn keresztül kapcsolatban álltak ezzel a társasággal, vagy belülről ismerik a győri gazdasági elitet, azt a kört, ahol az elmúlt évek során sorra szerezte ellenségeit Rákosfalvy Zoltán és „mentoráltja”, Borkai Zsolt. Beszélgetőpartnereink között akadt olyan is, akit a kívülállók – tegyük hozzá: nem ok nélkül – sokáig a Rákosfalvy brancshoz soroltak. A téma jellege miatt mindannyian csak név nélkül voltak hajlandóak beszélni, de nemcsak ez volt bennük a közös, hanem az is, hogy mindannyian azt hangoztatták: a 2006-ban kezdődött történet végén Rákosfalvy és Borkai lényegében egyedül, szövetségesek nélkül maradt...

ELKASZÁLTA A MÉDIAHATÓSÁG A CIVIL RÁDIÓT – ELHALLGATHAT AZ EGYIK UTOLSÓ FÜGGETLEN ADÓ IS

MAGYAR HANG ONLINE
Szerző: LAKNER DÁVID
2019.10.10.


Bár a 2012-ben kezdett hét év után a szolgáltató kérelmére öt évvel hosszabbíthatta volna a Civil Rádió FM 98 frekvenciahasználati jogát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), értesülésünk szerint kedden más döntés született. Ekkor ült össze a Médiahatóság, hogy egyes vidéki frekvenciák után döntsön a Civil Rádiózásért Alapítvány médiaszolgáltatási jogosultságról is. Az NMHH csütörtök reggelig nem írta ki, milyen eredménnyel zárult a megbeszélés, de úgy tudjuk, különböző jogszabály-sértésekre hivatkozva nem engedélyezték a folytatást Magyarország legnagyobb nem profitorientált rádiójától, ahol többek között Fiala János, Marton László Távolodó, Tallér Gábor, Thuróczy Gergely és Tóth Mónika is a műsorkészítők között van.

Értesülésünk szerint miközben a szolgáltató előzetesen azt az információt kapta, hogy a hosszabbításnak nincs akadálya, most már olyanokra hivatkozva határoztak másként, mint hogy sérült bizonyos esetekben a zene-szöveg arány, és hogy a magyar zenék aránya miatt korábban büntetést szabtak ki. Viszont ezek miatt a rádió befizette a büntetést, így elvileg nem képezhették volna alapját egy ilyen médiahatósági döntésnek.

Kerestük csütörtök reggel az NMHH-t azzal kapcsolatban, valóban elkaszálták-e a Civil Rádiót, és ha igen, miért. Először türelmet kértek, és közben azt a tájékoztatást kaptuk egyéb helyről, hogy a döntés mégis kérdésesnek számít. Azonban a Médiahatóság csütörtök kora délután már arról tájékoztatta lapunkat, hogy valóban ez a döntés született. Közben a honlapjukra is kikerült a hír, az NMHH ezt írta: „a körzeti Budapest 98,0 MHz és a helyi Székesfehérvár 99,2 MHz frekvenciákon közösségi jelleggel működő Civil Rádió, illetve Vörösmarty Rádió hét év után lejáró hatósági szerződései ügyében a Médiatanács – tekintettel a szolgáltatók ismételt jogsértéseire, amelyek esetén a médiatörvény kizárja a hosszabbítást – nem újította meg a szolgáltatók médiaszolgáltatási jogosultságá
t.”

FŰVEL, FÁVAL - A HVG SZUBJEKTÍV LAPAJÁNLÓJA

HVG ONLINE
Szerző: JAKUS IBOLYA
2019.10.10.


Lehet, hogy nagy átverés áldozatai lettünk, és Borkai Zsolt családapa, olimpikon és polgármester valójában a vallását gyakorolta a kiszivárgott szexfelvételeken? Csak eltévesztette szegény a felekezetet. Mert például az olümposzi istenek és híveik körében kifejezetten szent cselekedetnek számított az orgia és a prostitúció, a szakrális szertartások helyén termékennyé váltak a földek és a nők, a földi hatalom összefonódott a természetfelettivel, a szoknyapecér főisten pedig hol Bika képében rabolta el Európát, hol hattyúvá változva csábította el a halandó Lédát, hogy az aranyesővel abszolvált megtermékenyítésről már ne is beszéljünk. A győri polgármester botrányát feldolgozó címlapsztorinkban a görög-szabadkeresztény kontinuitás jegyében megjelenik szinte az összes mitológiai motívum:

"adriai orgia, luxuskurvák, eksztázis, korrupció, az Audi révén gazdagon fialó földek, lerabolt európai pénzek."

S a Borkai gyerekek cégeitől a Tiborcz István üzlettársának ügyeit is intéző luxemburgi ügyvédi irodáig ívelő történetből az is szépen kirajzolódik, hogy mindez nem rendszerhiba, hanem a mindent az egyéni gazdagodás és a pártfinanszírozás szolgálatába állító rendszer maga.

