2018. július 13., péntek

BARTUS LÁSZLÓ: BÚCSÚ TÖRÖK MONIKÁTÓL

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BARTUS LÁSZLÓ
2018.07.13.


Ez az, ami nem könnyű egy olyan embertől, aki tiltakozna, hogy tőle búcsúzzanak, esetleg őt méltassák, és valami helyénvaló trágársággal találná el – mint mindig – a lényeget. De a profi nekrológ írók nagy szerencséje, hogy a halott nem szólhat, nem tiltakozhat, kivéve ezt az esetet, mert Monikánál ezt sem lehet tudni, még kiszólhat, hogy “kopjatok le”.

Ráadásul nem is vagyok profi nekrológ író, bár ha ez így megy, mint mostanság, egymás után halnak meg a legjobb újságírók, egykori barátok és kollégák, még belejöhetünk. De Monika halálában sem tűr semmi érzelgősséget, miközben a legérzőbb szívű ember volt, aki ebben a szakmában valaha létezett. Soha senki nem érzett úgy együtt a szegényekkel, elnyomottakkal, megalázottakkal, a jogfosztottakkal.

Török Monika az emberség és az igazság újságírója volt, akinek az egész személyiségét megrázta minden, amiről írt. Átélte a szenvedők szenvedését, mire cikke végére ért, ő azonossá vált a védenceivel, legszívesebben a helyükbe lépett volna, helyet cserélt volna velük. Soha nem láttam még olyan újságírót, aki az életét adta volna azokért, akikről írt, és egy kicsit így is volt: egész életét szentelte az elesettek, az üldözöttek védelméért.

Ez a mély átélés alakította ki a jellemzően törökmonikai stílust, az irodalmi trágársággal kevert dühöt, amivel pontosan kifejezte egy jelenség felháborító voltát és fején is találta a szeget. Ha ő valakit elküldött egyszer a picsába, akkor az el volt küldve, és annak ott volt a helye, és nem lehetett volna ennél világosabban és találóbban összefoglalni a lényeget. A Török Moni egy erkölcsi vátesz volt, a szabad szájúságával egy morális világító torony.

Török Monika ezért nemcsak újságíró volt, hanem jelenség, ahogy az Orbán-bábujával járta dühödten az utcákat, mindenkinek jelezve, hogy szarok vagytok, hogy ezt tűritek, elviselitek, belekonszolidálódtok, mintha nem történne semmi. Török Monika emberi jogi és polgárjogi harcos volt, a szó legnemesebb értelmében, aki az együttérzés képességével lett megverve, ezért nem csoda, hogy az életbe belehalt. Méghozzá ilyen fiatalon.

Annyi ember nyomorát, kínját, baját élte át, olyan mértékben vette magára a védencei és a hősei lelki és fizikai szenvedéseit, hogy csoda az is, hogy eddig élt. A messiásuk akart volna lenni, aki elveszi az ő megalázottságukat és elhordozza helyettük. Magyarországot hordta a nyakában, a szívén, annak minden igazságtalanságát, aljasságát, jogsértését, nincs mit csodálkozni azon, hogy ebbe beleszakadt a szíve. Senki nem szeretett úgy ártatlant, mint ő. Ezen a vidéken pedig van bántalmazott ártatlan elég.

A magánéletében is úgy tudott szeretni, ahogy senki más. Akit egyszer megszeretett, az “meg volt szeretve”, legutóbbi szerelmét is meg akarta ajándékozni szerelme gyümölcsével és meg is tette. Mert Török Monika olyan volt, hogy amit egyszer elhatározott, azt tűzön és vízen át megcsinálta. Csodálatos anya volt, nagyszerű ember, igaz és megbízható barát, a világ egyik legjobb “feje”, baromi jó haver, hihetetlen humorérzékkel és nagy dumával.

És ebben a nagy dumában mindig benne volt az igazság, mindig elválasztotta egymástól a jót és a rosszat, legfeljebb nem így mondta. Soha nem futott a közhangulattal egy irányba, mindig vállalta a saját véleményét, bárkivel szembe ment a barátaiért és az igazságért. Ha valamiben nem voltál biztos, elég volt megkérdezni, ki ez az ember, és megjött a pontos és mindent kimerítő válasz: “Egy fasz”. És később megállapíthattuk, hogy még finom is volt.

Nem könnyű Monikát méltatni, mert magát mindig a háttérbe helyezte, utálta a pátoszt és a nagy szavakat, soha nem ő volt a fontos. De, Monika, most az egyszer te lettél fontos, és most az egyszer rólad kell szólnia mindennek, mert a távozásod nagy űrt hagy maga után, most kell bepótolni mindent, ami elmaradt, amit elhárítottál, amit soha nem engedtél meg nekünk, hogy elmondjuk, mennyire csodáltunk, mennyire szerettünk, és mennyire fontos voltál nekünk, mennyire hiányzol erről a világról. Állítólag nincs pótolhatatlan ember, de te az vagy.

Szorongat a sírás, ahogy látlak a 168 Óra folyosóján, ahogy kavarsz, ahogy röhögsz, ahogy nem ismertél akadályt, ahogy a legkisebb igazságtalanság miatt kész lettél volna meghalni és ezt most meg is tetted. A neved fogalom lett, “a Török”, aki nemcsak magáért, hanem mindenki másért is kiállt, és megvédett mindenkit, akit igazságtalanul támadtak. Monika a menny kapuján is dörömbölne, hogy “na, mi a fasz van már, megjöttem”.

De Török Monikának nem kell dörömbölnie, tárt karokkal fogadják, és végre ő lesz az, akit gyámolítanak, megvigasztalnak, megölelnek, aki százszorosát kapja annak a mérhetetlen szeretetnek, ami ennek a kicsi hölgynek a hatalmas szívében volt. Monika nincs vége, nem múltál el nyomtalanul, találkozunk. A földi életed nem volt hiábaló, azt tetted, ami legtöbb, amit egy ember tehet: szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot, és másokért éltél.

Köszönünk mindent, amit tőled kaptunk. Igyekszünk méltók lenni rá. Az Amerikai Népszava olvasói nevében is szeretettel búcsúzunk tőled. Hallom, ahogy mondod: “Fogd már be!”

(Vannak, akik most sem tagadják meg magukat, és egy újságíró halála alkalmával az intim magánéletét tárgyalják, amihez senkinek semmi köze. Török Monika újságíróként volt közszereplő, az életműve nem a béranyaság volt. Szívesen meghallgatnánk Török Monikát, mit mondana erre a betegagyúságra, az ATV-re, a grúz béranyákra. De el tudjuk képzelni. Egyetértünk vele. Minden szavával.)

HOGYAN KERES ÖN?

INDEX
Szerző: SCHILLER PATRIK
2018.07.13.


Mit gondol, jobban vagy rosszabbul keres, mint mások? Jövedelmével túlszárnyalja majd a szüleit? Az OECD még 2015-ben indította a compareyourincome.org nevezetű weboldalt, ahol mindenki el tudja helyezni a jövedelmét az ország jövedelem-eloszlásához képest.

Most pedig az applikációt kibővítették gazdasági mobilitásról szóló kérdésekkel is. Többek között azt vizsgálják, hogy amikor elérjük a szüleink jelenlegi korát, jobb vagy rosszabb lesz-e az anyagi helyzetünk. A kalkulátor már nem csak OECD-tagországokat foglal magába, hanem fejlődő országok, mint Brazília vagy India adatai is megtalálhatóak benne.

A kérdőív magyarul sajnos nem, viszont számos (tizenegy) más nyelven például angolul és németül is elérhető. Az algoritmus a Jövedelem-eloszlási Adatbázisból használja az adatokat.

A kalkulátort itt érheti el.

A LEGCINIKUSABB FIDESZ-KÖZLEMÉNY EVÖR

HUPPA
Szerző: Huppa
2018.07.13.


