AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2020.01.14.
Az arcátlanság és az arrogancia a szélsőjobboldali fasiszták jól ismert tulajdonsága, de cinizmussal keverve Hitler és Goebbels óta nem látott Európa olyan minősíthetetlen társaságot, mint Orbán Viktor bűnszervezete. Legújabban a keresztényfasiszta családpolitika anyja, Novák Katalin tett olyan nyilatkozatot, amely után egy magára valamit adó európai pártcsalád vezetőjének azonnal be kellene jelentenie, hogy Orbán (és pártnak nevezett rablóbandája, a Fidesz) azonnali hatállyal “ki van rúgva”.
Ráadásul Novák nem Magyarországon, a világ által nem ismert törzsi nyelven mondta el belső használatra, hogy a Néppártnak kell megváltoznia, nem nekik, hogy a Fidesz a pártcsalád tagja maradjon, hanem Berlinben, ahol vezető német politikusokkal tárgyalt. Lehet cinikusan a világ leghülyébb embereit miniszteri pozícióba ültetni, akik nem eljátsszák, hogy hülyék, hanem valóban azok, s elhiszik a cinikusan gyártott, hazug propagandát, és bedőlnek saját hazugságaiknak, de azért ahhoz tényleg arc kell, hogy ezt a kirakatba is tegye valaki, és egy országot képviseljen ilyen korlátolt ember.
Márpedig ez történt, Novák Katalin Berlinben oktatta a német politikusokat, akik annyiban megérdemelték ezt a leckét, hogy ők a felelősei annak, hogy ez a gátlástalan bűnbanda tíz éve lábbal taposhatja az európai és a jogállami normákat, gyalázhatja az Európai Uniót, miközben ebből él, és az Unió kifosztásából gazdagodik. De azért még így is nagyot nézhettek, amikor az ostobaság élő szobra, Novák Katalin elmagyarázta nekik, hogy “az Európai Néppártnak (EPP) meg kell erősítenie jobbközép elköteleződését, ha azt akarja, hogy a Fidesz a pártcsaládban maradjon”.
Orbán pökhendi és undorító fasiszta államát (formailag annak “kormánypártját”, a Fideszt, ám valójában a rendszer korlátlan urát, Orbánt) azért függesztette fel a Néppárt, mert hazug plakátokon mocskolta az Európai Bizottság néppárti elnökét, Jean-Claude Juncker-t, Soros György bábjaként ábrázolva, ahogy valami titkos zsidó világ-összeesküvés eszközeként készül a “keresztény Európa” lerombolására. Az ízléstelen, ocsmány és hazug, antiszemita plakátkampány egyértelműen a szélsőjobboldal győzelmét volt hivatott támogatni a Néppárttal szemben, amelynek Orbán a tagja volt. Ekkor telt be a pohár...
2020. január 14., kedd
KÓRHÁZSZÖVETSÉG ELNÖKE: A KÓRHÁZAK NEM TUDJÁK BETARTANI A GAZDÁLKODÁSI SZABÁLYOKAT
NÖVEKEDÉS.HU
Szerző: HARSÁNYI PÉTER
2020.01.14.
Az orvosi eszközök cseréje lenne most a legfontosabb - fejtette ki lapunknak Ficzere Andrea. A Magyar Kórházszövetség elnöke rámutatott, az egészségügyi dolgozók bérének további emelése, és a munkafolyamatokban lévő aránytalanságok eltűntetése elengedhetetlen. Gondot jelent az is, hogy a következő 5 évben több mint 1600 orvos, 5600 szakdolgozó, és 2300 gazdasági, műszaki területen dolgozó éri el a nyugdíjkorhatárt.
Orbán Viktor, miniszterelnök évindító nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány átcsoportosítja a fejlesztési forrásokat, és kiemelt prioritásként kezeli a kórházi várók, kórtermek és az azokhoz kapcsolódó szociális helyiségek felújításának kérdését. Meglátása szerint mely kórházakat, illetve mely osztályokat kell most a leginkább felújítani?
Az elmúlt években – főleg vidéken – nagyon komoly beruházások történtek, így legégetőbbnek jelenleg a budapesti kórházak rendbetételét tartom, ugyanakkor vidéken is számos olyan intézmény van, amely felújításra szorul. Első feladatként át kell gondolni, hogy a fekvőbeteg intézményeknek milyen funkciókat szánunk, és csak ezt követően kell azt megtervezni, hogy milyen sorrendben és milyen mértékben korszerűsítünk.
Az intézményeknek éves karbantartási tervükben ütemezni kell a javítási, fejlesztési munkákat, azonban a forráshiány, a takarékosság, és a prioritások oda vezettek, hogy ma már a balesetveszély elhárítása és a jogszabály által kötelezően elvégzendő feladatok mellett nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem jut pénz a környezet szépítésére, modernizálására.
A gyógyulás folyamatát nagyban segíti, ha megfelelő környezetben gyógyul a beteg, így nemcsak a műtőket, kórtermeket, ambulanciákat, hanem az intézményi köztereket is szépíteni kell.
A fejlesztések során törekednünk kell a megújuló energiák használatára, a környezetszennyezés csökkentésére, a zöld felületek növelésére, valamint ergonomikus területek kialakítására...

KUPA MIHÁLY: HA ORBÁN FELHERGELI A BUDAPESTIEKET, MEGNÉZHETI MAGÁT
24.HU
Szerző: LAMPÉ ÁGNES
2020.01.14.
Az Antall-kormány egykori pénzügyminiszterét politikáról és gazdaságról is kérdeztük. Kupa Mihály beszél arról is, hogy a politikai vezetés miért nem akar eurót, hogy miért haragszik rá a mai napig Orbán Viktor, és hogy a rendszerváltás idején az akkori kormánypropagandával szemben épp az önkormányzatiság volt az ellenszer, ezért az őszi ellenzéki győzelem ezt a szemléletet idézi fel a számára.
„A mai adórendszer egy kalap sz… Ha marad elég időm, kidolgozok egy újat, ami működni fog.”
Ezt én mondtam volna?
Naná. Emlékszik, mikor?
Várjon, hadd gondolkozzak. Talán 2013 körül?
Majdnem. 2015-ben a Momentán Társulat előadásán vonták be a műsorba, gazdaságról kérdezték, és így összegzett.
Mert tényleg teljesen szétzilálták az adórendszert, abszolút államfüggő lett. Az első szabad választások után az önkormányzatok megkapták a lehetőséget, hogy helyben szedjék az adót, persze akkor is megszabták, mire költhették a pénzt, de nem ennyire, és nem feladat szerint, mint most. A mai szisztémában létezik legalább nyolcféle helyi adó, kilencféle feladat, és mindent teljesen kicentiztek. Nézze, kigyűjtöttem, itt a lista: jelenleg ötvenöt fajta adó létezik. Ötvenöt! Persze vannak közöttük részadók is, mégis ott tartunk, hogy szinte minden térkőnél lehet fizetni. Van itt minden: közművezeték-adó, tranzakciós illeték, járulékok, de a kedvenceim a különadók...

ELVESZTETT EMBERÉLETEKBEN MÉRHETŐ AZ EGÉSZSÉGÜGY SZŰKÖS FINANSZÍROZÁSA
NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: DANÓ ANNA
2020.01.14.
Orosz Éva, az ELTE professzora kiszámolta, hogy hányan haltak meg a túl sovány költségvetés miatt, a kamara pedig azt, hogy milyen orvosbérek mellett tartja büntethetőnek a hálapénzt.
A huszonegyedik század eddig a lemaradásról szólt a magyar egészségügy számára – derült ki az Egészségügy öt dimenzióban című keddi konferencián Orosz Éva, az ELTE professzora előadásából. Az egymást követő kormányok egyike sem tartotta prioritásnak az egészségügyet, így a leszakadásunk még akkor is folytatódott, amikor a gazdaság teljesítménye lehetővé tette volna a felzárkózást.

