2016. február 9., kedd

GULYÁS GERGELY AZ ATV-BEN

PROSZEKTÚRA BLOG
Szerző: Proszektor Professzor
2016.02.09.


A reggeli tévézés közben azon töprengtem, hogyan lehetne egy kis pluszpénzhez jutni, amiből ki tudnám fizetni a svájci frank hitellel vásárolt gépkocsim régen várt forintra átváltása folytán megnövekedett részleteit. Először arra gondoltam, hogy ha teszem azt a CSOK-ot igénybe venném, máris gazdagabb lehetnék vagy húszmillióval.
De aztán ezt az ötletet gyorsan elvetettem, mert aligha tudnék három gyereket szülni, sőt férfiként valószínűleg talán még egyet sem. Ráadásul házas és nyugdíjas lévén arra sincs sok esélyem, hogy egy 40 alatti hölgyet nőül vegyek, aki ezt majd megtenné helyettem.
Aztán az ötlött fel bennem, hogy esetleg szép pénzt tudnék keresni valami frappáns, a földművelésügyi minisztériumhoz benyújtott tanulmánnyal. Írhatnék például Az afganisztáni bezoár kecsketenyésztés állapota a XVIII. század elején, a Bazardüzü hegyen – címmel, de hálás téma lehetne Az iszapvulkánok hasznosítási lehetőségei, szigorúan vett agrárlogisztikai szemszögből - című értekezés is.
A netről csak össze tudnék én is ezekhez néhány oldalt ollózni.







CSATORNÁBA VESZETT ILLÚZIÓINK

POLIPRAKTIKA BLOG
Szerző: Herczeg Sándor
2016.02.09.


Médiatörténelmi nap a mai. Megértük, hogy egy bulvárbúvár irányíthatja az egyik országos televízió összes hírműsorát.
A TV2 híradóinak rajongói eddig sem az Elittárs oldalán kerestek maguknak partnert, de úgy tűnik, hogy Andy Vajna kifejezetten a volt Big Brother-hívőket állítja célkeresztbe Szalai Vivien kinevezésével.
Amint azt az Index oly érzékletesen megírta: "Szalai tévés tapasztalatai kimerültek a FEM3 Cafe pár hónapos műsorvezetésében, ezen kívül mondjuk a médiát, pontosabban a celebeket jól ismerheti, hiszen 2003 és 2011 között a Színes Bulvár Lap majd az átnevezést követően Bors újságírója volt, de a lapnál több pozícióban is feltűnt, külpolitikai szerkesztő, sztárrovat-szerkesztő és rovatvezető is volt."Arról a Szalai Vivienről van szó, aki eddig a Story magazin főszerkesztője volt, ami nem különösebben bel-és külpolitikai, illetőleg gazdasági szakirányáról volt híres. 
ITT OLVASHATÓ

A HIÚ PROFESSZOROK ESETE AZ IGAZSÁGGAL

ÖRÜLÜNK, VINCENT?
Szerző: jotunder
2016.02.09.



A Mandiner utánajárt Szuromi Szabolcs Anzelm atya, a Pázmány rektorának cambridge-i kutatóprofesszori címének. 
A kutatóprofesszori cím státusza a Magyarországon oly népszerű "non-existent" volt. Azóta bizonyos helyekről törölték ezt az információt, bizonyos helyekről meg nem egészen (ez egy másik kutatóprofesszori státusz Szuromitól, szintén Cambridge, rögtön kettő). Jellemző, hogy ezt a hírt szinte kizárólag csak a balliberális és a szélsőjobboldali lapok vették át, az előzőek a Pázmány, az utóbbiak pedig a kötelező holokausztoktatás miatt.
      Az Orbán-rezsim közgazdasági ideológjaként fungáló Lentner Csaba tartott és emelt.
    Lentner, Csaba, Dr., economist: Who’s Who in Europe, Biographical Lexicon, Brüssels, Published by EU, in 2003 •
    Lentner Csaba, Dr. habil. CSc.: Who’s Who in the World, 25th Edition, 2007. USA •
    Lentner Csaba, Dr. habil. CSc.: Who’s Who in the World, 26th Edition, 2008, USA •
    Lentner Csaba, Dr. habil. CSc.: Who’s Who in The World, 27th Edition, 2010, USA •
    Lentner Csaba, Dr. habil. CSc.: 2000 Outstanding Intellectuals of the 21st Century, Published by International Biographical Centre (IBC), 2008, 2009, 2010, 2011 Cambridge, England, UK •  
    Lentner Csaba, Dr. habil. CSc.: Great Minds of the 21st Century, Published by American Biographical Institute, Inc., USA, (2008-)
  (ezek itten készpénzért vásárolható címek)







A SVÁBKITELEPÍTÉS MARGÓJÁRA

NAPI TÖRTÉNELMI FORRÁS BLOG
Szerző: György Sándor Balázs
2016.02.09.