Bár ezen a választáson sok településen alighanem az elmúlt hetekben nyilvánosságra került titkos hang- és képfelvételek és pucér férfitestek hatására dől el, hogy ki szívja meg vagy húzza el a csíkot, mi azért megpróbálkozunk konzervatívabb műfajokkal is. Karácsony Gergellyel készült interjúnk legaktuálisabb, a botrányokra is reagáló üzenete, hogy ha nyerne Budapesten, olyan szisztémát építene ki, amilyen az ország is lehetne. Jogállam, amelyben nem elsősorban az emberek minősége, hanem a jog és az intézmények jelentik a garanciát. Tarlós István viszont nem találta érdemesnek lapunk olvasóit arra, hogy válaszoljon a kérdéseinkre, azzal utasítva el az interjúkérelmünket, hogy nem kíván a kihívójával azonos felületen szerepelni. Ami igazi NER-es tempó, de semmi ahhoz képest, ami elemzésünk szerint a választások másnapjától a nagypolitikában várható:

„nagyobb ívű” alkotmánymódosítás, a sajtó és az igazságügy újabb megregulázása.

Az illiberális hatalomgyakorlás szinte minden elemét lekoppintotta Orbántól az újabb választási győzelemre készülő lengyel kormánypárt. Nagy különbség viszont – derül ki az esélyeket elemző cikkünkből –, hogy ott nem divat a rendszerszintű lopás, nincsenek hűbérurak, nincs szélsebesen gazdagodó nagycsalád – s nem csupán amiatt, mert Jaroslaw Kaczynski a macskáival él, akiknek legfeljebb nagyon betépve lehetne átjátszani komplett gazdasági ágazatokat és kistérségeket. Ez a kivétel alighanem csak erősíti azt a szabályt, amiről Ivan Miklos, a Szlovákiát az euróövezetbe repítő reformok kidolgozója beszél Gazdaság rovatunkban: az autokrata rendszerek közös jellemzője a korrupció, a sikeres fejlődés előfeltétele a politikai és gazdasági szabadság.

A szabadságvágyról és annak megtöréséről szól a Radnóti Színház Kakukkfészek című előadása is, amelyről Szellem rovatunkban a McMurphyt alakító Vilmányi Benettet kérdeztük. Azt már csak az ördög ügyvédje mondatja velünk, hogy ha elveszti a választásokat, Borkai akár pályát is módosíthat, hiszen a Száll a kakukk fészkére megírása előtt az író önkéntes LSD-kísérletben vett részt, majd betegfelvigyázóként dolgozott egy pszichiátrián. Szerencsésebb pályamódosító a Portrénkban szereplő Roska Botond, a zenészből lett orvosprofesszor, aki a látást helyreállító eljárásáért akár Nobel-díjra is esélyes. Mi viszont a vasárnapi választáson már beérnénk a politikai tisztánlátás csekély jeleivel is.

PITI ÜGYEKÉRT IS SZÁZEZRES BÍRSÁGOKKAL FENYEGETNEK A KERÜLETI ÖNKORMÁNYZATOK

444.HU
Szerző: SZIROVECZ ILLÉS
2019.10.10.


- Galambetetéstől a gördeszkázáson át az utcai alkoholfogyasztásig sok mindenért akár százezrekre is bírságolhatnak a budapesti önkormányzatok. 

- Ezek a szabályok sokszor pont a legszegényebb embereket sújtják, akiket közben válogatott módszerekkel próbálnak kiszorítani a szociális lakásokból és a segélyekből.
- Az Utcajogász Egyesület végignézte a budapesti kerületek lakhatási, szociális és közösségi együttélésre vonatkozó rendeleteit.

Tudta, hogy ha Újpesten ételmaradékot tesz ki közterületre, 200 ezer forintra bírságolhatja az önkormányzat? És hogy ugyanennyit kaphat, ha Józsefvárosban galambot etet? Az 5. kerület az Egyetem téri gördeszkásokat bünteti ugyanennyivel, igaz, a tiltott zöldterületen labdázók megússzák 150 ezerrel.

A budapesti önkormányzatok nem mennek a szomszédba, ha aránytalanul nagy bírságokkal kell fenyegetni a kisebb, köztisztasági szabálysértéseket elkövető lakosokat. A 11. kerületben például vigyázni kell, nehogy elszaladjon a kutya a társashá
z lépcsőházában, mert ha felügyelet nélkül marad, 150 ezerre is büntethetik a gazdáját...

MIÉRT ÜTHET VISSZA ORBÁN VIKTOR POPULIZMUSA BUDAPESTEN?

KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS / KLUBRÁDIÓ
2019.10.10.


A Washington Post ezzel a címmel közöl írást a vasárnapi önkormányzati választások esélyeiről és várható következményeiről; Donald Trump lemondott ukrajnai különmegbízottjáról közöl portrét a The American Prospect; a többnyelvű InfoMigrants portál pedig az EU-n belüli határellenőrzésekkel foglalkozik. Csernyánszky Judit lapszemléje.

