2018. december 30., vasárnap

ELŐSZILVESZTER - MARKOS, NÁDAS, BONCZ


VÁROSI KURIR
Szerző: Városi Kurir
2018.12.30.



Holnap hagyományosan az év legvidámabb napja lesz. Szinte mindenki kötelezőnek érzi a jókedvet. A Városi Kurír is este 7 és éjfél között óránként frissülő Hofi-kabaréval várja azokat, akik velünk töltik az év utolsó estjét is. Most viszont ráhangolásnak, előzenekarként egy kis Markos-Nádas-Boncz.

NÉHÁNY KIVÁLTSÁGOSNAK 54 EZER FORINTTAL IS NŐHET A NYUGDÍJA JÖVŐRE

24.HU
Szerző: TAMÁSNÉ SZABÓ ZSUZSANNA
2018.12.30.


Jövőre 2,7 százalék lesz a nyugdíjemelés mértéke, hirdette ki a kormány december 12-én. A nyugdíjemelés alapja, hogy 2,7 százalékos inflációt állított be a kormány a költségvetésben. 

Más kérdés, hogy ez a 2,7 százalék mennyire hihető. 

A Magyar Nemzeti Bank például 3,1 százalékos inflációt becsült, a piaci elemzők ennél is többet, a GKI szerint például 3,5 százalékos éves átlagos áremelkedés várható, és ugyanennyit valószínűsítenek a CIB elemzői is.

A nyugdíjas szervezetek szerint nem igazságos a 2,7 százalék és az emelés inflációhoz kötését is rossz módszernek tartják.

Megnéztük, mennyit jelent ez a 2,7 százalék az átlagnyugdíjasnak, mennyit azoknak, akiknek akár kétmilliós járadék jár, és akik azoknak, még a minimálbérnél is kevesebbel kell hogy beérjék. Azt is kiszámoltuk, mi lett volna, ha 3,1 százalékra, illetve 3,5 százalékra lövik be a költségvetésben az inflációt...

ITT OLVASHATÓ

HÁT ITT A VÉGE

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Szalonna
2018.12.30.


Hát itt a vége, drága olvasóink! Mint mindennek, a számvetésnek is elérkezik az ő ideje. Nem azért, mert a nagyonboldogújév kapujában ez a szokás, és valami megmagyarázhatatlanul bárgyú hagyománytiszteleten felbuzdulva szükségét érezzük annak, hogy beálljunk a sorba. Nem, nem lesznek színes grafikonok, ábrák, statisztikák, sikermutatószámok, olvasottsági toplisták hűvös halomba hordva, de önnön csodálatosságunktól és megkerülhetetlenségünktől hangos melldöngetés sem lesz. Néhány évzáró gondolat azonban szerintünk idekívánkozik.

Még nem bontjuk a pezsgőt (szerkesztőségileg amúgy sem ápolunk közeli barátságot ezzel a nedűvel), és pláne nem durrogtatunk petárdákat (senki mást sem bátorítunk erre: gondoljunk az állatkákra, akiknek ez a kretén emberi szórakozás milyen iszonyú traumát okoz). Az idei átlagosnál is hosszabb és nehezebb év utolsó előtti napján már az a kósza gondolat is képes örömöt okozni, hogy talán majd most megint egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz az eszményi állapothoz, amikor a krónikus kialvatlanság nem gyűr maga alá.

Szóval nincs konfetti, vállveregetés, és agresszív önmarketingelés sincs. Csak néhány őszinte szó. És mert feltétlenül őszinték akarunk lenni, be kell látnunk: fennállásunk harmadik évének legfőbb tanulsága az, hogy soha korábban nem volt ilyen bizonytalanul kiszámíthatatlan a jelenünk és a jövőnk. Nem titok, hogy április 9-én reggel úgy néztünk bele egymás kialvatlan szemébe, hogy még nem tudtuk, mi lesz a döntés: felállunk a földről és tovább csináljuk (szándékosan kerüljük a folytatjuk! szakszót), vagy belátjuk, hogy semminek semmi értelme és feladjuk.

Akkor úgy döntöttünk, hogy megrázzuk magunkat és csakazértis idegesítjük még egy kicsit azokat, akik kizárólag a trollkodás és a küszöbünkre okádás öröméért járnak ide. De ami ennél is sokkal fontosabb: nem akartuk feladni azt a célunkat, hogy némi ellensúlyt jelentő világmagyarázattal szolgáljunk a mindent túlüvöltő, milliárdokból fenntartott, főállásban valóságot hajlító központi propagandával szemben. Hogy ez mennyire sikerült, azt sajnos nem tudjuk megmondani, és talán nem is nekünk kell. De azt igen, hogy úgy véljük, nincs miért szégyenkeznünk. Bár nem vagyunk több tíz fős hírgyár, sem több szálon pénzelt üzleti vállalkozás, amire első perctől szerződtünk, azt legjobb tudásunk szerint igyekeztünk megcselekedni ebben az évben is. Ha ez sikerült, akkor minden bizonnyal évek múltán sem kell majd szégyenkeznünk egyetlen félmondatért sem, amit valaha is leírtunk, vagy aminek a leközléséért felelősséget vállaltunk.

Ha mást nem is, azt biztosan elértük, hogy olvasóink közül sokan érezzék úgy, hogy a mondanivalójuk, a véleményük, a világ bármely részén megélt fájdalmaik és örömeik mások számára is érdekesek lehetnek, és azokat szívesen megosztanák ezen a felületen. Nekik is köszönjük, hogy kitüntettek a bizalmukkal. Ha lesz még Szalonna/ameddig lesz még Szalonna, ez így is marad.

Meg az is, hogy ha lesz még Szalonna/ameddig lesz még Szalonna ezen a felületen minden körülmények között helyet kapnak olyan vélemények is, amelyek esetleg nem népszerűek, amelyekkel jó eséllyel magunkra rántjuk a népharagot. Átéltünk már néhány vihart. Soha nem az volt a célunk, hogy megfeleljünk az elvárásoknak. Ha valamit jónak, fontosnak tartunk, azt megírjuk, leközöljük. Mert megtehetjük. Mert mi három év után is kijelenthetjük: senkinek az érdekeit nem kell kiszolgálnunk, senkinek a tollbamondott hazugságait, az előregyártott véleményeit nem kell kötelezően leközölnünk ahhoz, hogy másnap mindent elölről kezdhessünk...

DRÓNFELVÉTELEK HATÁRON INNEN ÉS TÚL - A 10 LEGIZGALMASABB ÁTLÁTSZÓ-VIDEÓ 2018-BÓL

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: Átlátszó
2018.12.30.


Kameráink idén is ott voltak, ahol a fontos dolgok történtek. Közvetítettünk a tüntetésekről, bemutattuk a NER elitjének gazdagságát, forgattunk környezetvédelmi és szociális témákról, valamint drónoztunk stadionokat, közvilágítást, fakivágást és luxusjachtot is. Újságíróink emellett több tévének is nyilatkoztak az Átlátszó által feltárt ügyekről.



A három legnézettebb Átlátszó-videó 2018-ban

1. A legnézettebb videónk idén Becker András és Pápai Gergely munkája lett, ami Mészáros Lőrinc birodalmának legértékesebb elemeit mutatja be.

2. Nagyon szerették olvasóink/nézőink Oroszi Babett és Pápai Gergely hasonló, csak éppen a Tiborcz Istvánhoz köthető ingatlanbirodalomról szóló videóját is.

3, Szintén nagy sikere volt Németh Dániel drónvideójának a 7 milliárd forint értékű, Mészáros Lőrinchez köthető, Lady Mrd nevet viselő luxusjachtról, aminek fedélzetén Homolya Róbert MÁV-elnök, Szíjj László kormányközeli üzletember, és Kovács Ernő kormánymegbízott tartózkodott a felvétel idején...

O1G: NEM KELL FARIZEUSNAK LENNI

HVG ONLINE / NYÜZSI
Szerző: LÉVAI JÚLIA
2018.12.29.


Amelyik hatalom agresszívan elmossa a határt a magánszféra és a politika között, az számoljon is annak a következményeivel. Vélemény.

Sokan fennakadtak azon, ahogy a tüntetéseknek valóságos jelszavává lett a Simicska-féle orbánmeghatározás tömörített, emblémává formált képlete, az „O1G”.

"Kimentem, hogy én is belerajzoljam az ujjammal az autók tetején lévő hóba, de nem tudtam: már mindegyiken ott volt!" –

panaszkodott is valaki ironikusan a fészen, a sorozatos tüntetések napjaiban. Másokban azonban rossz érzést keltett a látvány, mert úgy érezték, hogy ezzel tüntetőkként maguk is ugyanarra a szintre süllyednek, mint akikkel szemben állnak.

