2019. május 26., vasárnap

MAGYARORSZÁG MEGFÉLEMLÍTVE SZAVAZ, AMI ELLENTÉTES EURÓPÁVAL

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.05.26.


Orbán Viktor két ciklus alatt megvalósította azt, hogy Magyarország lakói megfélemlítve és Európa ellen szavazzanak, miközben a lakosság háromnegyede az Európai Unió híve. De szét tudják választani, hogy a liberális demokratikus Európa, amit látnak, tetszik nekik, az Orbán Viktor által kreált alternatív valóságtól viszont félnek, és félelmükben Európa ellen szavaznak, miközben ezt nem is tudják.

Bármily bonyolult, igaz, hogy a magyarok azt hiszik, az is Európa még, amit Orbán képvisel. Magyarország még az Unió tagja, de Orbán lélekben és ideológiájával, a hazug propagandájával már kívül.

"Magyarország azért csatlakozott az Európai Unióhoz, hogy polgárainak soha ne kelljen félniük, most mégis félelemből szavaznak, méghozzá Európa ellen. Amitől félniük kellene, egy jogfosztó önkényuralom, bekövetkezett, és ez a zsarnoki rezsim azok ellen fordította a magyarokat, akik megvédhetnék őket ettől a tébolytól. Orwell-i világ van Magyarországon, ahol nem működik a “barát-ellenség” felismerő rendszer az emberek tudatában."

Orbán egy mesterséges ellenségképpel összezavarta az emberek agyát, és egy nem létező ellenségtől, a “migránsoktól” védi meg őket, eközben nem veszik észre, hogy akitől félniük kell, aki becsapja őket, aki megfosztja őket a jogaiktól, a szabadságuktól, a jövőjüktől, a vagyonuktól és az emberi méltóságuktól, az Orbán. Az idegengyűlölet megmérgezte a lelküket, és a gyűlöletben levő félelem megbabonázta őket. Amit pedig Európában szeretnek, a sokszínűség, amelynek ők is részei lehetnek, a szabadság, a fejlettség, a modernitás, a jogállamiság az, amit Orbán elvesz tőlük. Magyarország jelentős része szegény és elmaradott, kiszolgáltatott a hazug propagandának.

Az Európai Unió pénzeit éppen arra kellett volna felhasználni, hogy Magyarország elmaradott régióit, az egész vidéket, felemeljék Európa és a világ színvonalára. Nemcsak anyagilag, infrastruktúrában, hanem szellemi világosságban, ismeretekben. Az Orbán-rezsim szándékosan tartja sötétségben a magyar népet, lebutította és központosította a közoktatást, tudás, ismeret és gondolkodás helyett középkori dogmák és nacionalista butaságok töltik meg az emberek fejét. A közmédiát Orbán bűnszervezete megszállta, a helyi lapokat és helyi televíziókat lenyúlta és sajtó, információ helyett központi hazugsággyárak ontják a dezinformációt, az álhíreket és a gyűlöletkeltő, megfélemlítő hazug propagandát. Napi sikerjelentések, és az ellenség állandó támadásai, az ellenség pedig a felvilágosodás, az értelem, a szabadság, az emberi jogok, a liberális demokratikus jogállam. Az emberek önmaguk ellenségeivé váltak...

ORBÁN AZ EP-VÁLASZTÁSTÓL FÜGGETLENÜL KINYÍRTA MAGÁT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AmerikaiNépszava
2019.05.26. 


Orbán Magyarországon felszámolta a jogállamot, elfoglalta a bűnüldözést, megszállta a közmédiát, orosz pénzen eltörölte a sajtószabadságot, felszámolta az egyenlő és demokratikus választásokat, ezért a magyarországi hatalmát nem lehet jogállami és demokratikus úton megdönteni. Ezért azt valószínűleg ki kell várni, amíg magától szétrohad, és akkor a nép elkergeti.

Remélhetőleg a nép megköveteli, hogy törvényes felelősségre vonás legyen, bíróság elé állítsák a családjával és az egész maffiával együtt, és amíg él, a börtönben legyen, teljes vagyonelkobzás mellett. A legnagyobb veszély azonban elhárulni látszik, Orbán Európában kivégezte és lenullázta magát. Elég volt néhány hónap. Hibát hibára halmozott, így ember még nem nyírta ki magát.

"A EP-választási kampány elején a Néppárt erős tagjaként azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy elfoglalja a Néppártot és megpuccsolja egész Európát. De Orbán elveszítette a józan eszét, az ellenzéke el nem végzett munkáját is megoldotta: leleplezte önmaga szélsőjobboldali jellegét. Bizonyította, hogy fasiszta, megbízhatatlan, hazug, szélsőjobboldali, aki közmegvetésnek örvend."

Orbán ma már semmiféle veszélyt nem jelent Európára. Addig volt veszélyes, amíg sikeresen leplezte rendszere és önmaga fasiszta jellegét. Orbán addig jelentett veszélyt, amíg a demokrácia hamis látszatába csomagolta a diktatúrát, és sikeresen kommunikálta azt, hogy az illiberalizmus legitim modell, egy lehetséges alternatíva. Amíg el tudta hitetni azt, hogy valódi veszélytől véd a bevándorlóellenességgel, és az Európai Unión belül a nemzeti szuverenitást védelmezi az európai “birodalmi” eszmével szemben. Ő maga leplezte le, hogy ez mind hazugság, valójában a törvénytelenséget és a bűncselekményeit leplezi, és emellett náci, antiszemita ideológiát, zsidó világösszeesküvést terjeszt, fasiszta államot, önkényuralmat hozott létre. Neki ezzel Európában vége.

Orbán néhány hónap alatt teljesen maga ellen fordította az egész Európai Néppártot. Nemcsak felfüggesztették, de meg is utálták. Ha már olyan nagy “keresztény”, használjuk ezt a frazeológiát: Isten elvette az eszét, és a felfüggesztés után nem visszavett, hanem még rátett egy lapáttal. Úgy viselkedik, mint a bibliai fáraó. Már csak az a kérdés, mikor jön el hozzá az ő “Mózese”. Orbán összeborult Európa undorító fasisztáival, azóta egyik megbukott, méghozzá azzal, hogy nyíltan elmondta, azt szeretné csinálni, amit Orbán már meg is tett. A terv elég volt ahhoz, hogy örökre megbukjon, mindenét elveszítse, megbukjon az osztrák kormány, az Orbán által Európának ajánlott “osztrák modell”: szélsőjobboldal és a jobboldal szövetsége. Ez nemcsak Strache bukása volt, hanem Orbán európai bukása is...

MINDEN, AMIT A VÁLASZTÁSRÓL TUDNI LEHET ÉS ÉRDEMES

INDEX
Szerző: DULL SZABOLCS
2019.05.26.



Miről szól ez a szavazás?

Az Európai Parlamentbe választunk képviselőket. Minden EU-tagállamban tartanak szavazás május 23-26 között, és minden ország a népességszámával arányosan küldhet képviselőket Strabourgba és Brüsszelbe (két helyen is ülésezik az Európai Parlament, vagy rövidebben: EP). 



Kik szavazhatnak?

Magyarországon a 18 év feletti magyar állampolgárok a választók, de az EP-választáson az itt lakcímmel rendelkező EU-s állampolgárok is szavazhatnak. Tavalyi újítás, hogy az EU területén kívül lakóhellyel rendelkező magyar állampolgároknak is lett hazai választójoga. Vagyis egy Szerbiában vagy New York-ban élő magyar állampolgár is szavazhat.

Mikortól meddig lehet szavazni vasárnap?


Angliában és Hollandiában már csütörtökön elkezdődött a szavazás, Magyarországon hagyományosan vasárnap lehet szavazni. A voksolás reggel hattól este hétig tart ezúttal is...