Önkormányzati választások amerikai szemmel

Miért üthet vissza Orbán Viktor populizmusa Budapesten? címmel a Washington Post közöl írást a vasárnapi önkormányzati választások esélyeit és annak várható következményeit latolgatva. A budapesti tudósító szerint az, hogy először fogtak össze az ellenzéki pártok, és Budapest elnyerhető, esélyt jelenthet a 2022-es parlamenti választásokon azok után, hogy Orbán és pártja hétszer nyert választást. Hét témát pontokba szedve a cikk a várható forgatókönyveket írta meg, körbejárva azt, mi a tétje az október 13-i voksolásnak. Az önkormányzatoknak azért van kiemelkedően fontos szerepük, mert Orbán pártja a helyi hatalmasokkal összejátszva tudta és tudja irányítása alatt tartani az országot. Orbán varázserejét pedig épp ez az összefogás törheti meg, hisz az egyfordulós választási rendszerben a fragmentált ellenzéknek semmi esélye nem volt korábban. Így fordulhatott elő, hogy 2010 óta sorozatosan kétharmadot szerzett annak ellenére, hogy nem, illetve alig érte el az 50 százalékos támogatottságot. 24-ből 20 nagyvárosban az ő emberei ülnek a hatalomban, sőt, mind a 19 megyei közgyűlésben többségben vannak a fideszesek. Ezzel párhuzamosan az állami számvevőszéktől kezdve a médiáig mindent begyűrt maga alá. A 9 évvel ezelőtti hatalomváltáskor „megfosztotta Budapestet is önállóságától, és gyeplőn tartja a főpolgármestert”, de tisztában van azzal, hogy a dinamikusan fejlődő főváros a motorja még mindig Magyarország gazdasági növekedésének. A 44 éves Karácsony Gergely számos felmérés szerint beérte a 71 éves Tarlós Istvánt. Előbbi nem véletlenül utazott Isztambulba találkozni az ellenzéki polgármesterrel, ami egyben biztató példa is a győzelemre. Ugyanakkor a lengyel példa óvatosságra int, mert az ottani helyi győzelmek egyelőre nem hoztak további nagy eredményeket. Ráadásul Orbán forrásmegvonással fenyegette meg az ellene szavazó önkormányzatokat.


Trump megbukott kijáróembere

Az amerikai külügy ukrán különmegbízottja, Kurt Volker egyszerre akart két utat járni: Donald Trump kijáróembere és egyben tisztességes közszolga is – mindkettőben megbukott – értékeli a megbízott szerepét a The American Prospect politikai folyóirat, miután az ukrán-ügyek miatt indítottak impeachment eljárást Donald Trump ellen. Miért kerül el a lapszemlénkbe? Mert Volker CIA-elemzőként (szó szerint idézem a cikket) Európában dolgozott, ide számítva a Budapesten töltött három évet is. Majd George W. Bush elnök idején NATO-nagykövet lett. Barack Obama elnöksége idején a Wall Streeten próbált szerencsét, míg végül az egy éve elhunyt arizonai szenátor, John McCain tiszteletére alapított McCain Intézet ügyvezetői posztját kapta meg, mert egyébként a szenátor jobbkeze volt az amerikai törvényhozásban. Magyar kapcsolatai azonban ezután sem szűntek meg. A Fellegi Tamás vezette Hungary Initiatives Fundationben is feladatot kapott: Magyarország jó hírét kelteni. Nem is volt ebben hiány, mert tőle ugyan nem hallották az amerikaiak, hogy hazánkban elnyomják az emberi jogokat és a demokráciát, sokkal inkább azt, hogy Orbán Viktor példaértékű az Egyesült Államok számára, mármint a „diktatúrája” – írja a szerző, Robert Kuttner. Aki szerint Volker félrevezette a közvéleményt, amikor közleményben tudatta, hogy nemcsak különmegbízotti posztjáról, de a McCain Intézet vezetéséről is lemondott. Kuttner szerint Trump és Cindy McCain, a szenátor felesége külön-külön megüzenték neki, hogy kirúgják. Ezt már csak mi tegyük hozzá: John McCain, amikor kongresszusi delegációval 2014-ben Budapesten járt, Orbán Viktort újfasiszta diktátornak nevezte, aki ráadásul Vlagyimir Putyinnal bújik ágyba. Majd ezt megismételte a szenátusban is, amikor Colleen Bell producer nagyköveti meghallgatásán tiltakozott Orbán ellen. John McCain Donald Trumpnak is kíméletlen kritikusa volt...

EZÉRT NEM AKAR SZINTE SENKI TANÁR LENNI MAGYARORSZÁGON

24.HU
Szerző: GRÁD-KOVÁCS MÁRTA
2019.10.10.


- Legmagasabb végzettségű, pályakezdő tanár bruttó fizetése Magyarországon: 211 982 forint.