Általában véve én is finnyás vagyok az ilyesmire, de ez most egészen biztosan nem az az eset, amelyben van értelme a finnyásságnak. Komoly érveim is vannak ahhoz, hogy miért más most a dolog.

A "geci" szót Simicska Lajos úgy vezette be a nyilvánosságba, hogy egyértelműen politikai jelentéssel ruházta fel. Ők így vitatkoznak, ők ilyen szavakkal minősítik egymást, amikor hatalmi kérdésekről van szó. (Kissé hátrább lépve, a második vonalból ehhez hozzátehetjük az egyik legfőbb sajtókomisszáruk, Bayer Zsolt szótárának gyilkos indulatú szavait is.)

Ettől kezdve ez a kifejezés emblematikusan fejezi ki, hogy a fideszesek milyen intellektuális színvonalon játsszák le az egymás közötti konfliktusaikat, mit jelent, amikor ők úgymond "felépítik egymást", majd – merőben a pénz és a vagyon elosztásából eredő zökkenők miatt – rálépnek egymás kisujjára. A szó tehát egyértelműen szimbolikus, és azt a posványt szimbolizálja, amit az orbanizmus és Orbán káderpolitikája, emberi viszonyainak rendszere teljes egészében jelent.

Ugyanezt a politikai jelentéssel is felruházott szót most az ellenzék képletesítve, tehát az emblematikus jellegét külön kiemelve vette elő, és ezzel nem tett mást, mint a saját fegyverét fordította gúnnyal a Fidesz ellen: "Igen, egyetértünk: Orbán egy geci. Ti mondtátok, mi csak megismételjük, és még hálásak is lehettek nekünk, hogy tömörítve, művészi formában kapjátok vissza, és nem valamiféle naturalisztikus ábrázolásban."

Ez tehát nem egyéb, mint egy jól feltartott tükör, amelyben kiválóan meglátszik, hogy mivel is állunk szemben.

Igaz, egyúttal az is meglátszik benne, ahogy a féktelen aljasságnak a becsületes emberekben is szükségképpen fel kell korbácsolnia az indulatokat, hiszen az orbáni zülléspolitika folyamatosan azzal uralkodik felettük, hogy övön aluli ütéseket mér rájuk és tehetetlenségbe sodorja őket. Olyankor pedig az ember számára nem marad más, mint az indulat, és az válik az egyetlen fegyverévé, hogy néven nevezi, aki őt éppen veri...

RÉMÁLMOT CSINÁLT A 2018-AS ÉVBŐL A LAKÁJMÉDIA

INDEX
Szerző: SIXX
2018.12.30.


Amikor a 2018-as évet a médiában történtek szempontjából összegezzük siránkozva, érdemes egy januári eseményt minden elé kiemelni, afféle cold openként használni, mint a James Bond-filmekben az első akciót. Apró különbség, hogy a mi történetünk végén a hős nem bújik ágyba egy dögös barnával, hanem lehajtott fejjel elkullog. Január 5-én egy kormányközeli blogger, a Pesti Srácokon és a Magyar Időkben is publikáló Varga-Bíró Tamás nyílt levélben ismerte el, hogy hazudott, és azzal a lendülettel vissza is vonult a médiától. Ha ezt rendszerszintre emelte volna a NER, akkor ez a cikk igen rövid lenne, és nagyon nem arról szólna, amiről fog, de ez a kávé már lefőtt, hogy egy kedvenc debreceni költőmet, Gitárpistit idézzem...

1. FELÁLL A KÖZPONTI TÁJÉKOZTATÁSI HIVATAL

Hivatalosan persze nem így hívják a fideszes propagandaközpontot, hanem Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak (KESMA, angolul CEMPF), de hát a gecimédiát is szokás lakájmédiának vagy kormánysajtónak eufemizálni mostanában. A KESMA egy olyan alapítvány, amiről elég régóta lehetett hallani, és kicsit olyan volt mint a farkas, amivel a hülye pásztorgyerek riogatja a falut, aztán amikor a farkas egyszer csak ott termett a nyáj mellet, és pár, láthatóan beteg példány kivételével egy bazinagy harapással az egész állományt belapátolta, akkor mindenki csak nézett, hogy jé, farkas.

Maga a tranzakció tényleg villámgyors volt, látszott rajta, hogy a fiúk gondosan előkészítették, és mindenkivel megbeszéltek mindent, aki esetleg akadékoskodhatna - mittudomén, a Médiatanács vagy a GVH például, ha a dolgukat végeznék végre egyszer. Az első kör, amibe a szerveknek valóban bele kellett volna szólniuk, az volt, amikor a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Talentis Group Zrt. megvásárolta a Magyar Idők és a Karc FM kiadóját, a Magyar Idők Lapkiadó Kft.-t, leányvállalata, a Mediaworks pedig bekebelezte előbb az Észak-Magyarország, a Kelet-Magyarország és a Hajdú-bihari Napló, majd a Kisalföld, a Délmagyarország és a Bors kiadóvállalatát (és ráadásnak a vidék hagyományos hetilapját, a Szabad Földet kiadó céget). Azaz egy kézbe került a teljes vidéki lappiac, és Andy Vajna is felsóhajthatott, hogy a Lapcom eladásával legalább az egyik strómanjelmezét szögre akaszthatja (egy indexnek adott, váratlan interjúban Vajna azt állította, azért adta el a mindössze pár hónapja a birtokában figyelő céget, mert üzletileg remek ajánlatot kapott)...

EGYSZER ELJÖN AZ IGAZSÁG PILLANATA ÉS SEMMI SEM MARAD BÜNTETLENÜL

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: FÖLDES KATALIN
2018.12.30.


Nyílt levél Orbán Viktornak

Orbán Viktor!

Kezdhetném úgy a levelem, ahogy egy normális levelet kezdeni kell, de képtelen vagyok rá, mert ön sem a tiszteltet, sem a miniszterelnök urat, de még a neve elején levő nagybetűt sem érdemli meg. Ha szegény nemecsek ernő nevét kisbetűvel írták anno, akkor nem is tudom, hogy az ön nevét mivel kéne írni, talán rovarírással, amit senki sem tud elolvasni…

De hagyjuk ezt a kicsinyességet, mert nem ezért ragadtam „tollat” (azaz billentyűzetet). Mielőtt elmondanám a nagyon rövid mondandómat azért jó ha tudja Orbán Viktor, hogy ki vagyok én, aki bátorkodom önt megszólítani. Megettem már a kenyerem javát, van két felnőtt gyerekem és egy unokám… Rehabilitációs ellátmányból tengetem az életem már 5 éve, de januárban – mivel betöltöm a nyugdíjkorhatárt – igazi nyugdíjas leszek.

Mesélhetnék magának a szép gyerekkoromról, aztán a szépen kezdődő felnőtt koromról, de minek, fel sem fogná miről beszélek… Aztán nagy reményekkel néztem a rendszerváltás elé… Nem is volt vele úgy igazán semmi bajom, minden kormány követett el hibákat, de amit önök ebben az utolsó 3 ciklusban csinálnak az már bicskanyitogató! Igazság szerint az én imádott hazámnak a történelem során még nem volt ilyen mocskos, tolvaj, cinikus, arrogáns, maffiózó, briganti kormánya, mint amilyen az ön kormánya ! És most jön az, amiért billentyűzetet ragadtam.

Fel kell hívnom a figyelmét arra, hogy egyszer eljön az igazság pillanata és semmi sem marad büntetlenül és ezt mi mással tenném, mint az ön szavaival, melyek 2008.06.12-én a Hír TV-ben hangzottak el. Figyeljen nagyon Orbán Viktor! Remélem, a saját szavai legalább eljutnak az agyáig és felfogja, hogy magát sem fogja elkerülni a végzete, úgy hogy az ön szavaival kívánok magának boldog új évet és remélem, hogy sok-sok álmatlan éjszaka vár magára 2019-ben.

Nem igaz az a közfelfogás, miszerint a politikában semminek nincsen manapság következménye. Az igazság ennél sokkal kellemetlenebb, mindennek van következménye, csak nem kis darabokban méretik ki, hanem egyszerre a végén, de az hatalmas lesz, kedves barátaim. Nem tudjuk, melyik pillanatban érkezik el, nem tudjuk, mikor szakad be a födém, de be fog szakadni!