Kicsivel több mint 70 évvel ezelőtt, 1946 januárjában vette kezdetét a magyarországi németek, köznyelvi néven a svábok kitelepítése. A jelenség - amelyre a németek kollektív bűnösségének jegyében került sor - nem volt egyedülálló; a háború után a győztesek egy országban akarták tudni a németséget, így kezdődhetett meg a magyarországiak mellett a csehszlovákiai és lengyelországi németek deportálása. A Romániában élő szászok közül tízezreket hurcoltak a Szovjetunióba (köztük volt a 2013-as irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Herta Müller édesanyja is), később pedig országon belül telepítették át őket, amíg végül az 1960-as években az NSZK gyakorlatilag "kivásárolta" a közösség tagjait. Jugoszláviában (a Délvidéken) élt jelentősebb német közösség, amelynek tagjai 1944-1945 folyamán javarészt elmenekültek lakóhelyükről, emellett sokan estek áldozatul a partizánok vérengzéseinek is...

ITT OLVASHATÓ

ISKOLA TÚL MINDEN HATÁRON

HVG ONLINE - VÉLEMÉNY
Szerző: Radó Péter
2016.02.09.


Nem az állam biztosítja az oktatás minőségét, erre csak a pedagógusok és az iskolák képesek. Az állam felelőssége mégis hatalmas: olyan körülményeket kell teremtenie, melyek ösztönzik, kikényszerítik és támogatják az oktatás minőségének folyamatos javítását.

Mielőtt bárki félreértené: a pedagógusok tiltakozása nem a pedagógusokról szól. Egy olyan közoktatási rendszerrel szemben lázadnak, amely teljesen felszámolta az iskolák képességét arra, hogy azt tegyék, amiért fizetünk: megalapozzák tanulóik későbbi sikeres életpályáját, a gazdaság fejlődését, mérsékeljék a társadalmi egyenlőtlenségeket, és ezen keresztül biztosítsák a társadalom kohézióját, csökkentsék a közösségi újraelosztásra nehezedő terheket, és szélesebb alapon terítsék a közösségi szolgáltatások költségeit, gazdagítsák a magyar kultúrát, és lehetővé tegyék az alkalmazkodást a technológiai változásokhoz.

Az iskola mindezt tanulóik megszerzett tudásával szolgálja: a további tanulást lehetővé tevő alapkészségekkel és a munkához, az aktív élethez szükséges kompetenciákkal. Akkor beszélünk tehát minőségi oktatásról, ha az iskolák képesek erre, s ha tanulási problémákat érzékelnek, törekszenek azok megoldására. Nem az állam biztosítja tehát az oktatás minőségét, erre csak a pedagógusok és az iskolák képesek. Az állam felelőssége mégis hatalmas: olyan körülményeket kell teremtenie, melyek ösztönzik, kikényszerítik és támogatják az oktatás minőségének folyamatos javítását. Így kormányozni egy iskolák ezreiből álló rendszert nem egyszerű feladat, de nemzetközi tapasztalatok alapján elég jól tudjuk, hogy mi minden kell hozzá. Térképezzük fel, hogy egy problémamegoldásra alkalmas közoktatási rendszer működtetéséhez mi mindenre van szükség, s hogy mit tett mindezzel az államkonzervatív oktatási rendszer.

ITT OLVASHATÓ

ERKÖLCSI MAGASLATRÓL JÓ NAGYOT KÖPNI

GÉPNARANCS BLOG
Szerző: H.A.
2016.02.09.


A hír a Pázmány Péter Katolikus Egyetem honlapján:

A Trinity College felkérésére 2015. december 4-én A 11-15. század kánonjogi öröksége Cambridge-ben címmel tartotta meg összefoglaló előadását Szuromi Szabolcs a Gonville and Caius College teljes középkori kánonjogi kéziratállományáról.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) rektora által a középkori kánonjogi kultúra feltárása és megismertetése terén az elmúlt öt évben folytatott cambridge-i oktató- és kutatómunka elismeréseként a Gonville and Caius College (alapítva 1348) és a Robinson College után (alapítva 1977), az 1546-ban VIII. Henrik király által alapított Trinity College adományozott kutatóprofesszori címet a budapesti Kánonjogi Intézet vezetőjének. Szuromi Szabolcs Cambridge-ben végzett tudományos munkájának köszönhetően pontos kép alakult ki a cambridge-i kánonjogi oktatás eredeti forrásairól, kezdetének sajátosságairól, valamint az egyes – legrégebbi – kéziratok keletkezési helyéről és idejéről.

Szuromi Szabolcs hivatalos cambridge-i tartózkodása keretében tárgyalt a felsőoktatás nemzetközi minőségbiztosításáról. A PPKE rektora megtisztelő felkérést kapott a Cambridge-i Egyetem független külső szakértőkből álló akkreditációs testületében való részvételre...