Orosz Éva adatai szerint Magyarország egészségügye 2003 és 2018 között mindenféle mutatóban elmaradt a visegrádi és az EU15 országokétól. A professzor szerint ez annak ellenére is igaz, hogy a kormányzati kommunikációból azt halljuk, javult a népesség egészségügyi állapota. A javulás megítéléskor ugyanis nem lehet eltekinteni a hasonló fejlettségű országok eredményeitől. Míg Magyarországon alig emelkedett az egészségügyi közkiadások reálértéke, addig ez a visegrádi országoknál lényegesen dinamikusabb. Míg 2006 és 2018 között a csehek 36, a szlovákok 44, a lengyelek 77 százalékkal növelték az egy főre jutó egészségügyi közkiadásokat reálértéken, Magyarországon ez a növekedés mindössze 3 százalék volt. A professzor által vizsgált időszakban az egészségügy helyett a "szabadidő, sport, kultúra, vallásügyek” fejezetre költött összegek növekedtek erőteljesen, az utóbbi területek finanszírozása a V4-ekkel való összehasonlításban is kiugró. Ez utóbbi közkiadásokon belüli részesedése már 2010-ben is 3,6 százalék volt, és ez az arány ugrott 2018-ra több mint a duplájára, 7,4 százalékra. Ha ezt a növekményt a költségvetési források elosztásakor az egészségügynek adta volna a kormányzat, úgy már 2017-ben 680 milliárd forinttal több jutott volna betegellátásra. Orosz Éva szerint a torz kormányzati elosztás nem csak a pénzben, de elvesztett emberi életekben is mérhető.
A szűkös egészségügyi kiadások korlátozták az ellátórendszer kapacitását, a szolgáltatásokhoz való hozzáférést, a gyógykezelések minőségét és mindez az elkerülhető halálozások számában is megmutatkozott. Az ellátás egyenlőtlenségei következményeként 2010 és 2016 közötti időszakban évente 46-49 ezer (összesen 285 ezer) 75 évesnél fiatalabb magyar halt meg megelőzhető vagy kezelhető betegségben.
Ha elértük volna Csehország egészségügyi színvonalát, akkor 95 ezerrel (33 százalékkal), ha Lengyelországét, akkor 85 ezerrel (30 százalékkal), ha Szlovákiáét, akkor 47 ezerrel (16 százalékkal) kevesebben haltak volna meg az említett időszakban...
VARRÓ DÁNIEL: "A GYEREKEK NAGYON TUDNAK TÁNCOLNI AZ EMBER IDEGEIN"
MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: KARAFIÁTH ORSOLYA
2020.01.05.
Beszélgettünk legújabb kötetéről, villőkről, mitkékről, bakurászokról. Arról, hogy szülőnek lenni csak a szerelemhez hasonlítható érzés. Meg arról is, vajon ciki-e kimondani, hogy ugyanaz a két kedvenc költője, mint Orbán János Dénesnek.
Magyar Narancs: Legújabb köteted, a Csütörtök, a kisördög Agócs Írisz grafikussal együtt készített képeskönyv, amely a magyar mitológia elemeit emeli be a mesébe villőkkel, mitkékkel, bakurászokkal. Akkor most milyen is a bagoly, netán bagó?
Varró Dániel: Eredetileg a koponyányi monyók is egy kapanyélfarkú manó, aki a koponyaméretű heréiről kapta a nevét, de ezt se feszegetjük, amikor a kicsiknek mesélünk róla. Finomítanom kellett, ahogy maguk a magyar népmesék is erősen megszelídítve, stilizálva jutottak el hozzánk annak idején. Egyszer ajándékba kaptunk egy népmesegyűjteményt, amelyben a maguk pőre valójukban voltak a mesék.
Aranyos rajzok voltak benne, gyanútlanul kezdtem felolvasni a gyerekeknek. A kéz- és lábcsonkolás, vízbe fojtás még a legenyhébb kegyetlenkedés volt benne, én előbb lettem rosszul a nyerseségüktől. A magyar hiedelemvilág is tiszta horror, miközben hihetetlenül színes és érdekes. Pont ez a kihívás izgatott, hogy óvodásoknak hogyan lehet úgy mesélni a rossz gyerekeket bezsákoló pulyaszedőről vagy a farkasemberszerű markolábról, aki megeszi a Holdat, hogy ne törje ki őket a frász.
MN: Honnan jött a cím? Talán az általad is sokat fordított és kedvelt nonszensz műfaj egyik alapműve, Chesterton Az ember, aki Csütörtök volt című műve ihlette?
VD: Ez nem jutott eszembe, de lehet, hogy ott volt tudat alatt. Eleve úgy pattant ki a fejemből, hogy ő Csütörtök, a kisördög. Valahol az agyam egy kis zugában a gyerekkoromból rémlett egy csehszlovák mese, amelyben egy ördögféleséget Szombatnak hívnak, de ez csak később tudatosult bennem, és hiába kerestem, nem találtam nyomát. Az is csak utólag esett le, hogy a csütörtök pont a hét középső napja, úgyhogy találó név egy középső gyereknek...

NEM MEGSZŰNTEM, CSAK MOST VALAHOGY NEM VAGYOK
INDEX
Szerzők: IVÁN-NAGY SZILVIA, ROSTÁS BIANKA
2020.01.14.
Terhes vagyok, mondtam, amikor még igazán teher sem volt az állapotom, és később is ezt használtam, amikor meg már az volt. Amikor már nehéz volt felvenni a cipőmet, éjszaka nem aludtam, mert bárhogy fordultam, mindenhogy fájt, és rettegtem, nehogy koraszülött legyen a kisebbem, mert közben a nagyobbat emelgetem. És aztán megszülettek a gyerekeim, én meg vártam a nagy érzelembombát, hogy most már akkor én vagyok az ő édesanyja. De nem jött.
Jött viszont a védőnő, először, miután hazaértünk, aztán mondta, hogy majd jön egy hét múlva is. Aztán egyszer csak csengettek. A védőnő. Mit keres itt? Azt mondta, csak egy hét múlva jön, mindegy, biztos a szomszédot keresi, sorházi lakás. Csapzott vagyok, beengedem a kapun, jön mögöttem, utánam. Nem azt mondtad, hogy jövő héten jössz? Jövő hét van, feleli. Nekem pedig nincsenek emlékeim. Nem értem, hogy telt el egy hét, összefolyik minden, a kakis pelusok, az állandó etetések, a bizonytalanság, a félelem, az aggódás, hogy majd nem fogok helyt állni. Persze, sejtettem, hogy nem lesz minden rózsaszín cukormázas álom, de sosem gondoltam, hogy a síró gyerekemmel a fürdőszobában ülök majd totál kiütve a fáradtságtól, kezemben egy hajszárítót zúgatva, csak hogy valahogy elaludjon. Fehér zaj, írta a Google, a Google, ami először a legjobb barátom lett, aztán örök ellenségem. Mert mindenre van tanácsa, ötlete, és mindenről megmondja, hogy normális, aztán meg, hogy nem az.
Gáldi Vinkó Andrea Sorry I Gave Birth I Disappeared But Now I’m Back című sorozata több tucatnyi emlékemet hozta felszínre. Képeinek júliusban a FERi galéria adott otthont: a galéria falain kisméretű fotók sorakoztak, rózsaszín ragasztószalaggal rögzítve, a képek között szöveges, rajzos papírlapok álltak. Nincs távolság, közelség van, hiszen ez egy magánbeszéd, a fotóművészből lett anya öndefiniálisi kísérlete, annak megörökítése és átadása...

NEM BÍR A KAMASZOKKAL? ISMERJE MEG JOBBAN ŐKET!
HVG ONLINE
Szerző: CZEGLÉDI FANNI
2020.01.14.
Tíz diákból három számol be különböző érzelmi-hangulati problémákról egy régóta folyó kutatás legújabb adatfelvételének eredményei szerint. A kamaszok közül ma kevesebben reggeliznek, egyre többen túlsúlyosak, sokan isznak, és sokszor fáradtak. Viszont a legtöbbük volt már szerelmes.
Kamaszéletmód Magyarországon címmel jelent meg az Iskoláskorúak Egészségmagatartása című kutatás legújabb jelentése, melyet az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai kar HBSC (Health Behaviour in School-Aged Children) kutatócsoportja az Egészségügyi Világszervezettel együttműködésben 1985 óta végez. A kutatók többek között a serdülők egészségmagatartását vizsgálták – ebbe beletartoznak például a táplálkozási szokások, a drog-és alkoholfogyasztás, a szabadidős tevékenységek, elektronikus média-használat, családi- és iskolai kapcsolatok, valamint a szexuális magatartás –, illetve szubjektív jóllétükre is rákérdeztek. Arra kérték őket, hogy értékeljék saját egészségi állapotukat, testi-lelki panaszaikat és tüneteiket, hangulatukat, közérzetüket, illetve határozzák meg, mennyire elégedettek az életükkel. Tíz diákból három számol be különböző érzelmi problémákról, depresszív hangulatról...

A MÉLTÓSÁGOS ÚR FELCSÚTRA RENDELI EMBEREIT
HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2020.01.14.
Megszoktuk már, illetve dehogy szoktuk meg, csak tudjuk, hogy Orbán méltóságos úr a választások közeledtével, felcsúti birtokán fogadja a Fidesz országgyűlési képviselőit. Itt dől el minden, a miniszterelnök-pártelnök ilyenkor életről, és halálról határoz. Aki jól tette a dolgát, és Orbán lát még benne potenciált, az folytathatja, aki nem, az megy a levesbe.
Most egy ideig nem lesznek választások, leszámítva az esetleges időközi megmérettetéseket, ám a felcsúti dácsa megint benépesül idegenekkel. A Magyar Távirati iroda vasárnap közölte a hírt, hogy „a kormányzati ciklus felénél járva, konzultációt tart Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Fidesz-KDNP választókerületi elnökeivel. A jövő héten kezdődő találkozókon szóba kerülnek az eddig elért eredmények és a következő időszak kormányzati feladatai is.”
Nem kell meglepődni a váratlannak tűnő bejelentésen, a laikusok is tudják, hogy a Fideszben – október 13-a után különösen – helyzet van. Ekkor veszítette el Orbán Viktor pártja Budapestet, valamint egy sor nagyvárost, köztük a megyei jogú városok felét. A helyzetet tetézi, hogy az azóta ilyen-olyan okból lezajlott időközi választáson is rosszul szerepelt a Fidesz – valamire való klubtulajdonos ilyenkor már nemcsak a kapus, vagy a középcsatár, de az edző menesztésén is gondolkodik...