Ha netán nem értené, amit írtam… hallgassa meg legyen szíves a saját szavait… hátha az jobban felfrissíti az emlékezetét! Mondanám, hogy üdvözlettel, de arra sem szolgált rá, így csak egyszerűen:...

NÉMET FÉLGYARMATI BIZTONSÁG. A GAZDASÁG HELYE A KORMÁNYSTRATÉGIÁBAN

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2018.12.30.


Magyarországé a világ egyik legnyitottabb gazdasága, jelenleg a külkereskedelmi forgalom a GDP 175%-a körül van és növekszik. Az összes áruexportból és áruimportból Németország részesedése kb. 16 ezer milliárd forint, ami a kb. 38 ezer milliárdos GDP majdnem 40%-ának felel meg. Ha hozzávesszük ehhez a szolgáltatások kereskedelmét, a németországi magyar munkavállalókhoz kapcsolódó pénztranszfereket és a német tulajdonú vállalatok hazai beszállítóit, Németország relatív jelentősége még nő is.

A német gyártó és szolgáltató cégek preferenciális elbírálás alá esnek az idegen működő tőke amúgy sem szűkkeblű kormányzati támogatásában és a kormány - minden visszás belpolitikai intézkedése dacára - e vállalatok és anyavállalataik szilárd támogatását élvezi. Biztonsággal kijelenthető, hogy a gazdasági támogatás is hozzájárul ahhoz, hogy a német politika meglehetősen kesztyűs kézzel bánik Orbánnal akár ha a fő támogató bajor tartományi, akár ha a német nemzeti, akár ha az EU-s fórumokat nézzük. A németek egyébként is hagyományosan gazdaságpolitikailag vezérelt külpolitikájában Magyarország stabilitása meglehetősen fontos szempont, és ezt a stabilitást Orbántól várják és meg is kapják. Ezt a helyzetet az amerikai külpolitika utóbbi kétéves elfordulása Európától és ezen belül különösen Magyarországtól csak erősíti, és az oroszokkal kapcsolatos német gazdasági érdekek se gyengítik...

DÖNTÖTT A KORMÁNY: LEGHAMARABB 2020-BAN EMELKEDHET A NYUGDÍJMINIMUM

MFOR.HU
Szerző: BAKA F. ZOLTÁN
2018.12.30.


Egy friss rendeletben írták át a határidőt.

Legkorábban 2020 január elsejétől emelkedhet az öregségi teljes nyugdíj legkisebb havi összege - derül ki abból a kormányrendeletből, amely a társadalombiztosítási nyugellátásokra vonatkozó jogszabályokat módosítja a pénteken megjelent Magyar Közlönyben.

A minimálnyugdíj összege immár bő tíz éve 28 500 forint, ami miatt nyugdíjas szervezetek, továbbá a mindenkori ellenzéki pártok is rendszerint tiltakoznak, mondván, hogy ennyi pénzből képtelenség megélni. És bár igaz, hogy ekkora összeget nem sokan kapnak az országban a teljes ellátásra jogosultak közül - az átlagnyugdíj 2019-ben 134 ezer forint lesz - az egyéb ellátások megállapítása során figyelembe veszik a legkisebb teljes nyugdíj összegét. Ahhoz igazítottan állapítják meg egyebek mellett a közgyógyellátásra való jogosultságot, de a méltányossági nyugdíjemelésnél, illetve az egyszeri segélynél is irányadó szerepe van a nyugdíjminimumnak.

A kormány most arról döntött, hogy 2019 január elsejéről 2020 január elsejéig hosszabbítja meg azt a határidőt, amelyet megelőzően a nyugdíjminimum összege 28 500 forint. Vagyis további egy évig még biztos marad a mostani összeg.

A rendeletmódosítással egyben az is eldőlt, hogy az árvaellátás legkisebb összege - amely jelenleg 24 250 forint - szintén leghamarabb 2020-ban változhat, ezt is bebetonozták újabb egy évre.Árvaellátásban az a gyermek részesülhet 16 éves koráig - nappali tagozaton tanuló esetében ennél tovább -, akinek a szülője öregségi nyugdíjasként hunyt el, vagy haláláig megszerezte a hozzátartozói ellátáshoz szükséges szolgálati időt. Az árvaellátás alapesetben a figyelembe vett nyugdíj 30 százaléka, azzal, hogy a legkisebb összege 24 250 forint. Most már biztos, hogy még egy évig ennyi is marad.

ÉVZÁRÓ VISSZATEKINTŐ

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2018.12.29.


Tulajdonképpen elégedett lehetnék. Hiszen tudtunk tovább dolgozni, vinni tovább az iskolát, és az esélyteremtő modell fejlesztését is. Az iskola továbbra is eredményes, egyre jobban tudjuk szakmailag is rendszerbe állítani, amit gyakorlunk, a módszer terjed, itthon is, és külföldön is. Az oktatással, és a szociális munkával is ígéretes egyetemi projektekben dolgozunk, ami mindenképp fontos előrelépésnek tekinthető.

Az alapítvány társadalmi beágyazottsága a térségben erősödik, az idén (kivéve az egyházi iskolák szegregáló hatása miatti helyzetet) tulajdonképpen konfliktusmentesen, együttműködésben dolgoztunk az intézményrendszerrel is.

A toldi modell is ígéretesen alakul, a tanoda, a társadalmi vállalkozás, az asszonyközösség is szépen halad azon az úton, amit tudatosan elterveztünk. Most vagyunk a 20 évre tervezett stratégia 9. befejezett événél. A településen a folyton ellenünk szegülő mellé sem áll már lassan senki, maga a közösség határolódik el a hangadótól, az áskálódó, hazudozó, fenyegetőző viszonyuláson átlát már mindenki. Sokat haladtunk infrastruktúrában is, no persze nem kell hatalmas uniós beruházásokra gondolni, sokkal inkább civil és céges támogatásokból, számunkra is elérhető, az államtól független pályázatokból finanszírozottakra. Így bővültünk ebben az évben is állami segítség nélkül egy konténerházzal, a felújított baba-mama klubbal, és a januárban végre elinduló brikettüzemmel. A gyerekek javuló tanulmányi eredménye, az egyre sikeresebben működő kézművesprojekt, az együttműködésben erősödő és önállósodó közösség mind azt mutatja, jó úton járunk.

Nő a munkánkat követők és támogatók száma is, látszik ez az emelkedő 1%-on, de az év végén kapott Príma Primissima felejthetetlen közönségdíján is.

Szóval, tulajdonképpen elégedett lehetnék… mégis, ha visszanézek a 2018-as évre, nincs pozitív érzésem. Mert a probléma, amiben az Igazgyöngy dolgozik, nem változott, sőt, azt hiszem, csak mélyült. És nyilván a kontraszt, ami a mi eredményeink és a „kontrollcsoportként” értelmezhető, segítő szervezetek nélküli térségekben tapasztalható, elkeserítő módon mutatja számomra, lenne kiút…. ha lenne rá valós kormányzati szándék.

A „családok évében” világosan körvonalazódott, hogy a generációs szegénységben élő családok a döntéshozók számára nem értelmezettek családként. A lakhatási szegénység nem változott, a gyerekek ugyanolyan közegben élnek, mint korábban. A hibáztatás, a személyi felelősség hangsúlyozása maradt esetükben az egyetlen kormányzati viszonyulás. Egyébként nem is vesznek tudomást róluk. A közmunka morálisan többet ártott, mint használt. Az oktatás pedig? Azt hiszem, a jövő szempontjából ez alakul a legrémisztőbben. Az oktatási szegregáció állami segédlettel tovább erősödött 2018-ban is. A módszertan, a szakemberellátottság, a tananyag, mind visszafele, és nem előre mutat.

Nyilván én, mint pedagógus, ezt különösen érzem, de azt is tudom, az egészségügy helyzete pl. sokkal hamarabb felháborítja az embereket, mint az oktatásé. Egyszerűen azért, mert az oktatás hatása csak a jövőben mutatkozik majd, és azzal, hogy mi lesz a mai általános iskolákban tanulókkal tíz év múlva, most senkit sem érdekel. Elég sok naponta érzékelhető gond van, ami leköti az embereket.

Szeretek régi szakmai könyveket lapozgatni. Mert érdekes nézni, melyek azok a gondolatok, amelyek időtállók, minden rendszeren átívelők, és melyek azok, amelyek betorzulnak az adott kor ideológiájába. Most pl. Dr. György Júlia 1965-ben (!) kiadott könyvében olvastam ezeket a nevelés céljáról szóló sorokat:

„Kifelé vakon engedelmeskedő, belül azonban lázadó, világgyűlölő rabszolgákat akarunk-e, vagy az útját öntudatosan választó s azt becsülettel és derűsen járó, bensőleg szabad embert? Lelkileg egy életen át gúzsban élő, kifelé minden aktivitásában akadályozott, gátolt, bensőleg pedig civilizálatlan, primitív, néha veszélyes indulatokkal telített, társadalmon kívüli lelki rokkantat, vagy aktívan kezdeményező, az élethez ezer szállal kötődő ember-és életszerető, „humánus” embert?”