EP-VÁLASZTÁS 2019 – A SZAVAZÁS PERCRŐL PERCRE

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: hvg.hu
2019.05.26.



...Még lehet mozgóurnát igényelni

Egészen 12 óráig.


A kérelem benyújtható online, ügyfélkapus azonosítással. Emellett el lehet juttatni a szavazatszámláló bizottsághoz írásbeli meghatalmazással rendelkező meghatalmazottal, valamint kézbesítővel, például futárral vagy hozzátartozóval.

Mozgóurna iránti kérelmet a szavazóköri névjegyzékben szereplő, mozgásában egészségi állapota, fogyatékossága vagy fogva tartása miatt gátolt választópolgár nyújthat be. A kérelemnek tartalmaznia kell a mozgóurna-igénylés okát is – arra hivatkozva például nem lehet mozgóurnát kérni, hogy valaki a munkája miatt nem tud elmenni a szavazókörbe.

Ha a mozgóurnát nem a választópolgár lakcímére kérik, akkor a kérelemnek tartalmaznia kell a pontos címet.

A mozgóurnát a szavazatszámláló bizottság két tagja viszi ki a szavazókör területén belül úgy, hogy az urna a szavazókör este 7 órai zárására visszaérkezzen...


TELJES KÖRKÉPET ADUNK AZ EP-VÁLASZTÁSRÓL

INDEX
Szerző: IVAND, KUGYELA
2019.05.26.



Melyik országokban dől el a választás? Hol lehet meglepetés? Mik a tétek? Hogyan alakulhat többség? Felemelkedik a nemzeti jobboldal? Készüljön föl velünk a ma estére!

Nem ez lesz az az európai parlamenti választás, amikor az integrációpárti erők kezéből kirántja a gyeplőt a nemzetek Európájában hívő jobboldal. A bevándorlásellenes pártok sem veszik át az irányítást, habár valóban erősebbek lesznek, mint valaha. Egy korszak viszont lezárul: két nagy párt, amelyek eddig közösen uralhatták az európai politikát, elvesztik a többségüket az Európai Parlamentben.

Hat országból jön a képviselők több mint fele


Néhány országban választják meg az EP-képviselők jelentős részét, ezért ezekben különösen fontos lesz, hogyan alakul a választás. A 751 mandátum több mint fele, 424 mindössze hat tagországból kerül ki: Németországból, Franciaországból, Olaszországból, Spanyolországból, Lengyelországból és az Egyesült Királyságból. A britek 73 képviselője addig lesz az EP-ben, amíg be nem következik a brexit, vagyis Nagy-Britannia kilépése az EU-ból, aminek most október 31. a határideje.

Magyarországon előre lehet tudni a kutatások alapján, hogy a május 26-i EP-választást ismét a Fidesz nyeri. Az elsöprő arány sem kérdés. Ebben a cikkünkben foglaltuk össze részletesen a mögöttünk hagyott kampányt. Az majd a választási eredmények után derül ki, hogy a Fidesz marad-e az Európai Néppárt tagja az EP-ben, vagy az attól jobbra formálódó bevándorlásellenes blokkal tartana-e...


HOGYAN MONDJAM EL NEKED, ÉVIKE?

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TÓTH ILONA
2019.05.25.



...Majd, ha ...néhány perc után túl vannak a választási ceremónián, akkor fogják meg a kislányok és kisfiúk kezét. Gyermeknapon.

– Édesanya, olyan szép vagy ma, miért vetted fel a legszebb blúzodat? Apa, te meg öltönyben, mikor volt rajtad utoljára? Ja, tudom a nagybátyám esküvőjén. Mire öltöztetek így ki? Csak nem arra, hogy egy cetlit bedobjatok a ládába? Olyan fontos ez? – fogadta délelőtt a szüleit Évike.

Hogyan mondjam el neked, Évike? Nagyon fontos, mert te vagy a legfontosabb. Azért dobálják a cetliket a szavazóurnába a felnőttek, hogy nektek, Évike, szép életetek legyen. Tudod, most nem minden kisgyerek élvezi a jókat, finomakat, a Napot sem; nem minden gyerek boldog, pedig minden gyerek boldog országban szeretne élni, játszani, tanulni, felnőttnek lenni.

Hogyan mondjam el neked, Évike? Nem csak egyetlen nap a gyerekeké, háromszázhatvanöt napos, sok éven át tartó legnagyobb kincs vagytok. Te is és sok társad vasárnap vidáman fújjátok a lufit, nyaljátok a fagyit, kaptok kisautót, kisbabát, pónit, játékpisztolyt. Anyu és apu is többet mosolyog, pedig nem nyertek a lottón. Dolgoznak, tudod, Évike, ezért nem való hisztizni, ha nem kapjátok meg a csillagos eget. A forintok csak nagyon lassan gyarapodnak anyuék számláján, de rakéta sebességgel tűnnek el onnan. Akkor már sokaknak kenyér sincs az asztalukon, mert elfogyott a pénz. A szegényeknél mindennapos.

Hogyan mondjam el neked, Évike? Azért is dobálják bele a ládába anyuék a papírost, hogy azok az emberek, akik nagyon csúnyán bánnak a többi emberrel, végre eltűnjenek a közelünkből. Tudod, Évike, magyar királyok már csak a mesében vannak, és nem akarunk több zsarnokot – sem keleten, sem nyugaton. Aki ellopja tőled a játékodat, az nem zsarnok, az csak neveletlen kölyök, ha rászólnak, vissza is adja. A csúnya emberek nem adnak vissza semmit, és csak lopnak és lopnak, megpumpolnak bennünket. Azért is kell apunak és anyunak úgy bedobni a ládába a cetlit, hogy azon ne az 4. számú névre/pártra húzza be az x-et. Hogy neked is jó legyen, Évike, amikor már randira jársz, amikor már apu, anyu is megbékél azzal, hogy okos, nagylány lettél.

Hogyan mondjam el neked, Évike? Tudod, sok kisgyereket gyermeknapi ajándékként elvisznek az ausztriai safari parkba, mások pedig még soha nem voltak a falujuk, a városuk határán túl. Anyujuk és apujuk gyakran mond nemet ezeknek a társaidnak, mert nem tudják kifizetni a tanulásukat, nem járhatnak nyelvórára, klubba, táncolni, zenélni sem. Ilyenkor a gyerekek sírnak, nagyon szomorúak, mert nem értik, hogy nekik miért nem lehet? Mondok neked valamit. Van amikor úgy viselkednek bánatukban, mint egy kis méretű terrorista, pedig nem azok. Nyivákolnak, harapnak. Tudod, Évike, mi nem szeretnénk, ha az iskolában fegyvert adnának a kezetekbe, és azt sem, hogy olyanok legyetek, mint egy zsák mák. Egyformák és kibogozhatatlanok. Azt sem szeretnénk, ha a papok ropnának körbe benneteket. Apa majd segít megmondani, mire is gondolok, most nem akarlak teljesen összezavarni. Gyereknap van.

Hogyan mondjam el neked, Évike? Persze, nálatok is elszakad a cérna időnként, ha rossz napotok van; türelmetlenek vagytok, de azt ne higgyétek, hogy a családban ti vagytok a főnökök. Ez nem lehet így, kicsik vagytok, szükségetek van erős, óvó és következetes felnőttre. Egyikőtök sem gép, ezért mindent szépen meg lehet beszélni együtt. Úgyis, hogy nektek van igazatok. Az igazi apuka, anyuka ilyenkor rátok hangolódik, és kedves mosollyal megoldhatjátok a problémát.