És a blogbejegyzés róla a Gépnarancs blogban:

ITT OLVASHATÓ

NEM A TANTÁRGYAT UTÁLJA A GYEREK, HANEM A TANÁRT

BEZZEGANYA BLOGJA
Szerző: TÜNDE
2016.02.09.


A napokban a félévi bizonyítványosztás és a felvételik kavartak fel sok port. Felmerül a kérdés, hogy mennyiben reális a gyerek hanyagságát a tudásának mértékét jelző érdemjegyekben megjeleníteni. Nos, szerintem semennyire.

Ha a gyerek otthon hagyott valamit, és emiatt nem tudja követni az órát, akkor két eset lehetséges. Vagy megérti és elsajátítja az anyagot enélkül is, vagy nem, és akkor amúgy is meglátszik a tudásfelmérés eredményében. De ezen sokáig lehetne vitatkozni, arra érdemes inkább koncentrálni, mivel lehet megelőzni az ilyen helyzeteket.

A fiam is ebbe a szétszórt kategóriába tartozott, és tartozik még ma is. Nálunk elsőben nemcsak az volt a gond, hogy nem jutnak el az iskolába a holmijai, hanem az is, hogy ami eljutott, az nem jut haza. Egy ideig én is úgy voltam vele, hogy hátha beleszokik, de egy idő után zavaró volt állandóan azt lesni, elhagyta-e éppen a ceruzáit, vagy sem. Ekkor fogtam magam és MINDENRE rákerült vagy a neve, vagy legalább a monogramja. Innentől a hazajutás megoldódott. Azt nem tudom, hogy ő gyűjtötte-e be a cuccait, vagy a tanár néni, vagy esetleg valamelyik osztálytársa nyomta a kezébe, de a dolog működött...

ITT OLVASHATÓ

VASFÜGGÖNY ELLEN INKUBÁTORHÁZ

BEKIÁLTÁS BLOG
Szerző: Kabai Domokos Lajos
2016.02.09.


Egy boldog embert láttam az ATV február 8-ai, hétfő esti adásában. Újhelyi István úgy csillogtatta leleményét, a szellemi inkubátorház kifejezést az előbb ámuló tekintetű, később finoman ironikus műsorvezetőnek, Kálmán Olgának, mint lelkes gyerek az új játékát a betoppanó idegen előtt.

Ma Magyarország megismerkedett a szellemi inkubátorház kifejezéssel. Ami eddig nem létezettjelentette be Újhelyi, a szocialisták egyik Európa parlamenti képviselője. (04:40-től) Aztán jópofáskodó bennfentességgel hosszasan beszélt arról, hogy miért is kreálta a jelzős szerkezetet. Annyira belefeledkezett a lényegtelen részletekbe, hogy a műsorvezető meg-megújuló erőfeszítése volt szükséges ahhoz, hogy kiderüljön: lakossági fogadóórákon, konferenciákon és egy honlapon az európai eszmét kívánja népszerűsíteni a szellemi inkubátorház kezdeményezéssel...

ITT OLVASHATÓ 

LACI, TE TUDOD, HONNAN VAN A PÉNZ??????

LŐRINCI MAGAZIN BLOG
Szerző: Lmagazin
2016.02.09.


Magyarország legcivilebb civiljei - a Civil Összefogás Fórum (CÖF)  - 3 év alatt 620 millió forint adományt szedett össze, melyet a magyar kormány éltetésére, békemenetekre és mindenki más lejáratására költött. Ezeknek az adományoknak járt utána néhány magyar újságíró. Mivel konkrét adatokkal, az átláthatóság jegyében nem szolgált az újságírók számára Csizmadia László, ifj. Lomnici Zoltán, Bayer Zsolt, Fricz Tamás és Bencsik András szervezete, ezért a CÖF honlapján feltűntetett több száz hazai és határon túli szervezetnél kezdték meg a kutatást. Az eredmény magáért beszél: a CÖF honlapján is feltüntetett támogatóknak fogalmuk sincs róla, hogy pénzelték volna a szervezet!

ITT OLVASHATÓ

ELEMEDBEN VAGY? FEDEZD FEL A BENNED REJLŐ TEHETSÉGET!

ÖRÖMTERV
Szerző: ur.anita
2016.02.09.

Sir Ken Robinson: Elemedben vagy? Fedezd fel a benned rejlő tehetséget! c. könyvét nemrég fedeztem fel a könyvesboltban, a HVG Könyvek sorozatban, azonnal meg is vettem. Gyakorlatias, önfejlesztésre kiválóan alkalmas, inspiráló olvasmány - kifejezetten ajánlom a figyelmetekbe! A könyv arról szól, hogyan találhatod meg azt tűzbe hozó, tartósan örömet okozó, a tehetségeddel és a lehetőségeiddel összhangban álló tevékenységet, amiért igazán lelkesedni tudsz.
Nagyon sok olyan emberrel találkozom, akik azt a problémát fogalmazzák meg, hogy ami most van, az nem elégíti ki őket, nem érzik elégségesnek, kiteljesítőnek az életüket, de nem tudják, mi lelkesítené őket igazán, mihez lenne egyszerre nagy kedvük és tehetségük, nem tudják, tulajdonképpen miben is jók ők igazán. Ők 30-as, 40-es, többnyire értelmiségi, többdiplomás, alapvetően sikeres emberek. Furcsának tűnik? Miért nem tudják? Én nem csodálkozom rajta: sem az iskolarendszer sablonizáló törekvései, sem később a karrier lépcsőfokain való feljebblépés monoton erőfeszítései nem támogatják a valódi lelkesedést okozó örömcéljaink megtalálását és az abban való kiteljesedést.