GYÖNGYÖSPATÁLIA
KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: PANDULA DEZSŐ
2020.01.14.
Migránsügyben még fokozzák a penetráns fokozhatatlant, még ötletelnek a félhold-kóros pagonyban, a tiszai őrhajókat is vízre bocsátották már kihalászni az úszkáló menekülteket, de már ők is tudják: az utolsókat rúgja a valóságon a sorosozással (=zsidózással) nyakonöntött rémhír-terjesztésük. Mert ez az: a Btk.-ba ütköző, ott kellően definiált cselekménysorozat, annak is a súlyosbító körülményekkel nehezbített verziója. Ha eljön az ideje, csak emiatt többezer embert illene bíróság elé állítani. Azért nem többet, mert létezik még az elévülés intézménye.
De valójában ők is tudják: nem tart ki a választásokig ez az ordenáré, eddig jól teljesítő orbánzati kamu. Senki nem szeret örökkétig csak rettegni, félni, mások előtt folyton idiótának mutatkozni minden látható ok és eredmény nélkül. Kellett tehát – mint egy falat kenyér – egy új ellenségkép, sürgősen elő kellett ásni valakit vagy valakiket, akiket lehet megint szívből utálni, megvetni – azok helyett, akik erre valóban rászolgálnak, akik a népámítás profitját lehalásszák Tiszán innen és túl. Ezt – mintegy munkaköri kötelezettségének eleget téve – a népvezér prezentálta is időben, az Idefigyeljetek, mókuskáim! stílű „sajtótájékoztatóján”. Melynek tárva-csukva álló ajtaján csak az somfordálhatott be, aki szereti a kerékbe tört mogyorót.
Egyelőre csak a gyöngyöspatai romák és az emberhez méltatlan börtönkörülmények között tengődő rabok kerültek a népfelség elvét felváltó lépfenség célkeresztjébe: Ám csak napok kérdése, hogy a szittyakürtös szennymédia fülsértő bazseválása felkeltse az egész etnikum ellen a szunnyadó előítéleteket és indulatokat. Azokat, melyeket a Farkas Flórián nevezetű bűnöző 1,6 milliárdos közpénzlopása nem érintett meg. Mi több, a miniszterelnök sem ezt használta fel ürügyként a rasszista indulatok szítására, sőt, számot sem adott még arról: miért, hogy öt éve stagnál a nyomozás a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette ügyében?!… Olyannyira, hogy még csak gyanúsítotti kihallgatás sem történt mindmáig!…

ORBÁN ÚR, ÖNNEK DISZNÓÓL, NEKÜNK A HAZÁNK!
HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2020.01.14.
Sokan éretlenkedve fogadták azt az intézkedést, hogy a disznóhúst ezentúl a nagyobb boltokban kis nemzeti színű zászlócskákkal kell megtűzdelni. Nem azzal van a baj, hogy fel kell tüntetni a hús származási helyét – a kitüntetett figyelmet nem értettük. Ha a disznóhúst fellobogózzák, akkor miért nem jár ugyanez a honi csirkének, vagy a magyar marhának is? Csakis az lehet a megoldás, hogy Orbán Viktor különös vonzódást érez a malacok iránt. Két évvel ezelőtt Helló, Röfi! köszöntéssel üdvözölte Bözsi néni malacát, kilenc éve pedig disznóólnak nevezte a kormányzásra átvett országot, amit ő majd szépen kitakarít.
Akkor, 2011. január 11-én, levelet írtam Orbán Viktornak. Valószínűleg nem olvasta a miniszterelnök, vagy, ha igen, magasról tett arra, amit írtam. Abból az alkalomból írtam neki, hogy a miniszterelnök a Széchenyi tervet ismertető beszédében a pályázati rendszer kapcsán, disznóólat emlegetett. Bűzlő, trágyával teli helyet, amit ő majd kitakarít. Merthogy, maga a miniszterelnök mondta, származásából kifolyólag már személyesen is volt alkalma disznóólakat takarítani.
Íme, az egykori levél.

...
AKKOR HISZEK MAJD POKORNI KÖNNYEINEK, HA KIADJÁK A BONTÁSI RENDELETET A TURUL SZOBORRA
HÍRKLIKK
Szerző: VÁSÁRHELYI MÁRIA
2020.01.14.
Pokorni Zoltán, XII. kerületi polgármester, megrendítően szép beszédet mondott annak emlékére, hogy 75 évvel ezelőtt, január 13-án a Kun páter nevű katolikus pap és a hozzá csapódó nyilas horda, a Maros utcai zsidó kórházban és a mellette lévő zsidó szeretetházban „Krisztus nevében " kegyetlenül meggyilkolta a kórházban és a szeretetházban lakó összes idős, beteg embert, valamint a teljes személyzetet. Többek között az én dédnagymamámat is.
„A nagyapám 1944 decemberében elhagyta a családját, a nyilasokhoz csapódott, és ebben a három városmajori tömeggyilkosságban meghatározó, aktív szerepet vitt" – mondta el Pokorni Zoltán elcsukló hangon, és ezt követően, a sírástól percekig nem tudta folytatni beszédét.
Mindazért azonban, amit Pokorni nagyapja és apja tett a leszármazottak természetesen nem tartoznak felelősséggel. Azért viszont annál inkább, hogy az engedély nélkül felállított, erkölcsileg és esztétikailag is tűrhetetlen Turul szobor még mindig a helyén áll, holott az első perctől nyilvánvaló volt, hogy felállításával a szélsőjobboldal egyetlen célja az volt, hogy a nyilas háborús bűnösöket hőssé avassa...

MA TEMETIK A WINDOWS 7-ET: EMLÉKEZZÜNK RÁ SZÉPEN!
PCWORLD
Szerző: BÁTKY ZOLTÁN
2020.01.14.
2020. január 14-ével a Microsoft megszünteti a Windows 7 hivatalos támogatását, tehát tulajdonképpen máig élt a rendszer. Összefoglaltuk, mit hozott, mit tudott és hogyan távozik.
A Windows 7 támogatásának és frissítéseinek megszűnésével nem csak egy jól ismert operációs rendszer köszön el, hanem bizonyos tekintetben egy korszak is. Amikor a Windows 7 hivatalosan megjelent 2009. október 22-én, még teljesen más világba érkezett, mint ami most van körülöttünk. Ugyan néhány éve már megjelentek az okostelefonok, de még nem számítottak mindenhatónak, a mai értelemben vett tabletek még nem is léteztek. Ugyanígy nem láttuk jönni a szétszedhető vagy áthajtogatható laptop-tablet hibrideket, az érintőkijelzős laptopokat, vagy épp a mai szinten elterjedt mobil adathálózatokat. Akkoriban tehát egy új és népszerű PC-s operációs rendszer érkezése nagyjából azt jelentette, hogy megjött a számítástechnika szoftveres ura, az otthoni és céges számítógépek központi eleme. Szóval talán az utolsó "régisulis" Microsoft oprendszertől búcsúzunk ma azzal, hogy felelevenítjük, honnan jött, miben hozott újat és hogyan adta meg lassan magát az elmúlásnak...

KÉSZÜL AZ ÚJABB JOGSZABÁLY AZ UTAZÓK JOGAIRÓL - AKI REPÜL, AZ A LEGTÁJÉKOZOTTABB
AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2020.01.14.
Az uniós utasok kevesebb mint fele tudja csak, hogy az EU szabályozza az utasokat megillető jogokat. Ezeket a jogokat azonban ismertebbé, illetve érthetőbbé és érvényesíthetővé kell tenni. Az Európai Bizottság ezért a légi és vasúti közlekedést igénybe vevő utasok jogainak korszerűsítését javasolta.
Az Európai Unió a világ egyetlen olyan térsége, ahol az utazó polgárok teljes körű jogvédelmet élveznek. Az utasjogokat uniós szinten határozzák meg, de a nemzeti hatóságoknak kell felügyelniük, hogy a közlekedési szolgáltatók valóban biztosítják-e őket. A tagállamok közötti különbségek miatt azonban az utasok nehezen alkotnak világos képet arról, hogy mit tehetnek és kihez fordulhatnak sérelem esetén.
- Ezeket a jogokat ismertebbé, illetve könnyebben érthetővé és érvényesíthetővé kell tenni – nyilatkozta Adina Vălean, a közlekedéspolitikáért felelős biztos. A szabályoknak nagyobb jogbiztonságot kell nyújtaniuk az utasoknak és az ágazatnak. A Bizottság ezért javasolta a légi és vasúti közlekedést igénybe vevő utasok jogainak korszerűsítését – derül ki az Európai Bizottság sajtóközleményéből. - Jelenleg arra várunk, hogy a Tanács és az Európai Parlament között megállapodás szülessen annak érdekében, hogy az EU-ban utazók hatékony védelemben részesüljenek – tette hozzá az uniós biztos...