- Legmagasabb végzettségű, pályakezdő tanár bruttó fizetése Németországban: 1 580 112 forint.

Ez olvasható ki a többi között az Európai Bizottság múlt pénteken közzétett jelentéséből. A pedagógusok világnapja alkalmából publikált kutatás már az elején leszögezi, hogy a vizsgált időszakban – ez a 2017/18-as tanév – a legtöbb európai országban nőtt a tanárok juttatása, viszont ez a legtöbbször nem a kormányok bőkezűségének, hanem az inflációnak köszönhető.

A jelentésben több helyen is szóba kerül Magyarország, például annak kapcsán, hogy mekkora eltérések vannak az egyes országok között a pályakezdő pedagógusok fizetését tekintve.

A kezdőfizetés évi ötezer eurótól (Bulgária és Albánia) több mint 70 ezer euróig (Luxemburg és Liechtenstein) változik, a legkevesebbet azokban az európai országokban viszik haza a tanárok, ahol a legalacsonyabb az egy főre jutó GDP is: Albániában, Bulgáriában, Lengyelországban, Lettországban, Magyarországon, Romániában, Szerbiában és Szlovákiában.

Hazánk neve szerepel azon országok között is, amelyekben a legjelentősebb mértékben nőtt a fizetés, viszont ahogy a jelentés is megemlíti, Görögországhoz, Portugáliához és Szlovéniához hasonlóan nálunk is meglehetősen alacsony a tanárok kezdőbére.

Mindezt jól illusztrálja, hogy az elérhető legmagasabb fizetés idehaza bő 70 százalékkal több, mint a pályakezdő juttatás, azonban a jelentés készítői megjegyezték, hogy ezt a bért 29-42 évbe kerül elérni.

Az alábbi ábrán megmutatjuk, hogyan alakul a legmagasabb végzettséggel rendelkező tanárok fizetése néhány európai országban a pályakezdőknél, tíz év munkaviszony után, illetve hogy mekkorák a legnagyobb elérhető bérek...

PÉNZMOSÁS GYANÚJA IS FELMERÜLT A FIDESZES VÁROSVEZETÉS 2015-ÖS PÉCSI BUSZBESZERZÉSE KAPCSÁN

HÍRKLIKK
Szerző: Hírklikk
2019.10.10.


Az eddigi különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt folytatott nyomozáshoz mostanra hozzácsapták a pénzmosást is. Vádemelés 2021-ben várható.

Tóth Bertalan, az MSZP elnök-frakcióvezetője időről időre rákérdez a legfőbb ügyésznél, hogy hol tart a nyomozás a Tüke Busz enyhén szólva is furcsa beszerzéseinek ügyében.

Polt Péter legutóbbi válaszából kiderül, hogy a hatóságok eddig csupán különösen jelentős – 500 millió forintot meghaladó mértékű – vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt nyomoztak, az ügyben a nyomozók számára most már a pénzmosás gyanúja is megalapozottnak látszik. Az ügyben eddig három személyt hallgattak ki gyanúsítottként, akik ellen 2021 január 3-ig lehet nyomozást folytatni, ami – bár pontos dátumot nem jelölt meg válaszában a legfőbb ügyész – valószínűsíti, hogy a hivatalos gyanúsítás idén év elején történt meg...

ZŰRÖS FŐVÁROSI CÉGEKET JUTTAT ELŐNYHÖZ GARANCSI NŐVÉRÉNEK CÉGE KESZTHELYEN

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KATUS ESZTER
2019.10.10.


Az egyik állítólagos pályázó nem is tudott arról, hogy bejelentkezett volna a keszthelyi óvoda felújítására, míg a nyertes olyan magas árajánlatott tett, ami jelentősen meghaladta az uniós forrás kereteit. A kivitelező ráadásul egy zűrös hátterű cég, mégis rendre sikerrel szerepel a város közbeszerzésein. A nem egyedi esetet már az egyik fideszes képviselő is szóvá tette.

„Hat jelentkező volt, az egyik ügyvezetőjét felhívtam, aki állítólag nem nyújtott be pályázatot, és azt mondta, hogy ők nem is tudtak erről a pályázatról. Itt a pályáztatás valamiképpen nincsen rendben” – mondja a KÉVE Egyesület által közzétett felvételen a helyi politikus.

A kifogásolt projekt egy óvodafelújítás, amire korábban 200 millió forint forrást nyert a város. Csakhogy a nyertes kivitelező jóval drágábban vállalta a munkát, így a keszthelyi önkormányzatnak további 60 millióval kell hozzájárulnia a beruházáshoz. Ez pedig nem nyerte el a fideszes képviselő, dr. Ifi Ferenc tetszését...

FURA SZÖRNYETEG BUDAPEST UTCÁIN: A ROLLER, AMI BICIKLI, AMI MOTOR, VAGY EGYIK SEM

QUBIT
Szerző: MAJOM
2019.10.03.