A parlamenti döntéshozók bére emelkedik utoljára – címmel bocsájtott ki közleményt a  Fidesz frakció.
A kormány 2010 óta a közszolgálat számos területén hajtott végre béremelést, ami több mint félmillió dolgozót érintett.
Az elmúlt hat évben 51 százalékkal emelkedett az átlagbér és duplájára nőtt a szakmunkás bérminimum. A pedagógusok bérét 50 százalékkal emelte a kormány és ugyanilyen arányban nő 2019-ig a rendvédelmi dolgozók, rendőrök, katonák, tűzoltók bére. Az egészségügyi szakdolgozók béremelése jövőre átlagosan eléri a 65 százalékot, és magasabb bért kapnak már mások mellett a mentősök, ápolók, a bölcsődei nevelők, a szociális és a kulturális ágazat, a járási- és kormányhivatalok, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal dolgozói is.
Ezek után a sorban utoljára a parlamenti döntéshozók alapilletménye emelkedik, 18,5 százalékkal.
A javasolt megoldás a képviselők javadalmazását a gazdaság teljesítményétől teszi függővé.
Az Országgyűlés tisztségviselőinek tiszteletdíja az általuk vállalt munkával arányosan alakul; ez megfelel a korábbi és nemzetközi gyakorlatnak.
Eddig 748 ezer forint volt a tiszteletdíjuk, ez az összeg nőne 948 ezer forintra.

VÁLSÁG FELÉ ROBOG A VILÁG, SÖTÉT IDŐK TÉRNEK VISSZA - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.07.13.


- Összedűlőben az Nato, ám hogy ezért az USA, vagy Európa felelős, az ügyben eltérnek a vélemények

- Orbán az utolsó ecsetvonásokat végzi az illiberális demokrácián, miután Simicska bedobta a törülközőt

- Románia az unió legkorruptabb barakkja


New York Times

Az amerikai elnök mindent megkapott Brüsszelben, amit Obama valaha is kért, a többiek azonban lelkileg megsebezve és zavarodottan hagyták el a Nato-csúcsot. Így összegzi a vezércikk a kétnapos tanácskozást. Az biztos, hogy Washington bent tartotta a többieket az ígéretben, hogy egyenlőbben osztják el a szervezet fenntartásának költségeit, azon kívül a tengerentúli vezető még egy kemény hangú nyilatkozatot is aláírt Moszkvának címezve. De továbbra sem világos, hogy van-e Trumpnak bármiféle stratégiája a szövetséggel kapcsolatban. Viszont két napon át nagyvonalú, illetve önpusztító módon hőzöngött és fenyegetőzött. Így megsértette a többieket, mondván, hogy pumpolják az USÁ-t. Viszont nem tudni, hogy mit tenne az Egyesült Államok a saját katonai költségvetésével, ha a többiek többet adnának be a közösbe. Mint ahogy azt sem, hogy valóban kivonna-e erőket Európából.

Egyes szövetségesek javíthatnák a saját biztonságukat, meg a Nato-ét is, ha többet áldoznának a migráció és más gondok orvoslására, amelyek felszították a nacionalizmust és a tekintélyelvűséget, illetve meggyengítették a demokratikus intézményeket főleg Törökországban, Magyarországon és Lengyelországban. Ez a folyamat, amelyet Oroszország alattomos módon bátorít, talán a legnagyobb veszély, ami belülről fenyegeti a szervezetet. Ilyen érzékeny témákról azonban nem voltak lehetségesek a viták Brüsszelben, a tagok ehelyett aggódva távoztak, mert Trump kijelentette, hogy valószínűleg kilépteti az USÁ-t, ha a többiek nem tesznek eleget a befizetési előírásoknak. Ennélfogva a Kongresszusnak azonnal határozatban kell köteleznie az elnököt, hogy egyoldalúan nem hagyhatja faképnél a szövetséget, a transzatlanti stabilitás zálogát.

Washington Post


A szerkesztőségi kommentár szerint a dolgok egyáltalán nem jönnek rendbe a NATO-értekezlet után, mi több, nyakunkon a világválság. Minden hivatalos nyilatkozat és apró fejlesztés ellenére már egy ideje omladoznak a szervezet alapjai. Európa új gondokkal került szembe, illetve visszatértek olyan bajok, amelyek a múltban katasztrófához vezettek. Amerika pedig egészen másként tekint a világra, mint a hideg háború idején. Szóval, itt nem egy családi viszály zajlik. A békés és demokratikus öreg földrészt mélységesen megrázták a populista-nacionalista mozgalmak, amelyek a menekültáradatra reagáltak. Tekintélyelvűség váltotta fel a demokráciát, illetve annak veszélye fenyeget Magyarországon, valamint Lengyelországban. A demokratikus gyakorlatot és a liberális értékeket támadások érik a cseheknél és a szlovákoknál. Franciaország egyetlen választásra van attól, hogy jobboldali-nacionalista vezetése legyen, az olaszok pedig már nagy lépést tettek ebbe az irányba. Minden eddiginél nagyobb a veszélye, hogy a kontinens visszatér a saját sötét történelméhez.

Brüsszelben alá lehetett volna dúcolni a belső repedéseket a Nato-ban, Trump azonban a nagy kalapáccsal vagdalkozott. Egyértelművé tette, hogy nem bízik a szervezetben. Úgy alkudozott pl. a költségvetés ügyében, hogy látnivaló volt: nem akar megállapodást. De még neki is tisztában kell lennie a várható válasszal. Európa nem fogja elfelejteni, illetve megbocsátani a megaláztatásokat. Mert azok lehetetlenné teszi számára, hogy tömegtámogatást szerezzen ahhoz a katonai költségvetéshez, amiről Washington olyan álnokul szónokol. Brüsszelben olyan eseménylánc indult be, amit nehéz feltartóztatni. Roskadozik a demokratikus szövetség. És egy ponton összeomlik a világbéke is, hamarabb, mint várnánk.

Guardian

Trumpnak igaza van: a Nato-val több baj jár, mint amennyi előny. Így látja a helyzetet a kommentár, hozzátéve, hogy az elnök joggal kérdezi: mit is tekint Európa saját védelmi politikájának, mert úgy látja, hogy a szövetségesek átejtik. Annak idején a volt szocialista országok felvétele nyílt provokációval ért fel Oroszország számára, felhívás volt a táncra, hogy felbukkanjon egy új populista vezető, aki kihasználja az oroszok sértett hazafiságát, vagyis hogy jöjjön Putyin. Ő és kleptokrata vazallusai valójában a szövetség kreatúrái. De ettől még jogos a washingtoni felvetés: mi a Nato politikája, azon kívül, hogy izélgeti a Kremlet és az amerikai pajzs mögé bújik?

Csaknem 3 évtized múltán szinte küszöbön az új hideg háború. Európa tényleg azt hiszi, hogy az USA nukleáris erőket vet be, ha Moszkva betör a Baltikumba, vagy ha konfliktus támad az orbáni Magyarországgal, illetve Erdogan Törökországával? Ez cseppet sem valószínű, a magyar és a török vezető ezért törleszkedik bölcsen Putyinhoz. A Nato a reálpolitika hullámain hánykolódik. A szervezetnek az enyhülést kellene keresnie Oroszországgal, el kellene ismernie annak érdekövezetét. Ebben Trumpnak igaza van...

LE IS ÚT, FEL IS ÚT - SIMICSKÁRA MÁR TÉNYLEG NINCS SZÜKSÉG

168 ÓRA ONLINE
Szerző: BÍRÓ MARIANNA
2018.07.13.



Simicska Lajos kapitulációja nemhogy nem rengeti meg az Orbán Viktor kezében lévő „nemzeti nagytőkési” rendszert, éppen most jön létre a kormányfő által szükségesnek tartott működési modell. Az, amelyben nemcsak minden és mindenki egyedül tőle függ, de neki is adózik. Persze közpénzmilliárdokból.

A magyar emberek a mai napon megbuktatták a hatalommal visszaélő oligarchák rendszerét, és helyette megalapítottak egy új rendszert: a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Olyan elemi erővel akarták lezárni a magyarok millióit megsanyargató, vagyonukból, reményeiből kiforgató korszakot, hogy végül a magyarok összeszedték minden maradék erejüket és hitüket, és világra szóló összefogást értek el. Minden magyar büszke lehet erre az új világsikerre, én is büszke vagyok, kedves barátaim, hogy veletek együtt részese lehettem ennek. Magyarországon a mai napon az emberek ereje legyőzte az oligarchákat.”

Ekként számolt le az oligarchákkal 2010. április 26-án a választásokon győztes Fidesz elnöke és miniszterelnök-jelöltje, Orbán Viktor a budapesti Vörösmarty téren. Később aztán átértékelődtek a mondatai, miután kiderült, csupán az Orbánhoz nem kötődő oligarchákat buktatták meg a magyar emberek. A kormányfő utóbb pontosított is: „Oligarchák a Nemzeti Együttműködés Rendszerében nincsenek és nem is lesznek. (…) Magyar nagytőkések viszont vannak, akikre a magyar gazdaságnak szüksége van.” Ezt már 2012-ben mondta a Házban, amikor arról kérdezték, miként fordulhat elő a NER-ben, hogy Simicska Lajos, valamint Nyerges Zsolt, a 300 milliárdos állami megbízással kitömött Közgép tulajdonosai 2011-ben négymilliárd forintnyi osztalékot vehettek fel a cégcsoportjukból.