Érdekes, különösen, ha a mai központi elvárások tükrében, egy leszakadó térségből nézve az iskolarendszert (meg az abból kikerülőket) olvasom ezt…

A 2018-as év számomra a társadalmi szakadék növekedésének éve volt. A döntéshozók által óhajtott, és mindent figyelmen kívül hagyó kép és a valóság közötti űr továbbépülésének éve. A parlamenti térben elhangzó, arcpirító mondatok, a gúny és a cinizmus éve. A leszakadó térségekben növekvő kilátástalanság éve. A mindent birtokló, és mindent megtehető viszonyulás kiteljesedésének éve. A gyűlölet éve, amiben már az agresszió csírái is megmutatkoztak.

Néha már azt érzem, nem is tudatos szervezés ez az egész. Már önjáró lett ez a sok negatív dolog. Hiszen már ott van minden szinten…az emberekben… és ezt látom a legelkeserítőbbnek. Mert (ezt is György Júlia könyvében olvastam) “az emberi gondolkodás és életérzés valódi átalakulása a legnehezebb, leglassúbb folyamat”. És ami már megtörtént ebből, azt nagyon nehéz lesz visszafordítani.

Jó lenne hátradőlni kicsit, és azt mondani, végül is, amit akartunk, abban sikeresek voltunk. Más meg nem érdekel, mi itt dolgozunk, úgy, ahogy mi akarjuk, ráadásul eredményesen, és más kisebb-nagyobb térség problémája nem érdekel minket. Pláne nem, ami az országban van.

De nem tehetjük ezt. Egyrészt, mert elér hozzánk máshonnan is a segítségkérés egyre erősödő hangja. Másrészt, azért, mert akikért dolgozunk, azokat hozzá kell illeszteni az intézményrendszerhez… az óvodához, iskolához, hivatalokhoz, egészségügyi rendszerhez, mindenhez. Ezeket viszont a kormányzat működteti, a saját szabályai szerint. A döntéshozói felelősség birtokában. Néha azt gondolom, ezt nem érzik. Hogy mekkora ez a felelősség, és mit tehetnek meg ennek birtokában.

Szeretnék jövőre egy indulat- és gyűgyöletmentesebb évet. Döntéshozói felelősséggel, ami biztosan nyomasztó teher lehet. Szeretném, ha éreznék ennek a terhét. Ha szembenéznének vele.

FÉLEK, HOGY ORBÁN MEGŐRÜL

HÍRKLIKK
Szerző: LENDVAI ILDIKÓ
2018.12.30.


Én nem tudom, de ebből baj lehet. Nem mindig van jó vége annak, ha valaki kolostorba vonul, és a miniszterelnök épp most költözik a Karmelita kolostorba, a Várba. Emlékezzünk csak Oféliára! Nem sokkal azután, hogy Hamlet odavetette neki: "Vonulj kolostorba, Ofélia", az a szegény lány megőrült.

Hát kell ez nekünk? Pláne neki, mármint a kormányfőnek. Ugyan már hallottuk őt énekelni, az is mellbevágó élmény volt, na de mégiscsak más férfiasan örvendezni a fehérvári huszárok virtusán, mint virágokról dúdolgatva össze-vissza bóklászni a városban, ahogy a tébolyult Ofélia tette Helsingőrben. Aztán Diderot Apácájának se alakult jól a sorsa a kolostorban. Igaz, Diderot-nak egy szavát sem szabad elhinnünk, ő az egész francia felvilágosodással együtt mostanában ki van átkozva, mint a keresztény Európa szellemi megrontója.

De irodalmi példák nélkül is van egy olyan érzésem, hogy a kolostor és a miniszterelnök valahogy nem igazán passzolnak össze. Vegyük csak azt, hogy a szerzetesek általában szegénységi fogadalmat tettek. Igaz, az ember tarthatja a vagyonát strómanok kezén is.. Nincs ezzel semmilyen összefüggésben, csak úgy mondom: idén Mészáros Lőrinc lett az ország leggazdagabb embere...

EMLÉKEZZÜNK 2018 HAT LEGFONTOSABB KÖZÉLETI PILLANATÁRA!

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2018.12.30.


A magyar polgári demokrácia egyik legsötétebb évét zárja, és ki tudja, hogy hol a vége? Nemzetközi megítélésünk lényegében Tadzsikisztán és Mianmar között határozható meg, jogerősen elítélt korrupt politikusokat szöktet meg és védelmez a magyar állam, ugyanakkor nemzetközi hírű egyetemet üldöz el itthonról. Volt azért némi gyógyír is a magyar demokraták sebeire: olyankor és ott verték el a Fideszt, amikor és ahol senki sem számított rá. Következzen az elmúló esztendő hét legfontosabb politikai eseményének rövid bemutatása:

1. Hódmezővásárhelyi pofon a Fidesznek. Amikor meghalt Almási István, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere, sokan csak legyintettek, mondván, hogy teljesen mindegy, melyik kormánypárti politikust választják meg az időközi voksoláson, úgyis Lázár János fogja továbbra is irányítani a lassan harminc éve jobboldali vezetés alatt álló alföldi várost. Kétségtelen, hogy két, országosan is ismert, erős karakterű vásárhelyi politikus határozta meg Vásárhely életét a rendszerváltás óta. Előbb Rapcsák András, majd az egykori polgármester és parlamenti képviselő táskahordozójából az Orbán-kormány meghatározó miniszterévé váló Lázár János adott különös arculatot az alföldi település közéletének. Az Almási halálát követő választási kampányt az országgyűlési voksolás főpróbájának tartották ellenzéki és kormányoldalon egyaránt. A február 25-én lezajlott választáson hatalmas meglepetésre a széles ellenzéki összefogást maga mögött tudó független jelöltként induló Márki-Zay Péter 57-42 százalékos arányban felülmúlta a Fidesz és Lázár személyes támogatását élvező Hegedűs Zoltánt. Olyan jobboldali fellegvárat vett be ezzel az ellenzék, mely korábban az országos politikai folyamatoktól függetlenül mindig a Fidesz magabiztos győzelmét hozta. Szinte mindent újra kellett volna értékelni ezzel értékelni ellenzéki oldalon, hiszen a Jobbiktól a DK-ig terjedő teljes összefogás megmutatta, hogy a Fidesz legyőzhető egy széles egységfront kialakításával, közös jelöltek indításával. Nem tették, sőt…

2. Végleg kettészakadt Magyarország. Az április 8-án megtartott országgyűlési választások megmutatták, hogy a vásárhelyi kudarcból okult a kormánypárt, és mivel különböző machinációk segítségével ( a részletekbe nem mennénk bele) sikerült megakadályozniuk a teljes ellenzéki összefogást, újabb kétharmados parlamenti többséget sikerült szereznie. Az ellenzék megosztottsága azt eredményezte, hogy a biztosan nyerhető nagyvárosi (főleg budapesti) körzetekben is elhullajtottak egyéni képviselői mandátumokat, így lényegében ismét statiszta szerepre készülhettek a hivatalos eredményhirdetés után. Az ellenzéki szavazók csalódottságát az is fokozta, hogy a választások éjszakáján nehezen megmagyarázható informatikai anomáliák miatt furcsaságok sokasága került napvilágra a választási eredmények kapcsán. Sokan csalást sejtettek, mások egyértelműen az eredmények meghamisításával vádolták a kormányt, néhány jelentősebb ellenzéki demonstráción kívül mégsem alakult ki különösebben erős civil és politikai ellenállás Orbán Viktor kormányával szemben. Kezdett úgy tűnni, hogy a Fidesz végképp bedarálja a politikai, civil és közéleti ellenállás utolsó bástyáit, megszünteti vagy lehetetlenné teszi a független sajtóorgánumokat. Volt egy ennél is súlyosabb üzenete az áprilisi választásnak: a nagyvárosok és a vidék teljesen másként szavazott, és főként az elmaradott kisebb településeken kialakult hatalmas fölényének köszönhetően győzött a Fidesz...

15 CIKK, AMIRE BÜSZKE VOLT A QUBIT 2018-BAN

QUBIT
Szerző: MAJOM
2018.12.30.