Íme a legújabb jármű Budapest utcáiról, ami vagy roller, vagy bicikli, vagy motor, vagy egyik sem - annyi biztos, hogy a KRESZ-ben nyoma sincs, így azt sem lehet tudni róla, hogy szabad-e vele a járdán, esetleg a buszsávban vagy a kerékpárúton közlekedni. De mennyivel megy, mibe kerül, mennyi idő alatt lehet vele eljutni a Nyugati tértől a Jászai Mari térig, és mit mond róla a legendás KRESZ professzor?


SIMONKA KENŐPÉNZT ADOTT A NAV-ELJÁRÁS LEÁLLÍTÁSÁÉRT, ÉS A FELSZÁMOLÓT IS LEFIZETTE A VÁD SZERINT

24.HU
Szerző: HORVÁTH CSABA ÁSZLÓ
2019.10.10.


Az ügyészség szerint húszmillió forintot az Astoriánál adott át Simonka György megbízottja a NAV-vizsgálat leállítása érdekében. De a békési fideszes országgyűlési képviselő nem a megfelelő embert fizette le, így nem sikerült megfékezni az adóhatóság eljárását. Ugyanekkora összeghez jutottak a felszámolók is.

Több részletben összesen 24 millió forint kenőpénzt fizetett ki a vád szerint Simonka György fideszes országgyűlési képviselő azért, hogy a vissza nem térítendő támogatások jogtalan megszerzése érdekében létrehozott cégeinél indult adóhatósági vizsgálatokat leállíttassa – értesült a 24.hu.

Információink szerint a Simonka és 32 társa – köztük a politikus családtagjai és más fideszes parlamenti képviselők rokonai – ellen megfogalmazott vádirat részletesen foglalkozik azzal, hogy 2014-ben milyen eszközökkel próbálták megfékezni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által folytatott eljárásokat.

Végül nem jártak sikerrel, a Központi Nyomozó Főügyészség ugyanis idén augusztusban vádat emelt bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények – köztük hivatali vesztegetés – miatt, miután a vádhatóság szerint az elkövetők 1,4 milliárd forint kárt okoztak. Az ügyészség szerint a bűnszervezet egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen irányítójaa békési fideszes politikus volt, akire nyolc és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kértek.

A vád fókuszában, mint megírtuk, a Magyar Termés TÉSZ Kft. és Paprikakert TÉSZ Kft. áll. Az immár felszámolás alatt álló társaságoknál 2014 nyarán számos szabálytalanságot és jelentős túlszámlázást is felfedezett a NAV. Az adóhatóság olyan tényeket is feltárt, amelyek szerint a túlszámlázással érintett ügyletek beszállítói a Simonka György családtagjai által képviselt cégek voltak...

A KAMPÁNY, AMELY ÁTKÖLTÖZÖTT A PORNÓOLDALRA

INDEX
Szerző: DULL SZABOLCS
2019.10.10.


A Fideszben és az ellenzéki oldalon is tűkön ülve várják, hogy hatnak a választásokra a kampány végén előkerült hangfelvételek és szexvideók. Mozgósítja vagy otthon tartja az embereket ez a kampány, amelyben több váratlan jelenséggel is találkozhattunk? A legnagyobb újdonság, hogy a teljes ellenzék összeállt, és több településen valódi versenyre kényszerítette a Fideszt. Mi a Fidesz számára a választás tétje? Az ellenzéknek miért múlik az élete rajta? Kampányelemzés.

Másfél év alatt három országos választást tartottak Magyarországon, és feltehetően sok tekintetben ez a mostani önkormányzati választás marad a legemlékezetesebb. Ebben a kampányban ugyanis több olyan jelenséget tapasztalhattunk, amely újdonságként hatott, vagy legalábbis nem a most látott mértékben volt eddig jellemző a magyar politikai életre. 
Érdemes sorra venni.
- A leglátványosabb újdonságokat a szexvideók jelentették. Ennyire még nem került előtérbe a politikusok magánélete, szexuális élete. Volt persze korábban is célzás, utalás, pletyka, mendemonda az egyes politikai vezetők hálószobatitkáról. De kétségtelenül szintlépést jelent, hogy ebben a kampányban hivatalban lévő politikusokat láthatott az ország aktus közben. Először Wittinghoff Tamásról, Budaörs ellenzéki polgármesteréről terjesztették el a videót, amelyen egy masszőrlánynak álcázott prostituált kényezteti. Majd robbant a kampánybomba: egy blog Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármesterének adriai jachtos utazásáról közölt részleteket.
- A kampány végére eljutottunk oda, hogy az egész ország reggelente egy blogról és a Pornhubról tájékozódik, mit is szokott csinálni a polgármester titokban. A kampány átköltözött a Pornhubra. Annyiban nem is túlzó ez az állítás, hogy az elmúlt napokban minden más hírt, kiszivárgó hangfelvételt (lásd Kispest), nyilatkozatot elnyom a Borkai-videó hatása, hiába igyekszik a kormányközeli média szinte teljesen elhallgatni.
- Nem új jelenség az ellenfél rendezvényeinek megzavarása, de a pártok ebben a kampányban minden eddiginél jobban beletapostak a gázba. Korábban is láttunk mindkét oldalon trollkodásokat, az együttös Juhász Péter például előszeretett járt fideszes sajtótájékoztatókra. De most olyat is láttunk, hogy a Fidelitas hangos zenét bömböltet Karácsony tájékoztatóján, majd a hajós rendezvényen csuklyás alakok lajstromszám nélküli hajóból tették ugyanezt (ez utóbbit a Fidelitas már nem vállalta magára). Az pedig a szürrealitás határát súrolta, amikor parkolóautomatának vagy éppen nyúlnak öltözött aktivisták jelentek meg az ellenfél rendezvényén. Szerdán pedig rózsaszín műpénisszel támadták le Karácsonyt...