A kormányfő ekkor definiálta, hogy az ő felfogásában „az oligarcha az a milliárdos, aki közvetlen politikai hatalmat is akar szerezni a gazdasági súlya mellé, és az ország fontos ügyeinek eldöntését is saját hatáskörébe akarja vonni”. Ennek több módja is van, elfoglal például egy pártot, megválasztják pártelnöknek, vagy tisztségviselő lesz egy pártban, vagy miniszterelnökké választják, és egy adott parlamenti többség támogatásával egy kézbe kerül a milliárdos vagyon és a politikai hatalom – érvelt akkor Orbán.

Mindez nemcsak arra magyarázat, hogy Orbán „sosem voltam vagyonos ember, nem is vagyok, nem is leszek” Viktor miért nem gyarapszik a közvetlen családtagjaival azonos tempóban és mértékben, hanem arra is, hogy a Simicska Lajossal kialakult konfliktusa – amelynek utolsó fejezeteként a legklasszikusabb és hírhedtebb magyar oligarcha a minap kapitulált – miből is robbant ki. Mert nem a G-nappal indult.

Simicska ugyanis Orbánnal egyenértékű politikai-gazdasági szereplőként „az ország fontos ügyeinek eldöntését is saját hatáskörébe akarta vonni”. Ezt saját szavai, indulatosnak vélt nyilatkozatai is alátámasztják, hiszen Simicska maga mondta például el a magyar nyilvánosságnak, hogy az orosz befolyásszerzéssel nem értett egyet, és szerinte ebből is pattant ki a konfliktusa Orbánnal. Akármennyire tartjuk is szavahihetőnek Simicskát, a feszültségforrás nyilvánvaló: Orbán esetében például az, hogy semmiféle stratégiai nézetkülönbség nem tűrhető el attól, akinek befolyása van a pártot és a klientúrát fenntartó – egyébként közpénzből felépült – vagyon kezelésére.

A Magyar polip – a posztkommunista maffiaállam című tanulmánykötet második részében Magyar Bálint bevezető tanulmánya írja le: a magyar maffiaállamban „nem a klasszikus alvilági viszonyok minősített esetéről, a state capture-ről van szó, hanem arról, hogy egy politikai vállalkozás feje keresztapaként domesztikálja az oligarchákat. Ilyenkor nem a parciális gazdasági érdekek ejtik foglyul az államot, hanem egy politikai vállalkozás a hatalom monopolizálása révén a gazdaságot.” Márpedig ez egyes-egyedül Orbán vállalkozása, nem tűrhet tehát más szereplőt a kormányfő, csakis olyat, aki tőle minden szempontból függ.


Simicska esete azt mutatja, hogy az államhatalom, a politikai hatalom képes térdre kényszeríteni a gazdasági hatalom legnagyobbjait is, még akkor is, ha 11. leggazdagabb magyarként 80 milliárd forintos vagyon fölött diszponál. Példája egyúttal figyelmeztetés is az új urak, Orbán oligarchái számára...

KUMIN BELEBUKOTT A KÉTÉVES MAGYAR KISFIÚ ÜGYÉBE

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2018.07.12.


Kumin Ferenc belebukott a szüleitől elszakított magyar kisfiú ügyébe. Kormányzati források szerint az Információs Hivatal (IH), azaz a magyar hírszerzés nemrég leváltott vezetője, Pásztor István kerül a helyére. Pásztort már június végén leváltották a hírszerzés éléről, és miután tarthatatlanná vált Kumin helyzete a New York-i főkonzulátus élén, megtalálták neki az új állomáshelyet. Kumint menesztik, és a sokkal jelentéktelenebb Ottawába helyezik át.

Az előzmények az Amerikai Népszavában olvashatók. A szüleitől elszakított kétéves magyar kisfiút Kumin csak egy hónappal később látogatta meg, miután a Holly Ostrov Ronai és társa, a magyar származású Rónai Péter ügyvédek cége, a Ronai and Ronai Ügyvédi Iroda kifizette a kisfiú testvérének repülőjegyét és szállását, és az New Yorkba érkezett. Ekkor derült ki, hogy Kumin nemcsak nem látogatta meg a magára maradt kisfiút, de nem is tett érte semmit. Az Amerikai Népszava dokumentumokkal bizonyította ezt. Kumin a konzulátus e célra fenntartott szobáiban sem biztosított szálláshelyet a kisfiú nővérének.

Az ügyet az Amerikai Népszava írta meg, és hiába próbálta Kumin az egész magyar sajtót (köztük még az Amerikai Népszavát is) elhallgattatni, százezrek olvasták, hogy mi történt, és Kumin helyzete tarthatatlanná vált. Bebizonyosodott, hogy semmi más dolga nem lett volna, mint a legközelebbi szabadlábon levő családtagot értesíteni arról, hogy repüljön New Yorkba, és vegye át a kisfiút, mert az amerikaiak kiadnák mielőbb, de nincs kinek. Ebben kellett volna a gyermek testvérét segíteni, amit emberbaráti szeretetből egy ügyvéd tett meg a magyar állam helyett.

Rónai Péter ügyvéd megtette, ennek köszönhető, hogy Levente hazakerült Magyarországra. A kisfiú Kumin és az Orbán-kormány miatt teljesen feleslegesen volt idegen környezetben heteken át, és még azt sem tudta, hogy mi történik vele, mert Kumin azt sem tette meg, hogy elmenjen hozzá, és megnyugtassa. Kumin lehetetlen helyzetbe hozta a magyar államot és az Orbán-kormányt, ezért azonnali hatállyal meneszteni kellett...

"ÖSSZEOMLÁS ELŐTTI ÁLLAPOTBAN VAN AZ OKTATÁS"

24.HU
Szerző: MÁZSÁR TAMÁS
2018.07.13.


Szűcs Tamás szerint néhány éven belül egyszerűen nem lesz, aki tanítson. A korábbi fideszes képviselő belülről látta a párt működését, így már semmi nem lepi meg. Interjú a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének új elnökével, akinek a nacionalizmus nem szitokszó.

Kiábrándult fideszes váltja Mendrey Lászlót, írtuk április közepén, miután megválasztották a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöki posztjára. Miből ábrándult ki?

2006-tól 2010-ig Fidesz-tag voltam, a miskolci közgyűlésében ellenzéki képviselőként tevékenykedtem. Természetes folyamatnak nevezhető, hogy a közélet iránt érdeklődő korombeliek közül ebben az időszakban sokan megpróbálkoztak a Fidesszel. Alternatívát láttunk egy olyan politikával szemben, aminek szintén nagyon sok hiányossága volt. Az már nem feltétlenül természetes, hogy az ember akkor hagy ott egy pártot, amikor az éppen kormányra kerül. Velem ez történt, pedig lett volna karrierlehetőségem.

Először azért nem vállaltam komolyabb szerepet, mert nem ismertem a rendszert, később pedig azért, mert már ismertem. Belülről láthattam a működést, ahogy a központi akarat ránehezedett a helyi párttagokra, képviselőkre. Tulajdonképpen semmi nem lep meg abban, ami azóta történik. Ismerős ez a modell.

Történelemtanárként hogyan definiálná?

Az alkotmányos keretek, az alapstruktúra még jogállami, de ebben egyre több, elsőre nem kardinálisnak tűnő elmozdulás történik. A Fidesz az elején csak blöffölt, tesztelte, mekkora ellenállásba ütközik. Most már elég jól bemérték, mit lehet, mit nem, világosak a módszereik, mégis mintha egyre kevesebb embert érdekelne, mi zajlik körülötte. A PDSZ által szervezett alaptörvény-módosítás ellen hirdetett tüntetésen százan voltunk, pedig ez egy nagyon sarkalatos probléma, hiszen az alkotmány szintjére emelték a polgári demokráciák több fundamentális alapelvének korlátozását. Közben természetesen megértem, hogy az embereket lekötik a mindennapi problémáik, és alternatíva híján nem jutott el az elégedetlenség arra a pontra, amikor az emberek többsége úgy gondolja: itt az ideje a változásnak. Úgy vélem, a jelenlegi feltételek még sokáig fennmaradnak, nagyobb változás a politika egészére értve nem várható.