ÉLET A JEGESMEDVÉK FÖLDJÉN
HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő
2020.01.14.
A kanadai Manitobában található Churchillt a „világ jegesmedve fővárosának” is nevezik és aligha lepek meg azzal bárkit, hogy még ezen a kevesebb, mint 1000 lelket számláló településen is élnek magyarok. Ráadásul nem csak élnek, de írnak a Határátkelőre is. Következzen Jakzolee és felesége nem akármilyen története!
"Lassan három éve, hogy Kanadába költöztünk, történt azóta pár dolog… Túl vagyok pár munkahelyen, de bejött az, amit a kezdettől fogva szerettem volna.
Még 2014-ben, amikor látogatóban voltam Winnipegben, a kezembe akadt egy bevándorlóknak szóló kiadvány, amiben mindenféle cégek és iskolák kínálgatták a lehetőségeket. Eltettem, gondolva, hogy majd ha megérkezünk, még hasznos lehet.
Volt ebben a kiadványban egy hirdetés, ami nagyon megragadott. A Nav Canada (a kanadai légiforgalmi irányító szolgálat) keresett munkatársakat. Megfogadtam, hogy amint megérkezünk Winnipegbe, jelentkezem.
Várakozás minden mennyiségben
Három héttel az érkezésünk után (2016. július) be is adtam online a jelentkezést, kitöltöttem egy rövid tesztet, elküldtem az önéletrajzomat és a motivációs levelet. Aztán vártam. Vártam. Vártam.
2017 júniusában kaptam egy emailt, amiben behívtak egy egész napos írásbeli tesztre, amin kb. 50-en jelentünk meg, a nap végére 15 jelentkező maradt. A teszt után 3 héttel megkaptam az értesítést arról, hogy a teszt sikerült és várjak majd a telefonos interjúra.
Ez már „gyorsan” ment, három hónap múlva kaptam egy emailt, amiben időpontot kértek a beszélgetésre. Felhívtak, beszélgettünk kb. 15 percig. Vártam. Vártam. Vártam.
2018 augusztusában, amikor már javában dolgoztam egy állami cégnél (külön történet :)), kaptam megint egy emailt, hogy lenne-e kedvem megjelenni egy személyes interjún.
Kaptam a fejemhez, hogy ez most hogy, meg mi, hát nekem már van egy jól fizető állami pozim, de aztán úgy gondoltam, hogy ha már belekezdtem, végigcsinálom, legfeljebb nemet mondok, ha sikerül és mégsem akarom otthagyni az akkori munkahelyemet.
Augusztusban megvolt az interjú, rá két héttel felhívott a HR-es hölgy, hogy decemberben indul egy tanfolyam, volna-e kedvem részt venni. Na, ekkor le kellett ülnöm.
Két évvel a jelentkezés után sikerült bejutnom a Nav Canada légiforgalmi irányító képzésére?????? Nekem? Hát naná, hogy igent mondtam, ilyen lehetőségem nem lesz még egy az életben, az biztos!
A munkahelyemen megbeszéltük, hogy csak hétvégenként dolgozom, csodák csodájára belementek! A tanfolyam alatt kaptunk valamennyi pénzt, anélkül nem tudtam volna bevállalni, mert ugye a családot is el kell tartani.
2018. december 3-án kezdődött a tanfolyam, FSS vonalra kerültem, ez a Flight Service Specialist meló. Az ATC-től (légiforgalmi irányító) ez abban különbözik, hogy mi nem utasítjuk a pilótákat, csak információt adunk nekik, aztán ők eldöntik, hogy mit csinálnak.
Mi a kisebb forgalmú repülőtereken dolgozunk, ahol nincs szükség légiforgalmi irányítóra, mert a forgalom viszonylag alacsony. Ettől függetlenül mindenféle géptípus megfordul nálunk, a Cessnától a C130 Herculesen át az F/A-18E/F Super Hornetig.
Visszatérve a tanfolyamhoz, az alapképzés 6 hónapig tartott, négyen voltunk a csoportban, mindannyian sikerrel végeztünk. A tanfolyam végén kaptunk egy repülőtér listát, amiből lehetett választani"...