Hogyan mondjam el neked, Évike? Kapnátok tízmillió forintot kölcsön, ha anyukád úgy akarná, hogy szülessen testvéred. Akarná, ha megfizetik? Azt már te is tudod, hogy az irdatlanul sok pénz. Ám a csúnya embereknek ezerszer, százezerszer több van. Ők abból palotákat, üdülőket vesznek, röpcsiznek, és elosztják egymás között a rengeteg eurót is, de csak a csúnya emberek kapnak belőle. Ezért nagyon bosszúsak Európában. Jut eszembe, Évike, ezért és miattad öltözött fel szépen anyukád és apukád. Szavaznak a te és a ti jövőtökre, hogy olyan szabadok és boldogok legyetek, mint a német, holland, svéd, norvég, dán kisgyerekek.

Annyi barátotok – fehérek, feketék, bicegősek, kicsit vaksik, betegek, alacsonyak, magasak, szeplősek, dundik – lehet, mint égen a csillag. Legyetek türelemmel, amíg a szüleitek odamennek a szavazó ládához. Hátha megéri, végre. Aztán jöhet a ringlispíl, ami játéknak nagyszerű, csak tudod, Évike, az csak körbe-körbe forog. Mi a sok szédülés után lépnénk előre – a közös jövőnkbe. Akkor majd másról beszélünk nektek, Évike.


Az önök véleménye:...


IDŐTLEN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.05.26. 



...Vannak munkák, amelyeket saját magunknak kell elvégezni, más azt meg nem teszi, s úgy tűnik, ha eddig elhanyagoltuk, ezután már nem is nagyon fog sikerülni. Orbán letarolta az országot, újrabútorozta, most cseréli a könyveket és a nippeket, hogy otthonos legyen neki, és ebben emberi erő őt meg nem állítja. Mert gondoljuk meg, már eddig is szinte Istentől eredeztette a felhatalmazását, ha most még erre ráerősítést kap – amire nagy az esély -, a kétmillió hülyéjével együtt visítva fognak győzelmi táncot járni, és megint dalra fakadnak, aminél visszataszítóbb képet a történelemben nem nagyon találni.

Nem negativista, hanem realista vagyok, mert nem szeretném, ha az ujjam holnap reggel a bilibe lógna. Ezért is mondtam jó előre, hogy ezt írhattam volna akár tegnap, akár holnap, az eredmények ismeretében is, semmi nem változna, mert ebben az országban a gyalázat örökké való. Időtlen, mert hazánk kiesett a fősodorból, és jó időre ott is marad. Belegondolt már valaki abba, hogy a 2022-es választásokon – ha lesznek még olyanok – a választókorba lépők akkor voltak hat évesek, akkor kezdték az agymosó iskolai tanulmányukat, amikor Orbán másodszor hatalomra került?

Hogy számukra eszméletük óta más világ nem is létezett vagy létezik már akkor? Hogy szabadságot már nem ismernek, csak az egymás talpára lépést? Történelemmé válik a kor lassan, amiben élünk, gyalázatos lapokká, s hogy ami ma történik, egyet pörget rajta de meg nem változtat semmit. Ennek ellenére persze menj el ma, szavazz lelkiismereted szerint a Fidesz ellen, már csak a tartás végett is, hogy fölírhasd a Thermopülédnél, hogy megcselekedted, amit megkövetelt a haza. Viszont rád emlékezni senki nem fog.

Nem kecsegtető kilátások ezek, krumplit sem érnek, sonkát meg pláne nem, de tiszta lesz az ember lelkiismerete tőle. Nem, mint azoknak a rendőröknek, akik tevőlegesen vesznek részt a csalásban azzal, hogy ezekben a napokban zökkenőmentessé teszik az ukrán határon való átkelést. Vagy azoknak a buszsofőröknek, akik Szerbiából szállítják a magyarul sem tudó szavazókat. S azoknak az informatikusoknak, akik csavarnak egyet a szerver gombján.

A szervezett bűnözés ellen civilként fellépni nem lehet. A kétmillió rajongó ellen tenni nem lehet, belesüppedtünk az időtlen nihilbe. Ezért köszönjük Kierkegaarad pajtásnak, hogy ontológiai feloldozást ad nekünk, hogy tegyünk bármit, úgyis meg fogjuk bánni. És ezzel a tőkével kezdjük el a mai napot, mindegy mi is lesz a vége. Viszont hosszú lesz, ez az egy bizonyos.


MÉSZÁROSÉ A FÉL ORSZÁG, DE A RÁ HULLÓ UNIÓS PÉNZESŐBŐL A BÉKÉSIEKNEK LEGFELJEBB CSEPPEK JUTNAK

HVG ONLINE 
Szerző: SZLAVKOVITS RITA
2019.05.26.


Az ország második leggazdagabb embere Békés megye leszakadó keleti csücskébe is betette a lábát. A helyieknek azonban nem hozta meg a remélt felvirágzást az új földesúr érkezése.

„Új fejőház, iroda, étkező, erről küldtek értesítést” – mondja Ida néni, aki a békési tehenészet egykori szolgálati lakásainak egyikében lakik. Szerinte sok változás egyelőre nem érezhető, de úgy hallotta, hogy nagyon modern lesz minden, aligha kellenek oda munkáskezek.

Alig vették meg Mészáros Lőrincék a Hidashát Zrt-t, máris nyertek 415 millió forintot a tehenészetre (A Csabatáj Zrt pedig 200 millió forintot nyert uniós pályázaton a tojástermelés korszerűsítésére). Nagy elánnal folyik is már az építkezés, a helyiek csak nézik, hogy mi épül a szomszédban A cég mellett, a gazdasághoz tartozó egykori szolgálati lakásokban élők egy kicsit tartanak attól, hogy „Mészáros úr” nem tűri meg itt őket, de abban bíznak, ha ledózerolják a házakat, akkor kifizetik őket, azt nem is bánnák, mert nem túl egyszerű errefelé az élet. „Húsz literes kantákkal hordjuk a vizet, mert a tehenészettől kapjuk a vezetékeset, de azt ivásra, főzésre nem lehet használni. Nem bánnánk, ha szemet vetnének a területre, és megfizetnék, hogy elköltözzünk innen, legalább ennyi hasznunk volna abból, hogy idejöttek” – mondja bizakodva az asszony...

KORRUPT BELGA POLITIKUST PÉNZELT A FIDESZ, NAGYOT VÁLTOZOTT A 100 LEGGAZDAGABB MAGYAR RANGSORA

ÁTLÁTSZÓ /  MUTYIMONDÓ
Szerző: Átlátszó
2019.05.25.


Megírtuk, hogy Fidesz pártalapítványa több tízmillió forintot fizetett másolt tanulmányokért egy korrupt belga politikusnak. Kielemeztük a 100 leggazdagabb magyar rangsorának változásait. Interjút készítettünk az esztergomi ellenzék polgármesterjelöltjével, és egy finn nőjogi lap szerkesztőivel.

Másolt tanulmányokért fizetett tízmilliókat a Fidesz pártalapítványa egy belga politikusnak

Stef Goris volt belga parlamenti képviselő nem csupán egyike annak a 13 európai politikusnak, akiket érintettnek találtak az Európa Tanács azerbajdzsáni vesztegetési ügyében, hanem az ügyről készült belső jelentés szerint “kulcsszereplője” volt az Európa Tanács parlamenti bizottságában (PACE) zajló korrupt lobbitevékenységnek. Az Átlátszó értesülése szerint a Miniszterelnökség 255 ezer, a Fidesz pártalapítványa, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány pedig 151 ezer eurót utalt 2013 és 2015 között Goris belga cégének

Hogyan változott az évek során a 100 leggazdagabb magyar rangsora és vagyona?

A korábban Napi Gazdaság, az utóbbi években a Napi.hu, idén a Perche Kft. által kiadott “100 leggazdagabb magyar” adatait összegyűjtve kielemeztük, hogy a rangsor első, 2002-es megjelenése óta mennyivel nőtt az összvagyonuk, kik az állandó szereplők, kik az újak, és hova tűntek a régiek.