Az oktatásban mi várható?

A kormány szerintem jelenleg azt gondolja, hogy az oktatás problémakörét egy időre letudta. Helyette a rosszabb sorban lévő egészségügyre koncentrál, ahol már tarthatatlan a helyzet.

Néhány szakember azt mondta nekem, hogy az egészségügyben tudatos kiéheztetés és lepusztítás történik, hogy a készülődő magánosítást minél inkább tudomásul vegyük. Kásler Miklós kinevezése szintén azt üzeni, hogy az oktatás messze nem lesz prioritás. Első nyilatkozatában félrevezető és a pedagógusokat sértő módon már arról beszélt, hogy a pedagógusok megkapták az 50 százalékos emelést, most már jó lenne szívvel-lélekkel dolgozni. Ezek után jelentős változásra nem számítok, miközben egészen ijesztő folyamatok zajlanak az oktatásban. Mindenki számára hozzáférhető adatok szerint 2003-ban még a pedagógusok 16 százalék volt 30 év alatti, 2016-ra ez a szám 6 százalékra csökkent. A pedagógusok közel 50 százaléka pedig már ötven felett jár. Az igaz, hogy a tanárképzésre 30 százalékkal többen jelentkeztek az utóbbi időben, de a bekerülők 45 százaléka lemorzsolódik, és amikor elkezdik a munkát, körülbelül a kezdők fele 1-2 éven belül otthagyja a pályát. Ezekkel a tendenciákkal kapcsolatban még a Klebelsberg Központ munkatársai is igen borúlátók, egy tavalyi egyeztetésen körülbelü l2025-re prognosztizálták, hogy nagyon nagy gond lesz az pedagógushiány. A PDSZ szerint előbb.

Ha minden változatlan marad, akkor összeomlás előtti állapotban van az oktatás. Személyi feltételeit nézve egyértelműen. Egyszerűen nem lesz, aki tanítson...

HORVÁTH SZURKOLÓK TÍZEZREI BOJKOTTÁLJÁK A CSAPATOT, BÖRTÖNBE KÜLDENÉK MODRICSOT ÉS A KORRUPT FUTBALLELITET

444
Szerző: RÉNYI PÁL DÁNIEL
2018.07.13.


- A 4 milliós lélekszámú Horvátország első vébédöntőjére készül. 

- Közben a horvát futballélet vezetőit börtönre ítélték, és két sztárt, Luka Modricsot és Dejan Lovrent is börtön fenyegeti.
- Játékosoktól ügynökökön át politikusokig mindenki érintett.
- A mérhetetlen korrupció miatt a legkeményebb szurkolók évek óta direkt ártani akarnak a válogatottnak.

Június első hetében, miközben Zlatko Dalics vezetőedző és csapata épp az oroszországi világbajnokságra készült, Horvátországban véget ért az elmúlt évek egyik legsúlyosabb korrupciós ügyének első felvonása.

Az eszéki bíróság 6 és fél év börtönre ítélte Zdravko Mamicsot, a Dinamo Zágráb egykori elnökét, a horvát futballszövetség volt alelnökét, az egész horvát futballélet legbefolyásosabb figuráját, aki 2003 és 2016 között vezette a legnagyobb horvát futballklubot. Mamics nemcsak a horvát foci, de közélet egyik meghatározó szereplője is, szoros kapcsolatokkal a politika és média világában egyaránt.

A vád szerint Mamics 15 millió eurónak megfelelő kunát sikkasztott el, amikor 2008-ban klubvezetőként eladta Luka Modricsot a brit Tottenham Hotspurnek, 2010-ben Dejan Lovrent pedig a francia Olympique Lyonnak, elnökként pedig további közel 2 millió eurónyi kunát nem fizetett be az államkasszába.

Az ügyészség szerint Mamics maffiaszerűen működtette a Dinamót és a játékoseladásokon keresztül valóságos bűnszervezetet épített maga köré sportvezetőkből, politikusokból és játékosokból. A Dinamo hosszú ideje a nemzetközi piac meghatározó csapata: innen került nyugatra többek közt Robert Proszinecski, Zvonimir Boban, Eduardo da Silva, Mario Mandzsukics, Mateo Kovacsics és Marko Pjaca is, hatalmas pénzeket termelve a klubnak és annak elnökének.

Zdravko mellett 4 év 11 hónapos börtönbüntetést kapott testvére, Zoran Mamics, a Dinamo akkori vezetőedzője, az 1998-as világbajnoki bronzérmes csapat stábtagja, és három évre ítélték Damir Vrbanovics volt Dinamo-ügyvezetőt is, aki mai napig a horvát szövetség alelnöke. Egyikük sem volt jelen az ítélethirdetéskor, és mind tagadták az ellenük felhozott vádakat...

CSAK KÉRNED KELL, ÉS AZ EGYÉLŐISTEN(KEDŐ) MEGSEGÍT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.07.13.


Hello, drága olvasók! Péntek reggel van, ráadásul péntek 13, és a bőség zavara tört rám, fogalmam sincs honnan kezdjem a sok jóságnak és finomságnak az ecsetelését, ami ostromolja a mindennapokat. Mert abból van bőven, hálistennek. Kezdjük az első címmel, ami szembejött, az ordibáló nagybetűktől megkímélek mindenkit.

Jó kiindulópont a kórházi fertőzések csökkentésére

Alcím: Az Emmi intézkedési tervében egy tanácsadó testület felállítása is szerepel

Az igen!!! Ja, nem. Összezavarodtam egy csöppet. Nem úgy volt, hogy nincsenek is kórházi fertőzések, csak álhírek és rémhírek, amiket a senki által meg nem választott balliberális sajtó terjeszt? Most meg kiderül, hogy mégiscsak vannak kórházi fertőzések, amelyek csökkentésre szorulnak és még csak a kiindulópontjánál tartunk a visszaszorításuknak? És tanácsadó testületek kellenek ehhez, tényleg? Az segít? Jó, mert a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének alelnöke szerint a legnagyobb áttörést az jelentené a kérdésben, ha az intézmények nyilvánossá tennék a fertőzésekről szóló adatokat. Erre nem gondoltak? Hogy kurvajó lenne tudni, egyáltalán honnan hova kellene eljutni? Nem értek hozzá, csak kérdezem. Ezek szerint a Tízparancsolat nem működött? Sajnálom.

Szerencsére olyasmi is van, amit nem csökkenteni, hanem emelni szükséges. Ilyen például a tisztelt képviselő urak és hölgyek fizetése. A kormánypárt dolgozik, és lám, megvan az eredménye. Nemzetiék benyújtottak egy olyan törvénymódosítási javaslatot, amelynek értelmében havonta nagyjából 200 ezer forinttal többet kereshetnek a parlamenti képviselők. Pártállástól függetlenül. Ha véletlenül átmegy a javaslat a szavazógépezeten (höhö), a képviselők a bruttó havi átlagfizetés háromszorosát keresnék, ami azt jelenti, hogy az eddigi 748 ezer forintos tiszteletdíjuk a jövőben 948 ezer forintra nőne. A frakcióvezetők ennek a dupláját, a frakcióvezetők helyettesei pedig kicsivel több mint a másfélszeresét keresnék az újonnan megállapított képviselői alapfizetésnek. Ehhez a növekedéshez igazodik természetesen a lakhatási támogatás emelkedése is, az indoklás szerint ugyanis a fővárosi albérletárak az elmúlt 5-6 évben megduplázódtak. Aha. A bérből, fizetésből élők lájkolják ezt. A legjobban a méltatlanul lekommunistázott, de valójában soha nem kommunista Kövér László mindig frusztrált-morcos portás jár, akinek fizetése a képviselői illetmény 2,7-szerese lesz, tehát majdhogynem bruttó 3 millió forint. És ezt maximálisan meg is érdemli, hiszen – és meg is magyarázták az elvtársak – a piacon is emelkedtek a bérek, tehát nehogy már Kövér jól megérdemelt fizetése ne emelkedjen. Ezen felül nyilván még kap egy raklapnyi olyan támogatást, ami miatt jóval több pénzt vihet majd haza. És megint ugyanaz a gennyes húzás: amikor áprilisban megírta a sajtó, hogy mire készülnek, teli pofával tagadták, hát tessék. Remélhetőleg az ellenzéki politikusoknak sem lesz semmi kifogásuk az akció ellen.