SZÉP ÚJ MAGYARORSZÁG - BESZÉLGETÉS KOVÁCS JÁNOS MÁTYÁSSAL, AZ ELTE TANÁRÁVAL, A BÉCSI EGYETEM KUTATÓJÁVAL
ÉLET ÉS IRODALOM / INTERJÚ
– A Brave New Hungary a NER anatómiája. Annak jele a könyv, hogy nő az érdeklődés Magyarország iránt?
– Mostanában elég sokat cikkeznek rólunk a napi médiában, ám rengeteg a félreértés és a könnyű magyarázat a szakirodalomban is. Könyvek alig jelentek meg, a cikkek jó része pillanatfelvétel, ahelyett, hogy történeti folyamatában próbálná megérteni az Orbán-rendszert. Például azt, hogy az valóban rendszer‑e már, vagy inkább szisztematikus kísérlet arra, hogy azzá váljon. Kísérlet, mely befuccsolhat, mielőtt igazán konszolidálódhatna a rezsim. A NER-rel foglalkozó írásokban visszaköszön például az a feltevés, hogy alig választ el bennünket valami egy kvázitotalitárius diktatúrától, melynek van egy egyszerre pragmatikus és megszállott ura, aki elvarázsolja a világot. Mintha összegyúrták volna Julien Sorelt és Arturo Uit…
Mi inkább arra törekedtünk, hogy – miközben árnyaljuk ezeket a megállapításokat – megértsük a rezsim keletkezését és hajlamát arra, hogy küzdjön hatalma kiterjesztéséért, mindezt, amennyire lehet, beillesztve a magyar eszmetörténetbe és a mai kelet-európai környezetbe is. Mondhatni, „normalizálni” szerettük volna a jelenséget, elmondani, hogy az nem egyszerűen valami rosszfajta hungarikum, de az sem elég, ha pusztán a világban előforduló számtalan hibrid rezsim egyikeként ábrázoljuk. Az a nagy kérdés, hogy pontosan miben és mennyire hibrid, no és hogy honnan jön és hova tart. A kötet tizennyolc tanulmánya nem vállalkozhatott persze arra, hogy a NER összes fontos szegmensét bemutassa, de szerzőtársaink a saját területükön krónikát is írnak, kíváncsian arra, hogy a rezsimnek sikerülhet-e lecsillapodnia, avagy vesztébe rohan: szétrobban, esetleg magába zuhan, mint kommunista elődei három évtizede.
– A szerzők nagy része hazai. Vannak a kötetben újdonságok a magyar olvasók számára?
– A tények zöme nem ismeretlen a hazai közönség előtt, azok értelmezése viszont sokakat meglephet. Nem lenne illendő, ha a szerzők bármelyikét kiemelném, de mondok egy példát. Magyar Bálint maffiaállam fogalmáról már sokan hallottak, ám azt nem feltétlenül tudják, hogy megállja-e a helyét egy vitában. A könyv lapjain többen is belekötünk Bálint koncepciójába, miközben mindannyian elfogadjuk annak ötletességét. Végül is mindmáig ez az egyetlen olyan megközelítés, amely makacsul megpróbálja a NER számos jellemzőjét közös fogalmi keretben vizsgálni. Én például azért berzenkedem időnként, mert úgy érzem, túl „gömbölyű” az olyan magyarázat, amelyben van egy maffiavezér, akinek hihetetlen nagy hatalma van az egész pártállam fölött, körülbelül úgy, mint ahogy azt a totalitárius sztálinizmus-elméletekben megszokhattuk. Vagyis ül a legfőbb főnök a Kremlben vagy a budai várban, és kénye-kedve szerint mozgatja a bábfigurákat, egy kis Simicska most, egy kis Garancsi később, minden szál az ő kezében fut össze, és mindig győz. Aki viszont a szovjet húszas és harmincas évek politikatörténetéből indul ki, és az érdekli, hogyan jön létre egy akár csak kicsit is hasonló rezsim, az sokkal inkább hajlik, mint én is, a pluralista, oligarchikus értelmezésre. Ahol csak tud, alkut orront, semmint egyközpontú, hierarchikus, piramisszerű parancsuralmat.
Ha az a kérdés, hogy mi lehet igazán új a könyvben a magyar olvasó számára, akkor talán az, hogy a NER-t nem illiberálisnak, hanem eltökélten antiliberálisnak tekintjük, egyfajta disztópiának, mely ravaszul realista is. Nem foglalunk állást az örök vitában, hogy cinikusak-e a Fidesz vezetői, vagy hisznek saját – alkalomszerűen változó – retorikájukban. Inkább abból indulunk ki, hogy legtöbbször pragmatikusan cselekednek, majd a szükségből erényt kovácsolva beleszeretnek döntéseikbe. Közben kínosan vigyáznak arra, hogy a választók mind nagyobb hányadát tartsák bűvkörükben. A könyv utószavában a szimulákrum fogalmával kísérletezünk, ez Trencsényi Balázs kiváló ötlete volt. Eszerint Orbánék sikerét eddig az is garantálta, hogy a NER más-más arcát mutatja a különböző társadalmi csoportoknak: mást mond egy nyugdíjasnak, mást egy vidékinek, megint mást egy értelmiséginek. Mást az üzleti világnak és mást az egyházaknak. Mást Erdog˘annak és mást Macronnak. Politikai diskurzusának nincs belső magja, a rezsim hasonmásokat gyárt, és ezeket ügyesen cserélgeti. Ráadásul a répa és a furkósbot jól időzített váltogatásával elfogadhatóvá tudja őket tenni annak a közönségnek a számára, amelyikhez éppen beszél. Ez persze időnként önparódiává változik némelyek szemében, de hát arra van kitalálva a média ellenőrzése, hogy ezek a „némelyek” kisebbségben maradjanak...
Szerző: FÓTI TAMÁS
2020.01.10.
A napokban jelent meg az Egyesült Államokban a Szép új Magyarország című kötet, amely a Nemzeti Együttműködés Rendszerét írja le, célozva Aldous Huxley Szép új világára. A tanulmánygyűjteményt Trencsényi Balázs, a CEU történelemprofesszora és Kovács János Mátyás, az ELTE tanára és a Bécsi Egyetem kutatója szerkesztette. Utóbbival beszélgettünk a könyvről, aki a Matolcsy-féle „unortodoxiát” elemzi a kötetben, nem titkolva csalódottságát, hogy – minden várakozása ellenére – a Nyugat nem jelölt ki vörös vonalat, amelyet az illiberális kelet-európai országoknak nem lenne tanácsos átlépniük.
– A Brave New Hungary a NER anatómiája. Annak jele a könyv, hogy nő az érdeklődés Magyarország iránt?
– Mostanában elég sokat cikkeznek rólunk a napi médiában, ám rengeteg a félreértés és a könnyű magyarázat a szakirodalomban is. Könyvek alig jelentek meg, a cikkek jó része pillanatfelvétel, ahelyett, hogy történeti folyamatában próbálná megérteni az Orbán-rendszert. Például azt, hogy az valóban rendszer‑e már, vagy inkább szisztematikus kísérlet arra, hogy azzá váljon. Kísérlet, mely befuccsolhat, mielőtt igazán konszolidálódhatna a rezsim. A NER-rel foglalkozó írásokban visszaköszön például az a feltevés, hogy alig választ el bennünket valami egy kvázitotalitárius diktatúrától, melynek van egy egyszerre pragmatikus és megszállott ura, aki elvarázsolja a világot. Mintha összegyúrták volna Julien Sorelt és Arturo Uit…
Mi inkább arra törekedtünk, hogy – miközben árnyaljuk ezeket a megállapításokat – megértsük a rezsim keletkezését és hajlamát arra, hogy küzdjön hatalma kiterjesztéséért, mindezt, amennyire lehet, beillesztve a magyar eszmetörténetbe és a mai kelet-európai környezetbe is. Mondhatni, „normalizálni” szerettük volna a jelenséget, elmondani, hogy az nem egyszerűen valami rosszfajta hungarikum, de az sem elég, ha pusztán a világban előforduló számtalan hibrid rezsim egyikeként ábrázoljuk. Az a nagy kérdés, hogy pontosan miben és mennyire hibrid, no és hogy honnan jön és hova tart. A kötet tizennyolc tanulmánya nem vállalkozhatott persze arra, hogy a NER összes fontos szegmensét bemutassa, de szerzőtársaink a saját területükön krónikát is írnak, kíváncsian arra, hogy a rezsimnek sikerülhet-e lecsillapodnia, avagy vesztébe rohan: szétrobban, esetleg magába zuhan, mint kommunista elődei három évtizede.
– A szerzők nagy része hazai. Vannak a kötetben újdonságok a magyar olvasók számára?
– A tények zöme nem ismeretlen a hazai közönség előtt, azok értelmezése viszont sokakat meglephet. Nem lenne illendő, ha a szerzők bármelyikét kiemelném, de mondok egy példát. Magyar Bálint maffiaállam fogalmáról már sokan hallottak, ám azt nem feltétlenül tudják, hogy megállja-e a helyét egy vitában. A könyv lapjain többen is belekötünk Bálint koncepciójába, miközben mindannyian elfogadjuk annak ötletességét. Végül is mindmáig ez az egyetlen olyan megközelítés, amely makacsul megpróbálja a NER számos jellemzőjét közös fogalmi keretben vizsgálni. Én például azért berzenkedem időnként, mert úgy érzem, túl „gömbölyű” az olyan magyarázat, amelyben van egy maffiavezér, akinek hihetetlen nagy hatalma van az egész pártállam fölött, körülbelül úgy, mint ahogy azt a totalitárius sztálinizmus-elméletekben megszokhattuk. Vagyis ül a legfőbb főnök a Kremlben vagy a budai várban, és kénye-kedve szerint mozgatja a bábfigurákat, egy kis Simicska most, egy kis Garancsi később, minden szál az ő kezében fut össze, és mindig győz. Aki viszont a szovjet húszas és harmincas évek politikatörténetéből indul ki, és az érdekli, hogyan jön létre egy akár csak kicsit is hasonló rezsim, az sokkal inkább hajlik, mint én is, a pluralista, oligarchikus értelmezésre. Ahol csak tud, alkut orront, semmint egyközpontú, hierarchikus, piramisszerű parancsuralmat.
Ha az a kérdés, hogy mi lehet igazán új a könyvben a magyar olvasó számára, akkor talán az, hogy a NER-t nem illiberálisnak, hanem eltökélten antiliberálisnak tekintjük, egyfajta disztópiának, mely ravaszul realista is. Nem foglalunk állást az örök vitában, hogy cinikusak-e a Fidesz vezetői, vagy hisznek saját – alkalomszerűen változó – retorikájukban. Inkább abból indulunk ki, hogy legtöbbször pragmatikusan cselekednek, majd a szükségből erényt kovácsolva beleszeretnek döntéseikbe. Közben kínosan vigyáznak arra, hogy a választók mind nagyobb hányadát tartsák bűvkörükben. A könyv utószavában a szimulákrum fogalmával kísérletezünk, ez Trencsényi Balázs kiváló ötlete volt. Eszerint Orbánék sikerét eddig az is garantálta, hogy a NER más-más arcát mutatja a különböző társadalmi csoportoknak: mást mond egy nyugdíjasnak, mást egy vidékinek, megint mást egy értelmiséginek. Mást az üzleti világnak és mást az egyházaknak. Mást Erdog˘annak és mást Macronnak. Politikai diskurzusának nincs belső magja, a rezsim hasonmásokat gyárt, és ezeket ügyesen cserélgeti. Ráadásul a répa és a furkósbot jól időzített váltogatásával elfogadhatóvá tudja őket tenni annak a közönségnek a számára, amelyikhez éppen beszél. Ez persze időnként önparódiává változik némelyek szemében, de hát arra van kitalálva a média ellenőrzése, hogy ezek a „némelyek” kisebbségben maradjanak...
BIZÁNC FELÉ - HAZAFELÉ? - „TÖRTÉNELMI MODELL” VERSUS POLITIKAI VÁLTÓGAZDASÁG
MAGYAR HANG
Szerző: BORBÉLY JÓZSEF
2020.01.14.
Antall József: „Feltétlenül szükségesnek tartom, hogy egy országban mindig meglegyen a politikai váltógazdaság lehetősége.” (Antall-breviárium, 2004)
Fricz Tamás a Magyar Nemzetben közölt írásában (2019. november 3.) az október 13-ai önkormányzati választások után, az „egyesült ellenzék” meglepő, a Fidesz által sem várt, még a közvélemény-kutatók által sem igen jelzett előretörése kapcsán arról elmélkedik, vajon megtörik-e a történelmi trend; visszatérünk-e a rendszerváltoztatást követő két évtized váltógazdaságos politikai modelljéhez? Vagy marad a „történelmi modell”, amelyet Tisza Kálmántól, a „generálistól” és az ő mamelukjaitól a mai időkig, nagy vonásokkal megrajzol.
A szerző történeti levezetésével nincs is vitám. Vitám a végkövetkeztetésével, a „történelmi modell” értékelésével van. Szerinte a történelmi modell a nekünk való, az a reánk szabott. Amikor a predomináns pártrendszerben a domináns kormányzó párt hosszú ideig triumfál. E trend megtörése, a politikai váltógazdaságra történő áttérés vagy visszatérés visszalépés; szerinte nemkívánatos. „A politikusok legnagyobb erénye a megújuló képesség, ami túllendít a nehéznek látszó helyzeteken, és megfordít kibontakozni látszó trendeket. Ha ez megvan, a történelmi modell is megmaradhat” – üzeni a kormányon lévőknek...
Kívánatos-e a „centrális erőtér” (2009, Kötcse) fenntartása, vagy ellenkezőleg, a nyugati-atlanti modell, a politikai váltógazdaságra való áttérés (visszatérés) a kívánatos? Ez itt a kérdés!