Első teljes évét zárja a Qubit, ideje számot vetni, értékelni az elmúlt 12 hónapot. Hogy mennyi minden belefér a gazdaság, a tudomány és a technológia témakörébe, semmi sem mutatja jobban, mint az alábbi 15 cikk, amelyek közé személyes kedvenceinket és az olvasók körében legnépszerűbb írásokat válogattuk – szerencsére elég sok volt az átfedés...


"A MI TÁJAINKON A TEHETSÉG RÉSZBEN JELLEM KÉRDÉSE"

HVG ONLINE / KULT
Szerző: MÁTRAHÁZI ZSUZSA
2018.12.30.


A mi tájainkon a tehetség részben jellem kérdése is – mondja a regényeiben történelmi korokat a mával egybevető író, Márton László.

HVG: Igazolja új regénye, a magyarul és németül egyidejűleg megjelent Két obeliszk haláltánc jellegét, hogy az utószót a rituálékat és a halálkultuszt kutató osztrák művelődéstörténész, Thomas Macho írta?

Márton László: Nem véletlenül épp Machót kérte fel erre a könyv illusztrátora és osztrák kiadója, Christian Thanhäuser. A regény első része az 1914 előtti békebeli korszak utolsó heteit örökíti meg, a második pedig az új háború felé sodródó Európa többi részénél is labilisabb Ausztriában mutatja meg a történet szereplőit. A művelődéstörténész a hazájában kultikus személyiség, számára majdnem evidencia, hogy a regényem életrajzi. Ezt megértem, de íróként nem így látom.

HVG: A főszereplőt, Karl Kraust Az emberiség végnapjai című monumentális társadalomkritikai munkája révén ismerheti a magyar olvasó. Az ő valós személye, a Sidonie Nádhernyá bárónővel szövődött viszonya, esetleg a magyar változat címében szereplő, Csehországban és Svájcban máig álló obeliszkek miatt gondolt arra, hogy regényt ír?

M. L.: Olyan szereplőt kerestem, aki úgy vívott ki magának szellemi tekintélyt, hogy világéletében szembement a fősodrokkal. Az első világháború kitörésekor, amikor mindenki lelkesedett a háborúért, Kraus volt úgyszólván az egyetlen, aki azt mondta: ezt pedig nem. A két háború között, Hitler hatalomátvétele után, amikor a legreakciósabbnak állították be a Führert, ő felismerte, hogy itt valami másról van szó. Kimondta: „Hitlerről nem jut eszembe semmi.” Vagyis: a hagyományos humanista küzdési módok eszköztára kimerült. Ehhez nagy bátorság kellett...

HAT FILM A MÉDIÁRÓL, AMIT LÁTNOD KELLETT 2018-BAN

DO TOHO BLOG
Szerző: BŐTÖS BOTOND
2018.12.30.


Miközben a populista kormányok világszerte újra felfedezték a propaganda, a manipuláció és a cenzúra varázsát, Magyarországon 1990 előtt tapasztalt jelenségek tértek vissza és általában a kritikus újságírás egy nagyon kockázatos tevékenységgé vált, idén is remek alkotások születtek az újságírásról és a média működéséről, amiket látnod kellett 2018-ban vagy érdemes pótolni.

The Post (2018 február)

Steven Spielberg filmje a Washington Post napilap mindennapjaiba enged betekintést az ún. Pentagon-Iratok botrány idejéből. Tom Hanks eleveníti meg Ben Bradlee, a WP legendás főszerkesztőjét, Meryl Streep pedig Katherine Graham kiadó szerepét játsza el. Akit érdekel a történet és szeretne többet tudni a háttérről, azoknak ajánlom a 444.hu filmkritikáját vagy Graham életrajzi könyvét...

MENEKÜL A GONOSZ, BÁR NEM ŰZI SENKI

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: H. ANDREA
2018.12.30.


Jó reggelt kívánok, szeretettel üdvözlök mindenkit az év utolsó vasárnapján! Ma engem ért a megtiszteltetés, hogy napindító igét hirdethetek. Mielőtt mindenki szertefutna: még hasonlóról sem lesz szó. Viszont azt elmondom, hogy a magam részéről például egyáltalán nem bánnám, ha a leghevesebben mellet döngető, magukat igaz és felsőrendű keresztényeknek tartó polgárok sokasága csak feleannyira ismerné a melldöngetése hivatkozási alapjául szolgáló bibiliai tanításokat, mint amennyi energiát a szemei álszent forgatására fordít. Máris jobb hely lehetne a világnak eme huzatos sarka. Például itt van rögtön a Példabeszédek könyve (28:1), aminek első fele így szól:

Menekül a gonosz, bár nem űzi senki…

Ezzel az úgynevezett bibliai ténymegállapítással indul a Coen-fivérek 2010-es, A félszemű című filmje. Ha valaki a Károli-Bibliában keresné, akkor így találja: Minden istentelen fut, ha senki nem üldözi is…, az új fordítású Bibliában pedig így szerepel: Futnak a bűnösök, ha nem üldözik is őket… Magam sem tudom megmagyarázni, miért citáltam ezt most ide, de azért megpróbálom.

Másokhoz hasonlóan nekem is bevillant így az év utolsó előtti napján, hogy immár nagy bizonyossággal kijelenthetjük: a miniszterelnök úr hivatalosan is megfutamodott a magyar sajtó (a kormánypropagandát nem nevezzük sajtónak továbbra sem) és a nyilvánosság elől. Júliusi ígéretével ellentétben nem fogja megtartani azt a bizonyos sajtótájékoztatót, amelyen minden kérdésre válaszolnia kellett volna, amit feltesznek neki. Pedig évtizedes mulasztást pótolhatott volna ezzel. Nem sikerült neki.

Mint ahogy azt sem sikerült maradéktalanul titokban tartania, hogy puritán Várba költözése is egyfajta menekülés. Mekkora zseniális húzás a jogászkodva sunyuló és sunyulva jogászkodó kormánya részéről olyan módon korlátozni a budai Vár közterületeinek használatát, hogy ott a jövőben tüntetni se lehessen. Nagy Imre szobrának – az éj leple alatt történő – elbontását már nem is említem, mert az arcot pirító gyávaság olyan monumentális bizonyítéka, amire felesleges a megfelelő szavakat keresni. Erre nincsenek megfelelő szavak.

Aztán még az is eszembe jutott – miközben ne feledjük: a gonosz elidegeníthetetlen attribútuma a menekülés -, hogy a New York Times jóvoltából újra letörölhetjük a port a Magyarországra menekült, és Magyarország kormánya által szívélyesen és mesebeli gyorsasággal menekültstátusszal kitüntetett, ám az utóbbi hetekben a feledés homályába merült Gruevszki nevű köztörvényes macedón bűnözőről. Miután a még életben lévő független sajtót kénye-kedve szerint csuklóztató kormány külügyi toporzékoló különítménye egyszerűen csak hazugságnak, kacsának nevezte a német közszolgálati DW azon értesülését, hogy már Macedóniából is a magyar diplomácia segíthetett kijutni Nikola Gruevszkinek (a bizonyítékokat nélkülöző tagadás és frontális hazudozás még mindig nem számít komolyan vehető cáfolatnak még akkor sem, ha csipőből lesorosistázzuk a fél világot), a New York Times forrásai valami egészen másról számoltak be, mint amit a Szijjártó Orbán fejétől bűzlő külügy állít. Például arról, hogy a szökést megelőző napokban szoktalanul sok magyar diplomata érkezett Macedóniába, privát találkozókon vettek részt, megszálltak a Gruevszki unokatestvérének tulajdonában lévő hotelben, valamint diszkréten érdeklődtek Gruevszki börtönbüntetése felől is. A lap szerint az eddigi nyomozás azt állapította meg, hogy Gruevszki magyar diplomáciai autóval hagyta el az országot. Igaz, nem üldözte senki. Egy jogerős bírósági ítéleten kívül. Szerintem az idei év egyik legsötétebb története ez, bár szinte csak sötét NER-sztorikból állt össze ez a nagyon hosszúnak tűnő 2018-as év.

Amíg Macedóniában tehát folyik a nyomozás Gruevszki ügyében, az MTVA székházában fizikailag is bántalmazott ellenzéki képviselők ügyében semmi nem történt. Ezt Hadházy Ákos tegnapi Facebook-posztjából tudjuk, aki azt írta:

EZ az igazán súlyos tanulság. A rendőrség nem hogy nem védett meg a biztonsági őrök törvénytelen erőszaka ellen, de az azóta eltelt időben még csak meg sem kezdte a nyomozást. “Persze” azt, aki kicsit lefújta az országzászlót, azt már el is ítélték 300 óra közmunkára.