Akkor ezen a ponton szólok, hogy miközben az elvtársak derűsen emelgetik a saját bérüket, a legpofátlanabbja (aki nem mellesleg a legjobban jár azzal, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze) meg az EU-t sarcolná meg, amiért a magyarokat elüldözték az országból, az otthoni ápolás ügyében semmilyen eredményre nem vezetett a civil szervezetek tárgyalása Kásler Miklós minisztériumával. A civileket egyébként olyan édesanyák képviselték, akik maguk is fogyatékkal élő beteg gyereküket ápolják. A Fidesz többség (a kétharmados a háromharmadért) csuklóból lesöpörte azt a javaslatot, miszerint az otthoni ápolást munkaviszonyként ismerjék el, és hogy legalább a minimálbért érje el az ápolási díj összege. Káslerékkel semmire nem jutottak az érintettek, de a Fidesz-kommunikáció szárnyal. Olyannyira, hogy az összes bőr lesül a pofámról szégyenemben:...

TITKOSÍTÁS ALÓL FELOLDOTT LÉGIFOTÓKON MAGYARORSZÁG

INDEX
Szerző: NAGY ATTILA KÁROLY
2018.07.13.


Kivételesen izgalmas műhelylátogatáson vehettünk részt nemrég a volt FÖMI-ben (az új, teljes nevén: Budapest Főváros Kormányhivatala Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztály, FTFF). Az apropót az szolgáltatta, hogy már hatodik éve zajlik az a projektmunka, amit egy 2012-es törvény írt elő a FÖMI-nek: a hivatalnak digitalizálnia és publikálnia kell a Magyarország területéről 1959-2007 között készült légifotókat, emellett a munka állagmegóvást és azonosítást is magába foglal.

Az intézmény zuglói épületének egyik eldugott szárnyában található az a légifilmtár, ahol a fent említett negatívokat – több százezer felvételt – tárolják, a szomszédos szobákban pedig folyamatosan zajlik ezek tisztítása és szkennelése. A projekt során 2014. június végéig összesen 61 800 képet digitalizáltak, azonban a hivatal nem hagyta abba a munkát, és a szakemberek azon dolgoznak, hogy a teljes archívum digitalizálása és közzététele megtörténjen.

A folyamatosan bővülő Fentről.hu-n jelenleg körülbelül 120 ezer kép böngészhető és tölthető le ingyenesen (regisztráció után). A Fentről.hu-n található több évtizedes képek nagy része fekete-fehér, de találhatók köztük infravörös és a hagyományos színes felvételek is. A képek révén nyomon követhető a magyar városok fejlődése, a folyók és szigetek változása, épületek, műtárgyak, vasútvonalak, sportlétesítmények épülése vagy éppenséggel eltűnése.

Az oldalon elérhető archív fotók forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatóak, de az izgalmasabb része a projektnek az, hogy a felhasználók részt vehetnek a feltöltött képeken látható települések, objektumok, épületek, tereptárgyak azonosításában, online térképen történő helyreigazításában - ez az úgynevezett georeferálás pontgyűjtő játék formájában zajlik a projekt indulása óta, a legjobbak közösségi munkáját a FTFF évről-évre díjazza. (A játék legutóbbi fordulójában a részt vevők összesen 2596 db képet illesztettek a helyükre, az oldal indulása óta összesen 40 859 db képet georeferáltak felhasználók, ami a teljes digitális állomány közel egyharmada.)

Az alábbi képek segítségével betekinthetnek az olvasók a munka ezen érdekes szeletébe, a 2014-ben zárult uniós projekt végeredménye pedig Fentről.hu légifotós oldalon böngészhető...

A HORVÁT SIKER MUTATJA, ORBÁN MEKKORA LÚZER

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2018.07.12.


Orbán még a horvát focisikereket is magának tulajdonítja (“a horvát foci a mi kutyánk kölyke”), ami egy orbitális hazugság, ahogy ennek az embernek a száját nem képes elhagyni egyetlen igaz szó vagy mondat. Orbán szerint “egy futballkultúrához, a Duna menti futballkultúrához tartozunk”, de azt nem tudjuk, mi köze a Dunának a focihoz.

A horvát foci nem a magyar foci kölyke, mindig is ellenfele volt, hanem a jugoszláv foci kölyke, amely soha nem volt rossz. Az csak fenyegetés, hogy az utóbbi időben Orbán beavatkozik a szomszédos országok politikájába, ami ellen a “Stop Orbán!” törvény nagyon is indokolt lenne, így a magyar adófizetők milliárdjait önti a határon túli magyar fociba. Ezeknek pedig éppen a horvát csapatok ellen kéne jobban teljesíteni.

Szegény horvátoknak inkább fenyegetés, hogy ez a maffiózó, tolvaj, bűnöző beleüti az orrát a horvát fociba is, mert ha annak bármilyen hatása lesz a horvát focira, akkor ők is becsukhatják a boltot. Orbán az elmúlt 8 évben megmutatta, mire képes. A futballban ugyanolyan negatív eredményeket produkál, mint minden másban, csak a propaganda és a hazugság itt nem működik, ha mindenki elveri őket, mint jég a határt. Nem lehet letagadni.

A horvát foci éppenséggel nem a nemlétező “Duna menti futballkultúra” része és a régió sikere, s főleg nem Orbán koszos beteg kutyájának a kölyke, hanem a spanyol foci kölyke, a Rakitic-Modric páros a Barcelona és a Real Madrid erőssége, nem a Felcsúté vagy a Fradié, esetleg a ki tudja milyen nevű Videotoné. Ezt a hülye is tudja. De az, hogy Orbán már a horvát futball sikereit is magának tulajdonítja, az mindennek a teteje...

CSABA LÁSZLÓ: APRÓPÉNZÉRT FOLYTATUNK HARCOT

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BONTA MIKLÓS
2018.07.13.


Év végéig rendeződnie kell a CEU ügyének, az orbáni gazdaságpolitika elhibázott, az MTA függetlensége veszni látszik a Népszavának nyilatkozó Csaba László akadémikus szerint.

- A Közép-Európai Egyetem (CEU) sorsa még mindig nem rendeződött. Mint az intézmény tanárát kérdezem: lehet-e, érdemes-e reménykedni abban, hogy a CEU Budapesten marad? 

- Abban lehet bizakodni, hogy a képzés túlnyomó része megmarad a magyar fővárosban, így abban reménykedem, hogy december 31-ig minden rendeződik. Ebben nagy szerepe van annak, hogy az egyetem amerikai tulajdonban van, amire az Egyesült Államokban érzékenyek, s ezt nem tekintik ideológiai kérdésnek. Éppen ezért nem csoda, hogy az új nagykövet David B. Cornstein budapesti megbízólevél átadását követően első látogatását a CEU-n tette, mivel az egyetem zavartalan működése a feltétele a zavartalan kapcsolatoknak. Azonban a helyzet nem ennyire egyszerű. Annak érzékeltetésére, hogy milyen hatása volt annak, hogy az Orbán-kormány nyílt támadást intézett a CEU ellen: az Október 6. utcában az egyetem egy nagyberuházása áll le. Mi­után tavaly márciusban a kormány megkérdőjelezte az egyetem törvényességét, a felügyelőbizottság a bizonytalanságra való tekintettel döntött így. 

- A CEU "önhibáján kívül" került a világsajtó érdeklődésének homlokterébe. 

 - Fontos megjegyezni: mi mindig törvényesen működtünk, nem követtünk el semmit, ami ellentmondana a magyar szabályozásnak.. Összevetve, az én második otthonomban, a Corvinus Egyetemen 15 ezer hallgató van, a CEU-n - a doktoranduszokkal együtt - 1500, ez egy kis intézmény. Az nyilvánvaló, hogy azt a 35 milliárd forintból megépült új - építészeti díjakat nyert - házat nem fogjuk odaadni a Századvég Alapítványnak. 

- Miben látja az elvtelen kormányzati támadás okát? 