A héten emellett:

nyilatkoztunk a Klubrádiónak
 
meginterjúvoltuk az esztergomi ellenzék közös polgármesterjelöltjét
 
- tovább nyomoztunk a Karmelitába kölcsönadott műtárgyak után
 
megnéztük Orbán Viktort a Szántóföldi Napokon
 
elszomorodtunk az európai emberi jogi biztos hazánkról szóló jelentésén
További cikkeink:
 

SZABAD SZEMMEL - ORBÁN ÉS KACZYNSKI FOKOZATOSAN MEGFOJTJÁK AZ ALAPJOGOKAT - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.05.26.


FAZ 

Herta Müller, a Nobel-díjas író úgy látja, hogy az olyanok, mint Orbán és Kaczynski fokozatosan megfojtják az alapjogokat. Az irodalmár, aki Ceausescu Romániájából települt át Németországba, azt mondja, a szülőhazájában elszenvedett megpróbáltatásokat nem tudja kitörölni az emlékeiből, de kezd újra félni a kelet-európai változások láttán. Merthogy a térségben szinte mindenütt visszafelé forog az idő kereke. Leállt a demokratizálódás folyamata, sőt, egyes helyeken teljesen félrement. A közmédiát a hatalom ellenőrzi, rohamosan terjed a korrupció. Magyarországon Orbán Viktor illiberális demokráciáról beszél, amiből az illiberális helyén is való, csak éppen a demokrácia nem passzol hozzá. Mert a demokrácia vagy liberális, nem egyáltalán nem demokrácia. És az ember kezd rettegni, ha azt látja, hogy ezek a fickók meglehetősen kemények, az EU ellenben pár havonta aggályát fejezi ki, csak éppen a másik félnek, teljesen mindegy, hogy Brüsszel aggódik-e vagy sem. A magyar miniszterelnök hangosan, lengyel kollégája szép csendben teszi tönkre az alapvető jogokat. Újra megjelent a nomenklatúra. Romániában ez a régi elitet jelenti. De Kaczynski pl. a Szolidaritás tagja volt. Most meg ugyanezt csinálja, mint az egykori ellenfelek. Ezek az erők hálózatot építettek ki. Vagyis akik egykor áldozatot voltak, immár kormányra kerülve maguk is tettesek lettek. Az osztrák botrány pedig azt mutatja, milyen nagyzási mániában szenvednek és mennyire megszállottan korruptak a nacionalisták. A népről papolnak, de a hatalom megszerzéséért készek országukat elkótyavetyélni az oroszoknak. Csodálják és irigylik Putyint. Közben, akárcsak közép-európai társaik, Ausztriában ők is lerombolják a demokráciát. Amit a felvétel tartalmaz, az olyan maffiafilm, hogy attól borsózik az ember háta. 


 Az újság úgy ítéli meg, hogy homokra építik terveiket Európában a jobboldali populisták. Mert az ugyan igaz, hogy ők uralták a választási kampányt, de kétséges, hogy kitart-e a szövetségük, mert korántsem annyira egységesek, ahogyan az látszik. Részükről az elképzelés az, hogy megszerzik a strasbourgi helyek egyharmadát, és után belülről alakítják át az uniót, ha kell, blokkolják a munkát és szépen megfelelő irányba terelik az EU liberális vezetését. Ám leendő frakciójuk önmagában ellentmondás, és a hozzá csatlakozó önző nacionalisták, illetve a magukat hazafiaknak nyilvánító erők aligha tudják beváltani ígéreteiket. Mert ugyan az első pillantásra egy irányban húz, mondjuk, a Liga és a Fidesz, ti. le az uniós bürokráciával, éljen a szuverén nemzetállamok Európája. Továbbá, hogy be kell zárkózni a bevándorlókkal szemben és nem kell bedőlni a klímaváltozás meséjének. Viszont jelentős ellentétek vannak köztük a menedékkérők elosztása, az adósságpolitika, az agrártermelők támogatása, a kohéziós alapok jövője, valamint az orosz viszony ügyében. Mindezek alapján csak idő kérdése, hogy mikor vall kudarcot a populista összefogás. De Gaulle már csaknem 60 éve megmondta: Európát államok és nem nemzetállamok építik, mert utóbbiak a könnyzacskókra hatnak. Egy politikai szövetséghez viszont tetterőre és határozottságra van szükség, nem mítoszokra, fikciókra és katonai parádékra. A tábornokra hivatkozó jobboldali populisták ezt nem fogták fel. 


 A lap szerint Magyarország, Lengyelország és Olaszország olyan biztosokat akar kinevezni, akik Orbán Viktor megfogalmazása szerint kihívnák az EU liberális birodalmát. A magyar jelölt Trócsányi László, aki illiberális demokrataként nagyobb ellenőrzési jogot adna az igazságügyi miniszternek a bírák fölött. A lengyelek kiválasztottja hírek szerint Szydlo volt kormányfő, aki szintén korlátozni igyekszik az igazságszolgáltatás függetlenségét, míg az olaszoknál lehetséges jelölt az agrártárca vezetője. Ő támogatta a bevándorlók tömeges kitoloncolását. A londoni Stratégiai Párbeszéd Intézet igazgató azt mondja, a világ még nem fogta fel, milyen mértékben fenyegetik a populisták a Bizottságot. Mert mi történik, ha egy sor olyan ország van, amely belülről kezdi ki a liberális demokráciát? Hegedűs István, a magyar Európa Társaság vezetője ezt úgy fogalmazza meg, hogy az elején még nem sok ilyen biztos volna testületben, de ők az ütközésre utaznának, mert megkezdik a hosszú távú harcot a hatalomért. Még akkor is, ha kezdetben nem kapnának kulcsfontosságú szakterületet. Hogy ki lesz a Bizottság elnöke, arról a lap úgy véli, hogy Weber nem mehet biztosra, mert a liberálisok és a zöldek tűnnek a királycsinálónak, márpedig ők nem támogatják a bajor politikust. Ráadásul a francia államfő nem kér a csúcsjelölti rendszerből. Az Eurasia Csoport európai igazgatója szerint elképzelhetetlen, hogy bárki elnyerheti a posztot, ha Macron nem áll be mögé. Így megnőnek Barnier, illetve Lagarde esélyei. Ha bármelyikük lesz a befutó, az Európai Tanács vezetése elvileg a liberálisoknak jár. A két favorit a holland, illetve a belga miniszterelnök...
ITT OLVASHATÓ

NEM FELNŐTTEK KELLENEK ENNEK A KORMÁNYNAK, HANEM NAGYRA NŐTT GYEREKEK - GYEREKNAP VAN MÉG AKKOR IS, HA ÉPP EP-VÁLASZTUNK.

24.HU
Szerző: KARAFIÁTH ORSOLYA
2019.05.26.



...Nem szívesen vagyok ünneprontó, de az utóbbi hetekben több olyan hír jött szembe, ami arra figyelmeztet, hogy a gyerekeket (is) érintő súlyos problémákról a társadalom nagy része nem tud, vagy nem akar tudomást venni. És míg vurstlivá változik az ország, s a felhők is vattacukornak tűnnek (azaz, míg a középosztálybéli gyermekek hancúroznak a felfújt várban, valódi kis királyfiként és királykisasszonyként), addig

a magyar gyerekek egyharmadát fenyegeti a szegénység és/vagy a társadalmi kirekesztettség.Ők azok, akik nemhogy extra ajándékokhoz nem jutnak, hanem elfogadható oktatáshoz sem. Sőt, az emberi egészségügyi szolgáltatások is lényegében elérhetetlenek számukra, beleragadnak a helyzetükbe, egy teljes életre determinálja őket származásuk, kitörési lehetőségük nincs.

Társadalmi mobilitás terén borzalmasan állunk. Ráadásul immár tény, hogy a nélkülözés a géneket is módosítja, és ahogy a traumákat, úgy például az éhezés kínjait is továbbörökítik a szülők, gyakorlatilag megszakíthatatlanná téve a generációkon átívelő szenvedés és tehetetlenség folyamatát.