Valóban nincs itt semmi látnivaló, dübörög a jogállam, a hatóságok teszik a dolgukat. Vagyis semmi szóra érdemes nincs abban, hogy hivatalos személyt erőszakkal kidobnak a százmilliárdos köztévé székházából, holmi hivatalos személynek nem minősülő fegyveres biztonságiak. A Pintér-féle rendőrség asszisztálása mellett...

"MÉSZÁROS LŐRINC" A LEGGAZDAGABB MAGYAR TITOKBAN BONTOTTÁK LE NAGY IMRE EMLÉKMŰVÉT - HETI LAPSZEMLE

ÁTLÁTSZÓ / MUTYIMONDÓ
Szerző: RÁDI ANTÓNIA
2018.12.29.


Forbes: Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar

A Forbes Magyarország immár ötödik alkalommal állította össze az ország leggazdagabb embereinek névsorát – soha ekkora vagyonnal nem rendelkezett még az első helyezett, sőt soha ekkora tőzsdei vagyon nem összpontosult még Forbes-listás milliárdos kezében, mint most. Mészáros Lőrinc megelőzte Csányi Sándort a Forbes-listán úgy, hogy öt évvel ezelőtt még nem szerepelt neve a legvagyonosabbak között. Mészáros Lőrinc vagyona a Forbes friss kimutatása szerint 381,3 milliárd forint. A vagyongyarapodás elsődleges forrása a tőzsde volt, és nemcsak a Mészáros-részvények szárnyalása, hanem egy februárban bejelentett tranzakció-sorozat miatt is. Ennek részeként Mészáros nagy termelő- és építőipari cégeinek jelentős tulajdonrészeit apportálták a szintén Mészáros többségi tulajdonába tartozó Opus Global tőzsdei befektetési holdingcégbe, a vételárat Mészáros Opus-részvényekben kapta meg.

Klubrádió: hajnalban, titokban szállították el Nagy Imre szobrát

A Klubrádió Facebook-oldalán posztolja hallgatója felvételét, amelyen az látszik, ahogy, még pirkadat előtt elkezdték bontani a Nagy Imre emlékművet a Vértanúk terén. A Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság korábban előzetes hozzájárulását adta a Vértanúk tere átépítéséhez, és a Nagy Imre-emlékműnek a Jászai Mari téren történő felállításához. Az áthelyezés ellen Nagy Imre unokája és a Nagy Imre Társaság is tiltakozott. Nagy Imre szobrának helyére a Horthyék által felavatott, az 1918-19-es vörösterror áldozataira emlékező Nemzeti Vértanúk Emlékművét fogják visszaállítani.

Portfolio: karácsonyi közpénzszórást tartott a kormány

Az ünnep előtt, szokatlan módon vasárnap jelent meg Magyar Közlöny, ráadásul karácsony előtt, december 23-án. Talán nem véletlenül: a Portfolio összesítése szerint 150 kisebb-nagyobb fejlesztési célra összesen bő 72 milliárd forintnyi, a GDP 0,2%-át kitevő támogatást szórt ki a kormány. Jellemzően néhány tíz, illetve százmilliós összegű támogatásokról van szó zömében sport-, illetve egyházi célokra. Van azonban közöttük jó pár olyan projekt is, amelyekre egyenként is több milliárd forintot szánt a kormány – mindebből végül bő 72 milliárd forintnyi gyors pénzköltés adódik. „Az egyes feladatok forrásszükségletének biztosításáról” című határozat például mintegy 18,5 milliárd forintnyi támogatás egyösszegű kifizetését tartalmazza december 28-i határidővel például a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet számos különféle projektjére. De például a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség is kapott félmilliárdot, ahogy számos egyéb sportszövetség is. A „Határon túli célú költségvetési támogatások biztosításáról” című kormányhatározat a miniszterelnök általános helyettese számára azonnali feladatként írja elő, hogy az összesen megjelölt 32,8 milliárd forintnyi támogatást támogatási előlegként fizesse ki az érintett szervezetek számára a Bethlen Gábor Alap bevonásával.

444: magasélet Mészáros eszéki stadionjában

Pazar lesz VIP-nek lenni Mészáros Lőrinc horvát klubja, az NK Osijek (Eszék) egyelőre készülő stadionjában. A horvát bajnokság második helyén álló klub most posztolta ki az épülő új stadion részletes látványterveit, leginkább a VIP-részre koncentrálva. Szemben a magyar gyakorlattal, ahol a stadionok közpénzből nőnek ki a földből, Horvátországban Mészáros Lőrinc „saját” zsebből állja a csapata új stadionjának építési költségeit. A tervek szerint a VIP-részlegben szauna és medence is várja a kiemelt nézőket, akik az üvegfalon keresztül a pályára látnak, így nézhetik a meccset is.

24: kitette Zsiday Roy cégének szűrét az MNB-alapítvány

Többszörös szerződésszegésre hivatkozva december közepén azonnali hatállyal kitették a Magyar Nemzeti Bank alapítványának Budai Várbeli épületéből Zsidai Roy cégét. A Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány Szentháromság téri doktori iskolájának épületében lebonyolított karácsonyi bulik miatt kétszer is kihívták a szomszédok a rendőrséget korábban. A hangos zenés partiknak a rendőrök vetettek véget. A 24 erről szóló korábbi cikkére a PADS alapítvány nevében a vagyonkezelést végző cég reagált. Az Optima Befektetési Zrt. levele szerint a PADS és Zsidai Roy cége között létrejött bérleti szerződést a bérlő többször több ponton megsértette, ezért a PADS a szerződést 2018. december 11-én azonnali hatállyal megszüntette. Zsidai Roy cége ezt követően a PADS épületéből kiköltözött. A Optima szerint a szerződés felmondása óta nem voltak olyan rendezvények, amelyek lakói bejelentéssel vagy bármilyen incidenssel végződtek volna.

NAGY IMRÉÉ LEHET AZ ORBÁNI GYÁVASÁG ÚJABB SZOBRA

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: ENDRE ISTVÁN SIMAY
2018.12.29.


Az Orbán-kormány idegességét valószínűleg a napi-froclik színvonalán is le lehet mérni. Ha innen közelítjük a kérdést, akkor Nagy Imre szobrának az eltávolítása egy különösen erős idegroham eredménye lehet. Nem is annyira a ténye, mint a módja miatt. Amennyiben sebtében, és hajnalban történt. Talán intő jelként is, hogy most még csak szobrokért mennek a hajnali órákban.

Magáról a szoborról nyilvánvalóan meg lehetett, és meg is lehet mindenkinek a véleménye. Pont olyan eséllyel tetszhetett valakinek, amilyen eséllyel nem. Netán lehetett iránta közömbös is. Ahogy a többség valószínűleg az lehetett. Közömbös. Már csak azért is, mert nem sok olyan kép kering az interneten sem, ahol százezrek állják körül áhítattal a hídon álló békés könyvelő szobrát. Akár tudják róla, hogy miniszterelnöke volt 1956 őszén az országnak, akár nem. Tudom, kivégezték, és holtában sem hagyták rendes sírban nyugodni. Ezért aztán újratemették. Mely újratemetésen egy borostás fiatalember sikerrel kreált magának legitimációs, illetve politikai tőkét abból, hogy olyasmiről beszélt, amiről tudható volt: lejátszott, kiterített kártyapakli. Mert a szovjet csapatok kivonásának követelése aligha volt más. Mihail Gorbacsov ezt megalapozó elvei, könyv formájában (Átalakítás és új gondolkodás) 1987-ben magyarul is megjelentek, és az afganisztáni csapatkivonás is ismert tény volt, és Magyarországról is már áprilisban elindulnak vissza a csapatok. Valójában Orbán egész politikai karrierje egy hatalmas blöffel indult. Ahogy „A nagy balhé” című filmben is lefutott futamokra alapozzák a nagy átverést.

Mintegy jelezve azt, hogy Orbán már akkor sem vállalt valós felelősséget. Ahogy később sem. Jól mutatják ezt szavazási távolmaradásai, és általános megnyilatkozásai. Illetve, nem is annyira a miniszterelnöki megnyilatkozások, mint az, hogy az esedékes szólamait általában valamelyik házi-magnójával mondatja fel először. Aztán távolról szólogat csak be esetleg, ha valami mégsem arat osztatlan sikert. Ahogy a legutóbbi hírek egyike az, hogy a rabszolgatörvénnyel puskaporossá tett közhangulatban az év végére ígért szabad kédésű sajtótájékoztatóját is elviszi a cica a jelek szerint. Mert a háztáji mikrofonállványoktól eltérően, netán valóban spontán kérdésekkel előálló, még előálló, újságírók elé már nem mer kiállni. Úgy, hogy esetleg valós problémák szülte valós kérdésekkel kellene találkoznia.

