24.HUSzerző: DR. SÁNDOR ZSUZSA2023.07.09.
A héten a parlament elfogadta, az államfő pedig már alá is írta a sokak által csak bosszútörvényként aposztrofált státusztörvényt. Sándor Zsuzsa azt elemzi, vajon joggal hívhatják-e így a jogszabályt az érintettek.
Akkor ennyi!
Ez volt az első elkeseredett reakció a pedagógusokat sújtó státusztörvény parlamenti elfogadása után. Balatoni József, közismertebb nevén Jocó bácsi nem volt rest felsorolni a Facebookon annak a 136 „bátor embernek” a nevét, akik július 4-én megszavazták azt a törvényt, amely jobban hasonlít egy rendőrségi kiképzőközpont szabályzatára, mintsem az oktatás felvirágoztatására.
Kívánom, hogy ennek a 136 embernek a nevét sose felejtse el senki, és sose bocsássa meg nekik senki, amit ma a magyar oktatással, a diákokkal, a pedagógusokkal tettek! Azt hiszem, lesz mivel elszámolniuk
– fogalmazott.
Megpróbáljuk a lehetetlent: röviden összefoglalni a törvénynek azokat a rendelkezéseit, amelyek a legdurvábban alázzák meg a pedagógusokat, amelyek tovább rombolják az amúgy is harmatgyenge oktatási rendszer színvonalát, és amelyek tökéletesen alkalmatlanok arra, hogy „kiművelt emberfők” sokasága kerüljön ki az iskolákból.
Ennek a kormánynak a lételeme a központosítás. Nem is kellene magyarázni e szó jelentését, de – nem véletlenül – a történelmi fogalmak gyűjteményében kerestem a centralizáció definícióját. Íme: „a helyi szervek tevékenységének egy központi szerv alá rendelése. A feudalizmus idején a központosítás eredményeként létrejött abszolút monarchiák elősegítették a gazdasági-társadalmi fejlődést, ugyanakkor az új- és legújabb korban sok helyütt kialakult túlzott központosítás a fejlődés gátjává vált.”
A „sok helyütt” aktuálisan Magyarországot is jelenti.
- A státusztörvény még azokat a jogokat is elveszi a pedagógusoktól, hogy az iskolai működés alapvető dokumentumait ők hozhassák létre.
- Megfosztja őket attól is, hogy akár csak véleményt nyilvánítsanak arról, kit nevezzenek ki iskolájuk igazgatójává.
- A jogalkotó abban látja a már meglévő, de bizonyosan növekvő tanárhiány megoldását, hogy a tanárokat más iskolába vezényelhetik, igaz, az eredeti szöveg „enyhítéseként” csak azonos járáson belül. Ez a tanárnak és a diáknak egyaránt rossz megoldás. A tanárnak utazgatnia kell, és egy számára ismeretlen pedagógusközösségben dolgoznia, a diák pedig akár egy évre is elveszítheti kedvelt vagy nem kedvelt – de mindenképpen az őt ismerő – pedagógusát.
- De nem ám csak a tanárokat rakosgathatják ide-oda, hanem például sztrájk esetén a diákokat is. Bár a sztrájk, mint tudjuk, valójában „láthatatlan”, arra azért mégis alkalmas, hogy miatta felborítsák mindenki életét, egyúttal a sztrájkoló és nem sztrájkoló tanárokat egymás ellen hangolják. Nem mellesleg ezzel az intézkedéssel még tovább csorbítják az amúgy is ellehetetlenített sztrájkjogot.
De persze csorbították az eddig is jóformán semmibe vett szakszervezetek jogait is akkor, amikor kikötötték, hogy csak azok tekinthetők szakszervezetnek, amelyeknek a taglétszáma eléri a dolgozók 10 százalékát.
Ez a szabály végül is csak a Polgári Törvénykönyvvel és a Munka Törvénykönyvével ütközik...