Tavaly volt a Családok éve, idén a sorosozás-migránsozás mellé a pozitív üzenetet a családi akcióterv szolgáltatta. Ami csupán az amúgy is tehetős családokat ösztönözheti, bár az eredmény kérdéses, főképp a KSH két hónapja nyilvánosságra került demográfiai adatainak a tükrében.

2018-ban csaknem húszmilliárd forintot költött a kormány a családtámogatással kapcsolatos intézkedésekre, és hárommilliárdot magára a programra. (Hogy propagandára mennyi szaladt el, arról nem találtam információt.) A januári adatok szerint a házasságkötések száma öt, a gyerekek száma pedig öt és fél százalékkal csökkent, míg a halálozásoké közel húsz százalékkal növekedett. (Aminek egyik oka, legyünk méltányosak, hogy a Ratkó-korszak gyerekei lassan kiöregszenek a szülőképes korból, a Ratkó-korszak gyerekei pedig egyre többen halnak meg.)

Hiába a csinnadratta és a mosolygós stockfejek a plakátokon, úgy tetszik, a szülési-fészekrakási kedv nem turbózható fel oly mértékben és olyan könnyedén, mint a gyűlölet


Mindenesetre a baráti családoknak jól megy most is.

Vérfagyasztó bepillantani a valós számok világába. Még vérfagyasztóbb realizálni, hogy a kampánycélokért tényleg semmi sem drága. Még az sem érdekes, hogy a gyerekeket olykor tárgynak és díszletnek használják, tombol a politikai pedofília. Se a jóízlés, se a botrányok nem szabnak határt. Orbán nem először él ezzel, és most turbó üzemmódra kapcsolt...

ROGÁNÉK LUXUSKOCSIKAT BÉRELTEK, A GYŐRI KORMÁNYABLAKNAK NINCS PÉNZE VÉCÉPAPÍRRA

ÁTLÁTSZÓ / HETI LAPSZEMLE
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2019.05.24.


Direkt36: Méregdrágán bérelhető luxusautókat használtak Rogánék és más kormányközeli emberek

Rogán Antal és felesége 2008-tól kezdve több olyan nagyértékű autót is használt, amelyek üzembentartója a Mercarius Flottakezelő Kft. volt. Használtak például egy Audi A6-ost, és egy szintén Audi márkájú Q5-ös városi terepjárót is. A politikus a vagyonnyilatkozatába ezeket a kocsikat nem írta be, csak két olyan tartós bérleti konstrukciót tüntetett fel, amelyek az alacsonyabb kategóriájú A3-as Audiról szóltak.

444: Kuna Tibor a túl sok megbízással magyarázta, hogy fiktív számlákat kellett vennie

A Szijjártó Péter külügyminiszterrel (egykor) baráti viszonyban lévő Kuna reklámcégei tavaly nyárig sorra kapták az állami megbízásokat, akkor azonban kiesett a pikszisből. Az ügyészség azzal vádolja, hogy 2014-ben 245 millió forintnyi hamis számlát fogadott be, és ezzel 52 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek. Csütörtökön vallomást tett a bíróságon: bűnösnek vallotta magát az áfacsalásban, és azt mondta, azért ügyeskedtek a számlákkal, mert túl sok munkájuk volt. Az ügyészség 2 év 5 évre felfüggesztett szabadságvesztést kért rá.

G7: Vajna örökösei megütötték a főnyereményt: 12 milliárdos osztalék

Magyarország legnagyobb kaszinós cége, az öt fővárosi játékhelyet és a vegas.hu online kaszinót üzemeltető LVC Diamond Kft. tavaly 28,3 milliárd forintos árbevételt produkált a 2017-es 24,6 milliárd után, az adózott eredmény 9,6 milliárdra nőtt 7,1 milliárdról. Az osztalék még ennél is meredekebben emelkedett: 2017-ben 4,5 milliárd volt, tavaly pedig már 12,2 milliárd forint.

24.hu: Brüsszelnek elege van a magyar közbeszerzési modellből, vaskos büntetés jöhet

Az ez Európai Bizottság „halmazati büntetést” helyezett kilátásba, mert az egymást követő vizsgálatok rendre ugyanazt az eredményt hozták ki: az uniós forrásból támogatott projektek közbeszerzéseinél rengeteg a szabálytalanság. A büntetés 400, de akár 1000 milliárd forint is lehet, és ezt a magyar adófizetőknek kell összedobniuk.

Index: A győri kormányablaknak nincs pénze vécépapírra
Egy állampolgár bement a hivatalos ügyeit intézni a Győri Járási Hivatal Kormányablak Főosztályára, és meglátogatta annak mellékhelyiségét is. Ott megdöbbenve tapasztalta, hogy se vécépapír, se szappan, se kéztörlő nincs. Ezen annyira felháborodott, hogy jegyzőkönyvet vetetett fel. A pecsétes irat szerint az irodavezető arra hivatkozott, hogy “korlátozottak a lehetőségek, sajnos nincs rá keret”.

AMIT ÁKOS NEM LÁTOTT LONDONBAN

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő
2019.05.26.


Meglehetős vihart kavart a magyar énekes, amikor legutóbb a brit fővárosban járva a koncertje előtt készített egy kisfilmet, amiben (hogyan is fogalmazzak finoman) eljátszott a Bécsbe látogató Lázár János tovább butított verzióját. Miként vélekedik minderről egy 8 éve Londonban élő magyar?

Hát nem örül neki és akkor még finoman fogalmaztam. Lássuk tehát, mit gondol erről a bizonyos videóról (amit nem linkelek ide, keresse meg, akinek van gyomra hozzá) az Életem morzsái szerzője.

„Ákos azt a várost fikázta le egy harmadik ország szintű hellyé, ami engem befogadott és második otthonommá vált az évek alatt. Sőt, arról a városról beszélünk, ahol a 20-as éveimet leélhettem, ahol felnőtté és önállóvá válhattam. És továbbá az a város, aminek nagyon hálás vagyok, hogy megadta számomra a lehetőséget, hogy az legyek, aki lenni szeretnék.

Londonban tanultam meg táncolni, kezdtem el jógázni és futni. Rollerozni az elmúlt 3 évben, valamint úszni is rendszeresen. Londonnak és angol munkaadóimnak köszönhetem, hogy hatszor volt szerencsém az államokban nyaralnom és Európa több pontjára is eljutnom.

Ákos kijelentése fájdították a szívemet, hiszen a szeretett második otthonomról beszélt degradáló stílusban, aminek az elmúlt közel 8 évben mindent köszönhetek.

Egy dolgot felejtett el ő. Minden városnak vannak rosszabb és jobb környékei. Azzal, hogy ő kiment Stratfordba, a buszpályaudvarnál okoskodott, azzal nem adta ám vissza, hogy milyen valójában Londonban is élni.

Ha a kamerát kicsit elfordították volna, pont látszódott volna, hogy van egy bazi nagy pláza – Westfield is ám itt, ami az Olimpia miatt épült meg és 10 ezer új munkahelyet teremtett anno.

Aztán, ha már ott járt, akkor igazán megnézhette volna a Queen Elizabeth, Olimpia parkot is, ahol a kedvenc londoni uszodám, az Aquatic centre található és ahova nyaranta szívesen járok úszni.

De nem, pont az egyik rosszabb arcát kellett Londonnak bemutatni és ráfogni, hogy itt van Mozambik.

Hát erről az jutott eszembe, hogy a Temze partján van a St Thomas kórház a Parlamenttel szemben, sírnánk az örömünkben otthon, Magyarországon, ha ilyen fasza kis kórházunk lenne. Több ismerősöm is ott szült és jól érezték magukat. Azt miért nem videózta le Ákos?