A FIDESZES KORRUPCIÓS CÉGHÁLÓ MARAD

KLUBRÁDIÓ / ESTI GYORS
Szerző: SZÉNÁSI SÁNDOR
2019.10.10.


Egyes lejáratódott szereplőket ki lehet ejteni abból a bonyolult céghálóból, amely a közpénzek eltüntetésére szolgál, de ők pótolhatók. A háló foltozható.

A Borkai-ügy rég túlnőtt a szexen, a dorbézoláson, már sok-sok milliárdnyi közpénz lenyeléséről van szó. A hazai szálakat még csak-csak ki lehetne bogozni, bár azok is „védett zónába”, a Fidesz felső köreibe vezetnek, de ezekben az esetekben például Luxemburgban is kellene kutakodni.

Az egyik legszembetűnőbb ügy az volt, amikor az Audi akart terjeszkedni. Amikor a tervet kiszagolták valakik, létrehoztak egy céget, amely felvásárolta a kiszemelt mezőgazdasági területeket, majd ezeket átminősítették ipari területekké, itt már nyilván szerepe kellett, hogy legyen Borkainak is. Még csavartak egyet az ügyön, hogy még nehezebben lehessen átlátni, bevontak egy luxemburgi szálat, ezután kapta meg a területet az Audi. A G7 portál információi szerint 4-5 milliárd forint lehetett a terv kiagyalóinak haszna.

Jandó Zoltán, a portál munkatársa említett több más ügyet is, feltűnően sok állami pénzt nyer egy másik cég, amely például az MTK stadionját építette, de ott van a Népstadion átépítésénél is, meg a Pollack Mihály téri mélygarázs megvásárlásánál is. Sorolni lehetne még a hasonlóan zavaros ügyleteket. Mindenütt ugyanazok a nevek merülnek fel. Rákosfalvy Zoltán ügyvédé, aki ott látható a Borkai kiruccanását megörökítő felvételeken, Paár Attila és Somogyi János dúsgazdag „üzletemberé”, és egy titokzatos luxemburgi ügyvédé, Kacsóh Gáboré, (mások mellett).

Ugyanezekkel a nevekkel találkozni akkor is, ha Semjén Zsolt furcsa északi vadászatairól, vagy Tiborcz István üzleteiről van szó. Innen világos, hogy a közpénzeltüntető bonyolult céghálók bizony erős szálakkal vannak összekötve a kormánypártok politikai hálójával.

Kérdés, hogy egy olyan botrány, mint amilyen Borkaié, vajon megtépázhatja-e ezeket a hálókat. Jandó Zoltán válasza az, hogy nem, mert a kompromittálódott figurákat ki lehet ejteni belőlük, de ők könnyedén pótolhatók, és minden mehet tovább. Hiába ismerős ugyanis a módszer, a háttérben olyan érdekek állnak –legfőképp a közpénzek eltüntetése-, amelyek pillanatnyilag sérthetetlenek
.

ITT HALLGATHATÓ MEG

VÁLASZTÁS. MINISZTERELNÖK ÚR, LESZ-E ÚJABB ALKOTMÁNYMÓDOSÍTÁS A POLGÁRMESTER ÚRÉRT – LEX SZEX BORKAI NÉVEN?

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TÓTH ILONA
2019.10.09.


Az a baj miniszterelnök úr, hogy már megint hazudni tetszik. Megszokhattuk volna már, de ezt normális ember nem tudja megszokni. A Magyarországon élő többség pedig egészen normális. Azért kár volt pocsékolni az idejét, hogy újabb levéllel kábítson bennünket. Mi van? Nem mer a magyar emberek szemébe nézni? Nem. Nem szokott. Nem szokott újságírók kérdéseire sem válaszolni, mondjuk olyanokra, amelyek minden embert érdekelnének, csak önnek kínosak.