 - 2016 őszén megindult Soros György milliárdos elleni hadjárat. Az akkor Schmidt Mária tulajdonába került Figyelőben felvetették, hogy hogyan lehetséges az, hogy a csordát támadják, de a "díszhímet" békén hagyják. Kijutott a rágalmakból az Amnesty Internationalnak, az azóta kivonult Nyílt Társadalom Alapítványnak, a Transparency Internationalnak, a CEU azonban kimaradt. Azután egy sajtótájékoztatón Lázár János, akkori kancelláriaminiszter elszólta magát, hogy folynak vizsgálatok, de akkor még senki sem hitt abban, hogy egy egyetem, a CEU is célpont lehet. Sőt kezdetben Gulyás Gergely, akkori Fidesz-frakcióvezetőnek és Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek is az volt a véleménye, hogy ebből nem lehet jól kijönni, már csak azért sem, mert a kormánypárt vezetői közül is számosan Soros-ösztöndíjasok voltak. Magam sem hittem volna, hogy éles támadás indul, mert a mi létünk senkit se zavart, sokan még a létezésünkről se tudtak. Úgy véltem: vissza fognak lépni. Tévedtem. De a kormány ezt a hibás lépését, mint "buldog a csontot" nem tudja elengedni. A nemzetközi és a hazai tiltakozás mértéke ugyanakkor nagyon meglepett. Olyan világhírű egyetemek figyeltek fel ránk, amelyek addig szinte észre se vettek. Az égtáj minden szögletében tanuló, kiváló hallgatók közül most figyeltek fel igazán a mi magas színvonalú képzésünkre, az új tanévekre jelentkezőket ezek az áldatlan körülmények egyáltalán nem zavarták, a felvételre jelentkezők száma nem csökkent. Mi jól jöttünk ki ebből, de ez az országról nem mondható el. Egy svájci professzor felajánlotta, hogy ha ismét menekülni kellene Magyarországról, akkor számíthatok a segítségére. Megköszöntem, s azt mondtam: Ha a kommunisták elől nem menekültem el, akkor miért pont most mennék? Nem vagyok ellenálló és "antifasiszta". A tanári kar tagjainak többsége így gondolkodik.

- Ha most lenne Orbán Viktor kormányfő gazdasági tanácsadója, akkor mit tanácsolna számára?
...

ITTHON NYARALNA? MÁR ERRE IS VAN UTASBIZTOSÍTÁS

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.07.13.


Nemcsak a külföldre utazóknak, hanem már az itthon nyaralóknak is lehetőségük van arra, hogy utasbiztosítást kössenek. A belföldi turizmus fellendülésével egyre nagyobb az igény erre a szolgáltatásra. Az új biztosítás a fennmaradó szállásköltséget is téríti, ha az utazóknak betegség vagy baleset miatt meg kell szakítaniuk a pihenést.

Az elmúlt években jelentősen fellendült a belföldi turizmus, egyre többen nyaralnak az országhatárokon belül. A KSH legfrissebb adatai szerint májusban a hazai szálláshelyeken a belföldi vendégek száma 6,8 százalékkal nőtt 2017 májusához képest. A belföldön eltöltött éjszakák száma pedig megközelítette az 1,2 milliót, ami 7,4 százalékos növekedést jelent. Januártól májusig, 5 hónap alatt a belföldi vendégek a tavalyi év hasonló időszakánál 9,1 százalékkal több, összesen 4,7 millió vendégéjszakát töltöttek Magyarországon a kereskedelmi szálláshelyeken. A számokból az is kiderült, hogy öt év alatt több mint 1,5-szeresére nőtt a magyar turisták által a hazai szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma...

KIVÁNDORLÁS KANADÁBA - TANÁCSOK A KIJUTÁSHOZ

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Lívia
2018.07.13.


Kanada igencsak népszerű célország az Európán kívülre vágyóknak, ám hiába kifejezetten barátságos ország a határátkelőkkel, hivatalosan munkát vállalni és letelepedni mégsem olyan könnyű. Ráadásul elég sok össze-vissza információ kering a neten, úgyhogy remélem, hasznos lesz Lívia posztja, aki korábban Vancouverről írt már ide, a blogra, mi több, azt is megírta, mi az a 10 dolog, ami miatt jó ott élni.

„Ennek a posztnak az adta az alapját, hogy 2018-tól a magyarok részéről igencsak megnőtt az igény a Kanadába, mint célországba való bevándorlásra leginkább új életkezdés reményében, vagy épp nyelvtanulási szándékkal, a világszemlélet bővítése céljából, vagy egyszerűen csak jobb megélhetési körülmények teremtése végett.

Az utóbbi időben nagyon sokan fordultak tanácsért kanadai közösségi oldalakon, de rengeteg személyes megkeresést is kaptam. A legtöbb kérdés ott kezdődik, hogy „hogyan kezdjek hozzá?” Remélhetőleg ebben a cikkben erre választ talál az olvasó, és amennyiben komoly a szándék és az elkötelezettség, úgy rengeteg használható és praktikus információt is talál.

Először is az ilyen kérdések, mint „mennyit lehet keresni”, „hogy lehet elhelyezkedni”, meg „milyen az idő Kanadában?” Annyira általános, hogy ezekre lehetetlen teljeskörűen válaszolni. Mégiscsak a világ második – területileg – legnagyobb országáról beszélünk. Aki mégis így kezdene hozzá, annak a legnagyobb a segítség a Google lesz.

Csak hivatalosan!

Volt említés róla korábbi posztokban, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a kanadai bevándorlás alfája és omegája annak hivatalos oldala. Nem Sanyi bácsi, aki 56-ban emigrált, és az ő útja, hogy ő miként jött ki, meg hátha ki tud hozni, mert gyerekként a szomszédja voltam stb. Nem a kanadai facebook csoportok, és hangsúlyozom, nem a bécsi kirendelt nagykövetség.

A kutatómunka a linkelt oldalon kezdődik és innen lehet tovább indulni. A kérvények beérkezhetnek a bevándorlási hivatalhoz mind papíralapon, mind elektronikusan, de az elbírálási idő sokkalta rövidebb, amennyibben a kérvényt elektronikusan küldik be.

Természetesen min. társalgási szintű, vagy már-már középfokú nyelvtudás megkívánt az info megértése végett, ugyanis megpályázható bevándorlási programok követelményei alapján (meg természetesen a beilleszkedés, napi szintű életvitel szempontjából) nem fog működni a kanadai bevándorlás vagy az angol, vagy a francia nyelv ismerete nélkül.

Talán erősnek hathat, hogy habár Kanadának rengeteg olyan része van, ahol sem az angolt, sem a franciát nem beszélik (helyette van mandarin, kantoni, hindi, bengáli, inuit stb.), de amennyiben valaki nem beházasodás révén tervezi a letelepedését, hanem más utakon, úgy, ha nincs meg a nyelvismeret, akkor bármilyen kérvény beadása előtt azt bizony szintre kell hozni, illetve nyelvvizsgával kell bizonyítani, hogy megvan a megfelelő szint.

Nyilván ez után persze jogosan felmerülhet a kérdés, hogy

„ha megvan a nyelvismeret, meg a nyelvvizsga, akkor hogy lehet kijönni?”

Kanadában a legális munkavállalás nem lehetséges valamilyen fajta munkára jogosító vízum nélkül. Ezért mindazok, akik úgy gondolják, hogy „kijönnek szerencsét próbálni” turistaként, hogy majd bepróbálkoznak cégeknél, vagy egy olyan cégnél, ahol van személyes ismeretség, igen sokat kockáztatnak.

Egyrészt épeszű munkáltató nem fogja alkalmazni őket, mert irdatlan büntetést kell megfizetniük illegális foglalkoztatásért, illetve be is zárhatják a céget, másrészt amennyiben ez kiderül, úgy a delikvens akár 10 évre is kitiltható az országból.

Amennyiben turistaként pályáznánk állásokra, szintén nem fog menni, mert az első kérdés az interjún pontosan az, hogy mi a státuszod. Az országban, akármilyen provinciáról is beszéljünk, a rendszer kijátszására való kísérletet ily módon, akármennyire is elkeseredettek vagyunk, nem nézik jó szemmel...

A NEMZET NAPSZÁMOSA: TÓTA W. ÉS A HÉTMILLIÓ MÉHECSKE

HVG ONLINE
Szerző: TÓTA W. ÁRPÁD
2018.07.12.


Nehéz kenyér a méhészé, ha mézes is. Sok millió munkásra felügyel, akik nem sztrájkolnak, hanem szúrnak, ha elégedetlenek. A méhek csodálatos munkaerők, de van dolga az embernek is körülöttük. Kipróbáltuk, túléltük, beléjük szerettünk. Riport írásban és videón.

Hétmillió méhhel állok szemben. Ennyi lakhat összesen a kaptárokban, össztömegük csaknem egy tonna, tehát ha ellenzik a jelenlétemet, akár agyon is nyomhatnának. Ha nem volna nekik egyszerűbb agyonszúrni. Menő, hogy államalkotó rovarok, de tudjuk, hogy nem minden államban lehet megbízni.