Mozambikban, bocsánat Londonban…vannak ám normális kórházak is, nem csak feketék?

Barátnőm anyukája látogatóban járt Londonban, s elmentünk Notting Hill, Holland park környékére sétálni. Meg is említettem, hogy tessék ám jól körülnézni itt a csendes, tiszta kertvárosban, tessék megismerni milyen is „Mozambik” a Land Roverjeivel és millió fontos házaival együtt.

Hajós fesztiválra is benéztünk aznap. Egy designer képeslap árus, fekete hölgynél bámészkodtunk, aki odajött hozzánk végül: Én beszélek magyar.

Te, itt Londonban feketeként hogy beszéled a magyart? Csodálkozva néztünk rá.

Vannak magyar barátai és önszorgalomból felvette, megtanult jó pár magyar szót, kifejezést a mi nyelvünkön. Szerintem ezt rohadt menő. (…)

Ismét hangsúlyozom, hogy mindenhol vannak rossz környékek. Igen, Magyarországon is! és igen, Pesten is van olyan utca biztos, ahova nőként éjfélkor egyedül nem sétálgatnék be. Nem kell ahhoz az országhatárt sem átlépni, hogy rémisztgessünk emberek afrikai országokkal. (...)

Mindenki eldöntheti magának, hogy Ákosnak hisz, vagy annak, aki 8 éve itt él.

Mindenki levonhatja a következtetést, hogy jó és rossz emberek egyformán vannak nemzetiségtől, vallástól, bőrszíntől függetlenül.

Ákos vlogjának a címe „Turnéstart Londonban” – most akkor nem Mozambikban járt végül? (…)

U.i.: Azért még sem olyan rossz a sok magyar bevándorló, avagy kivándorló, hiszen lehet Londonba jönni énekelgetni nekik. Pénzt keresni rajtuk.”

A teljes posztot itt találjátok...

Kell-e lakcím a digitális nomádnak?
...

KIDERÜL, KIKET KÜLDÜNK AZ EURÓPAI PARLAMENTBE

MÉRCE
Szerző: MÉRCE / JÁMBOR ANDRÁS
2019.05.26.


Bács-Kiskunban a legmagasabb, Budapesten átlag alatti a részvétel 7 órakor


BUDAPEST • Az MTI megyei bontást is közölt a 7 órás részvtel alapján, eszerint:

Baranya megye 1,45 százalék 4405 szavazó
Bács-Kiskun megye 1,71 százalék 7126 szavazó
Békés megye 1,65 százalék 4689 szavazó
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1,27 százalék 6688 szavazó
Csongrád megye 1,66 százalék 5503 szavazó
Fejér megye 1,47 százalék 5038 szavazó
Győr-Moson-Sopron megye 1,5 százalék 5392 szavazó
Hajdú-Bihar megye 1,53 százalék 6558 szavazó
Heves megye 1,6 százalék 3865 szavazó
Jász-Nagykun-Szolnok megye 1,69 százalék 5138 szavazó
Komárom-Esztergom megye 1,4 százalék 3432 szavazó
Nógrád megye 1,22 százalék 1916 szavazó
Pest megye 1,54 százalék 15 628 szavazó
Somogy megye 1,46 százalék 3690 szavazó
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1,23 százalék 5516 szavazó
Tolna megye 1,49 százalék 2716 szavazó
Vas megye 1,51 százalék 3092 szavazó
Veszprém megye 1,61 százalék 4612 szavazó
Zala megye 1,37 százalék 3091 szavazó

Budapesten pedig 1,4 százalék a részvétel. Ne ijedjünk meg nagyon, 5 éve is Budapesten 7 órakor alacsonyabb volt az országos átlagnál a részvétel, a vidékiek korábban kelnek ugyanis, és korábban leadják a szavazatukat. Ellenben bár a 7 órás részvételből még órási következtetéseket nem érdemes levonni, de az valószínűnek tűnik, hogy nem lesz a szokásosnál nagyobb budapesti részvétel.

Egyébként érdemes követni a Mérce percről-percre folyamát, mert 9 órától majd részletes választókerületi adatokat közlünk a taktikaiszavazas.hu segítségével amely a részvételt összehasonlítja a 2018-as országgyűlési és 2014-es EP választások eredményével így becsülni tudunk majd a közvéleménykutatásokhoz képest jobban vagy rosszabbul szerepelnek a pártok...

NÉPSZAVAZÁS EGY ÚJ EURÓPÁRÓL ÉS EGY ÚJ MAGYARORSZÁGRÓL

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: LENGYEL LÁSZLÓ
2019.05.26.



Az európai választás népszavazás Európában Európáról, Magyarországon pedig egy európai Magyarországról. A magyar népszavazás az Orbán-rendszerről szól: aki az orbáni Fideszre szavaz, távolítja Magyarországot Európától. Az Orbán-rendszerről belső bírálói tudták, hogy nem fér össze az Európai Unióval. Olyan fertőző góc, amely egész Európára veszélyes. Ma már Európa is tudja. Ha a múlt Európájának irányítói - felelőtlen módon - hagyták felnőni az Orbán-rendszert, eltűrték, hogy Európa intézményeit és értékeit belülről rongálja, jövendő irányítói nem hagyhatják, nem is fogják hagyni. 

Valóban két Európa csap össze: mások az értékeik, az érdekeik, a tetteik és a gondolataik. Az egyik nemzetállami, amely nem fogadja el a kisebbségek jogait, fehér faji alapon áll, felsőbb- és alsóbbrendű fajokat ismer, keresztény gyökerűnek hirdeti magát, de nem fogadja el a második vatikáni zsinatot és Ferenc pápát, harcol a felvilágosodás eszméi ellen, férfi(as), a nők helyét a gyerekszülésben és a konyhában jelöli ki, homofób heteroszexuális, korrupt és nepotista, saját maga és családja hatalmi meggazdagítását eredeti tőkefelhalmozásnak és nemzeti polgárosításnak nevezi. Ez Salvini, Le Pen, Orbán, az „ibizai” előnevű Strache, Kaczyński, Farage Európája, ami ellen nemzeti és európai közérdekből szavazni kell. 

A másik Európa az emberi jogok és szabadságok Európája. Ezt választani, kiállás mások elfogadása, a tolerancia, az együttműködés, a szociális piacgazdaság, a jogállami demokrácia, a biztonságos és szabadon járható Európa mellett.

Taktikai voksolás, mint észszerű referendum
A magyar Európa-pártiak képtelenek voltak a megegyezésre. Ezzel csak tovább növelték Orbán amúgy is meglévő előnyét. Egy egységes Európa-párti ellenzék – lengyel mintára - megszoríthatta, sőt, akár le is győzhette volna a Fideszt. A választó nem talál igazi elvi és gyakorlati ellentétet a demokratikus ellenzéki pártok között. A szétszavazás viszont több százezer szavazat elvesztésével jár, mint a 2018-as parlamenti választásokon. Az ellenzéki önkormányzati vezetők közül egyedül Botka László értette meg, hogy az EP-választás az önkormányzati választás első fordulója. Teljes erővel kampányol és ez egy későbbi győzelemnek is záloga lehet. A többiek nem tették – kár. Az észszerű választás ismét a taktikai: minél több embernek el kell menni szavazni a legerősebbre, a legesélyesebbre. Ez az ellenzéki szavazatok maximalizálása. Tetszik, nem tetszik, a legesélyesebb az 1-es, az MSZP-PM lista. Nem jó, nem rossz: esélyes. Ha a Kétfarkú Kutya Párt lenne az esélyes, akkor valamennyi ellenzéki szavazattal őket kellene támogatni. Aki esélytelen, vagy legalábbis esélytelenebb pártra szavaz, nemcsak elveszíti szavazatát, de a Fideszt és a kiszorulásunkat erősíti. Ha brit szavazó lennék, minden maradáspárti voksolót arra biztatnék, hogy taktikai okokból szavazzon a Liberális Demokratákra, ha francia, akkor a macroni LREM-re, ha lengyel, akkor az Európai Koalícióra.