Ahogy a valós népszavazások szülte valós megmérettetést is már jó ideje lecserélte a szájbaszabott konzultációk sorával...

ÉS AKKOR VÉGET ÉR A CSALÁDOK ÉVE, ITT AZ IDEJE AZ ELSZÁMOLÁSNAK

HVG ONLINE
Szerző: hvg.hu
2018.12.30.


A lakástakarékok beszántásakor azért indultak meg az emberek, hogy az utolsó pillanatban még szerződést kössenek, a túlóratörvénynél már tüntettek is. Nőnek a bérek, de így is egyre nehezebb dolgozókat találni. Ezek voltak 2018 legfontosabb gazdasági ügyei.

Szinte semmi nem olyan érdekes, mint a fizetésünk: 2018-ban a hvg.hu-n a legolvasottabb gazdasági cikkek között nagyjából mindent vittek a bérekről szóló anyagok. Megértjük, mi is meglepődtünk, amikor kiderült, hogy a Lidl 720 ezer forintra emeli a boltvezetők bérét, de az Aldi is olyan bértáblával állt elő, amelyet nehezen hittünk volna el pár éve. Aztán jóformán az összes nagy áruházlánc beállt a sorba a béremelésekkel – és ez csak egy ágazat a sok közül, ahol nagy a harc azokért az emberekért, akik még Magyarországon próbálnak munkába állni.

A bérelemelések az olvasottságtól függetlenül is 2018 egyik legnagyobb sztoriját jelentették. Az ugyanis önmagában nagyon jó, ha nőnek a bérek, problémát az jelent, hogy ezzel párhuzamosan egyre nagyobb a munkaerőhiány. Mi is sokat elemeztük, mennyire nehéz dolguk van a cégeknek, amikor képzett dolgozókat próbálnak találni, az pedig már a következő évek izgalmas kérdése lesz, hogy a növekvő bérek pozitív hatása lesz-e erősebb, vagy a munkaerőhiány okozta károk. Tovább ront a helyzeten az, hogy mennyire sok a kivándorló. Ugyan az aktív korú lakosságnak csak valamivel több mint 5 százaléka él külföldön - ez mérsékelt kivándorlást jelent európai összehasonlításban -, de a felsőfokú végzettségűek elvándorlásában Európa-csúcstartók vagyunk. És ha ez nem lenne elég, a fiatalok és a vállalkozók is nagy számban hagyják el az országot. Főleg a vendéglátóipar, az építőipar, a feldolgozóipar és az egészségügy az, ahol nagy a baj...

MARADÁSPÁRTIBÓL HATÁRÁTKELŐ

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Edit
2018.12.30.


Vajon miért lesz valaki, aki mindig is inkább a Magyarországon maradás és boldogulás pártján állt, hollandiai határátkelő? A válasz összetett, sok tényező játszott össze Edit történetében, miként az hamarosan kiderül. Az év utolsó blogajánlójában emellett motorozunk Svájcban és múzeumba megyünk Svédországban.

Edit egy amszterdami étteremben dolgozik, ott találkozott vele a Mindenkilaci szerzője. Edit története több okból is érdekes, például azért, mert mint mondta, mindig úgy gondolta, hogy némi kitartással Magyarországon is lehet boldogulni. Aztán másként alakult.

„Maradáspárti voltam. Azt gondoltam, hogy kellő kitartással hosszútávon Magyarországon is lehet boldogulni. Nagyon jó társaságom volt, láttam fantáziát abban, amit csináltam” – kezdi a történetét, melynek folytatása is könnyen kitalálható. Azóta Hollandiában, Utrechtben él, ahol masszőrként dolgozik, mellette félállásban konyhai kisegítő egy amszterdami étteremben. (...)

Néhány évvel ezelőtt megtakarításaiból nyitotta meg saját életmódstúdióját Budapesten, amit barátok segítségével újított fel, és hasonló gondolkodású emberek közreműködésével üzemeltetett. Itt aztán volt minden: jógaórák, masszázs, a keleti kultúrához kapcsolódó programok, előadások, workshopok. Na és persze a tipikus kisvállalkozások minden nyűge és buktatója...

SZIJJÁRTÓ PÖKHENDI STÍLUSA MÉLTATLAN EGY ORSZÁGHOZ

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2018.12.29.


Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Szijjártó Péter nyilatkozatai a náci Németországot idézik mind stílusában, mind tartalmában. Ez a hangnem méltatlan a diplomáciához, méltatlan egy országhoz. Ilyen stílusban beszélhet az utca embere, írhat egy szenvedélyes újságíró, de nem beszélhet egy külügyminiszter, a magyar diplomácia vezetője. Ez a hangvétel ismeretlen a diplomáciában, demokratikus országok eszköztárában. Ez kizárólag diktatúrák agresszív stílusa, amely a másik felet legázolja, megalázza, sértegeti, és pocskondiázza.

A Fidesz a szélsőjobboldali populista, hazug propagandát, a karaktergyilkos “vitastílust” először belpolitikai szinten alkalmazta, majd minden kritikán aluli módon bevetette a nemzetközi diplomáciában. Szijjártó arcátlansága, pökhendi, kocsmákba való stílusa elfogadhatatlan, egy ország nevében ilyen stílusban nem beszélhet senki. Egy külügyminiszter nem sértegethet minden megszólalásában mindenkit, aki kritikát vagy ellenvetést fogalmaz meg. Ezt megteheti a rasszista és antiszemita közírójuk a saját blogjában, bár ezért is csak Magyarországon tüntetnek ki valakit. De egy külügyminiszter nem.

Általános iskolákban arra tanítanak jobb helyeken gyerekeket, hogy a nyilatkozó érveivel kell vitázni, azokat kell érvekkel cáfolni, nem a nyilatkozót kell személyiségében támadni és megalázni. Diplomáciában ehhez még hozzátartozik, hogy az ország barátainak számát kell növelni, keresni kell a békülékeny és tárgyalásra alkalmas hangnemet, a közös hangot. Arról nem beszélve, hogy jogos kritika esetén lehet akár önkritikusan is nyilatkozni, de mindenképp kulturáltan.

Ez az izsáki borozót idéző kulturálatlan bunkó és agresszív hangnem csak olyan országok esetében nyilvánul meg, amelyek nem tisztelik saját polgáraikat sem, nem tistzelnek senkit és semmit. Csak hadban álló országok beszélnek ebben a stílusban egymással, Szijjártó pedig Magyarország hivatalos szövetségeseivel teszi ezt. Példa erre a legutóbbi megnyilvánulása, amikor Margot Wallström svéd külügyminiszter at kifogásolta, hogy Magyarország gyakran egyedül akadályozza meg, hogy az Európai Unió bizonyos ügyekben egységesen fellépjen. Még azt sem mondta, hogy azért, mert Magyarország az Európai Unió és annak értékei ellen tevékenykedik, pedig így igaz...

ADHATOL ÁM...

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.12.30.



Magyar, keresztény sorstársam, vérem, hazámfia!

Én írok magának – ahogyan a jeles költő mondja valahol – tisztelt hölgyem, uram, drága barátom ezekben a vészterhes időkben, amikor sokat szenvedett hazánk az utolsó, mindent eldöntő ütközetre készül. Amikor végleg eldől, megmaradunk-e magyarnak, kereszténynek, vagy nemzetünk végleg elsüllyed az iszlám mocsárban, fajunk kipusztul, szép szemeink nem mosolyognak többet, gyermekünk nem gőgicsél, a Puskás nevet pedig örökre elfelejtik a világ labdarúgást szerető népei, és írmagunk sem marad. Odalesz a paradicsom, bőségünk forrása és záloga.

Kerítésünk még áll, honvédeink a határon tartóztatják a migránsok milliós áradatát, két kezükkel védik a fenyegetett hazát, de Soros nem nyugodhatik. Repülővel hordja a határra a terroristákat, ellátja őket zsebpénzzel, telefonnal, fertőző szendvicsekkel. Hát minekünk mikor adott valamit is? Egyetlen centet? Kérdem én. Hadserege, a bukott, hazaáruló baloldal, az elmúlt nyolc év, Gyurcsány, a bölcsészek, a liberális médiatúlsúly és kultúrterror, az ideológiailag képzetlen zajos kisebbség, az agresszív, mocskolódó ellenzéki képviselők minden aljasságra képesek.

