2015. november 3., kedd

JAJJ, ISTENEM, MI LESZ VELÜNK?

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu 


Ronda világ lesz itt egyszer, ha valami csoda folytán megjön a választók esze, és rájönnek, hogy a sorsuk nem fátum, nem csak a természetfeletti erők játéka, hanem a sajátjuk, amit már haza is vittek, oszt most ott díszeleg a vitrinben és jelenleg fogalmuk sincs, mit kezdjenek vele.
Volt hajdan is egy sorsuk, de az nem tetszett nekik, mondván, hogy az diktatúra volt - a munkás-paraszt-értelmiség szentháromságának diktatúrája a tőkések felett - ezért eldobták.
Helyette bevezettek egy új modellt, mely szintúgy diktatúra – elméletben a többség diktatúrája a kevesek felett, de a gyakorlatban valahogy mégis oly furcsán viselkedik, hogy a gazdagok jutnak libacombhoz, a gazdagabb szegények meg legfeljebb csirkefarháthoz.
A szegények még ahhoz sem.

ORBÁN TAKARODJ!!!

TAUREG BLOG

Szerző: Taureg

Idefigyelj Agyirokkant! Göncz Árpád épp azért utasította el az állami temetést, mert az állam Te vagy, meg a Bandád. Ha a Magyar Köztársaságban élnénk, és nem Al Capone 10 milliós Chicagojában, aligha utasítja el azt, ami egy Árpibácsi nívójú Államférfinak kijár. De még ez is bonyolult Neked, úgyhogy egyszerűsítem. Tőled határolódott el a végrendeletében. Téged nem akar ott látni. Az ördögi képedet sem, meg azt az erkölcsi, szellemi pöcegödröt sem, amit jelképezel. Sok emberben ment föl a pumpa, mikor tudomást szerzett arról, hogy ott akarsz lenni, ahonnan maga a Halott utasított ki. Meg még az Áder nevű, az Árpibácsink által egykor naggyá tett köztársasági elnöki posztot kesztyűbábodként kiüresítő csicskádat is vinnéd. Tudod Kisputyin, ez leginkább olyan, mintha azért mennél oda, hogy lehugyozd a Sírt, ami persze Tőled simán kitelik, de minket erősen zavar. Leszarod a halott akaratát, kínos helyzetbe hozod a Családot, és fölháborítod a rengeteg ott összegyűlő Demokratát. Az ilyen meg nem jó ómen egy Diktátornak, jobb ha elhiszed...
 

MAGÁNEMBER A TEMETÉSEN

MOST & ITT BLOG

Szerző: Föld S. Péter

- Hogy kell magánembernek lenni, Berci?
- Nem tudom Főnök. De majd utánanézetek.
- Személyesen nézzél utána, Berci. Nem bízok én senkibe se.
- Értettem, Főnök.
- Testőrök lesznek?
- Lesznek, Főnök. Nincs fontosabb, mint a te biztonságod.
- Na, ez már igaz! A többi magánember is testőrökkel megy?
- Milyen magánemberekre gondolsz, Főnök?
- Hát, akik még ottan lesznek azon az izé..
- Temetésen…

ITT OLVASHATÓ!

HARRACH PÉTER A GYERMEKEK NAGY BARÁTJA, A KERESZTÉNY EMBER PÉLDAKÉPE, ÉN PEDIG HÁNYOK

ORDÍTOK BLOG

Szerző: Edgar Swan

Miért normális dolog az egy országban, hogy gyerekek éheznek és közben egy senki által soha, semmikor meg nem választott, önmagát pártnak nevező vénemberek gyülekezete felvállalja és viszi a reumás hátán az embertlenséget?
Ki hatalmazta fel a Harrach Péternek nevezett valakit, hogy döntsön élet és halál felett?
Ki a tököm szavazott erre a fazonra, akinek réges-régen a hanyatló szellemi képességeivel kellene foglalkoznia és nem a gyermekek szájából kivenni az ételt? Ki ez a figura? Mi a KDNP? Mi közük nekik bármihez is, ami keresztényi, vagy emberi? Hogy jön ahhoz egy senki által soha meg nem választott álpárt, hogy ítéletet mondjon a civilek felett, hogy jószándékú, megtévesztett embereknek aposztrofálja azokat a tízezreket, akik minden erejükkel azon dolgoznak, hogy kevesebb ember, kevesebb gyermek éhezzen?

ITT OLVASHATÓ!