ITT OLVASHATÓ

SZÓLT A RÁDIÓ: KITAKARÍTOTTÁK A DUNA-PARTOT

ORGANIKUS KÁOSZ
Szerző: Mach Péter
2016.02.09.



Néha a hétfő reggelek sem olyan lehangolóak: délelőtt teljesen eltűnt a múlt héten feltárt Duna-parti illegális lerakó.
Szerdán reggel írtam: „szemét lepi el a Gubacsi híd lábánál a Duna-partot. Az illegális lerakót egy felelőtlen vállalkozásnak "köszönhetik" az itt lakók és erre kirándulók. Az Önkormányzat egyelőre tehetetlen, a Kormányhivatal pedig nem tesz semmit.”
A téma népszerűnek bizonyult, a kerületből többen is megkerestek az ügyben, többségük egy lakossági szemétszedési akció szervezésében is szívesen részt vett volna. Az illegális, veszélyes hulladéklerakó feljelentő lapunkra is számos bejelentés érkezett az ország különböző pontjairól.
Péntekre pedig népmesei fordulatot vett az ügy: a Rendvédelmi Osztály munkatársai sűrűbben kezdtek járőrözni a Duna-parton. A hivatal ismét elkezdte szervezni a terület megtisztítását, leporolták a lerakó aktáját, előkerültek a Kormányhivatal iktatószámai, levelei.
ITT OLVASHATÓ

SZERVEZETT HAZUGSÁGGYÁRKÉNT MŰKÖDIK A FIDESZES PROPAGANDAMÉDIA

NYUGATI FÉNY BLOG
Szerző: Első Kézből
2016.02.09.


Kiteregette a szennyest a HírTV vezérigazgató-helyettese. Tarr Péter döbbenetes állításokat tett arról, hogyan működött a HírTV a Simicska-Orbán balhé előtti időkben, amikor a fideszes lakájmédia zászlóshajójának számított.
Idézet a Médiapiac.com-nak adott interjújából:
„A Fideszből heti rendszerességgel jártak be a tévébe eligazítani a vezérkart. A kormányzati kommunikációért felelős illetékesek mondták meg, mi a heti aktuális pártüzenet, mire készüljünk, mit kell a műsorokba ágyazni, kit hívjunk meg, ki milyen ügyben nyilatkozzon, hol és mit hangsúlyozzunk.”
A habonyi gépezet csicskásaként, a fideszes papagájkommandó napi érdekeihez igazítva működött tehát a tévécsatorna - szembeköpve minden elvet, amit a szabad sajtóról, újságírói tisztességről valaha leírtak.
ITT OLVASHATÓ

ÖREGEMBER NEM VÉNEMBER

NORVÉGMINTA
Szerző: Norvégminta
2016.02.09.


Hogy fiatalodhatunk 60 évet egy óra alatt?

Bár sokszor azt tapasztaljuk, hogy az életkorban, földrajzilag vagy társadalmi helyzetben egymástól távol állók alig értik egymást, eltérő értékek és megközelítések mentén közelítenek a világ dolgaihoz és egymáshoz, a generációs és egyéb szakadékok mégsem olyan rémisztőek, mint gondolnánk. Ha ugyanis nem csak elméleti előadásokat hallgathatunk a másikról, és nem csak kampányok segítik a megértést, hanem valós, pozitív találkozások, könnyen megtapasztalhatjuk, hogy a furcsa idegenekből barátságos ismerősök válhatnak. A Magosfa Alapítvány évek óta szervez találkozókat általános iskolás diákok és idős otthonok lakói között, amelyek során környezetbarát megoldások mellett egymást is jobban megismerhetik. A holland példa alapján elindult kezdeményezés módszereit az elmúlt időszakban sok civil, tanár és szociális gondozó is megismerhette.
Számos idősek otthonába érkeznek gyerekcsoportok, akik előadást mutatnak be, zenélnek vagy táncolnak a hajlott korú nézők számára, akik csendben és passzívan figyelhetik, milyen ügyesek ezek a mai fiatalok. Ugyanakkor valódi találkozásra, beszélgetésre ritkán van alkalmuk egymás számára idegen gyerekeknek és időseknek. Nem csoda tehát, ha számos előítélet alakul ki a két csoport tagjaiban: „Az idősek lassúak, rosszkedvűek, csak a múlttal foglalkoznak, és nem tudnak semmit arról, ami fontos a mai világban”. „A gyerekek felelőtlenek, felszínesek, nem ismerik és tisztelik a múltat, és a jelen kor virtualitásának rabságában élnek.” Az ezekhez hasonló sztereotípiák azonban könnyen megváltozhatnak, ha megismerkedhetünk egy idős emberrel, aki történetesen vidám, egy gyerekkel, aki igenis odafigyel a másik emberre, ha megértjük, hogy a múltnak ugyanúgy vannak fontos értékei, amiket érdemes megőrizni, mint ahogy a jelenkori újításokat is fontos lehet befogadni. A találkozás hatékonyságát az is erősítheti, ha nem direkt azért hozzuk csak össze a két eltérő csoportot, hogy megismerjék, megkedveljék egymást – ez ugyanis könnyen az ellenkező irányban sülhet el.
ITT OLVASHATÓ