SZŰKÜLŐ BALATON: MÉSZÁROS ÉS TIBORCZ CSAK EGY KIS SZELET PARTOT HAGYNA A VILÁGOSIAKNAK
NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: VAS ANDRÁS
2020.01.14.
A volt pártüdülő területének csak 5 százalékára engedné be a helyieket a Mészáros-Tiborcz páros, pedig az ingatlan 20 százaléka állami tulajdonban van – tudta meg lapunk. Ha átverik akaratukat, akkor túlzsúfolt strand marad csak a helyieknek.
Munkások jelentek meg a balatonvilágosi egykori pártüdülő, a ma Mészáros Lőrinc és Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Club Aliga területén, és a Kádár-villa szomszédságában elkezdték bontani a régi házakat – értesült lapunk. A munkák mellett más is jelzi, hogy felpörögtek az események a területen. Mint azt a Népszava megtudta, január elejétől váratlanul szerződést bontottak az ismert raliversenyző, Szalay Balázs cégével, amely a partszakaszhoz tartozó kikötőt üzemeltette. A lépést indokolhatja, hogy Mészárosék a jelek szerint nekiláttak a terület újjáépítésének, ám tény az is: Szalay tavaly magára haragította a helyieket, akik régóta harcolnak a pártállam idején elzárt partszakaszuk használatáért. Márpedig Szalay tavaly nyáron lezárta a kikötőben az addig közforgalmú mólót. Az ősszel pedig kijelentette: november közepétől lezárja a teljes Club Aligát, a kikötőt kibővíti másfélszeresére, a zöldterületre pedig parkolót épít.

Lapunk megkereste Szalayt Balázst, aki úgy vélte, a területen tervezett beruházások miatt kellett, mennie, és nem titkolta, váratlanul érte a szerződésbontás: „Meglepett a döntés”.
A munkálatok elindítása, és Szalay menesztése mellett más is arra utal, hogy a Mészáros-Tiborcz páros nekiveselkedett a Club Aliga ügye rendezésének. Információink szerint ugyanis ajánlatot tettek a településnek, vagyis a helyieknek. Javaslatuk szerint a 47 hektáros terület 5 százalékára, egy 2,2 hektáros strandra mehetnének be szabadon a jövőben. Ez nem tűnik gáláns ajánlatnak, hiszen a terület 20 százalékát, mintegy 10 hektár állami területet csak kezelésbe kapta a cég. A helyiek legalább 5-6 hektárra számítottak...
CSODÁKBÓL ÉLÜNK – IVÁNYI GÁBOR: TÉVEDÉS, HOGY ORBÁN VIKTOR BÁRMIT MEGTEHET ELLENEM
168 ÓRA ONLINE
Szerző: RÓZSA PÉTER
2020.01.14.
Hasonlóan az előző oldalon röviden ismertetett Adventi nyilatkozathoz – amelynek egyik aláírója Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnöke –, magának az 1981-ben alapított, egyházi státusszal elismert szervezetnek a kálváriáját sem követi már különösebb sajtófigyelem. Pedig az egyházi jogaitól 2011-ben megfosztott közösség mellett három alkotmánybírósági döntés, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának a magyar államot elmarasztaló ítélete és nemkülönben az Egyesült Államok kormányának figyelmeztetése áll. A kormány mindezek ellenére sem hajlandó visszaadni Iványiék jogait és a jogfosztásból eredő, immár több milliárdos elmaradt támogatását sem. Akkor hogyan tudja fenntartani kiterjedt intézményrendszerét a hozzá köthető alapítványokkal, iskolákkal, szociális szolgáltatásokkal együtt? Többtételes válasz következik Iványi Gáborral készített interjúnkban.
– Mi ez a csend, miért nem szólnak a dobok ennyi jog- és törvénysértés okán, amit a magyar kormány követ el a vallási életbe való beavatkozással?
– Akiket nem érintett hátrányosan a 2011-es egyházügyi törvény, és élvezik a kormány elismerését, támogatását, lapítanak. Egyébként pedig a szolidaritás nulla. Akik pedig – hozzánk hasonlóan – érintettek, inkább meghúzódnak, abban reménykednek, ha kegyesen tekint le rájuk a hatalom, jobbra fordul a sorsuk. Egyébként a kormány számított arra, hogy a tiltakozások elhalványulnak, a demonstrálók kifáradnak, már az uniós intézmények sem veszik elő újra ezt az ügyet. Mi azonban nem fáradunk el. Az említett Adventi nyilatkozatot is azért adtuk ki, hogy jelezzük, nem nyugszunk bele abba, hogy ez a kormány jogokat ad-vesz, központosít, mindent az ellenőrzése alá akar vonni és súlyosan sérti a felvilágosodás óta sérthetetlennek tartott vallás- és szólásszabadságot. Orbán Viktor azért haragudott meg rám, mert korábban le mertem írni, hogy abban a hatalmi arroganciában, amit ő gyakorol, én a fasizmus jeleit vélem fölfedezni. Tévedés viszont, hogy ha én bármit is gondolok, mondok a miniszterelnökről, akkor ő bármit megtehet ellenem. Nem, a jogainkat akkor sem veheti el, ha nem tetszik neki, amit én mondok, gondolok...

TGM: ROGER SCRUTON HALÁLÁRA
MÉRCE
Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2020.01.14.
Ezt a nekrológot a Válasz Online fölkérésére írtam, ám a már elfogadott írást a portál mégse hozza nyilvánosságra. A szövegem változtatás nélkül, szó szerint olvasható alább.
Valamikor barátok voltunk.
Elég sokan tudják, hogy Roger Scruton a nagyobbik lányom keresztapja volt – a kisebbik fiam keresztapja pedig Charles Moore, korábban a The Spectator és a The Daily Telegraph főszerkesztője, Mrs. Thatcher hivatalos életrajzírója (három vaskos kötet!), akit maga a néhai miniszterelnök bízott meg végrendeletileg evvel a föladattal. Akkoriban, az 1980-as években élénken rokonszenveztem a brit (és az amerikai) konzervatívokkal. Írtam a lapjaikba.
Még Roger Scruton folyóiratába, a The Salisbury Review-ba is adtam egy vagy két dolgozatot: ezt még tory barátaim is túlzásnak tartották. Scruton tehetségét senki nem vitatta, de mindenki szélsőséges különcnek tartotta. Nem konzervatívnak, hanem ultrareakciós pozőrnek. Én nem szoktam törődni emberek rossz hírével, ha nem vélem indokoltnak, s ha nem egyezik a benyomásaimmal.
Az 1980-as évek legvégén a kelet-európai szabadságmozgalmak nyugati megítélése nem volt túl jó. Az establishment – George Bush, Margaret Thatcher, François Mitterrand, Helmut Kohl – a szovjet tömb reformereivel rokonszenvezett, nem a demokratikus ellenzékkel, amelyet zavarosnak, éretlennek, felelőtlennek és gyakorlatlannak tartott, ahogyan a mindenkori establishment a mindenkori forradalmárokat mindig, bár nem állítom, hogy ez egyáltalán nem volt indokolt. A nyugati diplomácia különösen utálta a lengyel Solidarność mozgalmat és egységesen ellenezte a német újraegyesülést.
Az akkori baloldal nem Havellal, Wałęsával, Szaharovval rokonszenvezett, hanem Fidel Castróval, Daniel Ortegával, Robert Mugabéval, Moamer el-Kadhafival, a szíriai és iraki Ba’ath párttal, az IRA-vel stb., ettől sokunkat kirázott a hideg. (Jegyezzük meg, hogy ez alól dicséretes kivételt jelentettek a trockisták és az antisztálinista, ha tetszik, „szovjetellenes” ultrabal többi áramlatai.) A mainstream nyugati balközép sajtó gyanakvó vagy értetlen volt az új Kelet-Európával szemben. A konzervatív sajtó meg lenéző és tudatlan.
Alig voltak támogatóink...

MA KEZDŐDIK SIMONKA GYÖRGY PERE
INDEX
Szerző: ZED
2020.01.14.
Ma tartják az előkészítő ülést a Simonka György fideszes országgyűlési képviselő és 32 társa ellen költségvetési csalás bűntette miatt indult büntetőügyben a Fővárosi Törvényszéken. Maga Simonka már várhatta ezt a napot, ugyanis még tavaly augusztusban azt mondta:
"Nem követtem el semmilyen törvénysértést. Nagyon sajnálom, hogy az eljárás sokak számára okoz kellemetlenséget, és hiszem, hogy a független bíróság előtt minél előbb tisztázhatom magam."
A tét nem kicsi, a Magyar Narancs értesülései szerint a vádiratban 8 és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kértek a bűnszervezetben különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt megvádolt politikusra.
A vádirat lényege szerint Simonka György és társai jogellenes módon akarták megszerezni a zöldség-gyümölcs termelői csoportoknak és a termelői szervezeteknek kiírt uniós és hazai pályázati támogatásokat. Simonka tavaly novemberi meggyanúsítása idején az ügyészség azt közölte:
A KÉPVISELŐ RENDELKEZÉSEI SZERINT LEBONYOLÍTOTT BERUHÁZÁSOKKAL OKOZOTT VAGYONI HÁTRÁNY MEGHALADJA AZ 1,4 MILLIÁRD FORINTOT.
A korábbi ügyészségi közlemény szerint Simonka tudta, hogy jelentős méretű pályázati pénzek nyílnak meg 2009 végén, és emiatt olyan személyi kört épített fel, amellyel a döntéshozókat megtévesztette, hogy csoportok egymással összehangoltan szerezzenek meg minél több vissza nem térítendő támogatást.
Később összesen 24 millió forint kenőpénzt fizetett ki a vád szerint Simonka György azért, hogy a támogatások jogtalan megszerzése érdekében létrehozott cégeinél indult NAV-vizsgálatokat leállíttassa...
ITT OLVASHATÓ