WATERLOORA LESZÁLLT A KÖD

HUPPA.HU 
Szerző: Szele Tamás 



Nem, most sem szeretnék Orbán Viktor lenni.
Ne is tessenek kapacitálni, nem állok be a helyére.
Nem leszek miniszterelnök. Nincs az a pénz. Pláne most – a mi főminiszterünk olyan zsákutcába lavírozta magát tegnap, amiből jól kijönni nem lehet, sőt, már akkor is szerencsés, ha épen kijön.
Igen, eltalálták: Göncz Árpád temetéséről szó. 


ITT OLVASHATÓ !

SZABÓ TÍMEA SOKAT TETT, HOGY A GYEREKEK NE LAKJANAK JÓL

EURÓPA KÁVÉZÓ





Ami a gyermekéhezés felszámolására létrejött Nemzeti Minimum Programmal történt, az jól példázza, hogyan tudnak mérhetetlen támogatottsággal rendelkező pártok rátelepedni a civilekre és tönkre tenni nagyon fontos kezdeményezéseket. Történt ugyanis, hogy lelkes civilek pártállástól függetlenül összefogtak lelkes művészekkel annak érdekében, hogy megteremtsék azt a “nemzeti minimumot”, mellyel mindenki egyet tud érteni: Ne éhezhessen napjainkban Magyarországon több tízezer gyermek és várandós édesanya. (Arra nyilván nem szükséges senki számára kitérni, hogy milyen fontos dolog az hogy civilek és művészek tucatjai mozdultak meg ingyen, önkéntes alapon egy ilyen fontos ügyért.) Ezt követően a program szervezői megkerestek valamennyi parlamenti pártot, kérve támogatásukat az ügyhöz. Egyetlen kikötésük volt, senki ne telepedjen rá és senki ne próbálja kisajátítani aprogramot, csupán adják nevüket és aláírásukat e nemes kezdeményezéshez, hogy láthassa a álasztópolgár is, ha kell, ilyen fontos kérdésben képesek egy szolíd együttműködésre az egymással máskor szembenálló pártok.

SZELFI MAGYARORSZÁG 13.

RADNAI GYÖRGY BLOGJA

Szerző: Radnai György

Iskolában (2014)
Az osztály elcsendesedett. Bejött Marika néni, a töritanár, akitől nagyon féltek. Nem is szerették, mert állati szigorú volt mindig, útálta a butaságot és a fölkészületlenséget. És azonnal meg is torolta a rossz válasz: mindeki előtt éreztette a "bűnössel", most mekko5ra hülyeséget mondott.  13 évesen ez nagyon tud fájni. Főleg akkor, ha a megszégyenítés a megszégyenült barátai, a "nagy" szerelme és az utáltjai előtt is történik, akik ráadásul még ki is röhögik. Úgyhogy most mindenki elhallgatott, összehúzta magát, mintha ott sem lenne. Ma a holokausztról fogunk beszélni - kezdte Marika néni, ki tudja, mi az, jött a kérdés. Csend. Egy pisszenés se. Szóval - hangzott fel újólag, mostmár egy kicsit vészt jóslóan. Szilvinek eszébe jutott a nagypapa...

Iskolában (2015)

Zúgott az osztály. Büdös zsidó - kiabálta Tomi Szilvinek, vedd már észre magad, elvesziktőledisahazádatarohadtmigránsok - hadarta tovább, annyi már itt az idegen, hogy nincs már egy talpalatnyi helyünk sem nekünk, már alig hallani magyar szót az utcán. Szilvi szikrázó szemekkel nézett rá: találkoztál már eggyel is, beszéltél már velük, tudsz róluk valamit is, vagy csak úgy ugatsz bele a világba? A Hitler csinálta jól - folytatta Tomi. Ő megvédte a népét a rohadt zsidóktól és az idegenektől, mert igaza volt, ami az övé, ami a német népé, azt meg kell védeni. Az osztály kíváncsian állta körül őket, kezdődött a mindennapos veszekedés, ami megint lökdösődésbe, hajtépős, cibálós verekedésbe torkollott. De most nyílt az ajtó, és belépett Péter bácsi, az új töritanár...

A SAKK AZ ÉLET SZIMULÁTORA


SAKK-MESTER BLOG


Szerző: Chess blogger

Munka, szorgalom, akarat és elszántság nélkül, mit sem ér a tehetség!
 
A győztes partik megcsillantják erényeidet, a vesztettek rámutatnak fogyatékosságaidra.

Ha akarod, ha nem, tükröt tartanak eléd, látnod kell magad, szembenézni önmagaddal akkor is, ha az épp nincs az ínyedre...