TOCSOG A KORRUPCIÓBAN ÉS DRÁGA. MI AZ?

ÁTLÁTSZÓ. HU -  MUTYIMONDÓ
Szerző: mutyimondó
2016.02.09.


Ezekről ne maradj le!
Titkolt kormányhatározat alapján milliárdokkal drágább a szombathelyi stadion (Átlátszó)
Bűnöző vagy, és nehezen férsz hozzá a pénzedhez? Az állam segít! (444)
Állítólag nincs trükközés az államadóssággal, de számok nincsenek (Világgazdaság)
Titkolt kormányhatározat alapján milliárdokkal drágább a szombathelyi stadion
Az új aréna az eredetileg tervezett 8,8 milliárd forint helyett 13,1 milliárdért épülhet fel. Ennyiről szólt ugyanis a legolcsóbb ajánlat. A győztes konzorcium cégei több szálon kötődnek a magyar focihoz: a Swietelsky testvércége éppen a helyi Haladás névadó szponzora, míg a ZÁÉV a fővárosi stadionépítési beruházásban is érintett. „Bűnben fogant ez a beruházás, és tocsog a korrupcióban”– mondják kritikusai. (Átlátszó)
Bűnöző vagy, és nehezen férsz hozzá a pénzedhez? Az állam segít!
Két éve hozta létre a kormány a Stabilitás Megtakarítási Számla (SMSZ) nevű konstrukciót, amellyel valószínűleg a külföldre menekített, részben fekete vagy szürke pénzt igyekeztek hazacsábítani. Egy-egy számlára legalább öt millió forintot kellett elhelyezni, amit aztán állampapírokba fektettek. Így a pénz egy csapásra törvényes lett. A kifehérítés akadozik, az évente elvárt 100 milliárd forintos cél fele sem teljesült eddig. (444)
Megváltoztatták az államadósság publikációs rendjét
Az államadósságára vonatkozó adatokat tavaly év végéig heti rendszerességgel publikálta az illetékes szervezet, az ÁKK, aztán felhagytak ezzel a gyakorlattal. Az intézmény vezetője  a decemberi meglepő adósságcsökkentésről azt nyilatkozta, hogy nem volt trükközés, ám ennek ellenőrzéséhez egyelőre hiányoznak az adatok. És az ÁKK a rendszeres adatközlés elmaradására vonatkozó kérdésekre sem válaszol. (Világgazdaság)
Új műsorszám! Készítsd elő az olimpiát Schmitt Pállal
A Fővárosi Önkormányzat és a Magyar Olimpiai Bizottság 50-50 százalékos tulajdonban  vállalkozást alapított, amely a 2024-es nyári olimpia megrendezéséért benyújtott pályázat előkészítésével foglalkozik. A cég igazgatóságának a plágium miatt a köztársasági elnöki pozícióból szégyenteljesen távozó, ámde egykori kiváló sportoló Schmitt Pál is tagja. (Átlátszó)

ITT OLVASHATÓ

NEM VICC, HURRÁ, ÚJ MALÉVOT INDÍTANAK NEKÜNK AZ OROSZOK

MENTÁLIS DEFICIT
Szerző: Hakapeszi Miki
2016.02.09.



Nagy zseni ez a mi miniszterelnökünk, tudjuk rég. Amikor lengyel kollégájával közös tájékoztatóján a szokásos kölcsönös benyalintások közben belengette, hogy új repülőjáratok lesznek több lengyel városba, rögtön az ugrott be, hogy ez csak természetes. Fideszes barátaink nagy tételben nyomják a járatindításokat, íme csak néhány emlékezetes kamuböffenet. Géppuskaszájú teremfocibajnok villaépítőnk bárhova ment, indított egy Wizz Air járatot, kezdve Tunéziával, folytatva Indiával. Jó fideszes párttársa, az észosztást annak idején látványosan ellébecoló ex-polgármester azonban csak gyerekjátékkal szereti szórakoztatni magát a Wizz Air gépén, az általa belengetett Debrecen-Kína járatot valószínűleg másnak szánta.