CSODA A NER-BEN? SIMONKA MA ÁLL BÍRÓSÁG ELÉ SÚLYOS BŰNÖK VÁDJÁVAL
MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: BOD TAMÁS
2020.01.14.
Megtörténik ma az, amire kevesen számítottak: Simonka György fideszes országgyűlési képviselőt a vádlottak padján láthatjuk a Fővárosi Törvényszéken. A rendszerváltás óta olyan súlyos vádakkal még nem állt bíróság elő magyar politikus, mint Dél-Békés kormánypárti hűbérura. Hogyan jutottunk idáig?
A választók és a sajtó elől jó ideje bujkáló Simonka ma kénytelen a nyilvánosság elé állni. Köteles megjelenni ugyanis a Fővárosi Törvényszék előtt: kedden reggel kezdődik a büntetőperben, ahol több tucatnyi társával együtt kénytelen lesz leülni a vádlottak több mint kényelmetlen padjára.
Hosszú nyomozás után a Központi Nyomozó Főügyészség kezdeményezésére Polt Péter legfőbb ügyész még 2018 októberében kérte Simonka György mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűléstől, majd nem sokkal később meggyanúsította a politikust. Az ügyészség 2019 augusztusában vádolta meg Simonkát és 32 társát bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.
Feljelentés még 2016-ban
Mindezeket megelőzően 2016 novemberében cikkírónk még az Együtt Békés megyei elnökeként fedezetelvonás alapos gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen Simonka ellen
Ennek előzménye, hogy Simonka értékes újkígyósi ingatlanát potom áron eladta unokahúgának, miközben érdekeltségei nem fizették vissza a több százmillió forintos hiteleket. A Központ Nyomozó Főügyészségtől a feljelentésre adott válasz fordulatot jelentett a Simonka-ügyben, hiszen először mondták ki hivatalosan, hogy egy – költségvetési csalás gyanúja miatt megindult – másik ügyben a „szoros tárgyi és személyi összefüggés folytán” már foglalkoznak a a fideszes képviselő kétes dolgaival. Ez a nyomozás vezetett a vádirat benyújtásához, illetve a mai per elrendeléséhez...

KÉRI LÁSZLÓ: ORBÁN MÁR TUDJA, NAGY A BAJ A FIDESZBEN
HÍRKLIKK
Szerző: KARDOS ERNŐ
2020.01.14.
Váratlanul félidős választókerületi konzultációt hirdetett Orbán Viktor miniszterelnök. A Fidesz-KDNP pártszövetség vezetője az elmúlt esztendők eredményeiről, illetve a következő évek feladatairól kíván megbeszélést folytatni a 106 választókerület vezetőjével. A hírt egyébként az állami hírügynökség, az MTI sietve közölte vasárnap délután. Az eseményt elemezve, Kéri László a Hírklikknek azt nyilatkozta, hogy Orbán arra jött rá: ha nem változtat a politikáján, akkor a pártja nem csak a kétharmadot, de a következő országgyűlési választást is elbukja.
– A vasárnap este kiadott közlemény kicsit ködösen arról tájékoztat, hogy a sikerekről és a feladatokról egyaránt szó lesz a miniszterelnöki konzultáción, miközben mindenki a Fidesz vereségéről szeretne már hallani. Ön szerint valójában miről akar embereivel konzultálni a miniszterelnök?
– Azt egyelőre senki nem tudhatja, legfeljebb találgatni lehet. Szerintem Orbán már az önkormányzati választások óta tudja, hogy itt a kormány igen nagy bajban van. Ráadásul a Fidesz számára az októberit egy hónap múlva követte a jászberényi bukta. Addig ugyanis mondhatták, hogy bár a nagyvárosiak nem szeretik a kormányt, de az egészséges lelkű vidéki nép „velünk van!” Jászberény eleste viszont azt jelezte, hogy a hagyományos jobboldali, keresztény, kisgazda vidék is ellenük szavazott! Iszonyatosan elverték a Fideszt az egyébként a kormánypárt által kicsikart újabb választáson. S ebbe a folyamatba illik a hétvégi zalai vereség is. Biztos vagyok abban, hogy az elmúlt három hónapban aprólékosan feldolgozták a 106 választókörzet adatait, és rájöttek arra, ha ez így halad tovább, tehát marad ez az ellenzéki egység, akkor minimum újabb 40 körzetet elbuknak. S ha a 2022-es választást még nem is bukták el, de a kétharmados többséget már régen!

ÉPPEN AZOKRA SÚJT LE A KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY, AKIKNEK SEGÍTSÉG JÁRNA
HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: SERDÜLT VIKTÓRIA
2020.01.14.
Magyarországon majdnem 100 ezer sajátos nevelési igényű gyermek él, közülük eddig sokan szakértői engedéllyel nem egy, hanem két évet halaszthattak az óvodában. A köznevelési törvény módosítása most az SNI-s ovisokat érinti a leghátrányosabban: szüleik hiába rohangálnak pánikban a hivatalok között a halasztásért, sokuknak esélytelen, hogy megkapják. A pedagógiai szakszolgálatoknak eközben több tízezer gyereket kell feleslegesen megvizsgálniuk, így viszont nincs idejük az SNI-sek felméréseire és terápiáira.
Olivér hat és fél éves, mosolygós, közvetlen kisfiú. Édesanyja szerint, ha megnyílik, igazi társasági lény, de ezzel csak nagyon kevés embert tüntet ki. Ennek oka, hogy Olivér Magyarország egyetlen Nicolaides–Baraitser-szindrómával diagnosztizált gyermeke, ami azt jelenti, hogy a megszokottnál jóval lassabban fejlődik. Jövőre mégis iskolába kell mennie, mint több ezer más sajátos nevelési igényű (SNI-s) gyermeknek.
Az Országgyűlés tavaly nyáron fogadta el a köznevelési törvény módosítását, amivel egy csapásra megszüntette a rugalmas iskolakezdést. Ez alapján, aki augusztus 31-éig betölti a hatodik életévét, annak kötelező iskolába mennie, noha még az ombudsman szerint sem kellene ennek feltétlenül így lennie...