ORBÁN A FELVILÁGOSULT EURÓPÁT TÁMADJA

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE

Szerző: Bartus László

Orbán szereti a pénzt, a Fidesz maffiaként működik. Ez az első olyan bűnszervezet, amely nem az állammal folytatott harcban szerzi meg a közvagyont, hanem magát az államot foglalta el. De az nem igaz, hogy Orbánnak nincsenek elvei, amelyek irányítják, a mindent csak a hatalom megszerzése érdekében használ fel. Ez tévedés. Aki ezt gondolja, nincs tisztában ennek az embernek a motívumaival és veszélyességével. Az ideológia ugyanis, amelyben ő hisz, gyilkos ideológia. A katolikus egyházat szolgáló uralkodók, keresztes lovagok, mindig is bűnözők voltak. Tisztességes emberek harcban álltak az országokat gyarmatosító Rómával szemben. Beleértve az árpádházi királyokat is. A juhok ruhájába bújt farkasok nemcsak terelgetik, hanem megeszik a juhokat. Ha megszerzik a hatalmat, előbb-utóbb gyilkolnak...
 
 
 

GYANÚS RÉSZVÉNY RALLI


TÖMEGTŐZSDE BLOG


Szerző: BPFX

A shortot már érezgetjük egy ideje, így körbenéztünk a weben is, hogy az általunk figyelt elemzők mit gondolnak a piacról. A legérdekesebb megközelítést Ashraf Laidi-tól olvastuk a margin számlák adósság állománya és a részvénypiacok együttmozgásáról. A New York-i tőzsdén (NYSE) 19.5 milliárd dollárral (-4.1%) csökkent a margin számlák adóság állománya szeptemberben. Ez a legnagyobb esés 2011. augusztusa óta. Kicsit ássunk a mélyére a dolgoknak: mit jelent ez, vagy inkább mit vetít előre?
 

ITT OLVASHATÓ!

REGGELI NESZE


NESZE!SZER BLOG

Szerző: beautyka

A Nesze!szer blog 2010 októberében indult azzal a szándékkal, hogy a szépség és a divat világának híreit, történéseit a magazinoknál gyorsabban,őszintébben, más megközelítésben tárja az igényes női olvasók elé. Immáron a lelki pipere alap tartozékai is vagyunk, hisz több ezer olvasónak indul a napja a Reggeli Nesze olvasásával, vagy ér véget a hete Steiner Kristóf lelki útravalójának áttanulmányozásával...

Ma úgy keltem fel, hogy tudtam, különleges napnak nézek elébe.
Ma úgy keltem fel, hogy tudtam, mosolyogni fogok egész nap.
Ma úgy keltem fel, hogy csodák történnek velem.
Ma úgy fekszem le, hogy hálás leszek ezért a szépséges napért, a sok találkozásért, az apró örömökért, amit ez a 24 óra tartogatott nekem.
Ma úgy fekszem le, hogy mosolyogtam egész nap.
Ma úgy fekszem le, hogy ennél jobb nem is történhetett velem…


FALRAHÁNYT AMERIKAI MOGYORÓ

ABCÚG
Szerző: Mátyás Győző

Azt mondja a diplomaták nemzetközi mezőnyében valószínűleg a legtrendibb séróval büszkélkedő illető, hogy mi nem vagyunk az USA tagállama.




Pedig jó lenne. Már csak azért is, mert akkor nagy valószínűséggel nem kellene leírnom tényként, hogy az illető, aki ezt mondta, külügyminiszteri posztot tölt be Magyarországon. Mert ha az USA tagállama lennénk, akkor talán volna esély arra, hogy kicsit épeszűbb ország is legyünk, ami viszont azt jelentené, hogy egy Sz. Péter nívójú figura számára a határ nem a csillagos ég, hanem legfeljebb a helyi futsal egylet középfontos posztja lenne.
 

ITT OLVASHATÓ!

ORGANIKUS KÁOSZ


MACH PÉTER BLOG

Szerző: Mach Péter

"Olyan maró szagfelhőket érezni időnként, mint a régi termelés idején. Az elmúlt két hétben mintha még sűrűbben fordulna ez elő – állítja a Borsnak egy pesterzsébeti asszony, aki még újféle szagokat is felfedezni vélt az eddig – főként nyaranta – érzett szúrós szag mellett." Több tucatnyi hasonló lakossági panaszról tudok, s közülük tucatnyit hivatalosan is benyújtottak.
S vajon mire jutott a Kormányhivatal az ügyben? Nos, ők a Soroksári út mentén érezhető kipufogógázokon kívül nem érzékeltek semmit.

ITT OLVASHATÓ!