Az Orbánt ért három csapás
Osztrák bukás. Az ibizai Strache-ügy és az osztrák kormánykoalíció felbomlása. Az Orbán által ajánlgatott „osztrák modell” – "hozzuk létre az egységes jobboldalt" – megbukott. Nemcsak azért, mert korrupt és oroszbarát, hanem mert egyértelművé vált, hogy dilettáns kalandorokról van szó. Az orbáni, "menjünk jobbra" javallatokba korábban belebukott a bajor CSU és a spanyol Néppárt. Orbán stratégiája csak azt bizonyította az Európai Néppárt pártjainak és politikusainak: ha ezt tesszük, akkor csak megerősítjük ellenfeleinket, mert választóink vagy elmennek a szélsőjobbhoz, vagy a zöldekhez. Az osztrák Néppárt, a bajor CSU vagy a spanyol Néppárt ma rosszabb pozícióban vannak, mint annak előtte. A Strache mögül kibukkanó Orbán és Putyin tökéletes bizonyíték arra, amit korábban nem lehetett igazolni: Európa-, a sajtószabadság és a nemzeti szuverenitás elleni eszközökkel nyúl bele a hatalmas orosz nagyhatalom és a felfújt magyar kishatalom az európai demokrácia intézményrendszerébe. Az osztrák-magyar-orosz ügy, amely egyben az Európai Néppárt és az EU ügye, bizonyosan szerepet fog játszani a Fidesz kizárásában a Néppártból, és a magyar kormány elleni fellépésben. 

Lengyel katarzis. A lengyel papi pedofíliáról szóló film, majd az abból kialakult politikai válság valószínűleg az osztrák ügynél is nagyobb hatású lesz, rövid-, közép- és hosszútávon. Az amerikai, ír, ausztrál, francia hasonló gátszakadások tapasztalataiból tudjuk, hogy az áradás megállíthatatlan. És egy olyan politikai-társadalmi berendezkedés, amelynek a katolikus egyház az alappillére, gyökeresen meg tud változni a papi gyerekbántalmazás hatására a gyerek szentségét valló társadalomban. Ennek nemcsak a PiS gyengébb szereplése, majd a lengyel szélsőségesen konzervatív kormány bukása lehet a következménye, de egy katartikus rendszerváltás a nyitott, toleráns, progresszív, európai Lengyelország felé. A lengyel változások mindig hatással voltak a magyarokra. Most sem lesz ez másként. 

Hol bujkál Orbán? Minden erős vezető erejének bizonyítéka a kiállás. Álljatok ki velem, ha mertek! Erdogannak vagy Putyinnak, Trumpnak vagy Salvininak, Bolsonarónak vagy éppen Macronnak, az adja az erejét, hogy barátaik és ellenfeleik tudják: készek bármikor és bárkivel megvívni a harcukat. Az európai vezetők megértették, hogy az új Európában bizony vállalni kell a nyílt vitákat egymással, az újságírókkal, a közönséggel. Orbánról kiderült, hogy erre nem hajlandó és nem is képes. Timmermans nyílt vitára hívta, amit nem fogadott el. Itt egy politikus népvezér, aki nem megy bele nyílt vitába a kamerák előtt. Orbán nem ment el Milánóba se, ahol Le Pen tette fel a kérdést: hol van Orbán Viktor? Bujkál. Csak a kétkulacsos sunyítás van. A Fidesz szavazó nem tudhatja, hogy egy néppárti vagy egy Salvini- és Le Pen-párti Orbánra szavaz. Valójában a Schengenből történő kizárásra, a 7-es cikkely folytatására, a csökkenő költségvetésre, az európai büntető intézkedésekre adja le voksát...

ORBÁNNAK A “NEMZETI SZUVERENITÁS” JELSZAVA EGY BŰNSZERVEZET VÉDELMÉT JELENTI - MAGYAR BÁLINT KIBELEZTE ORBÁN HAZUGSÁGAIT - EGY BŰNSZERVEZET A BÜNTETLENSÉGÉRT KÜZD: TELJHATALOM VAGY ÉLETFOGYTIG TARTÓ BÖRTÖN A TÉT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.05.25.



Amikor Orbán a “nemzetek Európájáról” beszél, akkor a bűnszervezete büntetlenségének biztosítása a célja. Ez egy bűnszervezet, amelyet kormányzati szinten működtetnek. Büntetlenségét belföldön már biztosította, mert a kezében tartja az ügyészséget, az adóhivatalt, a bíróságokat, és így tovább, ezért az országhatáron belül már nem felelősségre vonható. Az uniós bevételek is kellenek a bűnszervezetnek, ezért itt egy bűnszervezet azért küzd, hogy továbbra is ellophassa a nyugati adófizető polgárok pénzét, de semmi beleszólásuk ne lehessen abba, hogy az adócentjeiket ne lehessen ellopni. Ez a büntetlenség, amiért Orbán küzd – mondta el Magyar Bálint, az SZDSZ volt elnöke, volt oktatási miniszter az ATV műsorában.

"Ez Orbánék számára élet-halál kérdés, mert míg másoknál az a kérdés, hogy kormányon vagy ellenzékben vannak, addig Orbán és társai esetében az a kérdés, hogy teljhatalomban vannak vagy börtönben kell ülni életük végéig. Orbánék a saját hatályos jogszabályaik szerint is bűnözők és ezt ők is tudják."

A harmadik, amiért Orbán küzd, hogy fenntarthassa a világban különböző autokrata hatalmakkal a szintén ellenőrizhetetlen üzletelés lehetőségét. Míg az Európai Unión belül a nyugati adófizetők pénzét lopja el, addig az orosz, kínai, török, arab és más diktatúrákkal való üzletelése során, nagy állami szerződéseknek álcázva, egy áttételen át magyar adófizetők pénzét lopja el. Ilyen például a Budapest-Belgrád vasútvonal. Azt lehet mondani, hogy Orbán tulajdonképpen semmi mást nem csinál, csak üzleti ügyekkel foglalkozik, az egész politika egy fedővállalkozás és a zsarolási potenciál megőrzésével igyekszik a bűnszervezetet fedezni. Ehhez használ fedő ideológiákat, amelyeket a szélsőjobboldaltól kölcsönöz, és amelyekben ma már ő maga is hisz, és azonosul a szerepével. De az egész hazugság.

Orbán a posztkommunista országokból igyekezett létrehozni egy kelet-európai zsaroló blokkot, amelyet ő irányít – rajzolta fel Magyar Bálint azt a stratégiát, amit Orbán “nemzeti szuverenitás” politikájának nevez, valójában egy bűnszervezet zsaroló potenciáljának a fenntartása. A V4-ekkel és a balkáni országok felvételével próbálkozik, de ez nem nagyon működik, mert demokratikus fordulat zajlik ezekben az országokban. Most ebből Orbán úgy menekül, hogy az európai populisták vezető szerepére vágyik, de egy óriási szakadék támad Magyarország mérete, gazdasági potenciálja, teljesítménye, és Orbán egója között. Ez a szakadék nem áthidalható – szögezte le Magyar Bálint. Nagyot akar a szarka, de nem bírja a farka.

Ezért Orbán retorikája egyre szélsőségesebb irányba megy, ami néha már az európai szélsőjobb számára is elfogadhatatlan, mert Orbán eközben lélekben azonosult az antiliberális fasiszta és náci ideológiával és annak szókészletével, ami az európai szélsőjobboldal legnagyobb pártjaitól is idegen. Orbán óhatatlanul kisodródik a centrumból és ki fog szorulni. De az Európai Uniónak megfelelő választ kell adnia, hogy ez a jelenség a helyére kerüljön és ne jelentsen fenyegetést az Unió egészére és Európa biztonságára. Az Európai Unió képtelen volt eddig felfogni, hogy egy fasiszta ideológiával terjeszkedő bűnszervezettel áll szemben, és Orbánnal úgy kellene tárgyalnia és bánnia, mint egy bűnözővel – mutatott rá Magyar Bálint...