Biztonságérzetet nem annyira a védőruha ad, hiszen csípett meg már szúnyog is farmeren át, sőt ideérkezve, üdvözlésképpen mindjárt seggbeszúrt egy méh. Tehát logikus, hogy könnyedén átcsípnek a méhészdzsekin. Az egész ruházat lényege amúgy is a tüllháló, ami kellő távolságban van az arctól, mivel a méhek arcra szeretnek támadni, mint a nyolcadik utas.

József viszont már nyolc éve életvitelszerűen méhészkedik, amiből az következik, hogy nem ölnek meg valakit csak azért, mert ember, ha illő tisztelettel bánik velük. Az pedig meglesz, a félelemnél nincs tutibb biztosítéka a tiszteletnek.

Tiszaföldvár határában vagyunk, Hugyecz József ugyanis vándorméhész, mint szinte minden komoly szakmabeli. Ez a méhészgazdaságtanból következik: az állatkáknak enniük kell, és ezen felül kellene megtermelniük az eladásra kerülő mézet. Ennyi virág egy helyben nem terem meg. Így a méhészek szorgosan követik a repcét, aztán az akácot, és most épp a napraforgót. Nyilván nem konfliktusmentes az egész, nem véletlen, hogy a méhészfórumon igen frekventált téma a Zsúfolt méhlegelők.

A munka ilyenkor a méhcsaládok ellenőrzésére korlátozódik. Ehhez csak szét kell szedni a kaptárt, kiemelni belőle néhány keretet – ezekbe építik a méhek a lépeket –, és megkeresni az anyát. Királynőt, ahogy a sakkban, itt is csak az amatőrök mondanak. Az ellenőrzés során kiderül, tojik-e rendesen őfelsége, fejlődik-e a következő generáció, illetve nincs-e fertőzés, betegség, atka, gomba vagy államcsíny, továbbá nem terveznek-e rajzani.

A méhek persze nem túl boldogok attól, hogy szétszedik az otthonukat. A haragjuk azonban minimalizálható a füst megfelelő kezelésével, a megfelelően finom, gyors és takarékos mozdulatokkal, meg azzal, ha nem kocogtatjuk, ütögetjük, nyomorgatjuk őket. Mi sem egyszerűbb, az elmélet megvan, lássunk is hozzá...

MOST MÁR BIZTOS: KINYÍRTA AZ ÁLLAM AZ ITALAUTOMATÁSOKAT

ZOOM
Szerző: HORVÁTH ATTILA
2018.07.13.


Folyamatosan rohadnak le a gépek, ingyen adják a kávét vagy éppen elnyelik a pénzt. Teljes összeomlás az italautomatás piacon.

Július 1-jéig kellett beszereltetniük az étel- és italautomatákat üzemeltető vállalkozásoknak az automata felügyeleti egységet (AFE) a gépeikbe, amelyen keresztül az adóhivatal nyomon követheti a forgalmat. A Zoom.hu többször foglalkozott már a témával; Szöllősi Balázs, a Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség elnöke korábban azt mondta, az egész piac veszélybe került, mert a bekötéssel nagy problémák vannak, szerinte év végére meg is szűnhet az iparág. Félelme beigazolódni látszik: másfél héttel a határidő után folyamatosan lerohadnak a gépek. Legalábbis azok, amelyeket egyáltalán bekötöttek.

Eltűnt a szürke zóna

„Eddig háromféle módon lehetett működni az iparágban: a fekete, a szürke vagy éppen a fehér zónában. Az AFE megszüntette a szürkét. A vállalkozók vagy beköttették az eszközt, vagy az egészet elsumákolták” – mondta az elnök.

Hozzátette, Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) nem ellenőriz, a felügyeleti szolgáltatónak kijelölt Magyar Posta szintén nem, hamarosan elkezdenek egymásra mutogatni. Pedig a NAV korábban azt közölte, a határidő lejárta után a hivatal megvizsgálja, hogy kapcsolatban van-e az informatikai rendszerével minden korábban regisztrált automata. Ez a mondat egyben azt is jelenti: aki nem regisztrált, azt nem is vizsgálják. A feketegazdaság tehát továbbra is virágozhat az iparágban.

A gondok akkor kezdődtek, amikor tavaly nyáron a Nemzetgazdasági Minisztérium a Magyar Postát jelölte ki felügyeleti szervnek, ezt az egész szakma értetlenül fogadta. Azóta azoknak az üzemeltetőnek is, akik beszereltették az AFE-t, számtalanszor állt le a gépük, ez komoly bevételkiesést okozott...

MENEKÜLTÜGY: HOGYAN VÁLTOZOTT AZ UNIÓS VÉLEMÉNYKLÍMA?

ÁTLÁTSZÓ - PCBLOG
Szerző: PCBLOG
2018.07.13.



Szokatlanul kemény diót kell feltörnie az osztrák uniós elnökségnek a szeptemberi informális EU-csúcson: nevezetesen, hogy létrejöhet-e egy minden tagállamnak tetsző, egységes menekültügyi szabályrendszer. Az EU immáron három éve küzd a feladattal, Sebastian Kurz osztrák kancellárnak tehát a 27-eket leginkább megosztó szakpolitikai kérdésben kellene közös nevezőt találnia. Noha a radikális populisták minden esetben az EU kudarcát hangsúlyozzák, amely nem képes válaszokat adni a problémára, valójában vegytiszta nemzetállami érdekek akadályozták a közösségi megoldás létrejöttét.

Magyarországon például a „bevándorlási veszélyre hivatkozva” alkotmányos tilalmat kapott az „idegen népesség betelepítése” és a keresztény kultúra védelmének kötelezettsége az állami szervek részéről. Olaszországban Matteo Salvini belügyminiszter már az olasz felségjelzésű teherhajókat sem engedi dokkolni, amennyiben azon menekültek tartózkodnak. Mára a keményvonalas migrációellenes retorika olyannyira a mainstream európai vezetés sajátjává vált, hogy a bevándorlás szabályozása Berlinben kis híján szétrobbantotta a szövetségi kormánykoalíciót. Felmerül a kérdés, hogy milyen belpolitikai és összeurópai folyamatok eredményeztek elmozdulást ahhoz képest, amikor a német társadalom virágokkal várta a menekülteket a német pályaudvaron.

Fóris György szerint a nyugati országok kezdeti befogadó magatartását két tényező határozta meg. Az egyik az a második világháborúig visszanyúló történelmi reflex, amely szerint a létében veszélyeztetett menedékkérőnek mindenképpen oltalmat kell biztosítani. A másik a balkáni válság tapasztalata, miszerint váratlan és tragikus körülmények által kiváltott menekülthullámok korábban is voltak, aztán gyorsan el is múltak. A Bruxinfo igazgatója szerint a legfontosabb annak felismerése volt, hogy az utóbbi évek tömeges menekültvonulása nem egy egyszeri válság időleges következménye (ld. Szíria), hanem több irányból érkező, sok okból táplálkozó és minden jel szerint tartós jelenség. „Egyfajta újkori népvándorlás, amelynek kiváltó okai között egyszerre volt jelen az életfeltételek ellehetetlenülése, például háborúk, népességrobbanással lépést tartani képtelen „kudarc-államok”, a klímaváltozás vagy a mezőgazdasági élettér radikális szűkülése” – mondta Fóris. Ez egészült ki az információs technológia kínálta globális tudatosulással a centrumok gazdagságáról, a jobb életfeltételekről, amit a közlekedési infrastruktúra és az embercsempész-hálózatok kiterjedtségének korábban ismeretlen felfutása erősített.

A feltétlen segíteni akarás társadalmi reflexét egyre több helyen kezdte felváltani az adott helyzettel szembesülő ellenséges megközelítés. Az ECRF legfrissebb felmérése szerint Magyarországon, Ausztriában, Szlovéniában Máltán, Bulgáriában, Görögországban és Olaszországban a megkérdezettek a migrációban látják a legnagyobb veszélyt országukra nézve. A szóban forgó országok természetesen nem homogének e tekintetben: míg Olaszországra és Görögországra összehasonlíthatatlanul nagy migrációs nyomás hárul, addig Magyarország továbbra sem számít bevándorlási célországnak, az Orbán-kormány 2015 óta tartó idegenellenes kampányai pedig nagymértékben hatással voltak az egyébként is xenofób társadalmi klímára.