ITT OLVASHATÓ


FÉLIX-JACQUES MOULIN, AKIT BÖRTÖNBÜNTETÉSRE ÍTÉLTEK AZ AKTFOTÓIÉRT (18+)

MAI MANÓ HÁZ
Szerző: Mai Manó Ház
2016.02.09.


Aki a fényképezés megjelenését követő első két évtizedben rájegyezte nevét az aktképeire, akár komoly büntetésre is számíthatott. Az akkori erkölcs, közfelfogás másképpen állt a meztelenség ábrázolásához, ezért némely képek készítői, valamint modelljei (többnyire táncosnők, prostituáltak) igyekeztek teljes névtelenségben maradni, ezért ezen képek készítőit, kevés kivételtől eltekintve nem ismerjük. E kezdeményezők még a 18. században kialakult pikáns témavilágban érezték otthon magukat. Modelljeik kövérkés, telt alkata, fedetlenül hagyott mellei és combja különös ellentétben állt ártatlan arcukkal, szinte szégyenkező tekintetükkel, megilletődött pillantásukkal. Valójában a modellek nyugodt arca, szinte töprengő kifejezése nem annyira ártatlanságuk, mint a hosszantartó beállítást igénylő fényképészeti eljárásoknak és a korszak komolyságot elváró viselkedés-normáinak volt köszönhető. 
Félix-Jacques Antoine Moulin (1802. március 27 – 1875. december 12.) francia fotográfus 1849-ben Párizsban, a 31 bis rue du Faubourg Montmartre alatt fényképész műtermet nyitott és fiatal, 14-16 éves meztelen lányokról kezdett el dagerrotípiákat készíteni. 1851-ben Moulin munkáit elkobozták és képei „obszcén” jellege miatt egyhavi börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték.


ITT OLVASHATÓ

FEKETÉK A NÁCI NÉMETORSZÁGBAN

LUMENS BLOG
Szerző: Lumensad
2016.02.09.


„Vilmos császár megtekinti a négereket a hamburgi állatkertben”- a feketéket Hitler rezsimje előtte is sokszor megalázó helyzetbe kényszerítették. Forrás: Bundesarchiv
A hitleri rezsim zsidók ellen elkövetett bűncselekményei már mélyen beleégtek a közös emlékezetbe, napjainkban pedig a romákhomoszexuálisoklengyelek, valamint a nemzeti szocializmus politikai ellenfeleinek meghurcoltatása is egyre inkább ismertté válik. Kevesen tudják azonban, hogy a második világháború előtt már jelentős számban éltek feketék Németországban, akik – mivel a náci ideológia alacsonyabb rendűnek tartotta őket – hasonló szenvedéseken és megaláztatásokon mentek keresztül.
Németországban a 17-18. század környékén jelentek meg az első feketék, akiket akkor még szolgának hurcoltak Afrikából Európába. A jénai és hasseli egyetemnek már az 1720-as években volt fekete hallgatója Anton Wilhelm Amo személyében. A mai Ghána területén született férfit még gyermekkorában hurcolta el a Holland Nyugat-indiai Társaság, majd a von Wolfenbüttel családnál szolgált, akik családtagként kezelték és tanítatták. Ez a jelenség azonban korántsem volt általános: a fekete németek egészen a huszadik század második feléig jellemzően elnyomva éltek.
ITT OLVASHATÓ

KERTÜNK ALATT LOPAKODIK A SZEBB JÖVŐ

MOST - ITT
Szerző: FSP
2016.02.08.


Azt mondta a Jobbik elnöke, hogy 2018-ban, kormányra kerülésük esetén megoldják az oktatás és az egészségügy problémáit. Idáig mindegyik párt ezt mondta, és tényleg: amit megígértek, az meg lett ígérve.
Csak a problémák nem lettek megoldva. Sőt, egyre nagyobb lett a baj. Így érkeztünk el 2016-hoz. Elég csak szétnézni a csatamezőn: az oktatás romokban, az egészségügy a padlón, mitől lenne 2018-ra másképp.
Mert Vona és a Jobbik megígérte?

ITT OLVASHATÓ

A VONZÁS TÖRVÉNYE A VALÓSÁGBAN

AZ ÉRTÉKŐRZŐ BLOGJA
Szerző: Az értékőrző
2016.02.08.


Csupán egy baj van!
 