Nézze, még nincs karácsony. Sem boldog, sem boldogtalan. Csak Karácsony van, akit a maga közpénzlopó rádiója és tévéje már olyan oltári mocsokkal kent be, hogy éppen arra gondoltunk, hogy ideje lenne megszüntetni ezeket a Fidesz-kakukk szócsöveket. Tudja, az objektív tájékoztatás jegyében. Igaz, ezt a szót soha nem ismerte, pedig tanult Oxforban is, akkor, amikor még a liberális buggyos gatyát hordta. Nem tudom, magának csak egy szabója van, aki nem tud valamiféle demokratikus pantallót is varrni? Csak sumákban írogat, úgy, hogy hazudik.

Most vasárnap településeink választanak jövőt maguknak. Arról döntünk, hogy bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes vezetői legyenek-e a magyar megyéknek, városoknak falvaknak – írja „Tisztelt Honfitársam” címzéssel aktuális levelében.

Orbán Viktor szívhez szóló üzenetét a keszthelyi Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület tette ki Facebook-oldalára.

Azért egy picikét okosabbnak tartottam annál, hogy még azt sem tudja, hogy vasárnap önkormányzati választások lesznek, nem pedig migráns választások. Soros sem indul egyetlen településen sem a polgármesteri címért. Akkor mi a búbánatos egérszarnak tetszik hazudni? He? Nem mondta még a kedvenc, tisztes munkában megőszült Pintér Sándor, hogy a letelepítésekről nem a települések döntenek, hanem a kormány? Például ön.

Elég becstelenül, mondhatnám azt is, hogy gerinctelenül tetszik átverni az embereket, kelteni bennük félelmet és gyűlöletet. Magának ez mindig is tetszett, csak tudja, ilyen félresikerült jellemű miniszterelnököt semmibe vesznek Európában is. Ezt a bevándorlási cirkuszt pedig tessék elhinteni a disznóólban, ezek az állatok már maguktól is röfögik a hablatyot. De hát magának még mindig könyörögni kell a saját jelmezébe öltözött embereknek, hogy csak az a jó ember, aki ellopja a közvagyont, meg aki gyerekeket molesztál budi meg pad átadása közben; nekik akarják bebizonyítani, hogy a Fidesz minden pártok legjobbika...

SZABAD SZEMMEL: MÁR MEGINT A KORMÁNY MIATT SZÉGYENKEZHET MAGYARORSZÁG - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.10.10.


Spiegel 

Magyarország megakadályozta, hogy az EU még a szíriai bevonulás előtt közös nyilatkozatban figyelmeztesse Törökországot. Az ügy kínos az unió számára, és a történtek miatt egyre több tagállam van amellett, hogy külpolitikai kérdésekben el kellene törölni a kormányok vétójogát. A török katonai beavatkozás azért kulcskérdés Európa számára, mert véres háború fenyeget és az újabb menekülthullámot válthat ki. A 28-ak képviselői már elkészítették az állásfoglalás szövegét, hogy felhívják Erdogan figyelmét a következményekre, és a szervezet egyúttal el akarta ítélni az elnök tervét, mármint hogy egymillió szír menekültet telepítene át török területről a szomszédos ország északi részébe. Ám Budapest keresztbe feküdt. A magyar képviselő semmivel sem indokolta a lépést. Pedig addigra már több tagállam kérésére kivették a nyilatkozatból, hogy ha bekövetkezik a támadás, akkor Ankarának következményekkel kell számolnia az EU részéről. A többiek azonban nyomást gyakoroltak Magyarországra, így az tegnap reggel elvileg kész volt elfogadni a dokumentumot. De aztán jött a hír, hogy a török csapatok megindultak, így már időszerűségét vesztette az egész diplomáciai erőfeszítés. Az este ugyan megjelent egy nyilatkozat, csakhogy az vajpuha. A magyar képviselet nem kívánta kommentálni az incidenst. Egy szóvivő egyfajta álhírnek minősítette a blokád vádját. A szövetségesek részéről teljes értetlenségbe ütközött a magyar eljárásmód. A luxemburgi külügyminiszter úgy fogalmazott: nem lehetséges, hogy a magyar kormány sorra megtorpedózza az unió elképzeléseit. Asselborn szerint ha még egy ilyen állásfoglalást sem tudnak elfogadni, akkor a szervezetet még törpének sem lehet nevezni a külpolitikában, hanem egyszerűen nem létezik. Ezért sürgette, hogy az ilyen döntéseket a jövőben többségi szavazással hozzák meg. A követelés egybeesik azzal, amit von der Leyen akar, ám kétséges, hogy el tudja-e érni a célját. Ugyanis ahhoz is az összes tagállam beleegyezése szükséges, jegyezte meg a luxemburgi politikus.