REJTÉLYES RENDŐRI AKCIÓ A MAGYAR-UKRÁN HATÁRON A VÁLASZTÁSOK IDEJÉN

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: hvg.hu
2019.05.25.


Mintegy harminc készenléti rendőrt vezényeltek Kisvárdára, hogy az elkövetkező napokban Záhonyban biztosítsák a zökkenőmentes határátlépést – értesült a Magyar Hang.

A lap értesülései szerint
az ukrán-magyar határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások közül sokaknak kell készenlétben állniuk, várva arra, hogy szükség esetén esetleg behívják őket. A rendőrség megerősítette a Magyar Hang értesüléseit, és sikeresnek nevezte az egyenruhások tevékenységét, hiszen lerövidült az Ukrajnából Magyarországra belépők várakozási ideje. Azt viszont cáfolta a rendőrség, hogy az intézkedés kapcsolatban lenne azzal, hogy vasárnap rendezik meg Magyarországon az EP-választást. Korábban a kormánypárti politikusok azt kérték a magyar állampolgársággal is rendelkező határon túli magyaroktól, hogy vegyenek részt a voksoláson.

A Magyar Hang emlékeztet arra, hogy tavaly az országgyűlési választásokkor a Hír Tv Célpont című műsorában be is mutatta, hogy milyen zavartalanul szállították szervezetten a fiktív magyarországi lakcímmel rendelkező ukrán-magyar kettős állampolgárokat a határhoz közeli településekre, ahol le is szavaztak a Fidesz–KDNP-re és jelöltjére, Tilki Attilára – a voksturizmus szervezői ezt egyébként nem is mulasztották el közölni „utasaikkal”. A Kárpátalján, tehát Ukrajna területén élő magyar állampolgárok levélben adhatják le szavazataikat, Magyarországon csak az voksolhat személyesen, aki rendelkezik magyarországi bejelentett lakcímmel. Az említett ügyben tavaly Vásárosnamény környékén akadtak olyan házak, ahová száz, vagy akár kétszáz ilyen embert is bejelentettek...

FIDESZ CSALFASÁGOK, CSALÁSOK

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2019.05.26.



Kitértünk már rá, a Bozóki András volt kulturális miniszterrel készült interjúban is szó esett róla: a Fidesz a kilencvenes évek közepe óta tudatosan építkezett a médiatérben. Ez nem pusztán annyit jelentett, hogy akár ellenzékben, akár kormányon volt, mindent elkövetett annak érdekében, hogy maga alá gyűrjön minél több újságot, rádiót, televíziót, hanem azt is, hogy a hatalomgyakorlás egyéb eszközeit is beveti.

Kezdetben ugyan viszonylag kevés figyelmet fordított az internetre, mára azonban a közösségi portálokat is intenzíven használja. Ezek mellett, és nem mellékesen, miközben – immár kormányra kerülve – megszállta azokat az intézményeket, amelyeknek – amúgy – a kiegyensúlyozott és erkölcsös média felügyelete lenne a feladata, alapított közvélemény-kutató céget, elemző intézetet, és olyan monitorozó társaságot, amelynek a rendszer figyelemmel követése a feladata. Ezek mind, mind látszólag tudományos munkát végeznek, olyan elemzéseket bocsátanak a nyilvánosság elé, amelyek objektív kutatáson alapszanak – látszólag. Ezen intézmények létrehozói pontosan tudják, hogy az előbb említett objektivitás látszata milyen fontos, milyen mértékben tudják befolyásolni a közvéleményt.

Noha a szakma – kutatók, elemzők – pontosan tudják, hogy ezekkel az adatokkal csínján kell bánni, mégsem mondják ki róluk, hogy manipuláltak. Hogy miért nem, az egy külön írás témája lehetne, itt és most elégedjünk meg annyival, némi eufémizmussal, hogy a kormányzati akaratot a többség tiszteletben tartja. Ez az akarat pedig arról szól, hogy minél több olyan publikáció jelenjen meg, amely a Fidesz erejét, legyőzhetetlenségét mutatja.

Vagyis: e pillanatban, vagy inkább jó hosszú ideje az a helyzet, hogy az egyik oldalon van néhány, a szakmai igényességre, a hitelességre kényesen ügyelő társaság, a másik oldalon pedig ott sorakoznak a hatalmat kiszolgáló, a kormányzatnak megfelelni vágyó, jelentős közpénzekkel bíró intézetek. Ezek szinte korlátlan anyagi forrással rendelkeznek, bármikor és bármilyen mennyiségben képesek kibocsátani a finoman szólva is kozmetikázottnak tűnő adatokat...


"A FIDESZ A FELÜLJÁRÓT, MI AZ EGÉSZ RENDSZERT BONTJUK LE!"

HÍRKLIKK
Szerző: Hírklikk
2019.05.26.


Azért, hogy jól látható legyen, miért is akarnak változást, az MSZP kampányfőnöke egy táblázatban összefoglalva mutatta meg, mi a különbség a szocialisták és a Fidesz választási programja között...

...Ujhelyi az EP-választás előtti utolsó tévéinterjújában arra hívta fel a figyelmet, hogy "a racionálisan gondolkodóknak olyan listára kell szavazni, amely mandátumot is hozhat, mert ha 5%-ot el nem érő kispártokra szavaznak a választók, akár 200-250 000 szavazat is elveszhet, vagy egyenesen a Fidesznek hoz mandátumot".

A Fidesz pedig „azt játszotta az elmúlt időszakban”, hogy a saját médiagépezetén keresztül ütött vagy emelt pártokat, hogy kispártokat felhozzon – magyarázta.

Azt mondta: azoknak a szavazatait is várják, akik érzik annak a felelősségét, hogy az ellenzéket egy táborba kell terelni, mert így az önkormányzati választáson megroppantható Orbán rendszere.

ITT OLVASHATÓ

ÁLLAMPOLGÁRSÁGÉRT SZAVAZATOT KÉRÜNK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2019.05.26.


Potápi Árpád János, a kormány nemzetpolitikai államtitkára ma Szerbiába utazott, hogy kiemelje a kormány szerbiai magyarokért tett fáradozásait és megkérje a külhoni magyarokat arra, hogy szavazatukkal támogassák a közös Európa létrehozását. Noha nem mondta ki szó szerint kire szavazzanak – meglepő módon – mégis sejthető, kire is gondolhatott. Potápi szerint a nemzeti identitás megőrzésére van szükség, amely a kormány szerint leginkább pénzzel érhető el. Több száz millió forintos támogatások formájában próbálják megmutatni a külhoni magyaroknak, hogy Orbán Viktor törődik velük, ezért a törődésért cserébe pedig szavazatokat várnak el.

Hiszen ugyan jól hangzik, hogy az elmúlt 9 évben több mint 1 millió magyarral gazdagodtunk – ennyien igényelték és kapták meg az állampolgárságot – azonban ennek megvan az ára is. Ez az 1 millió határon túli magyar hálája jeléül – noha természetesen nem mindegyikük – de Orbán Viktor és a Fidesz mellett teszi le voksát. Így talált Orbán elegenedő extra szavazatot ahhoz, hogy hatalmát bebetonozhassa. Ezért tehát a külhoniakkal való törődés jól hangzik, ennek azonban megvannak a hátrányai is. Valószínűleg, ha nem tudott volna politikai hasznot szerezni a külhoniak támogatásából a Fidesz, nem támogatta volna őket forint milliárdokkal az elmúlt években. De tudott, ezért meg is tette. Lássuk Potápi teljes nyilatkozatát:...