SZABAD SZEMMEL: ORBÁN NEM IS LEPLEZI, HOGY PUTYIN KEZÉRE PRÓBÁL JÁTSZANI - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE
NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2020.01.14.
Die Welt
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2020.01.14.
Die Welt
„Lengyelország csak azért nem diktatúra, mert az unió tagja és az EU egyelőre gátat szab Kaczynski hatalmi törekvéseinek”. Ez a véleménye a PiS-elnök egyik korábbi, közeli harcostársának, aki azonban a tekintélyuralmi rendszer kiépülése láttán szembefordult pártjával és jelenleg a Parasztpárt szenátora, sőt alelnök a felsőházban. Michal Kaminski a rezsim legélesebb bírálói közé tartozik. Azt mondja, annak idején Honeckernek nem volt akkor hatalma az NDK-ban, mint jelenleg a lengyelek erős emberének. A kormánypártot teljesen a maga képére formálta, ő szabja meg a doktrínát, ennélfogva teljes ellenőrzést gyakorol. Vannak persze frakcióharcok, de azok tétje vagy valamelyik poszt vagy a pénz, és nem a politika iránya. De persze Kaczynski ki is játssza egymás ellen a saját embereit. Gyakorlatilag mindent ő irányít, mégpedig az alkotmányos kereteken belül, éppen ez benne az őrületes. Törvényesen alakította ki óriási befolyását, és igazából, az igazságügyi reformot leszámítva tartja magát a játékszabályokhoz. Ám ő csak a számára fontos témákkal foglalkozik. A mozgatórugója az, hogy a varsói értelmiség egykor nem fogadta be, mert minden vitathatatlan képessége ellenére sem tartotta szalonképesnek. A sértettség folytán azután egyre többet akart, semmi sem volt neki elég. Ezzel együtt kivételes politikus. Csak éppen nem arra használja a tehetségét, amire kellene. Orbán politikai stílusa modernebb, mint Kaczynskié, azon kívül neki könnyebb a dolga, mert az intézmények gyengébbek és a civil társadalom kevésbé aktív. Ezért egyszerűbben át tudja építeni az államot. De mindketten azon dolgoznak, hogy meggyengüljön az EU. Csak éppen a magyar vezető még csak nem is leplezi, hogy ily módon Putyin kezére játszik. Lengyel kollégája viszont úgy tesz, mintha nem ez volna a célja. Pedig amit csinál, az olyan, mintha a forgatókönyvet a Kremlben gyártották volna. A mai Lengyelországban nem győzik pocskondiázni a liberális Nyugatot, noha az a független lengyel állam egyetlen biztonsági garanciája. Kaczynski természetesen nem akar kilépni, de több nemzeti szuverenitást akar, mivel az unió útjában áll hatalmának. Utóbbiról azt kell mondani: hála istennek!
A Fidesz napjainkban azzal a dilemmával szembesül, hogy vagy rááll a hatékony kormányzásra, vagy megpróbálja aláásni a demokráciát, miután az ellenzék összefogása folytán vesztett a helyi választásokon. Így látja a helyzetet Jesse Richman, az Old Dominion Egyetem egyik politológus tanársegéde. A vendégkommentárban rámutat: egyelőre az van, hogy a kormány fokozni kívánja az állami támogatást élvező színházak ellenőrzését, továbbá még jobban központosítja a sajtót. A kormánypárt sikerének titka a maga képére formált választási rendszerben abban rejlett, hogy a vele szemben álló erők nem voltak képesek összeállni. Részben a nagy ideológiai különbségek, részben pedig amiatt, hogy a pártlisták a közös jelöltállítás ellen szólnak. Az is sokat számított, hogy sokáig nem tudtak olyan vezetőt találni, akinek van elegendő tekintélye és karizmája. E tekintetben tavaly kulcsszerepet töltöttek be az előválasztások, miközben a Fidesz átlagosan csupán 0,89 %-ot vesztett 2014-hez képest. Az egyesülés azonban nehézkes lehet két év múlva, mert a pártlisták igazából az összehangolás ellen ösztökélnek. Azon kívül a Fidesz megpróbálhatja meghiúsítani a hatékony közös fellépést. Ha ez sikerül neki, az az ő malmára hajtja a vizet az egyéni körzetekben. Mindenesetre az ellenzék tavaly jelentős hatalomhoz és anyagi forráshoz jutott önkormányzati szinten. Valószínűleg éppen ez a siker bátorítja arra, hogy kitartson az egység mellett, mert azzal javítja saját győzelmi esélyeit.
A vezércikk arra figyelmeztet, hogy Európának a születések számát kell feltornásznia, ha migráció nélkül akarja megállítani a lélekszám hanyatlását, de a magyar kormány által újabban bevezetett radikális program erre nem alkalmas. A populista Orbán Viktor ugyan stratégiai ágazatnak minősítette a mesterséges megtermékenyítést, és anyagi eszközökkel ösztönzik a családokat a gyerekvállalásra. A demagóg jobboldal a hagyományos famíliára és a keresztény értékekre hivatkozik. Ám a legsikeresebb módszer az, ha megkönnyítik az életet a dolgozó anyák számára. Hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy azok a munka mellett teszik le a garast, amikor dönteniük kell a szakmai karrier, illetve aközött, hogy rászánják-e magukat a szülésre. A legtöbb gyerek a világi Franciaországban látja meg a napvilágot, hála a nagyvonalú állami juttatásoknak és az olcsó gyermekgondozásnak. Az ottani kormányok bölcsődéket létesítenek és nem megtermékenyítő központokat vesznek állami kézbe, amint azt Orbán csinálja. De a svédek is jól állnak a születések számát tekintve, mert a kormány ott is a dolgozó anyák mellé áll. A németek is le tudták fékezni a népesség számának csökkenését, bár ebben a társadalmi ellátáson kívül a bevándorlók is szerepet játszottak. A reform az akkori szakminiszter, Ursula von der Leyen nevéhez fűződött és ugyanezt a politikát kellene vinnie az Európai Bizottság élén is. Közép- és Kelet-Európában ezzel szemben egyre kevesebben élnek, egyrészt azért, mert többen halnak meg, mint ahányan születnek, másrészt pedig, mivel sokan kivándorolnak. A helyzet enyhítésére a bevándorlás volna a legkézenfekvőbb megoldás, de főként a volt szocialista országokban aligha érvelne sok politikus mellette. Pedig közgazdászok rámutatnak a következményekre: az elöregedés nagyban gátolja a termelékenység javulását, viszont jelentősen hozzájárul a hosszú távú kamatok eséséhez.
A kedvezőtlen népesedési folyamatok csak még jobban ronthatnak az EU-ban a kelet-nyugati, illetve észak-déli ellentéteken. Általános jelenség, hogy az emberek tovább élnek, viszont kevesebb gyerekük van. Ezen a helyzeten nehéz változtatni egy olyan szervezetben, amelyben nincs közös költségvetési politika vagy stratégia az öregedés ellensúlyozására. Pedig a demográfiai bajok szétszakíthatják az uniót. Keleten és délen egyre kevesebben vannak a munkaképes korúak, emiatt leállhat a gazdasági növekedést, miközben több pénzt emészt fel a nyugdíjrendszer és az egészségügy, ami azután megdobja az államadósságot. Északon és nyugaton a nők többet szülnek, mint az európai átlag, emellett a nagyarányú bevándorlás miatt még nő a lakosság száma. A kontinens középső és keleti fertályán a jelentős elvándorlás miatt fogy a népesség. Magyarország és Lengyelország anyagi ösztönzőkkel próbálja serkenti a gyerekvállalást, ám a kutatások azt támasztják alá, hogy az ilyesmi ritkán válik be. A demográfiai különbségek azután csak súlyosbítják a gazdasági egyenlőtlenségeket a földrészen. A Valutaalap azzal számol, hogy az új tagállamokban egy százalékkal kisebb lesz a GDP növekedése a hiányzó munkaerő folytán. Ez pedig értelemszerűen lassítja a felzárkózást. Azon kívül az exodus miatt ezek a kormányok már nem annyira lelkesednek a szabad költözködés jogáért. Európának egységes politikára van szüksége, ha egyben akar maradni, miközben mind idősebb lesz. A korosabb évjáratokat és a nőket ösztönözni kell a munkavállalásra. Utóbbi szempontjából sokat számít, mennyire megfizethető a gyerekgondozás, mert a francia példa azt támasztja alá, hogy ha jól belövik a szintet, az egyaránt serkenti az asszonyokat utódvállalásra, valamint elhelyezkedésre. Az oktatás és az infrastruktúra fejlesztése kedvezően hathat a termelékenységre. Persze az ilyen intézkedések csak még jobban csábítják a bevándorlókat, illetve maradásra bírják azokat, akik elmennének. Az EBRD szerint fontos tényező az is, hogy szorítsák vissza a korrupciót és erősítsék meg az intézményeket a kevésbé tehetős államokban, mert az szintén a kivándorlás ellen szól. De mindenképpen hatékony intézkedések kellenek, mert az EU túlélése múlhat rajta...
EGY JÓZAN HANG
REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.01.14.
Novák nacsasszony tényleg készülhet a külügyéri szerepre, hiszen most Németországban sürgött-forgott, és mosta a Fidesz összes szennyesét, kijelentve, pártját nem lehet csak úgy kitenni az EPP-ből – dehogynem –, mert nem várják tétlenül, hogy döntsenek róluk. Ez igaz, barátkoznak az olasz fasisztákkal, és szorosan együttműködnek olyan zűrös autokratákkal mint Putyin és Erdogan. Ilyen csomaggal mondja azt Novák nacsasszony, hogy ők – mármint a pártja – azon dolgoznak, hogy mi a jó a magyar és európai embereknek.
Érdekes dolgok ezek. A Fidesztől semmi sem áll távolabb, mint, hogy azon morfondírozzon, mi a jó a magyaroknak, de, hogy most már az is a kelléktárba került, miszerint az ő vállukat nyomja a belga – vagy akármilyen – paraszt sorsa is, ez egészen új megközelítés. Azt is mondhatnánk, sokat akar a szarka, de nem bírja a farka, vagy egyszerűbben: ugyan már, királylány, s ebben minden benne van. EPP-i szempontból a Fidesznek annyi a szerepe, hogy szükség van-e arra a pár nyüves szavazatra, vagy megvannak nélküle, nem több és nem kevesebb.
Hogy most Novák nacsasszony azt hiszi, vagy azt próbálja hitetni, a burgenlandi traktoroslegény is azzal kel meg fekszik, hogy Orbán Viktor óvó karja vajon föléje is borul-e, vagy a felcsúti magára hagyja őtet a vérzivataros ganajban, az költői túlzásnak nevezhető, és a romantika kedvelt eszköze volt. Mára viszont ezt a stílust túlhaladtuk, mert Wass Albertet szoboroljuk meg, mint a klasszikus jobbközép és keresztény értékek kifejezőjét, mert ezt is pártja érdeméül tudja be Novák nacsasszony. És ezzel a Wass Alberttel előttünk is áll mind a keresztény értékük nekik.

Mindezt már évezredek óta mesélem, és meg nem unom, viszont most csak az elöljáró beszéd szerepét töltötte be, hogy érthető legyen, miért dobtam egy hátast attól, amit Novák nacsaszony még emellett volt szíves az európai hallgatóság színe elé tárni, miszerint nekik is szükségük van „egy józan hangra és klasszikus jobbközép politikai erőtérre”. Ez, hogy klasszikus, meg jobbközép, meg erőtér, ez a Wass Albert-féle kontextusban nyer értelmet, megfejelve Horthy kegyelmes úr őfőméltóságával épp itt a doni katasztrófa évfordulója idején...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)