Washington Post/Bloomberg
 


Nem kizárt, hogy kokit kap vasárnap az orbáni populizmus, mert az összefogásnak köszönhetően jól szerepelhet az ellenzék főként Budapesten és ez azután lendületet adhat neki a 3 év múlva esedékes országos választásokra. De az is elképzelhető, hogy nem tud bevenni több nagy várost, akkor pedig a jobboldali európai demagógok európai zászlóvivője alighanem ötödszörre is megszerzi a hatalmat. Orbán Viktor példátlan módon összpontosította saját uralmát, vegyíti a nacionalizmust, a kulturális konzervativizmust és az erős központi irányítást. A vele szemben álló erők a jelek szerint főleg a fiatalabb, liberálisabb városi lakosság körében törtek előre, mert az kevésbé fogékony a miniszterelnök keményvonalas bevándorlás-ellenességére és euroszkeptikus megnyilatkozásaira. Ha most feljönnek ezek a pártok, akkor pénzhez jutnak és láthatóbbá válnak a politikában, így az eredményt ugródeszkául használhatják 2022-ben. Orbán szinte mindent ural: a 24 nagyvárosból 20 tart a kezében és az övé mind a 19 megyei közgyűlés. Szövetségeseié az ország legnagyobb propaganda hálózata, valamint az állami média. 2010 óta a politikus fokozatosan megfosztotta autonómiájától a fővárost és csökkentette a polgármester jogkörét. Az ellenzék Isztanbul példájából merít reményt, hiszen ott sikerült útját állni az autokrata Erdogan jelöltjének. Mindent egybevéve azonban a Fidesz aligha veszítheti el az egész országra kiterjedő erőpróbát. Különösen vidéken nagy a befolyása és a gazdasági eredmények a legyőzhetetlenség látszatát kölcsönzik a kormányfőnek. Ebből a hatalomból csípnének le egy szeletet az ellenzékiek, sikerük esetén. De az igazi küzdelem akkor is csak három év múlva lesz.

Frankfurter Rundschau 


A vasárnapi lengyel választásoknak az a tétje, bekövetkezik-e az országban a magyar forgatókönyv. Így látja helyzetet egy neves lengyel szociológus és publicista, aki jelenleg Berlinben, a Robert Bosch Akadémián kutat, és akinek cikkei sorra jelennek meg az a legnagyobb amerikai és német lapokban. Slawomir Sierakowski úgy ítéli meg, hogy a PiS sikerében nagy szerepet játszik az ellenzék tanácstalansága: ezek az erők nincsenek jelen vidéken, de még a kormánypárt sajtóját sem olvassák, így azután fogalmuk sincs, mit kellene tenniük. A másik tábor viszont annyira arra az oldalra húz, hogy nem érdeklik a sorozatos botrányok, sőt, azok csak fokozzák elszántságát, mondván, hogy ezek az ügyek a reformokat, és ezzel együtt sok ember helyzetének javítását fenyegetik. A magyar forgatókönyv az abszolút győzelmet jelentené, de még a kétharmad sem kizárt. A felmérések 45 százalékot jósolnak a Jog és Igazságosságnak. Érdekes azonban, hogy sokan még a párt hívei közül sem szeretnék, ha alkotmányozó többséghez jutnának, ám még ez is bekövetkezhet. Ha valóban ez történik, akkor elsősorban a sajtó nézheti meg magát, mert a kritikus részére elhallgattatás vár. Pedig jelenleg a média 60-70 százaléka független, ideértve a fő tévécsatornákat, a négy legfontosabb napilapot, és a két nagy heti folyóiratot. Nem kis részük német, illetve amerikai tulajdonban van és Kaczynski hallgat mind Berlinre, mind Washingtonra. De muszáj rátennie a kezét erre a területre. Utána következnek a kulturális intézmények, az autonóm egyetemek és lezárulna az igazságszolgáltatás átalakítása is. A kérdés az, nem keresztezi-e a közelgő gazdasági válság ezeket az illiberális terveket, beleértve a civil társadalom megzabolázását. Mert ha az beüt, akkor veszélybe kerül a párt hatalma. Lényeges, hogy Varsó ma sokkal kevésbé fél Brüsszeltől. A Bizottság az utóbbi négy évben nem sok irányváltást tudott elérni a lengyel kormánynál, csupán az Európai Bíróság volt képes lefékezni a bíróságok átalakításának egy részét. Vagyis az mutatja meg a dolgok menetét, hogy mi lesz a szabad sajtóval és civil szervezetekkel. Ez a kettő sokkal, de sokkal lényegesebb, mint a gyenge ellenzék.

Der Standard 

Alighanem megnehezíti az újraválasztást Borkai Zsolt számára a szexbotrány, amelyben prostituáltak mellett sajtóértesülések szerint némi kokain is szerepet játszott. És az sem kizárt, hogy az egész kirándulást állampénzekből finanszírozták. Szakértők úgy gondolják, hogy az ügy hátrányos lehet a Fidesz számára is, hiszen a párt a „család szentségét” hirdeti a propagandában. Amúgy a történteket a városvezető magánügyének minősítette, és nem kívánt semmilyen megjegyzést fűzni azokhoz a vádakhoz, miszerint a politikus korrupció révén jutott sok millió euróhoz jutott kamucégeken keresztül...

ITT OLVASHATÓ