Ahhoz, hogy a maximumot tudjuk kihozni az életünkből ezen alapelvek segítségével, bizony dolgoznunk kell.
Meg kell érte mozdulni!
Hiszen, az ok és okozat törvénye kimondja, hogy akkor szerzel 5-ös bizonyítványt, ha rendesen felkészülsz a vizsgádra! Vagyis dolgoznod, tanulnod kell!A kontroll törvénye kimondja, hogy annál boldogabb vagy, minél inkább úgy érzed, hogy az életed irányítása a saját kezedben van! Ehhez pedig szintén dolgoznod kell!A vonzás törvénye pedig azt mondja ki, hogy ha segítőkész, jóindulatú, barátságos embereket akarsz magadhoz vonzani, akkor bizony neked is segítőkész, jóindulatú, barátságos emberré kell válnod. Ezzel pedig hatalmas munka van!

Azonban az emberek nem akarnak megmozdulni.
 

TITKOLT KORMÁNYHATÁROZAT ALAPJÁN ÉPÜLHET A SZOMBATHELYI STADION 4,3 MILLIÁRD FORINTTAL DRÁGÁBBAN

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Átlátszó
2016.02.08.


Eredetileg 8,8 milliárd forintot szántak az új szombathelyi stadionra, de a legalacsonyabb ajánlat is 13,1 milliárd volt. A kiíró önkormányzati cég ügyvezetője úgy döntött, ennyiért is szerződik: egy 5,6 milliárd forintot ígérő minisztériumi levélre, illetve az abban szereplő kormányhatározatra hivatkozott. Csakhogy az egy úgynevezett 2000-es, vagyis nem nyilvános kormányhatározat. A stadiont a Swietelsky-ZÁÉV konzorcium építi: az előbbi testvércége éppen a szombathelyi Haladás névadó szponzora, utóbbi pedig Budapesten is kapott megbízást stadionépítésre.

Ahogy azt lehetett látni a költségvetési tervekből, 2016 valóban a stadionok éve lesz Magyarországon: szeptemberre elkészül az MTK új otthona, áprilisra lebontják a székesfehérvári Sóstói Stadiont, nemrég pedig kihirdették a szombathelyi stadion kivitelezésére kiírt eljárás nyertesét, és a munkagépek az elmúlt napokban neki is estek a lelátóknak.

Szombathelyen nagyot álmodnak, a kiírás szerint a 8656 ülőhelyes, teljesen fedett lelátójú stadionnal együtt egy 500 nézőt befogadni képes kézilabdapályát és egy gyakorló csarnokot is magába foglaló sportkomplexum épül a városban.

ITT OLVASHATÓ

NEM ÉLTEM HIÁBA

ADDICTUS BLOG
Szerző: Papép Éva Mária
2016.02.09.


Csípős, de igazságos – sokan ilyennek ismerik Rózsikát, az egykori trolibuszvezetőt, aki egy általa okozott baleset után fogházba, majd az utcára került. Alkoholista lett, végül agyvérzés miatt hetekig kómában feküdt. Miután felébredt, megtudta, hogy imádkoztak érte, így került el egy keresztyén közösségbe. Ma a Gyulai Pál utcai református gyülekezet tagja, hajléktalanokon segít. Azt mondja, élete értelmet nyert, mióta mások örömére és hasznára lehet.

Humor, derű, egyenesség, szenvedély, hit és hála – szeméből, hangjából, nevetéséből sugárzik mindez. Egy átlagos hétköznap este, munka után beszélgetünk Ujlaki Józsefné Rózsikával, így hamar kiderül: az ő története már korántsem átlagos. Rózsika szociális munkásként dolgozik, feladata az utcán élő hajléktalanok felkeresése, útbaigazítása. Ő maga is volt hajléktalan, utcán és hajléktalanszállón is élt. Most büszkén fogad barátságos albérletében...
 

MI TÖRTÉNIK ITT? - PÁR ÉRDEKES FOLYAMAT A VILÁG TŐKEPIACAINAK ELMÚLT NAPJAIBÓL

ALAPBLOG
Szerző: SOCRATES
2016.02.08.


Megtört a dollárerő, ami arra utal, hogy a Fed korábbi ambiciózus kamatemelési terveinek lőttek. Legalábbis a piac egyre inkább ezt árazza.
Érkezett pár kevésbé rózsás amerikai makrogazdasági adat (gyengébb foglalkoztatás-bővülés, akadozó ipar), melynek ürügyén már könnyebb lazának maradni és ezzel átmeneti levegővételhez juttatni a dollárban nyakig eladósodott és komoly gazdasági problémákkal szembenéző feltörekvő országokat.
A fejlődő országok részvénypiacai pattantak a mélypontjaikról, akárcsak a nyersanyagok és az energiahordozók.
USA és Európa, főleg az utóbbi ugyanakkor gyenge. Megszűnni látszik a „rossz gazdasági adatoknak örülünk, mert még több pénzt nyomtatnak” reakció. A laza monetáris politikának egyre kisebb a hatása...

ITT OLVASHATÓ

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ KAMASZOKHOZ

40AZUJ30 BLOG
Szerző: MAKARÉSZ RITA
2016.02.08.


Drága Negyvenes Szülőtársaim!