Már bizonyítottak. Megszentségtelenítették szánkóinkat, inzultálták a kisjézust, romba döntötték a Kossuth teret, szétverték a rendőrséget, biztonsági őröket zaklattak a tévé székházában, fenyegetőznek, mocskolódnak, félrevezetik a lakosságot, hazudnak, lopnak, csalnak. És ez mind nem elég. Határainkon kívül a bevándorláspárti erők, a Soros által manipulált Brüsszel, ENSZ, Párizs, a vesztünkre törő Sargentini-Juncker-Macron tengely, a hazugságokat terjesztő nyújorki tájmsz, és az egész világ összefogott ellenünk...


MEG KELL ÁLLÍTANI ORBÁNT ÉS SALVINIT, MERT KÜLÖNBEN VISZIK JÖVŐRE AZ EURÓPAI VÁLASZTÁST! - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI DSAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.12.30.


- Macedóniában ki akarják deríteni, nem magyar diplomaták szöktették-e át Gruevszkit a macedón-albán határon, ha igen, akkor nagy ...-ban vagy nyuszika!

- Macron államfőként igyekszik sínre tenni Európa sorsát, szemben a populista percemberkékkel, akik azonban még nagy bajt okozhatnak, ha a migráció ürügyén fel tudják lármázni az embereket

- Románia ott tart, hogy az európai határ menti együttműködésben is szeparatista veszélyt gyanít, miközben folyamatosan több tiszteletet követel Brüsszeltől

New York Times

A legújabb hírek szerint a volt macedón miniszterelnök nem egyszerűen csak menedéket kapott régi barátjától, Orbán Viktortól, hanem a magyar illetékesek eleve segítettek neki megszökni. Erre utal, hogy az eltűnések előtti napokban, vagyis mielőtt börtönbe kellett volna vonulnia, Gruevszki magyar állami tisztségviselőkkel találkozott. Szkopjéban most azt igyekeznek kideríteni, nem magyar diplomáciai rendszámot viselő autóval csempészték-e át a macedón-albán határon. Hogy a politikus váratlanul és kalandosan kereket oldott, az erősen bizonytalanná tette a névvita rendezését Görögországgal, ami pedig az ország uniós és Nato-integrációjának feltétele.

Az Európai Külkapcsolati Tanács igazgatóhelyettese szerint lehet, hogy Orbánt a személyes hűség vezérelte, amikor befogadta korábbi kollégáját, de ettől még számolnia kell azzal, hogy lépése milyen súlyos következményekkel jár a maga szempontjából. Hiszen nem rejti el rokonszenvét Putyin és Trump iránt, de azt sem, hogy elege van a Nyugatból, annak mai formájában. Az utóbbi években a nacionalista erők vezére lett a földrészen. Mindenesetre magyar részről azt állítják, hogy az egész Gruevszki-ügybe csak akkor szálltak be, amikor a politikus felbukkant a tiranai magyar nagykövetségen.

Csakhogy Szkopjéban három különböző minisztérium magas rangú munkatársai is azt közölték, hogy a végjáték utolsó heteiben Gruevszki felkereste az ottani magyar követséget, majd szokatlanul sok magyar diplomata bukkant fel az országban. Magánmegbeszéléseken vettek részt, így a korábbi miniszterelnök unokatestvérének, a titkosszolgálat korábbi főnökének szállodájában. Emellett diszkréten azt igyekeztek kideríteni, mennyi az esélye, hogy az elítélt vezetőnek le kell töltenie a büntetését. Ugyanakkor a szökés igencsak megvolt szervezve Tirana és Budapest között, és ez arra utal, hogy magyar részről előre tudtak Gruevszki tervéről, legalábbis bizonyos részleteket. A már idézett elemző pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy Orbán nem csupán modellül szolgált politikai eszmetársa számára, hanem egész médiabirodalmat épített ki a nyugat-balkáni köztársaságban.

Közben Zaev kormányfőt azzal vádolják, hogy titokban lehetővé tette a szökést, mert az leegyszerűsítette az Athénnal kötött névmegállapodás jóváhagyását. Az biztos, hogy feltűnően hanyag volt a rendőrség, miután kiderült, hogy nem találja Gruevszkit. Egy amerikai kutató azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy Orbán gesztusa mindenki számára azt bizonyítja az EU-ban: igencsak sok mindent megtehet, nem kell érte nagy árat fizetnie.

Washington Post

Ann Applebaum szerint nem szabad megengedni, hogy a nacionalisták kisajátítsák a hazafiságot. Az elemző ismét végigveszi azt a beszédet, amelyet Macron másfél hónapja, az 1. világháborút lezáró békeszerződés 100. évfordulója alkalmából mondott, és úgy véli, hogy ha más nem is, de az arra utal, hogy a jövő év jobb lesz, mint az idei. Az elnök ugyanis egy olyan Franciaország képét vázolta, amely szakít a nemzeti önzéssel és az egyetemes értékeket támogatja. A kommentár rámutat, hogy napjainkban érdemes elgondolkodni a hazafiságnak ezen a fajtáján, ami szorosan kapcsolódik a demokráciához és a közös jóhoz. Merthogy az ellentétben áll a közösségi média által közvetített megosztással, dühvel, cinizmussal.

Olyannyira, hogy Svájcban a világhálón már spontán kezdeményezések indultak, de ezek nem valami ellen, hanem olyan célkitűzések mellett indultak, mint a jogállam, vagy a liberalizmus történelmi hagyománya. Ezeket már többen követik, mint a populista jobboldalt. Hasonló jelenséget tapasztalni a lengyeleknél, magyaroknál és szlovákoknál is. Az igazságszolgáltatás átpolitizálása és a nacionalista kormányok korrupciója ellen tüntetők nemzeti zászlókat lengettek és hazafias dalokat énekeltek. A képhez hozzátartozik, hogy Marcon odahaza bajba került, éppen amiatt az on-line terjedő düh miatt, amivel szembe akar szállni. De akármi is lesz a sorsa, az üzenete talán még fontosabb, mint a személyes pályafutása: ne hagyjátok, hogy a nacionalisták ellopják a hazafiságot! 

ORVOSI TÖRTÉNETEK

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: SZENCZI TÓTH KÁROLY
2018.12.19.


Az ágyemelő

A belosztály rendíthetetlenül derűs főnővére a reggeli megbeszélésen felolvasta a főigazgató körlevelét. Az alagsori raktárban tetemes az elfekvő készlet, négyoldalas a lista, ebből lehet igényelni. Íróasztal, lámpa, vécépapírtartó, műszerkocsi és így tovább. A kinézett holmira jó lesz gyorsan lecsapni, mert a szemfülesebb osztályok megelőzhetnek.

Kinéztem egy asztali lámpát az adminisztrátornő asztalára, a főnővér azonnal telefonált, de elkéstünk. A régi endékás rádióval, melyet a nővérszobába szántam, ugyancsak. Végül megakadt a szemem egy tételen: „Mikulás-jelmez (föveg, kabát, nadrág, szakáll, puttony, bot)”. Alighanem az egykori télapóünnepségek idejéből maradt vissza. 1990 után országszerte már a karácsony jézuskás változata jött divatba. Azonnal megjelöltem. Komolyan tetszik gondolni? – kérdezte a főnővér. Ugyan már..., de elképzeltem magam, karácsonykor, hogy mint Mikulás tartok nagyvizitet... Aztán hiába pásztáztam a készletet, nem találtam semmi használhatót. Egy hét múlva a főnővér említette, lenne itt a listán kívül valami. Az ápolási igazgató asszony kedvelte osztályunkat, bizalmasan megsúgta, Csilla von Boeselager máltai szeretetküldeményéből van a raktárban két új, fekvő beteget a kádba emelő szerkezet, ki sincs csomagolva. Tudtam, az ápolónők hajnalban lavórral járnak mosdatni. Ez kell, ezt nagyon kérjük! – mondtam. Csak utóbb tudtam meg, ahhoz, hogy használatba vegyük, a fürdőszobát át kell építeni, és speciális kádat telepíteni. De a probléma idejekorán megoldódott. Mondhatni, az első percben. Az ágyemelő készülék, bárhogy próbálták is, nem fért be a fürdőszoba ajtaján. Ott állt a három rakodó ember, ott állt a főnővér is, akinek meg kellett kapaszkodnia, úgy nevetett. Jobb, mint a Mikulás – mondta elfúló hangon, hahotázva...


ITT OLVASHATÓ