Fóris szerint a közvélemény és a politikai vezetés problémamegközelítése kettévált, és a politikának meg kellett tanulnia korrigálással követnie a változó közhangulatot. „A politika az elmúlt fél évben kezdett radikális irányváltásba, amit a szélsőséges, bevándorlás- és egyúttal establishment-ellenes politikai mozgalmak parlamenti térnyerése idézett elő, önvédelemre kényszerítve a hagyományos középpártokat” – mondta Fóris, aki szerint a végső döfést a menekültellenes és euroszkeptikus új olasz kormány megalakulása adta...


A RÓMAI-PART ELCSÚFÍTÁSÁT IS A FELCSÚTI KISVASÚT ÉPÍTŐJE VÉGEZHETI EL

MÉRCE
Szerző: PAPP GÁSPÁR
2018.07.12.


A Swietelsky Vasúttechnika Kft. végezheti a római-parti mobilgát tervezését és építését – írta meg a közbeszerzési értesítő nyomán a hirtv.hu. A cég az elmúlt években nagyon jól teljesít a közbeszerzési tendereken, ők építhették meg a felcsúti kisvasutat is.

Amint egy júniusi közgyűlésen Tarlós István főpolgármester előterjesztése nyomán eldőlt, a mobilgát a széleskörű tiltakozások ellenére a parti sávban épül majd meg, de nem közvetlenül a parton: a nyomvonalat néhány méterrel feljebb, a hullámtérbe illegálisan épített szállodák és vendéglátó egységek kerítéseihez igazodva jelölték ki, hogy ezeket az épületeket is védje a gát...

BOTRÁNY A PARLAMENTBEN: EZ TALÁN MÉG A FIDESZTŐL IS DURVA

SZTÁRKLIKK
Szerző: JÁSZ
2018.07.12.


Nincs olyan ok, vagy indok, ami megengedheti azt, ami ma a Parlament falai között megtörtént. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága mai ülésének első napirendi pontjaként tárgyalta az MSZP azon javaslatát, ami változatlan formában továbbra is biztosítaná a munkavállalók juttatásaként a teljes cafeteriát.

A téma kapcsán a bizottság ülésére meghívták a legnagyobb munkavállalói érdekképviselet, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnökét. A munkavállalók – és így az adót fizetők jelentős részének – képviseletét ellátó Kordás László, a fideszes bizottsági tagok elutasító döntése miatt, nem szólhatott hozzá a dolgozó emberek ügyéhez.

Példa nélküli, hogy ma a magyar Parlamentet bérükből fenntartó dolgozók, a fideszes képviselők fizetését összeadó magyar adófizetők képviselőjébe belefojtják a szót akkor, amikor a munkavállalók érdekében, szakmai javaslatot kíván tenni.

Ma nemcsak Kordás Lászlótól, hanem több millió magyar munkavállalótól vonta meg a szót a Fidesz, ma nemcsak az MSZP javaslatát söpörte le az asztalról a NER, hanem a dolgozó embereket alázta porig.

A HOMLESSZ KUTYÁJA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.07.13.


Csak nem bír leszállni Orbán országa a hajléktalanokról, és tovább nyekteti őket, most épp a féltő gondoskodás meg az enyhítés álcájába bújtatva a gyalázatot. A vadászok, tolvajok és ingyenélők sáskahada, amely szarkupacot gyűjtőnéven országgyűlésnek nevezünk, most azt találta ki, hogy módszeresebben és precízebben kell vegzálni a szerencsétleneket, nem csak úgy hasra ütve cipelni őket egyből el a világ szende szeme elől a tömlöcbe, mert hová vezet ez.

Eddig nagy kegyesen az volt az écca, ha valaki nagy boldogságában az utcán éldegél, mert arra van késztetése, s nem azért, mert az orbáni pribékek kirakták a karon ülő kisdeddel együtt, emberbaráti módon nem tervezték elszedni azt a pénzt tőle, ami nincs is neki, mert akkor nem a csillagos ég lenne a kalapja, és szép, rogyasztott szárú naciban járna, mint a fényes tekintetű, szóval, csupán közmunka járt a kéretlen és végtelen szabadságért cserébe, illetve jóindulatú börtön fűtött szobával és teljes ellátással. Viszont ezek a kiváltságok és jótétemények náci precizitással módosulnak a fényes jövőben...

IMHO: EZT ÍGY HOGY

HUPPA
Szerző: IMHO
2018.07.13.



Életemben nem kapcsoltam be ilyen lassan a gépem.

Amikor végre sikerült, csak bámultam a kék FB ikont, és újabb hosszú percek teltek el, mire megmozdult a kezem.

Ilyenkor szokott jönni a reggeli rutin. Átnézni a híroldalakat meg mindent. Régebben volt a nagy kör, amikor a megyei lapokat böngészgetve a régiók hírei között kutattam, de amióta megy a média úthengere, egy csomó lap kiesett a targetből. Van a szubjektív menet, amikor a blogokkal kezdem, s van a másik, amikor a gazdasági hírekkel. Próbáltam már össze-vissza kattintgatni, hogy megtörjem a megszokást, de gyakorló kényszeresként talajt vesztettem a sorrend nélkül.

Most aztán a talaj olyan ingoványos lett, hogy úgy érzem, elnyel.

Az is hozzátartozott a reggeli rutinhoz, hogy megnézzem, Moni felpakolta-e már a korán kelő kollégák írásait, mert onnan tudtam, hogy lassan megvirrad, hogy Rezeda üzenetét megzizzentette a telefonom. Már előre vigyorogtam, hogy úgyis képet kell cserélni, mert Moni egyszerűen képtelen volt megjegyezni, hogy a 300 pixelnél kisebb szélességűt nem viszi a Facebook-megosztás.

Most bármilyen miniatűr fotótól boldog lennék. Így változnak a dolgok.

Csak a mi viszonyunk nem változott, három szerkesztőségben dolgoztunk együtt. Először én szerkesztettem az ő írásait, aztán ki-ki a másokét, egymás mellett, aztán jött a Huppa, amit rám bízott egy részében – megtisztelve azzal, hogy vakon hitt bennem és abban, amit csinálok.

Eléggé hasonlóan volt bedrótozva az agyunk, nemhogy fél-, harmadszavakból is kitűnően értettük egymást, és semmit nem kellett hosszasan magyarázni, mert úgyis tudod…

Hát, én most nem tudom. Ez lett most a szlogen… Amikor a közeli barátok tegnap délután hívogattak, azt ismételgettem, nem tudom, nem tudom... valójában azt sem tudtam, mit nem tudok, de megakadt a tű.

Egy dologban azonban biztos vagyok: van a lelkemben egy város, abban terek, utcák, házak. A Szerelem parkot nemrég megrongálta egy vandál, az most átépítés alatt, de egy utca mostantól A Török nevet viseli, és arra emlékeztet, hogy volt nekem egy harcos-karcos, okos, érzékeny és anyaságában is tiszteletre méltó kollégám-barátom.

S ha majd ott koptatom a köveket, tudni fogom, hogy volt egy része az életemnek, amikor biztosan tudtam, hogy számíthatok valakire, bármi is van, és tuti, hogy egy darab ember akad, aki ugyanúgy gondolkodik, ahogy én. És viszont.

A tengernél készült fotóval búcsúzom a barátomtól és “főnökömtől” – azt ő ott nagyon, nagyon szerette, hétfőn is arról beszélgettünk, amikor találkoztunk, hogy végállomás: a tenger. (A fotón a kávézóban szerkesztgetünk, mert nem ment a mobilnet a házban, de a Huppának bizony akkor is mennie kell…)

Valaki mégis úgy gondolta, hogy ez az út rövidebb lesz, mint azt eredetileg tervezték. Nem pörölök, de szólok: megjegyeztem… Mint ahogy azt is, amit az ATV és a Blikk tett tegnap. Sejtem, mit mondana Moni minderre: túl mélyre kellene hajolni ahhoz, hogy elérjük a fülüket… Én csak annyit tettem volna hozzá, hogy lukakkal szaggatott természettudományos ismereteim szerint a férgeknek nincs füle.

Szóval, Moni, most nem tudom, mi lesz. Ezt beküldöm, a Szele meg a Rezeda meg a többiek teszik a dolgukat, én meg, asszem, megyek utánuk.

És tudom, ha arra járok, továbbra is kopogtatás nélkül bemehetek hozzád.