Ha időben kezdtétek a családalapítást, valószínűleg ugyanabban a cipőben járunk: kamaszokat nevelünk. (Ha addig húztátok ezt a projektet, ameddig csak a biológiai órátok engedte, elképzelhető, hogy még csak a bölcsihez próbáltok protekciót szerezni, de elkerülhetetlenül közeleg nálatok is az idő, amikor tizenévessé serdül az egykor oly' bájos kisded.)

Nos, korábban sokan mondták és szakirodalomban is olvastam, hogy ez nehéz korszak, de be kell valljam: nagy hetykén legyintettem a figyelmeztetésekre. Ugyan már, miért lenne nehéz egy-két olyan gyerekekkel, akit annyira tudatos szülők neveltek, mint például én? Biztos voltam benne, hogy még azoknak az indulatkitöréseknek is búcsút mondhatunk, amelyek az elmúlt 10-14 évet jellemezték. És ez így is lett. Sokkal komolyabb kitörésekkel kell szembenéznünk.

Kamaszok tekintetében egyelőre csak fiús tapasztalataim vannak, és merem remélni, ez a nehezebb pálya. Ha a lányom felülmúlná mindezt, elgondolkoznék egy apácarend csábító lehetőségén....

ITT OLVASHATÓ

HUNGARIKUM: ELLEPIK A KÓRHÁZAT A HÁLAPÉNZÉRT DOLGOZÓ "ÖNKÉNTES" ORVOSOK

24 HU POSZT ITT
Szerző: 24 hu
2016.02.08.


Nem kapnak fizetést a munkájukért, de így is vastagon megéri nekik. Arról hallgat az államtitkárság, hogy adóznak-e.

Megjelentek a magyar egészségügyben azok az orvosok, akik nem kapnak fizetést, mégis megéri nekik: akár több millió forintot is meg tudnak keresni a hálapénzből. Az RTL Klub tudósítása szerint a Péterfy Sándor utcai kórház szülészetén öt ilyen „önkéntes segítő orvos” dolgozik, ők nem is az intézmény alkalmazottai.

A kórház főigazgatója elismerte, hogy hálapénzt kapnak, azt mondta: a szülő nők gondozása „közismerten nem rosszul jövedelmező”. Ezt sok nyugdíjas orvos csinálja, de egyre több az olyan fiatal is, aki nem megy el alkalmazottnak, hanem több kórházban dolgozik a hálapénzért. Ők a kórházakban használják a munkához szükséges eszközöket, hátteret, sőt, a kórház biztosítja őket, vagyis ha műhibát követnek el, az intézmény fizet...

ITT OLVASHATÓ

HOGYAN KELL ELTÜNTETNI A SZEGÉNYEKET

CSEPELIEK BLOGJA
Szerző: csú
2016.02.09.


Lendvai Ildikó Napi 180 forint című cikkében a következőket írja:

Jó hírem van. Jövőre már fele annyi lesz nálunk a szegény. Na nem a jövedelmek nőnek ilyen iramban, ennyire azért nem jó a hír. A Központi Statisztikai Hivatal megváltoztatja a létminimum-számításokat, így jóval kevesebbet sorolnak a létminimum alatti csoportba. Eddig úgy számoltak, hogy egy felnőtt, dolgozó férfinak 2400 kalória a napi szükséglete, ennek megfelelő élelmiszer vásárlást kalkuláltak tehát be a létminimumba. Most úgy döntöttek: elég neki 1700 kalória is, minek zabálni annyit. Ha arra telik, akkor már nem szegény. A KSH elnökhelyettese szerint korábban a fogyasztói kosár „tartalmazott egy meglehetősen nagyvonalú kalória bevitelt”. Most viszont vége a dőzsölésnek, „csökkentenénk az élelmiszerkosár kalóriatartalmát, a mostani optimum helyett a minimálisan elégséges felé mozdulunk”. Mozdulni pedig muszáj, hová lennénk haladás nélkül....

Az elnökhelyettes bevallotta: már a 2014-es adatokat sem akarták közölni, csak a szakszervezetek kérésére tették meg. Na de nincs mindig Budán kutyavásár, „a szakmai álláspontot nem feltétlenül lehet politikai véleményekkel közös nevezőre hozni. De van egy pillanat, amikor a döntésnek meg kell születni.” És ők férfiasan döntöttek. Hogy pontosan ki volt az „ők”, azt nem tudom, de talán a kormány sem bánta, ha többet nem kell szégyenkeznie azért, hogy a lakosság 35-40 százaléka a hivatalos létminimum alatt él. A KSH-főnök jogosan kérdezi: „van-e értelme olyan mutatót kiszámolni, amivel azt tudjuk mondani, hogy a magyar társadalomnak nagyjából a fele az átlag alatt él?” Dehogy van! Annak van értelme, amiből kiderül, hogy szinte mindenki az átlag fölött él. Hogy akkor hogy jön ki az átlag, azt hagyjuk...

ITT OLVASHATÓ